Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. november 25. PILLANATKÉP A kőműves Négyemeletes szalagházak egymás mellett. Az elsőben már függönyök is vannak: ez már a lakóké; az utolsó mellett még ott áll a daru. Elmúlt négy óra, a munkának vége. Emberek guggolnak, ülnek a hatalmas betonelemeken. Várják az autót. Kissé távolabb a többiektől jó ötvenes őszülő férfi ill. A hóna alatt táska. Ismerem őt, többször megfordultam már itt az építkezésen. — Szépen haladtak ma — fordulok hozzá. — Megy ez, ha van anyag. — Es nincs mindig? Ügy néz rám, mintha a Holdról jöttem volna. — Mégis elkészültek egy hét alatt a házzal — engesztelem. — Hát... ezekkel az előregyártóit elemekkel úgy megy az építés. mintha húznák. — Könnyebb velük dolgozni? Először nem ért meg. — Mint régen a téglával... — Ja! Számolja ki! Mondjuk, száz téglát ér egy elem. Es a daru helyre is rakja. Nem kell minden sort malterozni, vakolni se kell. Akár a gombák úgy nőnek ezek a házak. — Szereti építeni őket? — Megmondom őszintén, ilyenkor, mikor vége a napi munkának, sokszor elnézem, mennyit haladtunk. Es olyan jó érzés fog el... Volt már olyan is, hogy odamentem a daruhoz, és megsimogattam: „jól van,'haver!" — Tudja, azt hiszem, egyetlen szakma sem fejlődött akkorát, mint az építőipar. Es egy kicsit büszke is vagyok erre. Filmen vagy a tv-híradóban giccses lenne ez a kép: így nyilatkozó építőmunkás, háttérben az épülő házzal. Nem ünneprontásból kérdezem, csak kíváncsiságból. — Mondja, miért szidják mégis annyit magukat? Vállat von. — Türelmetlenek az emberek. Azelőtt húsz év alatt nem épült annyi lakás, mint most egy hónap alatt. — De a minőség... A megrepedt falak, a lötyögő ajtók. ablakok ... Ez is türelmetlenség? Hallgat. Azt várom, hogy megsértődjék, mert én is a megszokott nótát fújom, amellyel mindig bántják őket. Aztán mégis megszólal. — Szóval ...ha hiszi, ha nem, ez is abból jön. Mert itt van például ez az építkezés. Kellenének ide vagy százan. Es hányán vagyunk? Alig ötvenen. Es akik itt vannak is... Legyint, majd folytatja. — Mégis azt várják tőlünk, hogy úgy dolgozzunk, mintha százan lennénk. Közben elvész a becsület ... Mert abból az ötven- böl is húsznak mindegy. Érti? Bólogatok. Látom rajta, hogy a szive szakad meg. Az a régi kőművesbüszkeség ez, amely nem mindegyikükben él. Mert már hivatalosan sem kőművesek, hanem• építőipari szakmunkások. Es fáj neki, hogy annak a húsznak másképp dobog a szive. Autóbusz áll meg nem messze tőlünk. Az emberek felkászálódnak. Indulnak haza. Még egy- másfél óra útjuk van az otthonig. Reggel ennyivel korábban kell kelniük is. Az autóbusz elporzik. Az építkezésen egyedül marad a hatalmas daru, a „haver”. Tóth Tibor Az V. „5”-ös Újsághír: Rohoska Györgyöt, a kiskőrösi Városi Tanács V. B. osztályvezetőjét, november 7-e alkalmából a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki. Jó-e ha egy tanácsi vezető helybeli, földije a többieknek? Jó. Jó-e, ha oüt, ahol kisgyermekként megtanult járni, ma felnőttként a bizalmait és a szereteíet ilyen röpke szavakból is érezheti nap nap után: „Tudjátok, a Gyurka, a tanácsnál”? 55 Szerencsés helyzet, jó „adottság”, hogy a fent nevezett — vagyis Rohoska György, 34 éves műszaki osztályvezető a kiskőrösi Városi Tanácsnál — közülük, a jó hagyományokat őrző és szorgalmukról ismert kiskőrösiek közül való. Itt, értük lett városgazdává, ahogy ő nevez minden tanácsi tisztségviselőt. Aki hitte... az álTizenhét éve dolgozik Lamigazgatásban. Műszaki osztály. Fanyar, papírosízű tán e két szó, leírva; de, hogy mennyi mindennek a „bejárata, a kapuja” ez a tanácsi munkában, az ember el se hinné! Kezdjük azzal: a tanács ülésein szót kérő kiskőrösiek kétharmada olyan bajokat feszeget, olyan ötlettel és javaslatokkal áll elő, amelyek a jegyzőkönyvekben rendszerint így folytatódnak: „Felelős: Rohoska György, műszaki osztályvezető,” és a határidő ... Ez — a végrehajtás — az, amit egy ceruzavonással nem lehet letudni. Hat éve, hogy elhatározták: a Béke utcában legyen új Bizonyítványosztás” házsor, ötven családi ház jól elfér ott. Sokan kétkedtek a tervben; még Viczián Mihály, Rohoska György kőműves barátja is: — Ugye, magad se hiszed, Gyurka, hogy itt, a régi szőlők és dűlőutak helygn, ez menni fog? De aztán „kiigazodott” Kiskőrösnek ez a része is. Valamennyi magánterület — kinek három, kinek öt méter szélesen —, de legfeljebb egyötöd részben közterületté lett ezen a határ- mezsgyén, és ezzel a kiskőrösiek újra előbbre léphettek. A lakosság és a tanács fórumai nélkül a mostani ötéves terv „5”-ösére bizony nehezebben tehetnék föl a hiányzó, befejező vonást. De segít a fórum. Ügy is, hogy ennek révén Homokhátsági Vízgazdálkodási Társulat nyolc embere két hajnalon és két szabad szombaton társadalmi munkában elbontotta azt az Árpád utcai régi transzformátort, amely útjában volt a városrendezőknek. Négyszáz tanya fényt kapott, meg a társadalmi munka is Kié az érdem? Abban, hogy az V. ötéves terviben, idáig 296 több szintes tanácsi, OTP-s és szövetkezéti lakással, meg 334 családi házzal gyarapodhatott a fiatal város. Abban, hogy a tanyavillamosításnak a végére értek. Abban, hogy az öregszőlő, a Labát-dűlő, a Szentgyör- gyi-sor, a Csővári-köz, a Szűcsidűlő és a Bükkhegyi-sor négyszáz tanyája a távolbalátás — ha úgy tetszik — programozható kapcsolóval- történhet. S abban, hogy az emberek Kiskőrösön önmaguk is sokat végeznek a településükért, megint csak az együttes erőfeszítést üdvözölhetjük. Abban, hogy a Ligeti Károly, az Árpád, a Pozsonyi és a Mohácsi utcában jó úton járhatnak az emberek, benne van a lakosok személyes, 15—20 ezer forintos készpénz-, valamint társadalmi- munka-hozzájárulása is. 1976- tól a mai napig 1 millió 150 ezer forintra becsült önzetlen munkával segítették a kiskőrösiek városuk közterületeinek fejlődését, gyarapodását! Kié az érdem? A 15 ezer lakosú, fiatal város sok állampolgáráé csakúgy, mint a választott testületé, a tanácsé, valamint az államigazgatást alkotó módon gyakorló vezetőké, előtt Kiskőrösön mint amilyen — nem érdemtelenül — Rohoska György is. Aki 17 éves közigazgatási múltjával ilyen napi dolgokra is fogékony: összetartás és tanulás — Ha egy utcában útjavításra határozzuk el magunkat, szólunk a lakóknak, hogy a téli tüzelőjüket még az úttest megbolygatá- sa előtt fuvarozzák haza.' Szere-, tek az emberekkel, az emberekért dolgozni. Fiatal osztály vagyunk mi a fiatal város tanácsánál. Barkóczi Sándor, a helyettesem 34 éves, s a többiek: Kiss János a 27., Szabadszállási Zoltán a 24., Sári Lászlóné a 22. évében jár, a költségvetési üzemünket pedig a 28 éves Kovács Tivadar vezeti. A pontos, igényes munkában, a következetes végrehajtásban összetartunk mi, fiatalabbak is. — A további tervek? — Jövőre is sikerrel vizsgázni a budapesti Ybl Miklós Műszaki Főiskolán, amelynek elvégzését munka mellett tűztem ki célomul. 1980-ban már a negyedik évfolyamot fejezem be. Levelezőként tanulok. Tápul Rohoska György, Kiskőrös szülöttje, ám eközben is tenni kész, törekvő tanácsi vezető is, aki legfeljebb azért rendkívüli ember, mert komolyan veszi és szereti, amit csinál. Aki örül minden négyzetméter járdának és parknak, amelyben saját munkájának, tudásának és ügybuzgalmának eredményét is látja. Vele, velük és a tizenötezer városlakóval együtt hiszem, hogy jövő ilyenkorra kikerekedik Kiskőrös V. „5”-öse. Amit a lakosok és fiatal vezetők megérdemelten jegyezhetnek be immár negyedszázados közös bizonyítványukba. Kohl Antal Növényvédelem, agrokémia a Hajdúságban A Hajdú-Bihar megyei Növényvédelmi és Agrárkémiai Állomás szakemberei ebben az évben a Hajdúság összes mezőgazdasági területét megvizsgálták. Közel 40 ezer talajminta felhasználásával több mint félmillió talajtani, s 12 ezer növényvédő szer analitikai vizsgálatot végeztek. Munkájukkal jelentős mértékben járulnak hozzá a leghatékonyabb mezőgazdasági nagyüzemi technológiák kikísérletezéséhez, a hatékony növényvédelem és a talajerő-gazdálkodás megvalósításához. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: A gépkocsivezetők nem nagyon szeretik az országutak szélén integető fiatalokat, akik ketten-hárman heves karmozdulatokkal fejezik ki szándékukat: álljon meg az autó és vigye el őket. Természetesen itt nem személyes szimpátiáról, vagy nemtetszésről van szó, hiszen oly sok elgondolkoztató esetet hall, olvas az ember, hogy bizony alig akad autós, aki habozás nélkül felveszi az ismeretlen szándékú stopost. VALÓBAN, gyakran elgondolkozik az ember azon, miért van szüksége tizennyolc, húsz éves fiatalembereknek arra, hogy például Kecskemétről a Tőserdőbe autóval vitesse magát, holott néhány forintért autóbusszal, vonattal is megteheti az utat. Az autósok elsősorban talán nem is attól tartanak, hogy — erre is volt már példa — az ismeretlen utas netán megtámadja. Inkább az tartja vissza a gépkocsivezetőket, hogy adott esetben, ha véletlenül baleset történik, és az utas megsérül, a felelősség egyértelműen a gépkocsi tulajdonosát terheli. Előfordult, hogy tekintélyes összeget kellett fizetnie a stoputast szállító autó tulajdonosának a megsérült utas költségeinek megtérítéseként, vagy hosszú évekrö; havonta meghatározott összeg terhelte a megrokkant utas baleseti járadékaként. MOST EGY OLYAN ÜGYET szeretnénk olvasóinkkal ismertetni, amikor a gépkocsi-tulajdonos nem állt meg, s éppen ebből származott a baj, a tragédia. Igen, tragédia, bár először úgy látszott, nincs különösebb probléma, ám végül is súlyos és maradandó rokkantság nyomait viseli egy húszéves fiatalember. Tegyük hozzá mindjárt, hogy ön- nibájából. A tavasszal, április 30-án, hétfőn, a déli autóbuszjárattal Kis- kunmajsáról Kiskunfélegyházára utazott Vikor Ferenc és barátja, Sári András. Ügy gondolták, hogy a városban szórakoznak, nézelődnek egy ideig, azután vonattal mennek haza. Sajnos, a szórakozás náluk is azt jelentette, mint sok embernél: ittak. Először a Hattyú cukrászdában söröztek, majd a délután folyamán kimentek a félegyházi vasútállomásra. Csak a vonat elindulása után jöttek rá, hogy az nem hazafelé viszi őket. A következő állomáson — Gátéron — leszálltak tehát, úgy gondolták, hogy visszagyalogolnak Félegyházára, s majd a 18 árakor induló autóbusszal mennek Kiskunmajsára. Élőbb azonban betértek még a gátéri cukrászdába. Itt Vikor Ferenc további üveg söröket ivott, társa Sári András pedig egy kávét fogyasztott. Ezután valóban gyalog indultak Kiskunfélegyháza felé. AZ ORSZÁGŰTON eszükbe jutott, hogy autóstoppal hamarabb érnének a városba. Egymás után integettek a járműveknek, de egyik sem volt hajlandó megállni és felvenni őket. A két fiatalember járásán, hadonászó kézmozdulatán ugyanis kétségtelenül észre lehetett venni, hogy ital van bennük. Már az ötödik személyautó is elsuhant mellettük, az idő pedig sürgette őket, hiszen Félegyházáról az autóbusz — amint említettük — hat órakor indult, s ők háromnegyed hatkor még az országúton voltak. Ekkor újabb személyautó tűnt fel. A Zsiguli Gátér felől Kiskunfélegyháza irányába haladt. A gépkocsi tulajdonosa Keserű László (Kiskunfélegyháza, VII. kér. Tanya 164.) észrevette az előtte, vele egy irányba haladó gyalogosokat, s azt is látta, hogy integetnek neki. Ö viszont nem szándékozott stoputasokat felvenni, ezért amikor közelükbe ért, balra kikerülte őket. Talán 3—5 méterre lehetett Vikor Fe- renctől, amikor az hirtelen közelebb ugrott az autóhoz, és jobb kezével a szélvédőüvegre csapott. Az ablak természetesen azonnal kitört, a fiút pedig az ütközés az út szélére vágta, ahol eszméletét vesztette. Keserű László csak nagy vezetési rutinjának köszönhette, hogy baj nélkül meg tudott állni, s persze annak is, hogy nem jött szembe semmilyen jármű. KIS IDŐ MÜLVA újabb autók érkeztek. Ezek közül az egyik Félegyházára beszaladt, értesítette a mentőt és a rendőrséget, s Vikor Ferencet kórházba szállították. Ott kiderült, hogy a fiú vérében 1,89 ezrelék alkohol volt, s később maga a sérült mondta el: ittassága miatt nem emlékszik arra, hogyan történt, ami történt. Társa, Sári András, aki látta, hogy nem akar megállni a Zsiguli, az út szélén maradt, s később — mert ő korántsem ivott annyit, mint Vikor Ferenc — részletesen és a gépkocsivezető szavaival megegyezően — mondta el tanúvallomásában, hogy miként történt az eset. Az orvosszakértő megállapította, hogy Vikor Ferenc sérülései — a kézfejen s a felsőkaron — nyolc napon belül gyógyulnak. Az Állami Biztosító Keserű Lászlónak megtérítette az üveg árát: 1899 forintot. A tárgyalás során, illetve közvetlenül a tárgyalás előtt az orvosszakértő újból megvizsgálta Vikor Ferencet, és kiderült, hogy a jobb felső karon korábban csupán jelentéktelennek látszó véraláfutás — amely a gépkocsi antennájának ütésétől származott — egy idegsérülést takar, emiatt a fiatalember jobb'1 karja részlegesen megbénult. Munkaképességének körülbelül"5 harminc százalékát elvesztette. A bíróság Vikor Ferenc (Kis- ■ kunmajsa, Konyha dűlő 104.) bűnösségét a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésében állapította meg, s ezért három hónapi szabadságvesztésre ítélte, de az ítélet végrehajtását három évi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. SZÜKSÉGES-E következtetéseket, tanulságokat leszűrni az esetből? Vikor Ferenc nem bűnöző, nem alkoholista, amit tett mélységesen megbánta. De bármennyire is értékelhetők ezek a tulajdonságai, bármennyire is sajnálja az ember, hogy húszévesen megrokkant, neki is tisztában kell lennie azzal, hogy csakis önmagának tehet szemrehányást a történtek miatt. G. S. •‘coioioxo:»:» A mióta — 1976-ban — a ** Kohó- és Gépipari Minisztériumhoz csatolták a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatok Trösztjét, a szakmai közvéleményben állandó nyugtalanság, aggódó érdeklődés tapasztalható, időnként rémhírek, vagy ke. mény vádaskodások röppennek föl. Főleg ezért látogattunk el a MEZŐGÉP Trösztbe, ahol kérdéseinkre Csányi Sándor kereskedelmi tanácsadó válaszolt. A mezőgazdasági gépgyártásunkról — Kezdjük talán a rémhírekkel. — Ezek, sajnos, nem voltak teljesen alaptalanok. Az átcsatolást megelőzően és közvetlenül utána valóságos roham indult meg más vállalatok részéről, hogy „lekapcsoljanak” rólunk egyes telepeket. El is vittek 10—12 ezer dolgozót és ha a folyamat tovább tart, ez már feladataink teljesítését veszélyeztette volna. A megyékben további aggodalmakat okozott, hogy egyes gépek gyártása egyik helyről a másik helyre került. Ez a folyamat azonban legalább egy éve befejeződött. Átrendeztük a profilokat és a KGM is határozott intézkedésekkel leállította a telephelyekért indított rohamokat. Az átcsatolás mindezek ellenére is előnyös volt. Így jobban kiszolgál bennünket a háttéripar, könnyebben jutunk alapanyagokhoz és zavartalanabbá együttműködünk más gépgyárakkal. Egyszóval beilleszkedtünk a KGM-be anélkül, hogy a MÉM- ből kivonultunk volna, mert kapcsolataink a mezőgazdasággal továbbra is igen jók. — Mit értsünk most a MEZŐGÉP Tröszt fogalmán? — Tizennégy vállalatunk és egy fejlesztő intézetünk működik, mintegy harminchétezer dolgozóval. A termelési érték évi tizenöt- milliárd forint. Nyolc vállalatunk mezőgazdasági gépeket, négy élelmiszeripari gépeket gyárt, kettőt pedig részegységgyártásra szakosítottunk. Ismeretes, hogy ez a hálózat a hajdani gépállomásokból alakult ki, így rendkívül heterogén, közel száz telephelyen dolgozunk. — Nem megy ez a korszerűség rovására? — Nyugodtan kijelenthetem, hogy korszerűségi színvonalunk eléri a magyar gépipar átlagát. Vannak persze „kócerájaink” is. de ugyanakkor nem egy üzemünk lényegesen meghaladja az átlagos színvonalat. Egyébként 684 féle mezőgazdasági gépet és mintegy kétezerféle élelmiszeripari gépet gyártunk, ami egymagában is lehetetlenné teszi az altalanosan magas műszaki színvonal kialakítását — Mennyire tud beleszólni a tröszt a magyar mezőgazdaság műszaki ellátásába? — Induljunk ki abból, hogy a magyar ipar a mezőgazdaság gépigényének mintegy 40 százalékát elégíti ki. Rajtunk kívül csak a Rába foglalkozik számottevően mezőgépgyártással, így a negyven százalékból harminc a mi vállalataink produktuma. Szerepünk tehát az iparágban meghatározó. Ennek megfelelően szoros kapcsolatban állunk az AGRO- TRÖSZT-tel, emellett nagy a szerepünk a KGST-tárgyalásokon — jómagam például három munka- csoportnak vagyok a vezetője — és részt veszünk a tőkés országokból megrendelendő cikkek listájának zsűrizésén. Mindez nekünk és az országnak is előnyös. , — Panaszkodnak a termelőszövetkezetek, hogy gyakran lassú, körülményes az új gépek karbantartó szolgálata. — Jó lenne a konkrét panaszokat megismerni. Mi ugyanis éppen most kaptunk köszönő levelet a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztertől a szerviz működéséért. Nyáron és ősszel a betakarítási időszakokban közel 200 szervizkocsink áll készenlétben. Ugyanakkor azonban néhány nagy szállítónk — így például az NDK és Lengyelország mezőgépipara — saját szervizhálózatot épített ki Magyarországon. Zökkenők' nyilván vannak, de én ismét csak a köszönő levélre hivatkozom. — Talán nem lepődik meg, ha felteszem a kérdést: mi a helyzet a pótalkatrész-ellátással? — Talán meglepődik, ha azt válaszolom: egyre kevesebb rendelést kapunk pótalkatrészekre. Ennek két oka van. Egyik, hogy a külkereskedelem álláspontja szerint rá kell szorítani az ügyfeleket a pótalkatrész szállítására. Ez néhány szocialista partnerünk esetében már sikerrel jár. A másik, hogy amíg a MÉM-hez tartoztunk, magától értetődő volt, hogy tömegével gyártsuk az alkatrészeket. Most azonban a Mezőgazdasági Gépalkatrész Kereskedelmi Vállalattal inkább üzleti kapcsolatban állunk és neki is gondot okoz a készletgazdálkodás. Tapasztaljuk, hogy még az általunk gyártott gépekhez is egyre kevesebb alkatrészt rendel. Ez már annyira nyugtalanító, hogy mi magunk mintegy 400 millió forint értékű alkatrészt igény szerint közvetlenül szállítunk ki a szövetkezeteknek. — A gépiparban csökken a rendelésállomány. Nem lehetne ezt a helyzetet a mezőgépgyártás javára kihasználni? — Nem titok, a rendelésállomány a gépipárban valóban csökken. Sajnos, azonban nálunk is. A mezőgazdasági üzemekben is hasonló a helyzet, mint az iparban, kisebb a beruházásra jutó anyagi erő. így hát mi magunk is kénytelenek vagyunk egyéb munkák után nézni, vagy növelni olyan, nem mezőgazdasági cikkek gyártását, mint például az Ikarusnak szállított részegységek. — Végül a háztáji. Mindenki panaszkodik, hogy rossz a kisgazdaságok műszaki ellátása. — A panasz jogos, de orvoslása messze meghaladja a mi lehetőségeinket. Veszprémi vállalatunkat a kisgazdaságok kiszolgálására szakosítottuk, ők hagyományos, illetve villanymotoros berendezéseket gyártanak. A gond elsősorban a robbanómotoros gépekkel kapcsolatos. A hobbikertekben szükséges 2—4 lóerős, egyszerű kisgépeket a szegedi ipari szövetkezet gyártja. A nagyobb és már több célú, 5—7 lóerős gépek gyártására békéscsabai vállalatunk alakított ki kooperációt cseh vállalattal. Tudom, hogy ezeknél lényegesebb a kisárutermelő gazdaságok számára szükséges 9—10 lóerős gépek biztosítása. Felmérések szerint azonban ezekből legfeljebb évi 1000 darabra van szükség, aminek a gyártására nem gazdaságos ráállni. Importból kellene ezeket beszerezni, akárcsak a szintén fontos 18—25 lóerős kistraktorokat. Sajnos, azonban az efféle gépek gyártása a KGST-ben sokáig elhanyagolt profil ’ volt, a tőkés gépek pedig drágák. Remélem azonban, hogy ezek a problémák is megoldódnak valahogyan, mert mi legfeljebb besegíteni tudunk. — Befejezésül mondjon talán néhány szót a tröszt terveiről. — Szűkíteni szeretnénk a profilt, fokozni a KGST-n belül a szakosított gyártást, illetve kooperációt. Üj termékünk lesz egy magágykészítő kombinátorcsa- lád, valamint néhány talajlazító. Kifejlesztjük és gyártjuk a szántóföldi zöldségtermesztés gépeinek második generációját, a szőlőtermesztés gépeit, és megjelenünk a piacon néhány új növényvédő géppel. Nagy gond nálunk a rakodás—szállítás gépesítése. Talán sikerül NDK-kooperációban kihoznunk egy önjáró rakodógépet. A lényeg pedig, hogy továbbra is biztosítani szeretnénk a magyar mezőgazdaság gépszükségletének harminc százalékát. F. B. Az országúton
