Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-10 / 289. szám

MÉLYKÚTI, HALASI SZÖVETKEZETI DOLGOZÓK HELYTÁLLÁSA Eljutott a termék a gyűjtő-, felhasználóhelyre • Traktorra szerelt hótalanító berendezést használtak betakarítás közben a mélykútiak. hírek . HÍREK ■B ZÖLDSÉGELÜNK Téli kislibák Kelnek a kislibák a kecskemé­ti Lúdtenyésztő Társulás gazda­ságaiban. A szezonon kívül mint­egy 300 ezer napos jószágot ta­vasszal pecsenyelibaként, illetve hízóalapanyagként értékesítik. A természetestől eltérő utód- neveléssel a libahús, illetve a májtermelés szezonális jellegét igyekszik megszüntetni az ország legnagyobb víziszárnyas-tenyész- tő társulása, összesen 31 ezres lúdtörzsállományt tartanak, s 1,1 millió kisliba keltetésére rendez­kedtek be. A társuláson belül megosztva foglalkoznak a kelte­téssel, utódneveléssel és ellátják a libatömö szakcsoportokat hízó­alapanyaggal is. Folyamatos fog­lalkoztatásukhoz jól bevált az évi kétszertojatás. Köztudott, hogy a libák tojástermelése februártól áprilisig tart, s az utódokból nyá­ron, illetve ősszel lesz áru. Űjab- ban októbertől december végéig is termelésre „bírják” a ludakat a tenyésztő gazdaságok. Az utódnevelési ösztönt hor­monserkentő takarmányozással és fényhatással érik el a víziszár­nyasoknál. Az eddigi tapasztala­tok szerint a tojások megfelelő csíraképességűek és életképesek a kislibák is. Beszédművelő körök A Művelődési Minisztérium a Magyar Rádióval együtt aján­lotta az alsófokú és a középisko­lák, a felsőoktatási intézmények vezetőinek, hogy a diákkörökben szervezzenek beszédművelő szak­köröket. Ezek programja — írták a felhívásban — kapcsolódjék a „Beszélni nehéz" című rádiómű­sorhoz. A beszédművelő körök te­vékenységét tanácsadó füzetekkel segíti elő a minisztérium. Addig is, amíg e füzeteket az Iskolák rendelkezésére bocsátják, a körök egy-egy megbízottja rögzítse magnetofonszalagra a „Beszélni nehéz” rádióműsort, amelyet két­hetenként, kedden délután körül­belül fél hétkor a Petőfi-adón, szerdán reggel 9 óra előtt a Kos- suth-adón sugároznak. A műsor­ban elhangzó példamondatokat közzéteszik a rádió- es televízió­újságban és sokszorosítják a szak­körök számára. Ki-ki megítélése szerint jelölje meg a hangsúlyok, a szünetek helyét, nagyságát, és állapítsa meg a beszélő által el­követett hibákat. A véleményeket a szakkörök közös levélben küldjék pl a Ma­gyar Rádió címére a keddi adás­tól számított nyolc napon belül. A legjobb megoldásokat a rá­dió adásonként három, egyenként 200 forint értékű könyvutalvány­nyal díjazza. A folyamatosan és a' legeredményesebben szereplő körök közül évenként hatot Ka- zinczy-jutalomban részesítenek. A jutalom összege * szakkörönként 10 000 forint. Ennek egyik felét a vezető tanár, vagy a tanulókat felkészítő tanárok, másik felét a kör tagjai kapják. A havazással, kemény hideg na­pokkal járó tél rendkívül megne­hezítette a külterületen lakó, ott dolgozó sok ezer ember élet- és munkakörülményeit. A hóeséstől járhatatlanná váltak a tanyai utak is, a közlekedés, az áruszál­lítás szinte lehetetlenné lett. A mezőgazdasági dolgozók mindennapos helytállása legyőzte a természet mostohaságáf. Beta­karították, s elszállították a mező- gazdasági terméket a magtárba, a gyűjtő-, a feldolgozóhelyre. Mélykúton a havazás kint érte a termény egy részét a szántóföl­dön. A Lenin Tsz műszaki dolgo­zói olyan szerkezetet készítettek, amely traktorra szerelve a kuko­ricanövényről lerázta a havat. A munkaeszköz a gabonakombájn előtt haladva lehetővé tette, hogy a szövetkezet gazdái 2750 hektár kukoricatermését a legkisebb veszteséggel takarítsák be és gyűjtsék a magtárba. Kiskunhalasi a-.Vörös Október Tsz két lovas kocsija a háztáji és kistermelők tehenészetéből na­ponta gyűjti össze a tejet. A kül­ső kerületekben, a tanyavilágban 4 KÍSÉRLETI HÁZ. Fakanál, exportra A kézre álló, jó fogású-formájú magyar fakanálról — mely eddig jószerével csak a háziasszonyok szemében jelentett komoly érté­ket — kiderült, hogy keresett exportcikk is. A HUNGARO- COOP magyar szövetkezeti kül­kereskedelmi vállalat ugyanis fa­kanálvevőkre talált, két NSZK- beli céggel 2 millió 700 ezer da­rab eladására kötött szerződést'. A géppel készített magyar faka­nalak nyolcszázezer márkát hoz­nak a népgazdaságnak. A HUN­a tejszállító kocsik előtt a szövet­kezet traktoristái nap, nap után gépekkel takarították el á havát, GAROCOOP eddig is adott el háztartási faárut ai. NSZK pia­cán, de ebből az árucikkből ko­rábban, a mostaninak csak 30— 40 százalékát értékesítette évente. A fakanálüzlet méreteit jellem­zi, hogy a * szállítandó mennyiség a Magyarországon évente gyártott összes fakanálnak 50 százalékát jelenti. Ez egyben annak is bizo­nyítéka, hogy látszólag jelenték­telen, apró cikkekkel is lehet gaz­daságosan, jól kereskedni. hogy a frissen fejt tej minél előbb a gyűjtőhelyre jusson. Ne káro­sodjon a termelő, a fogyasztó. Mozog a család ... Kecskeméten, a hunyadivárosi iskolában az idén a Télapó nagy­szerű ajándékot hozott a gyere­keknek: részt vehettek szüleik­kel együtt a Mozog a család — játékos sportvetélkedőn. Az im­már hagyományos és egyre ked­veltebb játékos versenyen lova­goltak seprűn, futottak zsákban, és négykézláb! Ami a fő: győzte­sek voltak valamennyien. (Dunszt István karikatúrája). Megjelent a Kincskereső! Kétszeres terjedelemben, nyolc­van oldalon jelent meg a népsze­rű, tizenéveseknek szánt irodalmi lap, a Kincskereső. De nem csu­pán mennyiségben tartogat meg­lepetést a decemberi lapszám, sok újdonságot, érdeklődésre számot tartó írást, rajzot is tartalmaz. A neves írók mellé gyermekszerzők is felsorakoztak, költeményeik­kel, meséikkel, humoreszkjeikkel, fis természetesen a folytatásos in­diánregény, a Sánta Bölény ne­gyedik, befejező részét is közli a decemberi Kincskereső. Alig két hónappal ezelőtt, ok­tóber 18-án Tóth Ferenc (Lajos- mizse, Alsóbene 595 a.) lakoda­lomban volt, egész éjszaka nerp aludt, és az esti óráktól kezdő­dően másnap reggel hét óráig nagyobb mennyiségű sört és rö­vid italt fogyasztott. Amikor vé­get ért a lakodalom, vállalkozott arra, hogy Lajosmizsére, illetve Kerekegyházára hazaszállítja a zenészekét. Kerekegyházáról visz- szafelé haladt — kocsijában még egy zenész ült — vérében 1,44 ez­relék véralkohol-koncentráció volt, ami enyhe fokú ittasságnak felel meg. A gépkocsit hatvan ki­lométeres sebességgel vezette, s a fáradtság, az ittasság miatt a cseperésző esőben nem vette ész­re a vele azonos irányban sza­bályosan, az út jobb szélén kerék­pározó Krasnyánszki Sándor la- josmizsei lakost és — anélkül, hogy az ütközés, elkerülésére bár­mit is tett volna — elütötte. Az ütközés következtében a ke­rékpáros felvágödott a motorház tetejére, kitörte a szélvédő üve­get. A gépkocsi közben tovább haladt, s nekiütközött . Kras­nyánszki Sándornénak, aki férje előtt ugyancsak kerékpárral ha­ladt. Az asszony ' biciklijével együtt az úttestre zuhant, köz­ben a férje lefordult a motorház­ról, s ő is az útra esett. Tóth Ferenc természetesen észlelte az ütközést és azt is, hogy két em­bert ütött el, ennek ellenére nem állt meg, sebességét -nem csök­kentette, hanem hazaszállította az autóban ülő zenészt, azután la.- kására hajtott. NAPTAR 1M0. december 10., szerda Névnap: Judit Napkelte: 7.óra 21 perc. Napnyugta: IS óra SS perc. Holdkelte: 9 óra 28 perc. Holdnyugta: 18 óra 41 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 8-in a középhőmérséklet mínusz 7,7 (az 50 éves átlag plusz 1,7), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 4,8 Celslus-fok volt, a nap egy órát sütött, a hóréteg vastagsága 10 centiméter. Tegnap reg­gel 7 órakor mínusz 12,8, 13 órakor mínusz 4,5 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 13,8 Celslus-fok volt. — Értekezletet tartott tegnap, a Szakszervezetek Bács-Kiskun me­gyei Tanácsának székházában a Megyei Jogsegély szolgálati Bizott­ság. Napirenden szerepelt többek között, az ez évi munka értékelése, s a következő esztendőre vonatkozó feladatok megbeszélése. — NYILVÁNOS HANGVER­SENYT ad ma este, 19 órai kez­dettel Gisele Rouleau kanadai zongoraművész, és Setsuko Wa- kaomi japán hegedűművész a kecskeméti Kodály Zoltán Ze­nepedagógiai Intézetben. Bach-, Mozart-, Beethoven-, és Schu- mann-műveket játszanak. — óránként négyezer palack töltésére lesz képes az új palac­kozó gépsor, amelyet a kiskőrösi Kossuth Szakszövetkezet most épülő palackozó üzemében állíta­nak majd munkába. Ha az új üzem munkába áll a tervek sze­rint évente 80—100 ezer hektoli­terre emelkedhet a szakszövetke­zet palackozottan értékesített bo­rainak mennyisége. — A PSYCHE KECSKEMÉ­TEN. Az országos bemutatót megelőzve — december 15-én, háromnegyed 6 órai kezdettel —. elsőként a kecskeméti Városi moziban vetítik a Weöres Sán­dor azonos című művéből, Csap­iár Vilmos és Bódy Gábor forga- ' tókönyvének felhasználásával ké­szített Psyché című kétrészes ma­gyar filmet. A filmet Bódy Gá­bor rendezte. . «rr MAI MAGYAR MŰVEK. 1981-ben, a Bartók-centenárium évében nagyobb figyelmet fordí­tanak majd a mai magyar zene­szerzők újabb alkotásaira is. Ja­nuárban és februárban Manches­terben. Párizsban, Londonban és a svédországi örebróbarí rendez­nek egy-egy koncertet Kurtág György, Durkó Zsolt és Szöllősi András műveiből. — FELTÖLTÖTTÉK AZ UD­VART, s ezzel 216 gyermek szá­mára teremtettek játéklehetősé­get a kiskunmajsai általános is­kolai diákotthonban a Kiskun- halasi Állami Gazdaság kollektí­vái. Munkájuk nyomán az 1973 óta működő diákotthon környe­zetének rendbetétele is befejező­dött. Mindkét kerékpáros megsérült, szerencsére azonban sérüléseik nyolc napon belül gyógyultak, őket a baleset után oda érkező, és a helyszínen megálló autósok részesítették elsősegélyben, ők ér­tesítették a rendőrséget is. Tóth Ferenc még. aznap jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették. A bíróságon beismerte a gázolást, és bűnösnek érezte magát. Véde­kezésül azt adta elő, hogy soha nem szokott szeszes italt fogyasz­tani, erre most is csak a lako­dalom miatt került sor. Elmond­ta, hogy fáradt volt, s ezért nem vette észre a kerékpárosokat. A bíróság .természetesen ezt a védekezést nem fogadta el, s Tóth Ferencet ittas járművezetés és se­gítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által el­követett bűntette miatt halmaza­ti büntetésként tízhonapi fog­házra ítélte, további két. évre el­tiltotta a járművezetéstől, és két­ezer forint pénzbírsággal sújtotta. Ugyanakkor kötelezte a perkölt­ség megfizetésére is. A bíróság a büntetés kiszabá­sánál enyhítő körülményként vet­te figyelembe, hogy Tóth Ferenc büntetve még nem volt, bűnössé­gére is kiterjedő, megbánást ta­núsító, beismerő vallomást tett, s hogy önként jelentkezett a ren­dőrségen. Súlyosbító tényező volt viszont, hogy két,embernek oko- zott sérülést, és egy harmadik személy — az autóban ülő zenész — életét is veszélyeztette. Az íté­let jogerős. G. S. R Polgár Sándor nyugdíjas, kecske­méti olvasónk nem tudott elmenni szó nélkül két nagy zé mellett. A két Z — keresztben Zöldért-felirattai — a Petőfi Sándor utcai zöldségboltban, egy csomag vöröshagyma és egy cso­mag burgonya mellett elhelyezett pa­pírdarabon látható, éspedig: 1 cs i/i es Z 7,70 v. hagyma 1 cs 2/1 cs , Z 10,80 burgonya Á kurta-furcsa ajánlatot olvasónk javasolta felterjeszteni a tévé »»Kap­csoltam" című műsorának, szíves fel- használás végett. Egy másik „zöldség" viszont a no­vember 29-i Piaci körkép rovatunk tu­dósításába csúszott bele. Azt mondja, hogy: „a szőlő kilóját 12—20 fo­rintra tartották." Tovább: „Az ötmá- zsányi szőlő kilóját 60—65 forintért mérték." Tizenkettőre tartják, és 65-ért mérik. Ez ám az üzlet! K—1 — TÁNC- ÉS POPDALEESZ- T1VÁLT rendez jövő augusztus­ban a Magyar Televízió. A tánc- dalpályázatra új, nyilvánosan még el nem hangzott szerzemé­nyekkel nevezhetnek a szerzők. A jeligével ellátott pályamüve­ket: a dalok zongorakivonatát, szövegpéldányát, esetleg magne- tofonkazetta-felvételét 1981. feb­ruár 7-ig lehet a Magyar Tele­vízió könnyűzenei rovatának cí­mére (Budapest, V., Szabadság tér 17, 1810. Fesztivál ’81) bekül­deni. — ÍGY KÖNYVELNEK KÖN Y- NYEN. A kecskeméti járási hi­vatal és a megyeszékhely tanácsa szakigazgatási szervei közötti együttműködés hasznosságát jel­zi, hogy pénzügyileg 17 község és a hivatal központi költségve­tésének a számvitelét a városi ta­nács gépkör^yvelése látja el. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1980. december 10. 17 órakor Pedagógusklub Mézeskalácsok készítése, bemutató és kóstoló Előzetes 12-én, 19 órakor Az Állami Népi Együttes műsora (Az elmaradt qktóber 27-i előadás helyett) 15-én, 19 órakor Wir együttes show-műsora KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ december 10. szerda este 7 óra SZERELEM Jókai-bét let MOZI 1980. december 10.. szerda KECSKEMET VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor ZORRO III. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz—francia film KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor CSENDESTARS - Csak 16 éven felülieknek! III. helyárú! Színes, magyarul beszélő , amerikai bűnügyi film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor ZÖLD PETER Színes magyar mesefilm A városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. B Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, # Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619. 12-516 (központi) 11-709 B Telexszám: 26 216 bmlv n Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, B egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. B Kecskemet. Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 18-729. Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X. bhmhrbbsbskhré KECSKEMÉTI HÁZTETŐK (Straszer András felvétele.) • Elkészült a Dunai Vasmű és a nyugat-magyarországi Fagazdasági Kombinát kooperációjában épülő kétszintes kísérleti ház. A korábbi csaiádiház-tipusoknál nagyobb alapterület lehetővé teszi többcélú felhasználását: iker családi ház, vagy vállalatok szociális létesítmé­nyeként egyaránt kialakítható. Tartóváza acélszerkezet, burkolata pedig betonip burkolóelem. (MTI-fotó.) CSERBENHAGYTA ÁLDOZATAIT Elítélték az ittas gázolót 1 f <

Next

/
Oldalképek
Tartalom