Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-13 / 265. szám

PETŐFI NÉPE Aktivistanaptár A Táncsics Könyvkiadó gondo­zásában a közeljövőben megjele­nik az Aktivistanaptár és a Bri- gádélet-zsebnaptár. A naptár tar­talmazza a szakszervezeti intéz­mények címét, irányítószámát, a minisztériumok címeit. Tájékoztat arról, hogy a dolgozók a különbö­ző ügyekben kihez forduljanak. Ezenkívül összeállítást közöl a legfontosabb határozatokról, év­fordulókról, és ismerteti a leg­alapvetőbb munkavédelmi tudni­valókat. Szüret után A folyó menti lankákon Tass­tól Hartáig húzódik Bács-Kiskun egyik nevezetes szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermő vidéke. Száraz­földi éghajlatát megszelídíti a Duna közelsége. A nagy folyón kívül a Fűzvölgyi, a Kiskunsá­gi, a Dunavölgyi Főcsatorna és a Kígyósak egyik ága kínálja az öntözővizet mindehhez. A másfél, két évtizede mélyített csőkutak nagy része is működőképes még ebben a térségben. Itt van a kajszi második ha­zája, hiszen a Homokhátság kö­zepén lassan kipusztuló csont­héjas Dunavecsén és környékén lelt új otthonra a mezőgazdasá­gi nagyüzemekben. Tanult és gyakorlott kertészek termesztik az őszibarackot, almát, szilvát, cseresznyét, a szántóföldet mű­velők pedig a burgonyát, papri­kát sok száz hektáron. A Közép-magyarországi Pince- gazdaság hosszú évtizedek óta működő apostagi pincészete tíz község határának szőlőtermését gyűjti össze, s dolgozza fel vö­rös, vagy fehér borrá, amelyet messze vidéken ismernek, kedvel­KÉPERNYŐ Rólunk van szó! Nem lettem okosabb a Rólunk van szó! legutóbbi műsorától, pe­dig sokféle vélekedést hallhattam a nők emancipációjáról. Vitamű­sorok még ennél egyszerűbb ügy­re sem készíthetnek mindenkor, mindenhol érvényes receptet, lé­vén ezerszínű az élet, ez nyilván­való. Jeli Ferenc riporter-rende­zőtől és munkatársaitól csupán az alapos elgondolkodtatást vártuk. Az ismertetett példák, az olykor tanmese-helyzetek közös megbe­szélése tévhiteket, rossz beideg- zettségeket, megkövesült előítéle­teket oszlathat, ösztönös magatar­tásokat tudatosíthat. Mindenekelőtt élettapasztala­taink gazdagításával, ha eléggé élesek a példázatok, meggyőzőek a lepergetett életmozaikok, a lá- tottakhoz-hallottakhoz és' a min­dennapokhoz kötődnek a hozzá­szólások. Egy-egy képsor, egy-egy találó mondat ugyanis fontos ösz- szefüggéseket tárhat föl, érde­keltté tehet bennünket a szá­munkra, mindnyájunk számára ésszerű és jó és reális és hatékony cselekvésben, magatartásban. A múlt csütörtöki vitaműsor azonban jószerint csak kérdéseket, vitatémákat sorolt és mielőtt egy kicsit is morfondírozhattunk vol­na valamin, már tovább is lökő- dött a kérdésguibanc. Mintha nem is egymás mellett ültek volna, mintha nem is hallották volna egymást, úgy monologizáltak a meghívottak. 15. számú variációs rejtvény VÍZSZINTES: 1. A világ első űrhajósának vezetékneve. 6. Csodálattal adózik. 7. Pa­radicsom a túl­világon. 8. Hí­res óragyárunk. 10. Kettős más­salhangzó. 11. Híres magyar vásár. 12. Szi­bériai folyam. 13. Azonos magánhangzók. 14. Odáig nyú­lik a keze. 16. Török méltó­ság. 17. Erdő kivágott része. 20. Betűt vet. 22. Betegség megelőzésére végzik. 25. Képzőművészeti kifejezési for­ma. 26. Harsányi Kálmán drámá­ja. FÜGGŐLEGES: 1. Távol-keleti ország. 2. Német elöljárószó. 3. Forró ritmusú tánc. 4. Szép női név. 5. Apát, bátyát különböztet meg (rövidítés). 7. Szüksége van rá. 8. Évszak. 9. Egyezeröt — ró­mai számmal. 12. Becézett Oli­vér. 14. Fonetikus betű. 15. Az ilyen „gazda” börtönbe kerül. 16. Napszak. 17. A 4-es becézett formája. 18. Termelőszövetkeze­tek legmagasabb érdekvédelmi szerve. 19. Nem valódi, hamis. 21. Állat és betegség. 23. Mint a 19-es. 24. SL. Ebből a rejtvényből 6 darab ötbetűs szót kell kikeresnie és ismét segítséget nyújtunk azzal, hogy ezek közül ugyanazzal a betűvel, amit be kell ír­nia a mellékelt négyzetbe, két szó kezdődik. A helyesen kiválasztott betűért egy pontot kap. Gyűjtse a „betűs négyzeteket”. • Az apostagi pincészet dolgozói is túl vannak a munka nehezén. Mossák az 1500 hektóliteres kádakat, amelyekben a vörös bort erjesz­tették, érlelték. (Pásztor Zoltán felvételei) nek. A borászati üzem néhány értékes berendezéssel gyarapo­dott a legutóbbi években, ami meggyorsította a szőlő átvételét és sajtolását. Az Apostag kör­nyéki nevezetes vörös bort azon­ban még hagyományos módon, a képen látható nagy kádakban erjesztik, érlelik. Talán azért van olyan kitűnő zamata, amelyet a borászok szakértelme gazdagít. K. A. Vajdasági küldöttség Bács-Kiskun megyében Háromnapos látogatásra Bács- Kiskun megyébe érkezett tegnap a Vajdasági Szocialista Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmá­nyának delegációja, amelynek ve­zetője Mile Miladinovics, a tar­tományi választmány elnökségé­nek elnöke, tagjai: Smilja Mak- szimovics, az elnökség tagja és Antun Knézi, á Zombor városi Választmány elnöke. A küldöttséget a határátkelő- helyen Németh Ferenc, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságá­nak első titkára köszöntötte, majd a delegációt fogadta Papp György, a bajai városi pártbizottság első titkára. A Vajdaságból érkezett vendé­gek felkeresték a Kismotor és Gépgyár bajai gyárát, valamint a Petőfi-szigeten az új úttörőházat és a diákszállót. A program a mai napon Kecskeméten folyta­tódik, holnap pedig Kiskunhala­son fejeződik be a látogatás. CIKKÜNK NYOMÁN: Januártól egységes lesz a túrós batyu és a lekváros táska ára Lapunk október 26-i számának „Kereskedelmi őrjárat” című cik­kében foglalkoztunk a kecskeméti Széchenyiváros élelmiszer-ellá­tásával. Szó volt arról is, hogy a Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat 374. számú, IV. osztályú büféjében a lekváros táskáért és a túrós batyuért 50 fillérrel töb­bet számolnak, mint az ABC-ben; vagyis 1,70 helyett 2 forint 20 fil­lért, illetve 1,90 helyett 2 forint 40 fillért kérnek a reggeli időben keresett süteményekért. Az 50 filléres haszon magyará­zatául Widder Ferenc, a Bács- Kiskun megyei Vendéglátó Vál­lalat igazgatója az alábbiakat hozta tudomásunkra. „Miniszteri rendelet intézkedik arról, hogy a vendéglátó üzlete­ket, a munkahelyi éttermek és a munkahelyi büfék kivételével, osztályba kell sorolni. A rendelet melléklete szerint a sütőipari vál­lalattól kapott, úgynevezett dúsí­tott péksütemény árát úgy kell megállapítani, hogy a nagykeres­kedelmi árhoz még hozzáadjuk az üzletben érvényes étel-haszon- kulcsot.” Tudjuk, hogy a Széchenyiváros északi felének nélkülözhetetlen a hiányt pótló büfé-élelmiszerbolt, mellyel a vendéglátó vállalat va­lamelyest enyhíteni igyekszik a még ellátatlan városrész napi gondjain. A szükség-boltocskában — büfében — az 50 filléres süte­ményhasznot mégis sokalljuk, bár — mint olvashattuk — rendelet van rá. Mégis, a konkrét helyzet­ben afféle „híd- vagy kapupénz­nek” érezzük ezeket a plusz fél forintokat, csak azért, hogy egy napi közszükségleti cikkhez — péksüteményért, és nem presszó­kávéért, rumért, vagy likőrért! — a környék iskolásai és dolgozó felnőttjei reggelente hozzájuthas­sanak. Ma, amikor minden családban minden forintnak megvan a he­lye, és a takarékosság kicsiben és nagyban korántsem magánügy, a fogyasztót — az átlagfogyasztót — az 'a fél forint is érdekli, ha nem is veri mindig a fogához a ga­rast. Szerencsére a helyzet már nem marad sokáig ilyen fonák. Widder Ferenc közölte velünk azt is, hogy 1980. január 1-től minden IV. osztályú vendéglátó vállalati büfében az élelmiszerboltokéval azonos áron fognak árusítani mindenféle napi élelmi cikket — így túrós batyut és lekváros tás­kát is. Ezzel az intézkedéssel már alig­hanem elégedettek lehetnek a fo­gyasztók. K—1 HÍREK* HÍREK naptar 1979. november 13., kedd Névnap: Szilvia Napkelte: 6 óra 45 perc. Napnyugta: 16 óra 11 perc. Holdkelte: — Holdnyugta: 13 óra 40 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyu­gat felől lassan felszakadozó fel­hőzet, majd változóan felhős idő. Időnként még gyenge eső, havas­eső, hószállingózás. A Dunántúlon még élénk északi szél, mérséklő­dik és délnyugatira fordul. Haj­nalban sokfelé köd. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet nyu­gaton mínusz 1, mínusz 6, keleten mínusz 1, plusz 4. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 11- én a középhőmérséklet 4,5 (az 50 éves átlag 5,3), a legmagasabb hőmérséklet 6,7 Celsius-fok volt, 11,2 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 óra­kor 3,2, 13 órakor 4,8 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hő­mérséklet 3,2 Celsius-fok volt. — AZ IFJÜrHÜNKAS-MOZ­GALOM történetéről készítenek filmet a MAFILM propaganda­filmstúdiójának munkatársai, Borhy Anna rendező vezetésével. A háromrészesre tervezett do­kumentumsorozat első epizódja a Tanácsköztársaság eseményeit mutatja be. A második rész fog­lalkozik a KIMSZ 1930-ban, Ausztriában tartott II. kongresz- szusával. A harmadik epizód a németek által 1944-ben megszállt Budapesten játszódik. Az első két rész 1980 végére készül el, a harmadik pedig 1981 elején ke­rül a közönség elé. — A fémhulladék is pénzt ér. Mórahalmon nem engedi kárba- veszni a fémhulladékot a Dél­magyarországi Áramszolgáltató Vállalat Ságvári Endre Állami­díjas szocialista brigádja. Azt, hogy megérdemelten kapták e megtisztelő címet, mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy ez év januárjától idáig csaknem öt ton­na fémhulladékot adtak át fel­dolgozásra, mintegy 17 ezer fo­rint ellenében. — GYEREKEKNEK. Thacke­ray: Rózsa és a gyűrű című vi­dám mesejátékával vendégszere­pei Kecskeméten a Népszínház. A gyerekeknek szánt előadást pénteken délelőtt fél 11-kor és délután fél 3-kor a Megyei Mű­velődési Központ színháztermé­ben mutatják be. — Százezer köbméterrel növelte az idén a naponta felhasználható víz mennyiségét az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat. Az épülő paksi atomerőmű és a lakótelep vízellátására több éves nagyszabású munkát kezdtek meg az idén. A kutatást követően há­rom nagy átmérőjű kút már el is készült, s jövőre újabbakat is fúr­nak. A vállalatnál már készítik Sopron és Szombathely új kút- jainak terveit is. — Üj gyümölcsöskertek Csong- rádban. Egyéni és népgazdasági érdekből egyaránt hasznos, a szó valódi értelmében gyümölcsöző akciót hirdettek meg Csongrád megye városaiban, falvaiban. A helyi tanácsok támogatást nyújta­nak a lakosságnak, hogy az arra alkalmas közterületeken, a házak előtt gyümölcsfákat ültessen. Er­re a célra olyan területeket jelöl­tek ki, amelyek jelenleg elhanya­goltak. A városok külső kerületei­ben és a községek új lakónegye­deiben a kövesút és a járda kö­zött széles földsáv húzódik, ami kiválóan alkalmas apró gyümöl­csöskerteknek: elsősorban cseresz­nye-, meggy-, dió- és szilvafa te­lepítésére. — A gyümölcsfacsemeték árusí­tását megkezdték megyénk húsz faiskolai lerakatában, ahol most a fa- és fajtaválaszték jobb az elő­ző évinél. Az őszibarackot telepí­tők például mintegy 40 fajtából választhatják ki a legmegfelelőbb szaporítóanyagot. A cseresznye és a meggy kivételével, a többi gyü­mölcsből minden igényt ki tudnak elégíteni. Ajánlatos viszont min­den kiskertgazdának telepítés előtt szakembertől tanácsot kérni, hová, mit érdemes ültetnie. — Jól fejlődő tehénállománya van a Bajai Mezőgazdasági Kom­binátnak. Az évenkénti tejhozam tehenenként 5050 liter. A takar­mányozásra felhasználják a fe­hérjedús savót is. Savóból ma már a eddiginek a kétszeresét, naponta 10 ezer litert etetnek meg a sertésekkel. Javul az ön­költségi mutató is: szakszerű ta­karmányozással, a jó tenyész- egyedek kiválasztásával elérték, hogy az idén az önköltséget a ta­valyihoz képest 900 ezer forint­tal mérsékelték. — A folyami kavics bányászá­sát is tervezik jövőre a hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezet­ben. Erre a célra az 1980. évi fej­lesztési tervükben megállapított 20 millió forintból költenek. A ka- vicsbányászás fellendítése része­ként a következő esztendőben só­dermérő mázsát is létrehoznak. — A társadalom az idősekért. Szociálpolitikai célokra hazánk­ban évi 100 milliárd forintot köl­tenek. Ennek több mint 40 száza­lékát a nyugdíj teszi ki. Az álla­mi gondoskodás sokrétű és széles körű. A múlt évben például 52 ezer igénylő összesen mintegy 400 millió forint segélyt kapott a ta­nácsoktól. A pénzbeli juttatás mel­lett a nyomasztó egyedülléten is igyekeznek enyhíteni. Az 1970-es esztendőben még mindössze 350 öregek napközi otthona várta idős látogatóit; ma már 800 ilyen in­tézmény van az országban. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1979. november 13. 18 órakor a színházteremben VÁROSUNK FEJLŐDÉSE Előadó: Krisch Béla, tanár KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 13. kedd este 7 óra ÉN VAGYOK RAVELSZKI Főiskolás-bérlet Szentes 19 óra: BÜCSÜZÄS JÜNIUSBAN MOZI 1979. november 13.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor GYILKOS A TETŐN II. helyárú! Színes, svéd bűnügyi film Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor HÍVJ A MESSZESÉGBE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő szovjet film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor TÖBB MESE EGY SORBAN Színes magyar mese film-összeállítás STÜDIÓMOZI: 8 órakor ALLONSANFAN Színes olasz film Irodalmi presszók Kitűnő kezdeményezés tanúi lehetünk Kecelen és Császártöl­tésen. A két szomszédos község­ben azonos programmal Irodalmi Presszó néven érdekes, változa­tos előadói esteket szerveznek az elkövetkező négy hónapra. Első­ként Tompa László „Ördögválto­zás Csíkban” című önálló estjét hallgathatják meg az érdeklő­dők. Decemberben Szemes Mari színművész lesz az Irodalmi Presszó vendége. Januárban Ha­rangozó Teri az európai zenemű­vészet legszebb dalaiból, virág­énekeiből mutat be egy csokór- ravalót a kiskunhalasi Lyra Együttes közreműködésével. A sorozat utolsó előadásán — feb- iuárban — a népszerű színész­házaspár Bodrogi Gyula és Voith Ági ad zenés randevút az irodal­mi presszó törzsvendégeinek. Az előadások helyszíne: a csá­szártöltési Taverna presszó, és a keceli áfész eszpresszója. ITTASAN, BUKÓSISAK NÉLKÜL Súlyos közlekedési balesetek A Kiskunhalasi Állami Gazda­ság tajói borkombinátjának üze­mi útján ittas állapotban, bukó­sisak nélkül, tanulóvezetői enge­déllyel motorozott Törteli István, Kiskunmajsa, Bodoglár 56. szám alatti lakos. Ittassága és gyakor­latlansága miatt elütötte az út­test szélén gyalogló Kiss Mária 19 éves, Kiskunhalas. Zsana II. kerület 65. szám alatti lakost, aki súlyosan megsérült. A mo­toros és utasa könnyű sérüléssel úszta meg a balesetet. Bácsborsód határában Ispano- vity Gergely 24 éves, Katymár, Sztahanov utca 19. szám alatti lakos személygépkocsijával közle­kedve elaludt, s járművével egy fának ütközött. Ispánovity Ger­gely súlyosan, felesége könnyeb­ben sérült meg. Az anyagi kár 25 ezer forint. Dunapataj határában, az 51-es számú úton Tokodi László bu­dapesti lakos nem az út- és lá­tási viszonyoknak megfelelő se­bességgel vezette személygépko­csiját. Ezért elütötte az úttest szélén álló Milankovics János 53 éves, Baja, Móricz Zsigmond ut­ca 21.. és Ferenczi István orosz­lányi lakosokat. Milankovics sú­lyosan, Ferenczi könnyebben megsérült. Kiskunhalason a Széchenyi és a Kazinczy utca kereszteződésé­ben Gyurcsik István 54 éves, Kiskunhalas, Kertész utca 15. szám alatti Iákos kerékpárral fi­gyelmetlenül akart kanyarodni, s ezért összeütközött a már fék­távolságon belül érkező Gyöngyi István személygépkocsijával. Gyurcsik Istvánt súlyos sérülés­sel szállították a mentők kór­házba. Kecskemét határában Barcsik János '36 éves. Hetényegyháza, Űrihegy 49. szám alatti lakos se­gédmotoros kerékpárjával figyel­metlen vezetés miatt elütötte az úttest jobb oldalán kerékpárja mellett álló Kerekes Sándor 44 éves, Kecskemét, Számadó utca 16/a. szám alatti lakost. Kerekes Sándort súlyos sérüléssel, ittas­sága miatt eszméletlen állapot­ban szállították kórházba. G. G. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: , dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába! •fszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 1001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X Háromszoros halállal Színvonalas történelmi ismeret- terjesztésnek tekinthető Hubay. Miklós Háromszoros halállal cí­mű tévéjátéka. Ilyenből sohasem lehet elég. Még ma is keveset tu­dunk a napjainkra is kiható 1918 hazai történéseiből, az eseménye­ket előidéző körülményekről. Az író elkoptathatatlan érde- kességű formában, egy bírósági tárgyalás ürügyén idézte föl Tisza István gróf meggyilkolását. Ép­pen az nem derült ki a tévéjáték­ból, amiért talán íródott: miért volt végzetszerű a volt miniszter- elnök halála. Korántsem a védel­mével megbízottak ügyetlenkedé­se, felelőtlensége, a pillanatnyi helyzet alakulása szolgáltatta ki (őt sorsának. Négy háborús év iszonyatos szenvedései, a sebe­sültek, halottak, árvák, özvegyek százezrei húzták meg a ravaszt, ítélkeztek, mert mindenki úgy vélte, hogy Tisza egyike volt a kanóegyújtogatóknak. Talán azok haragudtak rá a legkegyetleneb- bül, akik a leghangosabban kö­vetelték „a kutya Szerbia” meg- leckéztetését. Krucsai Margit telefonos kis­asszony hősiessége is méltó tár­gya lehetett volna Hubay Miklós író és Gábor Pál forgatókönyv­író, rendező tehetségének. A rész­letek gondos megmunkálásával, hús-vér' figurák életre keltésével bizonyították sokszor méltányolt hozzáértésüket. Kitűnő színészi teljesítmények­nek tulajdonítható, hogy így is sok mindent megértettünk, megérez- tünk 1918 októberéből. Pap Vera (a telefonos kisasszony), Gosztonyi János (Mondada had­bíró), Hernádi Judit (gróf Almási Denise) egyaránt légkört teremtő figurát formált. Tánczos Tibor — azt hiszem utolsó szerepében — egyszerűségében is félelmetes Ti­sza István volt. Talán a Sztany- kovszky zászlóst megszemélyesítő Szakácsi Sándor érződött halvá­nyabbnak a kívánatosnál. Heltai Nándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom