Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-07 / 287. szám

HM. december t • PETŐFI' NÉPE • J EMLÉKEZÉS HAJDÚ ERNŐRE Kecskemét“ Az ,,ismer e krónikása ' Tíz esztendeje kértem az idén októberben elhunyt Hajdú Ernő egykori hírlapíró-szerkesztői, hogy sorolja fői kitüntetéseit. Természetesen csak a legfontosabba­kat. Csodálkozva nézett rám. „Soha, semmilyet nem kap­tam.” Azóta se hívták díszelnökségbe, csak a sakkozók méltányolták sportszervezői tevékenységét, Keresve sem találnék a két világháború közti Kecs­keméten bátrabb, elkötelezettebb újságírót. Kevesen tettek annyit 1944 őszén, telén a fölszabadított hírős város újjáélesztéséért,‘mint ez a zömök, konok ember. Minden 1944—45 előtt leírt so­rát vállalhatta az új rendszerben, minden 1945 és 1950 közötti cik­kére büszke lehetett mindhalálig. Ritka tünemény változatos szá­zadunkban, amikor a könnyen al- kalmazkodóké, az időben forgoló- dóké gyakorta a pálma. Jól írt! Tehát pontosan. Fegyelmezett in­dulattal, nevén nevezve a dolgo­kat meg az ügyek alakulásáért felelőseket. A Petőfi Nyomda nyugdíjasa­ként temették el a németek által betiltott kecskeméti újság szer­kesztőjét, a kiűzésük utáni első demokratikus lap mindenesét. Lé­gyen ez az írás utólagos koszorú sírján. Mi vesztettünk többet: mesterünk is lehetett volna. Ostorozta valaki a Horthy-rend- szer bűneit keményebben váro­sunkban? „Segítsetek jó kecske­méti szívek”, rimánkodott, vádolt 1930-ban Mészáros Sándor okleve­les gazda, kacsapásztor tragédiá­ját látva. Mondhatnék sokan: gazdasági válság taszította nyo­morba a mészárossándorokal. Igaz, de már 1934-től újra növe­kedett világszerte a termelés. „A tisztviselő élete” kereken kimond­ta: „háromgyerekes családapának lehetetlen megélni a fizetésből. Az intellektuel család hetenkint csak egyszer eszik húst, az apa tíz éve nem csináltatott ruhát, az anya nem jár az utcán, mert nincs mit magára venni, egyetlen szórako­zásuk a rádió.” Gyönyörű beszédek méltatták a „legmagyarabb város kultúnfölé- nyét”, nagyvonalúan megfeled­kezve a tízszázalékos írástudat­lanságról, az újítókat, a valamit akarókat elnyíró kisszerűségről. A Kecskeméti Lapok munkatársa nem dőlt be a szólamoknak. „Pro- hászka József végső beérkezése” című írásában a „befutott” művé­szek életkörülményeiről tájékoz­tatta a tisztelt olvasókat. „Itt csak a vigécek tudnak eladni. Itt kínálni kell a képet, amit én nem bírok...”, idézte a híres, divatos festőt. A mindmáig legnagyobb érde­mű magyar énekkarral, a kecske­méti Városi Dalárdával tartott, amikor új Kodály- és Bartók-mű­vek bemutatására a fővárosba utazták, örült annak, hogy „extá­zisbán ünnepelte Budapest a kecskeméti dalosokat” és Kodály percekig szorongatta a banketten a karnagy kezét és Bartók elége­detten köszönte Vásárhelyiék fá­radozását és az egész magyar sajtó felsőfokban írt a példamutató vi­déki városról és az évad légszín- vonalasabb hazai koncertjének minősítették vendégszereplésüket, és országszerte hallgatták műso­rukat a rádió jóvoltából,, de ész­revette, de megírta: még 100 pen­gő hiányzik kiadásaik megtéríté­séhez, mert szegény az eklézsia. (Kecskeméti Lapok, 1936, május 16.) >A kétkeziek szószólója volt. Vé­gigjárta az „ismeretlen Kecske­métet”, a peremkerületi nyomor­tanyákat. így tudósított 1935 már­ciusában a Voelker-telepről: „A város legnépesebb, legnagyobb el- hagyatottságban élő része vasúti átjáró, orvosi rendelő és napközi otthon után vágyik ...” Ténysze­rűen számolt be tapasztalatairól. „Ebben a városrészben a gólya és a halál a legsűrűbb vendég. így, egymás mellett, egymást kísérve. A legritkább vendég a felemelő kéz. Pedig nagyon kevéssel sokat lehetne tenni. Egy napközi gyer­mekotthon felállítása, időnként tisztiorvos kiküldése elhessentené a halált a gólya nyomából.” „Lerongyolódott népe nem fű­tött a télen, s most az életet je­lentő tavaszt várja” címmel adta közre a Lázár- és a Zsitvay-falut feltérképező riportját. „Nem kell bemenni a házakba, mert kívülről is tisztán látszik a fantasztikum­ba illő nyomor, amelyben a két ismeretlen városrész örömtelen életét tengeti. Találomra benyitok az egyik házba... Kicsiny, pisz­kom odúban nyolc ember szorong. Egv kopott szekrény, két testet­len szék, s egy nagyobb deszka az összes berendezés. Ez a desz­kalap az ágy. ... Még nem múlt el teljesen a nap vérvörös korongja, de az úton mégsem lehetett egy terem­tett lelket sem látni. Bent, a ször­nyű odúkban gubbasztottak és gondolatuk szinte kórusban hal­latszott : — Munkát, kenyeret!" Hozzátette: a közeli iskolában szónokolt Horthy a magyar kul- túrfölényről. Címével is vádolt: „A Sutus- falu, amelynek sohasem lett vol­na szabad felépülnie, belefullad a porba és nyomorba." 1935 áp­rilisában találkozott a vakolatlan. tenyérnyi ablakú házacskák előtt az egyik jónevű borbéllyal. Ép­pen egyszál kecskéjét legeltette. Szeretettel bánt a jószággal. „A kecske nagyszerű állat, olyan, mint 'mi, kevéssel beéri”, indokol­ta magatartását a nélkülöző fod­rász. írását ekként zárta: „Az egyik viskó előtt játszadozó szur- tos gyerekek közül a legnagyobb fennhangon tanulja a másnapi leckét: Magyar vagyok, magyar­nak születtem’.” Így járta végig az ismeretlen hírős várost az a bátor újságíró, akit az utóbbi harminc évben sem ültettek díszelnökségbe. Még a demokratikus gondolá­tokkal rokonszenvező, a sarok kö­zött a jobboldali pőlitika veszé­lyeire figyelmeztető Kecskeméti Lapok szerkesztői sem bánták, amikor meg kellett válniok tőle. Hetilappá zsugorodott a legrégibb helyi újság, mert nem bírta a versenyt a kormány által pén­zelt, jobboldali Kecskeméti Köz­lönnyel. Hamarosan újra hallatta hang­ját. Ö alapította, szerkesztette a Kisgazdapárt új lapját, a Kecske­méti Ellenőrt. Már az első szá­mokban cikksorozatot kezdtek munkáslakások sürgetésére. Nyo­matékosan figyelmeztették a köz­véleményt a nyilas szervezkedés veszélyeire. Még ma is fölháborodunk a tíz­tagú család kilakoltatásáról tudó­sító riporton. Téved, aki azt gon­dolná, hogy Hajdú Ernő csak kri­tizált, csak ostorozott, csak lelep­lezett. Gyakran közölt lapjában értékes javaslatokat. A gyümölcs- exportról máig megszívlelendő so­rokat írt. Először 1939 augusztusában til­tották be lapját. Nem ijedt meg a fenyegetésektől. Behívták katoná­nak! Jó ideig, amíg lehetett, a laktanyából szerkesztette az El­lenőrt. Büszkék vagyunk a lapjá­ban olvasható Révész László-cikk- re. „Miért ragaszkodnak a len­gyelek Danzighoz?” Ismertette a lengyel álláspontot és néhány nap­pal a háború kitörése előtt ezt kí­vánta: „Az egész világ hő vágya, hogy az igazságot ne fegyverek kutassák ki.” A német győzelmek hónapjaiban sem állt a hozsanná­zók közé, később, leleményesen utalt a valódi harctéri helyzetre. Szalagcímben hirdette: „Óriási ellentétek a különböző hadijelen­tésekben." A német bevonulás után azon­nal megvonták a Kecskeméti El- lenőr.engedélyét. Fél év múlva, 1944 háborús te­lén nagy hentesszatyrot cipelő férfi árusította a Kecskeméti Hí­rek friss példányait. A szerkesz­tő maga terjesztette a demokra tikus átalakulásról beszámoló első lappéldányokat. Heltai Nándor SZAKSZERVEZETI KÜLDÖTT Nagyobb felelősség Daróczi Ferencet a Mezőgazda- sági, Erdészeti és Vízügyi Dolgo­zók Szakszervezetének országos tanácskozása küldöttnek válasz­totta a Magyar Szakszervezetek XXIV. kongresszusára. Munkahe­lyén, a Kecskemét-szikrai Állami Gazdaságban beszélgettünk az aktuális feladatokról. Mint a szakszervezeti bizottság titkárá­tól, elsőnek azt kérdezem tőle: — Milyen itt a munkahelyi légkör? — Lehet, hogy közhelyként hangzik, de bátran állíthatom, hogy jó. Kisebb gondok mindig vannak — így van ez másutt is —. de ezeket igyekszünk a lehe­tőséghez képest sürgősen megol­dani — válaszolja, majd elmond­ja, hogy 1975 óta van ezen a poszton. A gazdaságban ezernegy­ven tagja van a szakszervezet­nek, a legutóbbi tisztújító tag­gyűlésen az új szervezeti felépí­tésnek megfelelően harmincnyolc bizalmit választottak. — A bizalmiak hatásköre bő­vült, ezzel együtt a szakszerve­zet tekintélye is. Hozzá kell ten­nem azonban, hogy ez egyúttal a felelősség növekedését is jelenti, a bizalmiaknak nagyobb körül­tekintéssel kell dönteniök — hangoztatja. Kicsit elgondolkozva folytatja a beszélgetést: — Munkánkat nehezíti, hogy a 3700 hektáron gazdálkodó állami mezőgazdasági nagyüzem kerüle­tei szétszórtak. Elég, ha annyit mondok, az üzem egyik szélétől a másikig mintegy 60 kilométer a távolság. Szakszervezetünk igyekszik se­gíteni a termelés fejlesztését. A tartalékok feltárásában nagy sze­repük van a. szocialista brigádok­nak. Az idén is több mint hét- száahatvanan vettek részt a ne­mes vetélkedésben. A kollektí­vák- másfél millió forint terme­lési értéknövelést, 2 millió forint költségmegtakarítást, 9600 társa­dalmi munkaóra teljesítését vál­laltak. Értékelés még csak ezután lesz, de bízunk benne, hogy a brigádok tagjai téljesitették ígé­retüket. A szakszervezet ösztönöz az újítómozgalomban való részvé­telre is. Számos ésszerűsítéssel máris jelentősen megkönnyítet­ték a fizikai munkát találékony szakembereink. Érdemes megem­líteni a görgős kocsit, amelyet el­sősorban az almaszedésnél hasz­nálhatunk eredménnyel. Az eme­lővillás targoncánk sikert aratott a 69. OMÉK-en is. Több vállalat érdeklődik a gyártása iránt. Részben szakszervezeti javas­latra létesült két évvel ezelőtt az üzemi orvosi rende'ő. Az orvos dr. Borsodi Mária mint a ME- DOSZ alapszervezetének tagja, szintén küldött az országos kong­resszusra. Gyógyszertárat is léte­sítettek. nemcsak a gazdaság dol­gozói. hanem a község lakói is itt váltják be a recepteket, mert Nvérlőrincen nincs patika. A feladatokról szólva elmond­ja, hogy továbbra is a munka­verseny, az újítások szorgalma­zása tartozik a fő feladatok közé. mert hiszen ezzel elősegítik a termelés hatékonyabb növelé­sét is. — Éppen nemrég olvastatni a Központi Bizottság december 2-i üléséről szóló közleményt, amely előírja, hogy a következő esztendőben mintegy'3 százalék­kal kell növelni a mezőgazdaság termelését. Ez a mi gazdaságunk­ra is vonatkozik, a szakszerve­zet sokat tehet annak érdekében, hogy jövő évi terveink megva­lósítását jól előkészítsük, és si­kerrel valósítsuk meg. — Mit vár a kongresszustól'.’ — A szakszervezetek hatáskö- te bővült, ezzel együtt szélese­dett a szocialista demokrácia is. Mindezekről bizonyára sok szó esik majd a szakszervezetek XXIV. kongresszusán — mondja végezetül Daróczi Ferenc. K, S. A szocialista országok könyvkiadói szakembereinek tanácskozása Halasiak a rádióban A Petőfi Népe Kirakodóvásár című műsorában hétfőn este két kiskunhalasi együttes is szerepel­ni fog. Az este fél kilenckor kez­dődő adásban hallhatjuk többek között a Gőzön István Művelődési Központ „Szilaj” citerazenekarát. valamint a helyi honvédségi „Dal- Ma" nevű pol-beát együttesét. FAZEKASHÁZ 9 Patonai Ferenc sümegi faze­kasmester fazekasházat létesí­tett. A sár alatti parasztházban a látogatók a népművészet mes­terének legszebb alkotásaival is­merkedhetnek meg. (MTI-fotó) Befejeződött Budapesten a szo­cialista országok könyvkiadói iranyítószervei vezetőinek XV. nemzetközi konferenciája. A négynapos tanácskozáson az An­golai Népköztársaságból, a Bol­gár Népköztársaságból, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság­ból. a Kubai Köztársaságból, a Lengyel Népköztársaságból, a Mongol Népköztársaságból, a Né­met Demokratikus Köztársaság­ból. a Szovjetunióból, valamint a Vietnami Szocialista Köztársa­ságból érkezett delegációk vettek részt. Az értekezletről Udvarhe­lyi László, a Művelődésügyi Mi­nisztérium kiadói főigazgatóságá­nak vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát: — Áttekintettük a két évvel ezelőtt Ulánbátorban megrende­zett. hasonló összejövetelen elfo­gadott határozatok. ajánlások megvalósulását, s egyeztettük a szocialista országok kiadói közöt­ti együttműködés továbbfejleszté­sének lehetőségeit, az ezzel kap­csolatos elképzeléseket. Részlete­sen megvitattuk a társadalomtu­dományi könyvkiadás helyzetét, az ebben való együttműködést. Megállapítottuk: a szocialista or­szágok kiadóinak közös gondo- 7ású sorozatai az együttműködés leghatékonyabb formái közé tar­toznak. ezért újabb sorozatok megindítását szorgalmaztuk. Ai magyar olvasók előtt is jól ismer­tek. épp e kiadói együttműködé­sek jóvoltából megjelent két könyvsorozat kötetei; az egyik könyvfüzér a Polgári ideológia és a revizionizmus bírálata, a má­sik a Szocializmus: tapasztalatok, problémák, perspektívák 'címet viseli. Nagy sikert aratott a fa­sizmus feletti győzelem 30. évfor­dulója alkalmából indított Győ­zelem könyvtára sorozat, amely­nek 35 könyve jelent meg a ba- láti országokban. így hazánk­ban is. A könyvkiadásnak azonban nemcsak passzív, mechanikus szerepe van a tudományos mű­vek megjelentetésében, hanem inspirálnia is kell a kutatómű­helyeket újabb és újabb publi­kációkra, az olvasókat érdeklő témák megírására. Különösen fontos ez a különböző társada­lomtudományi, ideológiai, elmé­leti munkáknál. A tanácskozáson elsősorban elvi kérdéseket vitat­tunk meg. ezek „anrópénzre vál­tása" a két- és több oldalú ki­adói együttműködések során tör­ténik meg. Döntöttünk arról, hogy a következő hasonló kon­ferenciát Szófiában rendezzük meg. (MTI) LEVELEK ZALÁNFALVÁRÓL rf)írácfa (Barát&m, Cjfiej'kó ! A megbántott kedves szomorú szemével néz be hozzám az ég az ablakon. A szőlőlugast gyöngéden vetkőzteti rőt levélruhájából a szél... Ha nem András napján, ha­nem két héttel hamarabb írom e levelet, még így kezdhettem volna a tudósítást lakóhelyemről. Vagy talán nem idilli sorokat vársz tő­lem? Akkor ért ide hozzánk a déli légáramlás, zord éjszakák és nappalok után. A mediterrán tá­jakról jött melegségtől úgy érez­te magát a falu, mint amikqr az idős korát élő. férfi szívére rég­volt, boldog szerelem emléke száll. Nekiszilajodik a vére, s né­hány frissebb vágtával kiszinesí- ti orcáját. Ám ettől nem változik vissza húszéves legénnyé — mint­hogy az idő sosem fordul vissza az ősztől a tavasz felé. Viszont nálunk fölélénkült a traktorod, lófogatos forgalom a határban, ahol akkor még sok háztájiban sárga csöveket rejtett a kukorica csörgős, tépett ruhája. Tegnap éjjel hó esett. A szép őszutónak vége. Itt benn, papucs­ban üldögélve is hallom, hogy künn az utcákon mint caplatnak a sárban, latyakban csizmák, félci­pők és bakancsok. Hej, Komám, hogy mennyivel urasabban vagytok Ti ott, váro­son, a harmadik emeleten! So­sem fáj a fejed favágás, szén- hordás' miatt! Ha a fürdőszobá­ban nincs forró víz, nem veled tüsszent össze Asszonyod. Együtt szidhatjátok a távfűtőket. Nálunk télidőben néhanap bonyolultabb harci helyzetek alakulnak ki, mint amilyen Irak és Irán határán le­ledzik. Ma délelőtt, amikor újságért mentem a trafikba, találkoztam Istenes Kiss Gergely bácsival. Nem azért írom le a nevét, mint­ha ismernéd, hanem mert ez az ember megérdemli, hogy nevén emlegessék. Mint hallottam, az előneve nem a vakbuzgósága miatt ragadt rá, bár mostanában, hétvég és nyolcvan között, öz­vegységre jutván, vasárnapon­ként eljárogat a templomba. Nos, Istenesnek azért keresztelte el a falu nyelve, még fiatalabb korá­ban, mert annyira jószívű, igaz ember volt világéletében, hogy a nép sokallotta a belészorult töké­letességet. Te bizonyára szeretnéd az öreget. Parasztember létére elég sokat olvasott, sőt valaha versbe szedte a cselédek búját- baját. A két háború közt egy né­pies folyóirat, közölte is egyik­másik dalocskáját, magam láttam a megsárgult lapokat. Szóval, jött szembe Gergő bá­tyám és megállított: — Aggyisten, tanító úr! Hova. hova? Mán hetek úta találkozni .szerettem vóna magával. Ha nem terhelném, elmondanék valamit. Fura eggy eset! De csak ha nem terhelném. Nem szívesen bántanám meg Gergő apót. Behívtam a vendég­lőbe, hogy ne az utcán álldogál­junk, és kértem két fröccsöt. Mi­után egyet húzott a poharából, kettőt köszörült a torkán, elkezd­te... Halottak napján Istenes Kiss Gergely kicsoszogott .a temetőbe, a felesége sírjához. Gyakori ven­dég az asszonynál, mint amikor még lánykorában udvarolni járt hozzá. Két cölöpre deszkát sze­geit, szembe a kereszttel, azon szokott üldögélni. Ha nincs a kö­zelben idegen fül, beszél is a pár­jához. Tudja, hogy nem hallja, de ami megmaradt belőle, az ott van, azon a helyen, s csak hoz­zá szólhat. A gyerekeik Dunaúj­városban raktak fészket, mind a kettő. Az idén úgy jött ki nekik a lépés, hogy egy héttel minden­szentek előtt tudtak eljönni az anyjukhoz. Ámint szűk kis utcáin botla­dozott, az ötlött Kiss Gergely fe­jébe, hogy a temető szakasztott olyan, mint a falu. A módosab­bak itt is nagyobb, cifrább ház­ban laknak, némelyiknek már kő­födele > van, á szegényebbek meg csak kis homokbucka alatt. Neki megteszi majd a homokház is ... Nem lehetetlen, hogy abban a kiadósabb tavaszi esők megáztat­ják majd a teste porát-... Talán egy virágocska meg leereszti a gyökerét egészen őhozzá ... És... lassacskán fölszivogatja a ne­mesebb anyagát. Levelet, szirmo­kat növeszt belőle ... Ilyenformán virággá változik ... Minden év­ben magvakat érlel, és ezáltal szinte örök életű lehet... — Eh, lüké vénember! — kor­holta magát aztán a „témázása" miatt. Felesége a temetői alvégen nyugszik. Szomszédságában bozót benőtte’ elhagyatott sírhantok. Mikor az öreg odaért, kihalászta zsebeiből a gyertyákat, és le-le- görnyedve sorra meggyújtotta őket. Aztán igazított fekete bá- ránybör sipkáján, s összetette bütykös ujjú kezelt. Szelíd-kék szemeivel a lángnyelvecskéket nézte. Ekkor kezdte lebocsátni szürke fátyolét az este. A holtak faluja megtelt sut­togva beszélő, a befogadó földet óvón tapadó emberekkel. Istenes apó, ereje fogytán, le-leült pihen­ni a maga eszkábálta kis padra. Múlt az idő. s közben ö „témá- zott”. Megfigyelte, hogy a gyer­tyák nem egyformán lobognak, bár hosszra, vastagságra nem kü­lönböznek. Egyik-másik szinte magát hajszolva pislog, siet a vég felé... Egyszer csak arra lesz figyel­mes. hogy a bozótosból egy ka­tona jön elő, födetlen fejű, nyitott zubbonyú. Útjába tüske, gally nem áll. Talpa alatt fű le qem fekszik. Most ide ér. Vér bugy- gyan ki mellsebéből... — Jó estét — köszönti Istenest. S masíroz tovább, merev tagok­kal. Az öregben benn szorul a szó. Karját serh emelheti. A katona síron, virágon, gyertyán, kökeresz­ten át megyen, észre mégsem veszi senki. Pár sírhanttal odébb megálla­podik. Pontosan ott, hol egy köp­cös ember, Sós Gábor, éget ha­lottjainak gyertyát, őrá szegezi — óh, hisz a szemgödre... Belő­le gyertyaláng világot... — Fuuuhhhhh — A kísértet fuvint. A Sós gyertyái mind ki­oltva. — Föltámad a szél — mondja Sós Gábor valakinek. Levél se mozdul a krizantémokon. Legug­gol, hogy gyertyáról gyertyára vi­gye a lángot. Ekkor hopp! Hátára szökken a baka! Földre löki. lova­golja, galléron ragadva. Fogát csikorgatva fülébe üvölti: — Ütött az órád, te hitvány Sós Gábor! Emberfaj mocska! Fo­gad Bözsimre fájt. Megkaptad, de hogy!? Előbb engem hóhérkézre adtál, csendőrkézre juttattál, pri­békeknek beárultál... Óh. Bö- zsim árván maradt... Véres kar­mod közé... Hízelegtél neki... Barátot mutattál, pedig árulóm voltál... Süket e hangokra a temető. Sós teste nagyot rándul. négykéz- lábról arccal gyertyák közé bu­kik. Mehet már a katona, taka­ródéra. — Kend engem azért láthatott, hallhatott, mert életében egyetlen felebarátjának se ártott — szól a kísértet elhaladtában. — Aki­nek halála bosszulattan maradt, egyetlen egyszer kiléphet sírjából, ha üt az óra ... — Hát kébzelje csak! — hal­lom a mesélő Kiss Gergelyt. — Arra ocsúdok föl, hogy Sóst kö­rűfogják vagy hatan, oszt mon- dogattyák: ez meghalt, ez mán ' nem él. Hát fúraeggyeset, nem? Én a kisértetbe nem hiszek. Biz- tossan megszunnyattam egy perc­re, oszt álmottam. Tuggya, én mindig témázok. De Sós Gábor az meghalt, ott és akkor! Az ese­tet maga is hallhatta. — A kísértet-katonát fölismer­te? — Kovács Béni vót.i Negyven­négy öszin megszökött a katona- ságiul. oszt hazagyütt. Nappal a répás verembe rejtőzött, csak éc- caka mert bemenni az asszonyhó. Aztán elfogták a csendőrök, agyon is lőtték | falu szélin, mint szö­kött katonát. Akkoriba azt be- széték, hogy valaki beárulta. Ez a Sós gyűlölte Bénit, mer Kasza Bözsi, a falu legszebb lánya Béni miatt nem őtet választotta. Rá gyanakottak. hogy ő a spicli. Az biztos, hogy tisztátalan ember vöt mindig. A háborút is megúszta, mer egy hold főddel elintézte, hogy ne kőjjön katonának. Aztán elfelejtette a falu az ügyet, mer egy év múlva Bözsi hozzáment Sós Gáborhó. I Nos, mit szólsz hozzá, öre­gem? Zalánfalván olykor-olykor még kísértetek járnak. Azért azt ne hidd, hogy afféle fatornyas község, a miénk. Van disco és ABC-áruház is. bár ez utóbbinak beázik a teteje. Tavaly télen épi- 'tették ... ősz elején nekiláttak az építők, hogy szolgáltatóházat toló­jának hozzá. Magunkról ezúttal csak annyit hogy az egészségünk jobb is le­hetne. Abban a reményben záram soraim, hogy tinéktek semmi oko­tok panaszra. A. Tóth Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom