Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-23 / 45. szám
PETŐFI NBPB A lakosságot foglalkoztató kérdésekről a falugyűléseken HÍREK • H December közepe táján kezdték — és napjainkig már csaknem száz falugyűlés, valamint 9 városkörzeti gyűlés zajlott le a megyében. Mivel megtartásuk tempója nem lassul, egy hónap múlva már csupán néhány hely marad hátra. Általában 50—200 között mozog a résztvevők száma, de voltak helységek, ahol több százan is megjelentek; nagyközségekben, ahol központi rendezvény formájában tartották a gyűlést. Helyes energiagazdálkodás A Magyar Elektrotechnikai Egyesület kecskeméti szervezete (tegnapi „összejövetelén értékelte 1979. évi tevékenységét és megtárgyalta idei feladatait. A 160 tagot számláló szervezet az elmúlt évben sikeres elektrotechnikai ki mit tud vetélkedőt rendezett a 14 —20 év közötti fiatalok részére. A szakmai verseny első öt fordulójának kérdéseit a Petőfi Népe is közölte. Az egyesület öt tudományos . szintű előadást tartott, amelyeken 350-en vettek részt. Ezeken a többi között foglalkoztak Kecskemét és környéke energiaellátási kérdéseivel. Konferenciát rendeztek a korszerű iskolavilágításról. A szervezet által rendezett felsőfokú energetikus tanfolyamon 80- ajn vizsgáztak. Az iskolaivilágítás kidolgozásában a városi tanács részére 180 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Az egyesület idei tervei szerint több előadást. rendeznek, melyek fő témája a helyes energiagazdálkodás lesz. Tanulmányutat rendeznek többek között az épülő paksi atomerőműhöz, tanfolyamot a villamos fogyasztói berendezések felülvizsgálatáról. A megyei népfrontbizottságtól kapott információnk szerint élénk az érdeklődés, talán valamivel erősebb is, mint tavaly. S ezt nemcsak a részvétel aránya, hanem a felszólalások száma is jelzi. Legtöbb helyen nyolcan-tízen hallatták szavukat, de nem egy gyűlésen ennél jóval többen is.' A hagyományos napirend — a tanácsvezető beszámolója az előző esztendei munkáról, az idei feladatokról, s a tavalyi falugyűlésen elhangzottak, javasoltak, észrevételezettek teljesítéséről, illetve a végrehajtás akadályairól — mellett másik ajánlott téma a mostani f alugyűléseken a pártkongresszus és a felszabadulási évforduló tiszteletére tett településfejlesztési felajánlások ismertetése. Ezeken túl helységenként olyan kérdéseket 'beszéltek, meg községvezetők, választópolgárok, amelyek leginkább foglalkoztatják az embereket. így vitattak meg kistermelőket érintő problémákat, hallgattak fneg az állat- vagy gabonaforgalommal kapcsolatos tájékoztatókat, s egyéb közérdekű tárgyköröket — helyileg felmerült kívánalmak szerint. A lakossági felvetéseket illetően — egyik leggyakrabban feszegetett probléma a kistermelők részéről az állattápok árának emelkedése. Tény, hogy a haszonért emiatt is alaposabban meg kell dolgozni, mondták az állattartók, de azt is szóvátették, hogy a magasabb árért egyenletesebb és minőségileg is megfelelőbb tápellátást várnak. Másképp — jelezték nem egy helyen — csökkenni fog a gazdák termelési kedve. Csátalján, Petőfiszálláson, Nemesnádudvaron, Kerekegyházán, s másutt ez volt tehát az egyik fő téma, s a községek szóródása azt mutatja, hogy megyeszerte kívánatos utánanézni a dolognak. Ugyancsak általánosan visszatérő gond, hogy városaink, községeink szemetesek. Felvetették az emberek, hogy a községek, városok illetékes szakvezetői bátrabban éljenek bírságolási jogkörükkel, mint eddig, s ne csak „elbeszélgetéssel” próbáljanak hatni a mindenütt fellelhető notórius szer metelőkre. Minden jel azt mutatja, hogy nagyon időszerű lesz minél előbb megalakítani a környezetvédelmi őrségeket. Az út- és járdaépítés, a földutak rendszeres karbantartása szintén olyan kérdéscsoport, ami nem kerül le a falugyűlések napirendjéről. Hasonlóképpen a szolgáltatási hiányosságok, a kereskeJubileumi A SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENY kórushangverseny \ megyei döntők mérlege A KÖTA Bács-Kiskun megyei » Szervezete, az SZMT Művelődési Központ és a Kecskeméti Konzervgyár szakszervezeti bizottság^ rendezésében jubileumi kórus- hangversenyre kerül sor ma délután öt órákor Kecskeméten. A két jubiláló kórus: az SZMT Művelődési Központ és a Kecskeméti Konzervgyár énekkara. Az előbbi megalakulásának 15., az utóbbi fél évtizedes évfordulóját - ünnepli. A színvonalasnak ígérkező ünnepi műsort követően há-' rom vendégkórus is szerepel ebből az alkalomból, az Ipari Szövetkezetek Kodály Kórusa, a jánoshalmi és a kecskeméti vegyeskar. A rendezvény színhelye: az SZMT Művelődési Központ (Rákóczi út 3.). Népi énekesek, hangszeres szólisták bemutatója A jelentkezők nagy száma miatt két helyen, két különböző időpontban rendezik meg a népi énekes és hangszeres szólisták bemutatóját, amelyet egy hónappal ezelőtt hirdetett meg a Megyei Művelődési Központ. Az első rendezvényre vasárnap — február 24-én — kerül sor a bajai Tanítóképző Főiskola dísztermében, délelőtt tíz órakor. Ezen a napon Baja, Kalocsa és Kiskőrös város, a kiskőrösi járás és Mélykút község népművészei mutatkoznak be. Ezt követően — március 2-án Kiskunhalas, valamint Kecskemét város és járás szólistái szerepelnek az orgoványi művelődési házban. Tíz ipari szakmunkásképző intézet több mint 300 végzős diákja vett részt a közelmúltban lebonyolított szakmai versenyek megyei döntőin. A legjobb eredményeket elért versenyzők — számszerint 27 szakma 49 tanulója — képviselik majd a Bács-Kiskun megyei színeket a márciusban megrendezésre kerülő' országos versenyeken. A megyei szakmai döntök elméleti és gyakorlati feladatokból álltak, amelyek teljesítésével összesen 250' pontot érhettek el valamennyi szakmában a versenyzők. Legeredményesebbnek Ignácz József kiskunhalasi épületasztalos bizonyult 243 ponttal, továbbá Gyarmati József kecskeméti autószerelő és Gyetvai Gábor bajai gépszerelő* tanuló, ugyancsak jóval 200 ponton felüli eredménnyel nyerték el az első helyezést. A szakmunkásképző intézetek közül a kiskunfélegyházi 608-as dicsekedhet a legtöbb sikerrel, ugyanis 14 diákja győzött, s kerül az országos szakmai versenyekre. A második legeredményesebb intézet — fej-fej mellett — .a két kecskeméti ipari szakmunkásképző, hiszen mindegyikből 12 győztes tanuló jutott tovább. A szakmai versenyekkel egy időben bonyolították le a tanulmányi versenyeké^ öt szakismereti és öt közismereti tárgyban, s valamennyiből az első két helyezett — vagyis összesen 20 tanuló — vehet részt, az országos döntőn. Kerényi Györgyöt, a KISZ Bács- Kiskun megyei Bizottságának e versenyek szervezésével megbízott munkatársát a megyei dön- tők idei tapasztalatairól kérdeztük, amit az alábbiakban foglalt össze: — A szakma kiváló tanulója versenysorozat évenkénti meg-" rendezése már több mint egy évtizedes hagyomány. Az 'idén országosan kiadott, egységes feladatrendszer alapján történtek a megyei versenyek, eltérően az előző évektől. így eleve kialakul majd a végső összesítések során egy- vázlatos kép arról, hogy az elért pontok figyelembevételével melyik megyében milyen szintű egy-egy szakma oktatása, s általánosan milyen szinten áll a szakmunkásképzés. A megyei döntők során azt tapasztaltuk, hogy igen lényeges különbségek mutatkoznak egy- egy szakmunkásképző intézet tanulóinak tudásszintjét illetően. Sokkal eredményesebbek azok az iskolák, amelyek nagyobb gondot fordítanak a tanórákon kívüli, szakköri munkákra. Továbbá a korszerű tanműhelyekben, Illetve a kisipari módszerekkel végzett oktatás eredményesebbnek mutatkozott, mint a nagyipari. üzemi csoportos gyakorlati képzés. Ugyanis ez utóbbinál többnyire részfeladatokra, részmunkákra épül az oktatás a nagyüzemek szalagrendszerének következtében, ami a szakmai gyakorlat átfogóbb, tökéletesebb elsajátítását nem mindig teszi lehetővé. Az elmúlt évekhez viszonyítva, különösen az elméleti tárgyak ismeretében mondható el lényeges javulás, összességében jónak ítélhető a tovább jutott tanulók szakmai felkészültsége, s remélhetőleg az országos versenyeken is becsülettel megállják helyüket. K. E. delmi ellátás iránti kívánalmak, háztelekügyek, s a város-, községszépítés, fásítás, parkosítás sem. , A falvak, tanyák, városkörzetek eme fórumait a tanácsi veze- ■ tök. mellett most már évek ó,ta kihasználják a lakossággal való közvetlen találkozásra, szótértés- re a helyi párt- és .társadalmi szervek, gazdasági egységek vezetői is, nem beszélve az egyes szakterületek képviselőiről. A párttitkár jelenléte éppoly magától értetődő ma már, mint a megyei tanácstagé, országgyűlési képviselőé. Természetesen, ahová eljutni idejük, s elfoglaltságuk engedi. Milyen hasznos volt például, hogy a ladánybenei falugyűlésen részt vett Szendrei Sándor MNB-igaz- gató, megyei tanácstag értesült bizonyos húsellátási nehézségekről. Közbenjárására pár nap alatt rendeződött az ügy. Említettük, hogy ez alkalomból ismerteti a tanácselnök a településfejlesztési vállalásokat, összesítve, ahogy előzőleg egyes kollektíváktól megkapták azokat. Az ez évi tennivalókhoz még ilyenkor is kérheti a lakosság közreműködését, s van mód az újább felajánlások számbavételére. Mert ezek bejelentésének sem szakadt még vége. Mint például Jászszentlász- lón, ahol legújabban a kisiparosság tett ki magáért nagy értékű társadalmi munkafelajánlásokkal. Orgoványon, Garán, és sok más helyen szintén újább vállalásokat szedhettek csokorba. A falugyűlések jelentősége, szükségessége — erről tanúskodnak az idei fórumok is — immár vitathatatlan. T. I. Piaci körkép Jó piac volt tegnap Kecskeméten, az ismét hidegre fordult idő ellenére. Sok tojást kínáltak, csaknem 12 ezer darabot, a jérce- fojás darabjáért 1,20, a tyúktojásért 1,50 forintot kértek az árusok. A burgonya kilóját 5—8 forintért mérték, a sárgarépáét 10—15, a petrezselyemét pedig Í5—20 forintért. Vöröshagymából mindösz- sze 3 mázsa került a piacra, kilóját 10—12 forintra' tartatták, míg a fokhagyma kilójáért 80 forintot kértek. Ezen a héten nagyobb mennyiségű zöldhagyma kelt el, csomónként 3,50—4 forintért. A fejes káposzta kilója 12—14, a kelkáposztáé 10—12, a savanyú káposztáé 20 forintba került. Az elmúlt hetekhez képest emelkedett a karalábé ára., most 7—10 forintba került kilója, a fekete reteké pedig, 7—12 forintba. A primőrök sorát a saláta nyitotta meg, 600 fej kelt el darabonként 4—8 forintért. Elegendő volt a 300 darab zöldpaprika is, darabját 5—9 forintra tartották. Az uborka ára változatlan, az első osztályúnak 100, a másodosztályúnak 70 forintba került kilója. A spenót kilójáért 60—70, . a sóska kilójáért 90—100 forintot kértek az árusok. Az alma kilóját 5—10 forintért kínálták, több mint harminc mázsa kelt el belőle. A körte és a szőlő kilója azonos áron, kilónként 25 forintért fogyott. A héjas diót 30—35, a mákot 50—55 forintért árusították kilónként. Tehéntúróból két mázsányit adtak el az árusok, kilónként 40— 45 forintért. A sajt kilója 90—100 forintba került. A tejfel literjéért 50, a tej literjéért 7 forintot" kértek. A baromfipiacon az élő csirke párját 80—140, az élő tyúk párját 130—220 forintért kínálták. naptar 1980. február 23., szombat Névnap: Alfréd Napkelte: 6 óra 38 perc Napnyugta: 11 óra 19 perc Holdkelte: 10 óra 92 perc Holdnyugta: 0 óra 53 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: párás, éjszaka és reggelre országszerte, napközben több helyen ködös idő, helyenként zúzmaralerá- kódással. A ködmentes helyeken néhány órás napsütés. Gyenge légmozgás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 3, mínusz 8, legmagasabb nappali hő-1 mérséklet szombaton: a tartósan ködös helyeken 0 fok körül, másutt 4—9 fok között. (MTI) A Kecskémét! Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 21-én a középhőmérséklet mínusz 1 (az 50 éves átlag plusz 0,6), a legmagasabb hőmérséklet Celsius-fok volt, a nap 7 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 5,7, 13 órakor .mínusz 2,2 Cel- sius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,7 Celsius- fok volt. t LOTTÓ IPARI GÁZOK, GÁZKEVERÉKEK KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY Űtlezárás miatt elterelik a forgalmat • Az Oxigén és Dissousgázgyár Vállalatnál mintegy húszféle gázt készítenek hét-nyolcféle alapgázból. Itt pártják pL a kipufogógázok ellenőrzéséhez a műszerhitelesítő gázkeveréket és a déligyümölcsök érlelését segítő gázkeveréket is. A vállalat újpesti gyára -r ahöl felvételeink készültek — legfontosabb termékéből, az oxigénből, az idén húsz és fél millió köbmétert, a dissousgázból pedig mintegy hatezer-ötszáz tonnát értékesít. A KPM Kecskeméti Közúti Igazgatóság február 25-én, hétfőn reggel 8 órától'Kecskeméten, a "Dózsa György út Ipoly utca— fedett uszoda közötti szakaszát lezárja a forgalom elől. A lezárásra az említett útszakasz korszerűsítése miatt kerül sor, két ütemű forgalomeltereléssel. Az első ütemben. 1980. április 15-ig, a Sport utcai fénysorompó elkészültéig a következő tere- lőutat jelöli ki: Ipoly utca—Kiskőrösi út—Bajnok utca—Mező Imre utca. A fenti időszakban az Izsáki út, fedett uszoda és Vízmű úti csomópont közötti szakaszát is érintve, a Komszomol tér és a megyei kórház között az 1/c jelű' autóbusz közlekedik majd. Az autóbusz részletes menetrendjét a Volán 9. sz. Vállalat a Komszomol téri és a kórház előtti megállóba kifüggeszti. A helyközi autóbuszok április 15-ig a Katona József Gimnáziumnál és az Ipoly utca sarkán állnak meg, a kórház előtti megálló kimarad. Befelé jövet az Ipoly, valamint a Petőfi utcán állnak meg az autóbuszok. A távolsági autóbuszok megállóitól a megyei kórhá^ és az Izsáki úti üzemek megközelítése az 1/c. jelű autóbuszra történő átszállással biztosított. Az" április 16-tól augusztus 16-ig tartó második ütemben a következő terelőutat. jelölik ki: Szamuely utca—Puskin utca—Tatársor—Sport utca. Ekkor a helyi és a helyközi' autóbuszok egy-, aránt érintik - a kórház előtti megállót. Az átépítés időtartama alatt a lakosság szíves türelmét és megértését kéri a KPM Közúti Igazgatóság^. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Sárbogár- don megtartott 8. heti lottósorsolás alkalmával a következő szá- . mókát húzták ki: 10, 32, 82, 84, 87 (MTI) — TÁNCHÁZ. A „Debrecen bemutatkozik” sorozat záróeseményeként holnap délután hat órakor táncházat.rendeznek a Megyei Művelődési Központban. A rendezvényen közreműködik a kecskeméti folklóresten nagy sikerrel szerepelt Délibáb Népzenei Együttes. Ä dunántúli és szatmári táncokat az Európa-hírű Építők Hajdú Táncegyüttesének tagjai tanítják, és mutatják be. — EGÉSZSÉGÜKÉRT, betegségük gyógyításáért az elmúlt évben 263 ezer alkalommal vet-, ték igénybe a kiskunfélegyháziak a helyi rendelőintézet szakorvosainak munkáját. A kórházi egészségügyi ellátásra ugyanakkor 21 ezerszer tettek javaslatot a beutaló körzeti orvosok. — A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1980—81-es tanévre : zongora-, hegedű- és gondon- kaszakra, rendkívül tehetséges gyerekek részére, 8—1.4 éves korig. Jelentkezési lap igényelhető a zeneművészeti főiskola tanulmá■ nyi osztályán (Budapest, VI. Liszt Ferenc tér 8.). Beküldési határidő: április 30. (MTI) — TÖRŐDIK idős, nyugdíjas tagjaival a kiskunfélegyházi Petőfi Termelőszövetkezet. Nyugdíjuk kiegészítésére tavaly szociális juttatásként 86 ezer forintot kaptak. Az idős embereket otthonukban felkeresik a szocialista bridok tagjai is. Jubiláló iskola Idén novemberben lesz harminc- "éves a. kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei ' Általános Iskola és Gimnázium. Ebből az alkalomból kétszer félórás rádióműsort készítenek a nagy hírű ■ intézményről, a három évtized történetéről, s a jelen pedagógiai eredményei- „ ről. A tervek szerint interjút készítenek majd az iskola néhány tanárával, s volt diákjaival is. A műsor szerkesztöriportere Friss Gábor lesz, a „Muzsikáló fiatalok” című sorozat vezetője. Az évforduló alkalmából még ebben az évben lemezfelvételre is sor kerül. — Vetik a borsót a kiskertekben Kecskemét környékén. A korai hüvelyest friss fogyasztásra szánják a termelők, s vállalják a tél végi fagyok kockáztatását' is. A hónapos retek vetésével már óvatosabbak, most még csak a fólia alatt szórják a magot, a. szabadföldi vetéshez a talajok felmelegedését várják. — CSECSEMŐÁPOLÁSI tanfolyamot az idén is szervez — mint 1976 óta minden évben — a Vöröskereszt Kecskeméti Városi Szervezete. Egy-egy képzés ideje 14 óra. A tanfolyamokon huszonkét általános és hat középiskola fiataljai műanydg bábokon gyakorolhatják a fürösz- ■tés műveletét. „Tantárgya’* a majdan hasznosítható ismeret- szerzésnék a tápszeres etetés is. A fiatalok április végén versenyen tehetnek ,bizonyságot a csecsemőápolásban való jártasságukról. — Fogadóóra. A Kiskőrösi Városi és Járási Rendőrfőkapitányság vezetője február 27-én, szerdán 9 '‘órától 12 óráig a rendőrkapitányság épületében tart fogadóórát. — A KÖRNYEZET gondozására az idén is jelentős összeget költ a Kiskunfélegyházi Városi Tanács. Á Petőfi-lakótelepet és környékét 1 millió 50Q ezer forint értékű parkkal, növényzettel teszik szebbé. — Kertbarátok köre alakult. Kertbaráti kört álakítottak a he- tényegyházi kiskerttulajdonosok; Az alakuló ülés résztvevői meghallgatták Martonosi Józsefnek, a helyi tanács elnökének tájékoztatóját a település múltjáról és jelenéről, s szó volt Kecskemét maj. dani kertvárosának fejlesztési lehetőségeiről. A kertbarátok körének feladata lesz a nagymúltú szőlő-gyümölcs kultúra fenntartása és a korszerűbb termesztési módok meghonosítása. Ősszel például nagyarányú utcafásításba kezdenek gyümölcsfákkal. Kiskertjükben pedig felújítják a híres kecskeméti kajszitermesztést. — GOMBA EXPORTRA. Januártól kezdve a negyedik vagon gombát küldték el nyugatnémet gyári feldolgozásra a -borotai termelőszövetkezetből. Borotáról kéthetenként szállítanak gombát az NSZK-beli vevőnek. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Február 23. szombat dú. 2 óra ŰRI MURI Kiskunfélegyházi-bérlet este 7 óra MAGYAR MENYASSZONY Berky-bérlet Február 26. kedd este 7 óra Űri muri Főiskolás-bérlet, február 27. szerda este 7 óra Magyar menyasszony Jókai-bérlet, február 28. csütörtök du. 3' óra Jean, a verhetetlen Ifjúsági A—B—C összevont- bérlet, február 29. péntek este 7 óra. Magyar menyasszony Blaha- bérlet, március 1. szombat esté 7' óra Magyar menyasszony Jászai- bérlet, március 2. vasárnap du. 3 óra Magyar menyasszony Tsz- és nyugdíjas-bérlet, este 7 óra Magyar menyasszony Kodály-bérlet. Kelemen László Színpad műsora február 27. szerda este 7 óra Kapuk Thébában Kada Elek-bérlet, február 29. péntek este 7 óra Kapuk Thébában OPGY-bérlet. MOZI 1980. február 23.: Recskemét v.Arosi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 érakor SKALP VAD ASZOK II. helyárúi Színes amerikai westernfilm ■ KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A nagy balhé III. helyárú! Színes, amerikai bűnügyi filmvígjáték MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor HÓMALOM Színes, magyarul beszéld szovjet raizfilm-összeállítás STŰDtÓMOZI: 8 órakor HARCMODOR Színes magyar film Dupla helyárú.! PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megv®< Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-916 ' (központi): 11-109. Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdábas ofszet rotáblós eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 0001 Telefon: 13-129 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—CSÍZ 1