Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-19 / 42. szám
I 1981. február 19. 0 PETŐFI NÉPE 0 3 K iskunfélegyháza városi népfrontbizottságának titkárával, Dobos Gézánéval, a kisközségek népességmegtartó szerepének növeléséről beszélgettünk. Arról a célkitűzésről, amit a VI. ötéves tervtörvény is a „politika rangjára emelt” — kimondva, hogy a kisebb szerepkörű települések lakosságának is biztosítsuk az alapfokú ellátást, az emberibb életkörülményeket. Miként erősödött ez a népességmegtartó képesség abban a négy községben, amelynek önálló népfrontbizottságaival — tanácsaival — hagyományos, testvérien segítő kapcsolata van a kiskunfélegyházi városi népfrontbizottságnak és a tanácsnak? Négy falu a város körül 0 Kunszállási óvoda. A községekkel való törődés kifejeződik az éves munkatervek ösz- szeállításához nyújtott segítségben éppúgy, mint a negyedévenként rendszeresített úgynevezett koordinációs értekezletek megtartásában, amelyeken jelen vannak Gátér, Pálmonostora, Petőfiszállás és Kunszállás népfrontelnökei, titkárai, s érvényesül a városi népfront-tisztségviselők részvételében a községi elnökségi, bizottsági ülésein. E kapcsolat és együttműködés révén — Dobos Gézáné városi titkári működése, 1975 óta — különösen rendszeressé, állandóan jelenvalóvá vált a kisközségi népfrontbizottságok munkálkodása a égy falu é.letében. Tükröződik ez z együttműködési megállapodások tettekké válásában; ami a helyi tanácsok és népfrontbizottságok közös munkájának vezérfonala. — Hogyan mutatkozik ez meg a négy község népességmegtartó erejének fokozódásában? — Településenként más-más módon, az adottságoktól és az igények erejétől is függően — vélekedik Dobos Gézáné, és sorakoztatja a példákat. — Emlékszik rá, hogy amikor — 1976 nyarán — riportúton bejárta velem a kisközségeket, szinte mindenütt probléma volt az áfész-boltok ellátásával? — idézi fel a népfronttitkár az akkori viszonyokat. — Legnagyobb gondjuk a hűtőpultok hiányából, a roppant szűkös raktározási lehetőségekből adódott. Állandó hiánycikk-panaszokkal ostromolták őket. Azóta Gátéron és Petőfi- szálláson ABC-áruházak épültek, az előbbi helyen ■ kisebb, az útób- biban nagyobb. Pálmonostorán és Kunszálláson szintén rendeződött az ellátás. — Valamelyik községben igen sürgették akkoriban a gyógyszer- tár létesítését is, csak nem tudom már melyikben? — Kunszálláson. Azután még jó ideig ütni kellett a vasat, sőt az országgyűlési képviselő közbenjárását is kérni, de fontos, hbgy 1979 óta ott is van gyógyszertár ... Körzeti orvos három helységben van, — szolgálati lakás korábban is —, csak Gátérre jár ki Félegyházáról orvos. Hetenként kétszer Kunszállásra is, persze ott fogászati rendelésre. — Halványan az is dereng bennem, mintha a közlekedési viszonyokkal is elégedetlenkedtek volna. Főként a háztáji termékek városi piacra juttatása volt nehézkes. — Ezen is túl vagyunk már. Legfeljebb az autóbuszjáratok sűrítése kívánatos még itt-ott. A Volán minden ilyen óhajt figyelembe vesz, megvizsgálja a, lehetőségeket, segít is, ha van rá mód. — A legkeményebb diót hátrahagytuk ... — Tudom, a lakásépítésre gondol. Ez is különböző vetületekben 0 A telekgondok ellenére is sok szép új ház épült Pálmonostorán. vizsgálható. Megugrás általában az V. ötéves tervidőszak második felétől tapasztalható. Ahol a tanács — mint például Gátéron — tudott telket osztani, lelassult, mondhatni leállt a városba, illetve elköltözés. Itt sok-sok új ház, utcasarkok épültek. Pálmonostorán nehéz helyen áll a telekügy. Pedig sok üres van belőlük — némelyik évtizedek óta beépítetlen —, a tulajdonosaik viszont tanyán laknak. A tanács 1979. óta erőteljesebben vette kézbe a telekkérdés intézését, annál is inkább, mert közművesített utcákról van szó. Petőfiszálláson valósággal rohamosan folyt a tanyákról való beköltözés, igen szép házakat húztak fel a faluban. Kunszálláson az előbbiektől eltérően zajlik a folyamat. A hagyományos családi házak mellett például 4—4 lakásból álló egyemeletes házakat — négy épületet — emelt az Alkotmány Tsz építőbrigádia saját dolgozóinak, főleg fiatal házasoknak. — A falu népességmegtartó erejének növekedésében sokat jelent, hogy a kormány segít nemcsak fenntartani, hanem növelni a magánerős családiház-építési kedvet. A támogatás különböző formái alakultak ki... ... Eszünkbe jut Miskó István, országgyűlési képviselő parlamenti felszólalásának ezzel kapcsolatos gondolata: Ne engedje a kormány a házgyári elemekkel történő lakásépítést úgy gazdaságossá tenni, hogy drágítsa a magánerős építkezések hagyományos építési anyagait. Mert bizony — a népességmegtartó erő növekedését szolgáló feltételeknek ez is lényeges eleme. Tóth István • Gátéri utcarészlet. 0 A petőliszállási ABC-áruház. (Archív felvételek.) A KISZ X. KONGRESSZUSA ELŐTT Szűcs Julianna, Kiskőrösről Szűcs Julianna, az IGV kiskőrösi gyárának meósa 24 éves, tíz éve KISZ-tag. Az általános iskola után, némi töprengést követően, esztergályosnak jelentkezett, noha mint mondja, fogalma sem volt, hogy eszik-e, vagy isszák a szakmát. A munkát érdekesnek, sőt, izgalmasnak találta, beleadott apait-anyait, s kitűnő eredménnyel szakimunkásvizsgázott. Három év múlva egy kézműtét miatt át kellett képeznie magát meóssá. Közben aktív mozgalmi életet élt: 1975-ben a gyár egyik névtelen — épp emiatt később Anonymus nevét viselő — alapszervezet, tavaly pedig a KISZ- bizottság titkárává választották. Párttag, 1980 óta pártvezetőségi tag, s a júniusi választásokon tanácstag lett. Munkáját — eddig — két kitüntetéssel ismerték el. mindkettőt a KISZ-től kapta: 1977-ben dicsérő oklevelet, 80-ban Aranykoszorús jelvényt vehetett át. — Tíz éve KISZ-tag. Mire a legbüszkébb? — A kis eredmény is nagynak számít itt Kiskőrösön. Ez mezőgazdasági múltú város, ipari és munkásmozgalmi hagyományok nélkül — ezeket most kell megteremteni. Lehetséges, hogy máshoz viszonyítva a mi eredményeink nem számottevőek, de a mi mércénk más. Nagyon nehéz agitálnunk, mondok is egy példát: azt kérem egy fiataltól, hogy legyen aktív résztvevője a politikai vitakörnek, azaz, több héten vagy akár hónapon át minden szerdán legyen velünk. Mit válaszol? Azt, hogyha ezeken a napokon megkapálja otthon a szőlőt, akkor a nyár végén kap egy autót. — Mi hát a megoldás? — Igyekszünk, hogy ne a csúcsmunkák idejére szervezzük a KISZ-rendezvényeket, hanem a nyugalmasabb hónapokra. A legnehezebb azonban a szemlélet megváltoztatása, magyarán szólva annak tudatosítása, hogy nemcsak az anyagi jólét a fontos. Ez ugyanis nem ritkán válaszút elé állítja a fiatalt: ha lesz templomi esküvő, lesz autó vagy ház is. Ilyet nem tud ígérni a KISZ, nyújthat viszont olyan közösségi élményt, ami más mércével mérve épp olyan fontos, mint a lakás, az autó. Harmadsorban: nehezíti a helyzetet, hogy Kiskőrösön önálló gyár nincs, csak telephely, gyáregység, és ebből következően a fizetés sem akkora, mint a központban. Az átlagos életkörülmények kialakítása, tehát pluszmunkát igényel, amire viszont népgazdasági igény van. Össze kell tehát egyeztetni az egyéni és a társadalmi érdeket, szinkronba hozni a mindennapi élet gyakorlatával. — Milyen sikerrel teszik ezt? — Váltakozó eredménnyel. Az elmondottakon kívül régi beidegződések is hatnak, a „ne szólj szám, nem fáj fejem” kétes értékű elve. Legalább egy nemzedék- váltásnyi idő kell ahhoz, hogy kialakuljanak a másutt természetes alapok. A fiatalok egy része már most is aktív, bátran, okosan, jól felkészülten politizál. De nem mondható, hogy ők lennének többségben. Megmondom őszintén. eleinte én is sokszor elkeseredtem, ha nem jöttek annyian egy rendezvényre, ahányat szerettem volna. Aztán aludtam rá egyet-kettőt, és azt mondtam, ha így nem megy, másként kell csinálni. Lehet, hogy pesszimistán hangzik, de Kiskőrösön egy kommunista műszak megszervezése is hallatlan eredmény! Az, hogy nem mennek maguktól a dolgok, a KISZ-nek általában, és nekem, mint egy nem nagy közösség vezetőjének külön feladatot ad, és ez benne a jó. Könnyű készen kapott eredményeket beépíteni a munkába. Nehéz, de hallatlanul jó kivívni sikereket — ebben nagy szerepe van a KISZ-nek. A fiatalok minden korban mások voltak és maradnak a jövőben is, közösséget akarnak. Itt, Kiskörösön kicsit talán kevesebben akarják. De: akarják itt is! B. J. Egészségesek — a sérültekért Nap mint nap jelennek meg nyomtatásban is azok a felajánlások, amelyeket az emberség diktál az embereknek a rokkantak nemzetközi éve alkalmából. Legutóbb a kecskeméti óvodai pártalapszerve- zet és a Lánchíd utcai óvoda szakszervezeti bizottsága fordult felhívással a megyeszékhely valamennyi óvodai dolgozójához. Azóta mind többen dokumentálják kézjegyükkel az egyetértést és áldozatvállalásukat a „csatlakozunk”-névsorban. Ez is kifejezésre juttatja, hogy mélyen átérzik a mozgásukban gátolt gyermekek helyzetét azok, akik az egészséges gyermekek nevelésével foglalkoznak hivatásuk szerint. Példájuk mutatja, hogy a rokkantakért és a mozgássérültekért tenni — mélyen egészséges dolog. — halász — I Levelek Zalánfalváról Kedves Ferkó Barátom ! Hallottad-e már, mit mond az anekdoták cigánya az idő múlásáról? Vele válaszolnék utóbbi leveled kérdésére: Vónánk, * vénánk, instálom, csak azs a baj, hogy eccser minden primásbul nagybőgős less! Ahhoz, hogy e mosolyt fakasztó szavak mélysé- gésen-mély értelme rejtve ne maradjon, tudnia kell az embernek egyet-mást a cigányzenészekről. Nevezetesen azt, hogy amikor a prímás hegedűjét bőgőre cserélj, pályája hanyatlásnak indult. Elfáradt. Kifulladt. Bele kell törődnie. Fizikailag nem bírja tovább — közelít az öregség. Gondolsz néha a múlandóságra ? (Ostoba a kérdés életünk — reménybeli — derekán?) Bevallom n.eked, én újabban hajlamos vagyok az ilyen tárgyú merengésre, mint egyesek a szénanáthára. Sosem a Kaszást látom, mert áldott ostobasággal bízom benne, hogy még soká találkozom véle. (Ha csak .„rakétasebességre” nem „kapcsolnak” át, a megkérdezésem n'élkül!) Ügyfélék, úgy tervezgetek, mint ha az időmnek vége sosem lenne. Ez, azt hiszem, egészség, mármint az, hogy jobbadán osak előre tekintek. Ám ha arra gondolok, hogy harminchét évem mily fürgén „elszelelt” ... §1 Ha szélére állsz, s beletekintesz, tébolyító a szakadék, amely a jelent a múlttól elválasztja. Nem? Bár meglehet, hogy olykor a távolság nem több, mint az az idő, mely két szívdobbanás közt eltelik... Hiábavalóság, és nem is illik hozzám semmi visszavágyódás, hisz ifjan nem kaptam kevesebb esélyt, mint a hasonszőrű parasztfiúk, s mégis. Ma pedig boldog embernek mondhatom magam. Barátom, én most szeretném megállítani az időt! Most! Gazdagodásom csúcspontját érte el, s féltem a kincseimet. Kettőjük, anya és lánya az esti órán ott csatázik a fürdőszobában. Más kettejük, anyám és apám innét a harmadik utcában talán épp most mondja egymásnak: bizonyára dolguk volt, ma azért nem láttuk őket. (Szüleim életében hetvenszer zöldült már ki a zalánfal- vi füzes...) Jó testvér, jó barátok, munka, mi az itteni közösségben talán nem marad észrevétlen, és tűrhető egészség — mi is kellene még? (Ki ne felejtsem: a rakéták örökre dögöljenek be!) Persze, tudom, ilyen csekélységgel csak köznapi polgár érheti be, mint én. Drága Barátom, megbocsásd, hogy magammal hozakodtam elő, hosszasan, s csak most kérdezem: ettél-e az év első napján csirkét? Ha igen, mit sem fognak rajtad újévi jókívánságaim — zal^nfal- vi eleink hiedelme szerint. Mert a baromfi kikaparja a szerencse magját. Újévkor disznóhúst kell harapni, mert a sertés földet túr rá, s szerencséd szárba szökkenését biztosra veheted. Ezt kívánom, szívből. Érdekes lenne megtudni, akadnak-e még sokan a községben, akik hisznek ebben a babonában. Az én egyik nagynéném, az igen. Neki megjelennek a holtak, s eleldiskurál velük. Gyanítom, hogy lefekvés előtt még mindig keresztbe teszi a söprűt az ajtóban, a gonosz lelkek kizárása végett — bár ezt fölvilágosító célzatú „előadásaink” miatt már nem- vallja be. Egyébként arról számolhatok be, hogy Zalán fejedelem egykori fészke „városiasodik”. Hogy miként, arról egy olyan esetet mesélek el, amilyen húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna nálunk. Él itt egy asszony, inkább szegény, mint módos. 0 maga a családjával kinn lakik egy roggyant tanyában, szolid falusi házát pedig lakbérbe adta ki egy házaspárnak. Eltelt vagy tíz év, amikor is az asszonynak szüksége lett volna a falubéli házra, a felnőtt gyerekeit költöztette volna belé. Csakhogy a lakók nem voltak hajlandók átadni a helyet. Illetve, városi szokásokra hivatkozva „lelépést” kertek, szép summát. Hercehurca, tanács, ügyvéd. A jog tudója azt javasolja: a néni vegyen a lakóinak egy másik lakást,, mert másképp ki nem teheti a szűrüket. Megoldás: az asszony és a tanács közösen vásárol, illetve elad nekik egy kis, gazda nélkül maradt házat, s a vételár felét részletekben kötelesek a községnek fizetni. (Nem nagy- családosokról van szó.) A másik fele ajándék... vagy mi is? A falu ítélete: zsarolás, ami történt, igazságtalanság. Tanulság: jól meg kell nézni, hogy ki fiját- borját engedik be lakónak a tulajdonukba. Ezek az emberek hálásak lehettek volna, hogy hosz- szú évekig tetőt kaptak a fejük fölé. („Lelépés” követelésére semmiféle alapjuk nem volt, hiszen csak minimális lakbért fizettek, tatarozásra satöbbi, saját pénzüket nem költötték.) Mért nem takarékoskodtak ők is, mint mások, hogy meglett korukra azt az ingyen kapott 30 ezer forintos házat maguk vásárolták volna meg! Mint látod, nálunk a lakáskérdést másképp fogják föl az emberek, mint városon. Arról gondoskodni mindenkinek maga kötelessége, nem pedig az államé, a tanácsé. Ez a fölfogás a hagyományokban gyökerezik. Szüleim, mint az ő idejükben ez általános volt, az ő szüleik, az apám ápjá- ék házában kezdték el a közös életet, meghúzódva. Idő múltán ösz- szegyűjtöttek egy portára valót. Amikor a faanyagra és a cserépre is együtt volt a pénz, összejöttek a fiútestvérek és addig ástak a porta sarkában, míg az agyagrétegig le nem hatoltak. Annyit termeltek ki belőle, amennyi a szoba, konyha, kamra vert falához kellett. Kalákában döngölték keményre a külvilágtól védő falakat. Mesternek csak ajtóért, ablakért fizettek. A minap elkapom az utcán egyik volt tanítványomat: — Te, Pista, honnét az isten csudájából kerested te ki ennek a szép háznak az árát? Huszonöt éves a „kölyök”, négyen vannak testvérek, apja vasutas, anyja bedolgozó varrónő. Pista lakatos, városban dolgozik, ingázó. — Ami pénzt megkerestem, azt megfogtam. Amikor fölszabadultam, kezdtem volna legénykedni, kocsma, miegymás. De apám egykét pofont se sajnált, hogy eligazítson az élet sűrűjében. Utána minden hónapban takarékba kellett tennem a fizetésem nagy részét. Mikorra bevonultam katonának, már megvettem ezt a porfát. Milyen igaza volt apámnak! Azután, amikor leszereltem, elvettem Sárit A tsz kertészetében dolgozik, ő is spórolt egy kis pénzt úgy, hogy lakni már a magunkéba jöttünk. Nem ebbe a nagy házba, hanem a szoba-kony- hás melléképületbe, mert először csak arra futotta. Közben gyerek is született, jó két év alatt mégis összevertünk annyit, hogy fölve- hettük az OTP-kölcsönt az építkezéshez. így lett házunk. — Ez idő alatt hányszor vacsoráztatok vendéglőben? — Minden évben szilveszterkor. Máskor nem. — Nyaralásra telt-e? — Ilyesmire nem is gondoltunk. — Ezreket adtatok-e nyugati farmerszerelésért ? — Beértük olcsóbbal is. — Sárit mindig csinosan öltözöttnek látom. — Nem sok ruhát kapott ő se a házasságunk három és fél éve alatt. A régieket szokták anyámmal átalakítani. Első a saját otthon, irhabunda, meg efféle majd csak később jöhet szóba. Szerencsére megértjük egymást, mert ez is kell ám ahhoz, hogy az ember vigye valamire. Pláne, ha mint mi, csak jó szót, biztatást kaphattunk a szüléinktől. Igaz, hogy ez is rengeteget jelent! Ha tudná, mennyit dolgoztunk mi már eddig?! Nos, a mai — értelmes! — falusi fiatalok a fészekrakás hagyományait így vették át. Lehet, hogy a Pistáék eddigi élete nem volt gazdag nagy „show”-kban. fukarok is voltak önmagukkal szemben — de nem akármilyen értéket teremtettek meg. Szerintem napjaik nem voltak kevésbé tartalmasak, mint azoké a fiataloké, akiknek a világképében a szórakozás, a fogyasztás áll a középpontban. S házasodni akarván, üres zsebbel elégedetlenkednek, mert nem kínálják nekik tálcán a lakáskulcsot. Kedves Ferkó Barátom! Felétek mi újság? A kis Vasgyúrót tavasszal horgászatra várom. Mostanában. a falubeli gyerkőcök számára a szánkózás meg a disznóölések kínálnak élményt. Bár a felnőttek sem vetik meg ami az utóbbival jár: a hajnali forralt bort, és a tort, este, amikor teletömik magukat mindenféle jóval, mint hajdan őseink győztes csata után. Ölel benneteket: A. Tóth Sándor
