Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-09 / 262. szám

A tanács vb-ülése Kecskeméten A megyeszékhely tanácsi vég­rehajtó bizottsága tegnap meg­tartott ülésén megvitatta és némi módosítással jóváhagyta a ta­nács és a vb jövő évi munkater­vére előterjesztett javaslatot. Ugyancsak a jövőre esedékes fel­adatokról döntött a testület, miu­tán áttekintve az utak, hidak fenn­tartására, korszerűsítésére szol­gáló költségvetési összeg ez évi felhasználását, körültekintő rang­sorolással meghatározta a jövő évi feladatokat. A szóban forgó költségvetési ke­ret ez évi felhasználásával kap­csolatban csak egy-két közérdekű értesülés: előreláthatóan novem­ber végén, december elején, ideiglenes jelleggel, átadják a közúti forgalomnak a Dózsa György út átépített szakaszát, amelynek végleges átadása a ta­vasz folyamán várható. A végrehajtó bizottság a to­vábbiakban megtárgyalta ipari csoportjának állami törvényessé­gi felügyelete ellenőrzéseinek ta­pasztalatairól előterjesztett be­számolót, s megjelölte az ezzel kapcsolatos további feladato­kat. Majd az Árpádváros beruházásának helyzetéről szóló tájékoztatót vitatta meg, s fogad­ta el a testület. A városi tanács végrehajtó bizottságának ülése több bejelentéssel ért véget. „BÉKÉT A VILÁGNAK’* Jubileumi kórustalálkozó Kecskeméten • A Kecskeméti Óvónőképző Intézet kórusát Párdányi Judit vezényli. November 7- én délelőtt az óvónőképző in­tézet díszter­mében ren­dezték meg a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 62. és az óvónőkép­ző intézetek fennállásának 20. évforduló­ja alkalmából a testvérinté­zetek közötti jubileumi kó­rustalálkozót. A zenepedagó­giai, szakmai tanácskozá­sokkal össze­kötött rendez­vényt dr. Kraj- csovszki József, a Kecskeméti Óvónőképző Intézet igaz­gatója nyitotta meg. Köszöntötte a hajdúböszörményi, a szarvasi, a soproni intézetek kórusait, a diá­kokat, a tanárokat, valamint az ünnepségen megjelent jeles ven­dégeket, többek között Vikár László népzenekutatót, és Fasang Árpád zeneszerzőt. Ezt követően beszédében megemlékezett a Nagy Október történelmi eseményeiről. Rendezvényt a házigazda-in­tézmény énekkarának nagy sikerű műsora nyitotta, Párdányi Judit vezényletével. Ezt követően a haj­dúböszörményi, majd a szarvasi óvónőképző intézet hallgatói han­gulatos népdalcsokrokat, madri­gálokat, Kodály-, Bartók- és Ka- rai-kórusműveket adtak elő. Kü­lönleges műsorral készültek az ünnepi alkalomra a soproniak. Az ottani híres Stark-féle gyűjte­ményből, a Vietoris Codexből és más, zenetörténeti szempontból is érdekes kéziratokból válogattak, s mutattak be részleteket az inté­zet kamarazenekarának közremű­ködésével. Hasonló sikert aratott a Kecskeméti Óvónőképző Inté­zet nagy létszámú folklórkórusa gömöri népdalok, népballadák és népdalfeldolgozások előadásával. • A jubileumi kórustalálkozó vendégei. A jubileumi rendezvény több száz dalos közös éneklésével zá­rult. Fasang Árpád saját szerze­ményét vezényelte, a közismert „Békét a világnak” című kórus­művet. Tanácskozás a tsz-ek helyzetéről NEM OLCSÓBB AZ OLCSÓ! Az oktánszámigényekről A legutóbbi benzináremelés forgalmi következményeit még nem lehet pontosan felmérni, de a januári új árak nyomán kiala­kult fogyasztást már összegez­ték és értékelték az ÁFOR szak­emberei. Sajnos, a számszerűen kimutatható megtakarítások elle­nére sem csökkent a felhaszná­lás úgy, ahogy az várható lett volna. Legtöbben úgy próbálnak takarékoskodni, hogy az előírt­nál alacsonyabb oktánszámú ben­zint vesznek. Míg a 92 és 98 ok­tános benzin forgalma 15—20 százalékkal csökkent, a normál­benzin-eladás 8 százalékkal nö­vekedett ... Egyszóval,, ahová ed­dig szupert töltöttünk, oda most már csak normál jut! — Szokja meg a motor — mondják sokan, és azt hiszik, hogy a takaré­kosság így egyszerűen megvaló­sítható. Az autó motorjának oktánszám- igényét — a közhiedelemmel el­lentétben — nemcsak a sűrítési viszony határozza meg. A ben­zin kiválasztásánál figyelembe kell venni még néhány té­nyezőt, mint például a henger- furat-átmérőt, a motor üzemi hő­mérsékletét, a karburációt, a gyúj­tásidőzítést, az égéstér kiképzé­sét, a szelepvezérlési szögeket, de még az adott külső levegő hő­mérsékletét és páratartalmát is. Ijesztően bonyolult a felsorolás, és az átlagos autóstól nem is várható el, hogy ennyi műszaki körülmény figyelembevételével döntsön, mielőtt a benzinkúthoz kanyarodik. Mindezt elvégzik he­lyettünk a gyárban a konstruktő­rök akkor, amikor megadják a kocsi benzinoktánszám-igényét. Most viszont, amikor a takarékos­ság jelszavával a szuperbenzin­igényes Ladát, normálra „szok­tatjuk”, a fenti konstrukciós kö­rülményeket egyszerűen figyel­men kívül hagyjuk. Szakemberek véleménye sze­rint az alacsonyabb oktánszámú benzin használatával az autósok nem hogy spórolnak, hanem hosz- szabb távon pazarolnak, hiszen meggyorsítják a motor elhaszná­lódását. és közben még átmene­ti megtakarítást sem érnek el, hiszen a megszokott teljesítmény érdekében, a rosszabb üzemi kö­rülmények között, több „gázzal” autóznak, vagyis több üzemanya­got használnak fel. Tudomásul kell venni, hogy mindegyik jár­mű. mint szerkezeti egység össze­hangolt, ami azt jelenti, hogy va­lamelyik konstrukciós jellemző önkényes megváltoztatása az üze­mi jellemzők némelyikét megen­gedhetetlen mértékig ronthatja. Azok például, akik vastagabb hengerfejpakolás beszerelésével csökkentik a sűrítési viszonyt, és ezáltal kívánják redukálni az autó oktánszámigényét, lényegé­ben utat nyitnak a fogyasztás növeléséhez. Az így átfabrikált motorok üzemanyag-fogyasztása — igaz, hogy az olcsóbbik benzin­ből — megnövekszik, ugyanakkor csökken a teljesítmény és romlik a gyorsítókészség is. Az úgynevezett oktánszám- hiány növekedésével csökken a motor jól hasznosítható üzemi tartománya, ami a gépkocsi di­namikai jellemzőinek jelentős romlását eredményezi. A Wart­burgoknál és a Trabantoknál még veszélyesebb az ilyen „spó­rolós étrend” bevezetése. Mintegy másfél száz termelő-, halászati és szakszövetkezet, va­lamint 50 mezőgazdasági és mint­egy 100 — egyéb ágazatba tarto­zó. de szövetkezeti alapítású kö­zös vállalat helyzetét, képvisele­tét vitatta meg csütörtöki ülésén az országgyűlés mezőgazdasági bi­zottsága. A délelőtt megkezdődött ' ta - nácskozáson egyebek között meg­állapították: a szövetkezetek ki­emelkedően fejlődtek 1977—78- bon, s csaknem 13 százalékkal nö­velték termelési értéküket. A gaz­dálkodás bonyolultabb és szigo­rúbb feltételeihez kiválóan alkal­Kedden a késő délutáni órák­ban a 44-es számú úton egy sze­mélygépkocsi, amely Nyárlőrinc irányába haladt, szabálytalanul előzött, s nekiütközött Csik Kál­mánná Nyárlőrinc, Iskola utca 11. szám alatti lakos személyautójá­nak. Az ismeretlen személygép­kocsi vezetője továbbhajtott, majd megfordult, hogy Kecske­métre távozzon, ám a lászlófalvi kereszteződés előtt levő hídkor- látnak ütközött. Egy önkéntes rendőr tett jelentést az esetről, s nem sokkal később a közlekedés- rendészeti járőr már igazoltatta Jánváry István Kecskemét, Li­get utca 6/a. és Fekete István Kecskemét, Szolnokihegy 2. szám alatti lakosokat. Mindketten erő­sen ittas állapotban voltak. A bal­eset során szerencsére személyi sérülés nem történt, de a két járműben 28 ezer forint anyagi kár keletkezett. Jánváry István­tól vezetői engedélyét elvették. Kecskeméten az Izsáki út 5. számú ház előtt Oláh György 30 éves, Kecskemét, Badacsony utca 4. szám alatti lakos egy személy- gépkocsiból szállt ki erősen ittas állapotban. Körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten, s ek­kor érkezett oda már féktávolsá­gon belül motorkerékpárjával So- hajda László Kecskemét, Budai­hegy 241. szám alatti lakos. Az ütközés következtében mindket­ten a földre zuhantak és megsé­rültek. Ugyancsak a megyeszékhelyen a Rákóczi út és a Kiskörút ke­reszteződésében Berényi István 40 éves, Kecskemét, Petőfi Sán­dor utca 9. szám alatti lakos sze­mélygépkocsijával a nedves úton megcsúszott és nekiütközött Reidl Zoltán kecskeméti lakos személy- gépkocsijának. Az anyagi kár meghaladja a négyezer forintot. Berényi István ittas állapotban volt Kecskeméten a Szegedi út és a Külső körút kereszteződésében, Szabó Zoltán 34 éves, Kecskemét, Csóka utca 3. szám alatti lakos ittasan kerékpározott, nem adott elsőbbséget a védett útvonalon személygépkocsival közlekedő dr. mazkodott a szövetkezetek élen­járó csoportja, mintegy 400 kö­zös gazdaság. Az állami szabályo­zás ösztönzése és a téeszek tag­ságának felismerése nyomán je­lentősen fejlődött és kiteljesedett a kölcsönös támogatási alapok intézményrendszere: 1978-ban az alap már 347 millió forintra nőtt. Jelentős az előrelépés a szö­vetkezeti demokrácia fejlesztésé­ben is. A szövetkezeti demokrá­cia erősítését és a téeszek érdek- képviseletét hatékonyan segítette a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa. (MTI) Lázár Ferenc ceglédi lakosnak és összeütköztek. A kerékpáros megsérült. Ittas állapotban vitatkozott a Molnár Erik utca 9. számú ház előtt Dunai Sándor Kecskemét, János vitéz utca 16. és Kaszala Ferenc Kecskemét, Akadémia körút 67. szám alatti lakos. Nem tudtak megegyezni a továbbhala­dás irányában, s dulakodás köz­ben Dunai Sándor szinte kiesett az úttestre. Ekkor érkezett oda egy tehergépkocsi, ám annak ve­zetője az ütközést hirtelen féke­zéssel elhárította. Dunai Sándort ittassága miatt eszméletlen álla­potban szállították a kórházba. Kecskeméten a Szentgyörgyi Ferenc és a Brassói utca keresz­teződésében Kojtár József Kis­kunfélegyháza, Attila utca 26. szám alatti lakos a rábízott te­hergépkocsival szabálytalanul ka­nyarodott és nem biztosított el­sőbbséget Kormos Ferenc Kecs­kemét, Vasvári Ferenc utca 10. szám alatt lakó segédmotorosnak, aki ittas állapotban közlekedett. Az ütközés következtében szeren­csére személyi sérülés nem tör­tént. Feltehető, hogy Kojtár is it­tas állapotban volt. Baján a Mártonszállás II. ke­rület 109. számú ház előtt Kiss Imre, Érsekcsanád, Tanya 24. szám alatti lakos ittas állapotban kerékpározott és összeütközött egy másik kerékpárral. Kiss Imrét súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Kiskunfélegyháza és Bugac kö­zött Turcsányi László 18 éves, Kiskunfélegyháza, Tanya 257. szám alatti lakos motorkerékpár­jával közlekedve későn vette ész­re az előtte kivilágított lovas ko­csit és nekiütközött. A fiatalem­bert eszméletlen állapotban, élet- veszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Kiskunhalason Kozla Kálmán Kiskunhalas, Széchenyi utca 41. szám alatti Iákos tehergépkocsi­val tolatás közben elütötte Peli­kán Mihályné 56 éves, Kiskunha­las, Gyep utca 15. szám alatti la­kost, aki súlyosan megsérült. G. G. Orgoványi öregek A megye öregek napközi ottho­nai közül az orgoványi a leg­újabb. Látogatói között többség­ben vannak az egyedülálló idős emberek. Velük teremtett kap­csolatot a Hazafias Népfront me­gyei titkárságának ajánlására a kecskeméti fodrász szövetkezet Sasson brigádja. A nőkből álló tíztagú brigád a napokban már ismerősként lepte meg látogatá­sával a napközi lakóit, s szerzett' örömöt kis ajándékokkal, rögtön­zött műsorral. A fogadott nagy­mamák, nagypapák különösen a brigád egyik tagja 5 éves kislá­nyának szavalatát hallgatták sze­retettel. Részeg járművezetők, gyalogosok HÍREK • HÍREK EGYÜNK JAMOKAT! Jamokat kínálnak — így szól a felirat — a kecskeméti Alföld Aruház föld­szinti élelmiszer osztályán. Az előkelő szófelirat csábító. Francia „import”. Lám. ezt is megértük’ Ja- molhatunk karácsonyig — szakadásig a polc. Oly hívogatóak a címkék, hogy már nyúlnék egy ínycsiklandó földieperpár- rai illusztrált üvegért, de még idejében visszarántom a kezem, mintha tűz égette volna. Hogyisne! Nem szeretnék megint úgy járni, mint egyszer egy élelmiszerboltban, ahol dzsemet (és még csak nem is gyümölcsízt!) meré­szeltem kérni az eladótól. Akkor és ott a kedves és bájos eladónö. úgv tűnt, elhült nyelvi tökéletlen­ségem láttán, vagy hallatán, mert tüstént helyreigazított: — Ne dzsemet tessék mondani. Jamot. Az szebb! Megvallom, azóta is tátva marad a szám az ilyen „jamok” láttán, és egyre azon tűnődöm, milyen bizarrnak hatna ez a fajta ragozás: én jamolok. te jamolsz, ő jamol. mi... Am nem folytatom. Ügy is eleget kísért a nyomda ördöge. Még megesik, hogy majmol tesz belőle . . . K—1 NAPTÄR 1979. november 9., péntek Névnap: Tivadar Napkelte: 6 óra 39 perc. Napnyugta: 16 óra 16 perc. Holdkelte: 21 óra. Holdnyugta: 11 óra 26 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 7-én a középhőmérséklet 5,2 (az 50 éves át­lag 6,9), a legmagasabb nappali hőmér­séklet 10,3 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor 3,7. 13 órakor 12 ,1 Cel- sius-tokot mértek, a reggeli legalacso­nyabb hőmérséklet 0 Celsius-fok volt. — NEGYVENNÉGYES KOM­MUNISTÁKAT köszöntöttek. A felszabadulás esztendejében párt­taggá lett, és az új rendért kez­dettől fogva tevékenykedő kom­munistákat tüntettek ki a napok­ban a kiskőrösi járási pártbizott­ságon. Nyolcvan egykori helyt pártszervezöt jutalmaztak meg helytállásáért. — Vigyázzunk értékeinkre! A megyeszékhelyen megforduló, kecskeméti járásbeli emberek kö­zül egyesek háziállataikat is el­hagyják. Az idén például találtak gazdátlan lovakat, teheneket, ház­őrzőket, de akadt a talált tárgyak között 50 ezer forintos betétkönyv és 320 literre szóló olajjegy is, me­lyet a becsületes megtalálók átad­tak a hatóságoknak. Az idén ed­dig négyszázan jelezték, hogy va­lamilyen személyes tárgyukat el­hagyták, illetve ellopták. Kedve­zőbb a helyzet a megtalált tár­gyakkal. Az elmúlt tíz hónapban talált 776 tárgyból 621-et már visz- szaadhattak a tulajdonosoknak. — A megyei népi hatalmi szer­vek múltbeli iratanyagának ren­dezését a közeljövőben fejezik be a Bács-Kiskun megyei Állami Le­véltárban. Papp Imréné és dr. Bi­tó Ferencné, a levéltár munkatár­sai négyévi munkával, felszabadu­lásunk 35. évfordulója tiszteletére az egykori nemzeti bizottságok, földosztó, igazoló és termelési bi­zottságok anyagait hamarosan rendszerezve adhatják ki a kezük­ből. Az iratokról ismertető készül majd, amelyet a Levéltári Szemle című országos szakfolyóirat 1980. évi első számában tesznek közzé. — Fiatalok a még fiatalabba­kért. Jánoshalmán a Petőfi Ter­melőszövetkezetben három éve alakították meg az ifjúsági klubot. Ma már csaknem harminc fiatal tagja a klubnak, amely alkalman­ként szívesen szerez örömet a gyermekkorúaknak is. Tervezik, hogy az idei Télapó-ünnepségen bábjátékkal és egyéb műsorral kedveskednek a község óvodásai­nak. — „Delta”-vállalás. A takaré­kos anyaggazdálkodásban már ed­dig is számottevő eredményt értek el a Dél-magyarországi Áramszol­gáltató Vállalatnál. A bajai áram- szolgáltatók „Delta” aranykoszo­rús szocialista brigádja ebben az évben eddig már 5360 kiló vas-, réz- és alumínium-hulladékot adott át értékesítésre, több mint 80 ezer forint értékben. Pótfel­ajánlásként a „Delta” vállalta még 300 liter üzemanyag megtakarítá­sát is. — A népszámlálás előkészítésén dolgoznak Kalocsán. Már kijelöl­ték a számlálókörzeteket. Hatvan­négy belterületi és négy külterü­leti körzetben dolgoznak majd a kijelölt összeíróbiztosok és a felül­vizsgálok. NÖVÉNYVÉDELMI KÖZLEMÉNY Az idén az almafavarasodás kártétele kisebb volt mint az előző két évben. A fák lombozatán azonban országszer­te veszélyes mértékű fertőzöttség ala­kult ki. Bács-Kiskun homokhátsági körzetében 5—15, a megye déli felében, a Bácskában 15—30 százalékos fertő- zöttséget észleltek. Az áttelelő anyag mennyisége miatt tavasszal ismét fennáll a korai járvány kialakulásának a veszélye. Enneir csökkentése érdekében célsze­rű a lombfertőtlenítő, áztató permete­zés. A vegyszeres kezelést a szokásos­nál nagyobb lémennyiséggel, Chinoin — Fundazoi WP-vel vagy a teljes lombhullás után — ha erős állati kár­tevőfertőzést észlelünk — DNOC — hatóanyagú készítménnyel végezzük el. A lombozat megsemmisítésére felhasz­nálható karbamid is. Hatása azonban akkor kielégítő, ha csapadékos és eny­he az őszi. téli időjárás. — JOGÁSZOK TANFOLYA­MAI. Tegnapi ülésén a Magyar Jogász Szövetség Bács-Kiskun megyei szervezetének vezetősége megtárgyalta a vállalati, illetve a szövetkezeti jogtanácsosok tovább­képző tanfolyamának, valamint a munkaügyi döntőbizottsági tiszt­ségviselőknek tartott tanfolyam tapasztalatait. — Helytörténeti pályázók, fi­gyelem! Meghosszabbították a megyei helytörténeti pályázatra szánt dolgozatok beküldésének ha­táridejét. November 30-a helyett december 15-ig fogadják el a pá­lyamunkákat, mivel az azokhoz szükséges forrásanyagokhoz a Bács-Kiskun megyei Állami Le­véltárban végzett szakipari mun­kák miatt az érdekeltek nem tud­tak hozzáférni. Hosszabb szünet után azonban a levéltár ismét a kutatók rendelkezésére áll. — CALCUTTÁTÓL A MOUNT EVERESTIG címmel a világ leg­magasabb pontjáig „kíséri el" az érdeklődőket — természetesen sok színes diaképpel és eredeti muzsi­ka megszólaltatásával — dr. Mó­czár László egyetemi tanár ma, pénteken Kecskeméten a Tudo­mány és Technika Házában 16 és 18 órakor kezdődő előadásával. A bizonyára sok érdeklődőt vonzó előadást a földrajzi szabadegye­tem keretében rendezik meg. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. november 9. péntek este 7 óra: BŰCSÜZÁS JÚNIUSBAN Blaha-bérlet Budapest, Pataki Művelődési Központ, 19 óra: ÉN VAGYOK RAVELSZKI MOZI 1979. november 9.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor AZ ELVESZETT MÜLT Színes, magyarul beszélő francia—holland film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 és háromnegyed 6 órakor HÍVJ a MESSZESÉGBE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul beszélő szovjet film 8 órakor AZ UTOLSÖ SZOLGALAT Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai film MESEMOZI: Háromnegyed 6 órakor! TÖBB MESE EGY SORBAN Színes magyar mesefilm-összeállitáS STÜDIÖMOZI: 8 órakor! ALLONSANFAN Színes olasz film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, « Szabadság tér 1/a. 6OO1 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdábaa ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X ■m MÉM

Next

/
Oldalképek
Tartalom