Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-26 / 147. szám

1979. június 26. • PETŐFI NÉPE • 3 Ülést tartott a SZOT elnöksége Elhunyt Örkény István Megrendültén tudatjuk, hogy súlyos betegség következtében 67 éves korában elhunyt Örkény István Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas író, a Magyar írók Szövetsége titkárságának tagja. Ha­lála pótolhatatlan vesztesége kulturális életünknek. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. Kulturális Minisztérium Magyar írók Szövetsége Örkény István 1912. április 5-én született Budapesten. A műegyete­met végzett fiatal vegyészmérnök első írásai a 30-as években, a Szép Szó című folyóiratban jelen­tek meg; ennek. írói köréhez tar­tozott. A későbbiekben a Magyar Csillag, az Ellenzék, a felszaba­dulás után az Űjhold, a Csillag és más irodalmi lapok közölték írá­sait. Meghatározó élménye volt a második világháborús katonai szolgálat, a hadifogság, amelyből 1947-ben tért haza. 1949-ben az ifjúsági színház dramaturgja, 1951—53 között pedig a Magyar Néphadsereg Színház dramatur­giájának munkatársa volt. Kezdeti írásait helyenként szür­realista vonások jellemezték, ko­rai műveiben elsősorban a polgá­ri élet zsákutcáját ábrázolta. Al­kotó munkássága az elmúlt két évtizedben teljesedett ki. Erős in- tellektualizmustól áthatott írásai­tól nem idegen az irónia sem. Első ízben 1955-ben, a Hóvihar­ban című kötetéért kapott József Attila-díjat, 'ugyanezt másodízben 1967-ben, a Kossuth-díjat pedig 1973-ban kapta meg. A Munka Érdemrend arany fokozatával 1972-ben tüntették ki. Örkény István időtálló művek egész sorát alkotta. „Tóték”, és „Macskajáték” című színműveit világszerte bemutatták, több or­szágban, így a Szovjetunióban je­lenleg is műsoron vannak. Kivá­ló elbeszélő, egyik legjelesebb pró­zaírónk volt. Más munkái mellett erről tanúskodnak a „Koránkelő emberek” riportjai, elbeszélései, s műfajteremtő alkotásai, az egy­perces novellák. összegyűjtött munkái Időrendben címmel je­lentek meg. (MTI) A bizalmiak megnövekedett jogköre a szakszervezeti munka egészét fellendítette — állapí­totta meg hétfői ülésén a SZOT elnöksége. Hatvan vállalatnál szerzett tapasztalatok szerint a bizalmiak többsége alkalmas az új feladatokra, bár munkájukhoz nem egyformán kapnak támoga­tást. A fizikai munkaterületeken a gazdasági vezetők általában job7 ban támaszkodnak a bizalmiakra, fokozottabban segítik is őket, mint az alkalmazotti munkakörökben. Egyetértési jogukat a bizalmiak most már többnyire különösebb akadályok nélkül érvényesíthe­tik békekérdésekben, a jutalmak elosztásánál, a lakásépítés támo­gatásánál, kevéssé kérik azon­ban ki véleményüket a gazda­sági vezetők olyankor, amikor kitüntetésre terjesztenek fel dol­gozókat. A bizalmiak véleménye fokozottan érvényesül a külön­böző demokratikus fórumokon, Magyar—román történész ve­gyes bizottsági ülés 'kezdődött hét­főn a Magyar Tudományos Aka­démián. Az Elekes Lajos akadé­mikus vezette magyar és a Ste­fan Pascu akadémikus vezette ro­mán tudósdelegáció az európai és ezen belül a Duna-táji országok 1948-as forradalmainak kérdéseit elemezte. Előadások hangzottak el — az új kutatási eredmények alapján — az európai forradalmak típusairól, sajátosságairól, általá­nos történelmi értékelésükről. Át­tekintették az 1948—1849-es kö­nem ilyen kedvező azonban még a helyzet a gazdasági vezetővel kiépült közvetlen kapcsolataik­ban. Viszonylag ritkán veszik fi­gyelembe a munka menetét, a túlmunka alakulását, a másod­állások, mellékfoglalkozások en­gedélyezését, az áthelyezéseket és felmondásokat érintő észrevéte­leiket. A SZOT elnökségének állás­pontja szerint a bizalmiak ha­táskörét szabályozó rendelkezé­sek jók, azok módosítására nincs szükség. A jogok gyakorlásának feltételeit kell tovább javítani, amihez hozzátartozik a bizalmiak jobb felkészítése, nevelése. A kollektívák érdeke, hogy a kö­vetkező választások alkalmával a legjobb, a legtekintélyesebb, po­litikailag rátermett, a szakszer­vezeti munkában jártas, szerény, szorgalmas, de határozott dolgo­zók köréből kerüljenek ki a bi­zalmiak. (MTI) zép- és délkelet-európai forradal­mak sajátos problémáit, egymás­hoz való viszonyát, továbbá a kor európai történetében, a pol­gári világrend kialakulásában be­töltött helyükéit. Az előadásokat vita követte. Kedden a magyar—romáin tör­ténész vegyes bizottsági ülés a referátumok feletti szakmai vitá­val folytatódik az akadémián. Az ötnapos tanácskozás második sza­kaszában, csütörtökön a két or­szág történészei a két világhábo­rú közötti magyar—román haladó kulturális kapcsolatokat vizsgál­ják. (MTI) Történésztanácskozás az Akadémián Viszontlátásra Krakkó! Bár a napok szaporodnak á hazaérkezés óta, a szerzett be­nyomások frissek maradtak. Ajánlom mindenkinek az álta­lunk megtett utat Szlovákia és Dél-Lengyelország területén, Pa­rassa pusztától Tornyosnémetiig, Krakkón keresztül. Az április eleji kirándulás öt napjába szá­mos, élményszámba menő látvány zsúfolódott bele. Nem hiszem, hogy Beszterce­bányából a Prior áruházon kívül valaki másra is emlékszik cso­portunkból. Pedig, a rövid állás­időt is figyelembe véve, akit nem szállt meg a vásárlás láza, az megnézhette a Párttönténeti Mú­zeum igén szép, az országúiról is szembetűnő modern épületét, s a benne levő kiállítási anyagot. Egyre sűrűsödő hófoltok, majd az összefüggő hótakaró csalhatat­lan jele annak, hogy immár a Tátrában járunk. Ikarusunk mé­lyeket szuszogva húz el a sípá­lyák mellett. Itt a legtöbb hegy­oldal síparadicsom. Nem is álljuk meg: az egyik, pisztrángos tóval ékített völgyben megpihenünk néhány percre, és belemarkolunk a valódi tátrai hóba. Árva vára magasan fekszik, nincs időnk felmászni a falak tö­véig. így csak a hegy lábánál csodáljuk meg széles ívű tornyait, lustán szétterülő falait. Máris in­dulunk Ruzomberokon keresztül a csehszlovák—lengyel határ felé. öreg este van, mire szálláshe­lyünkre érünk. Krakkótól 30 kilo­méternyi kanyargós út végén cso­dálatos kis vidéki kastély előtt fékezünk. Hotel Kasztelanka. Va­lamikor Jabloinslky gróf kastélya modem szálló, korának hangula­tát sugározza lakóinak. A ránk virradó ködös reggelben szemügy­re tudjuk vételezni csipkés bás- tyatomyát, oroszlánfejesre fara­got bejárati ajtaját. Wieliczkán szemerkélő eső fo­gad bennünket, de nem törődünk vele: ml most úgyis a föld alá készülünk. Háromórás fárasztó, de nehezen feledhető kirándulást teszünk a só birodalmában. Mi­re leérünk a több mint fél kilo­méter mélyen fekvő harmadik szintig, gazdagabbak vagyunk né­hány mondával, csodálatos só- szobrak-csillárok látványával, fo­galmunk van a sóbányászok múlt­béli embertelen 'küzdelméről, amely harc folyamán a sót perel­ték a természettől a föld gyom­rában. Az állandóan működő fel­vonóval egykettőre a felszínre érünk. Utunk első három napján ugyancsak kijár nekünk a csen­des esőiből. Nem sokat törődünk vele, fáradhatatlanul rójuk Krak­kó utcáit. A vásárló körutak las­san érnek véget: közben unos- untalan meg kell állni egy-egy régi polgárház előtt. Márpedig az óvárosban jócskán találni pati­nás keres ke doh ázat. Leghívebben a két hatalmas piactér őrzi a hajdani kereskedő­város-ízt. A Glówny Rynek, a Nagy Piactér közepén húzódik az 1200-as években épített hatalmas Posztócsamok, a Sukiennice. Ár­kádja alatt bazársor van, örökké nyüzsgő emberáradat vadászik itt a legkülönfélébb ajándéktárgyak­ra. Az értékes iparművészeti áruktól a bóvli mütyürkékig min­den megtalálható itt. A Nagy Piactér legforgalma­sabb sarkában emelkedik előttünk a Mária templom. Nemcsak cso­dálatos belseje, hanem már a kül­seje is felhívja a figyelmet. Két tornya kétféle stílusban épült. Az egyikben óránként harsonaszóló csendül fel. Az előbukkanó har­sonás figurának is megvan a ma­ga mondája, természetesen. Egy hajdanvolt őrszem emlékét idézi, aki az ellenséges tatár támadást harsonaszóval jelezte a városla­kóknak. Az ellenség nyílvesszője azonban a nyakába fúródott. A harsonajel azóta is félbeszakad óránként, Arbeit macht frei — a munka szabaddá tesz. Valószínű, igen sokan ismerik ezt a náci jelmon­datot, amely Auschwitzban, az egy­kori koncentrációs haláltáborának kapujában fogad bennünket. Há­rom és fél évtized távolából is szívszorongató a komor kőbarak­kok látványa, a gondosan megőr­zött tárgyi és írásos dokumentu­mok tömege, egy gyilkos őrület nyomai. Az egyszeri látvány is maradandó emléket hagy több mint négymillió meggyilkolt em­berről. „Vérbeli” turisták úti papucs­ban mászkálnak hóesésben, bo­káig érő latyakban. Másfél kilo­méteres gyalogtúránk mégis na­gyon kellemes, a hatalmas, hótól roskadozó fenyvesek, hegyoldalak látványa feledtette az átázott láb­beliket. E másfél kilométeres szerpantinút elvezetett minket a csehszlovák—lengyel határon fek­vő Morskie Oko partjára. A ten­gerszem majdnem 1400 méter magasan fekszik a tengerszimttől, gyönyörű-zord tátrabéreek ölében. Hiába kerestük azonban a tavat, utunk végcélját: rajta topogtunk bizony a hóval borított jegén. Jó­ízű hócsatával elégedtünk meg. Nem teljes Krakkó képe a Wa­wel nélkül: szorosan hozzátarto­zik sajátos történelmi levegőjé­hez, hiszen a város elnevezése is a vár egykori tulajdonosának, Krak vitéznek a nevéhől ered. A vár festői fekvésű, a Visztula fölé emelkedik, és eltekint messze a Zakopanéi útra. (Szó szerint fes­tői a fekvése, igen sok műkedvelő festőt megihlet. A hátborzonga­tóbbnál hátborzongatóbb képeket' bárki megcsodálhatja szép idő­ben, a Flórián kapunál a város­falon levő tárlaton.) De a Wawel- mél jártunk: a székesegyház és a Zsigmond torony a maga óriási harangjával (egyedülálló Len­gyelországban) legyökerezteti az embert. Illik felmászni a torony­ba: a néhány zloty belépő meg­éri. Mindehhez csatlakozik dísz­udvarával a palota. Varázsos ter­mei nyitva vannak a látogatók előtt. A királyi kincseket őrző' terméket csak 'kivételes esetekben nyitják meg a vendégek előtt. Az aprócska faluból üdülőpa­radicsommá fejlődött Zakopane praktikus szempontból maradt utunk végére, nem pedig minő­ségi besorolásból. Zákopánét egy­szerűen nem szabad kihagynia Dél -Lengy elország látogatój ónak. A gurálok bár nehezen fogadnak be idegent, szíves mosollyal áll­nak a külföldi fényképezőgépe elé. Volt szerencsénk megörökí­teni gazdag népviseletébe öltözött gurál bácsikát. Lejárt az időnk. Ennyi látni­való fért bele időnkbe, és nem kevés. Az ötödik nap kora reg­gelén már Lysa Polana, a határ- állomás felé vettük utunkat; hó­tól roskadozó fenyvesek kísértek bennünket. A Tátra változtatta arcait. A hóviharos zord, a hideg- didergős, és az enyhén hófoltok­kal mosolygós képét mutatta ne­künk a számtalanból. Lőcse felé már szelídült a táj, a Tátra bér­ceit 'magunk mögött hagytuk. Egész úton Petőfi sorai kava­rogtak bennem. A csodált „feny­vesekkel vadregényes táj” után képzetem egyre inkább az alföldi honi tájakon kalandozott. A tu­rista álláspontja mégis igen ha­tározott: megérte. Vörös Júlia • Krakkó: a Flórián-kapu. • Árva vára. A kor színvonalán MOSZKVÁBAN, 1949. január 5—8. között, összeült hat szocia­lista ország magas szintű delegá­ciója. Elemezve az akkori hideg- háborús nemzetközi helyzetet, s felmérve a fiatal népi demokra­tikus országokat övező gazdasági embargó nyomását, úgy hatá­roztak, hogy létrehozzák az érin­tett országok gazdasági közössé­gét, illetve e közösség kibonta­kozását segítő nemzetközi szer­vezetet, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát. A tanács né­hány hónappal később, április végén tartotta alakuló ülését, amelyen kidolgozták a KGST alapelveit és fő céljait. Az alap­elvek és a célok a történelemben addig példa nélkül álló, új, sa­játos nemzetek közötti gazdasá­gi kapcsolatok alapjait rakták le: a kölcsönös segítség nyújtá­sának, a kölcsönös érdekeken nyugvó kapcsolatoknak, az ön­kéntes részvételnek és a kollek­tív fejlődésre való közös törek­vés gondolatait. Mindennek 30 esztendeje. Az idei moszkvai tanácskozás jubi­leumi ülésszakként kerül a jegy­zőkönyvekbe. A szocialista gazda­sági közösség az elmúlt három évtizedben a világ legdinamiku­sabban fejlődő régiójának bizo­nyult. Harminc évvel ezelőtt a KGST-országok a világ ipari ter­melésének még az egyötödét sem adták, ma jóval több mint az egylharmadát állítják elő. A búza több mint harminc százalékát, a rozs több mint kétharmadát, az árpa egyharmadát a KGST tag­országaiban termesztik. A burgo­nya-, a kukorica-villágtermés 50 százalékát. E termelési eredmé­nyek arányában növekedett a KGST-tagországok népeinek élet- színvonala is. A NAGYMÉRTÉKŰ mennyisé­gi növekedéssel párhuzamosan, különösen az utóbbi 15—20 év­ben számottevő minőségi átala­kulás is kibontakozott. Az ipari termelés nemcsak jelentős mér­tékben növekedett, hanem kor­szerűbbé is vált, s a termelés egyre nagyobb hányada a ma­gasabb készültségi fokon álló, értékesebb, korszerűbb gyártmá­nyokat kibocsátó ágazatokból — a gépiparból, a számítástechnikai iparból, a vegyiparból került ki. Az utóbbi időszakban a KGST- tagállaimok egészéit tekintve, az ipari össztermelés megközelítően 100 százaléka a munkatermelé­kenység javításából származott. A legutóbbi ülésszakon már négy kontinens országai képvisel­tették magukat. A közösség tíz tagországa három kontinensen — Európa, Ázsia, Latin-Amerika — helyezkedik el, s megfigyelőként megérkeztek a negyedik konti­nens képviseletében: Angola és Etiópia. Az idei jubileumi ülés­szakon különböző minőségben — tagországként, megfigyelőként, együttműködési szerződés birto­kosaként — a részt vevő országok száma tovább emelkedik. A mostani ülésszakon a meg­tett útra való visszatekintés, az eléri közös eredmények méltó megünneplése mellett a további fejlődéssel is részletesen foglal­koznak majd: az ünneplés mel­lett a munka a fő napirendi pont. A tárgyalásra kerülő témák között a legjelentősebb a két újabb, hosszú távú célprogram — az ipari fogyasztási cikkek egyeztetett fejlesztésének és meg­osztott gyártásának, valamint a közúti, vasúti, vízi és a légi köz­lekedés korszerűsítését és fejlesz­tését célzó program. Ezekhez csatlakozik egy gépipari együtt­működési tervezek, amely a fo­gyasztási cikkek gyártásához és a közlekedés fejlesztéséhez szüksé­ges berendezéseik előteremtéséről intézkedik. A HOSSZÜ TÁVÜ célprogra­mok kidolgozását a KGST XXX. ülésszaka határozta el. Három célprogramot — az energetika, fűtő- és nyersanyagipgr; a mező- gazdaság és élelmiszeripar, va­lamint az ezekhez kapcsolódó gépipari programot — 1978 nya­rán fogadta el a KGST legfelső szerve. Ezzel, a jubileumi ülés­szakra elkészült két újabbal, a célprogramok száma tehát öt. Ezek a programok a kulcsága­zatok fejlesztési menetrendjét tartalmazzák. Végrehajtásuk ma­ga után vonja a gazdaságok egé­szének jelentős gyarapodását: előreviszik a szakosítást, a koo­perációt, a specializáoiót. Nem­zetközileg egyeztetett program keretében valósulhat meg a sze­lektív fejlesztés, s mindennek ré­vén koncentrálódnak a nemzeti erőforrások, megszűnik a szelle­mi, anyagi kapacitás szétforgá- csolódása, csökken a még létező párhuzamosságok aránya a fej­lesztésben, kutatásban, gyártás­ban egyaránt. • Emellett számunkra a közleke­dés és szállítás fejlesztését szol­gáló célprogramban való részvé­tel különösen előnyös, lévén, hogy hazánk számottevő tranzit- forgalmat bonyolít le a KGST-n belül. A hazai erőforrások a szükséges kapacitások létrehozá­sára nem lettek volna elégsége­sek, a gyors ütemű ipari, mező- gazdasági fejlődés például egyre haitalmasabb árutömegek elszál­lítását teszi szükségessé. Az ösz- szehangolt fejlesztési program módot nyújt számunkra, egy igen korszerű és nagy teljesítőképessé­gű szállítási hálózat kiépítésére — úton, vasúton, vizen, levegő­ben egyaránt. A hazai gépipar számára pedig a konténerizációs program nyújt — a teljes cél­program egyik fejezetéként — jövedelmező termékcsaládot. A JUBILEUMI ülésszakon meg­tárgyalásra kerülő célprogramok mindennél jobban mutatják azt a hatalmas fejlődést, amelyet a KGST-tagországok elértek. E cél­programok — miként a tanács 30 évvel ezelőtti, első programja is — egyszerre szolgálják vala­mennyi tagország, s az egész kö­zösség egyeztetett érdekeit a je­lenkor színvonalán. (KS) KÉPERNYŐ A szomszédo­lásnak, a törté­nelmi folyama­tok alaposabb kutatásának is tulajdonítható, hogy rájöttünk: a monarchia több nyomot hagyott a területén kiala­kult államokban), mint gondolták, hittük. A k. u. k. világ így-úgy belecsimpaszkodott apáink, nagy­apáink életébe, befolyásolta gon­dolkodásukat, magatartásukat. A megismerésért, a közös hi­bák, erények, hatások, törvény- szerűségek feltárásáért sokat tesz a Magyar Televízió. A Krleza drámájából készült tévéjáték fontos állomás volt e sorozat­ban. A kisvárosból akkoriban nagyvárossá serdülő Zágrábban született horvát író talán a leg­élesebb szemű megfigyelője, áb­rázolója, leleplezője ennek a fur­csa, zavaros, dekadens, nagyzo- ló alakulatnak, a monarchiának. A már szinte létrejöttekor ide­jét múlt, illúziókból táplálkozó, ingatag hazugságokra épült mo­narchiának. A múlt héten vetített mű a Glembay-trilógia egyik darabja. A fenti című gyűjteményes kö­tet egy horvát család életét, tün­döklését és züllését követi nyo­mon, múltját és sorsát ábrázol­ja történelmi távlatból. Szerep­lői furcsa, a korról, a mo­narchiáról sokat elmondó kép­csarnokká formálódnak. Kiderül, hogy igencsak kisszerűek vala­mennyien, fontoskodásuk, han­goskodásuk pitiánerségüket leple­zi. Bori Imre találó szavai sze­rint: „Nem tragikus a Léda sze­replőinek a története, csupán szomorú, valóban Glembay-sze- rn... minden pillanatban nyil­vánvaló az ebek harmincadján sors ... hazát árultak és női tes­teket vettek, s tették mind a kettőt könyörtelenül, mindenkit letiporva, mintha féktelen élet­vágyuknak nem tudtak volna el­lenállni.” Dömölky János feszes-szigorú­ra fogott rendezésében valóban saját levükben sültek-főttek a szerelmi három-, meg négyszögek szereplői (Urban lovag, Melita, Klara, illetve Aurel, Melita, Kla­ra és a jelképes Léda), érződött az a furcsa, fojtogató légkör, ami a beltenyészetek sajátja, az az idegesítő vibrálás, ami az ér­dekekkel kötözött, összezárt életekben; lüktet. Azt hiszem, azért igen jó ren­dező Dömölky, mert mindig vé­gére jár a dolgoknak, megke­resi, fölmutatja a cselekedetek, magatartások rugóit, a gyakorta hamis látszatok mögött a valódi indítékot, a csinált affektásko- dással elnyomott, elpusztított ér­zelmeket, „az ösztönöket ide­bent”. Tud televízióul, azaz az emberábrázolás szolgálatába ál­lítja. Ezért mindegy számára, hogy üzemi drámát, vitát ábrá­zol, vagy klasszikust tolmácsol. A kor mindig az emberek által fejeződik ki, jelenik meg alko­tásaiban, maradandó rendezései­ben. Most is megcsodálhattuk, hogy mennyire ért a színészválogatás­hoz, a karakterekhez. Darvas Iván, Szilágyi Tibor, Szakács Eszter, Haumann Péter, Szemes Mari játékstílusukban is 'meg­valósították, amit általában írt elő a szerző. Az 1925-ben ját­szódó dráma (tragikomédia) leg­fontosabb helyszínén, Melita, né- mes Szlougan-Szlouganovich iparmágnás szalonjában a nyolc­vanas évek motívumai uralga- nak, Aurélék modern szobájában a legeslegújabb iparművészeti irányzatokat tükröző bútorok kö­zött barokkos díszítmények jel­zik a letűntnek hitt ízlésvilág jelenlétét. Benne van a levegőben, hogy előbbre tart a világ, vége a mü­tyürkés szalonok tespedtségének, de ők erről nem tudnak, nem akarnak megbizonyosodni, elve- szejtődnek ezért a történelemben. Heltai Nándor Léda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom