Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-27 / 174. szám
I 1979. július 27. • PETŐFI NÉPE • 3 AZ ÖSSZEFOGÁS EREDMÉNYE Egy ezüst hat szemmel i Akik látták, valahogy így mesélték: A tanácstitkár féltérdre ereszkedett, Rugóztatta egypár ütemig az izmait. Aztán felállt, meglötyögtette a lábát; kilazított. Majd nékirugaszkodott. Sasszé- zott kettőt--hármat és lendületből átollózta magát a lécen. A nézősereg felmorajlott. A falunapon magasugrásban első lett Sípos Balázs, Kunadacs kisközség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának titkára. Súlylökésben második. Száz méteren bronzérmes. Kunadacs pedig — folytatva és megőrizve a hagyományt — ismét dobogós a megyei település- fejlesztési versenyben; második helyezett. A (tanácstitkár és a falu érmeinek semmi közük sincs egymáshoz. Hacsak az nem, hogy általuk válik érthetővé a tettre váltott, gyakorlatban bizonyított' kisközségi vezérelv. Miénk Kunadacs, magunknak építjük. • Sípos Balázs. • Antal Lajos. □ □ □ Települési versenygyőztesről anyagot gyűjtvén, kínálkozik megörökítésre jócskán az adathalmaz, ennyi méter járda,, eny- nyi négyzetméter park, ez-rneg- az épült. Kínálkozik, de egyúttal a lényeget takarja el; azt, aki a járdát, a parkot, a ki tudja mit létrehozta. Másfelől; vajon lázba hozza-e a más falubeli lokál- patriótát az, hogy Kunadacson a Kunszentmiklósi úton járdát fektettek, az Ady, az Arany, a Rákóczi utcában befejezték az aszfaltozást, garázst építettek az orvosi rendelőhöz, a oéllövészeknek tíz fekvőpados lőállást hoztak létre ? — Megbolydul a falu — festi le azt az állapotot, amikor szerveznek valamit, a tanácstitkár. — Az ok persze egyszerű, -már jó előre megkérdezünk mindenkit, szerinte hogyan lenne jobb. Szerintem ide vezethető vissza az összes eredmény, be kell vonni az embereket a tervezésibe is. — Sikerül ? — Különösen ha példát látnak rá. Említhetem a falunapokat. Régi hagyománya Adacsnak, de igazán csak két-három éve sikerül, Akkor kitaláltuk, hogy tömegeket kell mozgósítanunk. Tömeg pedig — akkor még — nem volt. Mit tehettünk volna, az első időben mi magunk versenyeztünk; a tsz-elnök, a párttitkár, a tanácselnök lökte a súlyt, futotta a száz métert. Másodjára aztán a többieknek is megjött a kedve, és az idén legalább százötvenén mértük össze az erőnket. Rettenltő nagy tábora van a kispályás focinak is, nyolc csapat részvételével, Barátság Kupa néven indul. Mindenki mindenkivel játszik, tulajdonképpen aki mozogni tud, az mind beállhat. Apróságok ezek, mert számszerű eredményben jóval elmaradnak egy-egy parkosítás mögött, mégis a legfontosabbhoz, a közösség kialakításához járulnak hozzá. □ □ □ Miénk Kunadacs, magunknak építjük. A jelszót persze senki sem hangoztatja fennen. Sőt! Tulajdonképpen furcsa is. Kun- adácson nem szeretnek dicsekedni. — A siker is, a sikertelenség is mindenkit érint. Együtt sírunk, együtt nevetünk. De ha feladatokról van szó, akkor is együtt gondolkodunk — bocsátja előre Antal Lajos, a Barátság Termelőszövetkezet fiatal elnöke. — Amikor bevégzünk valamely nagy munkát, nem úgy fogalmazunk, hogy m i megcsináltuk. Hanem úgy hogy a tanács tette a legtöbbet, vagy mondjuk Saiga Ferenc, a hintőporüzem ezermestere. Az eredmény? Hogy a téeszt dicsérik, a tanács gyűjti az erőt. Hogy az Arany János utcai kiskerteket mondják a legszebbnek, a Rákóczi útiak fogadkoznak; a következő értékelés alkalmával csakis őket említhétik legelőször. Faluszeretet? Az. — Amikor még két szövetkezet volt, működött erdészet, akkor táborokba oszlott a nép. Szemlélői voltunk a mások kínlódásainak. Aztán megváltoztak az idők. Gazdagabbak nem lettünk, mert miiből lettünk volna. De okosabbak igen, volt miből okulni. Nincsenek nagy lehetőségeink, nagyot alkotni éppúgy nem tudunk, mint ahogy hiába várja az ötös találatot a nem lottózó. De ez nem is célunk. — töpreng az elnök, aztán hozzáfűzi: — Mindenütt munkaerőhiány van, itt, Kunadacson, nincs. Vizsgáltuk az okát — mert hát az autóbuszok inén is mennek Pestre a Keksz- és Ostyagyárba, Kunszentmiklós- ra a VÁV-hoz, a Temaforgba. De az embereink visszajönnek. Csábítani senkii sem csábítunk, de aki jön., szívesen fogadjuk És sokan jönnek ... □ □ □ Épp hét évig nem volt helyben lakó orvos. A hét szűk esztendő után jobb napok köszöntöttek Kunadacsra. Dr. Farkas Kálmán hamar megszerettette magát. A fiatalok, gondolom, azért kedvelik, mert valóságos krosszozó módjára veri a port a Skodájával. Az öregek talán azért, mert elbeszélget velük, s bajukon kívül családjukról is tudakozódik. A munkaszeretők azért, mert a rendelő környékét saját maga tette rendbe, éppúgy csákányt, lapátot, kannát ragadott, mint bárki más. És mindnyájan azért, mert kézigyógyszertárat rendezett be a rendelőjében: két csomag Kalmo- pyrinért nem kell Kunszentmik- lósra menni. — Bevallom őszintén, én soha életemben nem akartam körzeti orvos lenni, sebésznek készültem, szakvizsgáztam, kórházban dolgoztam. És rájöttem, hogy valami hiányzik. Hogy nem elégít ki, hogy a beteget csak pizsamában látom — a kórházban mindenkinek egy arca van. A körorvosnak jó: ott gyógyítja a beteget, ahol él: a lakásán. Megpályáztam Kunadacsot. És eljöttem. Itt könnyű jó orvosnak lenni, hiszen hét évig nem volt, és az igény épp olyan, mint Magyar- ország más táján. Ugyanakkor néhéz is, a felelősség miatt. Az első időkben azt mondtam, ez egy halott falu. Miért? Üjak a házak, de napközben hiába kerestem volna beszélgető embereket az utcán. Mindenki dolgozik. Még nem jutottak el addig, hogy negyven fokos lázzal orvoshoz kell menni. Az életfelfogáshoz nem tartozik hozzá, hogy pihenni is kell — valóságos ügyvédi szónoklat után hajlandók csak üdü- lőljegyet elfogadni. — Jól érzi magát itt? — Jól?! Én ide tartozóim; apám szerszámlakatos, nagyapám sum- más zsellér volt — hava tartozhatnék máshová? Én nem lehetnék orvos, ha nem ez a világ van, így hát nem jó kérdés, hogy jól érzem-e magam, itt vagy másutt Magyarországon. Tegyük hozá, hogy párttag, hogy rövid egy év alatt annyi társadalmi munkát végzett Kun- adacsért, mint tíz másik? Felesleges. Csak épp érthetőbb így is a bevezetőben már említett, gyakorlatban megtapasztalt helyi vezérelv. Miénk Kunadacs, magunknak építjük. Az övék, s jó, hogy így van. Ballai József KIVÁLÓ TÁRSADALMI MUNKÁÉRT Gulliver a tévében nemcsak az enyém...” „A kitüntetés — Kaptam egy levelet, amelyben ez állt: menjek el a megyei tanács ülésére, kitüntetés átvételére. Dicséretre, oklevélre gondoltam, hisz tudtam, akkor ismertetik a településfejlesztési verseny eredményeit. Az azonban véletlenül sem fordult meg a fejemben, hogy a Minisztertanács által alapított Kiváló társadalmi munkáért kitüntetésre érdemesítenek — idézi fel az emlékezetes pillanatokat a jászszentlászlói tanács vb-titkára, Kovács István. Noha csak 34 éves, már hosszú ideje tanácsi dolgozó. Borotán kezdett 1965-ben, majd öt év múlva — miközben elvégezte a tanácsakadémiát — Rémre került. Itt azonban rövid időt töltött; 1971-ben Jászszentlászlóra költözött, azóta a községi tanács vb-titkára. Hivatali munkáján kívül szép számmal akad társa- dalmi megbízatása: tanácstag, MHSZ-klubtitkár, TIT-előadó, s mellesleg most fejezte be az Államigazgatási Főiskolán az első évet. Kérésem szokatlannak tűnhet, mégis megkockáztatom: — Indokolja meg, mivel érdemelte ki a kitüntetést! — Amikor Szentlászlóra kerültem, nagyon sok fejlesztési feladatunk volt. Olyanok, amelyek megvalósításához a falu lakóinak összefogására is nagy szükség volt. És, mint helyi lakosnak — a tanácselnökünk ugyanis nem helybeli lakos — nekem jutott a szervezés munkaidőn túli része. Szerencsére nem volt nehéz dolgom. A községbeliek, ha előre tájékoztatjuk őket a feladatokról, mindenben segítenek. Olyan falugyűlést tartottunk, hogy háromszázan vettek részt rajta, és mindenki támogatta az iskola- építést. A lakosság 500 forintot ajánlott fel keresőnként, de nem egy emiber akadt, aki többet is adoitt. Két év alatt felépítettük a gyönyörű, nyölctantermes iskolát. Gyakran magam is lapátot ragadtam: dolgoztam az óvodaépítésen, együtt a többiekkel ástam az alapot, amikor a sportpálya melletti öltöző készült. Évek óta 3—5 millió forint értékű társadalmi munkát végzünk, parkot, járdát építünk, közintézményeket hozunk rendbe. Soron következő feladatunk lesz a járdaépítés az új utcákban, valamint a nagy munka: a földgáz bevezetése. Vállaltuk, hogy ehhez az árokásást teljes egészében társadalmi munkában végezzük. A kitüntetésről még annyit, az nemcsak az enyém; azoké is, akik az önzetlen munkából velem együtt kivették a részüket. A fiatalok és idősek, a kétkezi dolgozók és az értelmiségiek egyaránt szívesen munkálkodtak a közösségért, s bízvást mondhatom, így lesz ez a jövőben is! Váczi Tamás Jonathan Swift mondanivalója nemcsak a gyerekekhez, hanem a felnőttekhez is szól. Erről igyekszik meggyőzni a nézőket Rajnai András rendező irányította stáb, amely a „Gulliver az óriások országában” című regény tévéváltozatát készítik. Gulliver nem először szerepel a tévében, öt évvel ezelőtt Sugározták a „Gulliver a törpék országában” című Swift-regény tévéváltozatát. Ezúttal az óriások birodalmába látogat Gulliver, akit Kozák András alakít. A produkciót előreláthatólag 1980-ban tűzi műsorra a televízió. Kóstolás helyett színkép Az élelmiszer minőségének vizsgálatára új eljárás kidolgozása kezdődött meg a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetben. A módszer lényegében a jelenlegi érzékszervi, vagy kémiai minőségmeghatározás helyett a gyorsabb, s főként nagyobb biztonságot jelentő fizikai meghatározáson alapszik. Az új módszer lényege, hogy egy különleges optikai műszerrel világítják át a minősítésre szánt élelmiszert. Abból, hogy az anyagon meddig hatol át a különböző hullámhosszúságú fénynyaláb, következtetni lehet az összetételére. A kutatók most valamennyi fontosabb élelmiszerihez elkészítik az úgynevezett elnyelési színképet, ennek során meghatározzák az egy-egy tulajdonságra megjelelő színtartományt, így az előre elkészített színmintával összehasonlítható a vizsgálat eredménye. Tanulni nem szégyen EGY HÉTEN ÁT naponta találkozhattak olvasóink a Petőfi Népében azzal az írással, amelynek szerzője Bugacot mutatta be. Bizonyára vannak, akiket meghökkent ez a fogalmazás és úgy gondolják, hogy Bugacot immár nem szükséges bemutatni, hiszen ismerjük, tudjuk miért látogatják hazai és külföldi turisták, természetbarátok. Csakhogy az említett írás ennél sokkal többet mond, tanulságosabb. Lehetséges, hogy az idősebb emberek, a hatvan-, hetvenévesek kecskemétiek nem sok újat találtak a folytatásokban közzé tett leírásban, de kétségtelen, hogy a fiatalabb nemzedék tagjai felfedezésként olvasták mindazt, ami Bugac nevének történetéről, később pedig a pásztorélet szemléletes leírásáról, majd az országos, továbbá a nemzetközi érdeklődésről, kíváncsiságról megfogalmazódott a sorokban. Arra természetesen nincs szükség, hogy magyarázzuk, „értelmezzük” mindazt, amit bárki elolvashatott Bugac hőskoráról a pásztorélet ma már romantikusnak tetsző világáról. Azt azonban szükségesnek tartjuk, hogy mindazt tovább gondoljuk,, ami az 1930-as években Bugacon történt — nevezetesen az idegenforgalom megszervezését és példás gyakorlatát. Erre annál inkább szükség mutatkozik, mert az utóbbi esztendőkben Bugac felől a panasz hangjai szűrődtek be a városba, beszivárogtak ezek a hangok a sajtóba, a televízióba és a rádióba is. Arról hangzott a panasz, hogy bizony már nincs vonzása a magyar pusztának, alig akad olyan külföldi, akit érdekelne a konzervált pusztai romantika. Bugac visszafejlődött. Aztán ezek a hangok kezdtek halkulni, ismét van némi forgalom a pusztán, vannak Kíváncsiak, de korántsem annyi, mint amennyi lehetne. Árinak elemzésére most nem vállalkozunk, hogy miért csappant meg a bugaci táj látogatottsága. Cikkünknek nem is ez a célja, hanem az, hogy méginkább figyelmébe ajánljuk az illetékes idegenforgalom-szervezőknek a tapasztalatokat, mindazt á ma is hasznosítható módszert, amely annak idején nagy ereményeket hozott. Tanulni ugyanis nem szégyen. különösen akkor nem. ha csak arról van szó. hogy nyissuk ki a szemünket. Persze nem lehet összehasonlítani a. harmincas évek körülménveit a mostani adottságokkal. de kétségtelen, hogv az akkor alkalmazott módszerek sikeresen ..átültethetők” jelenkori viszonyainkra is. MIRŐL VAN SZÓ? Arról, hogy az idegenforgalom csakis akkor megy olajozottan, ha az ügyet szerető, azért lelkesedő, már-már megszállottkén t buzgolkodó emberekre bízzák. Olyanokra akik hasonlatosak a hőskor elindítóira. Reméljük, hogy vannak ilyen emberek Kecskeméten, a megyében. S ha vannak, akkor őket kell oda állítani a bugaci programok megszervezéséhez. Említettük, hogy nincs kihasználva az a lehetőség, amely a Bugacra irányuló (irányítható) idegenforgalomnak kínálkozik. Szükséges gondolkozni azon, hogy jó-e, eléggé vonzó-e a mostani megoldás? Mert annál jobbat, sokkal tartalmasabbat lehet és kell kitalálni, mint ami jelenleg immár „bevett” szokássá kezd alakulni. Mi a szokás? Budapestről különbusszal érkezik a csoport, amelynek tagjait fogadják a városi tanács dísztermében. Elmondják nekik Kecskemét történetét» mostani állapotát, mindenki kap egy kupica barackpálinkát, beülnek a különbuszba és kimennek Bugacra. Ott aztán lovasbemutató, karikások pattogtatása, ebéd, s irány vissza. MI KELLENE EHELYETT? Üjat nem mondhatunk csupán azt javasoljuk, amit annak idején is tettek: Kecskemétről Bugacra a vendégeket talán kivihetné a kisvasút. Mert autóbuszon bárki és bárhol a világon utazhat, de a kisvasút egyedi, mondhatnánk romantikus. Igaz, vannak olyan elképzelések, hogy megszüntetik ezt a kisvasutat, s helyette az országúton bonyolódna a forgalom. De érdemes volna megmenteni a vasutat, éppen az idegenforgalom medvéért. Az sem elképzelhetetlen, hogy a minisztériumtól átvenné, a városi, esetleg a megyei tanács. Egy percig sem kétséges, hogy nem lenne ráfizetéses ez a megoldás. Bugacon pedig az állomáson lovas kocsik várnák a vendégeket, homokfutók, csézák, stb. A csárdánál pedig olyan programot kapT nának, amelynek leírásával találkozhattunk az említett cikksorozatban: „A külföldre utazó turis= ta mindig olyat akar látni, amilyet a világon másutt nem láthat — és Bugac ilyen volt. Olyat akar enni, inni, amiben még másutt nem volt része. Ezt tartották szem előtt a bugaci idegenforgalom szervezői, amikor „hallatlan pontossággal kidolgozták az idegenek egynapos programját... A világsiker születésnapja 1933. május 22-én volt, amikor bemutatták Bugacot a sajtónak .. Nos, talán bemutatni már nem volna szükséges, de ártalmas semmiképpen sem lenne, ha egyszer az idegenforgalmi szezon kezdetén meghívnák ide az újságírószövetség vezetőit, nevesebb írókat, szociográfusokat, néprajzosokat. Azon is gondolkodni volna érdemes, hogy a bugaci tájon egy alkotóházat kellene kialakítani, megállapodva az írószövetséggel. Ez persze már nem az idegenforgalmi hivatal feladata volna, hanem a Kiskunsági Nemzeti Parké: Tudjuk, hogy a KNP-nek nem egy alkotóháza van a területen. Ezek a házak azonban elsősorban és kizárólag tudományos célokat szolgálnak, s ez ellen természetesen senkinek nem lehet és nincs is kifogása, sőt örömmel tölti el mindazokat, akik nemcsak a szépséget, hanem a tudományt is otthon látják a pusztán. TÉRJÜNK VISSZA azonban az idegenforgalomhoz. A fentebb említett javaslatok — újból hangsúlyozzuk, hogy nem új ötletekről van szó •— csakis a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóságával szoros együttműködésben valósíthatók meg. Mert mindannyiunk nagy megelégedésére Bugac ma már védett terület, nemzeti kincs. De éppen ezért mutatkozik szükségesnek, hogy e kincset megmutassuk azoknak a hozzánk látogató vendégeinknek, akik éppen erre a kincsre kíváncsiak* akik ennek kedvéért utaznak ezer és ezer kilométereket. Nem kell attól tartani, hogy a külföldi csupán a gatyás, kulacsos és gulyásromantikát viszi el emlékezetében, esetleg fényképen a világ különböző országába, ahol torz kép alakulhat ki Magyarországról. Nem! A külföldi is nagyon jói tudja, hogy Bugac egy kuriózum és, hogy Magyarország nemcsak Bugáéból áll. Mint ahogyan a magyar ember sem csupán a cowboyokat ismeri az USA-ból, s nem csak rénszarvas csordákat az északi részekről. G. S. Női vitorlázórepülők Európa-bajnoksáqa • A Dunaújváros melletti MHSZ-repülőtéren július 22-én kezdődött és augusztus 5-ig tart a Magyar Honvédelmi Szövetség és a Magyar Repülő Szövetség által rendezett I. Női Vitorlázórepülő Európa-baj- nokság. Az első versenynapon tizenegy ország huszonnégy pilótanője a százharmincegy kilométeres hurokrepülést hajtotta végre. A képen: verseny előtti felkészülés. (MTI-fotó.) Dr. Farkas Kálmán.
