Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-08 / 106. szám
PETŐFI NEPE ORSZÁGOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Agrárértelmiség a szocialista faluért A Magyar Agrártudományi Egyesület Bács-Kiskun megyei szervezetének főiskolai ifjúsági csoportja a mezőgazdaságban dolgozó fiatal szakemberek és az agrár felsőoktatási intézmények hallgatói számára országos fotó- pályázatot hirdet, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a mezőgazdasági szakemberek környezetvédelmi feladataira. A beküldött fotók témája: a föld, a víz, a levegő, az élővilág, a táj, és a település környezetvédelme, illetve a helytelen felfogásból, gyakorlatból származó veszélyek bemutatása. Minden harmincöt évesnél fiatalabb pályázhat, legfeljebb 5 darab fekete-fehér, vagy színes felvétellel. A sorozat hat képig egy fotónak számít. A képek egyik oldala' nem lehet rövidebb 24 centiméternél. A témához egy gépelt oldal magyarázó szöveg mellékelhető. A képeket a kertészeti főiskola által felkért szakmai és művészeti zsűri értékeli. Az elbírálás után egy ezer, két hatszáz, és három négyszáz forintos díjat osztanak ki a legjobbak között. A kimagasló alkotások a társadalmi szervek által felajánlott különdí- jákat is elnyerik. A pályázatokat 1980. szeptember 20-ig' kell a Kertészeti Egyetem. Kertészeti Főiskolai karára; Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1—3. 6001 címre küldeni. Névadójuk: Veres Péter Nemzetközi fotóművésze kiállítás u A terem falain szemet gyönyörködtető kézimunka-kiállítás, a szebbnél szebb hímzéseket a munkahely dolgozói készítették. Elől hosszú asztal, tele süteményekkel. A finomságokat versenyben állították elő. A folyósón két asztalon könyveket árultak. Négy gyerek „családi” muzsikával szórakoztatta a jelenlevőket. Népzenei csokrot adtak elő. Ezután Veres Péter koszorúja címmel irodalmi műsor, majd az író kecskeméti kapcsolatairól szóló előadás hangzott el. A szereplőket tapssal jutalmazták, csakúgy, mint végül a süteménysütő verseny díjazottjait. Dióhéjban ennyi volt a rendezvény, amely Kecskeméten, az AGROBER Vállalat Bács-Kiskun megyei kirendeltségén, a Széchenyi körút 12. számú székiházban zajlott le a minap. Az -AGROBER-kirendeltség aranykoszorús jelvénnyel négyszeresen kitüntetett szocialista brigádja névadó ünnepségét tartotta. Veres Péter nevét vette fel a gépkocsivezetőket, fénymásolókat, adminisztratív munkakörű dolgozókat tömörítő brigád. Az eseményen, akárcsak a brigád más közös rendezvényén, ott voltak a hozzátartozók is. Családias hangulatú összejövetel volt. A műsor után sokan még maradtak, hogy egy pohárka borral koccintsanak egymás egészségére, a kollektív szellem további erősödésére, kiteljesedésére. A szocialista brigádnak ugyanis fő törekvése a közösségi élet alakítása, a „szocialista módon élni, tanulni és dolgozni” hármas jelszó megvalósítása. Ezért — s nem véletlenül — választották névadójuknak irodalmunk nagy egyéniségét, akiben a politikust, a gondolkodót is tisztelik. Tőle akarnak közösségi életformát tanulni. A névadó ünnepségén ezt valahogy így fogalmazta meg a kollektíva kultúrfelelőse: Veres Pétertől szeretnénk megtanulni, hogyan kell közösségben élni; szolgálni a kisebb munkahelyi, és a nagyobb nemzeti közösséget, oly módon, hogy közben magunk is teljesebb emberré formálódjunk. A brigád aligha választhatott volna jobb példaképet. Ebben ők maguk is valamennyien egyetértettek, akárcsak a közösségi élettel kapcsolatos más fontos kérdésekben. Tükrözi ezt a brigád naplója is. A névváltoztatásról például ezt olvastam a naplóban: az 1980. III. hó 26-i brigádmegbeszélésen javaslat hangzott el a brigád nevének megváltoztatására. Így a továbbiakban a „Komplex” szó helyett „Veres Péter” nevét veszi fel... A „névváltozást mindenki elfogadta. A szocialista brigád tagjai a jövőben egymást segítve igyekeznek még jobban együtt élni, dolgozni. Számukra nem jelentenek korlátokat a különböző munkakörök. beosztások. Erre bizonyság volt, a mostani összejövetel, a névadó ünnep igazán baráti, családias hangulata is. Rapi Miklós i MEGŰJÜG/ÁZ,SCfí^ mymwm, A lenini kulturális forradalom útján címmel nemzetközi fotóművészeti kiállítás nyílik csütörtökön a Műcsarnokban. Ez a kiállítás annak a fotópályázatnak az eredménye, amelyet a Kulturális Minisztérium-, a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Távirati Iroda . hirdetett meg tíz szocialista országban a fasizmus legyőzése 35. évfordulójának tiszteletére. A tavaly közzétett felhívásban arra ösztönözték a fotóművészeket, hogy hazájuk kulturális és művészeti eredményeit, neves művészeit, alkotóit mutassák be. A pályázatra a tíz szocialista országból — Bulgáriából, Csehszlovákiából, Kubából, Lengyelországból, Magyarországról, Mongóliából, a Német Demokratikus Köztársaságból, Romániából, a Szovjetunióból és Vietnamból —• 228 fotóművész több mint félezer művet küldött el. A pályázat fődíját Mario Garcia Joya kubai fotóművész táncképkollekciója kapja, s díjazzák Oleg Makarov szovjet fotóművész „Észtország énekel” című képsorát és Dinh Dang Dinh vietnami fotóművész kép-- kollekcióját. A tárlatra 74 pályázó 132 alkotását javasolta a zsűri. A kiválasztott legsikeresebb képeket a Műcsarnok három termében állították ki. Ezeket a képeket a többi szocialista országban is kiállítják a győzelem napja alkalmából. Hazánkban június 1—ig tekinthetik meg az érdeklődők. (MTI) • A Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetében megkezdődött az 5 (öt) megawattos kísérleti atomreaktor rekonstrukciója. A korszerűsítés első lépése volt. hogy számítógéprendszerre „bízták” a reaktor működtetését, szabályozását. A KFKI— Videoton kooperációban készült számítógép-együttes nagy teljesítményű atomerőművekhez is használható, és az idén már Líbiába exportálnak belőle. Pódiumon állva... Fazekas Andreával, a kecskeméti Katona József Gimnázium harmadikos tanulójával versenyekről. irodalomról, fellépésekről beszélgettünk. Nemrég, a megyei tanács Lenin- ünnepségén és a kertészeti főiskolán tartott választási jelölő gyűlésen mondott az alkalomhoz illő verseket — Mi történt azóta? — Részt vettem az országos középiskolai „Szép magyar beszéd” versenyen. Budapesten rendezték a döntőt, ahol az ország sok tájáról, mintegy hatvanan próbáltunk szerencsét. Sikerrel? Ügy gondolom igen. Igaz, hivatalos rangsorolás nem volt, de elsők között kaptam meg a Kazinczy- jelvényt Péchy Blankától, a zsűri elnökétől elismerő, bátorító és euyhen kritikus szavak kíséretében. ' — Honnan a versmondás sze- retete? — Szüleim pedagógusok, ez mindenképpen elősegítette, meg az iskola, a tanáraim. Tulajdonképpen ötödikes korom óta érdekelnek a versek. Persze a próza is. Az általános iskola Végén már e«v ízben elnyertem a Kazinczy- jelvényt. A mostaniért jóval többet kellett nyújtani. — Költők, előadóművészek közül kiket kedvel leginkább? — Erre igazán nem könnyű válaszolni. Sok nevet sorolhatnék. Ady, József Attila mellett a legnagyobb élményt Nagy László költészete jelenti számomra. Talán egyszer megtanulom igazán jól tolmácsolni. Az előadóművészek közül? L atinovits Zoltán, Berek Kati és Nagy Attila, akit kecskeméti vendégszereplése ideje alatt -szeretnénk meghívni az iskolánkba egy kis beszélgetésre költészetről, versmondásról. — Mit érez a pódiumon? — Izgalmas dolog kiállni a közönség elé. Siker? Amikor megérzem a csendben, a figyelemben a kialakuló kapcsolatot a vers és a közönség között. József Attila: Koldusok c. versének tolmácsolásakor találkoztam először ezzel az érzéssel. — Hogyan lesz tovább? Alig merem _ kimondani: érettségi után. Színművészeti Főiskolára szeretnék jelentkezni. Ha nem sikerül? Nem dől össze a világ. Mindenképpen tovább tanulok, talán népművelési szakon. A versek, a pódium viszont így ts. úgy is megmarad. Alighanem ez a legfontosabb. —ó —a öld erdőben ai ötszázast találtam Elmúltak az ünnepek hál’isten- nek, a locsolkodást is el kell halasztani, legalább egy évig. Kivéve azt a többséget, amelyik éppen most locsolgatja szorgalmasan kertjét, a háztájit és a közös földeket is, mivelhogy a jövedelem alapját itt lehet igazában megásni. És meglocsolni. A bigott városi ember is odáig jutott már, hogy kicsinyke hobbiföldecskét szerez magának, ahol legalább a hét végén kilocsolkodhatja magát. Hogy a húsvéti locsolkodásról csak most esik szó, annak az oka majd kiderül a cikk végén. A tavasz valamelyik napjához fűződő locsolkodás hagyományainak eredetét eddig a legelszántabb kutatóknak sem sikerült megtalálniuk. Azt tudjuk, hogy már az ókorban is voltak leányfürdetések, amelyek úgy mentek végbe, hogy a kiszemelt hölgyet belemártották egy kút medencéjébe az ifjak, vagy pedig egy csöroe- dező patakocska vizében áztatták el a lenge ruhácskát, amit az „áldozat" úgyis erre a célra vett magára. KÜLFÖLDI ÚTJÁRA IS casco Nálunk is vannak ilyen szokások, amiket húsvét hétfőjén jó- néhány falunkban (bocsánat: községünkben) szívesen és vidáman használnak ki a fiatalok. A férfinépség virággal ékesített kalapban igyekszik a kút mellé vonszolni azt a lányt, aki előre felkészült az egészre. Rá is zúdul egy-két vödör víz, de mire a házban átöltözik, a locsolókat sonka, tojás és bor várja. A locsolókat illik megajándékozni is. Legegyszerűbb a hímes tojás és egy szál virág. No, de hol már a városokban hímes tojás, vagy az egy szál virág? A locsolkodó elé taszigál- nak a háziak kis tányérkán valami süteményféleséget, és azt is megkérdezik bájmosoly körítéssel, hogy kér-e egy pohár italt. Közben arra gondol a meglocsolt, hogy ugyan mi a fenének jöttek ezek is el. És most következik a cím magyarázata. Milyen boldog volt egy gyerek, ha pacsulis locsolkodásá- val kiérdemelt egy almát, vagy egyetlen forintot is kapott még mellé a „tehetősebb” keresztmamától és a rokonoktól. Hisz ez elég volt néhány napi cukorra, amiről apunak és anyunak nem is kellett tudnia. Most pedig találkoztam egy-két apukával, akik azzal dicsekedtek, hogy kisfiáikkal öt-hat rokonnál és ismerősnél is voltak locsolkodni, ahol a meglocsoltak a csemeték kicsiny markába mindenütt beletömköd- tek egy ötszázast, miután elmondták, hogy zöld erdőben jártak. Az összeszámolás végtére is nem tartozik ide, mivel a szóban forgó apukák szerint ez tavaly is így volt. De ezek a gyerekek nemsokára felnőttekké válnak,’ és akkor már nem fognak banális versikéért ötszázasokat kapni, meg kell majd szokniuk, hogy valamit tenni is kell ezért a pénzért. Minden apuka és anyuka ügyeljen hát, hogy felnőtt gyerekeik békében járhassanak a zöld erdőben, ahol nem ötszázast találnak, hanem az esetleg kezdődő szerelem szivárványos boldogságát, vagy a selymes fűbe magányosan hem- peredve azon gondolkodnak, hogy mi minden széppel és jóval gazdagíthatnák az egész világot. Nem a húsvéti ötszázasok a döntő dolgok itt, inkább az, hogy ezt a szépet és jót úgy tegyük valóssá, hogy fiatalok és idősebbek, gyerekeink és unokáink ne az ötszázasokat keressék abban a zöld erdőben, amelyikben sokáig szeretnénk még járni. Almás! János Uhut Belföldre szóló CASCO biztosításához kiegészítő biztosítást köthet 17 nyugati ország területére. Dija: 2 hétre 165 Ft 30 napra 330 Ft Ha nincs belföldre szóló CASCO biztosítása, a díj 2 hétre 330 Ft 30 napra 660 Ft A külföldi CASCO-kötvértyhez tartozó tájékozlató tártál- mázzá azoknak a biztosító intézeteknek a címét amelyek kár esetén segítséget nyújtanak önnek. FeMlégosfiéssal. szaktanácsa*.I szívósan állunk Tüztohttal rendelkezésére. az ön biztosítófa. az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Autó a csatornában Május 6-án este fél 7-kor Du- natetétlen belterületén ittas állapotban vezette személygépkocsiját Tóth Ferenc, Akasztó, Kossuth utca 4. szám alatti lakos. Autójával gyorshajtás következtében áttért az úttest bal oldalára, majd belehajtott az árokba, s végül a Füzes-csatornában állt meg. A gépkocsivezető súlyosan megsérült, az anyagi kár is jelentős: 25 ezer forint. Ugyancsak május 6-án, este 8 óra előtt Kiskunfélegyházán, a Vörös Hadsereg út és a Fisch Emil utca kereszteződésében a főúton körültekintés nélkül akart átmenni Öze Rozália Margit, Kiskunfélegyháza, Petőfi utca 27. szám alatti lakos. Amikor lelépett az úttestre, akkor érkezett cda motorkerékpárján Székely Gyula, Kiskunfélegyháza, Dajka utca 26/b. szám alatti lakos, aki észrevette a gyalogost, fékezett, és kürtjelzést is adott, de megállni nem tudott. A motorkerékpár és a gyalogos is a földre esett, a baleset során Öze Rozália súlyos, a motorkerékpár vezetője könnyű sérülést szenvedett. HÍREK • HÍREK ' TALÁNYOK Azt kérdezi a Füles idei 17, számában a Magyar krimi szerzője, hogy „a kecskeméti Katona József Színházban feltűnt Reviczky Gábor'* melyik darabban tűnt ki Kecskeméten. Gyanakodva lapoztam a választ közlő harminc- . egyedik oldalra mert a kérdésfeltevés némi tájékozatlanságot sejtetett. (A kiváló művész korábbi kaposvári, miskolci alakításaival hívta föl magára a figyelmet és itt nem egy, hanem több színdarabban „tűnt ki".) A megfejtés . mégis meglepett: „Csurka István ,Deficit'-Jében." Viszonylag jól ismerem a kecskeméti társulat műsorát, de biztos, ami biztos átnéztem száz évre visszamenően. Deficit bőven adódott, de „Deficit" sohase. Azt kellene valahogy kinyomozni — lévén Magyar krimiről szó —, hogy miként tűnhetett föl a Pesti Színházban játszott műben Kecskeméten? Aki megfejti, kap két ingyen jegyet a kecskeméti Deficitre, ha egyszer műsorra tűzik. H. N. NAPTAR 1980. május 8. csütörtök Névnap: Mihály Napkelte: 5 óra 16 perc. Napnyugta: 20 óra 06 perc. Holdkelte: 2 óra 13 perc. Holdnyugta: 12 óra 29 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő újabb esővel, záporesővel, néhány helyen zivatarral. Időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15. 20 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 6-án a középhőmérséklet 11 (az 50 éves átlag 15,1). a legmagasabb hőmérséklet 15,6 Celsius-fok volt, a nap 2,5 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 10,6, 13 órakor 15,4 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 10,3 Celsius- fok volt. Kinevezések A Minisztertanács Vendégh Ferencet mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettessé nevezte ki. Soltész Istvánt a kormány a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának általános elnökhelyettesévé nevezte ki. (MTI) — JÓZSEF ATTILA-emíékün- nepséget rendezett tegnap este a helyi művelődési házban a nyár- lóiinci irodalombarátok klubja. A műsorban a proletárköltő legszebb versei hangzottak el, és bemutatták az életútját szemléltető Nappal Hold kél című filmet. Az érdeklődők kiállításon tekinthették meg a róla szóló újságcikkeket, képeket, müveinek kiadásait VÁLTOZÉKONY IDŐ ZÁPOROKKAL Május első. nyárias napjai után nagy változás következett be hazánk időjárásában. Az egész országban beborult az ég. országszerte volt eső. zóporesö. az északi részeken havas eső is esett, sőt néhány helyen havazott. Ugyanakkor nagy. (15 fokos) hőmérsékleti különbség alakult ki az ország északi és déli része között. Mi okozta ezt? Az elmúlt héten Skandinávia térségében felhalmozódott hideg levegő nagy gyorsasággal knzcjíietto meg. és érte el a Kárpát-medencét, ugyanakkor délről enyhe, nedves levegő áramlott a térségbe. A két légtömeg választóvonala épp hazánkon húzódott keresztül. Így a déli országrészeken a borultság ellenére is jóval magasabb hőmérsékleti értékeket mértek mint északon, ahol vasárnap csupán 5—9 fok volt. Budapesten pedig ebben az évszázadban. májusban még nem mértek csúcsot. Változóan, időnként erősen felhős lesz az idő az elkövetkező egy hétben. Futó esők. záporok, helyenként zivatarok is várhatók. A hőmérsékleti minimumok eleinte 4. 9; a maximumok 15. 20 fok között alakulnak. A következő hét elején néhány fokkal magasabb értékek várhatók. ...■pr NYUGQtJAS PEDAGÓGUSOK találkoztak fiatalabb tanó- rokkal és tanítókkal nemrégiben Baján, a Petőfi-szigeti úttörőházban. Az összejövetelen az idősebbek beszéltek pályájuk tapasztalatairól, élményeiről, és meghall- getták a fiatal nevelőket mai munkájukról. — A botsai Szőlőskert Szakszövetkezet takarmánycirok-ter- mesztéssel hasznosítja gyenge homoktalaját. Olyan szántón, amely rozstermesztésre is alig alkalmas, a szemescirok hektáronként 3200 kilogrammos termést adott. Ezek az eredmények Is arra késztetik a közös gazdaság vezetőit, hogy a ciroktermesztést szorgalmazzák. — A REPÜLÉS Baráti Kör holnap, pénteken este 6 órakor tartja május havi összejövetelét Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központban. A kör vendégei ezúttal a kecskeméti sárkányrepülők. A beszélgetést film- és diavetítés kíséri. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1980. május 8.: 18 órakor A Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium anyák napi hangversenye KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 19801 május 8., csütörtök délután 3 órakor ZISKÁ Járási Üttörő-bérlet este 7 órakor ZISKA Főiskolás-bérlet MOZI 1980. május 8.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor . A NAGY ALOM Csak 16 éven felülieknek! II. helyárú! Színes, magyarul beszéld amerikai bűnügyi film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor CSALÁDI ÖSSZEESKÜVÉS 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor MESE SZALTAN CÁRRÓL Színes, magyarul beszélő szovjet mesefilm A Városi moziban a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! rr HANGVERSENY^ A, EÖÍSr KÓLÁN. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola neves -Párkay- kórusa május 9-én, pénteken délután öt órakor a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Karán mutatkozik be. A Kecskeméti Óvónőképző Intézettel közösen szervezett kórushangversenyen. a főiskola aulájában, klasszikus és modern művek hangzanak majd el. GÉPKOCSI ÁTVÉTELI SORSZÁMOK: MÁJUS 5-ÉN Trabant Hycomat Llm. (Bp.) 9499 Trabant Llm. (Bp.) 254BI Trabant Llm. (Győr) 10799 Trabant Lim. Spec. (Győr) 20143 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 37211 Trabant Combi (Bp.) 5737 Trabant Combi (Győr) 179# Wartburg Lim. (Bp.) I 18847 Wartburg de Luxe (Bp.) 28073 Wartburg de Luxe tolótetős (Bp.) 6529 Wartburg Lim. tolótetős (Bp.) 4723 Wartburg Tourist (Bp.) 9746 Skoda 105 (Győr) 593 Skoda 105 (Bp.) r 630 Skoda 105 (Debrecen) - 4544 Skoda 120 (Bp.) . 511 Skoda 120 (Győr) 815 Skoda 120 (Debrecen) 306 Lada 1200 (Bp.) 2939 Lada 1200 (Debrecen) 2587 Lada Combi (Bp.) 16404 Lada 1300 (Bp.) 2829 Lada 1304 (Debrecen) 2110 Lada 1500 (Bp.) - 1775 Lada 1500 (Debrecen) 2302 Lada 1600 (Bp.) 5876 Lada 1600 (Debrecen) 2220 Moszkvics (Bp.) 9265 Zsaporozsec (Bp.) 30570 Polski Fiat 126 (Bp.) 26345 Polski Fiat 1500 (Bp.) 517 Dácia (Bp.) 2473 Dácia (Debrecen) 872 PETŐFI NEPB A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megv»* Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András lgazgaté Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 . Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-76 9. Telexszám: 26 2)6 bmlv h Terjeszti a Mag; ar Poata Előfizethető a hlrlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl] egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdábaa ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6; 6001 Telefon: 13-72» Igazgató: Ablaka látván Index: 25 0CS ÜU ISSN 0133—an