Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-05 / 233. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1979. október S. Szakmunkások a termelőszövetkezetben A z a halk mormolás, amelyet az üzem hallat, no meg a mérőműszerekkel is fölszerelt, föld alá búvó, egymásba torkolló, majd különváló csövek rend­szere, ébrentart ja az emberekben a tudatot: a Kőolaj, és Földgázbányászati Vállalat szanki egysége veszélyes üzem. Persze, az itteniek, akik a környéken kibányá­szott szénhidrogén fogadásával és az országos vezeték- hálózatba történő továbbításával foglalkoznak, meg­szokták már a körülményeket. Jó szerencsét! A szakmunkások rétege egyike azoknak a szociális csoportoknak, amelyik leginkább különbözik a tradicionális parasztoktól. A ter­melőszövetkezetekben dolgozó ak­tív korú tagok mintegy egyötö­de, a fizikai dolgozók csaknem egynegyede tartozik közéjük. □ □ □ Származásukat tekintve sem zárt paraszti csoport, csaknem egyharmaduk nem mezőgazdasági foglalkozású családból jött. Sa­ját életútjukat tekintve is az „ur- bánusabb" rétegek közé tartoz­nak, közel negyven százalékuknak első munkahelye a fővárosban, il­letve városban volt, sőt a szak. munkások fele nem a mezőgazda­ságban kezdte pályáját. A veze­tők, értelmiségiek után e csoport tagjai vittek a szövetkezetbe leg­kisebb arányban földet (9,6 szá­zalék). Iskolai végzettségükre jel. lemző az általános iskola 8 osz­tálya, de minden 14. már közép­iskolát végzett. A réteg lakástípusa ■ családi ház (50 százalék). Közel ennyien laknak szüleik­nél (45 százalék), tehát nem ren­delkeznek önálló lakással, az ön­álló életvitel legfontosabb feltété- lével. Részben magyarázza a hely­zetet, hogy a szakmunkások kö­zött a legnagyobb a 30 éven alu­liak aránya. Lakásaik (saját vagy a szülőké) 42,5 százaléka egyszo. bás, a 3 vagy többszobás, íaká- sok aránya elmarad a szellemi dolgozók, középfokú szakemberek mögött, de kedvezőbb arányú, mint a szövetkezetben a szakképzetlen fizikai munkásoké, vagy az értel­miségieké. A lakás szobaszáma azonban szorosabb korrelációt mu­tat a jövedelemmel, mint a mun­kajelleg csoporttal. Az 1000 Ft-on aluli jövedelemmel rendelkező szövetkezeti tagok kétharmada la­kik egyszobás lakásban, s egy- harmada két- és többszobás la­kásokban, a 3001—5000 Ft közötti keresetűeknél fordítva; kevesebb, mint egyharmada lakik egy-, két­harmada két- és többszobás laká­sokban. A szakmunkások 1,8 szá­zalékának egyetlen komfortténye­ző sincs a lakásában, minden 4. nek egy — s több mint egyhar­mada 3—6 komforttényezővel rendelkezik. Fő közlekedési eszközük a ke­rékpár, de csaknem minden máso­dik rendelkezik motorkerékpár­ral. és 15 százalékuk gépkocsival. □ □ □ Vizsgáltuk, hogy milyen na­gyobb anyagi természetű terveik vannak a következő 3—5 évben. Terveik között első helyen (34,7 százalék) a lakásépítés, második helyen (25,1 százalék) a lakberen­dezés, és harmadik helyen a gyermekek iskoláztatása szerepel. Figyelemreméltó, hogy több mint egyötödüknek nincs semmiféle terve sem. Egyéb terveik között erőteljesen szerepel az iskolai ta­nulmányok folytatása (15,6 száza­lék), a munkahely (14,4 százalék), sőt a szakma (5,4 százalék) vál­toztatásának igénye is. Minden­esetre ezek a tervek, elhatározá­sok amellett szólnak, hogy eb­ben a társadalmi csoportban az egyén helyzetének megváltoztatá­sához lényegesen nagyobb ener­giák halmozódtak fel, mint a szakképzetlen fizikai dolgozód kö­rében. Ugyanakkor alig akad olyan, aki úgy véli, hogy vezetői munkakörbe kerül a következő 3—5 évben. A szakmunkásoknak a szövet­kezeten belül kevesebb, a lakóhe­lyén több, más községekben és városokban — az értelmiségiek és vezetők után — ugyancsak több a lehetőségük, hogy munkát vállal­janak, elhelyezkedjenek. Életlehe­tőségeik megválasztásában több lehetőségük van, kondícióikat ja­vítja, hogy nagyobb részük fia­tal, állandó a munkaerő-kereslet és konvertálható szakmával ren­delkeznek. Választásaik iegna. gyobb korlátja, hogy a lakás meg­oldása más városban, községben csaknem lehetetlen, s többnyire nem rendelkeznek megfelelő köz­lekedési lehetőséggel. □ □ □ A szakmunkások rendelkeznek a legkisebb arányban (67,7 száza­lék) háztáji gazdasággal. A gaz­daságoknak mintegy fele a család szükségleteinek ellátását szolgál­ja, a másik fele az árutermelés különböző fokain álló gazdaság. Minden negyedik tagnak hagyo­mányos, s minden nyolcadik tag­nak korszerűbb, a többinek nincs gazdasági felszerelése. ( A szakmunkások — különösen a nem hagyományos mezőgazda- sági munkahelyeken dolgozók; szerelők, kőművesek, villanyszere­lők stb. — nincsenek egyoldalúan a háztájira utalva. Különösen a fiatalabbak kezdetben „karrierre orientáltak”, vagyis a gazdasági szervezetben szeretnének előbbre jutni. Amikor azonban kiderül, hogy ez nem lehetséges, illetve nem elegendő ahhoz, hogy na­gyobb kiadásaikat megoldja (pél­dául házépítés) rendszerint akkor keresik a lehetőségeket a „máso­dik gazdaságban”; a divatos szak­mákban, a szolgáltatásban, vagy a háztáji gazdaságban. □ □ □ Bár a szakmunkások csaknem kétharmada tölti munkával sza­badságát, ez a réteg rendelkezik baráti társasággal és utazgat leg­nagyobb arányban, jár a leggyak­rabban szórakozóhelyekre, moziba, háromnegyede olvas rendszeresen napilapot, s az értelmiség után ők olvasnak legnagyobb arány­ban szakkönyveket. A munkavál­lalók tudatával alkudták ki na­gyobbik részük számára (54,5 szá­zalék) az alkalmazotti státust. Helyzetük olyan — bár érdekkéo- viseletük a szövetkezeten belül nem megoldott —, hogy csaknem minden munka a mezőgazdaságban (gépi munkák), az építkezésben, ipari tevékenységben elsősorban rajtuk múlik, s nélkülözhetetlen­ségük, más vállalatoknál is hasz­nosítható szakképzettségük révén érdekeiket többé-kevésbé érvé­nyesíteni is tudják. Az érdekér­vényesítés azonban nem kellően intézményesített, legtöbbször in­formálisan történik. Holott a kor­szerű, ipari mezőgazdaság irányá­ba mutató elemet képviselik tár­sadalmunkban. S. T. — Ez a morajlás az én fülem­nek azt mondja: rendben folyik a termelés — mosolyog Brunner Sándor, a gépészeti karbantartó csoport vezetője. — Azt kívánom, hogy az év 365 napjából egy se legyen számunkra nehezebb, mint a mai. Jól beszélek, Jóska? Becsülettel helytállni A megszólított, Mucsi József, vízműkezelő nem túl régen pénz­jutalmat kapott bátor helytállá­sáért. Itt benn, a földgázüzemben történt az eset, amikor kitüntette magát. — A munkahelyemmel szom­szédos kompresszorházban az egyik gép alkatrészének anyag­hibájából baleset történt — mesé­li a fiatalember. — Az ott dolgo­zó Márk Imrét eltalálta a rob­banáskor leszakadt gépdarab és ammóniagáz-ömlés is bekövetke­zett. Kirohantam és a vészleállí­tók közül a hozzáférhetővel meg­próbáltam beavatkozni, de nem tudtam megszüntetni a gázöm­lést. Ezután segítettem a borda­törést szenvedett kompresszorke­zelőnek kijutni a veszélyes zóná­ból. A szél ránk fújta a gázt, en­gem is fojtani kezdett. Szerencsé­re, mielőtt az erőm elveszítettem volna, mások is segítségünkre siettek. Az eset után tíz napig feküdtem kórházban, mert a hangszalagjaim megsérültek. Egy csöndes nap az olaj­bányászoknál • Dékány Sándor, Mucsi József, Brunner Sándor, Fekete Béla és Pintér András. Pintér András kazánkocsi-ke- zelő, aki Mucsival együtt már az idevalósi, szanki származású bá­nyászokat képviseli, és az üzem kollektívájában a fiatalabb nem­zedéket, maga is átélt már néhány forró pillanatot, amióta tizenöt évvel ezelőtt szénbányászból ola­jos lett: — Az algyői 168-as kút kitöré­sekor a karácsonyt és a szilvesz­tert is ott töltöttem az elfojtás­nál. A szanki. 24-es is karácsonyi ajándékképpen bokrosodott meg, mert a kutak általában télen tör­nek ki. Zsanán is részt vettem az elfojtásban, igaz, csak közvetve. A kemény tekintetű olajipari szakmunkás párttag, tagja az üze­mi alapszervezeti és a községi pártvezetőségnek is. Bányásznap­kor a Bányászati Szolgálati Ér­demérem bronz fokozatát tűzték a mellére. • Tamás István, Biczó Géza és Szmodics József. * Savanyúság zacskóban Kiskunhalas szélén, egy volt tanyaépület fehérre meszelt hom­lokzatán apró tábla piroslik „Tar­tósító üzem” felirattal. Ettől elte­kintve nehezen találná ki a kívül­ről szemlélődő, hogy az áfész egyik üzeméről van szó. Az .ud­varon már más kép fogadja a’ be­tekintőt: hatalmas tartályok, pap­rikásládák sűrű oszlopokban, amelyek között feltűnik olykor egy-egy fehér köpenyes asszony. — Házias módszerekkel és esz­közökkel végezzük a savanyítást — mondja Varga Istvánná, az üzem vezetője. — A konzervgyá­raktól eltérően nem üvegekbe, ha­nem nylonzacskókba csomagoljuk készítményeinket, melyeket négy város: Kecskemét, Kiskőrös, Kis­kunhalas és Dunaújváros ÁFÉSZ- boltjaiban árusítanak. Jelenleg a paprika savanyítását végezzük, amelyből kilenc vagonnal dolgo­zunk fel az idén. Már befejező­dött a zöldparadicsom és az ubor­ka tartósítása. Káposztából 15—20 vagonnal terveztünk ebben az év­ben, de minden héten csak annyit dolgozunk fel belőle, amennyit az előző héten elszállítottak, vagyis mindig frissen, túlsavanyodás nél­kül kerül a boltok pultjaira. — Hánv embert foglalkoztat­nak? — Jelenleg tizennégyen va­gyunk, valamennyien asszonyok. — Csak asszonyok? A gépesítés hiánya miatt, úgy látom, elkelne itt az erős férfikéz... — Volt már férfi segédmunká­sunk, de nem sokáig bírta — mondja nevetve. — Tudja hogy van az, ahol ennyi asszony dolgo­zik! Addig ugratják, míg élőbb- utóbbi elmenekül közülük. Per­sze így a nehezebb fizikai munkát is nekünk kell elvégezni, de hát ez a büntetés ... A parányi iroda szinte okleve­lekkel van kitapétázva. Ahogy kí­váncsian nézegetem őket, Varga Istvánné lelkesen magyarázza, hogy éppen tíz évvel ezelőtt, így október táján alakult meg az üzem, s azóta minden évben el­nyerte még a „Kiváló üzem” cí­met. Átmegyünk a csomagoló he­lyiségbe, ahol gyors kezű. vidám, fehérbe öltözött asszonyok szor­goskodnak a paprikával telt edé­nyek, s a mérlegek között. — Ezeket az alma alakú és a he­gyes-erős paprikákat negyedkilós csomagolásban szállítjuk. Nagyon közkedvelt ma mind a kettő — mondja az üzemvezető, majd fur­csa masinákhoz vezet. — Polieti­lénhegesztő gépek, amelyekkel a nylon zacskókat zárjuk le. Jövőre talán már más fajta gépekkel is dicsekedhetünk. Készítményeink iránt elég nagy a kereslet, de több savanyítótartály, több mun­kaerő kellene ahhoz, hogy ki tud­juk elégíteni az igényeket. Mészáros Imre, a kiskunhalasi ÁFÉSZ elnöke a következőket meséli, amikor a tartósítóüzem­ről kérdezem: — Tíz évvel ezelőtt nem tud­tunk eladni néhány vagon káposz­tát, s a szükség adta az ötletet a savanyításhoz. Az akkor még ideiglenes üzem készítményei olyan népszerűek lettek, hogy célszerűnek láttuk továbbra is fenntartani, sőt fejleszteni. Annak idején 200 ezer forint volt az üzem évi termelési értéke, ma már meghaladja a hárommillió forin­tot. — Tervezik további fejleszté­sét is? — Csak amennyit a házias jel­legé megenged. Így a nehezebb fizikai munkákat igyekszünk gé­pesíteni. vagyis a nyersanyag mo­sását. feldolgozásának előkészíté­sét. Régi álmunk, egy másik tar­tósítási mód, az aszalás bevezetése — mondja eltűnődve. — Sajnos, még csak elképzelés, hiszen be­indításához új üzemrész építése, szárítóberendezések beállítása szükséges, de reméljük, megvaló­sítható lesz ez is a közeljövőben. A gyümölcsök ilyen módon törté­nő tartósítását lassan kezdik el­felejteni. Tartósítóüzemünkben jelenleg van egy bizonyos holtidő, amikor befejeződik a savanyítás, s a munka több, mint egy hóna­pig szünetel. Ezt a munkaidő-ki­esést is megszüntethetné az asza­lással történő tartósítás bevezeté­se. Minden évben többet, minden évben jobbat — ez jellemezte ezt az üzemünket az elmúlt tíz év során, s az igényekhez, meg a le­hetőségekhez mértén továbbra is azon leszünk, hogy az elkövetke­zendő évtizedekben se jellemez­ze más. A beszélgetések után akaratla­nul is felvetődik bennem a kér­dés: Minek köszönheti ez a pará­nyi üzem jó eredményeit? Hiszen egyszerű, bizonyos mértékben még manufaktúrás módszerekkel és eszközökkel dolgoznak. Vagy ép­pen ebben rejlik a válasz? Ugyan­is ismerik a fogyasztók igényeit, az igények alakulását, változását, amihez rugalmasan, könnyen ké­pesek alkalmazkodni, mert nem köti termelésüket speciális gép­park, vagy más nagyobb beruhá­zás. Sőt, ragaszkodnak is a há­zias jelleg megtartásához. Persze, az igényeket nem tudják kellően kielégíteni, azonban kétségtelen, hogy a háztáji gazdálkodáshoz hasonlóan, ma még nagy szükség van az ilyen apró üzemekre is, a fogyasztók jobb, választékosabb ellátása érdekében. K. E. • Papp Ferencné és Szemerédi L ászióné. Fekete Béla csoportvezető, aki Szolnokról jött a Kiskunságba, s ide is telepedett, szintén ebben az elismerésben részesült. — Itt dolgozom már a legelső tankállomás építése óta — mond­ja. — A beruházási munkákban többfelé részt vettem, mint cső­szerelő. Az aranykoszorús Gaga­rin brigáddal Zsanán mi fektet­tük le az oltáshoz a vízvezetéket. Nagyon szeretem ezt a jó lég­kört, ami itt, a szanki bányász­társaság közt van. A fiamat is olajosnak nevelem. Dékány Sándor az eredeti szak­máját tekintve szobafestő, a gáz­üzemben technológiakezelő, a Forradalmi nevű szocialista bri­gád tagja. Szánkon született föld­műves családban, s amikor a honvédségtől leszerelt, az üzem nem tudta a szakmájában foglal­koztatni. Elvégezte a kompresz- szorkezelő tanfolyamot, kazánfű­tő, és olajipari szakmunkás-képe­sítést szerzett. Az idén Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést vett át a bányásznapon. Kilencvennyolc nő nevében Őszi napsütésben dolgoznak a telepen az emberek. Papp Fe­rencné, az üzem energetikusa a gépészektől jön az irodája felé. — A Puskás Tivadar brigádnál voltam, amelynek én is tagja va­gyok — világosít föl. — Az idei olajbányász művelődési hetek al­kalmából második helyezést ér­tünk el egy tablóval. Az üzemmérnöknőnek akad megbeszélnivalója a többi kis közösséggel is. Áz ő feladata a munkához felhasznált energiahor­dozókkal való takarékos gazdál­kodás. Mert bár itt van az ener­gia forrása, azért ők sem pocsé­kolhatják az olajat, a gázt, s az elektromos energiát. Az energeti­kus pedig egyedül nem képes az elképzeléseit megvalósítani, szót kell értenie a brigádokkal, s azok segítik is. . Szemerédi Lászlóné szállítási adminisztrátor is brigáStag, az ő kollektívájukat Pax-nak hívják. Háromszor érdemelték ki már az aranykoszorús jelvényt. Szemeré­di né az idén bányásznapkor a Vállalat Kiváló Dolgozója kitün­tetést vette át. — Kilencvennyolc nő dolgozik nálunk, zömmel az adminisztrá­cióban — tájékoztat. — Az egyen­jogúságra nem lehet panaszunk, ezt mindannyiunk nevében el­mondatom. Megbecsülnek ben­nünket. A három fúrós Most indulnak munkába. Biczó Géza, a Kiváló Bányász kitünte­tés birtokosa .fúrómester. Még 1946-ban Répcelakon jegyezte el magát az olajiparral. Négy esz­tendeje dolgozik a megyében, a lakása Nagykanizsán van, tizen­két naponként oda-vissza ingázik. Huszonhat éve, hogy fúrómester, s azóta váltóműszakban teljesít szolgálatot. — Most Zsana határában dol­gozunk — feleli érdeklődésemre. — Én harmincegy éve vagyok a szakmában — szól a magas ter­metű másik fúrómester, Tamás István, aki a bányásznapkor Ki­váló Munkáért miniszteri kitün­tetést kapott. — Dobri községben lakom a Dunántúlon. Negyedíz­ben helyeztek már ide, Bács- Kiskun megyébe. Amióta Lovászi és Bázakerettye határában olaj­ipari munkás lettem, bejártam az országot a Kisalföldtől a Nagyal­földig. Kissé fáradtnak is érzem már magam, pedig még csak 51 éves vagyok. Várom, hogy nyug­díjba mehessek. Pihengetek majd otthon a hegyen és jókat boroz- gatok a pincében, ha fölkeres va­laki a régi cimborák közül. — Én szintén ötvenegy éves vagyok, és bizony én is várom már a pihenést — vallja Szmodics József, a szanki üzem aranygyű­rűs főfúrómestere. — Zalaeger­szegről járok ide dolgozni. Ez is fárasztó, de a mi egészségünk iga­zi ellensége a tél és az éjszaka. A drága fúróberendezéseknek éjjel­nappal, télen-nyáron működni kell. És vannak még rendkívüli események is, például a kútkitö- rések. — Mi szeretjük a munkánkat. Sokan megpróbálják, de alig kós­tolnak bele, továbbállnak. Mi hár­man, még a felszabadulás után lettünk olajbányászok, és akkor bizony örültünk, hogy egyáltalán valahol elhelyezkedhetünk. Talán ez az oka, hogy a kemény ván­dorélet ellenére is KTtartottunk. Azt kívánom, hogy az utánunk jövők is úgy szöressék majd a fúrótornyot, mint mi hárman. A. T. S. A VOLÁN 9. SZ. VÁLLALAT 1979. NOVEMBER 19-CEL autóbuszvezetői tanfolyamot indít Kecskeméten A tanfolyamon: KECSKEMÉT, BAJA, KALOCSA szolgálati helyekre képezünk autóbuszvezetőket. JELENTKEZNI LEHET: 21. év betöltése után — két­éves tehergépjármű-vezetői gyakorlattal a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. KECSKEMÉT, CSÁKTORNYÁI U. 4—6. BAJA, NAGY ISTVÁN U. 96. SZ. 3753

Next

/
Oldalképek
Tartalom