Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-03 / 231. szám
« • PETŐFI NÉPE © 1979. október S. A bajai Augusztus 20. Termelőszövetkezetben sokéves hagyományai vannak a versenymozgalomnak, Ebben az évben 18 brigád kétszázhuszonöt taggal csatlakozott a kongresszusi versenymozgalomhoz. Ezek egyike a November 7. brigád is. — A brigád az állattenyésztési ágazat dolgozóiból alakult — mondja Kucsera Lászióné, bri- gádvezetó. — Huszonegy brigád- taigunk van, akik nemcsak a munkában, tanulásban, de a magánéletben is összetartanak. Többünk férje, felesége itt dolgozik, a napokban is volt egy esküvő, áhol két brigádtag házasodott össze. A szarvasmarhatelepet járva a brigádvezető néhány percre magunkra hagy Pataki Béla ágazatvezetővel. Egy szemüveges fiatalemberhez siet. — Kucsera László is itt dolgozik, most délután két órakor áll munkába — világosít fel Pataki Béla, aki szintén brigádtag. Majd így folytatja: — Elsősorban a technológiái fegyelem szilárdításával kívánjuk elérni, hogy a tehenészet költségei 2 százalékkal csökkenjenek. Itt rengeteg olyan apró beruházást kellett megvalósítanunk, amit társadalmi munkában, saját erőből végeztünk. A brigádvállalás teljesítéséért Például tavaly még földről ettek az állatok, idén már nem. Duzzadó tőgyű, békésen kérődző tehenek mellett igyekszünk a borjúnevelő felé. Itt csatlakozik ismét hozzánk a brigádvezető és mutatja be Mándity Ist- vánné borjúnevelőt, aki 120 különböző életkorú borjú gondozója. — Jöjjön, nézze meg az „ingyen” bocijainkat — hív Mándity né. — A kaposvári mező- gazdasági főiskolán kidolgozott új eljárások, módszerek üzemi kipróbálását vállaltuk. Ezek a borjak egy kísérleti tartósító szerrel, a kolosztrummal konzervált föcstejen nőttek fel, tehát majdnem ingyenes a tartásuk. — Az ellés után gyorsan romló, úgynevezett föcstejet is, aminek jó részét eddig kiöntöttük, most felhasználjuk az itatásos borjúnevelésben — mondja az ágazatvezető. A másik karámhoz érve idősebb növendékmarhákat látok. Az eddigi import helyett, hazai fehérjékből készült tápot, la'kto- filt használnak nevelésükhöz. Ez is kísérlet. # Máshol Is könnyen szebbé tehető az istállók környéke. Kucsera Lászlóné, az ágazatvezetővel szemléli a kora őszi virágokat. • Mándity Istvánné a bocik között. — Nem elég beszélni, hanem odafigyelve tenni is kell. Ezek a kísérletek bizonyos kockázattal is járnak, hiszen saját zsebből kell megfizetni, ha sikertelenül végződnek — folytatja Pataki Béla. — A növénytermesztési fő- ágaáattal együttműködve az ősztől kívánjuk megszervezni — legalább kísérleti szinten — az abraktakarmány olcsóbb tárolását. A megnövekedett feladatokat, ülj technológiákat csak képzett gárdával tudjuk megvalósítani. Ennek érdekében a múlt esztendőben a brigád kezdeményezésére betanított rnunkás- tanfolyamot indítottunk, amit tizenegyen kimagasló eredménynyel végeztek el. Az istállókat virágos szegélyek veszik körül. — Ez a mi szemünket gyönyörködteti — meséli mosolyogva a brigádvezető. — Közösen ültettük és gondozzuk. A telepet a nemrég átadott fekete-fehér öltözőn keresztül hagyjuk el. Az öltöző kialakításánál is végeztek a brigádtagok társadalmi munkát. Visszatérve a termelőszövetkezet központjába, előkerül a brigádnapló, ami egy képeskönyvhöz hasonlatos. Minden brigádeseményről tudósít. Ahogy lapozgatom, gyakran feltűnik egy kisfiú fényképe, levele. — Ö Istvánka, a „közös gyermekünk”. Iskolaidőben a felső- szentiváni nevelőotthon lakója, most hatodikos. A szünetekben, ünnepeken pedig, nálunk van. Ilyenkor valamely brigádtagnál lakik — adja a kezembe a brigádvezető a közös fényképeket. Egy beragasztott képeslaphoz érve mutatja a szöveget. Címzett a November 7. szocialista brigád. Anyák napjára kaptád Istvántól. A brigád verseny.felajánlásának teljesítése a látottak alapján nincs veszélyben. Sok munka, apró javítanivaló van még hátra ennek érdekében. És a papíron csak annyi szerepel: két százalékkal csökkennék a tehenészet költségei... Czauner Péter Elérik a felvásárlási rekordot • A húsüzem tevékenységét, a higiéniai és minőségi előírások betartását jól segíti az év elején használatba vett új laboratórium. "Ni Az év' elején hírt adtunk arról, hogy a Bács-Kiskun megyei Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat rekordra készül, az év végéig minden eddiginél több, összesen 680 ezer hizottsertés felvásárlását tervezi. Most, a harmadik negyedév utolsó napjaiban érdeklődtünk Bíró Imre igazgatótól az eddigi eredményekről. — Bízunk a sikerben — mondta az igazgató. Szeptember végéig elérjük az 518 ezer darabos teljesítést, december végéig pedig felvásárlóink át fogják venni a 680 ezredik sertést is. A sertések hizlalásának idejét csökkenti és jelentős takarmány-megtakarításit jelent, hogy október 15-től megváltoztak az átvételi súlyhatárok. Korábban, illetve jelenleg a 100— 125 kilogramm közötti sertésekért fizetjük a legmagasabb alapárat, október 15-től viszont 95—115 kilogramm lesz a határ. A szarvasmarha-felvásárlás is kedvezően alakul, ha az élőexportunk a terveinknek megfeleljen sikerül, még túlteljesítésre is számítunk. A jövőbn fokozni kívánjuk a kisebb súlyú állatok felvásárlását. A múlt év végén kezdtük meg a juhhús-exportot. A közel-keleti államok, svájci és olasz cégek erre az évre már 37 ezer vágott bárányt rendeltek, igényeiket a program szerint augusztus végéig kielégítettük. — A feldolgozó üzem? — Változatlanul meglehetősen szűk a keresztmetszet, a felvásárolt állatok nagy részét más üzemeknek adjuk át. Szeptember végéig 63 ezer sertést vágtunk saját üzemünkben, az év végéig szeretnénk elérni a 110 ezer darabos teljesítményt. Munkánkat igen jól segíti a kiskunhalasi ÁFÉSZ, a Bajai Állami Gazdaság és a kecskeméti Kossuth Termelőszövetkezet vágóhídja, hetenként 500 sertést vágnak részünkre. Szarvas- marhából 7800-at vágtunk szeptember végéig, s az idén összesen 13 ezer „fejezi be földi pályafutását” üzemünkben. Tevékenységünket változatlanul nehezíti a létszámhiány, jelenleg is mintegy 20 új dolgozónak tudnánk elfoglaltságot biztosítani. Beruházásra az idén 10 millió forintot fordítottunk, új gépkocsikat vásároltunk és a feldolgozást több új, hagy teljesítményű géppel segítettük. Vállalatunk szocialista brigádjai, csatlakozva a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyhez, 4,1 millió forintos többlet vállalásukat 508 ezer forinttal szeretnék túlteljesíteni. O. L. Cipőjavítás Kecskeméten Az elmúlt hetekben több panasz érkezett szerkesztőségünkbe a megyeszékhely cipőipari gyorsjavító szolgálata munkájával kapcsolatban. Az Akadémia körút 61. I. em. 2. szám alatt lakó Tavaszi József ezeket mondotta: — Iskolás korú kislányom szandáljának egyik pántja elszakadt. Fel is kerestem azonnal a gyorsjavító szalont. Az átvevőhelyi alkalmazott közölte, két hét múlva menjek a szandálért. Túlságosan hosszúnak találtam ezt az időt, s mikor hangot adtam véleményemnek. megtudtam, a cipészek alig győzik a munkát. Én ezt megértem, de akkor bennünket ne vezessenek félre a gyorsjavítás meghirdetésével ... Egy fiatal nő így kesergett: — Cipőtalpalást rendeltem a gyorsszolgálatnál. Majdnem elájultam, amikor a vállalási időként három hetet jegyeztek fel a papírra. Szerintem 20—21 nap alatt új cipőt lehet gyártani, nemhogy egy talpalást megcsinálni .. . P. E. olvasónk szintén bekopogott a szolgálathoz, az ő javítási megbízását viszont csak olyan feltétellel voltak hajlandók elfogadni, ha a városi bőrkellékestől visz anyagot, A közérdekű ügyben á Kecskeméti Cipészipari Szövetkezet elnökéhez, Szabó Ferenchez fordultunk, aki a következőkről tájékoztatott: — Tudunk a reklamációkról, arról, hogy a több millió forint költséggel kialakított gyorsszolgálatunk néhány hónapos tevékenységét a megannyi kifogás jellemzi. Mármint amiatt, mert túl sokára vállalunk javítást. Nos, ennek döntő oka: nagyon kevés a szakemberünk. Jelenleg húsz cipész hiányzik. Akik dolgoznak, jórészt idősek, 60, 70, 80 évesek. Ok havonta ötezer pár cipőnél többet képtelenek megjavítani. — Vajon e lassú javításnál is felszámítják a részlegükben jogosan elvárható, úgynevezett gyorsasági felárat? — Szó sincs erről. Csupán az azonnali, a négy, illetve nyolc napon belüli vállalásunknál számolunk 30, 40 és 15 százalékos felárat. — E szolgáltatási gondok enyhítésére van-e lehetőség, terveznek-e ezzel kapcsolatban valamiilyen intézkedést? — A cipőjavítás nagyon fontos feladatunk, amely bővül január elsejétől, amikor az új lábbelik garanciális helyrehozását is mi végezzük. Éppen ezért olyan kényszerű döntést tettünk, hogy ez év végével megszüntetjük a méretes és ortopéd részlegünket, ahonnan a cipészek a javítókrioz kerülnek dolgozni. Ez is persze csak egy ideig megoldás. Utánpótlásra van szükségünk. Sajnos, egyetlen tanulónk sincs 11 esztendeje. Pedig e szakmában négyezret, vag.y többet is lehet keresni — persze csak a jó munkával. Hiába van a jól felszerelt, kellemes környezetű műhelyünk, az egyre gyérülő létszámmal valóban mind nehezebbé válik a helyzetünk. A speciális színű és kidolgozású bőrök beszerzését is azért kérjük esetenként megrendelőinktől, hogy megköny- nyítsük munkánkat, és lerövidítsük a vállalási időt. Mi lesz a sorsa a tócsái vashalomnak? Haskó Pál bócsai lakos jártá- ban-keltében szorgalmasan szedegette össze az elhagyott, szerteszét heverő, fölöslegessé vált vastárgyakat, melyek súlya rövidesen több száz kilogrammra nőtt. Ekkor felvette a kapcsolatot a kiskőrösi MÉH-teleppel, a remélt átadási-átvételi ügylet azonban nem jöhetett létre, mert az elszállításhoz senkitől sem kapott segítséget. Ennek ellenére folytatta a gyűjtést, melynek eredményeként egy évvel ezelőtt már legalább százötven mázsányi ócskavas volt felhalmozva házának udvarán. És azóta képtelen elérni, hogy ez a mennyiség a rendeltetési helyére, az említett telepre kerüljön. Ügyében nemrégen levélben fordult a szóban forgó vállalat szegedi területi központjához is. ott meg arról tájékoztatták, először be kell szereznie valamiféle gyűjtési engedélyt, mert csak ennek birtokában kínálhatja fel átvételre a rengeteg vasat. Ö ugyan többször hangoztatta, nem hivatásszerűen, csupán a szabad idejét hasznosan kihasználva gyűjtögetett, ám érveit nem találta meggyőzőnek a cég. így aztán a szüntelenül rozsdásodó vas roppant halomba rakva várja jobb sorsát olvasónknál, aki így kesereg: — Bánom már, hogy az egészet elkezdtem. De hát honnan tudhattam volna előre, hogy az efféle nyersanyagoknak manapság egyáltalán nem lesz keletjük? E meglepő kérdésre hadd reagáljunk azonnal: a különféle termelési célra felhasználható hulladékok eleddig sem voltak értéktelenek, s azokra most is nagy szükség van. Most, amikor a nép- gazdasági fejlődés megalapozottabbá, kiegyensúlyozottabbá tétele érdekébeni takarékossági programunknak szerves részét képezi a tartalékok kiaknázása, igénybevétele, melynek egyik módja az évente több milliárd forintban mérhető úgynevezett másodnyersanyagok, közöttük a kohászati alapanyagnak számító vashulladékok újrahasznosítása. Emlékezünk a MÉH-tröszt vezérigazgatójának egyik k*rábbi sajtónyilatkozatára is. miszerint a hatodik ötéves tervidőszakban várhatóan meg kell duplázni a jelenlegi hulladékgyűjtést és -hasznosítást. Nos, a közzétett sajnálatos esetre való tekintettel aggódunk a közeli jövő e megnövekedett feladatának kiskőrösi járásbeli teljesítése miatt... összeállította: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-516 mmmmmmmmmmsrnrn Pálinkaközi állapotban A piros pad olyan se bent, se kint áll a park szélében. Az öregember talán ezért is merte odatámasztani biciklijét a pad betonculápjához. De nem mondható, hogy valami nagy fene nyugalommal ül jó negyvenes társa mellett. Beszélgetés közben minduntalan hátrarhátranyúl a támla felett, s rátapogat a kerékpárra: megvan-e. A fiatalabb férfiú képe szinte céklalila. Ennek mellbevágó magyarázatát adja, hogy — ha szól, ha nem szól — irtóztató bunda- pálinkabűz terjeng felőle. Orra tömpe, elannyira, hogy szimatfogójának nyerge is éppen hogy kidudorodik arcának közepéből. A hanghordozásában is van valami „boxolós”. Folyton ellenkezik a vénnel, akinek szintén az orrában van valami egyéni: akkora likak tátonganak alóla, amilyeneket — mint mondani szokás — két forintért nem tömne meg fagylalttal a cukrász. Húsos, duzmatag is; bátran meg lehetne számolni szivacsos felületén a pórusokat.., Most ő kérdez. — Hát azt kinézné-e belőlem mai állapotomBün, hogy valamikor tagja voltam az amszterdami olimpiai válogatott keretnek? ... Tudja, hány másodperc alatt futottam a százat? Lehet, hogy nem hiszi, de ... Mond is akkora nagyot az aggastyán, hogy még kapatos szomszédja is belehőköl. Emeli is a lábát. — Elhinném, ha maga mondaná. Ez aztán csakugyan olyan parabolikus válasz, ami pont felér a tata — lehet, hogy ma már szán- déktalan — lódításával. Tudniillik olyan elenyésző tizedszázalékot rakott a 10 másodpercre, amilyen rövid idő alatt magyar «printer még nem futotta a százat. Ámbár kétségtelen, hogy az egykori edzettségből öreg korára is jócskán megőrzött fizimiskáján a bácsi. Amilyen fürgén állt fel — szinte ugrott — egyszer, s matatott valamit a bringáján, erre vallott. Kicsit már elszutykólódott fehér vászonnadrágján csípőben, vádliban még korát meghazudto- lóan feszülő izmok játéka ütött át. Csakhát — rettentő sebesen kellett volna váltogatni azokat a kurta lábakat, ha olyan tüneményes időeredmény elérésére tréningezte őket. — Szóval kételkedik a szavamban? — Hát akkor mondok mást. Megemberesedtem már, és a fűtőházban dolgoztam mint művezető, amikor fogadásból... — Maga művezető volt? — szakítja félbe gorombán a pálinkafelhős. — Tudja meg, hogy ha_ ragszok a művezetőkre! Megérdemelnék, hogy... — Miért nincs megbékélve velük?... Úgy érzem, máma döföl- getős kedvében van. — Mér, mér? Haggyuk! — vágna bele erélyesen a levegőbe a veres ábrázatú, de csupán egy ejtés sikeredik belőle. Bámul maga elé, mint akinek most nyílt meg a látóképessége valamilyen mély gondolat felfogására, majd akkora elkeseredettség bukik ki belőljfe, hogy hangja is belereszket. — Azóta már a szilvát leszedtem volna. Az a piszok nem eresztett el előbb, hogy a korai vonattal hazaértem volna ... Pedig elsoroltam neki, hogy az álltó egy világon mindent elvégeztem. — Eszerint éjjeles volt. — Az... Mégis azt mondta, próbáljak meg műszak vége előtt eljönni, majd megnézhetem magam ... Holott úgy se csináltam már semmit, csak az asztalra borulva szunyáltam. Egy öltés ára hasznot nem hajtottam. — Oszt arra nem gondolt, hogy hátha ellenőrzést kap az a művezető? Akkor ő is, maga is bekapják a legyet... A munkaidő azért van, hogy ... — Na, most már lépjen le fater! ... Vagy én húzom el a csíkot ... — Emeli a hangerőt az indulatos, és nagy csoda, hogy az intenzíven felböffenő pálinkagőzök lángra nem lobbannak á rek- kenő hőségben. Ám a fenyegetésből, hogy elmegy, nem lesz semmi. Ül tovább durcásan, még a szája is lebiggyed a világ iránti megvetéstől. Mert hát... — Ilyen minden művezető — válik hallhatóvá a benne kavargó egyetlen téma számára legfőbb konklúziója. — Akárcsak az a másik volt, meg az „N”-i gyárban .. . Hh, de az meg is kapta a sorstól, amit megérdemelt... Többször nem tolt ki velem. Megmondtam neki, hogy — nézze ... A nyolcvan-kilencven közt inkább az utóbbihoz közelítő agg — az amszterdami olimpia évét. 1928. tekintve ebben a korban járhat — nyilván nem szívesen veszi az ő idejében is nagyra becsült munkásrang ócsárlását. Ezért is kímélet nélkül torkolja le a szomszédot. Meg egyébként is: ekkora szeszfokon egykutya, hogy van-e tapintat, vagy nincs. — Tudja mit? Engem nem érdekelnek a maga csatározásai a művezetőkkel. Ne is folytassa. Én se engedtem volna hamarább haza, ha a közvetlen főnöke helyében vagyok. Beszéljünk inkább másról... Ott hagytam abba. hogy a fűtőházban egyszer fogadásból felemeltem a 16 mázsás vonatkereket ... — Tyű! — rikkant akkorát a művezetők ádáz ellenfele, hogy a közeli fát megszállt csapat madár berregve menekül a környékről. — Tizenhat mázsát, na ne mondja! Olyan ember nem létezik. Ezt is az hiszi el magának, aki baltával meszeli az ablaküveget. — Na ne úgy képzelje, hogy úgy emeltem fel. mint a súlyzót. Csak megemeltem. Ennyire ni — mutatja hüvelyk- és mutatóujja közt a másfél centinyi rést —, de próbálná csak meg, sikerülne-e magának. Meg ne olyan het- venkedő kurázsinak gondolja. Annak is megvolt a technikája. Így — két marokra fogtam a csapját, a hátamat meg nekivetettem egy homorú vaskorongnak, és • emeltem. A mólés atyafit csak nem győzi meg. Vitatkoznak. Eladdig, hogy a tamáskodó újfent méregbe jön, s váratlan fordulattal a vesszőparipájánál köt ki. — Mit szájhösködik itt nekem?... Annak az előző művezetőmnek is akkora szája volt, mint a Bécsi-kapu, csak a tisztességérzete lett volna feleannyi. Mézes- mázoskodva kért meg. hogy segítsek már neki felparkettázni az új lakását. Igaz, hulladékt'át kinek- kinek bármikor bagóért adott az üzem. dp neki — annak az árában — gyönyörű új deszkákat hozott ki sötétben a vállalati kocsi . .. Na, ez is a begyemben volt... Higgye el. két nap — két éjjel fur- tonfurt cipeltem azokat a nehéz deszkákat. Akárhány rossz ujjast vettem magamra, csak véresre törte a vállam. Utána meg fűrészeltem rogyásig a parkettaléceket... De ahogy maga nem, úgy ő se kérdezte egy szóval se, bírom-e még, ne segítsen-e. Csak nézte az io- gyenmunkát — mert még illendőségből se kérdezte, mivel tartozik majd — csak dirigált. — Mikor aztán a második éjszakába is belemásztunk, akkor én levágtam, ami éppen a kezemben volt. Egyszerűen átlépdeltem a deszkákon és az ajtóból csak any- nyit mondtam neki: „Maga három nap múlva meghal...” — Ügy is történt. — Azért nem kellett volna őt... Hallja, maga borzasztó ember ... Csakugyan jobb lesz. ha eltűnők innen. A bepálinkázott ember most először heherész, de majdhogynem kevély elégedettséggel. '— Látja, én még erősebb vagyok. mint maga — művezető korában ... Nem nyúltam én ahhoz egy ujjal se... Nekem is úgy hozták a hírt, hogy Z. meghalt... Három nap múlva, ahogy megjósoltam ... ... A szép őszi nap pedig továbbra is süt boldog-boldogtalanra, jóra, gonoszra. Tóth István
