Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-23 / 223. szám

4 • PETŐFI NfiPE • 1979. szeptember S3.

KONGRESSZUSI VERSENYBEN

A hatalmas üzemcsarnok minden zugát betölti a munka zaja. A gépek dübörgésébe kalapácsütések vegyülnek, sűrűn villan hol innen, hol onnan a hegesztőpá- ■kák kékes fénye. A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának III-as műhelyében soha sincs csend — legalábbis hétköznapokon — három műszakban folyik a termelés.

— Ez egy okos gép — mutat lelkendezve Hajagos Mihály, a Május 1. szocialista brigád vezetője egy hatalmas berendezésre. — Állítókészülékkel felszerelt félautomata, fedőporos hegesztőgép. Gyors, pontos, és kétszer annyi munkát végez, mint mi a régi gépekkel. Szükség is van,a jó minőségű varratokra, meg a gyorsaságra, mert exportra kerülnek ezek a csarnokszerkezetek, amiket itt lát. Természetesen ennek a gépnek a munkáját is ellenőrizzük, s ha csak egy gombostűfej nyi kihagyást is észreveszünk, azt kézi hegesztővel kijavítjuk.

Jó az összhang

Hajagos Mihály huszonkét tagú csapata az előregyártását végzi a csarnokszerkezeteknek és az óriási — 16 méter hosszú — főtartó oszlopoknak. A vastag acéllemezeket egyengetik, leszabják, lyukasztják, s I-gerendákat állítanak össze belőlük. A nehéz munkadarabokat görgősoron to-. vábbítják a körtárcsás fűrészgéphez, ahol fotocellás ütközőrendszer állítja meg az anyagot, hogy azután pontosan méretre vágja a gép. Ezután már az ugyancsak huszonkét tagú Dimitrov szocialista brigád folytatja a szerkezetgyártást Romhányi Béla vezetésével. Csakhogy míg Hajagosék a lakatosmunkát végzik, Romhányiék a hegesztést. Nemcsak az a közös bennük hogy * mindkét munkacsapat huszonkét tagú, hanem az is, hogy jól értik egymás munkáját. Zömmel olyanokból állnak, hogy ha kell lakatosmunkát végeznek, ha kell, hegesztetlek. S amennyiben a munka úgy kívánja, hol Hajagos brigádjából mennek át Romhá- nyiékhoz, hol pedig fordítva.

Ezért beszélt hát olyan nagy szakértelemmel Hajagos Mihály lakatosbrigád-vezető létére a hegesztésről is — villan az eszembe. Romhányi Béla azonban már

Három brigád a Fémmunkásból

Takarékos

asszonyok

A festőbrigád a kellemes, őszi fényben éppen a gyár udvarán dolgozott. Ki festékszóró pisztoly- lyal, ki ecsettel csinosította, szépítette a hatalmas vasszerekeze- teket.

— Elkészülnek-e határidőre? — kérdem Bendénét.

— Ha másként nem, hát túlórázunk. Erre azonban az utóbbi időben nem nagyon van szükség, mert jól versenyeznek a legények is — int a fejével a^ két férfibrigád munkahelye felé.

— A Hámán Kató brigád is tett felajánlást a pártkongresszus és a felszabadulási évforduló tiszteletére?

— Mi a festékkel való takarékosságot, meg a- festés jó minőségét vállaltuk. De hát ránk, nőkre jellemző a takarékosság is, meg szeretjük a szépet is, így hát nem lesz nehéz dolgunk] —, s huncutul elneveti magát.

Ezután már csak a munka ver - scny-vállalásokról faggatom a Hajagos—Romhányi duót is.

ROMHÁNYI BÉLA: — A gyár vezetői kérték a rezsianyagok tervezett alatti felhasználását. Mi most az elektródákat — mint a dohányos, aki csonkig szívja cigarettáját — maximálisan elhasználjuk. Ha pedig mégis marad a pó.kából külön, nagyság szerint osztályozva dobozokba rakjuk. Vannak ugyanis a munkadarabokon olyan helyek, amelyekhez csak meghatározott hosszúságú elektródával tudunk hozzáférni.

Azután pedig csak magyar elektródákkal dolgozunk — ehhez megfelelő szakértelem is szükséges — és csak ha elkerülhetetlen, használunk francia pákát. Amikor pedig valamelyik hegesztőgép elromlik, hegesztő kollégánk máris megy a másik brigádba lakatosmunkát végezni.

HAJAGOS MIHÁLY: — Mi anyag-, munkaidő- és energiatakarékosságot vállaltunk. Lényegében elértük, hogy a csarnokszerkezet és főtartó gyártásánál abszolút nincs hulladék. A normaidő és energiatakarékosságra a három műszak bevezetését vállaltuk. Kilenc brigádtag aki a gépeken dolgozik, három műszakba jár. Ehhez a munkafolyamatokat ál kellett szervezni, de az értékes gépek, köztük az automata hegesztőberendezés is — folyamatosan működnek. Ezáltal — az eddig mért adatok szerint — főtartó oszlopok esetében, havonta 1100 normaóra-megtakarítást érünk el. Azóta úgy ellátjuk Romhányiékat munkával, hogy emiatt időnként néhány emberük két műszakban dolgozik.

A művezető dolga is könnyebb

KOKOVAI MIHÁLY, A III-AS MŰHELY MŰVEZETŐJE: — Ezek a brigádok exportmunkán dolgoznak. A termékeket a MERT veszi át pontos határidők alapján- Sőt, a kongresszusi verseny óta kapkodásmentes a munka, túlórák sincsenek, a minőség ellen sincs kifogás. A hónap elején teljesítve lesz a feladat. A hegesztésben a röntgennel sem találtunk még hibát. Szakmailag kiválóak ezek a brigádok, ahogy mondani szokták, aranyat ér a kezük. Egymást segítő, vállalkozó szellemű kollektíva. Ilyenek mellett köny- nyebb a művezető dolga is.

— Társadalmi munkát is végeznek?

— Romhányiék a máriavárosi kis SZTK-rendelőhöz készítenek gyermekkocsi-tárolót. Hajagosék a Czollner téri iskola tornatermének vázszerkezetét csinálják.

Nagy Ottó

• Hajagos Mihály.

vezet is tovább, most ő mutatja, mint dolgoznak a szorgos hegesztők.

— Hajagosék az előgyártást végzik, mi pedig lényegében a készregyártást végezzük. Mondanom sem kell, hogy nagyon jó az összhang a két brigád között, de enélkül nem is tudnánk jó minőségben és pontos határidőre dolgozni. S hasonlóan jó az együttműködés a harmadik brigáddal is— Harmadik brigád is van?

— Van hát, a Hámán Kató szocialista festő brigád. Bende Pálné a vezetője, és mind az öt tagja nő. Ezért azután nem is akarunk sohasem szégyenben maradni előttük — teszi hozzá félig tréfásan, félig komolyan. — Ök festik ugyanis szállítás előtt,a csarnokszerkezeteket és a tartóoszlopokat.

• Bende Pálné.

• Romhányi Béla.

Ilii

A TÁRGYALÓTEREMBŐL:

Emberölés kísérlete

Sok kecskeméti olvasónk emlékezik még arra a jelenetre, amely a nyáron, július 13-án tizenegy óra körül zajlott le Kecskeméten, a Rákóczi úton levő Hírős étterem előtt. Sokan azonban csak azt tudják, hogy ott egy fiatalasszony késsel hátbaszúrt egy másik asz- szonyt, akit később a mentők elvittek. A tettest pedig a rendőrség őrizetbe vette. Ebben az ügyben hozott ítéletet a hét végén a Kecskeméti Megyei Bíróság egyik büntetőtanácsa, amely több napon át tárgyalta a bűncselekményt. A tárgyalás során, a vádlott, a sértett és a tanúk, valamint az orvosszakértők vallomása, illetve szakvéleménye alapján a következőket állapította meg a büntetőtanács.

A vádlott Tamás Erzsébet, Kecskemét, Kórház utca 23/a szám alatti lakos már körülbelül tíz esztendeje élettársi közösségben élt

M. G.-vel. Együttélésük azonban több ízben megszakadt részben azért, mert a férfi más nőkkel is kapcsolatot létesített. Rövid különélések után azonban az életközösség újra létrejött, tény azonban, hogy a fiatalasszonyban mindig maradt gyanú, féltékenység. Ez év februárjában indult ez az láncolat, amely végül is tragédiához vezetett.

Az említett időben — tehát februárban — Tamás Erzsébet a Hírős étteremben kereste élettársát, de ott ismerősei közölték vele, hogy az már eltávozott egy nővel. Az asszony kiment a Rákóczi útra, s ott találkozott élettársának egyik barátjával, akit megkért, hogy vigye őt haza gépkocsival. A férfi ismerős ennek a kérésnek eleget is tett. A fentieket követően azonban az ismerős családjában az a hír terjedt el, hogy Tamás Erzsébet, amikor a férfi hazavitte, azzal közösült. A vádlott emiatt egyre inkább haragudott az egész családra, különösen azután, hogy az időközben szabadságvesztés büntetését letöltött élettársa is tudomást szerzett a híresztelésről. Ezért elhatározta, hogy becsületének helyreállítása miatt bosszút áll a családon, s ha elkapja annak valamelyik tagját, „végez vele”.

Ennek az elhatározásnak megfelelően 1979. július 12-én magához vett egy húsz centiméter hosz- szúságú konyhakést és azt a szatyorban helyezte el. Másnap élet-' társával a piacra mentek, vásároltak, majd elváltak egymástól és abban állapodtak meg, hogy a Hírős étterem előtt találkoznak. M. G. az élettársával való találkozás előtt az étterem melletti kerékpárboltnál összefutott a bíróság épületéből távozó Németh Józsefné- val, aki ahhoz a családhoz tartozott, amelynek tagjai ellen Tamás Erzsébet bosszút fogadott, s annak a férfinak a testvére, aki februárban őt autóval hazavitte.

• Beszélgettek, s eközben szóba került a két család közötti nézeteltérés, haragos viszony, s M. G. elítélően nyilatkozott amiatt, hogy Némethné testvére mit csinált az ő élettársával. Beszélgetésüket a Hírős étterem előtt, a gyalogátkelőhely tájékán folytatták. Körülbelül fél tizenegy lehetett, amikor Tamás Erzsébet a túlsó oldalon. a háztartási bolt, előtt haladva, észre vette élettársót és a vele beszélgető Németh Józsefnél Ügy látta, hogy beszélgetés közben az asszony mosolyog is, és a helyzetet úgy értékelte, hogy otí róla van szó, hogy a család egyik tagja ismét az ő rosszhírét kelti, éppen az élettársa előtt. Az így kialakult indulattól vezérelve — de az előző, korábbi elhatározásának is megfelelően — elővette a táskájából a kést, áthaladt az úton, s Németh Józsefnét megkerülve, azt közepes erővel hátba- szúrta.

Természetesen azonnal nagy riadalom támadt. A hátbaszúrt sértett segítségért kiáltozott, ugyanakkor az étteremből értesítették a mentőkét, összegyűltek a járókelők, a szemtanúk, s várták, mi történik. A sérültet odatámogatták egy lépcsőhöz, leültették. A mentő hamarosan megérkezett, és az asszonyt azonnal a megyei kórházba szállította. Ott azonnali műtétet hajtottak rajta végre, hiszen sérülése életveszélyes volt. A szúrás ugyanis behatolt a mellüregbe, ott vérömleny keletkezett, és léggyülem jött létre. Az orvosszakértő véleménye szerint kórházi kezelés és gyors műtét nélkül nagyon valószínű, hogy az asz- szony belehalt volna sérülésébe, így azonban sikerült megmenteni, a gyógyulása azonban négy hetet vett igénybe.

Tamás Erzsébet a helyszínen maradt, mindvégig hangoztatva, hogy a cselekményt ő követte el. Az asszonyt a hamarosan kiérkező rendőrök őrizetbe vették.

A vádlott nem tagadott a bíróságon sem, cselekményét beismerte, magát bőnösnek vallotta. A büntetőtanács Tamás Erzsébetet emberölés bűntettének kísérlete miatt négyévi börtönre ítélte, további négy esztendőre eltiltotta a közügyekben való részvételtől, s kötelezte a bűnügyi költségek megfizetésére. Enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a vádlott beismerő vallomását, megbánást tanúsító magatartását. továbbá azt, hogy az őt ért sérelem túlértékelése, a sértett meglátása és annak arckifejezése hirtelen kirobbanó effektust váltott ki nála, amely olyan tudatszűküléssel járt, hogy enyhe fokban korlátozta cselekménye következményeinek felismerésében. Súlyosbító' tényező volt viszont, hogy tettére előre felkészült, ezt hangoztatta, s olyan eszközzel követte el, amely emberélet kioltására a közfelfogás szerint is alkalmas.

Kimondta a bíróság azt is, hogy a vádlott feltételes szabadságra csak büntetésének háromnegyed része kitöltése után bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, tehát az r rt jogerős.

G. í

rnrnrnrnmimmmmmmmMmmmmmmmmmmMmmMMMmMmmmm

Szalontay Mihály:

(12.) — Hátha néhány decibellel tudnál csökkenteni, akkor igen.

— Ne süketelj, ide figyelj, az éjjel, valahol Dunántúlon berobbant egy fúrótorony, ilyen olaj-, vagy gázizé, ég, ötven kilométerre látszik, akkora lángfáklya, érted, hallasz ...

— Hállak, majd eloltják.

— Naná, most készülnek, éjszaka fogják, ez valami nagy ügy, robbantanak, mert ezt úgy szokják. érted, és lemegyek, az olajosok visznek, esti képeket csinálok és persze róluk is mondtam. hogy viszem egy süket fej kollégámat is, mondták, hogy nem, mert csak zavarna, szóval kiharcoltam. szeretettel várnak, háromkor érted megyek, klassz, belevaló srácok ezek, otthon légy, ha új életet kezdek, olajbányász leszek, na szevasz.

János már ott sem volt, még fogta egy darabig a kagylót, hallgatta a búgást, aztán letette, s szinte átmenet nélkül szitkozódni kezdett, de szavak nélkül, a néma, belső feszültség dühétől. Borzasztóan gyűlölte önmaga bénultságát. „Engem minden tehetetlenné tesz”, — vicsorított önmagára —, a jó és a rossz is. Nekem minden ürügy jó. hogy cselekvésképtelen legyek. S az ezen

való füstölgés közben megint azon kapta magát, hogy percek óta tehetetlenül ül, és már megint a könyvek szín-csíkjait bűvöli. Az eszmélésben hirtelen nagyon szédülősnek érezte magát, ismerte ezt az érzést, is, sokszor feldolgozta már, a meddő ön-ana- lizisek végtelen sorában. Cukorbeteg-idegesség ez, a tudottak és a nemtudottaknak rósz keveréke, a bizonytalanság ingatagsága.

Béla meghalt, s haláláért felelősnek érezte ő is magát. Feleségével rosszul élt. (Charlotte Bronte írta: „Azokban a könyvekben, amelyeket férfiak írnak, a férjek szerelme legföljebb egy fél esztendeig tart.”) Valakit elhagyott — Marinak hívták —, szerette, szerette, de túl sokat követelt tőle: ezért menekült a lányhoz. Szóval magyarázata volt elegendő, ha ilyesmihez egyáltalán magyarázat szükségeltetik.

De ez már a második találkozás sorozatuk alkalmával történt. Először csak kétszer-háromszor találkoztak. Akkor a lány valami homályba tartott történettel — aminek érezte azért igazsághitelű erejét — szakított. A történet veleje az volt, hogy van valaki, egy zenész, akit szeret és aki miatt rá sem tud nézni másra.

— Aha! — mondta akkor ő, mert mit lehetett erre mondani. A lány kiszállt a kocsiból, s ő összehúzott szemmel, de tulajdonképpen üres fejjel nézett utána. Majd egy év elteltével, amikor új hallgatóknak új tanfolyam indult, a lány megjelent az első szemináriumon. Egész este egy szót sem szólt, de a végén roppant célirányosan vette lépteit feléje. Fáradt volt aznap este, nagyon fáradt. Megállt, teljes mellel fordult a lány felé, s vá- gyakozó-vigyázó szemmel nézte a szép arcot. Azok a szemek ártatlan-mosolygó zöld sugárzással néztek vissza. Együtt hagyták el a termet, s úgy ültek be a kocsiba, hogy, jóformán egy szót sem szóltak. Ráhajtotta fejét a volánra, egy pillanatra el is felejtette, hogy a lány is ott van, aztán gyújtott és ideges ámokfutásba kezdett a városban, nem is sejtve, hogy utána még milyen sokáig fog tartahi ez a meddő autózás. Mindenesetre akkor még leállt egy téren, s tulajdonképpen megint csak nagyon kevés szöveg után már összeborultak. A nagyon kevésbe ilyen szaggatott mondatok fértek bele: — „Hát a zenész!?” — NINCS MÁR”! — felelte a lány csupa nagy betűvel, idegesen. Még a kettejük teremtette forróságban is végig tudta gondolni, hogy ez ugyan azt jelenti, vagy megvan,, vagy ha igaz a „NINCS”, akkor még nagyon fáj, de aztán nem törődött vele.

Mindennap találkoztak aztán, s amíg nem szerzett egy kölcsön- kulcsot, mindig az autóban. Iszonyú kín volt. Milliószor elátkozta az autóját, mert ha csak ránézett; fejlövést kapott. De mint egy őrült, hajszolta bele magát az ügybe. Ügy táplálta magába a lányt, mint egy kompjuter a szalagcsík tárolta adatokat. S közben behunyta a szemét, hogy ne vegye észre mindazt, amit az eszeveszett rohanásban kínos lett volna észrevenni. Mert a lány töméntelenül sokat hazudott, s rosszul. Ha nem is azonnal, de hamarosan lelepleződött, és őott állt megfürödve, a kész tényekkel. amelyek egyáltalán nem vetettek jó fényt rá sem. Hiszen ő, ák.i minden hazugságot az értelem elleni merényletnek érzett, nem egyszer kevesebbért állt föl emberek mellől, miért tűri hát akkor most ezt el. Nem nagyon értette, nem nagyon tudta volna megmagyarázni önmagának, de félt az önmagával való szembenézéstől —, a sokasodó, vállára ülő fekete madarak súlyát csak állta, nem rázta le magáról — nem gondolt semmit sem végig. Pedig közben már azt is tudta, hogy a lány „ha ló nincs, szamár is jó” alapon ragaszkodik hozzá, s hogy állandóan keresi magának azt a bizonyos lovat. Azt pedig már a legelső találkozás után tudta, hogy a lány művészekben, írókban „utazik”. Mert ő nem egyszerűen miniszterné- nagyasszony, vagy legalább vezérigazgató, hanem sokkal inkább múzsa szeretett volna lenni. Nemcsak azért, mert abban a közegben, amiben élt — a sok felületes cinizmus ellenére — tapasztalhatta az igazi, az alkotó

érték hatalmának, erejét-tisztele- tét, azért is, mert a társadalmi erőre érzékeny bőrével felfogta, hogy a száz évvel ezelőtt kókler színész, éhező hangász, kócon- fitty firkász, ma a társadalmi munkamegosztás — egyébként igazságtalan — rangsorában mennyivel előkelőbb és szilárdabb jelenség, mint annyi más, a társadalom napi életéhez, a hosszú távú létéhez is fontosabb érték. S azért is, mert élt benne az örök kékharisnyavágy: meg- fürödni a híres alkotó szennyvizében. azt le nem mosni magáról —, azt ragyogtatni föl egy életen át. De azért is, mert volt benne valóságos erő és rengeteg energia, „amit ugye ha már nőnek született, s sajnos, nem férfinak, és rá kell pazarolni valakire — hát legalább érdemes legyen”. Ilyenkor mindig felötlött benne „miért nem maga teremt magának világot”, de megbeszélni nem tudta a lánnyal, hiszen akkor, meg kellett volna bántania, mélyen a húsába vágva és ehhez soha nem érzett elég erőt. Csak a felületi hántásokra, futotta, az álkeménységekre.

Elmerengett fölötte az öreg, különösebben nem szerette az ilyen elkeseredő emlékeket.

17.

„Rossz, gyűlölködő pillanatai lehettek!” — gondolta. „De hát ilyen elég sokszor adódhatott néki. s mégsem volt gyűlölködő”!

Elővette a zsebkendőt, a levélborítékot, és beletette a borítékba az összegyűrt papírokat, a

kesztyűtartóban talált levéltöredék mellé.

— Köszönöm — mondta —, megismertem a kézírását. — Az egyik szöveg géppel volt írva.

A lány félénken kérdezte:

— M ... mi van vele?

— Mondom, meghalt. Autóbaleset. Nem is olyan messze ide.

— Szegény!

— Mi vagyunk szegények, Mu- cóka. Akik élünk, neki már nincsenek gondjai. De nekem igen. Például hol alszom ma éjjel? Tudja, kislány, átkozottul utálok éjszaka autót vezetni. Van itt valami szálloda?

— Az nincs — mondta Mucóka félénken, — de, ha megígéri, hogy tisztességesen fog viselkedni, van itt egy dikó, ott elalhat.

— Nagyon fog maga csalódni bennem, kislány!

Most ért fel benne az egész nap. az ital, amit megivott Su- koró úrral, a fájdalom, és hogy megy, természetesen megy az élet tovább. Kint a kis benyílóban volt valami gyerek fekhely, felette kislámpa, Mucóka adott egy szép nagy párnát, selyemfényű pokrócot, s összehúzva, összegör- bedve csak cipőjét, zakóját vetve le, ledőlt. Sokáig nem hallotta a lány szuszogását, az nyilván éberen figyelt a befogadott idegen minden neszére, de az öreg alig- alig mozdult. Feje könyökén, szeme a régmúltban, apja rémlett fel ködösen, ifjúsága, belvárosi kapualj bűze, az udvar mélyén kis egyszobás lakás, a kelkáposztaszag, a dohszag, s az örökkön tartó ingerültség.

(Folytatása következik.)