Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-27 / 174. szám

1979. július 27. • PETŐFI NÉPE • S A szentendrei művésztelep ötven éve Az 1929-ben alakult Szentendrei Festők Társasága Réti István ta­nítványaiból verbuválódott a nagybányai posztimpresszioniz­mus alapján. Az alapító Bá- novszky Miklós, Bánáti Sverák József, Paizs-Goebel Jenő, Heintz Henrik, Jeges Ernő, Onódy Béla, Pándy Lajos, Rozgonyi László Nagybányát tartotta az egyik mértéknek, de voltak, lettek kö­zülük római iskolások is. Talán éppen az igazolja a szentendrei művésztelep életképességét, hogy nyitánya nem konzerválódott, ha­nem rendszeresen megújult. Iránytűje Nagybánya és Róma után egyre inkább Párizs lett. El­sősorban azáltal, hogy Czóbel Bé­la és Barcsay Jenő révén ezt a forrást mélyítette el magyar, szentendrei elemekkel. Számban, korszerűségben egyaránt bővült e művésztelep, műhellyé lett, pat­rióta és egyetemes értékeket tol­mácsolt. Őrzött és indított, gyűj­tőmedence lett és starthely. Mérlegeléssel vette számba a hagyományokat, mértékkel újított az európai ajánlatoknak és a ha­zai sorskérdéseknek megfelelően. Számtalan értékes és maradandó változattal bejárta a festészet le­hetőségeinek teljes terepét. így, ezen tág szemléleti szabadság és az értékteremtő szigor jegyében született egyéni nyomvonalon Czóbel Béla, Kmetty János, Ilos- vai Varga István, Pirk János, Barcsay Jenő, Miháltz Pál élet­műve. Mindez ma már nemcsak Szentendre, hanem Európa. Nem szakadt meg a folyamat, élő sar- jadássá lombosodott a sok forrás is, melyet Ámos Imre, Vajda La­jos, Korniss Dezső, Vaszkó Erzsé­bet épített, s melyet a mai fia­talok — Csík István, Klimö Ká­roly, Bartl József, Balogh László generációja fejleszt tovább. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy életének utolsó képi összefogásait Kondor Béla is ebben az érzé­keny rajzi, szellemi közegben vé­gezte baráti szemek figyelmétől övezve. Szentendre századunk magyar képzőművészetének egyik mérle­ge lett. Műszer és jelzés, pontos diagnózis a teendőket illetően. Olyan műhely, mely nem enge­délyezte a lemaradást és a minő­ség inflációját, olyan szabad és tág festőotthon, melyben ki-ki te­hetségének és vágyainak megfele­lően megtalálta a maga kibonta­kozását. Szentendre fő törvénye sokrétűsége. Egyik pólusa a for­mai nyelvújítás jegyében Euró­pára figyel, másik sarkpontja a hazai karaktert tárja fel a népi, nemzeti festészet jegyében. Mind­ez nem ellentét, mert helyesen orientál a népi, nemzeti és inter- nacionális távlatok összetartozó magaslataihoz. Az utóbbi évtizedben Szentend­re fejlődése felgyorsult a festői értékek szaporulata és a művelő­déspolitika érzékeny figyelme jó­voltából. A Pest megyei Tanács és a Művészeti Alap összefogása révén új művésztelep is alakult szobrászok részére, s ezzel Szent­endre plasztikai ellenpontozása is teljessé egészíti ki a festészet ál­lomásait. Szentendre barokk kor­ban épült sikátoraival a festők városa lett. Ma már egyre in­kább a múzeumoké is, hiszen mu­zeális értékké nőtt sok száz fest­mény, s közgyűjteménnyé alapo­zódott sok műterem kincse. L. M. • Barcsay dolgozik. ® Lukoviczki Endre és Bálint Ildikó grafikusházaspár Szentendrén. # Czóbel Béla is Szentendrén töltötte élete nagy részét. ÚTTÖRŐÉLET Vándortáborozók nyomában Esztendőről esztendőre népsze­rűbb az úttörők körében a ván­dortáborozás. Ilyenformán nem véletlen az sem, hogy a megyén­ket bemutató, Kiskun túra iránt is megnőtt az érdeklődés, a du­nántúli, budapesti —, és a he­gyek között élő úttörőcsapatok ve­zetői egyre-másra küldik levelei­ket: szeretnék megismerni a Kis­kunsági Nemzeti Parkot, látni Bugacon a ménest, és a gulyát, Kiskunfélegyházán a Hattyú-há­zat. Az idén összesen tizenhárom csoport — harminc úttörő és négy felnőtt vezető — jelentkezett a túrára. Egymást követték a kije­lelt táborhelyeken a dégi, mer- nyei, ózdi, böhönyei, zirci, szalk- szentmártoni vörösnyakkendősök, majd két csoport Budapestről, kettő Sopronból,, egy Zamárdiból, Pusztaszabolcsról, és Esztergom­ból. Két-három napos időközönként, folyamatosan érkeznek a vándor­táborozó úttörők a Kiskun túrá­ra. megyénkbe. Útvonaluk is azo­nos, gondosan előkészített kollé­giumi szállás, illetve sátortábor várja őket. Tisztálkodási lehető­ségüket természetesen meleg vi­zes fürdőkben biztosítják a szer­vezők, gondoskodnak a progra­mokról, meleg ételről is. A vándortáborozók közül az Esztergomból érkezetteket láto­gattuk meg bugaci táborukban. Az árnyas, kellemes tisztáson leve sátortábor előtt egy üsthá­zat pillantottunk meg, előtte ket­ten szorgalmasan szították a tü­zet. Mint kiderült, mosáshoz me­legítették az üstnyi vizet —, nagy­szerű foglalatosságának tartva ezt a munkát, hiszen otthon alig né- hányuknak van lehetősége igazi kályhába tüzelni... Bábiszki Dóra és Böszörményi Balázs, a két tűzfelelős szíves szó­val kísér a tábor vezetőjéhez, Érdi Ildikóhoz, miközben elmond­ják, hogy hetedikesek, az eszter­gomi Kossuth Lajos Általános Is­kolába járnak, és különösen em­lékezetes számukra a mai nap, mert látták a bugaci lovasbemu­tatót! A sátrak között javában folyik a takarítás, rendezkedés, hiszen az őket követőknek is tisztaságot kell találniuk itt. Ildikó nénitől azt tudjuk meg, hogy a pajtások nagyszerűen ér­zik magukat, hiszen hazánk ne­vezetes részét, a Dunakanyart alaposán megismerték az elmúlt évek során, de igazi Alfötdön még alig jártak, Árpádszállásra érke­zésüktől kezdve alig győzik fel­jegyezni a látottakat. Virágh Zoli nővérével. Beával a Félegvházát bemutató kirándu­lásról, Nagy Ferenc és Pataki Ta­más a naavszerű tiszai fürdésről, pecázásról beszél. VödrösCsaha és Szálkái Tamás Oláh Péterrel és Olasz Erikával javában készül az esti számhá­borúra, a soha meg nem únható játékra. Jártak a megyeszékhelyen is, egv csipetnyi irigységgel beszél­• Bábszki Dóra és Böszörményi Balázs javában rakja a tüzet (Tóth Sándor felvétele.) nek a fedett uszodáról, mert ott­hon még nincs olyan ... Ütjük során mindenhol végez­nek — köszönetképpen ellátásu­kért, szállásukért — néhány óra társadalmi munkát. Így volt ez Árpádszálláson, ahol kitakarítot­ták az iskolát, de Bugacon sem marad egy tenyérnyi szemét sem, ha továbbindulnak. Napközis kollégium, elnéptele­nedett tanyai iskola többnyire a bázisuk, de Juhász Attila, Mikó Sándor őszintén bevallja, hogy ez a bugaci tábor az igazi! Sátrak, jó levegő, tábortűz és nagyon fi­nom ebéd, amit a Kiskunsági Er­dőgazdaságtól Jrapnak —, hát kell ennél érdekesebb nyaralás? ... Éjszaka persze őrség óvja a tá­borozok nyugalmát. Este nyolc órakor bontják fel a következő borítékot a jelszóval,. amit csak ők, a sátorban lakók ismernek. A jelszó mindig kapcsolatos azzal a hellyel, ahol éppen vannak. Ottjártunk előtti éjszaka a jelszó: rideg gulya — volt! A pajtások élvezik a túrát, be­szélgetésünk során vissza-vissza kanyarodnak a kora délután lá­tott lovasbemutatóra, mert amint Pataki Tamás, Hoch Anikó, Frank Szilvia mondja, olyan szerencsé­jük" volt, hogy a próbát és a be­mutatót is láthatták, egészen kö­zelről. Sokat énekelnek, Ildikó nénivel, a maguk örömére. Láthatóan él­vezik a szabadságot. Néhány hét múlva emlékké válnak az események, tablók,' naplók rögzítik a nevezetes ese­ményeket. Akik résztvevői voltak, gazdagabban kezdik meg a kö­vetkező mozgalmi évet: bepillant­hatnak az eddig csak olvas­mányokból ismert Kiskunság éle­tébe! S. K. A tanya léckerítése egy darabig követi az or­szágút vonalát, har­minc méter után azonban lus­tán lekanyarodik messze a rétbe, hogy terebélyes udvart kivágva a gyepből, nyugodt he­lyet biztosítson a sók gazdasági épületnek, és a baromfiakat is védje a rókák ellen. Gulyásék kétszáz libát tömnek hajnalonta. Három tehén is ké­rődzik a jászol mellett, azokat is fejni kell. Gulyásné jiem rest. Mindig virradatkor kel. Ma is fél négykor ugrik talpra. Az ura már az istállóban almoz ilyenkor. Az asszony álmpsan szöszmötöl. Mert igaz ugyan, hogy a villany- gép sokat segít, de tegnap is éjifélig morzsolták a kukoricát. A liba viszont évek óta megéri a bajlódást, jól jövedelmez. Mikorra Gulyásné felveszi a mackóruhát és a báránybekecset, majdnem négy óra. Bekiabál a másik szobába a lányának, hogy ébredjen. Mivel semmi mocorgást nem hall, dühösen benyit. Erzsi a tizenévesek harmatos álmát alussza. — Keljél már, te! Ne lustál­kodj állandóan! Ha rajtad múl­na, délig az ágyban kisasszony- kodnál! A jószágot meg a fene eheti éhen felőled, Erzsinek végre megrebbennek a pillái. Álmosan néz anyja ha­ragos arcára. Ez teljesen kijóza­nítja bódult agyát, gyorsan fel­ül. Mondana valamit, de tudja, hogy az anyja keze hamar eljár. Így csak az orra alatt átkozza a libákat és az egész rohadt vi­lágot. Lassan belebújik velúr köntösébe, hűvösnek érzi a haj­nalt. Elbotorkál a fürdőszobába. A frissen csempézett világos­kék fürdőibe is nemrég vezették be a vizet, kemény ezresekért. Az országút túloldalán lakó nyolcgyerekes Pékeknél villany sincs. Erzsi arca fölragyog a fürdőszoba tükre előtt, amikor Pék Jancsira gondol. Még ő is tanulhatott. Már üzemmérnök. Bent lakik a városiban. Az any­ja agyonverné, ha megtudná, hogy találkozni szoktak. Az egész világ iránti harag­ját beleadta a fésűbe, csak úgy tépi a hajét. Nem érzi. Az any­ja rá dörömböl. — Igyekezz! Egyedül sose ké­szülök el a töméssel! Aztán be­mégy a faluba, hozol friiSs ke­nyeret! Erzsi megrántja a vállát, nem érdeklik a libák. Csákazértis megvizsgálja még a tükörben a hosszú pilláit. A jövő héten be­áll dolgozni, venni fog szemfes­téket. Míg bent lesz a varrodá­ban, kifesti magát, hazafelé meg létörli. Mi a fenének nem en­gedték, hogy gimnáziumba men­jen? Akkor tovább ment volna, divattervezést tanulni. De az anyja a varrást is azért engedte, mert a varroda a faluban van, nem kell bejárnia a városba, így többet segíthet a jószágok körül. Erzsi végre mackóruhára öl­tözve megjelenik az ólajtóban. Az anyja ott ül a villanytömő mel­lett. Mindjárt észreveszi a lány árnyékát. — Végre méltóztattál kisétál­ni! Fogd gyorsan a kézi tömőt, és gyere. Apád már elvitte a tojást meg a tejet. Persze, hallotta is az új Wart­burg hangját... Már Zsigulit is igényeltek. Az majd az övé lesz. Azért a kocsiért hálából élete végéig taposhatja itt a piszkot. Erzsi kelletlenül előveszi a kézi tömőt, és fintorogva bebújik az ólba. Az anyja mellé ül, fel- nyalábol egy libát. Az ártatlanul lármázó jószágnak dühösen szét­feszíti a csőrét. Evett volna meg a fene! A hajnaliból délelőtt lesz, mire végeznek. Gulyásné elmegy a tyúkokat ellátni, közben zavarja a lányát a faluba. Erzsi még az udvaron lerúgja a lábáról mocs­kos gumicsizmáját, aztán átöltö­zik divatos nadrágra, blúzra. Míg elővezeti a színből a kerékpár­ját, ' az anyja figyelemmel kíséri karcsú alakját, keskeny csípőjé­nek ringását. Csinos ez az Er­zsi! Jó helyre került a varrodá­ba, fiatal művezetők vannak ott. Csak ez a kerge lány legyen észnél, jó partit csinálhat. Erzsinek is a partin jár az esze, amikor a kerékpárról meg­pillantja Pék Jancsit. Hanyagul vállára vetve táskáját közeledik a fiú. Egyedül ballag a beton­út szürke sávján, nincs forga­lom. Erzsi lepattan a kerékpár­ról, amikor egy vonalba érnek. — Szevasz! Most ilyen hamar hazajössz? Még csak péntek van. A szombat reggeli vonattal szok­tál jönni! — Segítek az öregeknek a vá­lyogverésnél. Űj kamrát akarnak húzni. Mindnyájan összeugrunk, még a fagyok előtt készen lesz ... És te, a boltba mégy? — Sietnem kell, mert anyám lesZid. — Akkor siess. Estére kijössz? Erzsi bólint, idegesen néz a ta­nyájuk felé. Az már messze sár­gállik, az anyja nem láthat el eddig. Gyorsan megcsókolja a fiút, és már fel is ugrik a ke­rékpárra. Pék Jancsi sokáig kö­veti a lány figuráját, aztán el­indul egy kavicsot rugdalva. Szép ez a Gyulyás Erzsi. Kár, hogy itthon hevertetik parlagon, a szakmunkásvizsga óta nem dolgozik még. Pedig nagyon ügyesen rajzol. Gulyásné ebédfőzéshez készülő­dik, mire Erzsi előkerül. Az asz- szony szúrós dühvei faggatja a lányt, hol koncéit eddig. Erzsi vállat von. Későn hozták a ke­nyeret, várni kellett. Mire le­rakja a kenyeret a kamrában, és szódavizet iszik a hűtőszek­rényből, a Wartburg motorja is az udvaron búg. Gulyás megjött a piacról. Egy csomagot nyújt Erzsinek. Az tanácstalanul nyúl utána. — Mi ez? — Bontsd ki, meglátod. Hímzett irhabunda. De divatos! Erzsi szíve megdobban egy pilla­natra, majd észrevehetetlen fin­tor suhan át az arcán. Hát per­sze. A tehénőrzésért. A liibapász- torságért.. Amiért egész nyáron itthon rohadt a szakmunkásvizs­ga után. Gondolkodik, hogy mondja-e. Hátha lehetséges vol­na. Miközben a szörpös poharat fojtogatja egyik markában a hű­tőszekrény előtt, kinyögi. — Apa, én beiratkoznék esti iskolába. Elvégezném a gimná­ziumot, aztán divattervezést ta­nulnék főiskolán. — Minek az neked? — Mert kell! Értsék meg, én nem bírnék egész életemben itt élni. Én tervezni szeretnék, nem libát tömni. Gulyásné tésztát gyúr, felegye­nesedik az asztalnál. — Mit nem bírnál te? Bolond! Nem elég a televízió, a mosógép, a hűtő, a magnó, az autó? Nincs, amid ne lenne! — Hát ezt nem bírom én! Hogy maguk csak a pénzt hajszolják! összevásárolnak az égvilágon mindent, hogy aztán legyen mit mutogatni! De azzal nem törőd­nek, hogy nekem is lenne igé­nyem? Hogy én tanulni szeret­nék? Hogy nekem egy önálló gondolatom nem lehet? Hogy tönkreteszik az életem? Az asszony kifákad. — Szemtelen, hálátlan disznó vagy! Látástól vakulásig csak dolgozik az ember, hogy néki mindene meglegyen! — Igen, csak azt nem veszik észre, hogy tönkremennek ebbe a nagy pénzhajszába. Apa miért nyög a derekára? És nézzen anya végig saját magán. Vagy tíz év­vel öregebb az arca, mint kel­lene. És ronda visszeresek a lá­bai. Talán megéri? Gulyásné tenyere hatalmasat csattan. Erzsi nékitóntorodik az ajtófélfának. Vérvörös bal arcán tésztacafatok lógnák az anyja ujjnyomai körül. A könnyei nem erednek el. Nem néz feldúlt szü­leire, berohan a szobájába. Has- ravágja magát a heverőn, és ki­tör belőle a tehetetlen zokogás. Végül elapadnak a könnyei, csak a vállai rázkódnak hangtalanul. Miént nem lehet őt megérteni? Muszáj állandóan falnak ütköz­ni? A fene egye meg ezt a ro­hadt életet... Mikor felébred, ijedten ugrik fel, hirtelen nem tudja, hol van. Az udvari villany kicsit bevilá­gít, fényépéi meglátja a fotelban a hímzett irhabundát. Az anyja behozta, míg aludt. Keserűen el­húzza a száját, eszébe jut a konyhai jelenet, a pofon. Meg­nézi az óráját. Hat óra. Odaoson az ajtóhoz, kidugja az orrát. Sen­ki. Az anyja fej ilyenkor. Hát hadd fejjen! Nem gyújt villanyt a homály­ban. Szekrénye aljából előkapar­ja a válltáskáját. Belegyömöszöl hálóinget, pulóvert, néhány apró­ságot. A könyvespolcán legalul kitapogat egy mappát. Ruhaterv­rajzok vannak benne. Felveszi könnyű ballonkabátját. A táskát vállára vetve, a mappát hóna alá csapva kióvakodik a konyhába. Az udvaron sincs senki, talán hátul az istállóban. Villámgyor­san elsurran a ház előtt. A léc­kapu halk koccanására senki nem figyelt fel. Pékék ablakán belátni, még nem sötétítették el. Mindannyian az asztalnál, ülnék, a pétróleum- lámpa vidáman pislog a vacso­rázok fölött. Erzsi háromat koc­cant az üvegen. Jancsi azonnal kijön a jelre. — Mi történt? Hová készülsz? Erzsi a fejét rázva borul a fiú vállára, hogy most ne kérdezzen. Jancsi beletúr a lány hajába. — El akarsz menni? — Látod, összevesztem a szü­leimmel. Nem jövök vissza. — Jól meggondoltad? — Évekig gondolkoztam rajta. — Hol ákarsz aludni? — Bemegyek á városba, meg­keresem Csurgai Katiékat. Vele jártam iskolába. Néhány napig csak elalhatok ott. Aztán keresek albérletet, és elhelyezkedek a benti varrodában. A fiú odaszorítja arcát a lá­nyéhoz. — örökké nem tarthatsz ha­ragot a szüléiddel. — Nem. Majd belátják, hogy így jobb. Én nem haragszom. — Szeretlek, Gulyás Erzsi. — Én is. Vasárnap este keress meg Katiéknál. Erzsi kibontakozik a fiú meg­nyugtató öleléséből. Lassan elin­dul. A lécajtó becsapódik Pék Jancsi után. Erzsi futni kezd a sötétben, a betonút alig dereng a lábúi előtt. Kifullad a rohanás­ban, kicsit lassít. Amikor meg­pillantja a távolban a kis állo­más apró fényét, ismét szaladni kezd. Vörös Juli» Szökés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom