Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-05 / 129. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. június 5. SZO( I ALIST A ELY ÜTTMÜKÖ I)ÉS „Bábolnát” építenek fel a Szovjetunióban Két év alatt egy „Bábolnát” építenek fel a Szovjetunióban. A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát ugyanis olyan fejlődést értei, hogy képes annyi komplett baromfiistállót kiszállítani, mint amennyi most Bábolnán működik. Az általános kereskedelmi szerződéseknél jóval nagyobb jelentőségű együttműködés alapját a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 1978-as budapesti ülésszakán rögzítették. A kooperáció új távlatokat nyit Magyarország mezőgazdasági exportjában és a KGST- országok együttműködésében. Bábolna ugyanis egyik rendszerét, az iparszeríj baromfihús termelési rendszert adja át a szovjet mezőgazdaságnak. Ezzel jelentős szellemi exportot is értékesít, hiszen a rendszerben kollektívája tízéves kitartó, előrelátó kutatásai, kísérletei öltenek testet. Ugyanakkor a szerződés pontos teljesítése nagy felelősséget ró a kombinátra, hiszen bekapcsolódik a Szovjetunió X. ötéves tervének húsprogramjába. A világ első öt cége között Mielőtt részleteiben szólnánk erről az együttműködésről, amely- lyel a Szovjetunió lett a kombinát legnagyobb partnere, röviden, ismerkedjünk meg a legnagyobb, évi több mint 3 milliárd forint termelési értéket előállító hazai mezőgazdasági termelő vállalattal. Az egykor csak lótenyésztéséről híres 190 éves gazdaság ma már iparszerű termelési rendszeren ől világhírű. A baromfihús és tojástermelés mellett megalkotta sertés- és juh, valamint kukoricatermelési rendszerét. A 20 ezer hektáron gazdálkodó kollektíva munkáját jól jellemzi, hogy mintegy 800 ezer forint termelési érték jut minden dolgozóra. Ez többszöröse a magyar állami gazdasági átlagnak. A kombinát legjelentősebb ágazata a baromfihús- és tojástermelés, amelyet a világ első öt cége között „jegyeznek” már. Tenyésztőbázisa világviszonylatban az egyik legnagyobb. A szaporításban és az árutermelésben is nagyon magas színvonalat ért el, és ezt minden különösebb beruházás nélkül ötszörösére tudja növelni. Mindhárom bábolnai baromfi — a Tetra L fehér tojóhibri<J, a Tetra SL barna tojóhibrid és a Tetra B broiler húscsibe — államilag elismert fajta. Valamennyi kimagasló sikereket ér el a nemzetközi tesztversenyeken, így legutóbb a Lengyelországban megtartott KGST-versenyen. A Tetra baromfi nemcsak az európai országokban keresett, a kombinát nagy vevői közé tartoznak a fejlődő országok is. Bábolna önálló exportjoggal rendelkező külkereskedelmi irodája, az Agrária 30 országba, három földrészre — Európába, Ázsiába és Afrikába — szállít rendszeresen a Tetra baromfitenyészetből. A Tetra baromfi iránti nagy szovjet érdeklődést több éves kapcsolat előzte meg. Bábolna mindig fő partnerének tekintette a Szovjetuniót. Így jött létre az uzsgorodi baromfigyárral az a megállapodás, amelynek alapján Bábolna 59 komplett Istállót szállított ki. 1971-ben fejezték be — bábolnai szakemberek irányításával — az üzem építését. Ezekben az istállókban azóta bábolnai alapanyaggal, bábolnai technológiával dolgoznak és évente 1,2 millió pecssenyecsibét, 50 millió étkezési tojást termelnek. Bábolna az istállókért számára fontos építő- és más anyagokat kapott a Szovjetunióból. Az uzsgorodi eredmények alapján jött létre kapcsolat a Ívovi, valamint az iva- novo-frankovói baromfitröszttel is. A most megkötött 80 millió rubel értékű nagy bábolnai szerződésben a Traktorexport, a Pro- dintorg és más szovjet külkereskedelmi vállalatok mellett a Pti- ceprom baromfiipari vállalat is részt vesz. A kombinát ugyanis az egyéves garanciális időszakra naposbaromfit és a takarmánykészítésben nélkülözhetetlen premixeket és vitaminokat is szállítja, összesen 516 komplett istállót küld ki. Ezekből négy nagyüzem épül fel a Szovjetunió különböző tájain: Minszkben, Kijevben, Jesztentukiban és Dnyeprodzser- zsinszkben. Mind a négy baromfi- gyár broiler, azaz pecsenyecsibe előállításával foglalkozik majd. Kettőben csak hizlalnak, és ezekben egyenként 114, a másik kettőben, ahol szülőpárokat tartanak, 144 istállót állítanak fel. Egymillió négyzetméter panel A szállításra kerülő istállók prototípusát Bábolnán felállították. Olyan, mint a legújabb helyi telepek épületei, de szigetelése lényegesen eltér azokétól. Nem egy helyen ugyanis mínusz 25 fokos hideggel is számolni kell. Nem okoz ez gondot a bábolnaiaknak, mert nagy gyakorlatuk van a különböző éghajlatnak megfelelő istállók tervezésében és gyártásában. Sokféle, így trópusi tájakra is szállítottak már. 'Irakban például évi 700 millió étkezési tojás előállítására alkalmas bábolnai istállók működnek. A szovjet üzemek terveit bábolnai szakemberek készítették. Ezeket már tavaly átadták és most a legapróbb részletekig egyeztették. Az istállók elemeinek, berendezéseinek a gyártását már a múlt évben megkezdték. Bábolna már régebben berendezkedett ezek gyártására, hogy komplett rendszerét akadály nélkül tudják partnerei alkalmazni. Természetesen ebben a munkában több magyar üzemmel kooperál. A szovjet baromfitelepek épületeihez csaknem egymillió négyzetkilométer alumínium borítású panelelemre, 14 különféle szerkezeti elemre, 150 kilométer hosszúságú etető-, illetve itatósorra van szükség. A szellőzőberendezéseket az Ikladi Műszeripari Művek, a termogenerátorokat az Április 4. Gépgyár, a broiler üzemek etetőberendezéseit a Magyar Vagon- és Gépgyár mosonmagyaróvári üzeme készíti. A kombinát több ipari üzemei több kisebb kooperációt kötöttek. A gyártási terveket — a legkisebb csavar készítésétől, beszerzésétől kezdve a vagonba rakásig, a szállításig — a ma ismert legkorszerűbb módszerekkel programozták be. A kombinát számí- . tógépével azt is pontosan meghatározták, mi mennyibe kerülhet annak érdekében, hogy kifogástalan minőségben, ugyanakkor gazdaságosan állítsák elő. így minden üzem napról napra pontosan ismeri feladatát, és ugyancsak napról napra ellenőrizni tudják a határidők betartását. Az istállók szállítását ez év júniusában megkezdik és a jövő év végén fejezik be. A megrendelés nagyságát jól jellemzi, hogy körülbelül 8 ezer vagonra lesz hozzá szükség. Magyar szakemberek az építkezésen A beruházás összehangolására már megnyitották Moszkvában azt a koordinációs központot, ahol bábolnai szakemberek is dolgoznak. Ez év nyarán 24 magyar építész, villamos- és gépészmérnök megy majd ki a helyszíni munkák irányítására. A jövő év májusában, amikor az első üzemben megkezdik a Bábolnáról szállított naposcsibékkel az egyéves garanciális termelést, egy-egy bábolnai specialista is kiutazik. Szaktanácsokat adnak és ellenőrzik a technológia betartását, a szülőpártartástól kezdve a hizlaláson át minden részletében, így például a takarmányozást és az állategészségügyi programot is. Mindaddig kint maradnak, amíg a negyedik üzem egyéves termelését befejezik. Bábolna ugyanis garantálja, hogy rendszerének pontos alkalmazásával a szovjet üzemek olyan termelési és gazdaságossági mutatókat érnek el, amelyek Bábolnán már gyakorlattá váltak. (MTI—APN) Berde Éva A KGST tagországainak tervei A Zycie Gospodarcze lengyel lap részletes cikkben foglalkozik a KGST-tagországok 1979-es nép- gazdasági terveivel. A cikk a többi között utal arra, hogy több testvérországban lényegesen módosították a népgazdasági irányítási rendszert. A Szovjetunió például folytatja az ipari egyesülések szervezését és megszilárdítását, az NDK pedig kombinátokat ’ alakított ki, amelyek hamarosan az alapvető gazdaságiszervezési egységet fogják képezni. A módosítások célja: nagyobb hatékonyságot elérni az egyes gazdasági tevékenységekben. Ezen túlmenően az NDK-ban, Csehszlovákiában és Magyarországon is napirendre került a termelési szerkezet lényeges megváltoztatása, a legnagyobb hatékonyságot garantáló ágazatok fejlesztése. A lap a továbbiakban aláhúzza, hogy valamennyi európai KGST- ország elsőrangú feladatául tűzte ki a nyersanyagokkal, különösen az energiahordozókkal való takarékoskodást. Varr óasszony ok Szakmáron keres, havonta 1800—2000 forintot. Ezt a többiek is jó keresetnek tartják, annyit a kisru- ha-kivarró részlegben más helybeli nem tud elérni. — Aki a háztájiban is dolgozik, jószággal foglalkozik, főz, az ennyit nem tud keresni, legfeljebb ezer forint körül — ad magyarázatot Andrásné soknak tartott jövedelmére Greksa Lajosné, a saját helyzetéből kiindulva. A munkadarabok nem mind egyformák, az egyikkel jól, a másikkal rosszul lehet haladni és keresni. — Varrtam nemrégiben egy térítőt, amelyikért csak harminckét forintot fizettek, és egy nap alatt tudtam vele elkészülni — szól Tóth Sándorné. Aztán mond egy másik példát, amikor naponta százhúsz forintra is képes volt rádolgozni. Persze, nem nyolc óra Mint egy földre hullajtott cérnaszál, olyan szeszélyes kanyarokat vesz az út, amely Szakmárra vezet, balra térve a Kalocsa—Kiskőrös útvonalról. Nem ok nélkül jut eszembe ez a cérna-hasonlat. A községbe érve több ház előtt kinn üldögélő és varró asszonyra lészek figyelmes. A település azok közé a helyek közé tartozik, amelyek tevékenyen őrzik a Kalocsa vidéki népművészeti hagyományokat. Hallottam róla, hogy mesterei élnek itt a népi művészetnek, pingáló és varró tehetségek. A legkitűnőbbek a külföldet is megjárták már. Másokat, főként a fiatalabbakat a kalocsai porcelánfestő üzem vonzotta magához. A varráshoz értő idősebb nők közül sokan a kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet bedolgozói. Nekik szokásuk, hogy „műhelyüket” kitelepítik jó időben a ház elé. A gépi varrókkal együtt mintegy százötvenen vállalnak munkát a szövetkezettől. Marcsa néni rövid éjszakái — Huszonöt éve dolgozok Kalocsára — mondja András Lajosné, aki társaihoz hasonlóan beleszületett a szép asszonyi foglalatosságba. Csinos házuk előtt szólítottam meg, s kérésemre a szomszédok közül áthivta még három munkatársnőjét: Greksa Lajos- nét, Kovásznai Gergelynét és Tóth Sándornét. A beszélgetés a munkától indul el. A szövetkezetben előrajzolják a mintákat, a kisruha- és a terítőrészleg bedolgozóinak a munkadarabokon. ök pedig itthon kézzel kivarrják a kalocsai mintákat. A színeket olykor előírják nekik, máskor pedig maguk választhatják meg őket, a hagyományok ismeretében. — Most már az egész országban elterjedt a kalocsai hímzés. Szépen máshol is ki tudják varrni a mintákat, csakhogy a színeik zavartak, az összeállításuk nem igazi — vélekednek a szakmári asszonyok. Emlegetik, hogy ebben a falurészben, Kisüllésen kik és milyen régi bedolgozói a Kalocsai Nép• András Lajosné, Kovásznai Gergelyné, Greksa Lajosné és Tóth Sándorné. művészeti és Háziipari Szövetkezetnek. Kiderül, hogy a többség az idősebb generáció tagja, mint például Kovásznainé, aki már nyugdíjas, de az ezerháromszáz forint járandóságot keveselli, s ezért még varr. Tóthné nyugdíjaztatása most van folyamatban. András Lajosné ezt mondja az utóbbi asszonyról: — Marcsa néninek rövid éjszakái vannak, mert hogy keressen, sokat varr. Aki „sokat** keres Andrásné özvegy, leányával, vejével és unokájával él egy háztartásban. Arról beszél, hogy a férje életében és jelenleg is elég ideje van a varráshoz, mert a disznók és a baromfi etgtésén kívül a menyecske mindent magára vállal a ház körül. így ő „sokat” alatt. A munkabéreken tavaly emelt valamit a szövetkezet, ennek ellenére a bedolgozóknak a napi átlagos 60—70 forintot ma sem könnyű elérniük. — A tsz-ben nyolcórás munkával meg lehet keresni a havi két és fél ezer, háromezer forintot — veti közbe valamelyikük. — Előfordul, hogy egy-két hétig nincs munka, mert a szövetkezet nem kap rendelést — panaszolja más. — Szabad szombat nálunk nincs — jegyzik meg. Miért tartanak ki ? — Kalocsán sokféle munkalehetőséget találnának. Csak néhány kilométerre van a város, könnyű lenne a bejárás. Miért tartanak ki mégis a bizonytalansággal .járó bedolgozás mellett? — kérdezem a szakmári asszonyokat. — Aki tanult valamit, az el is ment — felel elsőként Tóth Sán- dorné. — Mi olyan asszonyok vagyunk, akik nem tudunk elszakadni a házunktól. Greksáné egy időben bejárt a városba dolgozni, de hazajött bedolgozónak, hogy jobban el tudja látni két gyerekét és férjét. Ezért elégszik meg itthon az üzemi keresetének felével. A bedolgozó életmódja kedvezőbb a családnak. — Havonta száztíz forint villanypénzt is fizet a szövetkezet — hoznak föl egy pozitívumot. — Ha a havi ezer forintra rádolgozik az ember, kap tizenkét nap szabadságot egy évben — mondják a szakmári varróasszonyok. A szemet kimerítő munkát félre lehet tenni, s kézbe venni helyette a moslékos vödröt, enni adni a sertéseknek, amikor itt az ideje. Ha egész nap nem varrnak, akkor sem vonja felelősségre őket senki. Ezek a legfőbb előnyök, amelyek miatt Szakmáron, jó időben a házuk előtt varroga- tó, népviseletbe öltözött asszonyokat lehet látni. A. Tóth Sándor Cikkzárta után... (Oszó István felvétele.) Sokat fejlődött az állategészségügyi szolgálat Ha egy utolsó pillanat utáni pillanatban beérkezett hír még bekerül az újságba ilyen címmel, hogy „Lapzárta után érkezett” —, miért ne történhetne ez meg — fényképpel? Ha emlékeznek rá, a május 31-i Petőfi Népében „Találkozás a BNV-n” címmel megjelent tárca így fejeződött be: „... éppen fényképfelvételre sorakoztak az üzem büszkesége előtt.” Tudniillik a kalocsai Fiúnevelő Intézet azon növendékei, akik a BUDA- MOBIL ottani telepén szocialista brigádokba elosztva rendszeresen dolgoznak. Munkájukkal, viselkedésükkel nemcsak a már „státus- szimbólummá” lett BUDAMOBIL- sapka viselésére lettek jogosultuk, hanem most a jutalomkirándulást is kiérdemelték a BNV-re. Ahol' is jóleső érzéssel, s bizonyára felejthetetlen élményként, szemlélhették meg a kalocsai üzemben előállított és BNV- díjat nyert mélyágyas félpótkocsit. Amelynek egyes részmunkáin ők is dolgoztak. Nos — a felvételt készítő Oszó István nevelő még ott megígérte, hogy a képekből a Petőfi Népének is küld néhányat. A róluk készült röpke riport közlésével azonban már csak azért sem várhattunk, mert az így is napokkal a találkozás után kerülhetett sorra, másrészt — fényképezésről lévén szó — sose lehet tudni, hogy sikerül-e, ahogy az ember számít rá. Ezúttal a felvételben sem csalódtunk, s a képek is beérkeztek ... Csak — mint említettük — cikkzárta után. No de ha már a tanulókon kívül a BNV-díjas BUDAMOBIL- gyártmányt is „megjelenítve” látják az olvasók, hadd írjuk még ide a mélyágyas félpótkocsi legfontosabb műszaki ismérveit. Ügy, amiképp azt a mellé tett „kádertábláról” sebtében lesklc- celtük. Ja igen, míg el nem felejtem. A BUDAMOBIL-pavilon előtt hű- sölő egyik kebelbeli informátort — csak úgy, mint arrafelé téb- láboló vásárnéző — megkérdeztem, miért f é 1 pótkocsi ez a kitüntetett jármű, meg, hogy milyen hosszú alkotmány? Nem akartam hozzávetőlegesen tájékoztatni a Duna—Tisza közi olvasót, hogy teszem azt — akkora kocsiról van szó, amelynek a hosszát egy ifjúsági súlylökő ha megdobná. — Azért félpótkocsi —, hangzott a felvilágosítás —, mert ezt nem a tehergépkocsi után kapcsolják, hanem — mint a kialakításából is látható — rátámaszkodik a vontató nyergére. ... Amire azt mondják, hogy nyerges vontató. No ezt megköszöntem — ámbár nem vagyok holtbiztos az emlékezetből visszaadott magyarázat hajszálpontosságában —, és a be- hemót jószág hosszterjedelméről közölt adatot: — 12 méter, súlya 6500 kg, teherbírása 22 500 kg, raktecülete 29,62 M3, raktérfogata 78,62 M3. Az ikertengelyes, kiegyenlített rugózású félpótkocsi alvázra épített, alumínium oldalfalas, ponyvázott, zárt felépítmény — nemzetközi szállítások lebonyolítására készült. A félpótkocsi a nemzetközi árufuvarozás valamennyi előírásának és feltételeinek megfelel. Gyártja a BU- DAMOBIL, exportálja a MO- GÜRT. S ezt már Czár István forgácsoló csoportvezető szavai szerint fűzöm hozzá: a BNV-n a prototípust látják. Egyelőre harmincnak a gyártását irányozták elő. Tóth István Az állategészségügyi szolgálat korábbi rendszere messze elmaradt attól az igénytől, amit a mezőgazdasági nagyüzemekben életre hívott állattartó telepek jogosan elvártak volna. Ennek oka a szükséges technikai bázis hiánya, a szétszórt felépítési forma volt elsősorban. Ezeken a telepeken rendszeresen léptek fel a fertőző betegségek, járványok, ami nagymértékben gátolta az állatok, illetve az állati termékek folyamatos értékesíthetőségét. Az idült betegségektől történő mentesítést akadályozta a laboratóriumi kapacitások hiánya, ami nélkül a felmérő és ellenőrző vizsgálatok megindítására sem lehetett gondolni. Mindezek a gondok egyre sürgetőbbé tették az állategészségügy rendszerének korszerűsítését. A Bács-Kiskun megyei Állategészségügyi Állomás 1967 őszén alakult, öt évvel később elkészült az intézmény központja, ahol helyet kapott az igazgatási és gazdálkodási egység, a központi laboratórium, az állatkórház, valamint a garázsok és a raktárak. Az igazi munka, a nagy erőfeszítések ekkor kezdődtek. A járványos állatbetegségeket a gyakorta pusztító száj- és körömfájást, a sertés- és baromfipestist meg kellett előzni és felszámolni. Az idült fertőző betegségeket, a gü- mőkórt, a brucellózist megszüntetni is nagy feladat. Az élelmezés-egészségügyi követelményeket a legszigorúbban be kell tartani, és nem utolsósorban a itartási, takarmányozási és technológiai hibákból eredő állattenyésztési kieséseket csökkenteni szükséges. Egyik feladat megoldása sem jelentett könnyű munkát. A legfőbb célkitűzéseket mégis teljesíteni tudta az állomás. A járványos betegségektől hat éve mentes a megye állatállománya, amire ilyen hosszú ideig még nem volt példa. Nagyon sokat jelent, hogy a határmenti területek állatállománya védőoltást kapott, illetve kap és egész sor megelőző intézkedést hajtottak végre. Az idült fertőző betegségek elleni küzdelemben igen látványos eredményt mondhat magáénak Bács-Kiskun megye. A tehénállomány 97,8 százaléka ma már gümőkórtól mentes, és a teljes men* tesítés 1980 végére befejeződik. A szarvasmarha-brucellózist bár a hatodik ötéves terv végére kell felszámolni, mégis ma a nagyüzemi tehénállomány 90,4 százaléka mentes a betegségtől, vagy „A”-minősítésű. A sertésbrucellózist nem veszik túl komolyan a szakemberek, a megyei kocalétszám 63,9 százaléka mentes a fertőzéstől. A megye gazdaságában az élelmiszeripar kiemelkedő jelentőségű. Az ipari termelés csaknem 40 százalékát adja, az országos termelésből pedig 7—8 százalékkal részesedik. A mezőgazdaság gyors fejlődését azonban nem tudta arányosan követni ez az ágazat, ami feszültségek kialakulásához vezetett. Így az egyetlen állami vágóhíd az országos kapacitásnak csupán 1,7 százalékát adja. míg a megye állítja elő az ösz- szes árusertés 12 százalékát. Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, áfészek igen sok kis vágóhidat, húsüzemet alakítottak ki. Ezek azonban — érthető módon — sem a mennyiségi, sem a higiéniai követelményeket nem tudják olyan könnyen megteremteni, mint a korszerűbb állami üzemek. Az állategészségügy egyik megoldásra váró nagy gondja az állatelhullások és kényszervágások csökkentése. Annál is inkább, mielőbb lehet és kell lépni e téren, mivel a mezőgazdasági nagyüzemekben a veszteségek kétharmada tartási, takarmányozási és technológiai hibákból adódik. A területeken végzett állatorvosi munka nélkülözhetetlen segítője a laboratórium és az állatkórház. Az utóbbiból három működik a megyében, a körzeti és az üzemi állatorvosok által — felszereltség hiányában — meg nem oldható eseteket hatásosan kezelik. A kecskeméti központi állatkórház tavaly csontsebészeti eljárásokat tökéletesített az idén pedig a fogászat és a rutinszerű EKG-vizsgálatok bevezetésére kerül sor. Mindezt dr. Kovács Gyula, a Bács-Kiskun megyei Állategészségügyi Állomás igazgatója mondta el azon az ünnepségen, amelyen átvette a Kiváló Intézmény kitüntetést. G. É.
