Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-27 / 174. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. július 37. Kövessük a jó példákat Gyorsuló cipőjavítás - nem mozduló gondok • A javításra átvett cipők a megfelelő színű dobozba kerülnek. A szalon hangzatosabb, többet ígérő elnevezés, mint a műhely, az üzlet, vagy a fiók. S valóban, a kecskeméti Cipőipari Szövetkezetnek a megyeszékhelyi Luther-ud- varban július elején megnyitott egységben nem a régi suszteráj- kép fogadja a kuncsaftot. A padlótól a mennyezetig mindenütt tetszetős burkolat, a várakozóknak fotelok kínálkoznak, a lábbeliket javító szakemberek nincsenek eldugva, hanem egy üveges térelválasztó mögött dolgoznak. Kellemes ide belépni. Szerintem még az időnként tompa morgásba kezdő csiszológép sem zavarja különösebben a rossz cipők átvételét, s a megjavítottak kiadását A lakosság érdekében — A megnyitás utáni első hét óta legalább kétszeresére nőtt a forgalmunk — tájékoztat Kiss László, akinek a munkavállalás, s Tormási Károlynéval megosztva a kész cipők kiadása a feladata. — Az eddigi tapasztalatok alapján már változtatást is tervezünk a lakosság érdekében. Arról van szó, hogy a jelenlegi, nyolctól tizenhárom, majd tizenhat harminctól este hat óráig való nyitvatartás helyett augusztus egytől reggel héttől este hétig dolgozunk. Most a reggelente munkába igyekvőknek a nyitásig itt kell toporogni, utána pedig rohanni a munkahelyre. Augusztusban két műszakra osztjuk az erőnket. A hallottak rugalmasságról tanúskodnak. Miközben beszélgetünk, gyorsan cserélődnek a pult előtt a megrendelők. Ogy látom, nem kell sok, időt itt vesztegelniük. A szövetkezeti szalon kettő. négy- vagy nyolcórás határidőre vállal javítanivalót. A gyors munkáért negyven, harminc, illetve tizenöt százalékos pótdíjat kérnek. Akinek nem kell sürgősen a cipője, vagy nem akar felárat fizetni, attól tizennégy nap minimális várakozási idővel tudják elfogadni a munkát, a másik, szintén Luther-udvari műhely kapacitásának terhére. Spiccvasa- zást. kisebb tűzést és ezekhez hasonlókat azonnal megcsinálják a cinészek. Az átlagéletkor: ötven év — A zöld címkével ellátott piros dobozokban a kettő, a fehér címkésekben a négy, a zöldcímkés sárga dobozokban pedig a nyolc órára vállalt javítanivaló van — mutat a polcokra Kiss László. — A sürgős javítást rendelők közül a legtöbben nyolcórás határidőre kérik a munkát. Reggel behozzák, este, a munkából hazatérőben elviszik a cipőket. Szűcs László, Pencz Ferenc és Könyves József általános javítók, valamint Szekér József nyugdíjas tűzőmunkás, aki éppen a szabadságon levő Szántó Józsefnét helyettesíti — nagyon szorgalmasan dolgoznak az új típusú szolgáltató egységben. Egyéni teljesítmény után fizetik őket. Eleinte idegenkedtek attól, hogy „kirakatban” legyenek, de már többé- kevésbé megszokták. A szalon dolgozóink átlagéletkora ötven év. — A rendelkezésre álló szakembergárdából a legfiatalabba- kat válogattuk ki ide — mondja el Sági Károly, a szövetkezet műszaki vezetője, keserű szájízzel. — Tudott dolog, hogy a Cipőiparnak alig van szakemberutánpótlása. Nekünk utoljára hét évvel ezelőtt volt szakmunkástanulónk. Nem akarnak a fiatalok ebbe a szakmába jönni. Egy alkalommi harminc gyereket semmilyen szakmára nem tudtak fölvenni a szakmunkásképzőben, és hozzánk irányították őket'. Meghívót küldtünk nekik üzemlátogatásra és elbeszélgetésre. Nyolcán voltak kíváncsiak. A lehetőségekről adott tájékoztató után ketten ígérték, hogy majd újra eljönnek. Nem jöttek... Egyébként a komoly szakmunkásneveléshez tanműhely is kellene, aminek létesítéséhez nincs anyagi lehetőségünk. A kecskeméti Cipőipari Szövetkezet a megyeszékhelyen, sőt néhány környékbeli községben is hivatott lenne a cipőipari szolgáltatások zömének az elvégzésére. Hogy a nyugdíjba vonulók helyére nincs kit állítani, az már nemcsak a javítóegységekben, hanem a kecskeméti méretes részlegben is súlyos gondot okoz. Ott tartanak, hogy csak Karom-négy hónapos határidőre fogadhat el a részleg megrendelést. Veszély fenyegeti a gyógycipőkészítést is. — Más kiütünk nincs, mint hogy a gyermekcipőüzemben levegyük a szalagról azokat, akik még értik a szakmát, és áthelyezzük a szolgáltatásba. Ezzel a frontunk másik szakaszát gyöngítjük le — állapítja meg a műszaki vezető. Importálhatunk mestereket ? Visszakanyarodunk a szalonhoz. Szóba hozom, hogy a munka gyorsításához vásárglt gépek közül csak a csiszoló masina működőképes. A szolgáltatás igény szerinti gyorsasága így inkább a munkaszervezésnek köszönhető, nem pedig a gépeknek. A használhatatlan eszközök hazai gyártmányok — tudom meg. Megfelelő gépeket csak tőkés importból^ehetne beszerezni, de erre nem kapott v hetőséget a szövetkezet. Az szág többi gyorsjavítójában is sonló berendezések „lendítik előre” a javítást. Igaz, kevés a dollárunk, nem futja belőle minden beruházásra. De azért a szolgáltatásfejlesztésre meglevő forintokat sem lehet kidobni az ablakon, vagy nem igaz? Amikor az ember cipőipari szakembereket hallgat az utánpótlás hiányáról, megalapozott pesszimizmusuk majdnem elhiteti: a végén még mezítláb járunk.' Mondom: majdnem elhiteti, mert az élet — konkrétabban, cselekvő szervet, satöbbit nem tudnék megnevezni — majd hoz valami megoldást. Egyelőre még csak ott tartunk, hogy az egész cipőipart sújtó bajról beszélünk. A rossz gépek helyett később talán jókat importálunk, de vajon szakembereket vehetünk-e, akár dollárért is? A. T. S. • A cipészek üvegfal mögött dolgoznak, a megrendelők fotelokban várakoznak. (Tóth Sándor felvételei.) A gazdálkodás korszerűségének alapvető feltétele — állattenyésztési szempontból —, hogy jó minőségű és megfelelő összetételű gyepállomány álljon az üzemek rendelkezésére. A szarvasmarha- és juhtenyésztés rét- és legelőgazdálkodásra alapozott takarmánybázisának előteremtése csak így lehetséges. Sokszor szó esik arról, hogy a megyében a gyepgazdálkodás rendkívül elhanyagolt. Kiritkult, eigyomosodott, savanyú fűfajokkal ellepett ősgyepeket találunk. Érdemes ezeket újratelepítéssel, feljavítással f helyrehozni. Az elmúlt években Bács-Kiskunban 10 ezer hektárnyi területet meghaladó gyeptelepítés történt. Afc eredmények nem maradtak el. Ezeken a területeken a több éves szénahozam átlagosan 60—85 mázsa hektáronként. Számos jó példát lehet felsorolni. Többek között a sükösdi Május 1., a bajai Augusztus 20., a dunavecsei Béke Termelőszövetkezetekben, valamint a Kalocsai és a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban például megszüntették az egynyári szálas takarmányok termesztését. A tömegtakarmányozást a gyepre alapozzák. Az említett gazdaságok jó eredményeket értek el a szarvasmarha-tenyésztésben. Az egy tehénre jutó tiszta jövedelem évenként meghaladja a 11 ezer forintot. Ez jó példa arra, hogy milyen nagy • Mesterséges gyep a Hosszúhegyi Állami Gazdaság hajósi kerületében. A mező- gazdasági nagyüzem mintegy 120 hektáron létesített, volt ingoványos terület rendbehozása — meliorációja — után mesterséges legelőt. Ezzel sokkal gazdaságosabbá tette a szarvasmarha-tenyésztést. (Straszer András felvétele.) tartalékot tártak fel ezek a kezdeményező üzemek. Az eredményekre érdemes odafigyelni. A gyepterületekről betakarított takarmányok tápanyagtartalma is magas. Értem alatta a száraz anyagot, a keményítő értéket és az emészthető nyersfehérjét. A juhtenyésztésben is jó eredményeket értek el a termelőszövetkezetek, az intenzíven művelt gyepterületeken., A gyapjúhozamok megközelítik a darabonkénti 6 kilogrammot, a szaporulat 150 százalékos. A nagy hozamú füves területeken a súlygyarapodás is gyors, a több ezres állománnyal foglalkozó üzemek ágazati eredményei nagyon jók. Említést érdemel ezek közül a szalkszent- mártoni Petőfi, az apostagi Duna menti, a tiszakécskei Tiszagyön- gye Termelőszövetkezet, valamint a bugaci Petőfi Szakszövetkezet. Arra kell törekednünk, hogy terjedjenek a gyepgazdálkodásban az új módszerek, amelyek növelik a hatékonyságot, jövedelmezőbbé teszik a megye mezőgazdasági nagyüzemeiben egyre növekvő szarvasmarha- és juhállomány tenyésztését. Szalay Lajos gyepgazdálkodási felügyelő Zöldség-gyümölcs értékesítés Az idén a szeszélyes időjárás következtében keletkezett veszteségek miatt — még nagyobb szükség van minden zöldségre, gyümölcsre. Milyen lehetőségek vannak arra, hogy a háztáji és kiskert tulajdonosok a felesleget értékesítsék? Bódi Istvántól, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának főosztályvezetőjétől kértünk erre felvilágosítást. Termelési szerződés — Az árutermelést folytató kisgazda, ságok, a ház- tájf és a zártkertek művelői közül sokan tudják már, hogy nemcsak a termelést, hanem az értékesítést is meg kell szervezni — kezdte tájékoztatóját a főosztályvezető. — A termelők elképzeléseinek és az értékesítés lehetőségeinek egyeztetésére szolgál a termelési szerződés. Az áfészeknél • Háztáji és kisgazdaságokból származó salátauborka a ZÖLDÉRT bajai felvásárlótelepén. (Straszer András felvétele.) a szerződéses termeltetés nem újkeletű, hiszen a hetvenes évek elejétől egyenletesen növelik a kistermelőkkel a szerződéses úton termeltetett áruk mennyiségét. A burgonya, a zöldség-gyümölcs szerződéskötés például 1970-hez viszonyítva, az idén várhatóan a háromszorosára nő. és az áru mennyisége megközelíti majd a 300 ezer tonnát. Még gyorsabb — mintegy húszszoros — a szakcsoportokba tömörült kisgazdaságok áruértékesítése növekedésének a mértéke. A tapasztalatok is mutatják: nemcsak ma, a jövőben is egyre inkább a szakcsoport! forma lesz az áruértékesítés útja. A kistermelők többsége ennek előnyeit már felismerte. Vannak olyan személyek is, akik mindössze néhány kilogramm vetémény vagy gyümölcsfelaslegüket szeretnék értékesíteni. Erre az árura is szükség van. A SZÖVOSZ éppen ezért hívta fel az áfészeket és a ZÖLDÉRT-eket, hogy vásároljanak meg minden olyan zöldséget és gyümölcsöt, amit a termelők eladásra felkínálnak, ha az a szabványnak megfelelő, értékesíthető. Az átviteli árak kialakításánál azonban figyelembe kell venni a szakcsoportok és a szerződéses kötelezettséget vállalt termelők érdekeit és az áruátadással járó egyéb szolgáltatásokat (válogatás, dobozolás, stb.). Alkalmi és mozgó felvásárló helyek Kidolgozták azokat a módszereket is, melyek elősegítik a felkínált zöldség- és gyümölcsfélék mielőbbi átvételét. A hétvégi kertövezetekben növelni kell az alkalmi és mozgó felvásárló egységek számát, nyitvatartási idejüket a kistermelők szabad idejéhez igazítani. Az ipari körzetekben igyekezzenek a boltvezetők üzletük árualapját saját felvásárlás útján megteremteni. Az olyan településen, ahol kertészeti termelés van, de átvevő hely nem működik, legalább egy kereskedelmi egységet jelöljenek ki felvásárló telepnek. Az átvételt végző boltokról és egyéb helyekről a termelőket falragaszokon tájékoztatni kell. Biztonságosabb az értékesítés, ha a kistermelők legalább két nappal az átadás előtt ezt a szándékukat közük a felvásárlóval. Ha közvetlenül a boltban adja át az áruját a termelő, akkor a 20 százalék levonása mellett, a napi fogyasztói árat kapja. Az állandó felvásárló telepek mellett, több mint négyezer mozgó felvásárló egység végzi ezt a munkát. Az előző évekhez képest általánosabbá vált a bolti dolgozók anyagi érdekeltsége is. Követendő példa Sóik jó példa van arra, miként szervezik a mezőgazdasági üzemek és a fogyasztási szövetkezetek a háztáji és kisgazdaságok áruértékesítését. Mezőgazdasági szövetkezetek is nyitottak zöldség-gyümölcs felvásárló helyet, s a kerti veteményt, a ZÖLDÉRT-nek, az áfésznek, vagy a tartósító iparnak adják át. így tesz többek között a kecskeméti Alföld, vagy a kiskőrösi Kossuth Szakszövetkezet. A kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ, a boltihálózatának áruellátásán kívül szerződéses alapon a hetényegyházi konzervüzeme számára is vásárol zöldségfélét. HÁZUNK TÁJA Előbb valamit tenni az asztalra P zerkilencszáz esztendőnél is jóval több már, hogy Pál apostol megfogalmazott afféle — mai szóval megközelítve — teljesítménybérszerű elvet. Hogy tudnillik, „Aki nem dolgozik, ne is egyék”. No ez így kimondva elég gorombán hangzik. Mindazonáltal nem az eszme érdességén múlott, hogy közel két évezred alatt — enyhén szólva következetlenül valósult meg belőle valami. Sőt, a gyakorlat inkább az ellenkezőjét produkálta. A kizsákmányolá-_ son alapuló társadalmakban többnyire annak voltak megélhetési gondjai, aki megfeszült a munkában. A dolgozó nép hatalmán, s a munkán alapuló társadalmi rendszerünkben igaz humánummal teli követelményeknek igyekszünk mindjobban eleget tenni. Annak az alapelvnek, hogy: Kiki képességei szerint, kinek-ki- nek a munkája arányában. Ebben mindaz benne van, aminek alapján a differenciált bérezést érvényre juttatni iparkodunk. Ahogy magyarán is ki szoktuk ezt mondani: mindenki aszerint részesüljön a társadalmi javakból, amennyit azok gyarapítására a közös asztalra tesz. Amennyit a közös asztalra tesz... Mi is van még ebben a kívánalomban? Aki elég érzékeny az árnyalatokra, kiérti belőle, hogy itt és elsődlegesen a termelésben részt vevő, tehát a produkáló emberről van szó. Mégpedig annak aszerint való értékeléséről, hogy jól, szépen, pontosan végzi-e kötelességét. A „tétel” első fele. hogy tehát „aszerint részesüljön” már a fogyasztó emberre vonatkozik. S hiába áll az összetett mondatban elöl, a gyakorlat szerint mégiscsak a „második” hely az övé. Azaz: mindenképpen az az első. hogy előbb dolgozzunk, teljesítsünk, adjunk korszerűt, szépet a munkánkkal, s csak azután következhet az ellenérték, a munkaibér, a különböző részletekből összetevődő jövedelem. VA ősképpen ezt úgy fejezzük ivi ki, hogy a differenciáit, tehát a — minőségi, gazdaságos, hatékony stb. munkát viszonozó bérezéssel elsődlegesen a termelő, alkotó embert akarjuk igazságosan jutalmazni, pártolni, segíteni. S ha azokkal az „egyéni mutatókkal” előbbre van, vagy kiugrik társai között, ennek meg kell látszania — kézzelfoghatóan — a fizetési boríték vastagságán is. Mert csak így kap igazán ösztönzést, így látja értelmét, hogy törekedjék emelni munkája színvonalát, hogy kényes legyen a kezéből kikerülő produktum minőségére, .hogy ne pazarolja az energiát, hogy minél többet hozzon ki a gépéből — és így tovább. De ha ezt csak mint hónapról hónapra, évről évre unásig ismételt elvként hallja, a gyakorlatban meg valami olyasmit tapasztal, hogy — leegyszerűsítve a dolgot — van egy bérösszeg, s azt egyenlően szétosztják, mert ugye „mindenkinek élni kell”, ebbe előbb-utóbb belefásul. Hisz’ a keresetegyenlőség elleplezi, hogy a teljesítményekben különbségek vannak — az igen eredményestől a közepesen át a „gyenge muzsikáig”. Ha nem is mutatkozott már, különösen az utóbbi időben — ilyen bántó, sértő egyenlősdi a bérezéseknél, a képességeket, eredményességet igazán árnyalatosán kifejező kereseti arányokról még a szükségesnél kevesebb -helygh .beszélhetünk,. C eddig bizony az sem ^ nyugtatta a társadalmi igazságérzetet, hogy ami „kicsiben”, tehát az egyéni teljesítmények mérlegelésénél, megítélésénél „egyenlősdi” formájában vált gyakorlattá az — más viszonylatiban — „nagyban” is megmutatkozik. Történetesen abban, hogy lett légyen az igen sikeresen .termelő, értékesítő vállalat, — a szürke átlagot hozó, de éveken át egyhelyben topogó üzem, avagy „hagyományosan mankóra szoruló” gyár, — a bérszínvonal - emelés százaléka mindegyiknél egyforma volt. Tehát amiként egyéni, úgy közösségi mértékben is ahhoz vezetett az ilyen egy-n ívóra-“hozás, hogy úgyszólván „hivatalosan” takartuk el a különbséget jó és gyenge munka között. Ez az „amink van, osszuk szét egyenlően” szemlélet ma már tarthatatlan. Kicsiben s nagyban egyaránt. S ha most — a napjainkban sorra került, elodázhatatlan árintézkedések egyik céljaként arról is beszélünk, hogy a fogyasztói árak és szolgáltatási díjak emelése révén hatalmas terhektől szabadul meg az állami költség- vetés, így majd azokból a mil- liárdokból az eddiginél sokkal töibb jut a termelés ösztönzésére, rajta legyünk, hogy ez így is történjen. Minél előbb mutatkozzék meg a differenciált, különbségeket figyelembe vevő, tehát igazságosabb bérezésnél. Mert anélkül nehéz lesz csak elvek hangoztatásával sarkallni, mondjuk, a hatékonyság növelésére. De ez — így — még mindig csak a dolog egyik oldala. A bevezetőben utaltunk rá, hogy előbb le kell “tenni valamit az asztalra — jobb minőséget, emeltebb termelékenységet, megtakarított energiát, tartalmasabban eltöltött munkaidőt stb. —, s aztán mondhatjuk teljes joggal: „Moshmár pedig osszuk el kinek- kinek aszerint, hogy képességeinél fogva mivel járult a nagy családi bevételhez”. A atán jöhet a fogyasztás. Aszerint, hogy ki — menynyiért dolgozott meg ... Mert közben annak se árt a körmére nézni, aki „kis munka — nagy pénz” alapon, rafinériával szerez szemtelenül nagy jövedelmet, s úgy tesz, mintha annak megfelelő hasznot hajtott volna a társadalomnak. Mert az emberek igazságérzetét ez is irritálja. Tóth István
