Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-13 / 265. szám

1979. november 13. 0 PETŐFI NÉPE 0 7 SPORT-SPORT - SPORT Nehéz talajon is jól lehet játszani Kecskeméti SC—Váci Híradás 3—1 (2—0) A MEGYEI LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG Áz élcsapatok közül csak a KTE vesztett pontot Kacskomét, 1200 néző. Vezette: Pádár. KSC: Leskó — Kutasd, Elekes I., Csordás, Elekes II. — Bedzsu- la (Lakatos a 61. percben), Sza­bó, Kocsis — Fabkas, Kisznyér, Sörös (Tapasztó a 74. percben). Edző: Molnár Ferenc. Vác: Pájer — Eisemiann, Mis- nyovszky, Strausz, Foner — Bo­dor, Bera, Bednarik — Balogh (Gere a 74. percben), Sólyom, Papp (Deák az 58. percben). Ed­ző: Vadász Károly. A kivonuló csapatokat zuhogó eső, s csúszós, víztócsákkal borí­tott pálya fogadta. Érthető, hogy eleinte bizony akadozott a játék. A kecskeméti csapat alkalmazko­dott jobban a nehéz körülmé­nyekhez, de az első lövést így is csak a 8. percben küldte kapura Csordás, mintegy 25 m-ről, s a labda a léc mellett ment ki. A nehéz talaj dacára rendkívül nagy iramban folyt a játék, s a 12. percben a vezetést is megszerez­te a kecskeméti csapat. A félvo­nal közelében Sólyom megrágta Előkés 11 -t, aki ápolásra szorult. A szabadrúgást Csordás ívelte a kapu elé. A védőkről magasra pattant a labda, s a kaputól mintegy 22 m-re álló Farkas ka­pásból a jobb alsó sarokba lőtte. 1—0. A 15. percben Kisznyért buk­tatták a 16-os oldalvonalánál. Szabó belőtt labdája után csak nehezen tisztázott a váci véde­lem. A 17. percben Csordás sza­badrúgása a védőkről az ötösön, a kapunak háttal álló Söröshöz perdült. A csatár fordulásból a kapu mellé lőtt. A csúszós ta­laj, s a sár gyakran „tréfálta” meg a játékosokat, s a 27. perc­ben egy ilyen esemény gólt is eredményezett. Sörös elől Eise- mann szerezte meg a labdát, s hazagurította kapusának. A lab­da elakadt egy víztócsában. Sörös rácsapott. Elhúzta a kifutó Pájer mellett, s nagy nyugalom­mal az üres kapuba lőtte. 2 —0. A 32. percben Sólyom labdáját Leskó védte. A 34. percben Far­kas két védőt is kicselezett, majd pontosan lőtte középre a labdát, ám a beadás leperdült Kisznyér lábáról. Egy perc múlva a KSC 16-osán belül Leskó kezéből ki­csúszott a vizes labda, s Elekes I. mentett szögletre. A játékveze­tő hosszabbított, s a 46. percben Farkas beadását Kisznyér a léc mellé fejelte. A szünet után ismét nagy iramban folytatódott a játék. A váciak most sokkal bátrabban küzdöttek. A 48. percben Leskó egy reflexmozdulattal ütötte ki Balogh közeli lövését. A másik oldalon Szabó elől a kifutó Pá­jer szedte fel a labdát, majd az 59. percben a kapujából messze kifutva, lábbal mentett a váci kapus. A 63. percben bal olda­lon Sörös ugrott ki, s egészen az ötösig vezette a labdát, ám ott a sárban megcsúszva, gyengén a kapu mellé gurított. A 70. percben Farkas a 16-oson belül elhúzta a labdát Pájer mel­lett, s a kapus lerántotta a csa­tárt. A 11-est Kisznyér végezte el. Megvárta, amíg Pájer jobbra mozdul, majd nagy erővel a ka­pu közepébe lőtte a labdát. 3—0. A 78. perében balról szögletet ívelt be a váci csapat. Leskó a léc alól öklözte magasra a lab­dát, de a -mentés rövidre sike­rült. A lehulló labdát Strausz 10 méterről a lábak közt kapura lőtte, s végül a vetődő Leskó ke­zéről a bal sarokba pattant. 3—1. A hajrában ismét a KSC irá­nyította a játékot. Tapasztó és Kocsis előtt nyílt meg gólszer­zési alkalom, s Deák kapott még sárgalapos figyelmeztetést. A mérkőzés igen nehéz tala­jon, NB Il-ban mostanában rit­kán látható nagy iramban folyt. Mindkét csapat dicsérete, hogy ilyen viszonyok dacára erővel bírták végig a küzdelmet. A na­gyobb lelkesedés a kecskemétiek oldalán volt, s a KSC-játékosok sóikkal jobban feltalálták magu­kat, s a nehéz viszonyok mellett is tudtak gólveszélyes helyzete­ket kidolgozni. Az egyéni teljesít­mények megítélésénél kellemes helyzetben vagyunk, mert job­bára csak jó, vagy még jobb telj esítményekről beszélhetünk. A védelem minden tagja csinált bravúros dolgokat, Elekes I., Ku­tas! és Elekes II. is biztos pont volt. Az utóbbi a sérülés után előbb a lecserélését kérte, aztán isimét belemelegedett, s végig a pályán maradt, sőt igen jól ját­szott. Csordás kiemelkedő telje­sítménye mellett a középpályán Szabó és Kocsis is óriási munkát végzett. Elöl Farkast és Kisz­nyért alig tudták tartani. Sörös a szokottnál most bátortalanabb volt, s kihagyott egy nagy hely­zetet, de a gólnál higgadtan használta ki a felkínált lehetősé­get. Pádár játékvezetőnek — bár a játék sportszerű volt — a csú­szós pálya miatt nehéz volt a dolga, de vitathatatlanul és jól látta el a feladatát. Szabó Zoltán Csak a lelkesedés dicsérhető Építők SC—Jánoshalma 3—1 (2—0) Népliget, 100 néző, vezette: Tar. Építők SC: Hegedűs — Oláh (Fekete II.), Páncsics dr., Pócza, Gelesits — Varga, Palotai, Csaja — Sárközig Kiss (Lévai), Fekete I. Edző: Thomann Antal. Jánoshalma: Csernák — Bátyai (Márkus), Maráczi, Fenyvesi, Nagy — Angeli, Liliom, Tápai — Szuhanek (Giezinger), Horváth L., Horváth P. Megbízott edző: Zag József. Balszerencsés körülmények között érkezett meg a Jánoshal­ma. A játékosokat szállító autó­busz útközben elromlott. A csapat kénytelen volt út közben átöltöz­ni, bár így is csak a találkozó kez­detére érkezett meg. Melegítésre már nem futotta az időből. A tel­jesen merev, átfázott játékosok számára a mérkőzés is rosszul kezdődött. Már a 6. percben gólt kapott a csapat. Fekete I. beadá­sa a kapu előtt álló Kissen irányt változtatott, úgy, hogy a labda a hálóba perdült. 1—0. A gyorsan bekapott gól után a Jánoshalma is vezetett néhány ígéretes tá­madást. A következő félórában kiegyenlítetté vált a játék. A 35. percben Angeli jó labdával szök­tette Szuhaneket, aki már a kapu előterében járt, amikor elügyet- lenkedte a helyzetet. A mélyen felázott talajon nehéz volt pontos, hosszú labdákkal ját­szani. A hazai játékosok jobban tudtak alkalmazkodni. A 41. perc­ben Fekete 1. cselezgetett a bal oldalon. Bátyai elcsúszott. A kö­zépre ívelt labdát Varga 11 mé­terről továbbította a hálóba. 2—0. A 43. percben ellentámadás után Liliom labdájával Horváth L. ke­rült gólhelyzetbe, de 10 méterről a kapu mellé gurított. Szünet után nagy lendülettel kezdett a Jánoshalma, és jelentős mezőnyfölényt harcolt ki. Az 55. percben mégis az Építők lőtt újabb gólt. Páncsics dr. jó labdával in­dította Fekete 1-et. A bal szélről középre ívelt labdát Kiss 3 méter­ről lőtte a kapuba a tehetetlen Csernák mellett. 3—0. A jános­halmi csapat a tetemes hátrány ellenére sem adta fel a küzdelmet. Üjabb lendületes támadásokat ve­zetett, s számos gólhelyzetet el­hibázott. Végül a 72. percben megszületett a szépítő gól. Angeli az alapvonalig vitte a labdát, ügyesen visszagurított a felfutó Horváth L.-hez, aki az elfekvő ka­pus mellett a hálóba gurított. 3—1. Közben Liliom lovaglóizom- sérülést szenvedett, s ki kellett állnia a játékból. Mivel már mind­két cserelehetőségét kihasználta a Jánoshalma, tíz emberrel ját­szotta végig a mérkőzést. A talál­kozó hajrájában ismét többször fölénybe került a lelkes vendég­csapat, de gólt lőni már nem tudott. A balszerencsés körülmények között való megérkezés, a gyor­san bekapott gólok megpecsétel­ték a Jánoshalma sorsát. Az Épí­tők jobban tudott alkalmazkodni a mély talajhoz. A Jánoshalma te­temes hátránya ellenére is egyen­rangú ellenfélnek bizonyult a me­zőnyben. Sőt helyzetei is voltak, de ezek közül csak egyet tudott kihasználni. Lelkes játéka azon­ban veresége ellenére is dicsére­tes. Jók: Páncsics dr., Fekete I., Kiss, illetve Angeli, Horváth L. Hajtman Józsefné NB II. Középcsoport 1. Csepel 15 14­1 31—5 28 Z. Izzó 14 9 4 1 30—16 22 3. SZEOL 15 7 5 3 20—13 19 4. Vác 15 5 6 4 23—16 19 5. BVK Előre 15 4 8 3 21—17 16 6. Budafok 15 5 5 5 20—18 15 7. Építők 15 6 3 6 19—18 15 8. KKF.SE 15 7 1 7 24—24 15 9. D.-újv. Ép. 15 4 7 4 19—21 15 10. KSC 15 5 4 6 26—18 14 11. Bem SE 15 5 4 6 21—15 14 12. BVSC 14 5 4 5 18—15 14 13. Ganz-M. 15 6 2 7 21—22 14 14. D.-keszl 15 6 2 7 15—18 14 15. 22. Volán 15 3 8 4 18—22 14 16. Szegedi D. 15 5 2 8 20—22 12 17. Bp. Spart. 15 4 4 7 14—25 12 18. Pénzügyőr 15 4 3 8 15—25 11 19. Esztergom 15 2 6 7 16—28 10 20. Jánoshalma 15 3 2 10 11—44 8 SZEOL AK—Budafoki MTE 1—0 D.-keszi V.—IX­újv. Ép, 2—2 Bp. Bp.—Kossuth KESE 2—1 Csepel—H. Bem J. SE 2—0 Pénzügyőr—Ganz-MAVAG 1—2 BKV Előre—Szegedi Dózsa 2—0 22. sz. Volán Esztergom 1—0 Bp. Izzó—BVSC (félbeszakadt) 1—2 KOSÁRLABDA Szombaton vereségek, vasárnap győzelmek Körmendi DFMTE—Bajai SK 90—64 (38—33) NB I. férfi. Körmend, 1100 néző. Vezette: Gergely, Berendi. Körmend: Fodor P. (8), Trüm­mer (6), Szlávik (31), Patonai (2), Németh (2). Csere: Vavra (9), Mező (12), Szendrey (12), Kő­halmi (8). Edző: Szekeres Ernő. BSK: Ágfalvi (10), Iikotity (6), Pék (10), Karácsonyi (19), Csaná­di. Csere: Hosszú (2), Kubatov (13), Szabó (2), Kancsár (2), Var­ga. Edző: Kovács József. Bp. Honvéd—Kecskeméti SC 107—82 (47—44) NB I. férfi. Bp. Dózsa Gy. út. Vezette: Újvári, Puhr. Bp. Honvéd: Geller (18), Ka­marás (6), Recska (20), Gyur-a- sits (25), Heinrich (19). Csere: Márton (17), Szigeti , Zsoldos (2). Edző: Ránky Mátyás. KSC: Felföldi (22), Tóth (10), Székedi (4), Kovács (10), Far­kas (16). Csere: Velkey (4), Szaffnauer (10), Szeredad (2), Veress (4). Edző: Kégel Tamás. Vasárnapi mérkőzések: Kecskeméti SC—Egri Finom- mechanika 92—68 (51—28) NB I. férfi. Kecskemét, 700 né­ző. Vezette: Weidinger, Pajor. KSC: Felföldi (30), Székedi (11), Kovács (8), Szeredad (12), Far­kas (9). Csere: Velkey (4), Tóth (12), Veress (6), Szaffnauer, Csor- vási. Edző: Kégel Tamás. Eger: Komenczy (7), Káló (2), Korepta (10), Busák (21), Dobi (23), Csere: Sipeki (3), Tari (2), Molnár, Laczkó. Edző: Csányi Barna. A 4. percben 8—9, tehát az egriek vezettek, de a mérkőzés folyamán ekkor utoljára. Az 5. percben 12—11, majd 14—11. Itt fordult a kocka. A KSC nagyobb sebességre kapcsolt, s alig más­fél perc alatt Székedi 7, Tóth 5 pontot dobott, s a KSC 26— 15-re elhúzott. A félidő végéig Felföldi dobott eredményesen tá­volról, s a szünetig már a hu­szadik pontját szerezte. A második félidőben a KSC fokozatosan növelte előnyét, s a vártnál biztosabban győzött. Jók: Felföldi, Szeredai, Székedi, Tóth, illetve Dobi, Busák. Bajai SK—Pécsi VSK 102—78 (53—35) NB I. férfi. Baja, 700 néző. Ve­zette: Péter, Szilvassy. BSK: Agfalvi (20), Csanádi (6), Kubatov (27), Karácsonyi (8), Pék (22). Csere: Ikotity (7), Kan­csár (10), Varga (2), Hosszú. Ed­ző: Kovács József. PVSK: Varasdi (9), Pálvölgyi (19), Tóth (10), Rabb II. (10), Da­rázs (5). Csere: Vojtek (8), Kovács (15), Meszle (2). Edző: Solti Jó­zsef. A bajaiak két éve nem tud­tak nyerni a PVSK ellen. Most sikerült. A 6. percben még a pé­csiek vezettek 13—T2-re, de ez­után percek alatt komoly előnyt szerzett a BSK. Ágfalvi és Ku­batov sorra dobták a látványos kosarakat, s a pécsiek csak sze­mélyi hibákkal tudták fékezni a támadásokat. A BSK lendülete a szünet után is fokozódott, s vé­gül ilyen arányban is megérde­melten nyertek. Kiskunhalasi AC—H. Mezőfi SE 2—1 (1—0) Kecskemét, 300 néző, vezette: Nagy KAC: Pintér — Kórosi, Szőke, 11., Fuksz, Agócs, Kiss R., Udvari (Izsák), Mészáros, Karsai, Szőke 1., Tóth. Edző: Virágh István. H. Mezőfi SE: Pethő — Szívós, Egyed, Szemző, Rózsa, Kucsera, Szűcs, Lantos, Szőllősi, Szepesi, Baukó. Edző: Krivy Ottó. Az 5. percben Szőllősi egyedül tört kapura, de Pintér bravúrral hárította a lövést. A 14. percben Karsai egy hátulról kapott labdá­val elfutott és higgadtan lőtte a hálóba. 1—0. A második félidő első percében Szűcs beadását Szőllősi fejelte a kapuba. 2—0. Ez meglepte a hala­si csapatot, kapkodni kezdett. Ezt jól kihasználta a Mezőfi SE és tel­jes erővel támadott. A KAC vé­dekezésre kényszerült. A 81. perc­ben egy távoli szabadrúgást Pe­thő kiütött, s a leálló védelem mel­lett Fuksz a hálóba küldte a lab­dát. 2—1. Jók: Tóth, Karsai, Fuksz, Mé­száros, illetve Rózsa, Egyed, Szem­ző. Bajai Tsz SK— Honvéd Gábor Á. SE 3—2 (0—1) Kiskunhalas, 100 néző, vezette: Varga.- Baja: Tóth L. — Andruskó, Vö­rös, Bohos, Vidosa, Gál, (Kiing), Bartos, Tóth A., Németh, Ónodi, (Hohner), Pálmai. Edző: Pálmai Sándor. Honvéd Gábor Á. SE: Brindza — Serfőző, Dedák, Halász, Berg­mann, Kocsis, Kormos, Czvianov, (Juhász), Erdős, Piukovics, Kiss. Edző: Kévés Ferenc. Felázott, csúszós talajon a 10. percben Pálmai közelről gólt lőtt, de a játékvezető kezezést látott. A 35. percben Halász labdájával Er­dős elfutott, és megszerezte a ve­zetést. 0—1. Két perc múlva Pál­mai a kifutó Brindza elöl kapura emelt, a visszapattanó labdából Tóth A. egyenlített. 1—1. A 68. percben Kiing lövése a sárba ra­gadt, és a beugró Pálmai az üres kapuba lőtte a labdát. 2—1. A 75. percben Piukovics 11-esből egyen- lített. 2—2. A 80. percben Pálmai szögletét Bartos a kapuba fejelte. 3—2. Jók: Pálmai (a mezőny leg­jobbja) Vörös, Vidosa, illetve Ha­lász, Kocsis. Honvéd Kun Béla SE— Lajosmizse 2—1 (0—1) Lajosmizse, 400 néző, vezette: Kovács K. H. Kun B. SE: Osztopáni — Gyöngyösi, Tóth, Horváth, Kókai, Fitala, Wéber, (Fekete), Meszlényi, Szász, Janicsák, Evanics. Edző: Kurucz István. Lajosmizse: Kripkó — Lukács, Csima, Kislőrincz, Kovács, Sinko- vics, (Tóth), Bende, Ábel, Molnár, Rozsán, Kállai. Edző: Bánhídi Jó­zsef. Az első félidőben a Lajosmizse támadott. Több gólhelyzet adódott, amit a vendégek — egy kivételé­vel — hárítottak. A második fél­idő változatosabb játékot hozott. A vendégek szórványos támadá­saiból a védelem figyelmetlensége miatt révén két gólt értek el. A látottak alapján a döntetlen reáli­sabb lett volna. Góllövők: Szász, Janicsák, illetve Bende. Jók: Tóth, Horváth, Szász, illetve Csima, Ábel, Rozsán. 0 A Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE—KTE mérkőzésen a félegyházi kapus már verve a földön van, de Seres fejesét a gólvonalon álló Majoros mentette. (Farkas Tibor felvétele.) # Harc a labdáért a palánk alatt a Bajai SK—PVSK mérkőzésen. (Szabó Ferenc felvétele) Ifjúságiak: BSK—PVSK 104— 76 (42—40) Ld.: Hosszú 30, Varga 24, Ko­vács 20. Ifjúságiak: H. Kun Béla SE— Lajosmizse 1—0 (0—0). Bajai SK—Honvéd Szamuely SE 6—0 (1—0) Baja, 600 néző, vezette: Czen- czik. BSK: Majzlinger — Simon, Molnár, Popp, Pintér, Germán, Valkai, Cseke, Radics, Petresevics, Harsányi, (Vasvári). Edző: Rónai Sándor. H. Szamuely SE: Varga G. — Jenei, Kiss, László, Lengyel, Sza- lontai, Lehóczki, Vitek, Rácz, Ró­zsavölgyi, (Szabó), Varga P., Edző: Malomszegi Ottó. A hazai csapat irányította a já­tékot és mezőfölényét a második félidőben gólokra váltotta. Góllö­vők: Radics 2, Pintér 2, Simon, Harsányi. Jók: Pintér, Radics, Si­mon, Germán, illetve Kiss, Varga P., Szalontai. Kalocsai SE—Tiszakécske 1—0 (0—0) Kalocsa, 250 néző, vezette: Var­ga (Baranya megyéből). Kalocsai SE: Niezner — Kapi­tány, Pécsi, Pongrácz, Illés I., (Ko­vács F.), Jenei, Horváth (Varjú), Szabó, Kovács G., Lakatos, Illés II. Edző: Farkas András. Tiszakécske: Szélesi — Laczkó, Balia I., Domonics, Kecskés, Var­ga, Oskolás, Pálinkás, Sántha, Bús, Józsa. Edző: Dobó István. A rendkívül mély talajú pályán, alacsony színvonalú játékot látha­tott a közönség. Góllövő: Jenei. Sárga lap: Bús, piros lap: Kecs­kés. Jók: Kapitány, Horváth, Niezner, illetve Laczkó, Bállá. Ifjúságiak: Kalocsa—Tiszakécs­ke 4—0 (3—0). Góllövők: Nemes 2, Kákonyi 2. Kiskőrös—Soltvadkert 3—2 (1—0) Kiskőrös, 800 néző, vezette: ifj. Molnár. Kiskőrös: Ba — Petróczi, Dénes, Antal, Podobni, Juhász L., Haj- nák, Juhász K., Sárközi, László, (Homlok), Kiss, (Jenei). Edző: Biá- csi Sándor. Soltvadkert: Klamm — Galán- tai, Szabó, Mészáros, Frittmann, Kárász, Kolek, (Gerber dr.), Oláh, Eifert, Szentgyörgyi, Köpe. Edző: Meskó István. A 30. percben nagyszerű akció után Juhász K. szép góljával 1—0. A 48. percben Podobni beadása után Sárközi növelte az előnyt. 2—0. A kiskőrösi csapat jól ját­szott és a 70. percben Juhász L. góljával már 3—0-ra vezetett. A soltvadkerti csapat lelkesen küz­dött és a 75. percben Oláh kava­rodásból a hálóba talált. 3—1. A 89. percben a kiskőrösiek már ün­nepelték a győzelmet, amikor is­mét Oláh lőtt a kapuba. 3—2. A jó iramú mérkőzésen végig a kis­kőrösiek irányították a játékot, és szép gólokkal biztosan győztek. Sárga lap: Frittmann, Galántai. Jók: Dénes, Juhász, Juhász L., László, illetve Szabó, Oláh, Mé­száros. Ifjúságiak: Kiskőrös—Soltvad­kert 4—1 (2—0). Góllövők: Bereg­szászi 2, Szedmák, Sipiczki, illet­ve Szamosi. Sükösd—Izsák 2—0 (I—0) Sükösd, 100 néző, vezette: Hor­váth I. Sükösd: Szente — Kernya, Ba- da, Faddi, Kovács, Szabó, Lógó, Marusa, Kollár, Sudár, Szeitz, (Ja- gicza). Edző: Varga Imre. Izsák: Varga — Németh, Gyiff- kó dr. (Horváth), Jakus, Molnár, Nagy, Bogdán, Bíró, Mezei, Szél- pál, Pataki. Edző: Seres Lajos. Jó mérkőzésen végig lankadat­lan volt a harcikedv. Az első fél­időben a Sükösd játszott tervsze­rűbben, s erőfeszítései eredmény­nyel jártak. Sudár a 14. percben megszerezte a vezetést. 1—0. A félidő után az Izsák sorozatosan támadott és közel állt az egyenlí­téshez. A 89. percben mégis a ha­zaiak szereztek gólt. Lógó a teljes pályahosszon végig vitte a labdát, s beadásából Kollár véglegesen biztosította a szezon első hazai győzelmét. Jók: Szabó, Lógó, illet­ve Szélpál, Bőthi. Ifjúságiak: Sükösd—Izsák 6—1 (3—1). Tompa—Fájsz 4—2 (3—0) Tompa, 200 néző, vezette: Őrző. Tompa: Bella II. — Grószen, Czombos, Horváth G., Horváth S., Szilvási dr., Baráth, Béleczki, Ká­bái, Bella I., Bohner, (Fodor). Ed­ző: Szűcs László. Fájsz: Gulyás — Kupusz, Hor­váth K., Csaplovics, Baráth, Posz- tobányi, Dinnyés, Barabás, (Kras- nyánszki), Herner, Gombkötő, Zsákai. Edző: Balogh Gyárfás. Jó iramú mérkőzést láthatott a közönség. Béleczkinek a 38. perc­ben szerzett harmadik góljával már 3—0-ra vezetett a Tompa. Szünet után a 70. percben Herner szépített 3—1. A 75. percben ismét Béleczki talált hálóba 4—1. A 85. percben Krasnyánszki állította be a végeredményt. 4—2. Jók: .Bélecz­ki (a mezőny legjobbja), Czombos, Grócz, illetve Posztobányi, Kras­nyánszki. Ifjúságiak: Fájsz—Tompa 1—0. Kfh. Szövetkezeti SE—KTE 1—1 (1-0) Kkfh. 500 néző, vezette: Fran- cziskovics. Szöv. SE: Gulyás — Zs. Juhász, Sahin, Palásti, Majoros, Vidéki, Seres (Térjék), Jókai, Iványi, Sza­bó M., Kürthy. Edző: Klimcsók Pál. KTE: Kerpits — Seres, Nagy, Érsek, (Tasnádi), Komáromi, (Hor­váth), Virágh, Kovács, Morvái, Csurka, Porhanda, Bohács. Edző: Vereb István. Az esőtől felázott pályán került sor a mérkőzésre. Egy hosszan előreívelt labdát Seres a 16-oson belül le akart kezelni, de a sáros talajon elcsúszott. Iványi lecsapott a labdára, s mintegy 12 méterről a bal felső sarokba lőtt. 1—0. A 20. percben egy bal oldalról be­ívelt szöglet után Seres tisztán fe­jelhetett a kapura, de Majoros a mezőnybe rúgta vissza a labdát. A félidő hátralevő részében is nagy iramú, és küzdelmes volt a játék, de már egyik kapu sem for­gott veszélyben. A 82. percben Csurka a bal oldalon az alapvona­lig verekedte magát, középre gu­rította a labdát Virágh elé, aki egyből lőtt és a jól eltalált labda a bal oldali kapufa mellett vágó- “dott a hálóba. 1—1. Jók: Gulyás, Zs. Juhász, Vidéki, Kürti, illetve Seres, Virágh, Kovács, Porhanda. Ifjúságiak: KTE—Szöv. SE 3—0 (1—0). A megyei labdarúgó-bajnokság állása 1. Bajai SK 15 10 4 1 39—7 24 2. KAC 15 10 4 1 42—24 24 3. H. Kun B. SE 15 10 3 2 34—7 23 4. Kalocsa 15 10 2 3 28—15 22 5. KTE 14 8 3 3 35—16 19 6. Izsák 15 6 5 4 15—17 17 7. Kkfh. Szöv. SE 15 5 6 4 29—24 16 8. Lajosmizse 15 4 7 4 21—18 15 9. Tiszakécske 15 1 1 7 21—24 15 10. H. Mezőfi SE 15 6 2 7 19—19 14 11. Soltvadert 15 5 4 6 19—28 14 12. Sükösd 15 4 5 6 19—18 13 13. Tompa 14 4 5 5 17—26 13 14. Kiskőrös 15 4 2 9 18—33 10 15. Fájsz 15 3 3 9 14—24 9 16. Baja Tsz SK 15 3 3 9 15—42 9 17. H. Szamuely SE 15 3 1 11 28—45 7 18. H. Gábor A. SE 15 1 2 12 10—36 4 A megyei Ifjúsági labdarúgó-bajnokság állása 1. Bajai SK 12 9 3 — 46—13 21 2. KTE 13 10 1 2 42—12 21 3. Kalocsa 12 10 — 2 42—7 20 4. H. Kun B. SE 12 8 1 S 25—13 17 5. Lajosmizse 13 6 2 5 31—15 14 6. Tiszakécske 12 7 — 5 30—18 14 7. Kiskőrös 12 6 2 4 21—17 14 8. Soltvadkert 13 .6 2 5 24—31 14 9. Sükösd 12 5 — 7 29—21 10 10. KAC 11 4 2 5 21—22 10 11. Kkfh. Szöv. SE 12 3 3 6 11—25 9 12. Bajai Tsz SK 12 4 — 8 23—40 8 13. Fájsz 12 1 3 8 9—34 5 14. Tompa 12 2 — 10 9—49 4 15. Izsák 12 1 1 10 9—59 3 ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom