Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-01 / 26. szám

4 9 PETŐFI NÉPE • 1980. február L

AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS TARTALÉKAI

A szarvasmarha és a juh jövője

dődött, s lassacskán nálunk is el

AZOK a kutatók, akik a hazai állattenyésztés fejlesztésének távlatait elemzik egyértelműen arra az álláspontra helyezkednek, hogy a következő évtizedekben, de már á közeljövőben is, főként a szarvas- marha, illetve a juhállományt gyarapíthat- juk. Ezekben az ágazatokban ígérkeznek a fejlesztés számára a legkedvezőbb lehetőségek, itt teremthetők meg legjobban a növekedés feltételei.

Közismert tény, hogy az elmúlt években az állattenyésztés egésze erőteljesebben fejlődött a tervezettnél, miközben a növény- termesztés — ezen belül főként a gabonatermesztés — elmaradt a várt színvonaltól. Ez némi feszültséget teremtett a két nagy mezőgazdasági ágazat között. A gabonatermelésnek a tervezettől alacsonyabb eredménye azzal a következménnyel járt, hogy gabonából nem sikerült az exporttervet teljesíteni. Igaz, a nagyobb hústermelés részben ellensúlyozta ezt a kiesést — de csak részben. Ugyanakkor 1979 nyarán — a gyenge búzatermés miatt — nagyon kritikus helyzetbe került az abraktakarmányt fogyasztó állatállomány ellátása. Szerencsére a kukorica magas átlaghozammal fizetett. Így aztán elhárult a vész, nem kellett kényszerintézkedéseket hozni.

KÉTSÉGTELEN tény, hogy a hazai gabonatermelésnek vannak még tartalékai. Két legfontosabb növényünknek, a búzának és a kukoricának termőterülete számottevően nem növelhető ugyan,, de a hektáronkénti hozamok igen. S ezért meg is kell mindent tenni.. A kérdés csupán az,;, hogy ha megterem a több gabona, akkor a gabonaexportot növeljük-e, avagy a gabonát — pontosabban szemestakarmányt, abraktakarmányt fogyasztó állatállományt? A végzett számítások, amelyek — a nemzetközi árarányok miatt —- változhatnak, azt mutatják, hogy ha nincs sok pénzünk beruházásokra, akkor egyszerűbb, gazdaságosabb a gabonaexport. Bár ennek, a valóságban — a magas sertésállomány és baromfiállomány, tehát abrakfogyasztó állatállomány miatt — korlátozottak a lehetőségei. (Arra persze ne gondoljon senki, hogy a sertés- és baromfihús-kivitel előnytelen az ország számára. Ezek az állatfajok feldolgozott termékek formájában — igaz jelentős többletráfordítások, beruházások árán — lényegesen nagyobb tömegű devizát hoznak a népgazdaságnak, mintha egyszerűen az általuk elfogyasztott szemesterményt értékesíthetnénk.}

MÉGIS, ha minden lehetőséget tartalékot figyelembe veszünk, akkor a takarmányozás oldaláról közelítve a kérdés egyértelmű: az összetett gyomrú, a tömegtakarmányt fogyasztó állattenyésztési ágazatok előtt tágabbra nyílnak a jövő kapui. A mezőgazdasági és ipari — de takarmányozásra használható — melléktermékeket, rétjeink, legelőink termelési tartalékait számítva a hústermelés-* ben hasznosított úgynevezett anyatehenek száma többszörözhető. Ugyanez igaz — természetesen mindkét esetben hosszabb távon — a juhászaira, a juhállományra

is.

A szarvasmarha- és a juhtenyésztés termékeire — ha nem is egyforma mértékben — növekvő hazai igény jelentkezik. Eléggé közismert, hogy a hazai tejfogyasztás nemzetközi szinthez képest az elmúlt években tapasztalható jelentős haladás ellenére, még mindig alacsony. A nemzetközi mércénél is fontosabb: kicsi a hazai egy főre jutó tej- és tejtermékfogyasztás a korszerű táplálkozás-mércéjével mérve is. Így tehát indokolt á tejtermelés növelése. Ez- két módon' érhető el: a tehénállomány növelésével, a tehenenkénti termelés gyarapításával. Mindkét módszerrel élnünk kell, de mindenek előtt a tehenenkénti tejhozamot kell tovább növelni. E téren az elmúlt évek nagyon szép eredményt hoztak, öt év alatt csaknem ezer literrel nőtt a tehenenkénti éves tejtermelés.

AZ ÖSSZETETT gyomrú álla-’ tok húsa, a piaci felmérések szerint ezután is értékesíthető lesz exportra is. Vágómarhából, vágó- juhból — különösen akkor, ha elég rugalmasan tudunk alkalmazkodni a nemzetközi piac minőségi, szállítási, feldolgozási, csomagolási igényeihez — biztonságos, előnyös lehetőségek kínálkoznak hosszú távon is.

Az energiaárak jelenlegi magas szintje a mezőgazdasági termelésben előtérbe helyezi a kevésbé energiaigényes technológiákat. Nemzetközi méretekben is elkezkezdődik az újraértékelése mindannak, ami egy évtizeddel ezelőtt bontakozott ki korszerű technológiaként. Ezt követeli a költség- hozamarány vizsgálata is.

Egyáltalán nem lebecsülendő tétel az, ami a kukoricaszár legeltetésével elérhető. Számítások szerint 400 ezer üsző, növendék és 60 ezer hústehén takarmányigényét fedezné három hónapig a hazai kukoricatermő területekén a kukoricaszár-legelő. Ilyen módon a takarmányozás költsége mintegy 50 millió forinttal csökkenne. Ráadásul 20 ezer hektár felszabadulhatna szántóföldjeinkből a tömegtakarmány-termesztés alól. Mezőgazdasági nagyüzemeink vezetői nagyon jól tudják — ezt jelzi a tavaly őszi gyakorlat is — hogy a kukorica szárítás nélküli tárolása milyen tetemesen mérsékelheti a takarmányozási költségeket. A szárítás nélkül tárolt kukorica főleg a szarvasmarhatartásban kerülhet felhasználásra.

a népgazdaság idei terve

azzal számol, hogy az állattenyésztés egészének termelése a tavalyi magas szinten marad. Vo- natkpsák-oez, áz| állatállományra is. Kivételt-,«z alól ajuhászatok. képviselnek. A terv előirányzata a juhállomány további dinamikus növekedését jelzi. A szarvasmarha- és a tehénállományt pedig a nagyüzemekben kell növelni — legalább olyan mértékben, mint amilyen mértékben a kistermelőknél csökken a szarvasmarhák és tehenek száma. Az állattenyésztés tartalékai általában nem könnyen tárhatók fel. Különösen nehéz az állatfajok közötti arány gyors változtatása. Az egyes gazdaságok azonban — adottságaikhoz alkalmazkodva — esetenként gyorsabban léphetnek előre.

TERMÉSZETESEN az út helyes megválasztása egymagában nem elég. A haladáshoz — a biztonságos előrelépéshez — elengedhetetlen az előrelátás, a számvetés, a módszerek jó kialakítása. Ez azonban szerencsére ma már a gazdaságok zömében eléggé magától értetődőnek tűnik.

w FI

Színvonalasabb politikai munkára törekszik a Vízmű pártszervezete

A nap minden szakában és percében létfontosságú feladatokat lát el az Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat.

Működési területén — amelyhez Kecskemét, Kiskunfélegyháza és több község tartozik — 150 ezer ember ivóvízellátásáról, 162 kilométernyi szennyvízcsatorna és 627 kilométernyi ivóvízhálózat üzemeltetéséről gondoskodik. Nagy feladat ez, ami nemcsak gazdasági,' hanem politikai felelősséggel is jár.

Éppen ezért a vállalat párt- szervezete — ami az éves beszámoló, majd a vezetőségválasztó taggyűlés vitájából kitűnt — a maga eszközeivel a jövőben nagyobb felelősséget vállal a vízműnél folyó munkáért. Ennek hogyanjáról beszélgettünk Dóka Péter párttitkárral.

— A pártszervezet milyen formában tud segítséget nyújtani a vállalati feladatok, illetve célkitűzések végrehajtásához? ■

— Az első lépést saját, belső gondjaink megoldásával tettük meg. Vállalatunk nagy területen működik, ezért az eddigi háromtagú helyett öttagú pártvezetőséget választottunk. Ily módon a távolabbi munkahelyekre is jutott vezetőségi tag, s általuk hatékonyabbá válik a pártmunka irányítása és ellenőrzése.

Fontos ez olyan szempontból is, hogy az arra alkalmas dolgozóink kiválasztásával és politikai nevelésével meggyorsítsuk a pártépítést. öt évvel ezelőtt 39 tagja volt pártszervezetünknek, most 52. Jelenleg négy munkás és egy termelésirányító tagfelvétele van előkészítés alatt. A jövőben még inkább fokozni kívánjuk ilyen jellegű tevékenységünket. Erre azért van szükség, mert az elmúlt öt év alatt nagyot fejlődött a vállalat, — állóeszközértéke, másfél milliárd forinttal növekedett — de ezzel nem tartott lépést a kádernevelés.

A vízmű ugyanis olyan intézmény, amelyre a lakosságnak, az üzemeknek, egészségügyi kulturális - és, „szociális- létesítményeknek állandóan, szüksége nvaítzs Ezért egy’ilyen -vállalat '(kollektívája olyan káderekből kell hogy álljon, akik ha kell, évtizedeken át együtt élnek, dolgoznak, s fejlődnek is szakmailag, műhelyükkel. Az ilyen kollektíva kialakításához azonban a politikai feltételeket is meg kell teremteni, s ez a párt- szervezet feladata.

— Van-e remény ilyen törzsgárda létrehozására és hogyan segíthetnek ebben a párttagok?

— Vállalatunk megfelelő bér- fejlesztéssel, a munkahelyi körülmények és a dolgozók szociális helyzetének javításával eddig is ért már el e téren eredményeket. Ezt a folyamatot azonban politikai eszközökkel is szükséges gyorsítani. Ehhez megfelelő alapot nyújt az, hogy minden munkabrigádban van párttag. Számuk gyarapodásával pedig még hatékonyabbá válik a - pártonkivüliek körében végzett politikai munka.

Ezzel kapcsolatban érdemes

visszautalni a kongresszusi irányelveket tárgyaló taggyűlés egyik felszólalására. Ebben arról volt szó, hogy vannak- párttagok, akik kiválóan dolgoznak munkahelyükön, de nem politizálnak. A kommunistáknak nem elég csak példamutatóan dolgozni, a környezetükre ható agitatív szavaikból is ki kell hogy derüljön, ho^y ők a párt' tagjai. Ebből a felszólalásból is világosan kitűnik, hogy pártszervezetünknek lényegesen javítania kell ideológiai, agitáci- ós munkáját. Csakis ily . módon érhetjük el, hogy munkahelyét szerető,, szakmai, politikai ?? .fl-„ talanbs műveltségét állandóan gyarapító, stabil munkás, és /-mű-n szaki gárdát nevelhessen párt- szervezetünk segítségével vállalatunk.

— A vízműnél működő tömegszervezetek elvi, politikai irányítására, s a különböző feladatokra való mozgósítására mit tervez a pártvezetőség?

— KISZ-szervezetünket 1977- ben a KISZ Központi Bizottsága Kiváló KISZ-szervezet címmel tüntette ki. A termelő munkában és a társadalmi megmozdulások szervezésénél mindig számíthatunk a fiatalokra, tevékenységük színvonala azonban csökkent. Most az a célkitűzésünk, hogy a KISZ-szervezet munkája ismét az

1977-es színvonalra emelkedjen.

Nagy figyelemmel kísérjük vállalatunknál a szakszervezet tevékenységét is. Elmondhatom, hogy a kollektív szerződés maradéktalan végrehajtásáért sokat tettek,

s ezáltal hozzájárultak ahhoz, hogy a vízműnél megfelelő a munkahelyi légkör. Ez pedig politikai feltétele a jó munkának. Most a .tisztújításra készül a szakszervezet. Pártvezetőségünk elhatározta, hogy ehhez minden politikai segítséget megad. Igen fontos kérdés, például a megfelelő szakszervezeti bizalmiak kiválasztása. Olyan bizalmiakra van szükség, akik egyaránt megfelelő súllyal tudják a dolgozók érdekeit, s az elvégzésre váró tervezési feladatok hatékony megvalósítását is képviselni.

A; XII. kongres^zus/irányeiv^ti* nek vitájában pártszervezetünk-'1 tagáágá*'1 egyértelműén1'' á 1 teljesí é-R ményen alapuló bérezés mellett állt ki. A szakszervezeti bizottságnak ugyanez a véleménye:' Az szb-t is újra választják az idén. Politikailag segítjük mind a mostani, mind a megválasztásra kerülő szakszervezeti bizottságot abban, hogy tovább fejlődjön vállalatunknál az üzemi demokrácia, ^szélesedjen a szocialista munkaverseny, javuljanak a dolgozók élet- és munkakörülményei.

Vállalatunk vezetősége a pártvezetőséggel karöltve akcióprogramot dolgoz, ki, az idei és a VI. ötéves" tervi feladatok végrehajtására. Pártszervezetünk a munka politikai feltételeinek megteremtésére törekszik. Ez igen fontos ahhoz, hogy a vízmű szolgáltatásainak színvonala tovább emelkedjen — mondotta végül Dóka Péter. Nagy Ottó

ÜK

Látszerész

fokolóval

Apró, szinte tenyérnyi nagyságú műhelybe lépek, amely egyben üzlethelyiség is. Polcok, Uveg- rudak, műanyag tégelyek furcsa szerszámok mindenütt. Szivar alakú, asztali gázlámpa fölött, öreg, reszkető kezek formálják az üvegcsövet, meglepő biztonsággal. A kész munkadarabokat, a fokolókat nézegetem, gömbölyű hasukat, vékony nyakuk skáláit, színes rovátkáit, és a mellékelt használati utasításokat.

— Több, mint tíz éve készítem ezeket a mérőműszereket — mondja Márkus György, az idős látszerész, majd hozzáteszi: — Jelenleg 15-féle, többségükben kombinált fokolókat forgalmazok, amelyek must, cefre, bor, mészkénlé, fagyálló hűtővízfolyadékok stb. mérésére használhatók. Egyetlen darab elkészítése, csaknem hetven műveletből áll, s valamennyit kisipari módszerekkel, kétkezi munkával kell elvégezni. Ez már nem látszerészet, hanem üvegtechnológia... Persze olykor behoznak még javítani egy-egy öreg szemüveget, de az olyan ritka, mint manapság a maszek látszerész. Itt Kecskeméten is egyedül én űzöm még e mesterséget, s mint látható, már én is csak névlegesen.

Eltűnődve forgatja az apró üvegcsövet, ahogy a múltról, a szakma rejtelmeiről kérdezem. Nehezére esik az emlékezés. Mintha rozsdás, régen lezárt ajtókat törne fel, amelyek mögé a múlt egy- egy darabja záratott, végérvényesen... A tekintete, s a szavai is' ezt a furcsa szomorúságot hordozzák, mindvégig, ahogy a látszerészmesterség, s az elszállt hatvan év megpróbáltatásairól beszél. Azután szóba kerül a kezdet, Budapest, ahol született, s ahol a szakmát tanulta.

— 15 éves koromban mentem el inasnak —

mondja az idős mester. — Miért látszerésznek? Erre kínálkozott lehetőség, s az időben _ nemigen válogathatott még az ember. Segédként is Pesten dolgoztam, egészen a háborúig. Kétféle látszerészt ismert a szakma akkoriban. Az egyik gazdag, sok inast foglalkoztató iparos volt, a másik viszont keményen gürcölt a mindennapiért... Mint a többség, én is az utóbbiak közé tartoztam. Egész nap a mesteremnek dolgoztam, azutáh este házról házra jártam, mellékmunkákat, javításokat vállaltam, hogy össZfegyűjtsem az önállósodáshoz szükséges szerszámok árát. Kemény idők voltak, de egyre jobban megszerettem a szakmámat... A háború után kerültem Kecskemétre, itt nősültem meg, s itt nyitottam meg, az önálló műhelyemet is... _ Néha belép egy-egy vevő, s a fokolók után érdeklődik. Van, aki kettőt is vásárol. Azután folytatjuk a beszélgetést, ahol félbeszakadt. Kicsit bosszús mosollyal meséli Gyuri bácsi, hogy annak idején milliomosoknak vélték az emberek a látsze- részeket, pedig csak a munkából volt millió, nem a pénzből. Majd az ötvenes évek eleje, az akkori adópolitika, kerül szóba, ami arra kényszerítette, hogy egy .időre felhagyjon a szakmájával.

— Furcsa idők voltak... — mondja csöndesen, szomorkásán. — De azután jóra fordult a világ megint. 1954-ben újra kiváltottam az ipart. Még akkortájt sem igen jártak szemorvoshoz az emberek, továbbra is végezhettem látásvizsgálatot. Volt próbaszekrényem, voltak megfelelő műszereim, amelyekkel pontosan megállapíthattam, milyen szemüveg kell, a hozzám betérőnek. Persze nem olyan egyszerű volt a szemüvegkészítés, mint ahogy elmondja az ember. Egy lencse elkészítéséhez ugyanis, hétféle optikai csiszolóport használtunk^ a durvától a legfinomabbig, viszont ez utóbbit nem lehetett kapni, sehol az országban. Tíz évig .kísérleteztem, míg sikerült előállítanom olyan port, amellyel már tökéletesen ki lehetett alakítani az üveg végső felületi finomságát. Micsoda éjszakák voltak! S ha végre elaludtam, akkor is csak ülepítő edényeket láttam, s finom „arany”-por lepte be álmaim... Kicsit szégyenlős mosollyal mondja e különös szavakat, s nehéz lenne eldönteni, hogy a felidézett emlékek, a szakmaszeretet, vagy az odakintről félénken besurranó, téli napfény csillant most meg, a fakó, ráncokkal koszorúzott szemekben. Talán valamennyi?

— Igen — magyarázza felélénkültén —, tíz év kellett hozzá, de végül sikerült... És én boldog voltam, hogy még jobb szemüvegeket készíthetek. Mert mindenekelőtt, az üvegcsiszolás, szemüveglencse-készítés az igazi látszerészművészet. Ez a legnehezebb, de a legszebb része is a szakmának. Ismert szinte mindenki a környéken...

Egy ideig a megyére, az alföldi emberek életére terelődik a beszélgetés. A vidéki vásárokról mesél, a parasztemberekről, akikkel nap mint nap találkozott, majd a család, a gyerekek következnek, de bármiről essék is szó, mindannyiszor visszakanyarodik a szakmájához, a látszerészethez, aminek küzdelmeit és szépségeit, csak a múlt őrzi már.

— 1967-ben kijött egy rendelet, miszerint csupán orvosi megrendelésre, receptre lehet szemüveget készíteni. Ezzel lényegében megszűnt a maszek látszerészet, s a színteret átvette az OFOTÉRT. Csak hébe-hóba tért be valaki a műhelyembe ezután, egy-egy öreg pápaszemmel. Más munka után kellett néznem. Ekkor kezdtem el foglalkozni a fokotokkal. Újra kísérletezésekkel, mérésekkel és számításokkal teltek az éjszakák. Végül sikerült konstruálnom olyan fokolót is, amilyet bizonyos, hogy sehol a világon nem gyártanak. Magyarországon egyébként, nagyon kevés üvegtechnikus foglalkozik ilyesmivel. Jönnek is mindenfelől, s van olyan év, hogy három-négyezret is eladok. Az üvegcsöveket vásárolom, de azután az üvegfújástól a bemérésig, a súlyozástól a skálázásig, itt, ebben a kicsiny műhelyben készül minden. Nem panaszkodom, elég jól megélek belőle, de ez már mégsem az igazi... Nem látszerészet. Talán furcsa, de csalódott'szerelmesnek érzem magam, ha a látsze- részetre, a szakmára gondolok... — Arcán ismét kényszerű mosoly, ami mindennek nevezhető, csak vidámnak nem. — Igen, még ma is azt tartom az igazi mesterségnek. Azt csináltam, egy életen át... De lejárt az ideje. Legalábbis a kisiparban. S a szerszámaim, amiket olyan keserves munkával gyűjtöttem annak idején, egy halom ócskavas ma már. Változik a világ.. - Dolgozni akarok, egészen addig, amig úgy érzem, hogy szükség van a munkámra. Azután... Ha a fokolók sem kellenek már, felhagyok az iparral, öreg vagyok ahhoz, hogy új dologhoz, új kísérletekhez kezdjek...

Tétován, tanácstalanul nyúl a következő üvegrudacska után, s a gázláng fölé tartva, csöndesen forgatja. Ahogy kilépek az apró műhelyből, még egyszer visszanézek az ajtó mellett cégtáblára, amin kopott betűkkel ez olvasható: Márkus György látszerész. Igen, ez az ajtó, még nyitva van — tűnődöm egy pillanatig. — De bizony vannak rozsdás, régen lezárt ajtók is, amelyek mögé a múlt egy-egy darabja záratott, végérvényesen j..

Koloh Elek