Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-10 / 289. szám
I 1980. december 10. PETŐFI NÉPE + 1 Újabb siker az ORV döntőben Budapesten, a Komjádi uszodában rendezték meg az úszó ORV (olimpiai reménységek versenye) ,3” korcsoport (1966—67-es születésűek) országos döntőjét. Az év folyamán több fordulóban rendezett bajnokság fináléjában a Kecskeméti SC leánycsapata is helyet kapott, s ott sikerrel helyt is álltak. A KSC úszói egy első, tíz második és 3. helyet szereztek. A csapat legeredményesebb tagja Faragó Éva volt, aki a 400 m vegyesúszásban győzött, s még egy egyéni és egy váltószámban lett második. Varsányi Mónika a 800 m gyorsúszásban ifjúsági aranyjelvényes szintet ért el, bár a kézi időmérés miatt ezt nem hitelesítik'. Két ezüstérmet nyert még egyéniben Zombori Katalin, Bérezi Ildikó, Naske Katalin, Rigó Vilma egy második és egy harmadik helyet, Krascsevlcs Rita pedig ugyancsak ezüstérmet szerzett. A csapatversenyben a KSC második lett. Eredmények: 50 m pillangóúszás 2. Zombori Katalin 35,9, 100 m hátúszás 3. Varsányi Mónika 1:20,1, 200 m vegyesúszás 2. Faragó Éva 2:42,9, 400 m gyorsúszás 2. Krascsevits Rita 5:30,4, 100 m pillangóúszás 2. Bérezi Ildikó 1:18,2, 200 m mellúszás 2. Naske Katalin 3:13,7, 50 m hátúszás 2. Rigó Vilma 39,3, 100 m gyorsúszás 2. Bérezi Ildikó 1:11,3, 800 m gyorsúszás 2. Varsányi Mónika 10:36 (ifj. aranyjelvényes szintidő), 400 m vegyesúszás 1. Faragó Éva 6:00,0, 100 m mellúszás 2. Naske Katalin 1:29,2, 200 m hátúszás, 3. Rigó Vilma 2:54,6, 200 m pillangóúszás 2. Zombori Katalin 2:57,8. 4 x 100 m vegyesváltó 3. KSC (Varsányi, Naske, Bérezi, Faragó) 5:23,4. Pontversenyben 8 csapat közül: 1. Újpesti bózsa, 2. Kecskeméti SC. Tömegsport: színvonalas küzdelem a Barátság Kupáért • A Konzervgyár—Habselyem női mérkőzés egy jelenete. • A férfiak versenyének (Tóth Sándor felvételei.) eredményhirdetése. Szombaton és vasárnap a Magyar—Szovjet Barátság Tsz Kecskeméten a kertészeti főiskola sportcsarnokában női-férfi kispályás labdarúgótornát rendezett. A kétnapos tornán mintegy 150 dolgozó vett részt. Szombaton a1 férfi selejtezőket, vasárnap pedig a férfi döntőket és a női mérkőzéseket bonyolították le. Mindkét napon változatos, izgalmas, de sportszerű küzdelmeket láthatott a közönség. Nagyon jól sikerült a rendezvény, kitűnő propagandája volt az amúgy is szépen fejlődő tömegsportnak. A Barátság Kupa díjait a helyezett csapatok és a kimagasló teljesítményt nyújtó játékosoknak Simon Jenő, a Magyar—Szovjet Barátság Tsz sportfelelöse adta át. Férfiak: 1. Széchenyiváros, 2. BRG, 3. Konzervgyár. A legjobb mezőnyjátékos: Szabó Csaba (Konzervgyár), a legjobb góllövő: Kürtösi Pál (Széchenyiváros), a legjobb kapus: Nagy Zoltán (BÁCSÉP). Nők: 1. Konzervgyár, 2. Magyar—Szovjet Tsz, 3. BRG. A legjobb mezőnyjátékos: Kanizsai Mária (Magyar—Szovjet Tsz), a legjobb kapus: Fekete Hajnalka (BRG), a legjobb góllövő: Hajdú Katalin (Konzervgyár). Kristóf Tibor A Petőfi Népe totó-tanácsadója PVSK—Haladás és Ózd—Eger rangadó KALLÓDÓ TEHETSÉGEK Egy vezetőedző gondjai és reményei A totó 30. heti. december 14-i szelvényén csak NB Il-es mérkőzések szerepelnek, A 16 mérkőzés közé felkerült a pécsi és az ózdi rangadó. Idegenben játszik a Komló, a MÁV DAC, a Pénzügyőr, a Budafok, a SZEOL Ak és a Szolnok Is, mégpedig erős csapatok ellen. A hazai környezetben pályára lépő együttesek mint például az Olajbányász vagy az Asztalos J. SE sem mehetnek biztosra. Tlppjeink: 1. Pécsi VSK—Haladás VSE. NB II. Nyugati csoport. A pécsiek vasárnapi mérkőzése elmaradt."A Haladás Péten is nyerni tudott, és ezzel megközelítette a listavezető Komlót. Rangadó mérkőzés. Tippünk: x. 2. Sabaria SE—Komlói Bányász. NB II. Nyugati csoport. A szombathelyi gárda felküzdötte magát a 4. helyre, mert vasárnap is nyert hazai pályán. Az éllovas Komló ellen is vannak esélyei. A Komló első helye veszélyben van. Tippünk: X, 2. 3. Bakony Vegyész—Várpalotai Bányász. NB II. Nyugati csoport. A két együttes közül a hazaiak állnak jobban a bajnokságban, mig a Bányász újabb vereségével a kieső zónába került. A hazai pályán játszó Vegyész ■esélyesebb, de nem lenne meglepő a vendégek pontszerzése sem. | Tippünk: 1. 4. Nagykanizsai Olajbányász—Keszthelyi Haladás. NB II. Nyugati csoport. Nincs lényeges különbség a két együttes között, mindketten tagjai a tömör élmezőnynek, A vendéglátó olajosok érzésühk szerint esélyesebbek. Tippünk: 1, x. 5. Péti MTE—NIKE Fűzfői AK. NB II. Nyugati csoport. A két kiesőjelölt egymás elleni mérkőzésén döntő lehet a hazai pálya előnye. Tippünk: 1, x. 6. Ajkai Aluminium SK—Bábolnai SE. NB II. Nyugati csoport. A bábolnaiak sem játszottak vasárnap a Bauxitbányász otthonában a rossz idő miatt, és Így egy mérkőzésük még hátra van. Az ajkalak valósággal „lelépték" a MÁV DAC együttesét az elmúlt fordulóban. Tippünk: 1. X, 7. Mohács-Véméndi TE—MÁV DAC (Győri. NB II. Nyugati csoport. A győriek Ajkán súlyos vereséget szenvedtek, a hazaiak Szekszárdon szereztek egy pontot. A vendégek állnak jobban., Tippünk: x. 8. Bem J. SE—Pénzügyőr SE. NB II. Középcsoport. Mindketten tartják jó formájukat. Az elmúlt fordulóban is nyertek, a Bem SE a Ganz-MÁVAG- nak lőtt öt gólt. Rangadó jellegű mérkőzés. Tippünk: x, 1. 9. Balassagyarmati SE—Budafoki MTE Kinizsi. NB II. Középcsoport. Itt is veszélyben a listavezető első helyé. A Budafoknak az első hely megtartásához pontot, illetve pontokat kell szereznie. A gyarmati gárda az élmezőny tagja, és így a vendégek nehéz 90 perc elé néznek. Tippünk: x. l. 10. Székesfehérvári MÁV Előre— SZEOL. AK. NB II. Középcsoport. Az Előre mérkőzése is elmaradt. A SZEOL Kecskeméten súlyos vereséget szenvedett. Az őszi nyitányon az Előre nyert Szegeden, és így visszavágásra készül* nek a vendégek. Háromesélyes mérkőzés. Tippünk: x. 1. 11. Asztalos J. SE—Gyulai SE. NB II. Keleti csoport. Az őszi eredménynyel a gyulaiak meg lennének elégedve (1—l), de azóta a hazaiak erősödtek. Pontjaik száma is egyforma, nincs lényeges különbség kettőjük között. A hazai pálya előnye döntő lehet. " Tippünk: i. x. 12. Kazincbarcikai Vegyész—Szolnoki MÁV MTE. NB II. Keleti csoport. Az Eger ellen Kazincbarcikán döntetlen eredményt ért el a Vegyész és maradt a 11. helyen. A Szolnok pedig Jászberényben játszott döntetlenre. Ebben az Idényben nagv köztük a különbség, a szolnokiak javára. Tippünk: x. 13. Ózdi Kohász—Eger SE. NB II. Keleti csoport. A listavezető Ozdnak kitűnő a védelme. Rangadó jellegű mérkőzés, amely háromesélyes. Tippünk: x. 1. +1 mérkőzés: 14. Debreceni USE—Szarvasi Főiskola Spartacus. NB II. Keleti csoport. Mindketten vesztettek az elmúlt for- dulóban az USE hazai pályán a Szarvas özdon. Egyenlő a pontszámúk, s ezzel a középmezőnyben tanyáznak. Tippünk: l. A további mérkőzésekre tippjeink: 1. 1. D. I. — Én azt hiszem, hogy leginkább Jack London hőseihez ha- sonlíthanánk a mai edzőket, akik „tonnaszámra mossák, szitálják a homokot az óhajtott aranyrögért”. Hinné-e a versenysport útvesztőjében járatlan olvasó, hogy ez nem minden sportágra jellemző? Legkevésbé egyik siker- sportágunkra, a birkózásra. Furcsa paradoxon! Élversenyzőink a San Diegóban megrendezett'világbajnokságon, és a moszkvai olimpián eddig soha nem látott sikereket értek el. Ugyanakkor az utánpótlást adó „hátországban” — különösen a kisebb vidéki szakosztályokban — csak gyűlnek a problémák. Például a lemorzsolódás mértéke lassan már százalékban ki sem fejezhető. Eredményes edzőnek nevezhető az, aki száz versenyzőjelöltből kettőt meg tud tartani huzamosabb ideig. Mi a KSC birkózó-utánpótlásánál hasonló, problémákkal küzdünk. Adva van közel félmillió forintos évi költségvetés. Két, megfelelő méretű, jól felszerelt edzőhelyiség. Három főállású jól képzett edző tele tervekkel, elképzelésekkel, amelyek évről évre úgy omlanak össze, mint egykor „Déva vára.” Csak egy példa: szeptemberben toborzót tartottunk a szakipari iskolákban, ahol évek óta nagy hagyományai vannak a birkózó- sportnak. Az igazgatótól a hivatalsegédig mindenki támogatója volt az elképzelésnek. Százhúsz első és másodéves hallgatót választottunk ki, és kezdtük meg velük az előkészítő munkát. Ám még le sem hullottak a levelek, október végére csak hárman (!) maradtak, akik vállalták a felkészülés kemény terheléseit.. Néhány kirívó példa: D. Z. évek óta az utánpótlás élvonalában van. Többször elnyerte az országos bajnoki címet,. tagja volt a moszkvai olimpiai keretnek. Havi 600 forint felkészülési juttatást kapott a klubtól, s hozzá négy óra munkaidő-kedvezményt — három hete színét sem látták az edzésen... T. J. jókötésű, csendes, szorgalmas fiú volt. Három év alatt felverekedte magát az aranyjelvényes szintre. Először a munkaidő-kedvezményt utasította visz- sza, majd lemondott a felkészülési juttatásról is. Nem vállalta a napi kétszeri edzést, ami pedig ma már elengedhetetlen az élvonalba kerüléshez. A. I. kollégiumi elhelyezést kapott, csakúgy mint az egyik vidéki- egyesületből KSC-be igazolt társa, s mindketten elmaradoztak. Ennek ellenére A. I. két év alatt bekerült az ifjúsági keretbe, aranyjelvényt szerzett. Azt hitték róla, hogy egyenesen ível majd pályája akár az olimpiáig is. Ma inkább hajnalban kel, napi 4 órát utazgat lakhelyétől az iskoláig és vissza, de edzésekre nem jár ... Felvetődik a kérdés, mi lehet ezeknek a nagyon is általános negatív jelenségeknek az oka? Az idősebb generáció nosztalgiával emlékezik vissza arra az időkre, amikor még napi 10—12 órai kemény fizikai munka mellett is jutott idő az edzésekre. Ok kitüntetésnek vették az új szerelést, s dicsőség volt a klub, a haza színeit képviselni. Idézzünk néhányat a versenyzők véleményeiből: „Meguntam, elég volt... Inkább maszekotok munkaidő után, az edzések nagyon fárasztóak.” A másik: „Szeretek szórakozni, szeretem a lányokat, ha rendszeresen edzek, erre kevés időm jut.” „Mi van akkor, ha én vagyok a bajnok, s kezet ráznak velem, de nem kapok egy fityinget sem...” „Az edzők azzal biztattak, hogy hajtsak, és kijuthatok külföldre is. Minek? Ugyanezt saját erőmből is elénhetem ...” Ezek a tények, s ezekhez kell igazodni! Ebben az új alaphelyzetben sem adhatjuk fel, sem mi, sem a klub vezetői. Január 1-ével beindult a sportiskolái oktatás a birkózósportban is. A KSC bir- kozószakosztályában közel nyolcvan 10—12 éves birkózópalánta ismerkedik szakszerűen a birkózósporttal, s közülük mintegy húszán testnevelés- tagozatú iskolába járnak, ahol 5. osztálytól kötelezően előírja a rendtartás a választott sportágban - való rendszeres — heti 4—5 — felkészülést. Bennük minden bizonnyal kifejlődik majd a birkózósport iránti olthatatlan szeretet, amely hiányzik azokból, akik idősebb korban kapcsolódtak be a sportolásba. Sokat segíthetnek a szülök, az iskola, a munkahely a fiatalok jellemformálásában. Jó, ha tudják, hogy ők is felelősek azért, hogy a sportra, testnevelésre fordított súlyos összeg ne vesz- szen kárba. Mert az öntudattal bizony baj van. Hiányzik az elkötelezettség, és az adott szó sokszor egy fabatkát sem ér.- Elmondta: Kovács Sándor a KSC birkozószakosztályának vezetőedzője Válaszok a tömegközlekedési fórumon elhangzott kérdésekre Emlékezetes, hogy október 23-án Kecskeméten a Városi Tanács, a Közlekedésbiztonsági Tanács megyei és városi testületé, valamint a Volán 9. számú Vállálat a Megyei Művelődési Központban fórumot rendezett Kecskemét tömegközlekedéséről. A vitaindítót Rigó István, a Volán 9. számú Vállalat igazgatója tartotta, majd kérdés hangzott el. Ezek többsége Kecskemét helyi autóbuszközlekedését érintette. A fórumon elhangzott kérdések, észrevételek megválaszolására — ígéretünknek megfelelően — ez alkalommal térünk vissza. Elöljáróban meg kell mondanunk, hogy az autóbuszokat is termelőeszköznek kell tekinteni. Az autóbuszok jelentős értéket képviselnek, hiszen- a beszerzési ára 1 millió 200 ezer forint, s a csuklós autóbusz még ennél is drágább, 1 millió 550 ezer forint. Ha az autóbuszokat termelőeszköznek tekintjük, akkor meg kell jegyezni azt is, hogy a jelenlegi átlagos helykihasználás mindösz- sze 31,4 százalék. Ez még akkor sem tekinthető megfelelőnek, ha elismerjük, hogy szolgáltatást végeznek. Ehhez tartozik, hogy az V. ötéves terv során a Volán autóbuszállományának növekedése alig haladja meg az 1 százalékot. A fórumon elhangzott, többségében jogos igény kielégítése, és a már említett autóbuszszám emelkedése mögött látszólag ellentmondás van, amely feloldható, ha az utazási igény nem a rövid időtartamú csúcsidőkben jelentkezik, hanem azonos utasszám mellett, hosszabb időtartam alatt bonyolódik le. Ennek nyilvánvalóan alapfeltétele a lépcsőzetes munkakezdés. Első lépésként szükséges lehne, ha a közép- és a felsőfokú oktatási intézményeknél a .tanítás kezdetét későbbi időpontra módosítanák, ugyanis a csúcsforgalom reggel 7—8 óra között jelentkezik. A Volán egyébként több mint hét év óta szorgalmazza a lépcsőzetes munkakezdés megvalósitását. Az elhangzott kérések egy ré-. szét a vállalat szempontjából irreálisnak kell tekinteni, mivel azok teljesítésére képtelen. A város földrajzi elhelyezésével kapcsolatos közút—vasút szintbeli kereszteződések miatt a menetrendet csak nehezen lehet betartani. A példa kedvéért megemlítenénk, hogy csupán 11 vonal esetében nincs ilyen akadály. Felmerült az az igény, hogy a 2-es, a 3-as, a 4-es, a 6-os, a 8-as, a 12-es, 13-as, a 18-as autóbuszok á Komoszomol téren is álljanak meg. Erre a tér nagysága, helyesebben szűk átbocsátóképessége nem ad lehetőséget. Olyan kívánalom is volt, hogy az elővárosi és helyközi járatok álljanak meg a városközpontban. Miután megállóhely létesítésére alkalmas útszakaszt nem lehet biztosítani, ennek nincs meg a lehetősége. Még ebben az évben, illetve a jövő - év elején a következöket- valósítja meg a vállalat. KÉRÉS: A 16-os számú autóbusz 18.30 és 21.30 óra között legalább óránként közlekedjék. VÁLASZ: A kérést november 17-től teljesitették azzal, hogy háromhónapos időtartammal kísérleti jelleggel közlekedik. A további folyamatos közlekedtetés függ az utazási igényektől. JAVASLAT: Szükséges lenne a Széchenyiváros és a helyközi autóbuszállomás, valamint a MÁV-pályaudvar közvetlen ösz- szeköttetésének biztosítása. VÁLASZ: 1981-ben a jelenlegi körjárattal azonos útvonalon, de azzal ellentétes irányban új járatokat állítanak forgalomba, amely ezt a kérést megoldja. JAVASLAT: Szükség lenne a Széchenyiváros, az úf megyei kórház, az uszoda és a régi megyei kórháznak új járattal történő, átszállásmentes összeköttetésének megteremtésére. VÁLASZ: November 17-től kezdődően a kérésnek megfelelően az új járatok megindítása 22-es számmal megtörtént. A ké-< résben megfogalmazott igényen túl elősegíti a Széchenyiváros és a nyugati iparterület Átszállásmentes megközelítését is. ÉSZREVÉTEL: A köztemető’ felé a 18-as számú járat helyett lehetne a 12-es autóbusz reggeli kiinduláskor az első, mivel az utóbbinál nincs szintbeli vasúti kereszteződés, így késés nem fordulhat elő. VÁLASZ: Az észrevétel jogos volt, a 12-es, számú autóbuszt fél órával korábban indítják, azonban a 18-as autóbusz esetében a jelenlegi üzemkezdési idő változatlan marad. Ez év december 1-től indítják ilyen módon az ^autóbuszokat. KÉRDÉS: A Halasi úti felüljáró elkészülte után módosul-e a 13-as útvonala? VÁLASZ: A felüljáró tervezett befejezési időpontja lí)82. év vége. A járat útvonala is módosulni fog, s várhatóan a következő útvonalon közlekedik: Széchenyiváros—Lenin tér között a jelenlegi útvonalon, innen a Halasi úton—felüljárón—Külső körúton—Matkói úton—Vasút utcán és a Külső-Szegedi úton. A további útvonal megegyezik a jelenlegivel. KÉRDÉS: Miért késnek rendszeresen a városföldi járatok? VÁLASZ: Korábban Kecskeméten szükségszerű útvonal-módosítás miatt a járat hosszúsága megnövekedett. Emiatt a menetidő nagyon feszített. A jövő év első felében az esedékes menetrendváltozáskor a szükségnek megfelelő mértékben az, autóbuszok menetidejét növelni fogják, így a késés megszűnik. ÉSZREVÉTEL: A helyi és a helyközi autóbuszvonalakon egyes megállóhelyeknél hiányzik a menetrend. VÁLASZ: A menetrendi táblákat folyamatosan pótolják. Meg kell azonban említeni, hogy igen sok, a szándékos rongálás, amelyek miatt a pótlással nehezen tudnak lépést tartani. A .rongálódások megakadályozása érdekében kérik az utasok segítségét. KÉRÉS: Az 1-es számú és az 1/c. járatok ne egyidőben induljanak. VÁLASZ: Ez év december 1-től az 1/c. számú autóbusz helyett íl-es jelzéssel az autóbusz meghosszabbított útvonalon közlekedik csúcsidőben szükség szerint a Komszomol tér és a Homokbánya között. Az indulási idő mindkét irányban öt perccel megelőzi az 1-es számú autóbusz indulását. KÉRDÉS: A jegy váltó automaták gyakran meghibásodnak. Az utasok mit tehetnek annak érdekében, hogy, ez csökkenjen? VÁLASZ: A vállalat kétirányú segítséget kér. Az első az, hogy kizárólag 2 forintos, nem deformálódott pénzérmét használj ai* nak. Bármilyen egyéb pénzérme használata (2 darab egyforintos) a jegyváltó automata meghibásodását eredményezheti. A másik kérés, hogy amennyiben a jegyváltó automata elromlik, az utasok szíveskedjenek erről tájékoz^ tatni az autóbusz vezetőjét. Gémes Gábor SAKK Befejeződtek a küzdelmek az OB. Il.-ben Befejeződtek a bajnokság küzdelmei az OB II. osztályaiban is. A megyénket és Kecskemét várost képviseld Kecskeméti Tipográfia TE csapata Tő- zsér József szakosztályvezető tájékoztatása szerint az időjárás okozta utazási nehézségek miatt nem utazott el Veszprémbe, a Volán elleni utolsó bajnoki mérkőzésükre. További részletekről nincs tudomásunk. A Magyar Sakkszövetség Versenybírósága a mérkőzést 10,5:0 arányban a veszprémiek javára igazolta. Ezzel a kecskemétiek elvesztették jó helyezésüket, s végeredményben a középcsoportban végeztek. A XIII. forduló további eredményei: Bp. Vasútépítők—Komlói Bányász 6,5:7,5, FTC—^KV Előre 8:6, Bp. Utasellátó—Jászberényi Lehel 8,5:5,5. Bp. Selyemkikészítő—Pécsi MSC 4:10, Magyar Viscosa—Tatabányai Bányász 9:5, Bp. Postás—Bp. Vasas Izzó 5,5:8,5. Az OB II. Nyugati csoport végeredménye: 1. Pécsi MSC 13 13 _ 128 2. Bp. Vasas Izzó 13 11 — 2 115.5 3. Bp. Utasellátó 13 10 — 3 111,5 4. Veszprémi Volán 13 9 1 3 104.5 5. Bp. Vasútépítők 13 6 1 6 92,5 6. Magyar Viscosa 13 4 2 7 90.5 7. Kecsk. Tipográfia 13 5 4 4 88 8. Bp. Postás 13 5 1 7 87,5 9. FTC 13 5 2 6 85.5 10. Tatabányai Bányász 13 6 2 5 83.5 11. Komlói Bányász 13 3 2 8 75 12. BKV Előre 13 1 2 10 75 13. Jászberényi Lehel 13 2 — 11 71 14. Bp. selyemkikészítő 13 2 1 10 62.5 A BKV Előre, Jászberényi Lehel és a Bp. Selyemkikészítő csapatai kiestek az OB II. osztályból. Megyei egyéni villámbajnokság Kecskeméten A Megyei Művelődési Központ helyiségeiben rendezte meg a megyei szövetség a Kecsk. Széchenyi SE-vel közösen az 1980. évi egyéni megyei villámbajnokságot, 9 fordulós svájci rendszerben. A rajtnál 32 fő jelent meg. 4 fő a BÁCSÉP SC. 11 fő a Kecsk. Tipográfia. 6 fő a Kecsk. Széchenyi, 4 fő a Kecsk. Spart., 3 fő a Kkfházi Műanyag. 2 fő a Kkhalasi AC- MEDOSZ. míg 2. fő egyesületen kívüli versenyző volt. Az élmezőny: 1. Komróczki I. (K. Tipográfia) 8,5 2. Czeglédi Zsolt (BÁCSÉP SC) 7.5 S. Tóth Zoltán (Kkh. AC-MED.) 6.5 4. Zsíros László (K. Tipográfia) 6.5 5. Dósai József (K. Spartacus) 6 6. Molnár Zoltán (BÁCSÉP SC) 6 7. Kukucska János (Kkfh. Műa.) 5.5 8. Bauer Tamás (K. Tipográfia) 5 A jól sikerült versenyt T. Nagy Ferenc és Marosi Tibor versenybírók vezették közmegelégedésre. Űj színfolttal gazdagodott Kecskemét sakkélete Évek óta, eredményes kapcsolatot tárt fenn egymással a Kecskeméti Zrínyi I. Ált. Iskola és a BÁCSÉP SC sakkszakosztálya. December 6-án (szombaton) az iskola felkérésére a BÁCSÉP SC versenytermében került sor a Zrínyi iskola i960, évi leány és fiú egyéni bajnokságaira. A leányok versenyében 16 fő, a fiúk versenyében 32 fő versenyzett a bajnoki címért és a helyezésekért. Eredmények: Fiúk: 1. Vidmann Zoltán (VII/c) s?5 2. Talmácsi Attila (VI/c) 6,5 3. Kovács Attila (V/c) 5.5 Leányok: 1. Nagy Beáta (VII/c) 3 2. Kiss Anna (VI/b) 5 3. Vári Emese (VI/c) 4 A verseny 1—3. helyezettjei és az osztályok 1. helyezettjei mind a leányoknál, mind a fiúknál oklevél és sakk-könyv jutalmazásban részesültek. A verseny végén Kormányos Zoltán, a BÁCSÉP SC mesterjelöltje adott 20 táblás nagysikerű szimultánt. HÍREK: — Kitűnően kezdett a magyar bajnokság döntőjében Grószpéter Attila nk. m.. a BÁCSÉP SC versenyzője. V. forduló után egyedül vezeti a mezőnyt! A Kecskeméti Spartacus szakosztálya 1981. január 8—február 5-ig rendezi meg hagyományos „T. Nagy Antal*‘-emlékversenyét. A versenyen 1750- néi magasabb Élő-pontszámú versenyzők indulhatnak. A verseny 11 fordulós svájci rendszerben kerül megrendezésre. Nevezni 1981. január 5-ig lehet írásban a Sportkör címére: 6000 Kecskemét, Arany János u. 1. szám. Merász Béla nevére. — A Közalkalmazottai Szakszervezete Sportbizottsága 1981. január 24-én (szombaton) a kecskeméti Czlfrapalota nagv termében rendezi meg a megyei sakkbajnokság döntőjét. A győztes csapat jogot nyer a Magyar Hírlap Kupa 1981. évi országos döntőjén való részvételre. Gímes György SOROKBAN 3PORTKIALLÍTAS Bács-Kiskun megye testnevelési és sportmozgalmát bemutató kiállítás nyílik meg december 11-én. csütörtökön a Megyei Tanács előcsarnokában. A kiállítás két napon át tart nyitva." s reggel 8 órától délután 16 óráig megtekinthető. s ATLÉTIKA A megyei atlétikai szövetség december 29-én délután 13.30 kezdettel tart évzáró elnökségi ülést a MTSH Kecskemét. Klapka utca 35. sz. alatti székházában. Az elnökségi ülés napirendjén a Kecskeméti SC és a Kiskunhalasi AC-MEDOSZ atlétikai szakosztályainak és sportiskoláinak beszámoltatása szerepel. TORNA Pénteken, december 13-án Kiskunhalason. a II. Rákóczi Ferenc Mg. Szakközépiskola tornacsarnokában kerül sor a hatodik alkalommal meg- közi kisdobos és úttörő tornász em- rendezésre kérülö Túlit Péter nemzet- lékversenyre. A hat korosztály (1964— ISG9. évben születtek) szabadonválasz- tott gyakorlatokat mutat be valameny- nyi, szeren. A verseny 16 órakor kezdődik. GALAMBKIÁLLÍTÁS A kiskunhalasi és tompái galambtenyésztők egyesülete december 12— 14-ig Tompán, a művelődési házba bemutató kiállítási rendeznek. Rop-, és haszonjellegű galambokat állítanak ki. s a kiállítást díszmadarak bemutatása is színesíti.