Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-27 / 148. szám
1979. június 27. • PETŐFI NÉPE • 5 Felnőttek az iskolában Műteremben Ilyenkor, tanévzárás idején nemcsak a kis- és nagyobb* diákok tízezrei veszik át országszerte a nagy izgalommal várt bizonyítványt, hanem sok ezer felnőtt is, aki annak idején nem tartotta fontosnak a továbbtanulást, vagy éppen nem volt rá módja. De a munkahelyeken és'az életben egyre nagyobbak, magasabbak a követelmények, és ezeknek a követelményeknek csak az egyre képzettebb, felkészültebb szellemi és fizikai munkások tudnak megfelelni. Ezért van nagy jelentősége a felnőttoktatásnak, amelynek Kecskeméten a Dolgozók önálló Általános és Középiskolája a gazdája. Búzás Jánossal, az intézmény igazgatójával arról beszélgettünk, hogy milyen iskolatípusokban folyik az oktatás, s hogy az itt végzetteknek milyen lehetőségeik vannak a továbbtanulásra. A jelentkezési határidő: június utolsó napja — Jelenleg milyen iskolatípusok működnek a dolgozók iskolája keretén belül? — Kezdjük az alapoknál; az általános iskolánál, amelyben most, ebben a tanévben is négyszázan szerezitek bizonyítványt, Mód van az általános iskola első—nyolcadik osztályának elvégzésére, esti és levelező tagozaton, sőt, ma már lehetőség van arra is, hogy a rádió és a televízió által sugárzott Mindenki iskolája anyagát feldolgozva, az érdeklődők magántanulóként készüljenek fel, az iskola rendszeres látogatása nélkül. Ennek ellenére a legkedveltebb a százhatvan órás tanfolyam. Tapasztalataim szerint az idejárok körében legkisebb a lemorzsolódás. Része van ebben természetesen annak is, hogy ezt az iskolatípust támogatják leginkább a munkahelyek. A Zománcipari Művekben, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyáránál, és még jónéhány vállalatnál nemcsak a tanfolyamok megszervezését vállalták, hanem tantermet is adtak, hogy a jelentkezők utazgatás, minden időveszteség nélkül tanuláshoz láthassanak a munkaidő lejárta után. Ugyancsak százhatvan órás, de már tíz hónapig tartó képzési forma a levelező tagozat. Az ide jelentkezőknek hetente csupán egy alkalommal kell jelentkezniük az iskolába: ilyenkor megkapják a legfontosabb útmutatásokat, de a hallgató meglehetősen önmagára van utalva. Aki ettől idegenkedik, annak viszont célszerű a háromszázhúsz órás tagozatra jelentkezni, ahol hetente két foglalkozáson kaphat segítségét; A még tankötelezett korban levők mellett sokan részesítik előnyben ezt a formát az idősebbek korosztályához tartozók közül is, mégpedig főként azok, akik — az izgulós természetük, vagy más ok miatt — félnek a vizsgától. Ugyanis a rendszeres iskolalátogatást és bizonyos tesztlapok kitöltését alapul véve, a tanárok itt vizsga nélkül is elbírálhatják azt, hogy a hallgató elsajátította-e a szükséges ismereteket. Mindehhez még annyit hadd tegyek hozzá: a dolgozók általános iskolájában a vizsgák ingyenesek, és évente háromszor — augusztusban, januárban, valamint júliusban — vannak. S amit szintén jó tudni: minden oktatási formában lehetőség van arra, hogy a tanuló egy év alatt elvégezze az elsőnegyedik osztály, illetve az ötödik—hatodik, és a hetedik—nyolcadik osztályt. Ez a lehetőség egyébként az új tanévtől kezdődően — a blokkosított oktatás bevezetésével — kiemelt jelentőséget kap. Arról van szó ugyanis, hogy a tantárgyakat csoportosítjuk: a matematikát és a fizikát, a biológiát és a kémiát, valamint a társadalomtudományokat összevonva tanítjuk, s a hallgatók egy háromszáz negyven órás tanfolyam elvégzése után a hetedik és a nyolcadik osztályból egyszerre tehetnek vizsgát. □ □ n — Akiknek már megvan az általános iskolai végzettségük, azok milyen típusú középiskolákban tanulhatnak tovább? — A legismertebb és a legnépszerűbb a gimnázium, amelynek nálunk jelenleg mintegy hétszáz hallgatója van. Ide azok kérhetik a felvételüket, akik a tizenötödik évüket már betöltötték. Az oktatás esti és levelezőtagozaton folyik: az előbbiben hetenként három, az utóbbiban egy, illetve két napon van tanítás. Azok, akik emeltszintű szakmunkásképzőben végeztek — biológiából és földrajzból különbözeti vizsgát téve —• a harmadik osztályban tanulhatnak tovább. Ebben az iskolatípusban is lehetséges magánúton a tanulás, a feltételek majdnem azonosak az általános iskolánál említettekkel, csupán annyi a különbség, hogy a vizsgázóknak ötven forintot kell — okmánybélyegben — befizetniük.,2o fii .eo-t)s.s iBTxzuíiőjücrn □ □ □ — Milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik szakközépiskolában szeretnének továbbtanulni? — A speciális szakmai ismereteket adó középfokú óktatás bármely munkahelyen megszervezhető, ahol a vállalat ezt igényli, s ahol megfelelő számú jelentkezőt sikerült verbuválniuk. A Habselyem Kötöttárugyár kecskeméti üzemében például három évvel ezelőtt szerveztük meg a ruhaipari technikumot, amelyben most is huszonötén szereztek oklevelet. Hasonló lehetőség számos helyen van még: a BÁCSÉP, az ÉPSZER, a parkettagyár, és az asztalosipari szövetkezet szakmunkásai például beiratkozhatnak a faipari szakközépiskolába, az Alföldi Cipőgyár kecskeméti gyárában dolgozó munkások elvégezhetik a cipőipari szakközép- iskolát, a Petőfi Nyomda szedői, gépmesterei és más szakmában alkalmazott dolgozói -pedig a nyomdaipari szakközépiskolában mélyíthetik a szakmai képzettségüket. Sajnos, ez a lehetőség még nem általános: a megye- székhelytől távolabb eső építőipari vállalatoknál, az élelmiszerfeldolgozó és -tartósító üzemekben jelenleg nincs hasonló megoldás, ami több szempontból is gondot jelent. Gond egyrészt a magukat képezni akaró szakmunkásoknak, de gon-dot okoz előbb vagy utóbb a munkahelyeken, ahol a nyugdíjba vonuló középvezetők jelentős részét a helyi viszonyokat jól ismerő szakmunkásokból kellene pótolni a közelebbi, vagy a távolabbi jövőben. t □ □ □ — Néhány éves múltra tekint csak vissza a hároméves általános szakközépiskola. Bevált? — Igen. És éppen a középkáderek utánpótlása szempontjából van nagy jelentősége ennek az iskolatípusnak. Az egyik esztendőben a konzervgyárban egy külön osztályt szerveztek, tavaly pedig a megyei kórházból jelentkeztek, ötvenen. Nemrégiben jelentette be igényét egy kihelyezett osztályra a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyára is. Ennek az iskolatípusnak a tanrendje egyébként csaknem megegyező a gimnáziumokéval. Esti és levelező tagozatán azok , az általános iskolát végzettek és szakmunkás- bizonyítvánnyal rendelkezők vehetnek részt, akiknek továbbtanulását a vállalat is támogatja. □ n □ — Hol és meddig lehet jelentkezni a dolgozók iskolájába? — Jelentkezési lapot a vállalatok oktatási osztályain, a felnőtt- oktatási megbízottaknál lehet kapni. Illetve itt az iskola igazgatóságán, a Jókai utca 2-es szám alatt, június utolsó napA bajai Duna Fotóklub programjaiban évente több műteremlátogatás is szerepel. Jó kapcsolat van a városban élő és alkotó festőművészek és amatőrfotósok között. Közülük többen részt vesznek a klub munkájában. Ezúttal Kovács László festőművész, szereméi műtermét látogattuk meg, aki január óta egyben a fotóklub elnöke is. • Festő a műtermében. • Kovács László: Táj. (Tamás József felvételei) iáig. Kétszáz bélyeg tervét készítette Füle Mihály .grafikusművész huszonöt éves munkássága alatt mintegy kétszáz bélyeg tervét készítette el. Jelenleg régi magyar pénzekről készít acélmetszetű bélyegeket. MÓRICZ-RiPORTOK NYOMÁBAN Kiskunsági pásztorünnep Az égen fecskék cirkálnak: mára van kiszabva ismeretlen kalendá- riomban az útra- kelés: a tekintetes parasztvárosban darvak, gémek, rucák és kol- csagok tollas vitézei gyűrűznek, a puszta kemény népe. Pásztorok; lovon a csikósok, szamáron a juhászok és gyalog a nagybotos gulyások. Harminchat ökör, s hatvan ló és egy csomó kordé. Nagy gyülekezés. A kun- szentmiklósi városháza előtt a nagy piacon fekete kunok roppant tömege szemléli a kedves vendégeket. A szemléletes látvány-rajzolatot Móricz Zsigmond készítette 1935. szeptember 8-án. A kisasszon yna- pi pásztorünnepről gyorsan, szeptember 10-én számolt be Az Est hasábjain. Hirtelen, váratlanul érkezett az ősi kun településre, mint ezt egyik útikalauzától, Tálasi István akadémikustól megtudtam. Csaknem félszázad múltán is jól emlékszik arra a szép szeptemberi napra az Eötvös Loránd Tudományegyetem tárgyi néprajzi tanszékének a vezetője. Az akkori fiatat kunszentmiklósi tanár megtiszteltetésnek tekintette, hogy az országjáró baráti köréhez tartozó Miklóssy János kollégája őt kérte föl, hogy Móriczot 5 tájékoztassa', ha érdeklődik a pusztai életről, a műsorról. Messze látni a professzor Dunára néző szobájából, még mesz- szebb járnak a régi riport keletkezésének körülményeit idéző tudás gondolatai. — Már találkoztunk néhányszor, tudtam, jeles ember. Eljött közénk az Eötvös Kollégiumba, mégsem tudtam eldönteni, hogy miként szólítsam. Kisegített; közölte, nyugodtan mondjam Zsiga bácsinak. Miklóssy János biztosan el újságolta neki, hogy Győrffyvel bebarangoltam a kun pusztákat, mindent jegyzett, amit kora délutántól estig elbeszéltem. Mi szél fújta közénk? — Valamelyik pesti lapban olvasott a 250 angol tu-s ristát is odacsalogató népünnepélyről? Ezért ült vonatra. (így történhetett, hiszen a hírős város sikeres bugaci kezdeményezésének hatására lelkesen támogatta az alföldi idegenforgalom fejlesztését. Idegenek a pusztán címmel, hívta föl a figyelmet a harmincezer holdas látnivalóra, Vendégfogadó címmel sürgette a vidéki hotelfculitúra megteremtését. „A magyar Alföld tündért szépségeket tud nyújtani az idegennek ... a végtelen puszta, a csodálatos alkonyatok és hajnalok, a síkságnak fölemelő, tüdőt és lelket tágító arányai”.) A „számtalan termű népiskolába” vezetett a vendég első útja. Fölfigyelt egy bizonyos Csősz Judit képeire. (Ki lehet, hol élhet, mit csinálhat?), ötven pengőért árulta egyik olajfestményét. — Mér olyan drága? — Mer ez a mi tanyánk, ez a mi négy ökrünk, az a kettő kicsi kép meg a két kis húgom. Má ükét nem adom ócsón ...” Pompás, távlatos, az életviszonyokat is sejtető sorokban idézte Móricz a Felvonulást, Elöl négy csendőr, jó lovakon. A csendőr hozzátartozik a puszta világához: a fejük felett ott a kálvinista templom tornya, öreg torony, kilátszik a pusztára. Utána jönnek a pásztorok, mintha pléhből volna fejükön a pusztai kalap. Pásztorkalap, de van verbunkos, van Petőfi-kalap, meg kiskun bokréta rajtuk. Hogy ülnek ezek a lovon, mintha le sem akarnának szállni. ... Néhány szekér megrakva szebbnél-szebb lányokkal. Micsoda pazar pompa: az érsekcsanádi meg a szakmári leányok, mint a rét dús virágai. Kiskőrös selyem- pruszlikos férflai, a nagykállóiak konok magyar kabátjai, s lobogó gatyái, ingujjai, meg a bácskai nagybaracskaiak, s a vendéglátó híres verbunkos magyarok. Tálasi István: a gyöngyösbokréta csoportok szervezték a kiskun napot. Az Epreskertben szabadtéri játék formájában lovasjeleneteket is bemutattak. Ezek között volt egy elgondolt történet, amely meglehetősen romantikus hátterével nem illett a Kiskunságba. (Ráérzett a csináltságra az író is, csóválhatta a fejét a néprajz kutatója is, mert kis csalódás bujkál a riportban.) A gyepen már nagyon gyülekeznek a lovasok. Lobognak az ingujjak, repülnek a gatyák, villog az árvalányhaj a kalapok mellett. Ebből csakugyan lehetne egy jó szabadtéri játékot csinálni. — Az óriási nagy szérüskert- ben kaptak helyet a mutatványosok is. Ligeti bohócok és kikiáltók szavát hozta közénk a szél. El-elnyomta a csárdának öltöztetett épületben muzsikáló Cigányzenekart. Kár, mert a Móricz szívéhez oly közelálló népdalokat játszottak. Azt, amivel a kiskunsági nemzetőrök 48-ban a verbászi táborba vonultak. A gyönyörűen lovagló legények látványa felejtette az ilyen közjátékot. A kiskunok lovaglótudománya már Baksay Sándor dicséretét is kiérdemelte. A nép hétköznapjairól híven tudósító Tálasi Istvánnak is szerepe lehetett abban, hogy „az a nagy cselekedet”, a gyöngyösbokréta, „ez a valóságos csoda” népünnepély sem takarta el a magyar élet fenyegető árnyait. így fejezte be riportját: Egy angol dáma mellettem azt mondja: — Magúiknál csak kulacsoznak és táncolnak: ez a magyar élet? Hát Istenem, a görög kórus sem volt más. Tánc és Bacchus- imádás. Csak legalább születne már egy Aischylosunk, aki tragédiát és egy Aristophanesünk, aki komédiát teremtene belőle. Meg még valami. Egy kis politika, aki jó útra vezesse ezt a remek népet. Mert az öreg csikós nagy titokban elmesélte, hogy a pásztorvilágnak vége. Mert ezek a máiak nem értenek a pásztoroláshoz, nincs is hol. Elfogyott a' délibábos Alföld száz kövér gulyája. Hallhatunk erről a Móricz-ri- portról a Müller Magda szerkesztő és Dobray György rendező Műhelyében oímű, írókat és tudósokat megszólaltató tévéműsorban is, július közepén. Heltai Nándor FÖLDES ANNA: így élt Móra Ferenc (13.) Az éhségnél .is erősebb hajtóerő sarkallja őket: a kapzsiság, az önzés ... S minél többet tudunk meg Csilicsaliékról, annál világosabban látjuk a Móra festette komor erdei körkép tarka részleteit is. Megismerjük Mackó úr birtokának háznépét, Menyétke -tiszttartót, a beszédes telefonszarkát, Huhogit, a tölgyfahegyi remetét és a többieket, akik a természetrajzkönyvből ismert külső tulajdonságaik, testi alkatuk mögött emberi vonásokat hordoznak. Aki a kedélyes, humoros történetek mögé tekint, megérti: Móra a maga szigorú és kiábrándult ítéletét, saját korának társadalmáról alkotott bírálatát rejti a mesevilág kulisszái mögé. Humora fanyar, jókedvében egyre több a keserű ürömcsöpp. így mesélni csak az igazságérzet vezérelte költők tudnak ... Gyerekek százezreit nevelte Móra Ferenc olvasóvá. Mi sem természetesebb, mint hogy saját kislányát is a könyvek barátjává tette. Pankának már kora gyermekségétől, kisiskolás korától nyitott folyószámlája volt a könyvüzletben. Rendszerint csak tollak, füzetek, radírgumik terhelték ezt a számlát, nagy néha egy-egy mesekönyv. Egyszer azonban — hogy, hogy nem — az üzlet egy új segédje egyébbel is megkísértette a betűfaló kislányt. Egy csodálatosan szép kötésű, díszes és drága fércművet ajánlott Pankának, a Dédanya vallomásait. Pankának megtetszett a tetszetős, arany betűs, illusztrált kötet, és hazavitte. Otthon, tanulás ürügyén, tankönyvek fedezete alatt látott az olvasáshoz. A könyv tartalmának csak kis töredékét értette meg, de annyi is elég volt hozzá, hogy rájöjjön, ez a könyv nem illik bele kicsi, de jól összeválogatott könyvtárába. Ezért aztán este nem is a sorba tette a polcra új szerzeményét, hanem hátra, a többi könyv mögé. Az iskolában a képletek és nyelvtani szabályok között Panka mindvégig a „Dédanyát”, a díszes, titkos könyvet látta. Csak bekapta az ebédet, és máris rohant a szobájába — tanulni. A tanulás természetesen ürügy volt a „tiltott gyümölcs” élvezetére. De amint óvatosan benyúlt a könyvek mögé, a szemének. A szép, cirádás irodalmi selejt helyett Edmondo de Amicjs Szívét találta a rejtekhelyen. Még aznap este, egy ültében kiolvasta a könyvet, és ezzel egyetlen szó, vita vagy veszekedés nélkül véget ért Panka rossz irányba tervezett szellemi kirándulása. Az igazi gyermekirodalom kényszer, sőt érvek nélkül, pusztán a jó könyv varázsával győzött a selejt felett. Ha az ország minden gyerekolvasójának nem nyúlhatott is Móra a könyvespolca mögé vagy az iskolatáskájába, a maga műveivel, ifjúsági és gyerekírásainak tizenegynéhány kötetével a legtöbbet tette azért, hogy a legfiatalabb nemzedék tagjai irodalmi értékű, jóra, szépre nevelő műveken, meséken és ifjúsági regényeken növekedjen olvasóvá. A közművelődésnek Szeged büszkesége, a Tisza-par- ti Kultúrpalota, az ország első ilyen jellegű közintézménye volt. Ezt sem az állam építtette, hanem a város, saját erejéből. És mégis, megszületése óta bosszantotta, sértette is az épület Szeged szerelmeseit. A milleniumi ünnepekre Steindhardt—Lang építészek tervei alapján építették. Hatalmas kőoszlopokon nyugvó, büszke homlokzata, mélység nélküli tömbje, rossz beosztása jellegzetes példája a millenium elnagyolt, csak a külsőségekre törekvő, fennhéjázó építészeti vállalkozásainak. De azért idővel hozzánőtt a városképhez, szívébe zárta minden szegedi. Hiszen az épület nemcsak homlokzatán viseli a közművelődés jelszavát, hanem fennállása óta szolgálja is. A Kultúrpalota — a legnagyobb szegedi közgyűjtemények, a Somogyi Könyvtár és a városi múzeum otthona — ma Móra Ferenc nevét viseli. 1883. október 16-án nyitotta meg kapuit a könyvtár, és 1897- ben nyerte el végleges otthonát az új Kultúrpalotában. A kilencszázas évek elejéig tudományos könyvtárnak, bogaras tanárok és kiváncsi tudósok zárt körű intézményének tekintették a városatyák, amivel könnyebb hencegni, mint használni. Könyvet csak az kapott, aki a kérőlapot pontosan ki tudta tölteni. Útbaigazítást pedig az, akinek hivatalos tennivalója vagy baráti kapcsolata volt a tudomány csarnokában. A Somogyi Könyvtár történetében a fordulatot az 1904-es esztendő hozta meg, Reizner halála után. Ekkor lett a Kultúrpalota — a múzeum és a könyvtár — igazgatója Móra Ferenc újságíró kollégája és jó barátja, Tömörkény István. „Furcsa hivatal, amin sokat fogja csóválni fejét a jövendő kultúrtörténet írója vagy Tömörkény István kései biográfusa. Kifelé tekintély és méltóság, befelé olykor robot és ajtónyito- gatás. A szegedi kultúra reprezentánsa az európai kultúrközös- ségben; kisdiákok útbaigazítója iskolai dolgozatokhoz való puskák keresésében. Régiségbúvár és írnok, megfizethetetlen kincsek kezelője, és maga rubrikáz- ta papirosokon 50 filléres tintásüvegek számadója. Köszönő leveleket kap külföldi akadémiáktól és meghiányolásokat a szigorú számvevőségtől.” Tömörkény pályáját, mindennapi foglalatosságát jellemezte Móra ezzel a néhány találó mondattal, de a maga — későbbi — évtizedes tapasztalatai alapján. Hiszen ez a „furcsa hivatal” töltötte be mindkettőjük napjainak hosszabbik felét esztendőkön keresztül. Tömörkény még 1904 áprilisában javaslatot tett az illetékeseknek Móra Ferenc szakdíjnok kinevezésére. Ám a kinevezés hónapokig késett, Móra pedig hitelbe kezdte meg és végezte a csigák körüli tennivalókat. Sokáig habozott, v állal ja-e a múzeumi hivatalt, mert fájt volna a szíve a szerkesztőségért. Tömörkény azonban a maga példájával biztatta: hiszen ő is két urat szolgál. Az ő rábeszélésére még ugyanebben az évben megpályázta Tömörkény üresen maradt könyvtárnoki állását. Amikor évi 2500 forint fizetéssel alkalmazták, első hivatali munkája egy beadvány a városi tanácshoz a Kultúrpalota északi falán beomló vakolat ügyében. Móra mohón veti bele magát könyvtárosként a könyvrengetegbe. Későbbi vallomásából tudjuk, hogy három évig nem is ment szabadságra, és a nyári szünetet arra használta, hogy az időközben 75 ezer kötetesre szaporodott könyvtárral személyes ismeretséget kössön. Évtizedes könyvtárosi munkája során soha könyvet nem címtározott, nem anyakönyvezett anélkül, hogy át ne lapozta volna. Természetrajztanár, néprajz- tudós, régész és érmeszakértő lehetett most egyszerre. Szíve szerint szélesre tárta volna a Kultúrpalota ajtóját: azt akarta, hogy a szegedi és tanyai szegény emberek is be-belátogat'has- sanak a könyvtárba vagy legalább a múzeumba. Ezt a célt akarta szolgálni, amikor átrendezte a múzeum híres egzotikus lepkegyűjteményét. Nemcsak a tárgyakat, de az útbaigazításokat is megváltoztatta. Meghagyta a borneói és jávai különlegességek latin nyelvű, tudományos névjegyét, de a hozzá nem értő látogatóknak érdeklődést ébresztő, érthető magyarázatot is fűzött a tárlókihoz. Mert más, ha a múzeumba tévedő parasztember attól riadozik, hogy íme, a papillio campi'rifera, vagy ha azt olvassa, hogy „A pillangók a napfény gyermekei...” S ha már a névjegy megállította, talán tovább is olvassa, és akkor már azt is megtudja, hogy a pillangók Sfeínpompája, a színtelen pikkelyeken megtörő fénysugarak játéka puszta optikai csalódás... A tanult és tudatlan ember számára egyformán érthető, élvezetes magyarázattól Móra azt várta, hogy a múzeumba becsalogatott minden rendű és rangú látogatók, „hozzádörgölődz- ve a tudáshoz”, magukkal vigyék és terjesszék a kultúrát. (Folytatása következik.)
