Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-17 / 14. szám
1980. január 17. • PETŐFI NÉPE • 3 MONDJA MEG ŐSZINTÉN... A köz szellemi gyarapodását szolgálja-e a művelődési ház? Sorozatunk folytatásaként három különböző foglalkozású községlakót kérdeztünk meg arról, hogy lakóhelyén valóban a köz szellemi gyarapodását szolgálja-e a művelődési ház. Terjéki Mihály, a lászló- falvi Egyetértés Tsz üzem- ágvezetője. — Született lászilófalvi vagyok. Szeretem ezt a községet. | Ebbő’. j, . következik, k hogy érdekel a fejlődése, a sorsa. Mégis; néhány évvel ezelőtt el akartam linnen költözni. Ha jól emlékszem, pontosan a gyér kulturális és szórakozási lehetőségek miatt. Mint afféle nőtlen fiatalember állandóan menni, látni,, szórakoz- . ni akartam. Ügy éreztem, szűk nekem ez a hely. Mert mi van itt? — kérdeztem nagy dühösen magamtól. Két köpködős kocsma, egy templom, meg egy szál művelődési ház, amiben hol van program, hol nincs. Ma már családos ember vagyok, itt a faluban építkezem, egy kicsit megváltozott a gondolkodásom. Per- r sze ez még nem jelenti azt, hogy 1 elégedett lennék az itteni kultu- . rális élettel. A művelődési házban kevés a rendezvény, és a műsorterv sem valami változatos. Szóltam is erről egyszer Pásztor Gézának, az igazgatónak. Mondtam, hogy legalább a téli . hónapokat használják ki jobban, mert ilyenkor ráérnek az emberek, nyáron viszont a világ legkitűnőbb népművelője se csinál , it.t’ közművelődést. Erre valami Olyasmit válaszolt, ihogy szerinte az ittenieket télén se lehet megmozgatni. Persze azért a Gézát .sem irigylem. Pénze alig, csak' egy takarítónő, ő maga pedig fél státuszban, mert amúgy az iskolában tanít... Az értelmiség? Néhány pedagógus, meg agrárszakember itt a dolgok mozgatója. .Klubot, szakkört vezetnek közülük két t en-hárman. A többség Kecskéidéiről jár ki, munka' Után rpfianpak/ .a buszhoz.'A falu’fiataljai? Aki itt akár maradni', házat építeni, az keményen küszködik. Állatot tart, dolgozik a háztájiban, hogy pénze legyen; így ideje jóformán nem is marad. A .másik meg az életmód. Főleg a ^anyaiaké. Alig moccannak ki valahová. Igaz, magamról tudom, amíg nem vettem meg a Trabantot, a közlekedés nagy gondot jelentett. ... Hogy voltam-e mostanában a művelődési házban? Legutoljára talán a Kiskunsági Nemzeti Park című fotókiállításon, de többször is megfordulok a házban, mert ott tartjuk a KISZ-alapszervezet vitaköreit, a falugyűlést, a szocialista brigád- rendezvényeket. Népszerű az agrárszakemberek meg a nők klubja. Ügy érzem, azért van valami fejjődés mostanában. Nehéz ám! 1950-ben állítólag itt még csak pusztaság volt, nem falu ... Hogy milyen rendezvényen vennék részt szívesen? Például egy író— olvasó találkozón, ahová meghívnánk Zám Tibort. Itt él a lászló- falvi tanyákon. Megkérdezném tőle, hogy miért költözik ide egy ilyen ember? Meg hogy mit ír jelenleg, mert olvastam néhány könyvét... Angyal Já- nosné, a tisza- kécskei posta vezetője! — Tizen- négyezren lakunk ebben a nagyközségben, s óriási a hozzánk tartozó tanyavilág is. Ahá- nyan, szinte annyiféle kívánságunk van a művelődési ház munkáját illetően. Én például ázt szeretném, ha több, és színvonalasabb rendezvénynek adnának itt helyet. Én elhiszem, hogy a tánczenei műsora hozza a „konyhára” a pénzt, de engem nem érdekel ez a műfaj, főleg ilyen gyakorisággal. Arról nem is beszélve, hogy például a Zárai— Vámosi műsort otthon is meg tudom nézni a televízióban, és kényelmesebb körülmények között ... És ha már itt a lehetőség, hadd panaszkodjak egy kicsit a két színházra is. A szolnoki Szigligeti és a kecskeméti Katona József Színház szinte minden alkalommal könnyű, zenés darabbal jön. Talán úgy képzelik, hogy „ifalun” másra nincs igény? Nem tudom ugyan, hogy ez a színházakon, vagy az itteni szervezőkön múlik ... A másik, ami egy kicsit bánt, s nemcsak személy szerint engem, hogy a művészek gyakran úgymond „vidékre jönnek”. Ügy érzem nem nyújtják a teljesítményük maximumát. Persze azért lyánhak kivételéi? ;ls; Nagyélttré- ,jiyem .volt, például.'a. tavalyi Űri muri-előadás. Nem hiszem, hogy Kecskeméten különbül csinálták volna... Hogy sikk-e eljárni az úgynevezett komoly rendezvényekre? Azt hiszem igen; legalábbis bizonyos rétegekben. Tudja, itt mindenki mindenkit ismer. Az emberek túlzottan egymást figyelve élnek. Ha elmegy egy rendezvényre mondjuk az orvos, az iskolaigazgató, vagy a tanácselnök, akkor jó néhányan úgy érzik, hogy nekik is menniük kell, talán presztízsokok miatt... Hogy mit tartok hiányosságnak? Azt például, hogy a havi, vagy éves műsorok összeállításakor, tervezésekor nem gondolnak a tanyán lakókra. Nem gondolnak a nagyon is különböző igényekre. Rétegműsorokat kellene összeállítani, legalábbis -én úgy gondolom ... Hogy van-e valami fejlődés? Természetesen. Például a képzőművészeti programokban. Ügy érzem, hogy a rendszeres tiszakécskei nyári alkotótáborok léte hatással van a község kulturális, szellemi életére. Kicsit ráhangolta az embereket a képzőművészet, a népművészet különböző területeire. Varga Sándor mérnök, a lakiteleki Szikra Tsz műszaki vezetője. — Elégedett vagyok a művelődési házzal, már ami a tartalmi munkát illeti. Viszont a felszereltség, az egész ház építészeti elrendezése korszerűtlen. Nincs például elég helyiség. Egyszerre több rendezvényt képtelenség 'ott tartani. Pedig lenne igény. Mondhatnám azt is, hogy a lakitelekiek igénye kinőtte a jelenlegi művelődési házat. Hogy sokan jár- nak-e? Én nem igy fogalmaznám. Van egy érdeklődő mag, egy kisebb csoportja ennek a községnek. ök vonzzák magukkal a többieket. És ez nagyon lényeges. Azt hiszem az egyik legfontosabb népművelői feladat: ma minél több embert becsábítani a humán jellegű foglalkozásokra, rendezvényekre. Mert úgy tapasztalom, ezen a területen óriási elmaradások vannak, s főleg a fiatalok körében. Meghívtak egy alkalommal a KISZ-klub vitafórumára. Megdöbbentő volt számomra, hogy a gyerekek magukat, s ezt az országot képtelenek elhelyezni a különböző népek, nemzetek egymás közötti és történelmi viszonyaiban. Sokan a végtelensé- *gig apolitikusak. A segítség módja talán az lenne, ha olyan politikai vitafórumokat rendeznének, ahol nem kinyilatkoztatásokat hallanának a fiatalok, hanem emberközeli, őszinte beszélgetéseket. S arra is meg kellene tanítani őket,.hogy tudjanak, merjenek kérdezni ... De itt van például az olvasás. Nagyon, keveset olvasnak. Egyebek között ebből is következik, hogy a kifejező- képességük rendkívül gyér. Van olyan fiatal melós srác nálunk a tsz-ben, aki például bejön hozzám, és nem tudja elmagyarázni mi a panasza, bánata ... Ezért például igen jó dolognak tartom, hogy megszervezték a laki-teleki könyvbarát klubot. Ma már sokan járnak oda, szakmunkások is. Ugyancsak jó kezdeményezés volt az évenkénti író—olvasó találkozók rendezése. Talán ez is segíti a szépirodalom iránti érdeklődés felkeltését... Mit tarta-' nék a legfontosabbnak a falusi közművelődésben? Az értelmiség tehermentesítését. Itt elsősorban a fiatalok mindennapi boldogulására gondolok. Mert bennük még húszon- és harmincévesen lenne ötlet, erő, energia ... Lejegyezte: Posváncz Etelka KÍGYÓSI BESZÉLGETÉSEK II. Némi lelkiismeret- furdalással marasztaltam Benedekné Nagyistók Ilonát. O a fő felelőse a mai összejövetelnek, ő tartja kézben az előkészületek szálait, -láttam az első pillanatban. Segíti lánya, segítik a fiatal kartársai, segítik áldozatkész szülők, de ő a gazda. A rátermettség jogán. A fél országot bejárták már az ilyen összejövetelek bevételéből a kígyósi gyerekek. Mindenképpen beszélni akartam vele. Nagyon dicsérték a megyei pedagógiái kabinetben, legutóbb a rádióban hallottam ügyes kisiskolásairól. A „Nyitnikék” a legaktívabb kisdobosok között tartja számon az itt tanuló fiúkat, lányokat. Feketeföldről került a bürgejárásos homokra. A pártmunkás leánya „A maga létráján” — Pálmonostorán éltem, kubikos édesapám a Don-kanyarban halt meg. Anyai nagyapám a Pallavichinii őrgrófnál volt lovász, nagyanyám szobalányként szolgált a kastélyban. A háború óta édesanyám egyedül nevelte három-gyermekét. Ide illik, nem illik, maga eldönti. Az élet legnagyszerűbb asszonya volt az anyám. Viszonylag fiatalon maradt egyedül, de csak akkor ment másodszor férjhez, amikor mi elkerültünk otthonról. Nem sokkal a felszabadulás után a megyei pártbizottság tagjává választották. Mindenki azt mondta, hogy a Kertész Józsefné frissen képesítőzött lányának jó, városi állást kell szerezni. Anyám azt mondta; „magam építettem föl azt a létrát, amin állok, a gyerekeimnek adtam annyi tartást, hogy építhetnek maguknak olyan létrát, amilyet csak tudnak.” Így kerültem Kígyóspusztára. Anyámat közben ide-oda helyezték. Volt a tiszaalpári Halász Szövetkezet elnöke, Jászszentlászlón földszöv-elnök. Súlyos ’ szembaja miatt itt kérte leszázalékolását. Csodának számított, hogy a szegedi szemklinikán megmentették látását. „A mi tanítónk” Százötven gyerek- volt, amikor 1955-ben megkezdtem a tanítást. Fele alsóban, fele a felsőben. A következő esztendőben házasodtunk össze. Mi tagadás, mindkét családban többen ellenezték összekerülésünket. Az uramnak volt egy kisgazdapárti képviselőjelölt nagybátyja, aki nagyon prüszkölt a kommunista rokon miatt. Édesanyámmal mindig őszintén megbeszélhettem mindent. Megértette: rendes ember a választottam. (Straszer András felvételei) még ha a rossz rendelkezések miatt néhány hivatalban ferde szemmel néztek rá. Sohasem felejtem el az 1956-os ellenforradalom tragikus napjait. Álltam sorban Majsán kenyérért. Jöttek a piacra az emberek, észrevették. Odaszóltak. „Üljön fel a kocsira, tanító néni. A mi tanítónk ne álljon sorba, majd mi viszünk kenyeret.” Hazafuvaroztak és amíg vissza nem zökkent az élet a rendes kerékvágásba, mindennap küldtek friss cipót. IU maradtunk a tanyán, sehová se mentünk, bújtattunk- embereket. Futottak hozzánk olyanok is, akiknek nem volt miért futni. Esténként be-betértek az emberek, „tanító néni, mi lesz, mit csináljunk?” Mondtam, maradunk, dolgozunk, nekünk itt a helyünk, itt a sorsunk. Valaki elhozta a Szabad Földnek azt a számát, amiben megjelent a Mi nem megyünk el című vers. Tudom, szebbet is írtak már, de mi ezt vágtuk ki, ezt szögeztük ki a falra. Azóta itt küszködünk. Állítom, hogy kevés jobban felszerelt tanyai iskola van az -országban *a mienknél. A gyerekek több mint kétezer kötetes könyvtárból válogathatnak. Van tévé, rádió, minden, ami kell. Ha valami elromlik, csak üzenünk a szomszédos gazdaságba. Azonnal megcsináltatják. Minden tárgynak külön története van, a könyvtárat például egy apróhirdetés révén szereztük. „Kik fogadnának el 30 kötetet”, olvastuk a Nők Lapjában, így kezdődött. „Főagronómusunk, mérnökünk” Most mindössze huszonnyolc gyerek jár ide, akikből kivétel nélkül dolgos embert nevelünk. Mint a többiekből. A felsősök kollégiumban tanulnak. Néhányan értelmiségi pályára kerültek, jól elboldogulnak. Van „főagronómusunk”, „mérnökünk”, az egyik fiú fővilágosító a tévénél, a másik Majsán ’könyvtáros. Minden tanítványunkra szívesen emlékezem. Nagyon tisztelem a nagyközség mostani párttitkárát, aki őszinte érdeklődéssel tudakozódott munkánkról. Örült az állami gazdasággal kialakult jó kapcsolatnak. Megértette azt is. hogy áz alsósok, a 8—9 éves fiúk- lányok szívesebben maradnak a családi közösségben, mint a tanyai diákotthonban, ahol ugyan mindent megkapnak, csak azt nem, amit a család nyújthat. Nem vagyok kollégiumellenes, a lányunk is kollégista volt, de csak a legeslegszükségesebb esetben tartom célszerűnek az alsósok környezetváltozását. Nézzenek körül iskolánkban. Kevés faluban állnak ilyen jól. — Ügy igaz, ahogyan a miniszteri dicsérő oklevéllel jutalmazott Benedekné állította. Láttunk új nagyképernyős készülékkel, szépen felszerelt parkettás napközit, láttunk szönyeges, tévés, irásvetitős, magnós tantermet, láttunk bordásfalú tornatermet, láttuk a nyári fafaragó táborokból ittmaradt játékokat az udvaron: gondoskodó szeretet, a gyarapító buzgalom nyomait mindenütt. Heltai Nándor Petőfi nyomában VASÁRNAP este .— a valóság képi mása — Petőfi Sándor a képernyőn elindul abba a csatába, amelyből számára már nem volt többé visszatérés. A segesvári ütközetbe, amelyben a költő életét vesztette huszonhat éves korában. Holttestét azonban — azok közüli, akik őt ismerték és akik teljes bizonysággal felismerhettek — senki nem látta. És ha igen, — sokaknak jó okuk volt rá, hogy a szabadságharc harcosainak üldöztetése idején ne keressék a nyilvánosságot —, nem léptek fel, mint szemtanúk. Így hát évszázadig tartott, amíg a történelem közvetett bizonyítékok alapján, a valószínűségekre támaszkodva tisztázhatta bizonyossággal határos valószínűséggel a halál körülményeit. K A VESZTES, végzetes és annyi áldozatot követelő segesvári csata (1849. július 31-én) utáni napokban bizonyára könnyebb lett volna a tények pontos megállapítása, de az osztrák önkényuralom lehetetlenné tett minden kutatást. A költő hitvese, Szendrey Júlia férfiruhához hasonló öltözetben, a várható viszontagságokra felkészülve maga indult el a i csataterekre, hogy megkeresse férjét. Arra a következtetésre jut, hogy Petőfi halott és néhány nappal még a teljes gyászév letelte előtt, 1850. július 22-én férjhez ment Horváth Árpád egyetemi tanárhoz. A ma szpkásos halóttányilvánítási eljárást akkoriban elegendő volt megfelelő nyilatkozattal pótolni. Ebben Szendrey Júlia leírja, hogy minden bizonnyal egy székelykeresztúri gyógyszerész látta Petőfit utoljára, mégpedig „midőn a kozákok által körülvétetve, szakasztott el a futó. hadseregektől”. Majd: „Ezentúl többen nem látták, s a valószínűség ottani elvesztőt bizonyítja, mit még hitelesebbé tesz udvarhelyszéki katonai parancsnok, B. Heydte azon állítása, mely szerint ő a csata lefolyása után a csatatért följárván a halottak között talált egy holt testet mit öltönyei és alakja leírásából bizonyosan lehet férjem, Petőfi Sándornak elismerni." CSAKHOGY Heydte osztrák alezredes — aki a harcoló csapatok után lovagolt azzal a feladattal, hogy a sebesülteket összeszedesse, a holtakat eltemesse — maga nem ismerte a költőt. A Fehéregyháza és Héjasfalva között egy már kifosztott, nadrágig levetkőztetett ellenséges tiszt mellett talált iratokból és más tárgyakból jutott arra a következtetésre, hogy az illetőnek Bem környezetéhez kellett tartoznia. „Később tudakozódtam több felkelőtisztnél ezeknek az adatoknak közlése mellett ez után a személyiség után, és a legtöbb közülük úgy vélte, hogy a halott bizonyosan Petőfi volt, akit az ütközetben még láttam Bem oldalán, de akit az ütközet után senki többet nem látott” — írja Heydte 1854. január 12-én kelt írásbeli jelentésében, amely a pesti osztrák titkosrendőrség felszólítására készült. Mert bár a józan ész szerint a Segesvárnál eltűnt Petőfi már nem lehetett életben, százezrek mégsem tudták, mégsem akarták elhinni, hogy halott. Hol itt, hol ott vélték látni bujdosás közben a költőt. A. legendákat táplálta, hogy néhány elvetemült szélhámos Petőfi Sándornak adta ki magát, ily módon hasznot húzva abból a határtalan tiszteletből, rajongásból, amelyet a nemzet a lángielikű költő iránt érzett A KÖLTÖ SORSÁRA vonatkozó adatok összegyűjtése 1860-ban kezdődött meg — előbb az önkényuralom ezt - nem tette lehetővé. Ekkor Pákh Albert, Petőfi barátja, a Vasárnapi Újság akkori szerkesztője gyűjtötte és közölte a Petőfi halálára vonatkozóadatokat. Ekkor és ott látott először napvilágot Lengyel József, volt székelykeresztúri orvos visz- szaemlékezése, aki azt állította: a csata idején többször is látta Petőfit és minden bizonnyal ő látta utoljára. A Lengyel-féle leírást hitelesnek fogadta el később úgy Dienes András, a kérdés nagyérdemű kutatója és Illyés Gyula is. Eszerint Petőfi a csatában nem harcolt, inkább csupán szemlélődött; menekülés, futás közben érte a halál. S mégsem hátulról, hanem elölről kapta a végzetes lándzsaszúrást, annak az volt az oka, hogy a cári ulánuso- kat arra képezték ki: mindig elölről támadjanak, mert a döfőlándzsa hátulról nem hatásos fegyver. Lengyel azt is elmondta vallomásában, hogy 'báró Heydte elbeszélte neki: ő temettette el azt a holttestet, amely csak Petőfié lehetett. Mégpedig körülbelül úgy, mint ahogy a -bécsi titkos irattárban csak jóval később napfényre és 1930-ban nyilvánosságra került Heydte-féle írásbeli jelentésben is állt. Így hát, bár Lengyel József adatainak hitelét, pontosságát, sőt szavahihetőségét is többen kétségbevonták az 1860- ban kezdődött vitában, a mai futatok nagyrésze a Lengyel-féle verziót és Heydte jelentését fogadja el alapvető forrásul. AZ 1950-ES ÉVEKBEN azonban a kiskunfélegyházi múzeum tulajdonába került egy visszaemlékezés. Baynovics Mihálynak, Bem volt futárjának leírása a végzetes csatáról és Petőfi haláláról. Sajnos, keltezés nélküli. Mezősi Károlynak, az irat közreadójának nem sikerült közelebbi adatokat sem szereznie Bayno- vicsról, de ő — különböző adatok összevetésével — hitelesnek ítélte meg a kéziratot. Baynovics, miután saját megsebesüléséig más adatokkal egyezően mondja el a csata lefolyását, ott folytatja, hogy a törökországi Viddinijen, ahol más hazafiakkal együtt ő is menedéket keresett, a kórházban együtt ápolták őt Kovács József székely huszárral, akit Bem a csata előtt. Petőfi védelmére ren• A költő szülőháza Kiskőrösön. delt. Bem felkereste Kovácsot, hogy megtudja tőle Petőfi sorsát. Baynovics szerint Kovács jelentését — „hogy Bemmel szóról szóra megértessék” — írásba is vették. Kovács pedig azt jelentette volna, hogy Petőfi harcolt a Sárpatak hidjánál, ahol a magyar huszárok az utolsó ellenállást fejtették ki. S bár megsebesült, nem adta meg magát harc nélkül, azt a tanácsot pedig, hogy élete megmentéséért vegye le tiszti ruháját, nem volt hajlandó követni. E leírás szerint Petőfit tehát nem menekülés köaben. hanem harc közben érte a halál. Pintér István
