Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-05 / 233. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. október S. Szakmunkások a termelőszövetkezetben A z a halk mormolás, amelyet az üzem hallat, no meg a mérőműszerekkel is fölszerelt, föld alá búvó, egymásba torkolló, majd különváló csövek rendszere, ébrentart ja az emberekben a tudatot: a Kőolaj, és Földgázbányászati Vállalat szanki egysége veszélyes üzem. Persze, az itteniek, akik a környéken kibányászott szénhidrogén fogadásával és az országos vezeték- hálózatba történő továbbításával foglalkoznak, megszokták már a körülményeket. Jó szerencsét! A szakmunkások rétege egyike azoknak a szociális csoportoknak, amelyik leginkább különbözik a tradicionális parasztoktól. A termelőszövetkezetekben dolgozó aktív korú tagok mintegy egyötöde, a fizikai dolgozók csaknem egynegyede tartozik közéjük. □ □ □ Származásukat tekintve sem zárt paraszti csoport, csaknem egyharmaduk nem mezőgazdasági foglalkozású családból jött. Saját életútjukat tekintve is az „ur- bánusabb" rétegek közé tartoznak, közel negyven százalékuknak első munkahelye a fővárosban, illetve városban volt, sőt a szak. munkások fele nem a mezőgazdaságban kezdte pályáját. A vezetők, értelmiségiek után e csoport tagjai vittek a szövetkezetbe legkisebb arányban földet (9,6 százalék). Iskolai végzettségükre jel. lemző az általános iskola 8 osztálya, de minden 14. már középiskolát végzett. A réteg lakástípusa ■ családi ház (50 százalék). Közel ennyien laknak szüleiknél (45 százalék), tehát nem rendelkeznek önálló lakással, az önálló életvitel legfontosabb feltété- lével. Részben magyarázza a helyzetet, hogy a szakmunkások között a legnagyobb a 30 éven aluliak aránya. Lakásaik (saját vagy a szülőké) 42,5 százaléka egyszo. bás, a 3 vagy többszobás, íaká- sok aránya elmarad a szellemi dolgozók, középfokú szakemberek mögött, de kedvezőbb arányú, mint a szövetkezetben a szakképzetlen fizikai munkásoké, vagy az értelmiségieké. A lakás szobaszáma azonban szorosabb korrelációt mutat a jövedelemmel, mint a munkajelleg csoporttal. Az 1000 Ft-on aluli jövedelemmel rendelkező szövetkezeti tagok kétharmada lakik egyszobás lakásban, s egy- harmada két- és többszobás lakásokban, a 3001—5000 Ft közötti keresetűeknél fordítva; kevesebb, mint egyharmada lakik egy-, kétharmada két- és többszobás lakásokban. A szakmunkások 1,8 százalékának egyetlen komforttényező sincs a lakásában, minden 4. nek egy — s több mint egyharmada 3—6 komforttényezővel rendelkezik. Fő közlekedési eszközük a kerékpár, de csaknem minden második rendelkezik motorkerékpárral. és 15 százalékuk gépkocsival. □ □ □ Vizsgáltuk, hogy milyen nagyobb anyagi természetű terveik vannak a következő 3—5 évben. Terveik között első helyen (34,7 százalék) a lakásépítés, második helyen (25,1 százalék) a lakberendezés, és harmadik helyen a gyermekek iskoláztatása szerepel. Figyelemreméltó, hogy több mint egyötödüknek nincs semmiféle terve sem. Egyéb terveik között erőteljesen szerepel az iskolai tanulmányok folytatása (15,6 százalék), a munkahely (14,4 százalék), sőt a szakma (5,4 százalék) változtatásának igénye is. Mindenesetre ezek a tervek, elhatározások amellett szólnak, hogy ebben a társadalmi csoportban az egyén helyzetének megváltoztatásához lényegesen nagyobb energiák halmozódtak fel, mint a szakképzetlen fizikai dolgozód körében. Ugyanakkor alig akad olyan, aki úgy véli, hogy vezetői munkakörbe kerül a következő 3—5 évben. A szakmunkásoknak a szövetkezeten belül kevesebb, a lakóhelyén több, más községekben és városokban — az értelmiségiek és vezetők után — ugyancsak több a lehetőségük, hogy munkát vállaljanak, elhelyezkedjenek. Életlehetőségeik megválasztásában több lehetőségük van, kondícióikat javítja, hogy nagyobb részük fiatal, állandó a munkaerő-kereslet és konvertálható szakmával rendelkeznek. Választásaik iegna. gyobb korlátja, hogy a lakás megoldása más városban, községben csaknem lehetetlen, s többnyire nem rendelkeznek megfelelő közlekedési lehetőséggel. □ □ □ A szakmunkások rendelkeznek a legkisebb arányban (67,7 százalék) háztáji gazdasággal. A gazdaságoknak mintegy fele a család szükségleteinek ellátását szolgálja, a másik fele az árutermelés különböző fokain álló gazdaság. Minden negyedik tagnak hagyományos, s minden nyolcadik tagnak korszerűbb, a többinek nincs gazdasági felszerelése. ( A szakmunkások — különösen a nem hagyományos mezőgazda- sági munkahelyeken dolgozók; szerelők, kőművesek, villanyszerelők stb. — nincsenek egyoldalúan a háztájira utalva. Különösen a fiatalabbak kezdetben „karrierre orientáltak”, vagyis a gazdasági szervezetben szeretnének előbbre jutni. Amikor azonban kiderül, hogy ez nem lehetséges, illetve nem elegendő ahhoz, hogy nagyobb kiadásaikat megoldja (például házépítés) rendszerint akkor keresik a lehetőségeket a „második gazdaságban”; a divatos szakmákban, a szolgáltatásban, vagy a háztáji gazdaságban. □ □ □ Bár a szakmunkások csaknem kétharmada tölti munkával szabadságát, ez a réteg rendelkezik baráti társasággal és utazgat legnagyobb arányban, jár a leggyakrabban szórakozóhelyekre, moziba, háromnegyede olvas rendszeresen napilapot, s az értelmiség után ők olvasnak legnagyobb arányban szakkönyveket. A munkavállalók tudatával alkudták ki nagyobbik részük számára (54,5 százalék) az alkalmazotti státust. Helyzetük olyan — bár érdekkéo- viseletük a szövetkezeten belül nem megoldott —, hogy csaknem minden munka a mezőgazdaságban (gépi munkák), az építkezésben, ipari tevékenységben elsősorban rajtuk múlik, s nélkülözhetetlenségük, más vállalatoknál is hasznosítható szakképzettségük révén érdekeiket többé-kevésbé érvényesíteni is tudják. Az érdekérvényesítés azonban nem kellően intézményesített, legtöbbször informálisan történik. Holott a korszerű, ipari mezőgazdaság irányába mutató elemet képviselik társadalmunkban. S. T. — Ez a morajlás az én fülemnek azt mondja: rendben folyik a termelés — mosolyog Brunner Sándor, a gépészeti karbantartó csoport vezetője. — Azt kívánom, hogy az év 365 napjából egy se legyen számunkra nehezebb, mint a mai. Jól beszélek, Jóska? Becsülettel helytállni A megszólított, Mucsi József, vízműkezelő nem túl régen pénzjutalmat kapott bátor helytállásáért. Itt benn, a földgázüzemben történt az eset, amikor kitüntette magát. — A munkahelyemmel szomszédos kompresszorházban az egyik gép alkatrészének anyaghibájából baleset történt — meséli a fiatalember. — Az ott dolgozó Márk Imrét eltalálta a robbanáskor leszakadt gépdarab és ammóniagáz-ömlés is bekövetkezett. Kirohantam és a vészleállítók közül a hozzáférhetővel megpróbáltam beavatkozni, de nem tudtam megszüntetni a gázömlést. Ezután segítettem a bordatörést szenvedett kompresszorkezelőnek kijutni a veszélyes zónából. A szél ránk fújta a gázt, engem is fojtani kezdett. Szerencsére, mielőtt az erőm elveszítettem volna, mások is segítségünkre siettek. Az eset után tíz napig feküdtem kórházban, mert a hangszalagjaim megsérültek. Egy csöndes nap az olajbányászoknál • Dékány Sándor, Mucsi József, Brunner Sándor, Fekete Béla és Pintér András. Pintér András kazánkocsi-ke- zelő, aki Mucsival együtt már az idevalósi, szanki származású bányászokat képviseli, és az üzem kollektívájában a fiatalabb nemzedéket, maga is átélt már néhány forró pillanatot, amióta tizenöt évvel ezelőtt szénbányászból olajos lett: — Az algyői 168-as kút kitörésekor a karácsonyt és a szilvesztert is ott töltöttem az elfojtásnál. A szanki. 24-es is karácsonyi ajándékképpen bokrosodott meg, mert a kutak általában télen törnek ki. Zsanán is részt vettem az elfojtásban, igaz, csak közvetve. A kemény tekintetű olajipari szakmunkás párttag, tagja az üzemi alapszervezeti és a községi pártvezetőségnek is. Bányásznapkor a Bányászati Szolgálati Érdemérem bronz fokozatát tűzték a mellére. • Tamás István, Biczó Géza és Szmodics József. * Savanyúság zacskóban Kiskunhalas szélén, egy volt tanyaépület fehérre meszelt homlokzatán apró tábla piroslik „Tartósító üzem” felirattal. Ettől eltekintve nehezen találná ki a kívülről szemlélődő, hogy az áfész egyik üzeméről van szó. Az .udvaron már más kép fogadja a’ betekintőt: hatalmas tartályok, paprikásládák sűrű oszlopokban, amelyek között feltűnik olykor egy-egy fehér köpenyes asszony. — Házias módszerekkel és eszközökkel végezzük a savanyítást — mondja Varga Istvánná, az üzem vezetője. — A konzervgyáraktól eltérően nem üvegekbe, hanem nylonzacskókba csomagoljuk készítményeinket, melyeket négy város: Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunhalas és Dunaújváros ÁFÉSZ- boltjaiban árusítanak. Jelenleg a paprika savanyítását végezzük, amelyből kilenc vagonnal dolgozunk fel az idén. Már befejeződött a zöldparadicsom és az uborka tartósítása. Káposztából 15—20 vagonnal terveztünk ebben az évben, de minden héten csak annyit dolgozunk fel belőle, amennyit az előző héten elszállítottak, vagyis mindig frissen, túlsavanyodás nélkül kerül a boltok pultjaira. — Hánv embert foglalkoztatnak? — Jelenleg tizennégyen vagyunk, valamennyien asszonyok. — Csak asszonyok? A gépesítés hiánya miatt, úgy látom, elkelne itt az erős férfikéz... — Volt már férfi segédmunkásunk, de nem sokáig bírta — mondja nevetve. — Tudja hogy van az, ahol ennyi asszony dolgozik! Addig ugratják, míg élőbb- utóbbi elmenekül közülük. Persze így a nehezebb fizikai munkát is nekünk kell elvégezni, de hát ez a büntetés ... A parányi iroda szinte oklevelekkel van kitapétázva. Ahogy kíváncsian nézegetem őket, Varga Istvánné lelkesen magyarázza, hogy éppen tíz évvel ezelőtt, így október táján alakult meg az üzem, s azóta minden évben elnyerte még a „Kiváló üzem” címet. Átmegyünk a csomagoló helyiségbe, ahol gyors kezű. vidám, fehérbe öltözött asszonyok szorgoskodnak a paprikával telt edények, s a mérlegek között. — Ezeket az alma alakú és a hegyes-erős paprikákat negyedkilós csomagolásban szállítjuk. Nagyon közkedvelt ma mind a kettő — mondja az üzemvezető, majd furcsa masinákhoz vezet. — Polietilénhegesztő gépek, amelyekkel a nylon zacskókat zárjuk le. Jövőre talán már más fajta gépekkel is dicsekedhetünk. Készítményeink iránt elég nagy a kereslet, de több savanyítótartály, több munkaerő kellene ahhoz, hogy ki tudjuk elégíteni az igényeket. Mészáros Imre, a kiskunhalasi ÁFÉSZ elnöke a következőket meséli, amikor a tartósítóüzemről kérdezem: — Tíz évvel ezelőtt nem tudtunk eladni néhány vagon káposztát, s a szükség adta az ötletet a savanyításhoz. Az akkor még ideiglenes üzem készítményei olyan népszerűek lettek, hogy célszerűnek láttuk továbbra is fenntartani, sőt fejleszteni. Annak idején 200 ezer forint volt az üzem évi termelési értéke, ma már meghaladja a hárommillió forintot. — Tervezik további fejlesztését is? — Csak amennyit a házias jellegé megenged. Így a nehezebb fizikai munkákat igyekszünk gépesíteni. vagyis a nyersanyag mosását. feldolgozásának előkészítését. Régi álmunk, egy másik tartósítási mód, az aszalás bevezetése — mondja eltűnődve. — Sajnos, még csak elképzelés, hiszen beindításához új üzemrész építése, szárítóberendezések beállítása szükséges, de reméljük, megvalósítható lesz ez is a közeljövőben. A gyümölcsök ilyen módon történő tartósítását lassan kezdik elfelejteni. Tartósítóüzemünkben jelenleg van egy bizonyos holtidő, amikor befejeződik a savanyítás, s a munka több, mint egy hónapig szünetel. Ezt a munkaidő-kiesést is megszüntethetné az aszalással történő tartósítás bevezetése. Minden évben többet, minden évben jobbat — ez jellemezte ezt az üzemünket az elmúlt tíz év során, s az igényekhez, meg a lehetőségekhez mértén továbbra is azon leszünk, hogy az elkövetkezendő évtizedekben se jellemezze más. A beszélgetések után akaratlanul is felvetődik bennem a kérdés: Minek köszönheti ez a parányi üzem jó eredményeit? Hiszen egyszerű, bizonyos mértékben még manufaktúrás módszerekkel és eszközökkel dolgoznak. Vagy éppen ebben rejlik a válasz? Ugyanis ismerik a fogyasztók igényeit, az igények alakulását, változását, amihez rugalmasan, könnyen képesek alkalmazkodni, mert nem köti termelésüket speciális géppark, vagy más nagyobb beruházás. Sőt, ragaszkodnak is a házias jelleg megtartásához. Persze, az igényeket nem tudják kellően kielégíteni, azonban kétségtelen, hogy a háztáji gazdálkodáshoz hasonlóan, ma még nagy szükség van az ilyen apró üzemekre is, a fogyasztók jobb, választékosabb ellátása érdekében. K. E. • Papp Ferencné és Szemerédi L ászióné. Fekete Béla csoportvezető, aki Szolnokról jött a Kiskunságba, s ide is telepedett, szintén ebben az elismerésben részesült. — Itt dolgozom már a legelső tankállomás építése óta — mondja. — A beruházási munkákban többfelé részt vettem, mint csőszerelő. Az aranykoszorús Gagarin brigáddal Zsanán mi fektettük le az oltáshoz a vízvezetéket. Nagyon szeretem ezt a jó légkört, ami itt, a szanki bányásztársaság közt van. A fiamat is olajosnak nevelem. Dékány Sándor az eredeti szakmáját tekintve szobafestő, a gázüzemben technológiakezelő, a Forradalmi nevű szocialista brigád tagja. Szánkon született földműves családban, s amikor a honvédségtől leszerelt, az üzem nem tudta a szakmájában foglalkoztatni. Elvégezte a kompresz- szorkezelő tanfolyamot, kazánfűtő, és olajipari szakmunkás-képesítést szerzett. Az idén Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést vett át a bányásznapon. Kilencvennyolc nő nevében Őszi napsütésben dolgoznak a telepen az emberek. Papp Ferencné, az üzem energetikusa a gépészektől jön az irodája felé. — A Puskás Tivadar brigádnál voltam, amelynek én is tagja vagyok — világosít föl. — Az idei olajbányász művelődési hetek alkalmából második helyezést értünk el egy tablóval. Az üzemmérnöknőnek akad megbeszélnivalója a többi kis közösséggel is. Áz ő feladata a munkához felhasznált energiahordozókkal való takarékos gazdálkodás. Mert bár itt van az energia forrása, azért ők sem pocsékolhatják az olajat, a gázt, s az elektromos energiát. Az energetikus pedig egyedül nem képes az elképzeléseit megvalósítani, szót kell értenie a brigádokkal, s azok segítik is. . Szemerédi Lászlóné szállítási adminisztrátor is brigáStag, az ő kollektívájukat Pax-nak hívják. Háromszor érdemelték ki már az aranykoszorús jelvényt. Szemerédi né az idén bányásznapkor a Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést vette át. — Kilencvennyolc nő dolgozik nálunk, zömmel az adminisztrációban — tájékoztat. — Az egyenjogúságra nem lehet panaszunk, ezt mindannyiunk nevében elmondatom. Megbecsülnek bennünket. A három fúrós Most indulnak munkába. Biczó Géza, a Kiváló Bányász kitüntetés birtokosa .fúrómester. Még 1946-ban Répcelakon jegyezte el magát az olajiparral. Négy esztendeje dolgozik a megyében, a lakása Nagykanizsán van, tizenkét naponként oda-vissza ingázik. Huszonhat éve, hogy fúrómester, s azóta váltóműszakban teljesít szolgálatot. — Most Zsana határában dolgozunk — feleli érdeklődésemre. — Én harmincegy éve vagyok a szakmában — szól a magas termetű másik fúrómester, Tamás István, aki a bányásznapkor Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott. — Dobri községben lakom a Dunántúlon. Negyedízben helyeztek már ide, Bács- Kiskun megyébe. Amióta Lovászi és Bázakerettye határában olajipari munkás lettem, bejártam az országot a Kisalföldtől a Nagyalföldig. Kissé fáradtnak is érzem már magam, pedig még csak 51 éves vagyok. Várom, hogy nyugdíjba mehessek. Pihengetek majd otthon a hegyen és jókat boroz- gatok a pincében, ha fölkeres valaki a régi cimborák közül. — Én szintén ötvenegy éves vagyok, és bizony én is várom már a pihenést — vallja Szmodics József, a szanki üzem aranygyűrűs főfúrómestere. — Zalaegerszegről járok ide dolgozni. Ez is fárasztó, de a mi egészségünk igazi ellensége a tél és az éjszaka. A drága fúróberendezéseknek éjjelnappal, télen-nyáron működni kell. És vannak még rendkívüli események is, például a kútkitö- rések. — Mi szeretjük a munkánkat. Sokan megpróbálják, de alig kóstolnak bele, továbbállnak. Mi hárman, még a felszabadulás után lettünk olajbányászok, és akkor bizony örültünk, hogy egyáltalán valahol elhelyezkedhetünk. Talán ez az oka, hogy a kemény vándorélet ellenére is KTtartottunk. Azt kívánom, hogy az utánunk jövők is úgy szöressék majd a fúrótornyot, mint mi hárman. A. T. S. A VOLÁN 9. SZ. VÁLLALAT 1979. NOVEMBER 19-CEL autóbuszvezetői tanfolyamot indít Kecskeméten A tanfolyamon: KECSKEMÉT, BAJA, KALOCSA szolgálati helyekre képezünk autóbuszvezetőket. JELENTKEZNI LEHET: 21. év betöltése után — kétéves tehergépjármű-vezetői gyakorlattal a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. KECSKEMÉT, CSÁKTORNYÁI U. 4—6. BAJA, NAGY ISTVÁN U. 96. SZ. 3753