Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-19 / 271. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1980. november 19. Moszkvai sikerek nagyszabású iráni ellentámadás AZ ALAPOKMÁNY ELVEINEK MEGSÉRTÉSE A szakszervezetek házában megtartott gyűlésen köszöntötték hétfőn Moszkvában a város pártszervezeteinek, a szakszervezeteknek, a tanácsoknak képviselői, az üzemek küldöttei a nagy fontosságú eseményt: a szovjet főváros dolgozói sikerrel teljesítették ötéves tervüket. Ebből az alkalomból Leonyid Brezsnyev is üdvözölte a moszkvai dolgozókat. Tüntetés a Pentagonnál Tüntető nők a Pentagon körül. Mintegy ezerháromszáz lány és asszony vette körbe az amerikai hadügyminisztériumot tiltakozásul a fegyverkezési hajsza ellen. Képünkön egy vezérőrnagy csak nehezen jut át a bejáratot elzáró nők Kedden Moszkvában befejeződtek a szovjet—mozambiki tárgyalások. A tárgyalást megelőzően Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke külön megbeszélést folytatott Samora Machel- lel, a FRELIMO Párt és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökével.. Samora Machel párt- és állami küldöttség élén hétfőn érkezett hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba. A reguláris iráni hadsereg alakulatai, ejtőernyős osztagok, forradalmi gárdisták és a csendőrség együttes erőfeszítésével hétfőn este . a jelek szerint sikerült feltartóztatni és visszavetni a Susan- guerp ellen hét Végén indított nagyszabású iraki offenzívát. Teheránban eközben egyre élénkebbé válik a' belpolitikai csatározás, amelyet Khomeini ajatollah taktikusan igyekszik lecsillapítani. A teheráni rádió hétfő esti jelentése szerint a három napja tartó ostrom fordulópontja az iráni reguláris erők bevetése volt. Az idevezényelt katonák áttörték az iraki arcvonalat és 15 kilométerrel visszavetették a támadókat. A Pars iráni hírügynökség jelentése szerint Valiollah Fallahi tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke hétfőn látogatást tett Susanguerp- ben, s köszönetét mondott a város „hős védőinek”. A bagdadi ráReagan első A Reagan-kormány „első külpolitikai sikereként" tálalja a megválasztott elnök környezete' a?t az' „örömhírt”, hogy Reagan meghívást kapott Pekingbe. Washingtonban Edwin Meese, Reagan főtanácsadója jelentette be hétfőn, hogy a kínai vezetők üdvözlő'távirata „magában foglal egy általánosságban megfogalmazott meghívást”. George Bush, megválasztott al- elnök Philadelphiában köztársasági párti kormányzók előtt beszélt. Érzékeltette, hogy az átmeneti kor. A tárgyalásokon közös közleményt fogadtak el, amelyet a későbbiekben tesznek közzé. Ezután Leonyid Brezsnyev, a szovjet és a mozambiki vezetők jelenlétében, ünnepélyes keretek között nyújtotta át • Samora Ma- chelnek a Népek Barátsága Érdemrend#, -amellyel ,ai Szovjetunió Legfelsőbb ,Tanácsának, Elnöksége tüntette ki azokért az érdemeiért, amelyeket az imperializmus és a gyarmatosítás ellen vívott harcban, a békéért és a társadalmi hadió egyelőre nem cáfolta az iraki visszavonulóéról szóló teheráni közlést — csupán az irániak harctéri veszteségeit taglaló szokásos hadi közleményét ismertette. A többi frontszakaszon is kiújultak a harcok. Az iraki nehéztüzé&ég legújabb jelentések szerint folyamatosan lövi a három bekerített, vagy részleges ostromgyűrúbe vont khuzisztá'ni várost: Abadant, Ahwazt és-Dezfult. A sivatagi háború kiszélesedését jelzi, hogy az egyik iraki támaszponthoz közel eső kuvaiti határőrposzt ellen iráni harci gépek vasárnap harmadszor is támadást intéztek. Bár a bombák csak kisebb anyagi károkat okoztak, a támadás ténye a harci-politikai erővonalak további össze- kuszálódását. jelzi. A kuvaiti külügyminisztériumba hétfőn bekérették az iráni képviselőt, s hivatalos jegyzékben tiltakoztak a tá„sikere” mány berkeiben megkönnyebbülést okozott a kínaiak békülékeny- sége. Reagan ugyanis a választási kampány első szakaszában túlságosan buzgón fejezte ki Tajvan iránti rokonszenvét. Bush elégedetten szólt arról is, hogy William Scranton volt pennsylvániai kormányzó, aki nemrég Moszkvában járt. „biztató jeleket tapasztalt” a szovjet vezetők részéről. A megjegyzés arra a szinte magától értetődő tényre vonatkozhat, hogy a Szovjetunió előítéletek nélkül várja az új amerikai vezetők első gyakorlati lépéseit. ladásért folytatott küzdelemben, a Szovjetunió és Mozambik barátságának és együttműködésének fejlesztésében szerzétt. A mozambiki elnök kedden koszorút helyezett el Lenin mauzóleumánál és az ismeretlen katona emlékművén. A szovjet—mozambiki tárgyalások' ‘ 'befejezievei ‘ több fontos közös dokumentumot írtak alá Moszkvában a két ország képviselői. (MTI) m£iclás miatt. Irán a korábbi in* cidensek kapcsán azt közölte, hogy a repülőgépek tévedésből támadták á határőrállást. A te- heráni rádió ezzel kapcsolatban most azt hangsúlyozta, hogy „Irak megpróbálja bevonni a háborúba Kuvartot, amelyet már régóta uralma alá akar vonni”. Megfigyelők feltételezése szerint az ismételt, de jelentéktelen bombatá- madással Teherán figyelmeztetni kívánja a kuvaiti emírt, hogy országát ne tegye Irak utánpótlási útvonalává, s állítsa le az Irakba irányuló szállításokat. A kérdés egyébként felvetődött Malmierca kubai külügyminiszter kuwaiti kitérője során is. A kubai diplomácia vezetője — mint ismeretes — sorra látogatja a térség fővárosait, s az el nem kötelezett országok nevében közvetíteni próbál. Malmierca hétfő este elutazott Kuwaitból. (MTI) Zárt ülés Madridban A madridi európai biztonsági és együttműködési találkozó kedden délelőtt zárt teljes ülésen folytatta az általános vitát a helsinki záróokmány ajánlásainak teljesítéséről. Délután a találkozó nyilvános ülésén hallgatta meg az ENSZ európai gazdasági bizottsága és az UNESCO európai tevékenységéről szóló jelentését. Nem a Titán a legnagyobb hold A Voyager—1 amerikai űrszonda „detronizálta” a Saturnus holdját, a Titánt, amelyet eddig a Naprendszer legnagyobb holdjaként tartottak számon. Kiderült, hogy a legnagyobb természetes hold „szű- kebb hazánkban" a Jupiter egyik holdja, a Ganymedes. A Titán mellett alig négyezer kilométeres távolságban elszágul- dó űrszonda Földre sugárzott adataiból kiderült, hogy a hold légköre jóval vastagabb, mint korábban, vélték. Következésképpen át- rríérője kisebb, mint eddig gondol- • ták. így a Titán a maga 4912 kilométeres. átmérőjével nagyságban a második helyre szorult a Ganymedes mögött. Ennek átmérője 5056 kilométer. (AFP) gyűrűjén. (TELEFOTO) Szovjet—mozambiki tárgyalások Samora Machelt a Népek Barátsága Érdemrenddel tüntették ki A TANKOK ELTŰNTEK. DE... Ankarai ígéretek — menetrend nélkül Több mint két hónap telt már el a szeptember közepén végrehajtott török puccs óta. Rövid idő ahhoz; hogy megmondjuk: merre vezeti az új ankarai katonai vezetés az országot, de elegendő, hogy a kezdeti változásokat értékelni próbárjuk. Polgárháború küszöbén A néhány napra török földre érkező, turista kevés különöset észlel. Minden rendben van — mondhatja. — Ma már az október elején még itt-ott látható páncélkocsik eltűntek a nagyvárosok stratégiai pontjairól. Igaz, mindenfelé sok az egyenruhás, de a katonák és a rendőrök a közhivatalokat őrzik, illetve az országutak forgalmát .ellenőrzik. A terrortámadásokhoz szokott közvélemény számára viszont épp ez a viszonylagos nyugalom a rendkívüli. Demirel miniszterelnök megbuktatásakor az ország már szinte a polgárháború küszöbén volt* A tehetetlen polgári kormányzatot félireállító tábornokok elsősorban az erőszakos cselekmények hullámával indokolták fellépésüket. Rendkívüli állapotot hirdettek. Betiltották a pártok, a szakszervezetek és a társadalmi szervezetek működését. Hajtóvadászat indult a szélsőséges csoportok tagjai után. Végeredményben, ha ki is tör néha egy-egy lövöldözés — a közbiztonság vitán felül javult. Más kérdés, hogy a junta némely intézkjedései kellemetlenül érintik a tömegeket. A szerény fizetés- emeléseikkel együtt megvonták a sztrájkjogot. Nemrégiben engedték szabadon a politikai pártok hetekig .védőőrizetben tartott” vezetőit, köztük Ecevit és Demii- rel volt kormányfőt, s a parlamenti képviselők többségét. Bíróság elé állítják viszont', tömegmészárlásra való felbujtás vádjával a szélsőjobboldali pártvezért, Türkest és az iszlám irányvonalat hirdető Erbakant és százával tartóztatnak 'le szélsőséges fiatalokat. Stabilizációs program A felületen tehát rend van. Csakhogy az 'ország gazdasági helyzete á stratégiai érdekeiket féltő N ATO-országok és más tőkés .államok segélyakciói ellenére válságba került. A munkanélküliség, becslés szerint, húsz százalékos, majdnem száz százalékos az infláció, nyersanyag-, és áruellátást gondok vannak, az ország adóssága kb. 18 milliárd dollár. Ilyen helyzetben nem világos, hogyan képzeli <a katonai vezetés a kibontakozást, ha megmaradnak a biztos megoldást eddig sem hozó egyirányú tőkés stabilizációé gazdaságpolitika mellett. E vonal most sem ígér többet, mint pénzleértékelést, kölcsönfelvételek sorát — legfeljebb a tárgyalás lesz könnyebb a tábornokok .rendteremtő akciója” nyomán megköny- nyebbült nyugati politikai és pénzügyi vezetőkkel. Mindez azonban nem jelent belátható kiutat a világgazdasági nehézségek, a fokozódó energiaköltségek, a hazatérő vendégmunkások gondjai stb. által sújtott, elmaradott ósdi földbirtokrendszerű Törökországnak. , Menetrend nélkül A katonai junta előtt tehát ,ott áll a kérdés: miihez kezdjenek a teljhatalommal? Az. eddig nyiivá• Evren tábornok, a Nemzetbiztonsági Tanács vezetője, az új államfő sajtóértekezletén. nosságra hozott elképzelések alapján új alkotmányt akarnak hirdetni, s megváltoztatják az ország egész jogrendszerét. Az. új alaptörvényről előreláthatólag népszavazás döntene. Sokkal több konkrétumot ma még nem lehet tudni. Tény, hogy Kenan Evren, a fegyveres erők vezérkari főnöke, a jelenlegi államfő többször hitet tett a polgári demokrácia visszaállítása mellett. Nincs ugyan- alap kétségbe vonni a tábornokok ígéreteit , a civil kormányzás útjára való visz- szatérésről, de ennek menetrendje egyelőre nem tisztázott. A megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy az egyik előző, az 1960-as államcsíny után csupán az új a-1- kotmányozó testület létrehozásához hét hónapra volt szükség. És akkor az igazi bajról, a gazdasági élet sökkjáról még szó sem kerü't. Szegő Gábor „Afganisztán-vita” az ENSZ-ben Az Egyesült Államok Kínával szövetkezve elítélendő vállalkozásba sodorta at ENSZ közgyűlését azzal, hogy napirendre tűzette a mondvacsinált „afgán kérdés” megvitatását. Ez az afganisztáni kormány határozott tiltakozása ellenére történt,, megsértve az ENSZ alapokmányának elveit. Az - ENSZ-közgyűlés Afganisztánról szóló vitájában azonban határozott visszautasításra találtak a Washington—Peking szövetségnek és híveinek kísérletei, hogy ezt a kérdést imperialista és hegemonista terveik elködösí- tésére használják fel. Sah Muhammed Doszt afgán külügyminiszter felszólalásában kiemelte, hogy az áprilisi forradalom győzelme által az országban megkezdődött átalakulás teljességgel és kizárólagosan az Afgán Demokratikus Köztársaság kormányának belügye. A tények azt bizonyítják, hogy már 1978 májusában Washington és Peking hozzálátott az Afga- nisztán-ellenes katonai provokációk és felforgató 1 tevékenység szervezéséhez. Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője rámutatott: ha a nemzetközi jog szemszögéből nézzük az Afganisz- tán-ellenes intervenció ösztönzőinek- és szervezőinek .'cselekedetét', egyetlen következtetésre juthatunk: az Egyesült Államok a kínai hegemonista vezetéssel, a pakisztáni katonai rezsimmel és a muzulmán reakcióval szövetségben katonai agressziót folytat az afgán nép ellen. Ezen agresszív cselekmények visszaverése . céljából tartózkodnak Áfganisztán területén korlátozott létszámú szovjet csapatok. A Szovjetunió és az Afgán Demokratikus Köztársaság az Afganisztán körül kialakult helyzet politikai rendezését támogatja. Ennek egyetlen útja van: a külső intervenció azonnali befejezése, az afgán kormány és a szomszédos — elsősorban a pakisztáni — kormányok közötti megfeleld megállapodások létrehozása. (MTI) NAPI KOMMENTÁR N imbusz-ny irbálás A világot már hosszabb ideje foglalkoztatja az a Kínában készülő monstre-per, amely először a négyek, majd a tizek ügye néven vált ismeretessé. A számváltozás önmagában jelez valamit, ami hosszabb távon fontosnak bizonyulhat. Arra utal, hogy a pekingi vezetés menet közben az eredetinél is nagyobbat akar .markolni a készülő perrel. Ez a szándék — mint az egész per, s az egész kínai közelmúlt kritikai felülvizsgálása — természetesen nem elsősorban a már megtörtént események szempontjából fontos, hanem a jelen és a jövő szempontjából. Érdemes egy pillantást vetnünk a készülő vádirat Pekingben most nyilvánosságra hozott újabb részleteire. Ezek lényege az, amitől a négyek ügye tízek ügyévé változott, vagyis az egykori alelnök, Ilin Piao bukásának legfrissebb hivatalos pekingi változata. A különös, kalandos történet dióhéjban a következő: Lin Piao 1971-ben Sanghajban és néhány más nagyvárosban .puccsista vezérkart” szervezett az „571-es terv” végrehajtására, vagyis a hatalomátvételre. Ez 1971 februárjában történt. 1971 szeptemberében Linék ' úgy értesültek, hogy Mao elnök „tudomást szerzett a tervről”, ezért elhatározták, hogy „megölik Mao elnököt”. Miután ez sem sikerült, .Lin és családja titokban felszállt Pekirigben a 256-os számú katonai repülőgépre, amely viszont aztán — mindmáig tisztázatlan körülmények között — lezuhant. Jogos a kérdés: mi ennek a kalandos .történetnek a mai célja? Az egyetlen lehetséges válaszban — pártállásra való tekintet nélkül — szinte valamennyi megfigyelő egyetért. A mostani vezetés egyik legnagyobb dilemmája: úgy végrehajtani a „maótlaní- tást”, hogy azért afféle történelmi ereklyeként megőrizzék ‘Mao gondosan mai szükségletre nyir- . bált nimbuszát. A tízek perének lényege, hogy szolgálja a jelenlegi vezetés nagyon hosszú távú és nagyon nagy igényű, de a világ számára annál veszélyesebb tervét. A belpolitikában ennek magva a „négy modernizálás”, vagyis az, hogy Kínát — erős nyugati anyagi és technológiai segítséggel — felhozzák a világszínvonalra, természetesen katonai értelemben is. Közbenső taktika: mindent elkövetni a nemzetközi porondon, hogy a Nyugatot, lehetőleg egészen a harmadik világháborúig, összeug- i asszák a Szovjetunióval. Ha kitörne a háború, Peking „nevető harmadikként” nézné végig, és annak „befejeztével” a megerősödött Kína diktálhatna a megma- * radt világnak — gondolják ők. Látomásnak is iszonyú mindez, pedig sajnos, meglehetősen konkr rét, hosszú távú terv. A jelenlegi per szerves része ennek. H. E. Megbeszélések két testvérszervezet együttműködéséről Tegnap Baján, kétnapos tanácskozásra jöttek- össze Csongrád, Baranya, Somogy, Pest megye és Baja MHSZ-titkárai, valamint a Vajdasági Népi Technika elnökségének háromtagú delegációja. A jugoszláv küldöttséget Osztro- gonác Stipán, a Jugoszláv. Népi Technika elnökségének tagja vezeti. A vendégeket Bognár Ferenc, az MHSZ Bács-Kiskun megyei titkára, Pap p György, a-városi pártbizottság első titkára, és dr. Kincses Ferenc tanácselnök fogadta, és megbeszéltek a két testvérszervezet kapcsolatának, illetve az együttműködési megállapodás végrehajtásának eredményeit, s a további feladatokat. Mint azt egyebek között Bognár Ferenc alezredes elmondta, 1976 óta ez a negyedik tanácskozás, amelyen értékelik a közösen végzett munkát. Osztrogonóc S.tipán, a Jugoszláv Népi Technika munkájáról szólva egyebek közt elmondta, hogy jelenleg kétmillió tagja van a, szervezetnek, s tagságuk nagy réí sze fiatal. Elsődleges feladatuk, hogy minél több fiatallal megismertessék a‘ műszaki fejlődés eredményeit. Tegnap délután az MHSZ-tiL . károk és a jugoszláv vendégelt tanácskozást tartottak, melyen megjelölték a közös tennivalókat. Ma ä jugoszláv delegáció fel9 keresi a Finomposztó Vállalatéit és a mezőgazdasági kombinátog A kétnapos program befej ezése- - ként a két testvérszervezet képviselői középtávú együttműködéy si megállapodást írnak alá. Sz. E-l A kiskunhalasi Városi Tanács V. B. műszaki osztálya tájékoztatja az érdekelteket, hogy a Kiskunhalas, Kossuth u. 3., 5„ 7„ 9„ 11., és az Árpád u. 11., 13., 15., valamint a Bokányi Dezső u. 10. sz. alatti lakó- és melléképületeket árverés útján, bontásra értékesíti Az áryerés Időpontja: 1980.november hó 28-án (pénteken) de. 9 órakor a kiskunhalasi Városi Tanács V. B. termében. A bontással kapcsolatos feltételek a versenytárgyaláson kerülnek ismertetésre. ' 167ji--------1-----------|----------------------------------------------------------S zélesedik a sivatagi háború frontja e Ritkuló látvány: tűzharcban elesett terroristák az isztambuli bazár környékén.