Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-06 / 286. szám

Az úttörőház kitüntetése Hármas évfordulót ünnepel az idén a kiskunhalasi Jurinovits Miklós ' Üttöröház: alapításának harminc, a mártír névadó szüle?’ tésének ötven, és a Magyar Út­törők Szövetsége megalakulásá­nak harmincötödik évfordulóját. A ház és a mozgalom vezetői, a halasi kisdobosok és úttörők ün­nepi rendezvénysorozat kereté­ben emlékeznek meg a hármas jubileumról. A két hónapig tartó kiállításokból, nyílt napokból, ba­ráti találkozókból és nagyszabású fenyőünnepekből álló programot ünnepi emlékülés nyitotta meg, amelyen az intézménynek Szabó László, az Országos Úttörőelnök­ség tagja átadta a Kiváló Úttörő- munkáért kitüntetést. Tél a szőlőskertben • Télen sem szünetel a munka a szölőskertben. Műtrágyát szór a szövetkezet traktorosa a bajai kö­zös gazdaság ültetvényén. (Pásztor Zoltán felvétele) l{édik a vadállományt A kemény, havas télben véde­lemre szorul az erdők-mezök vad­állománya is. A dám- és a gím­szarvasok erdejében, a Duna-ár- téri és a kiskunsági erdőgazdasá­gok területén, töhb mint három­száz etetőhelyet töltenek fel na­ponta friss szénával, s kapnak lé­dús takarmányt a nemesvadak. A fácánok, foglyok részére pedig szóróhelyeken „terítenek”, hogy élelemhez jussanak a vadszárn’ya- sok. A megye vadásztársaságai is fo­kozott vadvédelemmel vigyázzák az egyre gyérülő mezeinyúl-állo- mányt, s lucerna-, szénakötege- ket helyeznek el számukra a szán­tóföldekre. A kecskeméti úttörők pedig az énekesmadaraknak rak­tak ki etetőket a csalánosi erdő­be és a városi parkokba. Nyolcadik találkozó A lakiteleki művelődési ház ad otthont ma 19 óra 30 perces kez­dettel a kecskeméti járás Vili. népzenei találkozójának. A minő­sítő hangversenyen nyolc kórus és citeraegyüttes vesz részt. A zsűri elnöke Vass Lajos, aki egy évti­zede kíséri figyelemmeljés segíti — nyolc együttes a népzenei mozgalom fejlődését Bács-Kiskun megye legnagyobb járásában. Ebből az alkalomból vásárlás­sal egybekötött kiállítás is nyílik a művelődési ház előcsarnokában Fehér Anna nyíregyházi gyöngy­fűző népművész munkáiból. A GYEREKEKNEK ÖRÖM... (Tóth Sándor felvétele) Nyolcezer borjú A kisüzemben tenyésztett üsző- borjak felvásárlását a megyei ál­lattenyésztési felügyelőség végzi. Az idén is csaknem 8 ezer borjút vettek át a kistermelőktől. A zö­mében keresztezett állományt nagyüzemekben nevelik fel. Ez utóbbiak igényeinek szervezet* felkutatása eredményeként a me­gye már egy évtizede országosan első helyen áll a borjúfelvásár­lásban. Ennek az akciónak fon­tos célja a nagyüzemek tenyész- és hízóalapanyagáról való gondos­kodás amellett, hogy megteremti a kisgazdaságok értékesítési biz­tonságát. A megváltozott fajtakeresletnek megfelelően a termékenyítő fő­állomással és az állategészségügyi állomással együttműködve már öt éve megkezdődött a kisgazda­ságok szarvasmarha-állományá­nak keresztezése. A megyénkben ez holstein-frízzel és limousin- nal történik. A piaci igényekkel összhangban, januártól a limou- sine-bikák ára 65 forintra nő, az üszőborjaké 45 forintra csökken kilogrammonként. A megyei kistenyésztők e ke­resztezésekkel évek óta nagyobb jövedelemhez jutnak. Növeli a tehéntartók hasznát a felügyelő­séggel kötött vemhesüsző-nevelé- si szerződés is, mely szerint élte­tés után 5 ezer forint költség- térítésben részesülnek, s ezen fe­lül jogosultak még a januártól megnövekedett állami támogatási­ra is. Paprika és retek Kissé megcsappant a felhozatal a kecskeméti piacon. Ez nyilván­valóan két okra vezethető visz- sza: a csúszóssá vált utakon ke­vesebb őstermelő indul útnak, s az árut már tartalékolják a hó­nap végére, az ünnepekre. Az immár 50—60 forintért kínált spenót és sóska mellett volt ele­gendő zöldpaprika, darabonként 1,50—4 forintért és hónapos re­tek, csomónként 3—4 forintért. Burgonyából mindössze nyolc mázsát árusítottak, kilónként 7— 8 forintért. A sárgarépa kilójáért 6—10, a petrezselyem kilójáért 10—15 forintot kértek az árusok. Elkelt három mázsányi vörös­hagyma, kilóját 7—8 forintért kí­nálták, és húsz kilónyi fokhagy­ma, kilónként 80—90 forintért. 4—6 és 8 forintba került a kel­és a fejes káposzta kilója, míg a savanyú káposzta kilóját 10—16 forintra tartották. A piacra ho­zott egymázsányi karalábé kilója 6—8, a karfiol kilója 20—22 fo­rintba került. Az alma kilóját 8—14 forintért, a körte kilóját 10—20, a szőlő ki­lóját 12—18 forintért mérték. 30— 35 forintba került a héjasdió, 60— 70 forintba a mák kilója. A tejtermékek közül a legka- pósabbnak bizonyult a tehéntúró, kilója 40—45 forint volt. A tej­föl literjéért 50, a tej í literjéért 7 forintot kértek az árusok. A baromfipiacon az élő csirke párját 85—140, az élő tyúk párját 140—250, az élő kacsa párját 350— 500 forintért kínálták. A tojás darabja 2,60—3 forint volt. Közönségjáték, III. forduló A KISZ Bács-Kiskun me­gyei Bizottsága, a Bács-Kis­kun megyei Moziüzemi Válla­lat és a Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya által hirdetett közön­ségjáték II. fordulójának he­lyes válaszai: 1. Ki játssza a Piedone-fil- mek főszerepet? A helyes válasz: Búd Spen­cer. 2. Ki a Krúdy-regényböl ké­szült Szindbád című film fő­szereplője? A helyes válasz: Latinovits Zoltán. 3. 1980. október 8-án halt meg a Pillangó, a Pokoli to­rony és a Hét mesterlövész című filmek egyik főszerep­lője. Ki ő? A helyes válasz: Steve McQueen. 4. Mi' a közös az alábbi há­rom filmben: Volt egyszeregy vadnyugat, A lovakat lelövik, ugye?, Szelíd motorosok? A helyes válasz: mindhá­rom filmben a Fonda-család egy-egy tagja játszik (Henry, Jane. Peter) 5. A;; ellenforradalom után hazánkban is fontos szerepe volt a Szállnak a darvak cí­mű filmnek a szovjet filméi korábbi hitelének visszaállí­tásában. Nevezze meg a film ‘ két főszereplőjét! A helyes válasz: Tatjana | Szamojlova, Alekszej Batalov. | A közönségjáték III. fordulójának kérdései: 1. Nevezze meg a magyar | filmtörténeti és filmelméleti | kutatás tudományos központ- | ját! 2. Mi a MOKEP teljes | neve? 3. Hány moziüzemi vállalat I van Magyarországon ? Mindhárom kérdés helyes | válasza 5—5 pontot ér. A válaszokat legkésőbb de- | cember 8-án 24 óráig kérjük g postára adni, az alábbi címre: ? KISZ Bács-Kiskun megyei | Bizottsága, 6000 Kecskemét, 1 Május 1. tér 1. A levelezőla- | pon tüntessék fel a pontos í nevet' és lakcímet. A közön- ff ségjáték III. fordulójának he- | lyes megfejtését és a 4. for- i dúló kérdéseit a Petőfi Népe | december 20% számában kö- | zöljük. Közönségjátékunk fődíját | (részvétel az 1981. évi Moszk- 1 vai Filmfesztiválon 1 fő ré- | , szére) a játékban legeredmé- 1 1 nyesebben részt vevők között 1 sorsoljuk ki, 1981. március jjj 22-én, Kecskeméten. Emberölés kísérletéért tíz év Kiskunhalason 1980. április 5- én letartóztatták a húszéves Ko­lompár János (Kiskunhalas, Pol­gári u. 18.) segédmunkást, aki előző nap este meg akarta ölni az egyedül élő, 84 éves Á. Kálmán- nét. Az ügy nyomozása, majd a bírósági tárgyalás során a követ­kezőket állapították meg. Kolompár János iskolába nem járt, írni-olvasni nem tud. Eddig — noha, mint említettük, csupán húszesztendős-— már három al­kalommal állt bíróság előtt, min­den esetben lopás miatt. Felesé­gével együtt állandó munkahely- lyel rendelkeznek, havonta öt­ezer forint a kettőjük jövedelme. Ezenkívül azonban a férfi alkal­manként apróbb munkákat is vál­lalt. így például, amikor 1980. áp­rilis 1-én az idős asszony háza előtt haladt el, meglátta, hogy a néni­nek meghozták a 20 mázsa sze/ nét. ö felajánlotta, hogy száz fo­rintért behordja. Így is történt. Két nap múlva, április 3-án az idős asszony megkérte, hogy az udvarról a szemetet hordja ki. A három talicska szemét kihordásá­ért 12 forintban állapodtak meg, amit az asszony kifizetett. Ekkor figyel felt Kolompár arra, hogy a lakásban jó bútorok vannak, s hogy a néni egyedül lakik. Arra gondolt, bizonyára sok pénze van a háztulajdonosnak. Elhatározta hogy alkalomadtán bemegy a la­kásba és pénzt fog lopni. Kolompár úgy gondolta, hogy ez az álkalom április 4-én este ér­kezett el. Este fél kilenc körül magához vett egy konyhakést, s azzal a szándékkal indult. Á. Kál­mánná lakására, hogy ötszáz fo­rintot kér az asszonytól, s ha er­re nem hajlandó, akkor megöli, mert a pénzre szüksége van, hús- vétra italt akar venni. Az udvar­ra a kerítésen át mászott be. A konyha ajtaja nem volt bezárva. Itt Kolompár rágyújtott, s egy másik kést is magához vett. Be­nézett a szekrényekbe, de pénzt nem talált. Átment az előszobá­ba — kezében tartva a kést — de ott sem talált pénzt. Innen be­ment abba a szobába, ahol az idős asszony a rekamién aludt. Kolompár itt is pénzt keresett, de a szekrényben nem talált. Odalé­pett az alvó asszonyhoz és kézzel megérintette az alvó asszony nya­kát. Az asszony az érintésre azon­nal felébredt. Meggyújtotta a fa­li lámpát, s felismerte Kolompár Jánost, akitől megkérdezte, mit akar. A férfi azonban nem vála­szolt, hanem eloltotta a lámpát és megragadta az asszony nyakát, fojtogatni kezdte. Tudnia kellett* hogy ettől az idős asszony •meghalhat. A néni hamar kime­rült, remegett, fulladozott és hör- gött, majd egy nagyot rúgott és mozdulatlan maradt. Kolompár ettől megijedt és elmenekült. Azt hitte, hogy meghalt az asszony. Á. Kálmánná azonban nem vesztette el az eszméletét, öt­hat percet várt, májd a lakásból telefonált a rendőrségnek. Amíg l j"! ■ naptAr 1380. december szombat Névnap: Miklós Napkelte: 7 óra 17 perc. Napnyugta: 13 óra 54 perc. Holdkelte: 5 óra 41 perc. Holdnyugta: 13 óra 38 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Nyu­gat felől erősen megnövekszik a felhőzet, egyre több helyen ha­vazással. Délnyugatira, nyugati­ra forduló időnként megerősödő szél, emiatt hófúvások. Legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet általában —10, —15 fok- között, a kevésbé felhős, szélcsendes helyeken —20 fok körül. Leg­magasabb nappali hőmérséklet: —4, 9 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 4-én a középhőmérséklet —4,9 (az 50 éves átlag 1,8), a legmagasabb hőmérséklet —2,6 Celsius-fok volt. a nap nem sü­tött ki. Tegnap reggel 7 órakor —16,1, 13 órakor —4,2 fokot mértek, a regge­li legalacsonyabb hőmérséklet —16*1 Celsius-fok volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 49. heti sorso­lás alkalmával a következő szá­mokat húzták ki: 12, 19, 46, 52, 53 — Játszóteret avattak a közel­múltban Kiskunmajsán, a gimná­zium mögötti Béke téren. A két és fél millió forintért rendbeho­zott területen zöldövezetet is ki­alakítottak, a szervező a helyi népfrontbizottság, a kivitelező a Jonathán Termelőszövetkezet, a vízgazdálkodási társulat és a költ­ségvetési üzem volt. — Tiszaalpáron tartották meg tegnap a politikai könyvnapok kecskeméti járási megnyitóját. A művelődési házban megrendezett eseményen dr. Kiss Margit, a já­rási pártbizottság titkára méltatta a politikai irodalom jelentőségét. A megnyitót követően sorra került író—olvasó találkozón dr. Lick József kandidátus válaszolt az ér­deklődők kérdéseire. — IVÓVÍZELLÁTÁS, közel a 100 százalékhoz: A1 vízhálózat fej« tesztéséta Kaiocsán,,, nagyarányú társadalmi összefogással is segíti a lakosság. Jelenleg már a laká­sok 95 százalékában van vezeté­kes víz. Nem feledkeznek meg róluk Evek óta hagyomány, hogy a BEK vezetői, a szakszervezeti bi­zottsággal közösen, decemberben találkozóra hívják meg a vállalat százhat kecskeméti nyugdíjasát Áz idei összejövetelt csütörtök délután rendezték meg a kecske­méti Czollner téri pártházban. Sóhajda Ferenc igazgató beszélt a vállalat életéről, s köszöntötte a pult mögött évtizedeket töltött szorgos kecskeméti ‘ kereskedőket, köztük a legidősebb kereskedő­házaspárt. a 82 éves Rihacsek Jó­zsefet és feleségét. Az ünnepségen a KISZ-fiatalok a nyugdíjas boltosokat megvendé­gelték, a Zrínyi Ilona Általános Iskola ötödikesei pedig énekkel és verssel kedveskedtek az idős em­bereknek. fegyház a rendőrség a helyszínre érkezett, félelmében a szomszédokhoz is bekopogott és elmondta nekik, hogy meg akarták ölni. Áz asz- szony — mert ismerte a tettest és felismerte — pontosan megnevez­te a rendőröknek az elkövetőt. Kolompár Jánost így rövid idő alatt sikerült elfogni. A megyei bíróság nyereségvágy­ból elkövetett emberölés bűntet­tének a kísérlete miatt Kolompár Jánost tízévi fegyházra ítélte, to­vábbi hat évre eltiltotta a köz- ügyektől és elrendelte a Kiskun- halasi Járásbíróság által 1979 au­gusztusában lopás miatt kiszabott* de kétévi próbaidőre feltétele­sen felfüggesztett hathónapi sza­badságvesztés végrehajtását is. A bíróság a büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményként vette figyelembe a vádlott büntetett elő­életét, hogy cselekményét védeke­zésre képtelen személlyel szem­ben, a lakásba belopózva, orvul követte el, s hogy a tettes szabad­ságvesztés hatálya alatt állt, még­sem tartózkodott a súlyos bűncse­lekménytől. Figyelembe vette azt is, hogy a megye területén az élet elleni cselekmények gyakoriak. Enyhítő tényező volt viszont, hogy a vádlott gyengeelméjűsége köze­pesen korlátozza cselekménye ve­szélyességének felismerésében és a cselekmény — bár rajta kívül­álló okok miatt — kísérleti sza­kaszban maradt. Az ítélet még nem jogerős. ' j j G. S. — Mese-show címmel vasárnap délelőtt és délután 2 órakor mu­tatják be Kiskunfélegyházán a művelődési központban Kertész Lilla műsorát, amelynek alcíme: A hóember. A program nézői és — résztvevői: a gyerekek. — Megszállták a vadkacsák a hideg téli napokban a sályi völgy­ben levő Latorút környékét A te­lepülés határában hét meleg vizű forrás van, amelyek vize a leghi­degebb napokon sem fagy be. A vadkacsák és a tőkésrécék ezért telepedtek le itt, mivel a melegen kívül kishalakat, rákot és csigát is találnak. — önkiszolgáló élelmiszerbol­tot nyitottak szerdán Dusnokon. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság üzletét 1 millió 200 forintért épí­tették, s vele együtt a mezőgazda- sági nagyüzemnek már hat boltja és három büféje van. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1980. december 6. 18 órakor: Táncház Közreműködik: a Téka együttes Előzetes: 7-én, 10 órakor: Játszóház A Ciróka bábegyüttes ajándékműsora 9-én. 18 és 20 órakor: Irodalmi bérlet III. Ronyecz Mária előadóestje KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ December 6. szombat este 7 óra: BULVÁR Petőfi-bérlet ELŐZETES MŰSOR: December 9. kedd este 7 óra: Szerelem. Főiskolás-bérlet. Kele­men László Színpad este 7 óra: Végeladás.. Bérletszüpgt, Decem Der 10. szerda este 7 óra: Szere­lem. Jókai-bérlet. December 11. csütörtök este 7 óra: A revizor. Szakmunkás-bérlet. December 12. péntek. Kelemen László Színpad este 7 óra: Fehér házasság. Ke­lemen-bérlet. Bemutató előadás. December 13.szombat este 7 óra: A revizor. Petőfi-bérlet. Decem­ber 14'. vasárnap du. 3 óra: Bul­vár. Lakótelepi-bérlet. Kelemen László Színpad du. 3 óra: Fehér házasság. Krúdy-bérlet. 1744 MOZI 1*88. december szombat KECSKEMET VÁROSI: fél 4. háromnegyed 3 és 8 árakor A PAP, A KURTIZÁN ES A MAGÁNYOS H0S 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes amerikai westemfltm KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor KICSI A KOCSI. DE ERŐS - II. helyárú! Színes, magyarul beszéld amerikai filmvlgjáték MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 8 órakor ZÖLD PETES Színes magyar mesefilm A Városi mozi épületében a Mesemozl gyermekmegőrző jelleggel tart elő­adást! STÚDIOMOZI: 8 órakor A Városi mozi épületében! SOGOBOK ES SÓGORNŐK Csak 16 éven felülieknek; Színes' francia film ■—■ni m1,11 Mm PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619. 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv n Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30.— forint. negyedévre 90,— forint, egy évre 360.— forint. Készült a,Petőfi Nyomdában, ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 18-729. Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom