Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-17 / 13. szám

1980. január. 17. 0 PETŐFI NÉPE 0 3 Változó árakon Beszélgetés Csikós-Nagy Bélával az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével Az elmúlt hónapokban több alkalommal esett szó az 1980- ban életbelépett új termelői árrendszerről, az árképzés meg­változott alapelveiről. Talán nem felesleges néhány vonással gazdagítani az eddig kialakult képet. Elsősorban nem is az alapelveket, inkább a várható hatásokat, a változások követ­kezményeit. Ezekről beszélgettünk Csikós-Nagy Bélával, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével. — Kezdjük a beszélgetést a legújabb intézkedésekkel, a ja­nuár 7-én bejelentett fogyasztói árváltozásokkal. Miképpen függ össze az idei fogyasztói árszín­vonal-növekedés a termelői árak változásával? — A fogyasztói árak szempont­jából nem a január 7-i, hanem a tavaly július 23-i intézkedés volt a döntő lépés. Ekkor emel­kedett a tüzelőanyagok, a villa­mos energia, egyes élelmiszerek, épitőanyagok, cipők és bútorok fogyasztói ára, s ez kereken 9 százalékkal növelte az árszínvo­nalat. Az idei, összesen 3,7 szá­zalékos árszínvonal-növekedést előidéző intézkedések között 0,8 százalékos a termelői árak 1980. január 1-i 'változásának hatása. Ez' az ármozgás nem elsősorban az árszínvonal szempontjából je­lentős, hanem az árarányok wál- tozása miatt, hiszen egyes termé­kek árának növekedése mellett jó néhányé jelentősen csökken. Az árintézkedések végső soron jelentős lépést jelentettek az ér­tékarányos fogyasztói árak kiala­kításában — mégpedig elsősor­ban azoknak a termékeknek a körében, amelyek szoros kapcso­latban vannak a külkereskede­lemmel — vagy azért, mert jól exportálhatok, vagy mert a tőkés importigényt növelik. Azoknál a termékeknél, illetve szolgáltatá­soknál, amelyek nincsenek kap­csolatban a külkereskedelemmel, nem tartjuk égetően fontosnak az értékarányos árak kialakítását. Nem emeljük például a lakbért, a városi és távolsági személy- szállítás díját és néhány más alapvető szolgáltatás árát. — Az áremelés mértékére vo­natkozó adatokat ismeri a köz­vélemény. Mégis sok az aggoda­lom, hiszen a rendelkezésekből megtudhattuk, hogy idén tovább bővült a szabad árformába tar­tozó termékek aránya. A „sza­badáras termékek" fogalma pe­dig a közvélemény számára gyakran azt jelenti, hogy az ár a termelők „szabad” akaratától függ. — A szabadáras termékek ará­nyának növekedése nem annyira jelentős, mint amilyennek talán első látásra tűnik. Ez az árforma nem újdonság, 1968 óta alkalmaz­zuk. Akkor a fogyasztási árualap 23 százalékát tették ki azok a termékek és szolgáltatások, ahol az árakat felszabadítottuk. 1968 és 1977 között a szabadáras ter­mékek aránya 40 százalékra emelkedett, s azt az új árrend­szerre való könnyebb áttérés ér­dekében 1978-ban további 10 százalékkal növeltük. A jelenlegi arány ennél alig valamivel maga­sabb. Emellett a szabadáras termé­kek árának növelése korántsem csak a termelő vállalat elhatáro­zásától függ. Az áremeléssel kap­csolatos bejelentési kötelezettség változatlanul érvényben van, s szabályozza az árakat a tisztes­ségtelen haszonnal kapcsolatos rendelkezés is. Természetesen az árrendszer változásával a tisztes­ségtelen haszon fogalma is jneg- változott — a korábbiakban az indokolatlanul nagy nyereség volt a legfontosabb kritérium, az új szabálynak azonban az az alapvető követelménye, hogy az ár legyen arányos, tehát ne le­gyen magasabb a hasonló, illetve helyettesítő termék áránál, s il­leszkedjen a külkereskedelmi ár­arányokhoz. — A külkereskedelmi árakhoz való igazodás tehát az új terme­lői árrendszer egyik fontos a lap­elve. Csakhogy nem minden bel­földi forgalomban levő terméket exportálunk. Ebben az esetben mi a mérce? — A világpiaci árakhoz való igazodás alapvetően két formá­ban valósul meg. A vállalatok­nak tőkés beszerzési áron kell kalkulálniuk az energiát és az alapanyagokat, ugyanakkor az általuk gyártott termékek árszín­vonalát az exportban elért ár­színvonal szabályozza. A korábbi önköltségi árképzéshez képest ez alapvető változás, hiszen az al­kalmazott versenyárrendszerben a vállalatok az emelkedő anyag- és energiaköltségeket csak olyan mértékben háríthatják át a fo­gyasztókra, amilyen mértékben ezt az exportárainkban érvénye­síteni képesek. A versenyárakat azonban nem lehet mindenütt al­kalmazni, csupán az ipar egy — bár meglehetősen nagy — részé­ben.- Az áraknak azonban azo­kon a területeken is ösztö­nözniük kell a hatékonyság javí­tására, ahol a versenyárak nem alkalmazhatók. Ennek érdekében valósítjuk >meg az árarányosítá­son alapuló árképzést. Az árará­nyosítás az egymással helyette­síthető, illetve rokoncikkek kö­rében alkalmazható elv, s volta­képpen eddig sem volt ismeret­len. Hiszen a kereskedelem ko­rábban sem hagyhatta figyelmen kívül, hogy egy-egy új termékért, amely valamilyen tulajdonságá­nál fogva jobb az egyébként azo­nos rendeltetésű, de már ismert terméknél, a fogyasztók meny­nyivel hajlandók többet fizetni. Az új árfendszerben az árará- nyosítási módszert széleskörűen alkalmazzák a termelési árak megállapításánál, s 1 ezt a mun­kát a szakmai árbizottságok se­gítik. — A vállalatok tehát emelhe­tik a belföldi termelői árakat, ha exportáraikat növelni tudják. Ha ezt egy-egy korszerű terméknél sikerül elérni, növekszik-e az el­avult, korszerűtlen feltételekkel gyártott termékek ára is? Vagy egyszerűbben fogalmazva: a jó minőségű termékek révén drá­gább lehet a bóvli? — Az új árrendszerben, ha egy vállalat a hatékonyságot az exportált termékek körében javí­tani tudja, akkor az exportárak növelése révén elérhető előny a teljes termelésre érvényes. Ez el­len persze lehet észrevételeket tenni. . De - mit csináltunk eddig? Ko­rábbi árképzési gyakorlatunkban a tényleges ráfordításoknak, az önköltségnek volt jelentős szere­pe. Ezzel összefüggésben részben tudatos, részben spontán elemek­ből kialakult egy átlagos vállala­ti nyereségráta, amit azonban annyi körülmény befolyásolt, hogy végül a közgazdasági meg­fontolásoknak kevés szerep ■ ju- . tott. Az új árrendszer kialakítá­sánál kiválasztottunk egy döntő láncszemet, ami az egész árrend­szert meghatározza, s ennek meg­felelően egy közgazdasági szem­pont, a nemzetközi versenyképes­ség, az exporthatékonyság sza­bályozza a vállalati nyereségrátát. Ez is rejt magában ellentmondá­sokat, de nincs olyan árrendszer, amely minden részletében bizto­sítaná a társadalmi érdek érvé­nyesüléséi. Az ilyen ellentmon­dások feloldására azonban van mód — a forgalmi adó korrek­ciójával elérhető, hogy bár a korszerűtlen feltételekkel gyár­tott termékek termelői ára is nö­vekedhet a jó minőségűek ex­portárának emelésével, a fo­gyasztói áruk ne emelkedjen. — A korábbi árrendszer egyik hibájául rótták fel, hogy nagy szerepet játszik a hiánycikkek szaporodásában. Előfordult, hogy egy-egy termék gyártását az ala­csony árak miatt megszüntették, s miután egy időre eltűntek a boltokból és az üzemekből, sok­kal magasabb áron importáltuk ezeket. Segít-e az új árrendszer e probléma megoldásában? — Ez igen összetett probléma, s az ilyen ellentmondásos hely­zetek kialakulásában nem csak az ár, hanem sokféle egyéb in­tézkedés is szerepet játszik. Az elmúlt években például a struk­túraváltási törekvéseknek megfe­lelően széles körben felvetődött, hogy állítsuk le a gazdaságtalan termelést, s importra rendezked­jünk be. Az ilyen vállalati tö­rekvések azonban nem mindig voltak ' réálisak.' Néni volt pél­dául reális”az a feltételezés, hogy » az export olyan dinamikusan nő, hogy az ebből származó bevétel finanszírozni tudja az ily módon létrejött többletimportot. Ugyan­akkor nehezebbé vált egy sor termék beszerzése is, növekvő igényeinket a szocialista országok nem tudják mindig kielégíteni. Ha tehát az ellátás javításáról beszélünk, az korántsem csak ár­probléma. Ilyen gondok az új árrendszer­ben is lehetnek, hiszen az árakat az export alapján állapítjuk meg, s az exportárbevétel általában ki- ■ sebb, mint az importköltség. Az új árak azonban mindenképpen körültekintőbb mérlegelést tesz­nek lehetővé. És még egy körül­ményt meg kell fontolni. Lehet, • hogy megszüntetjük valamely termék gyártását. Ha azonban a megszüntetett termékek helyett újat, korszerűbbet gyártunk, amelynek exportbevétele maga­sabb, mint a megszüntetés miatti importköltség, akkor érdemes ezt az utat választani. K. M. Barangolás Bács-Kiskunban 0 Alsó fokú központ a kiskőrösi járásban. Lakosainak száma 3284, területe 8206 hektár. Nemzetiségi község, néhány szép barokk parasztházát és — sajnos egyre pusztuló — pincesorát érdemes megnézni. Apollóék és a golyós találmány Ajtó. Töprengtünk, volna-e közkeletű szavunkról a nyáron? Amikor lubickoljunk, napoz­tunk, vagy a fagyialtosnál nyúl­tunk a tölcsérért, s a munkahe­lyeken is kellemesen hatott, ha járt a levegő, légáramlat frissí­tette a bőrt. A január azonban kezdi visz- szaadni ajtó szavunk becsületét, s nem legyintünk már rá: óh, csak egy ajtó! Hanem azt mond­juk: az ajtó, és jól megnézzük, sivít, vagy fütyül-e mostanában. Vagy „csak”1 hangjelenség' nél^ kül, a hideget ereszti bé alat­tam bah? Nagy házhoz való nagy ajtó Kecskerriéten a Petőfi Sándor utca 9. számú épületéé. Ki hitte volna, hogy a nyolcemeletes ház ajtaja kemény dió telente az ott lakóknak, mivel másként nem marad csukva, csupán al­kalmi kallantyúval. (Padlásab­lakot rögzítettek így valaha őseink, akik ugyan nyílászáróról nem hallottak, de jó ajtóhoz és ablakhoz többnyire volt szeren­cséjük.) Maradt hát ehelyütt a jól bevált házilagos megoldás: a kilincs mellett kis papírszelet- kén használati utasítás a kallan- tyú működésére nézve Még mielőtt bárki elfogultnak tartana a hajdanvolt kapukat, ajtókat, s ' ablakokat illetően, előrebocsátom, nem a nyomor az oka, hogy nyílászáróink egy ré­sze hézagos. Nem. Az ok a go­lyós megoldásban keresendő! Minthogy a Petőfi Sándor ut­cában a fentebbi golyós megol­dásból „kijutott” a BIK 164-es papírboltja bejárati ajtajának is. mindjárt a helyszínen, Bóbis Mária boltvezető-helyettessel megnéztük: hogyan veszti „be­csületét” — mármint ha van neki — egy ilyen ajtó? A rend szerint a be- és a ki-' járati ajtót egyaránt nyitva kel­lene tartanunk. — mondja kísé­rőm. — De nem tehetjük, mert- egyszerűen nem győzzük golyó-' val. A zárszerkezetbe tudniillik egy rugóval egybekapcsolt go­lyót építettek, s ez a cseresznye nagyságú golyó tartja becsukás- kor ideig-óráig az ajtót rögzített helyzetben. Az . ajtótokban. , mélyedést hagytak á golyónak, ami azonban nálunk három-négy nap alatt annyira megkopik, hogy cserélni kell, Szerencsénk, hogy jár hozzánk egy pár mes­terember vásárló, aki hoz vala-. honnét golyót, és ilyenkor ment­ve vagyunk fél hétig. Ma, kivételesen, erősebb csa­pásra még zár az ajtó. Ellenben a hideg ettől függetlenül is szü­remlik befelé az ajtóréseken. És ott éri a pénztárost, Lapéta Ist­ván nét, aki ha nem számol, a de­rekát szokta nyomogatni. Panaszolja: — Már kis szélben is olyan süvítés hallatszik mint a város­szélen, vagy a mezőn. De a leg­nagyobb baj, hogy kivágódik az ajtó, és legtöbbször így-' marad. Ma délután mínusz 13 fokot mértünk odakint! Csodálja-e. hogy a vesémmel már kétszer voltam táppénzen?!... Abban maradunk, hogy a meg­ígért és a pénztárfülkét körbe­fogó plexiborítót a Bács-Kis- kun megyei Iparcikk Kereske­delmi Vállalattól most már jó lenne, ha minél előbb megkapná a bolt, és felszerelhetnénk! /Va­lamennyit az is visszafogna a hidegből ilyen mínuszos időben. Bóbis Márián magas nyakú pulóver. Ám a többiek is — Ü'jvári Györgyi, Váradi Zsuzsa, Tóth Mária, ’ és a két tanuló: Nagy Éva és Csipák Etelka — kellőképpen ,.alá vannak öltöz­ve” bolti köpenyüknek, hiszen ha új szállítmánnyal tülköl az autó, fogadni kell, s behordani az árut ,a. raktárba. , .P^píiTppUosok*, könnyű, ngRíj^J gondolhatna felületesen az em-. bér. Miből tart a papírszalvé­tát és -zsebkendőt, a füzeteket, és még pár apróságot, ide-oda tenni, eladni? Csakhogy ők, az Apolló szocialista brigád tagjai, az elmúlt évben ilyen „aprósá­gokból” 13 millió 700 ezer fo­rint értékűt adtak éli A dolgozó „Apolló”-nyit. elad és zár ezekben a mínuszos ja­nuári napokban is. Teszi a dol­gát, mint a. kereskedők, minden­hol. Mialatt tagjai a hideg, vi­szontagságos napokban egyre ar­ra gondolnak: az efféle folyós megoldású ajtók, amint az övék is — ha úgy tetszik: nyílászárók — valamiféle, egykori túlzott ta­karékosságnak a ránk maradt, de ma is tanulságra intő torz­szülöttei. A papírbolti' „fütyülős ajtó” is az olyan hibás megoldá­sok egyike, amelyért utólag so­kat kell fizetnünk. Nem egyszer kész üzleteket, lakóházakat és emberek egészségét kell foltoz­gatni miattuk! K—1 KÖTÖTTÁRU EXRORTRA 0 A Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyáregységéből a termékek hatvan százalékát ex­portálják. A Szovjetunió, Csehszlovákia, Mongólia és az NSZK vásárol az ott gyártott felsőruházati cik­kekből. (MTI-fptó) A kalauz Ügy hozzátartozik a vonathoz, mint az állo­máshoz a szemafor, vagy a sínekhez a váltó. A gő­zöst felváltotta a vil­lanymozdony meg a die­sel, a piros zászlós bak­iért a villogó fénysorom­pó, de ő maradt. — Nehéz kalauznak lenni? — Hát itt, nálunk, a vasútnál más a munka­idő, az biztos. Nem mon­dom, hogy nem volna egyszerűbb mindig hatra menni dolgozni, és ket­tőkor otthon ebédelni, de ezt is meg lehet szokni. Meg a mi mun­kabeosztásunknak is van előnye: néha három na­pig egyfolytában is ott­hon lehetünk. — És az utasok? Mi­lyenek vagyunk? — Ahol sokan van­nak, sokfélék az embe­Te— Például? — Vagy egy fél éve történt, hogy egy fiatal­ember a Nyugati és Kecskemét között há­romszor húzta meg a vészféket. — Miért? — Hát ez azl Foga­dásból ... — És mi lett vele? — Mindig kifizette a bírságot. De harmad­szorra leszállítottam. — Így vesztett? — Igen, mert ötszörre szólt a fogadás. A társai persze nem bánták■ ö se nagyon. Erősen italosak voltak. A részegekkel van a legtöbb gond. — Szóval nem va­gyunk fegyelmezettek? — Inkább a csoma­gokkal szokott baj len­ni. <4 szabályzat ponto­san kimondja, mit lehet és mit nem szabad sze­mélypoggyászként szál­lítani. De ezt nem min­denki tartja be. Volt már olyan, hogy egy utas öt választási malac­cal szállt fel. Le voltak szépen takarva egy nagy kosárban. Eleinte senki sem tudott róluk, de az­tán a malacok valamiért elkezdtek visítani, és ki­tört a botrány. — És a potyázók? — Nem divat az már. Talán Pesten a villamo­son vagy a trolin... Itt inkább olyan van, hogy valaki későn érkezik ki a vonathoz, és már nincs ideje jegyet venni. Elhallgat. A vonat vágtat velünk. Szinte be­lefúródik a sötétségbe. Néha fények suhannak el mellettünk száz kilo­méteres ■ sebességgel, és hátborzongató arra gon­dolni, hogy állnak. — Szeretett volna gye­rekkorában is kalauz lenni? Látszik, hogy emlékek gyúlnak ki benne. Iga­zít egyet a táskáján, és lassan kezd beszélni. — Kiskoromban az volt az álmom, hogy mozdonyvezető leszek. Nagyon szerettem a moz­donyokat. Az állomás mellett laktunk, és gyak­ran beszöktem a fűtő­házba. Az csodálatos volt... Aztán az első orvosi vizsgálaton kide­rült, hogy színtévesztő vagyok. Az álom szerte­foszlott, de a vasút ma­radt. így lettem kalauz. Sóhajt egyet. Vajon szokott fájni a szive, ha egy-egy állo­máson a mozdonyveze­tők barátságosan átkö­szönnek neki? Elképze­lem, hogy ilyenkor szi­gorúbb arccal jár kocsi­ról kocsira, és kemé­nyebben kéri az „új fel­szállóktól” a jegyet, ö, aki mindig idegen az utasok között. — Megbánta? Hallgat. Alattunk sur­rognak a kerekek. A kattogás is a múlté, mi­óta összehegeszteiték a síneket. — Ne nevessen ki! Amikor az állomáson a szerelvény végén elin­dul a jelzés, és közele­dik felém kézről kézre adva, s nekem továbbí­tanom kell, mindig azt érzem, hogy része va­gyok az egésznek, lánc­szem egy láncban; tu­dom, hogy butaság, de néha még arra is gon­dolok, hogy nélkülem el sem indulna a vonat. Ezek a jelzések olya­nok, mintha egymás ke­zét fognánk. Érti, ugye? Tóth Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom