Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-05 / 182. szám

1979. Augusztus 5. • PETŐFI NÉPE • 3 Ötvenkét óra a baleseti sebészeten Sokszor ír­tuk le e lap hasábjain a következő mondatot: „A sérültet a men­tők a kórház­ba szállítot­ták”. A mentők a hét legtöbb napján Kecs­keméten a me­gyei kórház traumatológiai ambulanciájá­ra, baleseti állomására szállítják be a közlekedési, az üzemi vagy egyéb más ok­ból megsérült embereket. Rendkívül nagy forgal­mú, orvostól, ápolótól iga­zán kemény helytállást kö­vetelő állomás munkájáról be­szélgettünk dr. Bárány István traumatológus főorvossal. — Az ambulanciának az a funkciója, hogy a műtétre nem kerülő betegeket fogadja, ám sze­repe mégis kettős. Ugyanúgy el­látja a járóbetegeket, mint az SZTK rendelőintézete — a ren­delést a mi sebészeink végzik — és orvosi segítséget nyújtunk sür­gős esetekben. Ez az állomás az, ahol felvesszük a betegeket az osztályra; itt dől el. hogy azon­nal a műtőbe kerül-e vagy más ellátásban részesül. A betegeink mintegy kétharmada közlekedési szerencsétlenség, tíz százaléka üzemi, háztartási baleset sérült­je, a fennmaradó rész pedig egyéb okból kénytelen felkeresni bennünket. Nyáron és az iskolai szünetekben szinte ugrásszerűen megnő a gyermekbalesetek szá­ma. de erre már készülünk. — A közlekedési balesetek so­rán milyen sérülések fordulnak elő leggyakrabban? ^ — Különbséget kell tenni a kétkerekű járművek okozta és a többi baleset között. A motorke­rékpárosok, segédmotorosok és kerékpárosok általában végtag- sérülésekkel, főleg lábtöréssel kerülnek hozzánk. A jármű és a gyalogos ütközése esetében, a gyalogosok általában koponya- és mellkasi sérüléseket szenvednek. A személygépkocsik szilárd tárgy­nak történő ütközésekor — meg­figyelésünk szerint — úgyneve­zett többszörös sérülések kelet­keznek. Ezek sorrendben: alsó végtag, mellkas, has- és koponya­törések. zúzódások. Itt szeretnék utalni a biztonsági öv hasznos­ságára, ugyanis az alsó végtagok sérüléseit minimálisra csökken­tette és megvédi a vezetőt, az utast a hasi és mellkasi sérülé­sektől. Mondanom sem kell, hogy száz kilométer feletti sebes­séggel történő ütközésnél a biz­tonsági öv már nem sokát véd. — A traumatológusok tapaszta­latai szerint az utóbbi időszakban hogyan alakultak a sérülések sú­lyossági fok \szerint. — Felmérés erre ugyan nincs, de, ha nem is pontosan, hozzá­vetőlegesen kijelenthetem: a sé­rülések száma növekszik, de sú­lyossági foka csökken. Itt szeret­nék kitérni az úgynevezett súlyos, életveszélyes sérülés meghátáro- zására. Életveszélyesen sérültnek tartjuk azt, aki,, ha bizonyos idő alatt nem kap segítséget, meghal. Ez így túlzottan leegyszerűsített megfogalmazás, hiszen akadnak olyan esetek, amikor az idejében nyújtott orvosi segítség sem mentheti meg a sérültet, bár mi — s ezt szeretném hangsúlyozni — minden időben mindent megteszünk a gyógyulás érdeké­ben. — A legtöbb közlekedési bal­eset a hétvégeken, szombaton és vasárnap történik. A baleseti ambulancia hogy van erre felké­szülve? — Kétségtelen, hogy a hétvége­ken a legnagyobb az igénybevé­tel. Ezek közül is a szombat, va­sárnap, a péntek és a hétfő a „legforgalmasabb” nap. Ügyeleti rendszerünkből adódóan egy-egy orvosi csoport — ehhez három orvos és még egy negyedik, a tartalék, s megfelelő számú se­géderő tartozik — általában öt­venkét órás műszakot tart. A legutóbbi hét végén ezalatt hat­van sérültet láttunk el, ezek kö­zött akadt természetesen bonyo­lult műtét, gipszelés és kötözés is. Nem ritka az olyan hétvége, amikor a műtőkben megállás nél­kül. dolgoznak orvosaink. — Vajon a megyei kórház tra- umatológusai vállalkoznak-e bo­nyolult műtétekre? — Egy hónap alatt százhatvan úgynevezett primér, elsődleges beteget fogadunk. Ez azt jelenti, hogy a mi orvosaink látják a mentősök után elsőként a sérül­teket. Szervezettségünk, felsze­reltségünk és orvosaink szakmai ismeretei folytán minden műté­tet el tudunk végezni. Ma már a diagnózisba és a terápiába bevon­ja a traumatollógus az adott szak­terület szakorvosát. Például egy koponyasérültnél a traumatológu- son kívül ott van a szájsebész, a szemész és az idegorvos is. Mondanom sem kell. hogy ren­delkezésünkre áll urológus, nő­gyógyász is. Műtétre általában a hasi. a mellkasi, a nyílt végtag­töréssel. vagy koponyasérüléssel beszállítottak esetében kerül sor. — Mint baleseti sebész, milyen tanácsókat tud adni azoknak a gépjárművezetőknek, akik elő­ször érnek a baleset helyszínére, milyen módon segítsenek a sé­rülteken. — Első és legfontosabb dolog a mentők értesítése. Ez annál is könnyebben megtehető, mert ma már a közutakon elég sok jármű tartózkodik ahhoz, hogy valaki szóljon a mentőknek. A sérültek elsősegélyben részesítését kétfelé választanám. Az eszméleténél lé­vő beteggt óvatosan ki kell emel­ni a járműből, le kell fektetni, s a látható végtagdeformálást rögzíteni kell. A nem vérző se­beket nem. kell bántani. Intenzív vérzés esetén a seb felett nyomó- kötést alkalmazzanak, de ennél többet ne tegyenek. Eszméletlen ember ecetében — itt a légzés van leginkább akadályoztatva — szájából el kell távolítani a lég­zést akadályozó tárgyat, proté­zist, vagy más egyebet, s függet­lenül attól, hogy milyen sérülése van, félig oldalt, félig hasra kell fordítani, s fejét alá kell pócolni. Szeretném hangsúlyozni. hogy eszméletlen beteget csak a men­tőknek szabad, szállítani. Telefon csengetése szakította félbe a beszélgetést, ugyanis a mentők Tiszakécskéről Budái László villanyszerelőt égési sérü­léssel hozták be az ambulanciára. Dr. Bárány István főorvos, dr. Forgó Márta és Papp Géza ne­gyedéves orvostanhallgató látta el a beteget. A beszélgetés foly­tatására már nem volt alkalom, 1 hiszen a főorvosnak a műtőbe kellett mennie, így csak futólag köszönhettük meg a beszélgetést. Talán még annyit, hogy a megyei traumatológiai osztály orvosai, műtősei, ápolói mindent meg­tesznek az emberek, balesetet szenvedett sérültek ellátásáért, életük megmentéséért. Gémes Gábor • Égési sérültet látnak el az ambulancián dr. Bá­rány István főorvos irányításával. (Tóth Sándor felvételei.) HETI KOMMENTÁR Jobban nehezebb, mint többet Óvári Miklós, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára — többek között — ezt mondotta a főváros XII. kerületében tartott értelmi­ségi aktíván: „Előtérbe kerültek a minőségi elemek és — mi taga­dás — jobban dolgozni sokkal ne­hezebb, mint többet.” Ebben a bölcsen igaz megálla­pításban az is benne van, hogy nehezebb lesz a gyakorlatban eleget tenni a minőségi követel­ményeknek, mármint az eddig „ránkhagyott” minőségi színvo­nalnak, mintha a még több ter­mék előállítását forszíroznánk. A „ránkhagyott” alatt most azt ért­jük, hogy ki-ki a maga szakterü­letén, gépe, a rábízott állatok, vagy íróasztala, katedrája mellett meg­szokott egy bizonyos minőséget, hiszen munkája produktumát át­vették, kifizették, díjazták. Ezt a begyakorlott nívót nemcsak hogy tartani volt könnyű, hanem emel­lett — épp a rutin, magabiztosság révén — a mennyiséget is fokoz­ni lehetett... Ránk hagyták: csi­náljátok. De éppen azért, mert ilyenkor már egyre kevesebb a jobb, szebb, gazdaságosabb áru, alkotás létrehozására sarkalló tényező — egyénenként is, kisebb-nagyobb közösségenként is el-elhatalmaso- dík a felületesség, a kutyafuttá­ban kifejeződő „nagyvonalúság”, sőt hanyagság is. Hiszen elég, ha a termék előálításának folyamatá­ban csupán minden második-har­madik munkafázisból kerül to­vább a munkadarab „jelentékte­len”, ezért elnézhető „hibuskával” — mire hozzánk, fogyasztókhoz, felhasználókhoz kerül a portéka, egyre-másra érnek bennünket a meglepetések. Ilyenek, hogy pont nagy sietségünkben szakad el a ci­pőfűző: éppen az új és méreg­drága. amellett divatosnak mon­dott kardigán premierjekor kun­cognak körül a kollégák: „Nem vetted észre, milyen kajszán áll rajtad? Ezen az oldalon egész ki­nyúlt. s a vállvarrás is lejjebb esik”; a fél éve vásárolt cipőben „lucsogni” kezd a zokni, mert hát esett, amikor a megbeszélésre ment: meg alig egy hete csinál­tattad meg — busás baksist is csúsztatva a szerelőnek a munka­díjon feüll — a vécélefolyót, s az alattad lakó szomszéd kétség­beesve kér: sürgősen hívass vala­kit. mert tönkreázik náluk az újonnan festett plafon; hordod a nagydarab kenyereket a kukába, nemcsak azért, mert többet vettél, mint kellene, hanem mivel ehe­tetlen is ... — Folytassa ki-ki. ahogy és amilyen példákkal akar­ja. Mert azokból ugye van elég. Volt eddig — mondjuk inkább így — önmagunkat is ösztökélve. És mert érezzük, sőt napról napra jobban megértjük, hogy ez sem mehet így tovább. Tudniillik, hogy saját és természetesen a környe­zetünkben dolgozók munkáját il­letően megengedjük a különböző minőségrontásokat. Amikor a legmagasabb szintű vezetők, kor­mányférfiak, gazdasági és politi­kai kérdésekben a legilletékeseb­bek igyekeznek emberközelbe hoz­va megértetni a mostani áremelé­sekkel kapcsolatos összefüggése­ket, magunk is intenzíven elgon­dolkodunk. beszélgetünk gond­jainkról, s a tennivalókról. Mind jobban „kapisgáljuk”, s fel is is­merjük, hogy személy szerint raj­tunk mindannyiunkon is múlik — tehát nemcsak a vállalatokon, felelős irányítókon —, mikorra hárítjuk el á mostani intézkedé­sek következtében keletkezett, s a velük járó, elkerülhetetlen nehéz­ségek következményeit. A nagy —- állami, vállalati — és kis — egyé­ni — háztartásban egyaránt Ahogy politikusaink, közgazdá­szaink — egyformán politikus — szakmagyarázatait hallgatjuk, megemészteni iparkodunk, úgy vi­lágosodik előttünk, hogy gazdasá­gi helyzetünk javításában mind­annyiunknak megvan a maga sze­mélyre szóló szerepe. Ebből még logikusan következik, hogy tehát az egész nép együttes munkája fog vezetni mielőbbi sikerekre. Nem térhetünk csak „prédiká­ciókkal” napirendre afölött, hogy mindennapi életünkben — élelme­zésünktől a ruházkodáson, lakás- viszonyainkon át a szolgáltatá­sokig — az éppen hogy elfogadha­tó minőségű munka következmé­nyeivel vállaljunk cinkosságot. Mert ezt tesszük, amikor dohogva ugyan, de szemétbe dobjuk a rossz kenyeret, az idő előtt tönkrement cipőt, a romlott töltelékárut; vagy másik szférában: dupla munkával — és így fölöslegesen kiszórt költ­séggel — teszi beköltözhetővé az építő vállalat az amúgy is mind drágább lakást. Igen — rengete­get ráfizettünk eddig ezekre a cin­kosságokra ... Hogy bizonyos idő alatt kétszer annyit szerzünk be, fizetünk meg valamiből, holott egyszeresen is elég volna, ha — jól .megcsinálnák. Megcsinálnák? — megint rájár az ember nyelve a többiekre, má­sokra való hivatkozásra. Holott kinek-kinek önmagánál kell el­kezdeni a „minőségi elemek” iránt szükségszerűen elkövetkezett kö­vetelmények komolyan vételét. Azzal, hogy ne adjunk ki a kezünkből olyan munkát, amiről tudjuk, hogy nem adtunk bele mindent, ami képességeinkből te­lik — nem szólva arról, hogy munkánknak meg kell felelnie az érte kapott ellenértéknek. Ha ezzel kezdjük, tehát, hogy csak jó. kiváló minőségű produk­ciót adunk tovább, akkor fel se ötlik az a védekezés-tartalmú ta­nács, hogy — rosszat ne vegyünk. S akkor nem lesz elkótyavetyélt a munkabér, amit hibás, a vásárló­nak csak csalódást okozó ter­mékért kifizetnek. Mert de sok más költségteher nyomja az ál­lampolgárok zsebét, tehát a mién­ket, minden rossz árucikk piacra kerülésekor. Mert ugye, hogy azt a kenyeret, cipőt megvehettük — annyiért, amennyiért abba az ál­lam is adott, dotált — például a liszt — kenyér —, a bőr árába támogatás, visszatérítés címén (hadd ne soroljuk itt a cikkek tö­megét). S valami „személytelen állam-bácsi” pénzéből? Dehogy is; hanem mindannyiunkéból. S ezt a folyamatot követhetnénk azon a vonalon, hogy sokkal drá­gábbak a nyersanyagok és nehe­zebbek, rosszabbak az értékesítési lehetőségek is a világpiacon. Ha már pedig arra gondolunk, hogy az összes támogatásból 27,7 mil­liárd forint az exporttal kapcso­latos állami visszatérítés, tehát mindez a kedvezőtlen exportké­pességre utal — elképzelhetjük az alacsony minőségi színvonal okoz­ta „begyűrűzéseket”. Amikor a minőségi követelmé­nyek erőteljes előtérbe kerülésé­ről beszélünk, aligha választható külön a belföldi és exportigényes­ség — mint kritérium. De van azért az áremeléseknek — úgy­mond — hétköznapi értelemben vett praktikus hátása is. Jobban mondva előttünk a lehetőség, csak éljünk is vele. Úgyszólván magá­tól értetődő, hogy amikor az eny- nyi-annyi százalékkal felemelt árucikket elénk teszik, joggal megkövetelhetjük az eddiginél jobb minőséget. Mert másképp mit érne az egész intézkedés, ha hatása nem lenne minden terüle­ten .színvonalemelő. Ugyanígy ér­vényesülnie kell ennek a munka értékelésében is. A mostani és to­vábbi intézkedéseknek nemcsak gazdasági, hanem politikai hatá­sa is akkor lesz igazán kedvező, ha nemcsak elvként szögezzük le a fegyelmezett,- jó munka, a telje­sítménnyel arányos bér becsületé­nek növekedését, hanem ha a szor­galmasabb. pontosabb, szebb mun­kának az á r a meggyőzően, diffe­renciáltan emelkedik. Hogy miből? Amiről már — ha­sonló vonatkozásban szóltunk: azokból a pénzekből, amelyeket eddigelé „ártámogatásként” a si­lány, esetleg eladhatatlan árukra és előállítóikra fordított az ál­lam. Azaz fordítottunk mi. Így ez ^helyes és reális: az árban feje­ződjék ki a ráfordított munka ér­téke. így nem fordulhat majd elő, hogy a „hátunk mögött” a rossz munkát és hitvány produktumát is dotálják. Mindannyiunk pénzéből. A jó munka emelkedő ára pedig a társadalom megelégedésére fogja elősegíteni, hogy a munkaerő új­ratermelését annál magasabb élet- színvonalon biztosítsa magának valaki, minél értékesebbet, job­bad. szebbet ad érte. Tóth- István BULGÁRIAI ÚTINAPLÓ (1.) * A kapcsolatok nyomában Kilenc napot töltöttem a baráti Bulgária földjén. Kilenc folytatásos részt írok az élményeimről. Ipari, mezőgazdasági és kulturális benyomások zsonganak az emlékezetemben. Köztük több izgalmas kísérlet szerepel. Olyanok, amelyekről keveset hallunk idehaza, vagy szinte észrevétlenül elme­gyünk mellettük. No és természetesen a tengerpart sem ma­radhat ki, hiszen most is indulnak IBUSZ-csoportok, meg családi személygépkocsik Várnába, Burgaszba, a Napospartra magyar turistákkal. • Stefan Pavlov a magyar gyártmányú televízió­készülék és kamera előtt tájékoztatást ad a Sztara Zagora-i operaházról. Emlékeztető helyett Kádár János és Todor Zsivkov találkozójára gondolok ennél az alcímnél. A magyar, illetve bol­gár párt- és kormányküldöttség hivatalos tárgyalásaira emléke­zett az a delegáció, amelynek tagja voltam, s emlékeztettek rá a vendéglátóink is. Többször fel­idéztük új egyezményünket, amely meghatározza a gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés és a szocialista gazda­sági integráció továbbfejlesztésé­nek fő irányait az 1990-ig terje­dő időszakra. Üdvözléseknél, bú­csúzásoknál és közben is szó esett a gazdasági kapcsolatok további bővítéséről, ami összhangban áll a KGST komplex programjával. Házigazdák és vendégek egyaránt úgy látták; a turistaforgalom fej­lesztése jó .szolgálatot tesz annak érdekében, hogy a két nép köze­lebbről és kölcsönösen megis­merje egymást. Bolgár földön jutott a kezem­be a Népszabadság egyik lapszá­ma. Ebben olvastam arról, hogy a Bolgár Kommunista Párt Po­litikai Bizottsága és a Miniszter- tanács „utasította az illetékes ál­lami szerveket és. intézményeket, hogy dolgozzanak ki konkrét in­tézkedéseket a mindenoldalú ma­gyar-bolgár , együttműködés to­vábbi kibővítésére és elmélyíté­sére, és segítsék elő a látogatás során elért megállapodások meg­valósítását”. Kezemben az összehajtott új­ságpéldánnyal. éppen helyet ke­restem Szófia belvárosában, az egyik aluljáróba költözött presz- szó teraszán. Déli hőség, minden napernyő alatt ülnek. Az egyik asztalkától invitálás hallatszik', van szabad szék. Be is mutatko­zunk egymásnak, az orosz szó közvetít. — Itt nincs sör — mond­ja, és elvezet egy közeli étterem­be. Jirko Barisov Velinovnak hív­ják újdonsült bolgár ismerősö­met. Kamionsofőr, az E—5-ös fő­útvonal gyakorta áívezeti Kecs­keméten is. Egyszerre vette ki a tavalyi és az idei szbadságát, hosszan akar együtt lenni a fiá­val. akit mára vár a főiskolai tanévzáró után. Szabadkozom, de nem engedi kifizetni az italo­mat. Kicseréljük lakáscímeinket. A {feleség magyar Sztojan Radev, a budapesti Bolgár Kulturális Központ igaz­gatója Bolgárok és magyarok címmel könyvet írt a két nép művelődési kapcsolatainak köré­ből. Az első érintkezések között hivatkozik a magyar eredetmon­dára, amely* szerint ........Hunor é s Magyar, a két fivér egy pusz­tai vadászat során behatolt Be- lár földjére, és elrabolta az ural­kodó fiainak feleségét. Dúló alán fejedelem leányait. Az egyik Hunor, a másik Magyar felesé­ge lett. Leszármazottaik a hunok és a magyarok. A Belár szó a bolgár egyik változata. A bolgár uralkodók névsorán szerepel a Dúló nemzetség neve is. Vagyis a magyar eredetmondta szerint az előbolgárok és a magyarok rokonok.” iFordított esetről értesülök Bul­gária harmadik legnagyobb vá­rosában, az ország déli részének középpontjában elhelyezkedő Sztara Zagorában. A hatalmas színpadú, nyolcszázharminc né­zőt befogadó operaházban Stefan Pavlov műszaki igazgató a kala­uzunk. A modern berendezések között jó érzés fölfedezni a bu­dapesti Híradástechnikai Gyár munkáit, a zárt tévérendszer ma­gyar készülékeit és kameráit, a hazai gyártmányú magnetofono­kat. A kapcsolatokról szólva kísé­rőnk elmondja, hogy magyar éne­kesek is vendégszerepeinek azon a színpadon, ahol egyebek között Hasek: Svejk, a derék katona, és Brecht: A szecsuáni jólélek opera változatainak az ősbemu­tatóit tartották. Legnagyobb sike­re Sass Szilviának volt, alig több mint egy éye. Stefan Pavlov vége- zátül elárulja, hogy két esztendőn át Csepelen dolgozott. Ekkor is­merkedett meg leendő feleségé­vel. Elhozta Sztara Zagorába, s másfél évtizede ebben a város­ban élnek. Az egyik kislányuk a magyar iskolában kezdi ősszel a betűvetést tanulni Szentesén, a nagyszülőknél. Az életteli kapcsolatok másik példájáért sem kellett messzire mennem. A város szélén, 20 ezer rózsatő, és egy belső szőlőpar­cella, zöldellő fák környezetében működik a Sztara Zagora-i Ve­gyikombinát. A növények ellen­őrző szerepet is betöltenek: jel­zik, ha a gyár távozó mellékter­mékei olyan mértéket érnének el, hogy veszélyeztetik az em­bert és a természetet. A háromezer dolgozót foglal­koztató vállalat szovjet tervek alapján szovjet szakemberek közreműködésével épült, és kez­dett nitrogénműtrágyát előállíta­ni tizenöt esztendeje. A barátság és együttműködés aztán kitágult, és átfogta a Tiszai Vegyi Kom­binátot és a Péti Nitrogénműve­ket is. Segítünk, ahol tudunk — Közvetlen, hasznos viszony fűz össze bennünket több ma­gyar vállalattal — erősíti meg Georgi Batev igazgatóhelyettes, aki egy híján harminc éve dol­gozik a szakmájában. — Ennek keretében technikai dokumentá­ciókat és szakembereket cseré-1 lünk, élő a telex- és telefonkap­csolatunk. Én magam háromszor jártam ilyen célból Magyaror­szágon. Nagyon sok szépet, és újat sikerült tanulni például a leninvárosi TVK-ban. Egyszer — s az ilyen dolgokat aligha lehet elfelejteni — elektromotort kap­tunk tőlük kölcsön, amikor a miénk váratlanul elromlott. De mi is segítünk, ahol csak tudunk. Átadtuk például a szemcsés ké­szítmények összetapadását meg- gátló technológiai eljárásunkat. Nem messze a műhelyektől há­zi múzeum áll, ahol a hőskor fotói és a fejlődést szemléltető eredmények mellett a külföldi kapcsolatok dokumentumait is féltő gondossággal őrzik. Halász Ferenc • Dr. Sárkány Jenő új beteget vizsgál. • Gyárépület és zöldövezet együtt a vegyikombi­nátban.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom