Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-19 / 219. szám
IRODALOMTÖRTÉNETI VÁNDORGYŰLÉS KIÁLLÍTÁS — KIADVÁNY — PRÓZAMONDÓ VÉRSENY A Katona József-emlékiinnepségek előkészületei Tanácskozás a közületi gépjárművekről Tegnap a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya és a Kiskunsági Mezőgazda- sági Szövetkezetek Területi Szövetsége közös szervezésében — a kecskeméti Technika Házában — a gépjárművek üzemeltetésével kapcsolatos problémák, valamint a megváltozott rendelkezések megbeszélésére tanácskozást tartottak, ahol a gazdaságok vezetői találkozhattak a jogszabályok megalkotóival. A közlekedés alapvető rendelkezésében beállt változásokról szólva dr. Cseh Lajos, a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a jogszabályok létrejöttét elsősorban az anyagtakarékosság és a munkaerőhelyzet sürgette. Ezért a gépkocsikat csak kijelölt célokra és csak a kijelölt személyek használhatják. Ezzel párhuzamosan az elmúlt években országosan mintegy harmadára sikerült csökkenteni a közületi személygépkocsik számát a ma- gánképkocsik szolgálati igénybevétele terhére. Ennek az aránynak a további javítására minden véglegesen leadott hagyományos szolgáltató gépkocsi után az üzem két dolgozója kaphat soron kívüli — magángépkocsi — vásárlási engedélyt. A fuvarozásról szólva említette, hogy a VI. ötéves tervidőszakra előirányzott 120 ezer tehergépkocsi vásárlását akár háromnegyedére lehetne csökkenteni a jobb kihasználással. 'Ezután a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium idé vonatkozó rendelkezéseiről, és azok végrehajtásáról dr. Justyák Ferenc, MÉM-osztályvezető előadásában a tárcához kapcsolódva elemezte a jogszabályokat. Végezetül a minisztériumok képviselői válaszoltak a gazdaságok vezetőinek, felelős előadóinak kérdéseire. Cz. P. 1980 tavaszán emlékeznek országszerte a legnagyobb magyar drámaíró halálának százötvenedik évfordulójára. A nevét viselő társaság elnöksége a minap tárgyalt arról, hogy milyen módon veszi ki a részét az ünnepségekből, miként használja föl a Katona József munkássága iránt nyilván megélénkülő figyelmet, életműve népszerűsítésére. Az 1980. április 25-től 27-ig tartó irodalomtörténeti vándor- gyűlésre fordítják a legnagyobb figyelmet. A TIT és a Katona József Társaság közreműködésével az Irodalomtörténeti Társaság rendezi. Az első nap nyitják meg a Katona József a képzőművészet-, ben című kiállítást, rendeznek vitát a Bánk bán utóéletéről. Bevezetőt Pándi Pál akadémikus mond, számítanak kiváló irodalom- és színháztörténészek — köztük a kecskeméti Orosz László —, jeles színművészek tevékeny közreműködésére. Másnap a század első évtizedeinek magyar irodalmi irányzatairól tanácskoznak — előreláthatóan — Bodnár György vitaindítója után. Ily módon is idézik a száz esztendeje született Kaffka Margit munkásságát. A vándorgyűlés résztvevői a második nap koszorúzzák meg Katona József síremlékét, míg a harmadik nap azt vizsgálják, hogy milyen prózai kísérleteknek ad teret a Forrás és a Mozgó Világ. Kecskemét várja a Bulandra Színházat A Budapesti Művészeti Hetek keretében hazánkba látogató bukaresti Bulandra Színiház fővárosi bemutatkozását megelőzve, Magyarországom elsőként Kecskeméten vendégszerepel. A csaknem húsz éve halott híres román színésznő, Lucia Sturdza Bularnd- ra nevét viselő társulat két este — szeptember 23-án és 24-ón — lép fel a Katona József Színházban. Vasárnap Caraigliiale 1884- ben írt „Az elveszett levél” című darabját mutatják be, mely a román drámairodalom mindmáig legkitűnőbb alkotása. Ion Luca Gargiale, a romám kritikai realizmus jelentős alakjai, maró szlatíráival pellemgérezi ki e művében a (kor politikai viszonyait és erkölcsét, a polgárság és a bojárság pártjai közötti ci/vódást. A héttő estére tervezett bemutató: Büchner, Leonce és Lena című ironikus vígjátéka. Az 1835bői származó darab keserű, fcár- sadalamkniitikus szatíra, . mely maigán viseli ugyan a Comedia deli’arte és a Shakespeare-! ví gjáték jegyeit. A két előadás rendezője a színház kitűnő művészeti vezetője: Liviu Oiulei. A nendíkwü‘1 tehetséges, sokoldalú művéísz — színész, rendező, díszlettervező, filmes, építész — az elmúlt évben New Yorkban és Washingtoniban, ezt megelőzően pedig az NSZK és Franciaország színházaiban rendezett. A Bulandra társulat román klasszikus és kortárs drámák előadásával Moszkvától Párizsig, Firenzétől Amszterdamig több európai nagyvárosban aratott nagy sikert. Az elveszett levél című színművei például legutóbb — ez év tavaszán — az Egyesült Államokban vendégszerepelték. ' P. E. Tablók Vietnamról A vietnami szolidaritási hét alkalmából — a Hazafias Népfront városi bizottsága, illetve a béke és barátság munkabizottság szervezésében — Vietnam művészetét bemutató kiállítás nyílt hétfőn a Fémmunkás kecskeméti gyárának üzemi éttermében. A húsz tabló képeit és fotóit egy héten át láthatják az érdeklődők. • Jelenet Caragiale: Az elveszett levél című művéből. Kertbarátok tanulmányútja Előzményként csak annyit, hogy a kecskeméti „Kocsis Pál” kertbarát klub idén — július 17- én a miskolci kertbarátok 40 fős csoportját látta vendégül a megyeszékhelyen. Szeptember 15—16-án a kecskemétiek tettek eleget a szíves viszontmeghívásnak. A kétnapos tanulmányútra ugyancsak negyven kertbarát kerekedett fel, s mint az időtartamból is sejthető, aibból Miskolc környéki tapasztalatcserére is futotta. Útjuk első állomásaként a tarcali Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetnél töltöttek hasznosan kellemes félórákat. Mahlar Imre igazgatóhelyettes fogadta őket, s vendéglátóik kíséretében tekintették meg a szÖlőtáblákat. Ennek során termelési módszerekkel, szőlőfajtákkal, azok termelésbe állításának különböző feltételeivel ismerkedtek meg. Az intézet megtekintése után a bekecsi szakszövetkezet szőlőtermesztési rendszeréről kaptak tájékoztatást. S hogy a látottaknak, hallottaknak „gyakorlati” igazolása se hiányozzék, a szakszövetkezet borpincéjében hangulatos borkóstolón vettek részt. A miskolci kertbarátok népes csoportjával a nagy iparváros III. kerületi, Ady Endre Művelődési Házában találkoztak. A kecskeméti csoport fogadásán ott volt Csepregl Csaba, Miskolc város Tanácsa mezőgazdasági és élelmezési osztályának vezetője, dr. Adorján Imre, a Kertbarátok és Kisállattenyésztők megyei Társadalmi Szövetségének elnöke, Kovács József, a III. kerületi népf-rontbizottság elnöke, Rusz János, a bizottság titkára. A „Kocsis Pál” kertbarát klub tagjait Váradi László, a művelődési ház igazgatója köszöntötte. A kellemes légkörű fogadáson a házigazdák részéről dr. Adorján Imre beszélt a kertbarátok áldozatos és hasznos munkájáról, míg a kecskeméti kertbarátok tevékenykedését Vígh Lajos klubelnök, a Bács-Kiskun megyei Kertbarátok és Kisállattenyésztők Rendőrségi felhívás A nemzetközi gyermekév és a képzőművészeti világhét alkalmából érdekes rajzkiállítást rendezett a Pannónia Filmstúdió és a Bács-Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat Kecskeméten, a Városi mozi előcsarnokában. A tárlat a televízióból ismert magyar népmese rajzfilmsorozat grafikai anyagát mutatja be. A gyerekek a mesemoziban egyidejűleg a Kisgömböc, a felnőttek pedig kísérő műsorként: A só és a Kicsi dió című rajzfilmet láthatják. A kiállítást szeptember 20-tól Baján, az Uránia moziban is bemutatják. A Katona József Társaság és a TIT megyei szervezete, a városi tanács minden lehetőt megtesz azért, hogy ugyanolyan jól sikerüljön ez az összejövetel, mint amit tizennyolc esztendeje tartottak Bács-Kiskun megye székhelyén. Egyebek között elhatározták, hogy kiadják a Bánk bán utóéletéről tartandó vita teljes szövegét. lörömmel értesült arról a drámaíró emlékét ápoló társaság, hogy Sümeginé Tóth Piroska középiskolai szakfelügyelő kezdeményezésére Bánk bán prózamondó versenyt rendeznek a kecskeméti közép- és felsőfokú oktatási intézmények' tanulói részére. Díjakról az egyesület gondoskodik. H. N. NAPTÁR 1979. szeptember 19., szerda Névnap: Vilhelmina Napkelte: 5 óra 26 perc. Napnyugta: 17 óra 60 perc. Holdkelte: 3 óra 16 perc. Holdnyugta: 17 óra 07 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 17-én a középhőmérséklet 9,7 (az 50 éves átlag 16,2), a legmagasabb hőmérséklet 17,9 Celsius-fok volt, a nah 7 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 9,4, 13 órakor 23 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 7,8 Celsius-fok volt. Ülést tartott az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága — A FIATALOKÉRT. A jánoshalmi Petőfi Tsz csaknem félezer 'tagjának egyhar.mada 30 éven aluli. A szövetkezet sokféleképpen támogatja a filatffidkat: az évenlte külföldi ufcazáiSókon résztvevőik 30 százaléka, a rendelkezésre álló lakásépítési keretből részesülők 50 százaléka kerül ki ebből a korosztályból. Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végirahajitáisónaik taipasztatetalit vitatta meg keddi, a Parlamentiben megtartatit ülésen az országgyűlés szociális és egészségügyi 'bizottsága. A tanácskozásán a gyógyító, megelőző munka tapasztál atair ól, az egészségügyi szolgáltatás feltételeinek bővítéséről számolt be dr. Schulfheisz Emil egészségügyi miniszter. Az elmúlt időszakát átfogva, a beszámoló leszögezte a még meglévő gondók, hiányosságok mellett magasabb szakmai - színvonalon látja el a-z ágazat a feladatait. A jövőre szóló telendők megvalósításában — miként az eddigi eredményekben is fontos feladatai Vannak a népgazdaság szinte minden ágának, a megyei és a helyi tanácsoknak, valamint a társadalmi erőknek. (MTI) — Csaknem 30 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a Kiskunfélegyházi Fémipari Szövetkezet tizenkét szocialista brigádja, a környező iskolák, óvodák berendezéseinek elkészítéséhez, javításához az elmúlt hónapokban. Jelenleg a gátéri általános iskola tornaudvarára készítenek mászóállványt a kisdiákoknak. E munkájuk értéke meghaladja a hatezer forintot. — RÓMAI SIR. Kádár tán, a Veszprémi Dózsa Tsz telephelyén, földmunkák során, a sziikflás talajból egy római haimvatsztásos sírt emelt ki a munkagép. A veszprémi Bakonyi Múzeum munkatársai értékes leüetamyagot gyűjtöttek össze. Több agyagedény, bronzfigurák, ihronavere- tek, egy ezüst tükör töredéked, lándzsiah'egy és különböző vas- itángyak kerültek elő a sírból. Villany a tanyákon Az V. ötéves tervidőszak el:ső három évében 2 millió 231 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztéi Csólyospálosan. Hozzájárult a lakosság a tanyavilla- mosítási programhoz is: ez idő alatt összesen 374 külterületi lakásban gyúlt ki-a villanyfény. A faluban két, külterületen hét kilométer hosszan építették meg a vezetékeket. — Külön étrend szerint főznek a kalocsai óvodásoknak a jövő év második felétől kezdődően. A megosztás étrendi javulással iár, mivel a gyerekek életkori tápanyagigényét a gyermekélelmezésben jobban szem előtt tudják tartani. Az intézkedés sok gyermeket érint majd, hiszen a mostani tanévben is -már közel ezer gyereket vették fel a kalocsai óvodákba, és közülük 900 kap napközis ellátást. NYITÁS ELŐTT Társadalmi Szövetségének titkára ismertette. A második napon a csoport — a vendéglátók kalauzolása mellett — több kiskertbe látogatott el, ahol bőségesen nyílt alkalom tapasztalataik, módszereik kölcsönös kicserélésére. Hazafelé a szépséges lillafüredi tájon át is vezetett a kecskeméti •kertbarátók útja. Miközben a vidék megkapó változat osságában gyönyörködték, egyre-másra idézték fel a két nap maradandó élményeit, kezdve az igen kedves fogadtatástól a gazdag tapasztalatszerzési alkalmakig, amik megszervezésében Szolnoki Jenő és Kőhalmi Károlyné kertbarát jeleskedett. Sok jó baráttal ismerkedtek meg, s velük — az eddigiek szellemében — továbbra is szoros, kapcsolatot fognak tartani. Egymást kölcsönösen segítve igyekeznek mind többet, jobbat termelni a népgazdaság javára, a közellátás anyagi alapjainak gazdagítására, — a KB 1978. évi márciusi határozatának megfelelően. T. I. • Ahogy mondani szokták: az utolsó simításokat végzik az építők Kecskeméten, a Széchenyivárosban holnap megnyíló új szolgáltatóházon és környékén. Az Irinyi úti üzlet elsősorban a lakáskarbantartás céljait szolgálja, a többi között bemutatóteremmel és barkácsmű- bellyel. (Tóth Sándor felvétele) ISKOLABŐVÍTÉS A Kecskeméti Városi Rendőrkapitányság kéri azoknak a jelentkezését (Kossuth tér 3. sz. I. emelet 131-es alatti hivatalos helyiségébe), akinek sérelmére ismeretlen tettes 1979. július 27-ig az alábbi típusú kismotor-kerékpárokat eltulajdonította: Riga 94 453 motor- és 57 839 vázszámú, Verhovina Í6 943 váz- és 112 059 motorszámú, Verhovina 103 375 motor- és 12 826 vázszámú, Verhovina MOTO 50. 023 750 motor- és 10 906 vázszámú, Verhovina 99 743 motor- és 273 100 vázszámú, Riga—12-es '227 721 váz- és motprszámú, Jáva Mustang 14 404/76 vázszámú, Verhovina 009 641/76 vázszámú és Verhovina 586 279 vázszámú motorkerékpárok megfelelő igazolás mellett a rendőrkapitányságon átvehetők. • Bugacon, a nagyközségi tanács saját kivitelezésében négy tanteremmel és 200 ételadag kiszolgálására alkalmas napközis konyhával bővítik a központi általános iskolát. A tantermek még az idén elkészülnek, a konyhát pedig jövőre adják át. Megszűnnek az eddigi szükségtantermek, s valamennyi általános iskolás napközis ellátásban részesül majd. (Pásztor Zoltán felvétele) Ülést tart a kecskeméti Városi Tanács Szeptember 26-án 13 órai kezdettel a városháza dísztermében tartja soron következő ülését a kecskeméti Városi Tanács. A tes-. tület megtárgyalja a megyeszékhely V. ötéves tervidőszakra előirányzott közműfejlesztési feladatainak időarányos végrehajtásáról és az 1978. évi településfejlesztési verseny eredményeiről szóló jelentést. Az ülés napirendjén szerepel még: az új kisajátítási jogszabály alkalmazásáról, a lakóházak rendjéről, valamint az együttélés szabályairól készítendő új tanácsrendelet. A tanácsülésen minden érdeklődőt szívesen lát a végrehajtó bizottság. — Kiskunfélegyházán a Körösi úti lakótelep építése lelassítja a körúton belüli elavult lakóépületek előző években megkezdett városias átépítését. A most módosított általános rendezési terv szerint 1988-ra elkészül a mintegy 2500 lakásos negyed, s azt követően a városrekonstruckió ismét nagyobb ütemben haladhat tovább. — BRIGÁDMOZGALOM. Kiskunhalason a foglalkoztatottak 43 százaléka, ezen belül a fizikai dolgozóknak több mint a fele vesz részt szocialista brigádversenyben. A város termelő üzemeiben 377 kollektíva 4378 tagja munkálkodik; a brigádok száma az utóbbi négy évben 30 százalékkal növekedett. — Hamarosan hozzáfognak az építők a bajai Szabadság úti kis ABC alapozásához. A FORFA- elemeklből tervezett, mintegy 400 négyzetméteres üzlet átadását a jövő év augusztusára tervezik. — PEZSGŐ TAJÓRÓL. A pezsgő érleléséhez szükséges különleges tartályokat az NDK-ból szerezte be a Kisikunlhalíaísá Állami Gazdaság. Az elmúlt évi kísérleti gyártást követően ebben az esztendőben már félmillió, jövőre kétmillió, 1981-ben pedig ötmillió palack különféle pezsgőt készítenek a gazdaság tojói feldolgozó üzemében. — A nagyközség tornaterme. A napokban átadott szabadszállási általános iskolai sportlétesítmény a Dolgozz hét napot a tornateremért elnevezésű helyi mozgalom szép sikerét hozta: a lakosság több mint egymillió forinttal segítette az építkezést. A nagyközség vezetői úgy határoztak, hogy a jövőben mindenki számára nyitva áll a sportcsarnok. MŰSOR: MOZI 1979. szeptember 19.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A VAGY TITOKZATOS TÁRGYA Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő francia film kecskémét; árpád: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor PIEDONE HONGKONGBAN III. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor KALANDOK IRKA-FIRKA ORSZÁGBAN Színes csehszlovák rajzfilm-összeállítás PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István ’ Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X Pannónia-rajzok kiállítása