Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-22 / 196. szám
2 • PETŐFI NfiPE • 1980. 80 események sorokban P A RIZS ____________ ■ A francia; kormány, szerdán este bejelentetté,, hogy a haditenger ^részét segítségével teszi szabaddá á magas üzemanyagárak és a fenyegető. munkanélküliség ellen -ti Itakozó halászok; által egy hétté! . Szelőit blokád; alá vett kikötőket, s' akadályozz meg a sztrájk tq- : vábbtérjedésétT OJ-PELHI Islamabadból érkező jelentések szerint Ziaul Hak pakisztáni elnök sürgős tanácskozást hívott Össze az indiai vallási közösségek összecsapásainak ügyében. Ezen a résztvevők azzal vádolták meg Indiát, hogy ott a mohamedán közösségek „üldöztetésnek vannak kitéve".' A tanácskozás, amely maga is az indiai bélügyekbe való beavatkozási kísérletként értékelhető, csak egyike azoknak a jeleknek, amelyek arra mutatnak, hogy Pakisztán megpróbál befolyást gyakorolni szomszédja bel- iigyeire. VARSÓ A lengyelországi Torun város közelében kedden történt vasúti -szerencsétlenség halálos áldozatainak száma 69-re emelkedett. A kórházba szállított mintegy ötven sebesült közül 27 személyt már elbocsátottak — jelenti a lengyel hírügynökség. ~ NEW YORK_____________ A legújabb amerikai közvéle- menykutatási eredmények azt jelzik. hogy Jimmy Carter elnök kezdi „ledolgozni" hátrányát a népszerűségi mutatókban a republikánus vetélytárssal, Ronald ReaganneL szemben. A Gallup- intézet kedden tette közzé legfrissebb adatait. Ezek szerint Carter nagyjából befogta Reagant: most a megkérdezettek 39 százaléka állt csak a republikánus 'politikus mögé. Carter pedig a szavazók 38 Százalékát tudhatja maga mögött. A legutóbbi Gall up-felmérés még 11 pontos különbséget mutatott. TEHERAN Abol Hasszán Baniszadr iráni' államfő szerdán elnöki dekrétum-, mai hivatalosan is miniszterel- . nőkké nevezte'ki Mohammad Ali Radzsait — közölte a teheráni rádió, Radzsáihoz. küldött levelében az államfő rámutatott: miniszterelnökként elsődleges feladata 1 az ország egységének előmozdítása, s- hagy fontosságot kell tulajdonítania a politikái, gazdasági és kulturális, függetlenség védelménék. (MTI) EABDL Szerdán Kabulban sajtóértekezleten ismertették, az' afgán kormány nyilatkozatát, amely felhívja a figyelmet az afgán ellenforradalmároknak nyújfott egyre növekvő imperialista támogatásra. Az ellenfórrad.aími bandák korábban főként' elavult fegyverekkel voltak- felszerelve, amelyeket az úgynevezett szabadpiacon is beszerézhettek. Újabban azonban olyan korszerű nyugati, valamint kínaij iráni és egyiptomi gyártmányú fegyverekkel — köztük vegyi fegyverekkel — rendelkeznek, amelyek nem kaphatók a szabadpiacon.. A HATÁROZAT SZANKCIÓKRÓL NEM INTÉZKEDIK A Biztonsági Tanács élesen elítélte Izraelt Minden országot felszólítottak, hogy követségüket költöztessék el Jeruzsálemből NEW YORK Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerda este hozott határozatában élesen elítélte Izraelt, amiért Jeruzsálemet „örökös és oszthatatlan” fővárosává nyilvánította, s felszólított minden országot arra, hogy költöztesse el nagykövetségét Jeruzsálemből. A határozatot 14 szavazattal fogadta el a testület. A szavazásnál egyedül az Egyesült Államok tartózkodott. A most megszavazott határozat erősen letompított változata annak a határozattervezetnek, amelyet az ENSZ .iszlám országainak csoportja dolgozott ki és terjesztett a BT elé. Ez utóbbi gazdasági, diplomáciai és katonái szankciókat indítványozott Izrael ellen, és — határidőt is szabva — követelte, hogy Izrael hatálytalanítsa JeruVARSÓ A lengyel tengerpart vidékén — Gdanskban, Gdyniában, Szczecinben és Elblagban — augusztus 20-án is folytatódott a kikötői dolgozók és néhány más vállalat munkabeszüntetése — jelentette a PAP lengyel hírügynökség. A munka újrafelvételéről folytatott tárgyalások mindeddig még nem vezettek eredményre. A Ta- deusz Pyka miniszterelnök-helyettes vezette kormánybizottság, amely a helyszínen működik, megbeszélést folytatott a sztrájkolok képviselőivel. A megbeszélések eredményes menetét olyan antiszocialiista elemek tevékenysége gátolja, amelyek megpróbálják érvényesíteni destruktív befolyásukat. A PAP hírügynökség Gdanskban és környékén működő tudósítói azt jelentették, hogy az üzletek és a kereskedelmi szállítás dolgozóinak „áldozatos munkája ellenére megszaporodtak az ellátási gondok”: A hármasvárosban akadályozza az élet normális menetét, hogy folytatják a munka- beszüntetési akciót a tömegközlekedés dolgozói, és vannak nehézségek a benzinellátásban is. Mint a PAP jelentette, a gdanski és a gdyniai kikötőnél több hajó vesztegel, szállítmányaikat a kikötői munkások munkabeszüntetése következtében nem tudják kirakni. Az egyik veszteglő lea- gyel hajó rakterében például 11 A legnagyobb amerikai szak- szervezeti szövetség — az AFL— CIO — vezetősége szerdán Carter jelöltsége mellé állt. A csaknem 14 millió tagot számláló szövetség végrehajtó tanácsa többségi szavazással elhatározta: kéri a tagszervezetek elnökeit, hogy szeptemberi értekezletükön - sorakozzanak föl Carter mögé. A ta; zsálemre vonatkozó törvényét. A Biztonsági Tanács tagjai napokon keresztül nemhivatalos megbeszéléseken vitatták a dokumentumot — amelynek kemény követelései a nyugat-európai országokat is kényes helyzetbe hozták volna — mivel biztosra vehető volt, hogy az Egyesült Államok — szövetségese védelmében — újból vétóval fog élni a szavazáskor. E megbeszélések eredményeként született meg a most elfogadott határozat, amelyet az iszlám országok már a nyugat-európai országokkal együtt dolgoznak ki, s amely szankciókról nem intézkedik. Muskie amerikai külügyminiszter — aki a szerdai ülésen először szólalt fel az ENSZ.-ben — még a kompromisszumos határozatot is „el'hibázottnák és egyoldaezer tonna takarmány van, más hajók citromot, teát és egyéb élelmiszert nem tudnak partra tenni. Szenet'és egyéb exportra szánt árut szállító vonatok is összetorlódtak. Néhány kisebb hajó saját kockázatára révkalauzok nélkül kimanőverezett a kikötőből, ám a nagyobbak, például a tartályhajók ilyen manőverekre képtelenek, vagyis a kikötőnél vesztegelnek. A jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy fenntartsuk az ipari üzemek, intézmények és kommunális szolgáltatások ritmikus munkáját — irta csütörtök délután, kommentár jellegű anyagában a PAP lengyel hírügynökség. Az anyag szerint ezt számos munkástalálkozón ■hangsúlyozták, hozzátéve, hogy „csak így teremthetjük meg társadalmi és gazdasági problémáink megoldásának feltételeit”. A termelés ritmusának fenntartása — teszi hozzá a hírügynökség —, maximális erőfeszítéseket követel olyan körülmények között, amikor a kikötői sztrájk miatt az importált nyersanyagok és egyéb cikkek nem juthatnak el a feldolgozás helyére. A PAP ezután elismerően szól .számos olyan üzemről, ahol e nehézségek elle- nére rendben folyik atmunka. Egybehangzó jelentések szerint a mezőgazdaságban mindettől függetlenül lendületesen folyik az aratás. (MTI) nácsnak a jelenlegi elnököt támogató nyilatkozata rámutatott, hogy noha vannak problémák a Fehér Ház belpolitikája körül, de Carter „felkarolt több, a dolgozókat érintő ügyet” és általában „progresszív programokat” javasolt a nemzet gondjainak megoldására, míg Reagan „munkásellenes”. lónak” nevejte. Az amerikai diplomácia vezetője a BT fórumát arra használta fel, hogy az amerikai—izraeli—egyiptomi' „önkormányzati” tárgyalások megfenek- lése miatt megpróbálja az ENSZ-t felelőssé tenni: szerinte az ENSZ határozatai akadályozzák a „béketárgyalásokat”. Ugyanakkor csak hományosan és kétértelműen utalt a Jeruzsálemmel kapcsolatos, s világszerte elítélt izraeli döntésre. A BT-határozatot bírálva, sajátos logikával most is az Izrael biztonságának szavatolásával kapcsolatos érveket hozta -fel. A- Biztonsági Tanács tervek szerint november 15-e előtt ismét összeül. Ekkor jár le a közgyűlés által megszabott határidő az Izrael által megszállt területek kiürítésének megkezdésére. (MTI) Izraeli támadás Dél-Libanon ellen BEJRŰT ■ A WAFA újabb jelentése szerint izraeli repülőgépek szerdán. 13 óra harminc perckor bombatá- rnadást intéztek a dél-libanoni Nabatijeh városa, valamint az ar- nuni dombvidék ellen, miután előzetesen nehéztüzérségi tűz alá vették a körzetet és Tyr ivarosát, A közlemény nem tesz említést halottakról és sebesültekről. A WAFA egyúttal közölte, hogy a keddi nagyarányú izraeli invázióra válaszul a dél-libanoni palesztin és baloldali erők tüzérségi támadást intéztek az egyik északizraeli helység, Kiryat Shmona katonai célpontjai ellen. Palesztin forrásból egyre több részlet válik ismeretessé a keddi támadásról, amely Izrael legnagyobb, Libanon elleni katonai agressziója volt 1978 óta. A UiPI hír- ügynökség szerdai anyaga szerint mintegy 500—800 izraeli katona a hajnali órákban lépte át a határt, rajtaütött több palesztin álláson. Ezután három hullámban támadta a Beaufort-kastélyt, a palesztinok és a baloldali erők egyik főhadiszállását, valamint a közelben fekvő Khardali-hidat. Közelharc alakult, s a' bejrúti rádió szerint körülbelül negyvenen meghaltak, illetve megsebesültek. Letartóztatások Indiában Az indiai karhatalmi erők az észak-keleti Meghalaya állam közigazgatási központjában, Shil- longban, Kína-barát szeparatista csoportot tettek ártalmatlanná. Hét személyt letartóztattak, miután fegyvert, lőszert és szabotázsakciók végrehajtását szolgáló egyéb felszerelésit találtak náluk. A PTI indiai hírügynök közölte, hogy a különlegesen kiképzett szeparatista csoport tagjai gyakorlatilag az ország egész észak-keleti területére kiterjedő támadásokat hajtottak végre, amelyeknek legfőbb célpontjai rendőrőrsök és kormánytisztviselők lakásai voltak. LENGYELORSZÁGI HELYZETJELENTÉS Gondok az ellátásban, a közlekedésben Carter mellé állt a legnagyobb amerikai szakszervezet NAGYGYŰLÉSEK ORSZÁGSZERTE Tisztavatás, sportparádé és tűzijáték Budapesten Az Alkotmány ünnepén szerdán az Országház épülete előtt több ezer érdeklődő jelenlétében tartották meg a hagyományos tisztvató ünnepséget: a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola, a Karikás Frigyes Katonai Kollégium, valamint a hazai és a kiilföítti egyetemeken, főiskolákon idén végzett hallgatók tettek tiszti esküt. Nevükben Fükő László főhadnagy mondta a tiszti fogadalom szövegét, majd Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter köszöntötte a Magyar Néphadsereg ifjú tisztjeit. Tapolcán a Viszlói patak völgyében tartották .meg szerdán Veszprém megye alkotmányi ünnepségét. A nagygyűlésre a környező bányák, termelőszövetkezetek és .más ipari üzemek dolgozóinak ezrei jöttek el. Az ünnepségen Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB Agitációs és Propaganda osztályának vezetője mondott beszédet. Tamásiban Tolna megye iparosodó járási székhelyén rendezték a megye központi ünnepségét. A nagygyűlésen Púja Frigyes külügyminiszter mondott beszédet. ■Heves megye alkotmánynapi ünnepségét Hatvanban, a város szabadtéri színpadán rendezték meg. A nagygyűlésre csaknem háromezren jöttek össze. Az Alkotmány törvényibe iktatásának jelentőségéről' hazánk fejlődésének eredményeiről Álbraihám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter szólt ünnepi beszédében. A korábbi évek augusztus 20-i sportparádé programjánál is gazdagabb látványossággal, most először műsorba válogatott ügyességi bemutatókkal — például motoros sárkányrepüléssel, rakétás ejtőernyős-ugrásokkal' — is színesítve rendezték meg a hagyományos budapesti honvédelmi napot. A fő esemény: vízi- és légiparádé a Dunán. A becslések szerint mintegy félmilliós közönség nézte, tapsolta végig a csaknem másfél órás bemutató-sorozatot a víztükrön és a légtérben. Ugyanakkor több millióan élvezhették a sokféle látványosságot mindenütt az országban a televízió jóvoltából. Színpompás fénykoronát varázsolt Budapestre az alkotmánynapi országos' eseménysorozat végén az ünnepi tűzijáték, amely a tv-képernyők révén .bevilágította" az egész országot. Másfél évtized patinázza ezt a hagyományt, most IS. alkalommal volt ez a látványosság augusztus 20-a „fénypontja”. A Citadellára telepített tűzijátékhoz érkezett budapestiek és kíváncsi külföldiek korábban sem unatkoztak, keilendes időtöltésükről a Magyar Néphadsereg összevont v zenekara gondoskodott. A Dunán a SZOT Budapest hajójának fedélzetén 8 órától vízikoncertet adtak'klasszikus művekből a katonazenészek. (MTI) A repülés történetének második legnagyobb légikatasztrófája Kétszáznyolcvanegy utassal a fedélzetén kényszerleszállás után kedden elégett a rijadi repülőtéren a szaúd-arábiai légitársaság egy Lockheed Tristar repülőgépe. A gép a pakisztáni Karachi ból tartott Rijadon át Dzsiddába. Ríjad után 80 kilométerrel a pilóta rádión jelezte, hogy tűz ütött ki a fedélzeten, ezért visszatér a fővárosba és kényszerleszállást kísérel meg. A kényszerleszállás még sikerült: a repülőgép a rijadi repülőtéren a kifutópálya végén állt meg. Ekkor a pilóta közölte, hogy a személyzet megpróbálja a vészkijáratokon át kimenekíteni az utasokat. Néhány másodperccel később az irányító- torony vette a pilóta utolsó rádióközleményét: a gépet már teljesen elborították a lángok, és az ajtókat nem lehet kinyitni. A gépen összesen 301 ember vesztette életét. Minden valószínűség szerint egy camping-gáz- tűzhely okozta a szaúdi légitársaság repülőgépének keddi katasztrófáját — jelentik a hírügynökségek az eddigi vizsgálatokra hivatkozva. A keddi a repülés történetének második legnagyobb olyan légi- katasztrófája, amely egyetlen géppel történt. A legnagyobb 1974 márciusában volt Párizsban, amikor a török légitársaság egy DC—,10-es repülőgépe lezuhant 346 emberrel a fedélzetén. KÖRUTAZÁS PERUBAN (3.) A napisten városa Peruban nagyok a távolságok és az országot á függőlegesen kettészelő An dók-hegy vonulat erősen akadályozza az országúti közlekedést. Ezért az utas.— főképp a külföldi — elsősorban repülőgéppel közlekedik.^ Cuzcófoól, az egykori inka biro- dalom fővárosából a titokzatos Maohu Pichu romvárosba viszont csak vasúton lehet eljutni. A vasútvonalat a japánok építették ki, s a maga nemében egyedülálló a 1 világon. Cuzcó 3200 méter magasságban magasfennsíkon fekszik. A szerelvény legalább egy órán át hol előre halad, hol hátrafelé tolat, hogy leküzdje a magasságot. Közben feltárul az utas előtt a Ouzcó környéki városkép. A te- lepülést övező kopár lejtőket nyo- mortelepek övezik: rettenetes kö- rülmények között tengetik itt életüket a perifériára .szorult — vagy onnan elmozdulni nem tudó — indiánok ezrei. A normális élet legelemibb feltételei is hiányoznak: nincs villany, vízvezeték, csatorna. Egymásba érnek viszont a roskadozó kalyibák, a szabad térségeket elönti a szennyvíz. Csontig soványodott szurtos gyerekek és rongyos felnőttek széde- legnek a magasfennsíki napsütésben. (A statisztika szerint Peruban a dél-amerikai átlaghoz képest is igen magas a gyermekhalandósági arány,) ' Meredek, sok helyütt szinte teljesen kopár hegyoldalak: emíbernek-állaitnak nyaktörő magasságokba kell felkapaszkodnia, hogy némi élelemhez jusson. Minimális mennyiségű termőföld, azt is szívós munkával, araszról araszra kell elhódítani a természettől. Fa- ekék hasítják a földet, nyomukban csatárláncban haladnak az emberek, kézzel szórják a magot. A föld vörbenyes színű, termőképessége alacsony. Trágyázásra alig van lehetőség, eső szinte sohasem esik. Maohu Piochu felé közeledve a vonat ereszkedni kezd. A sebes sodrású Urubamba völgyét annak idején a spanyolok hamar fölfedezték, Maohu Piochut azonban soha nem találták meg, ndha a folyó körivet ír le a romváros tetején hordozó hegy körül. 1911- ben bukkant rá végül Hiram Bingham amerikai tudós a környékbeliek segítségével. Mert bár Macihu Piochu feledésbe merült, évszázadok során teljesen elborította a dús növényi vegetáció, az indián őslakosok legendáiban, mítoszaiban makacsul őrizték a város emlékét. Felfedezésével egyidőben fellángoltak — és azóta sem csillapodtak a viták: mi lehetett Maohu Picchu fénykorában? Végvári erőd az Amazonas vidék őserdeiből támadásra induló barbár törzsek ellen? A spanyoloktól szétzúzott inka birodalom fejedelmi sarjainak, napszűzeinek végső me• A legendás Machu Picchu romjai. nedéke? Esetleg szent hely, szertartási központ? r 2600 méter magasságban, a hegytetőn áll a romváros. Mindenütt megalitikus, kövekből emelt falak, az inka építészetre jellemző trapezoid alakú ajtó- és ablaknyílások. A sok 'ezer méter könbe- f utó párkányzat egyszerre volt védőövezet és itermőterasz. Az egyes szinteket nagy leleménnyel kiépített lépcsősorok kötik össze. A város legmagasabb pontját a Naptemplom foglalja el. A föltételezések szerint az előtte elterülő téren üdvözölték a Napot és ide ■tették • ki száradni a múmiákat, hogy azok is részesüljenek a „szent” napsütésből. Machu PicChu és környéke napjainkban is távol esik a világ zajától, a kultúrától és a civilizációtól. A szerény vendéglőt s a falusias külsejű és méretű vasútállomást teljesen eltakarja az őserdei növényzet. Szinte olyan itt minden, mint az inkák idejében lehetett. Papp Zoltán Folytatjuk. (Következik: Cuscói iskolások.) Mezigazdasági termelik... káztáli gazdaságok! — MOTOROS KAPAK — SZÖLÖPRÉSEK — KETTES LÉTRÁK — TERMÉNYDARALÖK — SZIVATTYÚK, LOCSOLÓBERENDEZÉSEK — SZÖLÖDARÄLOK — ÖNETETÖK — FÓLIÁK NAGY VÁLASZTÉKÁBÓL VÁSÁROLHATNAK Kalocsán a közös Mezőgazdasági szaküzletében (Kalocsa, Hajós Alfréd u. 1. sz., a sportpálya mellett.) •I