Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. december 9. Az előrehaladás útja A hét elején a megyei tanács megtárgyalta és elfogadta a jövő ** évi költségvetést. A hét végén megtartott ülésén az országgyűlési képviselők Bács-Kiskun megyei csoportja is ezzel a témával, vagyis a megye pénzügyeinek jövő évi alakulásával foglalkozott. Érdekes, s egyben érthető volt, hogy a középtávú tervidőszak utolsó szakaszára, vagyis a jövő évre meghatározott feladatok közül tudatos rangsorolás nélkül a tanácskozások résztvevőiből a legélénkebb reagálást a lakásépítés váltotta ki. O Nem hagyták szó nélkül, ha valaki évekkel ezelőtt azt állította, hogy 1980-ig Bács- Kiskun megye településein a tervezett 25 ezer lakás elkészül. A több szempontból is kedvezőtlen ütemezés miatt a tervidőszak elején a lakásépítés szinte valamennyi formájában olyan mérvű lemaradás volt, hogy reális számítások alapján kérdőjel illett a tervszám után. A megyei lakás- program teljes megvalósulásában most sem érdemes nagy tétben fogadni, de miután évről évre egyre több új otthonba költöztek be a lakók, különösebb optimizmus nélkül is ki lehetett törölni a kérdőjelet. Az induláshoz képest összehasonlíthatatlanul kedvezőbb a jelenlegi helyzet a tervteljesítés reményét illetően. Az idei várható teljesítéssel, és a jövő évre tervezett ötezer lakás felépítésével, a középtávú tervidőszakra előirányzott 25 ezer lakás átadása nem kétséges. Ehhez egyebek között az szükséges, hogy jövőre 1084 állami, ebből 249 tanácsi értékesítésű, 638 tanácsi bér- és 197 egyéb állami lakás elkészüljön. Tanácsi felmérések szerint, alapos remény van arra, hogy a jövő évben 2500 családi ház, kijelölt lakótelepen 600, nem kijelölt lakótelepen pedig 800—900 társasház felépül, s így a magánlakás-építkezés várhatóan eléri a négyezret. Nincs ok egyelőre ebben kételkedni, összességében minden bizonnyal teljesül a terv, de arra számítani kell, hogy helyenként jelentős eltérések lesznek. A megyei tanácsülés egyik felszólalója. Vámos Ferenc például elmondta a bácsalmásiaknak azt a gondját, hogy a nagyközségben a tervezettnél lényegesen kevesebb lakást tudnak átadni a kivitelezés gyakori akadozása miatt, így a terv teljesítése áthúzódik a következő ötéves tervidőszak elejére. Kecskeméten a lakásépítés kedvező üteme arra enged következtetni, hogy a jövő év végéig ugyan megépül a tervezett 6320 lakás,* de nem az eredeti összetételében. Csökken a tanácsi beruházású lakásszám, de a tervezettnél több lakás épül OTP-beruházással. Örvendetesen növekszik az egyéb társas magánlakásépítés aránya is, de meg kell jegyezni, hogy a rendszeres anyaghiány lényegesen lassítja az építkezések ütemét. O A jövő évi lakásépítési tervhez megfelelően igazodik a víz- és csatornahálózat fejlesztése. Tehát arról van szó, hogy jövőre ötezer újonnan épült lakásba szükséges a közműves vízellátást biztosítani, s ennek arányában kétezer több szintes lakást kell bekötni a csatornahálózatba. Ennek érdekében, a tervek szerint, elsősorban a városokban 60 kilométer vízvezeték, és hat kilométer szennyvízcsatorna kialakítására lesz szükség. A csapadékvíz elvezetésére 10 kilométeres hálózatbővítéssel számolnak a tanácsok. A szennyvíztisztító-kapacitás növelése érdekében jövőre részlegesen üzembe helyezik a kecskeméti, 18 ezer köbméteres tisztító- telepet. A megyeszékhelyen a tervek szerint, jövőre megkezdődik a 3 ezer köbméteres víztorony építése. Baja új vastalanítóval, Kiskunfélegyháza új vízműteleppel gyarapodik, Kiskunhalason bővítik, korszerűsítik a vízműtelepet. A kistérségi vízmű üzembe helyezésével a bajai járás községeinek lakói jó ivóvízhez jutnak. O A kecskeméti Széchenyi- városban lakó egyik megyei tanácstaggal egy természetes igényfolyamatról váltottunk szót; vagyis arról, hogy az albérletben lakó családok minden álma az űj önálló otthonba való költözés. S miután .beköltöztek, egy új problémába ütköznek: a több kilométernyire levő bölcsődébe, óvodába kell vinni, hozni a gyereket. Bács-Kiskun megyében a böl- csődés korúak elhelyezését jelenleg 2300 hely szolgálja. A jövő évben a tervek szerint újabb 100 bölcsődei helyet alakítanak ki, de különösen a városokban ez még mindig kevés. 'E probléma elsősorban a kecskemétiek helyzetéi nehezíti, mert a megyeszékhelyen levő 510 bölcsődei hely kihasználása meghaladja a 160 százalékot. Így is több, mint háromszáz gyerek felvételi kérelmét el kellett utasítani. Igaz ugyan, hogy a megyeszékhelyen jövőre több mint 200 új bölcsődei helyet adnak át rendeltetésének, de ugyanakkor le kell bontani a Battyhány utcai bölcsődét, s e miatt csupán 120-al gyarapodik a bölcsődei he-* lyek száma. Hasonló gondjuk van azoknak a szülőknek, akiknek gyermekük óvodás korú lett. Sajnos, sok gyermek felvételi kérelmét a jövő évben is elutasítják, noha a tervszámoknál lényegesen több óvodai helyet adnak át a megyében. 1980-ban 375 új óvodai helyet kapnak a gyerekek, s így a középtávú tervben előirányzott 3600 helyett ötezer új óvodai hely kialakítása valósul meg, de az igényeket ennek ellenére ebben a tervidőszakban nem tudják teljesen kielégíteni. A legnagyobb problémát a zsúfolt tantermek okozzák, noha ennek megoldására igen jelentős erőfeszítéseket tesznek a tanácsok. Az V. ötéves tervidőszakban a 210—220 általános iskolai tanterem átadásával enyhülnek a gondok, de jelentős lesz azoknak a tantermeknek a száma, amelyek építése a következő tervciklusra húzódik át. A folyamatban levő tanteremépítések befejezését jelentős összeggel, 100 millió forinttal támogatja a megyei tanács. jövő évi elképzelések tételes felsorolása nélkül is észrevehető, hogy a tanácsok igen nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a középtávú tervekben meghatározott feladatok megvalósuljanak. Egy-egy év eredményét összegező tanácsülési beszámolóból kiderül, hogy ha mód és lehetőség van rá, egyes ágazatokban felfelé kerekítik a tervszá- mokat, bizonyos pénzügyi átcsoportosításokkal anyagi _ fedezetet teremtenek a legszükségesebb létesítmények kialakítására, ugyanakkor más ágazatoknál a nem annyira jelentős fejlesztési feladatokról egyelőre lemondanak. A rugalmasság, ésszerűség még nem elegendő biztosíték arra, hogy a középtávú terveink megvalósuljanak. Nem mellékes erőt képvisel ugyanis a széles körű társadalmi összefogás, amire a jövő évben is nagy szükség lesz Bács-Kiskun megyében. Tárnái László A juhtenyésztés reneszánsza Csehszlovákiában nagy hagyományai vannak a juhtenyésztésnek, mivel — főleg Szlovákiában — sok a rét, a hegyi legelő. Az utóbbi évtizedekben ez az állat- tenyésztési ág mégis visszaesett. Az ötvenes években még egymillió juhot tartottak számon az országban, 1977=ben viszont már csak 797 ezret. Ebben szerepe van talán annak is, hogy a juhászmesterség nem könnyű munka; a szakértelem mellett hajnaltól éjszakáig való készenlétet kíván. A juhtenyésztésről mégsem lehet lemondani, hiszen a juh gyap- ja, teje, a juhtejből készülő kiváló tejtermékek mellett, az ínyencfalatnak számító bárány- és Urühúst is ez az ágazat szállítja a bel- és külföldi piacra. És kár lenne kihasználatlanul hagyni az egy és negyedmillió hektár kiterjedésű rét- és legelőterületet is. A hatodik ötéves tervidőszakban mintegy százezerrel növelik a juhállományt, a továbbiakban pedig az a cél, hogy a juhok száma elérje 1990-ig az 1,4 milliót. Szlovákiában ekkorra — a számítások szerint — a jelenlegi juhállományt csaknem megduplázzák. A tenyésztés és tartás korszerű feltételeit kutatók dolgozzák ki, a jövő juhászait szakközépiskolában képezik. A munkaruhától kezdve az istállóig úgy korszerűsítenek mindent, hogy a mai fiataloknak is vonzó legyen a mesterség. Külön gyárat alapítottak, amely a nagyüzemi juhászat berendezéseit készíti. Forradalmi változást jelent például az új típusú juh- farm, a MOVIS. Ennek a terveit a hasonló nevű holicsi üzem, a juhtenyésztés technikai feltételeit megteremtő, koordináló intézmény készítette el. A MOVIS UNIVERSAL — 500 semmiben sem hasonlít az egykori juhakolhoz. A külsejében is tetszetős rácsos-fapadlós építményben elhelyezett állatok gondozása a korábbinál jóval köny- nyebb, egyszerűbb. Az első mintaüzemek egyenként hatezer juh tartására alkalmasak, és főleg a nagy értékű bárányhús előállítására szakosítottak. Az üzemekhez vágóhíd és szűcsműhely is tartozik. Kritikus légkör, élénk vita A Bajai Állami Gazdaságot — megyénk legnagyobb mezőgazdasági nagyüzemét, amely 16 ezer 500 hektáron gazdálkodik — az V. ötéves terv időszakában, az elért eredményei alapján, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kombináttá nyilvánította. Ez a tény, mint Ditzcndy Károly, a központi alapszervezet titkára hangoztatta a beszámoló taggyűlésen, arra ösztönözte a vezetőket, hogy tovább javítsák munkájukat, még jobb eredményeket érjenek el és erősítsék kivívott pozíciójukat az általuk kezdeményezett és már eddig is jó nevet szerzett Bajai Kukoricatermcsz- tési Rendszerben. Taggyűlés a bajai mezőgazdasági kombinátban — Megállapítható, hogy a központi alapszervezethez tartozó kommunisták gazdasági és politikai munkája a kombinát egészére kiterjedő feladatok végrehajtását, értékelését, ellenőrzését jelenti, őszintén szólnunk kell arról is, hogy sajnos, ez év első felétől némi megtorpanás volt tapasztalható. Ez részben a kedvezőtlen időjárásból adódott, amely megnehezítette a feladatok megvalósítását — mondta a pártalapszervezet titkára. A pártéletre vonatkozóan szintén kritikusan megjegyezte, hogy főként a taggyűlések összehívásának tervszerűségében mutatkoztak hibák. A megjelenési arány sem volt mindig megfelelő. A párttagság hetven százaléka több mint tízéves pártmozgalmi tapasztalattal, száz százaléka pedig az átlagosnál magasabb politikai végzettséggel rendelkezik. Tehát a központi alapszervezet tagsága alkalmas és képes is a soron következő politikai feladatok teljesítésére. A szakmai képzettség is megfelelő, ami feltétele a színvonalas irányító és ellenőrző tevékenységnek. A gazdasági munkáról szólva, elmondta, hogy az V. ötéves terv időszakában 305 millió forint vállalati eredmény teljesítése volt a cél. Ezt a ciklus első négy évében 15 százalékkal túlteljesítették. Az 1980-ra tervezett üzemi termelési értéket már az idén négy százalékkal meghaladják. — Jelentős anyagi befektetés mellett, csökkenő létszámmal számottevő fejlődést értünk el — hangzott el a vezetőség beszámolójában. — 1975-höz viszonyítva az átlaglétszám száz személlyel csökkent, s ennek ellenére a termelési érték az akkori 274 ezer forintról 434 ezer forintra nőtt személyenként. Az élőmunka hatékonyságának ilyen mérvű növekedése abból is adódik, hogy a dolgozók szakképzettsége számottevően javult. Az elmúlt négy év alatt csaknem 450 millió forintot fordítottak beruházásokra. Ez elősegítette a hozamok növekedését, a termelékenység fokozását. Mint a beszámolóból kitűnt, a pártmunka hatékonyságát javította volna, ha a csoportok munkájára nagyobb gondot fordítanak. Szükséges és fontos — s ez a következő évek feladatát is képezi —, hogy a taggyűléseket megelőzően — valamennyi lényeges kérdést ezekben a kis közösségek is megvitassanak. Az e fórumokon elhangzó véleményeket, javaslatokat pedig a taggyűlések elé kerülő beszámolók vegyék figyelembe. A pártcsoportokban végzett munka színvonalát tovább kell javítani ahhoz, hogy egészséges vita alakuljon ki a taggyűléseken. A tartalmas, rendkívül érdekes beszámolóból csak néhány részletet tudtunk kiragadni, de érdemes megemlíteni még a következőket: — Túl vagyunk azon az időszakon, amikor nagyon vigyáztunk arra, hogy senkit meg ne sértsünk, ezért nem bíráltunk. Párttagságunk ma már egyetért azzal, hogy vállalnunk kell a népszerűtlennek tűnő feladatokat is. Igaz, nem kellemes a munkafegyelmet, a muntoaerköl- csöt sértő szemébe mondani azt, ami elítélendő. Az sem, ha megmondjuk a lemaradóknak, hogy ennél többet kell tenniük. Igaz, párttagságunknak példát is kell mutatni ahhoz, hogy bírálatukat, kezdeményezésüket a kollektívák elfogadják és kövessék. A kombinát pártbizottsága igyekszik alapszervezetünk számára mindehhez megteremteni a szükséges feltételeket, hogy gondos, magas színvonalú munkával, ösztönző légkör alakuljon ki — hangzott el a beszámolóban. Szükség van arra is, hogy alaposan ellenőrizzék a gépek kihasználását, itt még sok a tennivaló. Megjegyezte azt is, hogy a munkaidőnek csak hetven százalékát értékesítik. Egyértelműen adódik mindebből, hogy szigorúbb intézkedéseket kell hozni, kritikusabbnak, bátrabbnak kell lenni, amikor saját munkájukat értékelik. A helyes és elvszerű az, ha önkritikusan szólnak a hibákról és előremutató javaslatokkal, kezdeményezésekkel teremtik meg a tárgyi és személyi feltételeit annak, hogy a megnövekedett feladatokat végre tudják hajtani. A tárgyilagos és bátor hangú beszámolót jól kiegészítette a tartalmas vita. Koósz Ferenc központi rendész a pártcsoportok működésével kapcsolatos megjegyzésekkel egyetértett és hangoztatta, hogy azoktól jobb munkát várnak. Bárdos Lajos KISZ- titkár, a fiatalok feladatairól szólt. Eddig is számos kezdeményezés származik az ifjabb nemzedéktől, de a feladatok egyre nagyobbak. Albert György, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára, aki a pártépítési bizottság tagja is, elmondta, hogy viszonylag kevés párttagot vesznek fel a központi alapszervezetbe, tehát javítani kell a politikai munkát, az ifjúság kommunistává nevelését. Triebl József, a járási pártbizottság tagja, elmondta, hogy csak ilyen tárgyilagos, kritikus légkörben lehet előbbre lépni. Mezei János értékesítési osztályvezető arról szólt, hogy megvannak a feltételek ahhoz, hogy jobb minőségű munkával növeljék az exportarányt. Kajtár József vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a sok gond ellenére, szép eredményekről adhat számot a kombinát. Számos adatot sorolt fel ennek bizonyítására. Nagy gondot fordítottak a vertikumok kiépítésére, a borászatra, a szőlő- rekonstrukcióra. Jelentős eredményeket értek el az állattenyésztésben is, amelyről szintén elismeréssel kell szólni. Többek között négy év alatt 3100 literről ötezer literre emelték az egy tehénre jutó hozamot. Miklós János, a megyei párt- bizottság képviseletében, szintén elismerően szólt az eddigi eredményekről. Felhívta a figyelmet arra, hogy az 1980-as esztendőben még nagyabb feladatok várnak a kommunistákra, hiszen az új szabályozók szigorú feltételeket teremtenek a gazdálkodásban. Erre alapozta Galántai Ferenc, a pártbizottság tagja, a szervezési és a munkaügyi osztály vezetője zárszavát, amikor hangsúlyozta, hogy mindenkinek többet kell tenni, mint eddig. Erre képes is ez a kollektíva, hiszen ezt bizonyítják az eredmények. Sok gonddal küzdöttek az elmúlt évek során, de remélik, hogy a munkájukat a jövőben is kritikusan értékelik és gyorsabb lesz az előrehaladás. K. S. Reklámozás nélkül is viszik A TEMAFORG Vállalat Kun- szentmiklósi Üzeme két részre tagolódik: a hagyományos TEHU és az új NEMSZÖTT-üzemre. Előbbiben a termék is hagyományos: a géptisztító rongy. A modern berendezésekkel, s ezekhez alkalmazott, rendre korszerűsödő technológiákkal működő NEI^- SZÖTT-üzemben — mint a neve is tükrözi — nem szőnek, hanem nemezelik a különböző kelméket. Erre az új üzemre jellemző az is, hogy bár csupán négy éve termel, máris termékszerkezetváltásról beszélhetünk vele kapcsolatban. A gyárvezetésnek sorolnia kell a termékek között, hogy mit kell, mit érdemes és szabad a jövőben fejleszteni, és mit szinten tartani, vagy egyenesen visszafogni, leépíteni. A Petőfi Népe is beszámolt róla annak idején, hogy a NEM- SZÖTT-üzem TERFIL nevű terméke az idei BNV-n vásárdíjat nyert. Rá is szolgált az elismerésre, hiszen ezek az ún. geotexti- liák, talajszűrők, útépítésnél, alag- csövezésnél, vasútépítési munkálatoknál s hasonlóknál, védőréteg helyett, kiválóan alkalmazhatók. Ezzel — például vasúti töltések esetében — nemcsak a sóder fel- használása alól mentesít, hanem annak odaszállításának költségei alól is. A TERFIL — importot vált ki, helyettesít, tehát érthető, hogy máris széles körben alkalmazzák. A NEMSZÖTT-üzem termék• A hengerbe göngyölődött kelméből így szeletelik le az I—1,5—2 cm magas, illetve széles szalagtárcsákat. • A FEHRF.R tűnemezelő gép kilométerszámra bocsátja ki a fehér színű, 3 és 5 milliméter vastag Termostop szőnyeget. struktúrájának bővítésére, a munkafolyamatok ésszerűsítésére, a kunszentmiklósi gyár gyümölcsöző együttműködést alakított ki a Textilipari Kutatóintézettel és a Könnyűipari Szervezési Intézettel. Ennek biztató eredményei rövid idő alatt megmutatkoztak. Elég csak megemlíteni a konfekcióüzem kialakítását, vagy az októberben „piacra dobott”, azaz gyártani kezdett Termostop nevű új, nyílászáró szigetelőanyagot. Ezt is az őszi BNV-n mutatták be először, s azóta az érdeklődés fokozódik iránta. Lemérhetjük ezt azon, hogy az eddigi forgalom már meghaladta a 2 millió métert. A nagykereskedelmi vállalatokon keresztül most már az ország számos vidékének üzleteibe elkerül. Budapesten egy szolgáltató szövetkezet maga vállalja a kunszentmiklósiaktól megrendelt — eddig mintegy 200 ezer méternyi — szigetelőszalag felhelyezését. Tény, hogy az igényekhez képest kevés már a jelenlegi kapacitással előállítható szalagmennyiség. Jó volt hallani, amikor a gyár egyik vezető embere derűs szabadkozással említette: „Ennek a termékünknek nincs szüksége reklámra.” — Amin még tökéletesíteni kell: hogy egyszer majd önragasztóvá tegyék a terméket. Az említett kutatóintézettel való együttműködés nyilvánvalóan ilyen kísérletekre is kiterjed, s minden bizonnyal az említett cél is elérhető. Napi 50 ezer métert gyártanak a Terrno- stopból, de mint említettük, a kereslet ennél már most jelentősen nagyobb. Persze, arra is gondolni kell, hogy mindössze három hónapja gyártják — októbertől —, s érthetően sürgetőbb és nagyobb az új termék iránti igény a téli időszakra. Miután az előállítás most már folyamatos, számítani lehet rá, hogy az a jéT’en- legi megrendelés-„csúcs" majd kiegyenlítettebb forgalommá válik. Így — bár csomagolása, kiszerelése révén is igen munka- igényes — a rendelkezésre álló kapacitás mellett is ■ termelhetnek készletezésre. S akkor megszűnik az a kényelmetlenség, hogy a megrendelőnek — mint ma még megesik — azt kelljen mondani: „Sajnos, nem tudok többet adni.” • Csomagolás. (Straszer András felvételei) Kívánjuk, hogy egyre több üzemünkben, gyárunkban halljunk a TEMAFORG-éhoz hasonló kellemes gondokról.