Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-02 / 127. szám

1979. június 2. • PETŐFI NÉPE • 3 PEDAGÓGUSNAPI ÜNNEPSÉG KECSKEMÉTEN Kitüntetéseket adtak át a jó munka elismeréséül Tegnap délelőtt a Megyei Mű­velődési Központ emeleti bemu­tatótermében — jelképesen az idei pedagógus képzőművészek tárlatának színhelyén — került sor arra a hagyományos ünnep­ségre, amelynek keretében évről évre június elején köszöntik a nevelőiket. Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályá­nak vezetője üdvözölte a megje­lenteket, köztük Katanics Sán­dort, az MSZMP Bács-Kiskun me­gyei Bizottságának titkárát, és dr. Gajdócsi Istvánt, a megyei tanács elnökét. Az eseményen dr. Major Im­re, a megyei tanács elnökhelyet­tese mondott beszédet. Emlékez­tetett arra, hogy a felszabadulás óta eltelt több mint három évti­zed alatt nevelőink kivették ré­szüket a szocialista építés nagy munkájából. Méltatta az óvónők, a tanítók, a tanárok és a neve­lők tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy mekkora szerep jut részük­re a szocialista emberré formá­lás nagy, nehéz és sokoldalú munkájában. A hagyományoknak megfelelő­en — immár huszonnyolcadik esztendeje — ezúttal is a megyei pedagógusnapi ünnepség kereté­ben adták át a kitüntetéseket azoknak, akik az átlagosnál na­gyobb eredményt tudtak felmu­tatni. A kitüntetéseket dr. Gaj­dócsi István, a megyei tanács elnöke adta át. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta Tövis Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője. 9 Dr. Gajdócsi István átadja a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést Tövis Ferencnek. A Kiváló Munkáért kitüntetést az alábbiak kapták: Akucs Lász­ióné igazgató (Kecskemét); Apagyi Gábomé tanár (Kalocsa); Ábel Lajosné óvónő (Kecskemét); Ajpli Mihályné vezetőóvónő (Kunszentmiklós); Árpád Zoltán­ná, napköziatt'hon-vezető (Izsák); Bak Pétemé vezetőóvónő (Duna- vecse); Baradlai Sándor, tanár, (Kalocsa); Baranyai József, igaz­gatóhelyettes (Császártöltés); Ba­rátit Józsefné tanár (Kiskunha­las); Basics István igazgatóhe­lyettes (Kiskunfélegyháza); Bá­thory Elemérné, tanító (Kecske­mét); Bóta Zoltán, igazgatóhe­lyettes (Szakmar); Csapiár Já- nosné, igazgatóhelyettes (Szabad- szállás); Cseh Jánosné igazgató- helyettes (Kiskunfélegyháza); Csendes Jenő igazgatóhelyettes, (Kecel); Csupor Gábomé, tanító (Solt); Csernus László tanár (Kecskemét); Dankó Géza tanár (Kecskemét); Deli Ferenc, igaz­gatóhelyettes (Hajós); Eff inger Ferenc, tanár (Kiskunhalas); Ef- finger Ferencné tanító (Kiskun­halas); dr. Egyedi Ernöné taní­tó (Kecskemét); Eszenyi Sándor, gazdasági igazgató (Kecskemét); Fehér Géza tanító (BalotaszáUás); Fehér Lászlóné, gondnok (Solt- vadkert); Fölki Istvánná, dajka (Baja); Fülöp lmréné, tanulmá­nyi felügyelő (Kiskunfélegyháza); Garai István, igazgatóhelyettes (Kiskunfélegyháza); dr. Gál Já­nosné, igazgató (Tiszakécske); Gergely József tanár (Kiskunha­las) ; Godó Lajosné, tanár (La- josimizse); Göcze Györgyné tanár, (Baja), Gyapjas Jánosné, főzőnő (Tiszakécske); Halász Györgyné tanár (Kecskemét); Harangozó Péter, igazgatóhelyettes (Kiskő­rös); Harsányi Lajos, tanár (Ba­ja); Hegedűs Istvánná, tanító (Kiskunhalas); dr. Holly Béláné gondnok (Kiskunmajsa); Honti György, tanár (Bácsalmás); Hor­váth Jánosné, dajka (Solt); Hor­váth Józsefné, napközis nevelő (Kecskemét); lgó Elekné óvodai igazgató (Kecskemét); dr. Janka Gyuláné tanár (Kalocsa); dr. Já­vor szky’ Zoltánná nevelő (Duna- pataj); Kádár Györgyné tanító (Sükösd); Káposztás Henrikné, nevelő (Lajosmizse); Kása Jó­zsefné, tanár (Kiskunfélegyháza); Kerék Csaba Ferenc tanár, (Kis­kunfélegyháza) ; Keresztesy Má­ria, nevelő (Bácsalmás); dr. Kiss Lászlóné, tanár (Baja); Kiss Pai­ne, főzőnő (Tiszakécske); Kiszely Zoltánné, nevelő (Baja); Kovács Lajos, karbantartó (Felsőszent- iván); Kovács Lajosné, tanító (Kecskemét); Kovács Mária, ne­velőszülői felügyelő (Kecskemét); Kovács Mihályné, vezető óvónő (Hanta); Kovács Tibor tanár (Ne- mesmádudvar); Kurucz István, igazgató (Jászszentlászló); László István főelőadó (Kecskemét); Légrády Ferenc, tanár (Kecel); Lovass Nagy Istvánná, gazdasági vezető (Kalocsa); Luchmann Já­nosné, dajka (Kiskunmajsa); Ma­darász Borbála, nevelő (Kecske­mét); Mátrai Károlyné, vezető óvónő (Kalocsa); Mázán György- né tanító (Kunszentmiklós); Me­gyeri Dezső, hivatalsegéd (Kiskő­rös); Mezőfi András, szakoktató (Baja); Mészáros Istvánná, veze­tő óvónő, (Helvécia); Molnár Pál, igazgatóhelyettes, (Kiskőrös); Nagy József, igazgatóhelyettes (Kiskunfélegyháza); Nagy László­né tanár (Soltvadkert); Néző Sándorné, dajka (Kiskőrös); Pa- nyik Gézáné, szakács (Nemesnád­udvar) ; Péter György nevelő, (Felsőszentiván); Péter Károlyné, nevelő (Kunbaja); Péter László­né élelmezésvezető (Kiskunhalas); Pethő István, igazgató (Kiskő­rös); Pirisi László igazgató (Ho­mokmégy); Putyora Istvánná ta­karító (Kecskemét); Raffai Sán­dorné, tanító (Kalocsa); Rácz Nagy Józsefné, igazgatóhelyettes, (Jánoshalma); Rendek Magdolna, tanár (Jánoshalma); Sándorfi István, igazgató (Bácsbokod); dr. Sárközi Istvánné, vezető óvónő (Baja); Sáska István igazgató, (Izsák); Seöbő Ildikó, tanár, (Kecskemét); Seres István tanár (Kiskunfélegyháza); Schneider János igazgatóhelyettes (Hanta); Somogyi Györgyné, gazdasági ve­zető (Kecskemét); Sörös Meny- hértné, dajka (Madaras); Sza­bó András gépkocsivezető, (Kiskunfélegyháza); Szabó La­josné, főszakács (Kiskunhalas); Szabó Sándor, tanár (Jánoshal­ma); Szigeti Jakab, tanár (Bács­almás) ; Szilvási Pálné, dajka (Kecskemét); Szirtes Kálmánná vezető óvónő (Dunapataj); Tar­jányi Mihályné, vezető óvónő (Kiskunfélegyháza); Terbe Dezső­vé, igazgató (Kecskemét); Tóth András igazgató (Kiskunhalas); Török Anna vezető óvónő (láz­iár); Turcsányi László, igazgató (Kisszállás); Vankó Istvánné, ta­nár (Vaskút); Varga Mihályné, dajka (iDusnok); Vasadi Pálné, hivatalsegéd (Kecskemét); Végei Ferencné, igazgatóhelyettes (Kecs­kemét); Vizi Istvánné szakácsnő (Fülöpszállás); Zentai István, ta­nár (Kunfehértó); Zöldi Kovács János, tanulmányi felügyelő (Kecskemét). Az ünnepség további részében a megyei tanács elnökétől a megye különböző részein mun­kálkodó nevelők közül összesen ötvenheten vették át a miniszte­ri dicséretről szóló oklevelet, majd sor került a Munkaügyi Minisztérium által adományozott kitüntetések átadására. Lövész József szakoktató (Baja) és Tóth László igazgató (Kecskemét) a Kiváló Munkáért kitüntetést kapta. A szokásoknak megfelelően ez alkalommal is a pedagógusnapi megyei ünnepségen adták át a Bács-Kiskun megyei Tanács ál­tal alapított Buday Dezső díjat. Ebben a kitüntető elismerésben az alábbiak részesültek: dr. Cser­háti Oszkár bírósági tanácselnök (Kecskemét); Kapus Béla kar­nagy (Kiskunfélegyháza); Szász Endréné, tanár (Kiskőrös). Ezt követően Kissné Csányi Anikó átadta a Magyar Úttörők Országos Szövetsége által adomá­nyozott kitüntetéseket. Úttörővé- zető Érdemérem tulajdonosai let­tek az alábbiak: Csiba Gyula (Baja); Dobosi Jenő (Császártöl­tés); Dósa István (Kiskunhalas); Győrök Imre (Jászszentlászló); Majsztrovics Istvánné (Bátmonos- tor); Mészáros Istvánné (Kiskun­félegyháza); dr. Tassi Gergelyné (Kecskemét); Tibor Csilla (Ba­ja); Tóth Barnabás (Kiskunha­las); Tóth Ferenc (Kalocsa); Vö­rös Jánosné (Kunszentmiklós). A KISZ KB által adományozott kitüntetéseket az arra érdemesek­nek Németh Ferenc, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságá­nak első titkára adta át. Tőkés Erzsébet (Kecskemét) és F. Tóth Mária (Kecskemét) a KISZ Ér­demérem tulajdonosai lettek. Az Ifjúságért Érdemérem kitüntetést Kary Istvánné (Lajosmizse) és Kurucz Géza (Kecskemét) kap­ta. Kiváló Ifjúsági Vezető ér­met az alábbiak kaptak: Antal Lászlóné (Nemesnádudvar), Gaál Ida (Kiskunmajsa); Szabó Ist­vánná (Kerekegyháza), Varga Du­dás Mihály (Tiszakécske). Arany­koszorús KISZ-jelvényt vett át az ünnepségen Kovácsné Tóth Ibo­lya (Kecskemét). A kitüntető el­ismerésben részesültek nevében Tóth László, a 623-as sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazga­tója mondott köszönetét. * A kecskeméti ünnepséggel egy- időben került sor a fővárosban — a Magyar Tudományos Aka­démia kongresszusi termében — arra az országos ünnepségre, amelyen többek között jelen volt Szekér Gyula, a kormány elnök- helyettese, Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, Tre- thon Ferenc munkaügyi minisz­ter, Nagy Sándor, a KISZ KB titkára. Polinszky Károly, okta­tási miniszter az országos ünnep­ségen átadta a munkában kitűnt pedagógusoknak a kitüntetéseket. A Bács-Kiskunban munkálkodó nevelők közül az alábbiak vet­ték át a Kiváló Pedagógus ki­tüntetést: Illyés Bálint tanár (Kunszentmiklós); dr. Judok Im­révé vezető óvónő (Kiskunhalas); Mihály Lászlóné vezető óvónő (Kecel); Miklós Károlyné, tanító (Kiskunfélegyháza); Somfai And­rás, szakfelügyelő (Kiskunfélegy­háza); Szécsényi Lászlóné, taní­tó (Kecskemét). Ugyancsak tegnap vette át a Kiváló Munkáért kitüntetést a Munkaügyi Minisztériumban Né­meth István szakoktató (Kun­szentmiklós). A Belkereskedelmi Minisztériumban ugyanezt a ki­tüntetést kapta Asztalos Andor- né, igazgató (Kiskunhalas) és Baráth József, tanár (Kiskunha­las). A Szövetkezetek Országos Szö­vetsége székházában ugyancsak a Kiváló Munkáért elismerést vette át Baróthi Gyula tanár, (Kecs­kemét). A Magyar Úttörők Országos Szövetsége által adományozott Űttörővezető Érdemérem tulajdo­nosai lettek a fentebb említette­ken kívül még az alábbiak: Gö­cze György (Baja); Kiss István (Baja); Udvarhelyi Istvánné (Ke­cel); Péter Ágnes (Kiskunhalas). V. M. Űj ismeretterjesztő folyóirat: a História Széles rétegeket érdeklő, gaz­dag tartalmú, érdekes történelmi ismeretterjesztő folyóiratot jelen­tet meg a Magyar Történelmi Tár­sulat: História címmel. Szerkesztő bizottságában a történettudomány kiemelkedő személyiségei vesznek részt. A szerkesztő bizottság elnö­ke Vass Henrik, a Párttörténeti Intézet igazgatója, felelős szer­kesztője Glatz Ferenc, a Történet- tudományi Intézet osztályvezetője. A magyar történészek régi vá­gya volt, hogy színvonalas, törté­nelmi kérdéseket népszerűén is­mertető közlönyt bocsásson útjá­ra. Ugyanakkor a közvélemény egyre szélesedő körei is fokozott érdeklődéssel fordulnak a törté­nettudomány eredményei felé. Hosszú ideig téves feltételezés élt sok emberben, hogy a történész a világtól visszavonult, magát csak a poros levéltári polcokon, akták­ban, könyvekben kiismerő tudós. A valóságban sohasem volt így; az embert történelmében szükség­szerűen mindig önmaga cseleke­detei, építése, rombolása, sikerei, bukásai érdekelték. Ez az igény élteti a történetírást. Ennek az igénynek a felismerése ösztönzi a történetírót, hogy a kutatásainak eredményeiből leszűrt következte­téseit mintegy tanulságként a tár­sadalomnak továbbadja. A História szerkesztőinek az a célja, hogy a társadalom megis­merje múltját, fejlődésének törté­néseit, azok összefüggéseit. A tör­ténettudomány nem élhet, nem fejlődhet a társadalmi közgondol­kodástól elzártan, de a társadalom sem létezhet saját történelmének beható ismerete, értése nélkül. A História kronológiailag átfog­ja az emberiség életének minden periódusát, különös figyelmet szentel új és legújabb kori törté­nelmünk, a jelenhez vezető törté­nelmi utunk megvilágítására. A folyóirat programjának központ­jába állítja a társadalmat alakító emberi cselekvések történetének ábrázolását. A folyóiratban helyet kap rend­szeresen korabeli rajz, grafika, képzőművészeti alkotás, fotó is. A História első száma 1979. má­jus 20-án jelent meg 36 oldalon. Ezenkívül az év folyamán még 3 alkalommal: szeptemberben, no­vemberben és decemberben jelen­tetik meg az új folyóiratot. Az első szám tartalma a követ­kező: Benda Kálmán: Az újkori diplomácia hajnalán, L. Nagy Zsu­zsa: A Párizs környéki békék, 1919 —1920, Svéd László: A Ludovika ostroma 1919. június; Hajdú Ti­bor: Gondolatok 1918/19 két forra­dalmáról. Figyelő. Kosáry Domokos: A Széchenyi- napló. Molnár György: Az Onedin csa­lád .hajói. Hahn István: Graves—Claudius és a történelmi valóság. Sipos Péter: Történészszemmel az Októberi vasárnap c. filmről. Kovács András: Filmrendező és a történelem. Vadaskerti panoráma Jean Dorst, a Természetvédelmi Világszervezet álelnöke a Francia Televízióban elmondotta, hogy számokban kifejezve az eltelt három évszázad alatt legalább 280 emlős- és madárfajta pusztult ki. A különböző állatfajok tömeges pusztulása első­sorban a környezet elembertelenedésének, a felelőtlen erdőír- tásnák, s az egyre aggasztóbb méreteket öltő szennyeződésnek tulajdonítható. Meg aztán a vadakat nálunk is lelövik, ugye? — mondhatjuk állítással kérdezve, egy ismert filmcím módo­sított változatával... — S az évről évre aggasztóbb újsághí­rekre, statisztikákra gondolva, bizony elhisszük, hogy nincs messze az idő, amikor gólyát is már csak állatkertben láthat­nak a gyerekek. Ilyen gondolatokból eszmélve szálltam le a buszról a kecskeméti Vadaskert bejáratánál. A romantikus hangulatú faházi­kóban Dobosi József vadaskerti szakelőadó nyájas őszinteséggel nyilvánította meglepetését. A szó szoros értelmében repesett az örömtől a vadaskerti házigazda. Hát még amikor tudtára adtuk, hogy a legfrissebb szenzáció, a há­rom pici őzike születésének hírére siettünk ki. — Hát csak figyelnek itteni „eseményekre” is?... Majd meg­látják, milyen kedvesek, fürgék, aranyosak, okos szeműek azok az arasznyi állatkák. Máris „egyé­niségek”. Egyikük például szokat­lanul sötét színű, s mintha maga is tisztában volna különlegességé­vel, még szeretetre méltóbban vi­selkedik, mint kistestvérei. ... No de majd meggyőződhetnek erről maguk is, mihelyt felkeressük őket... Mielőtt az elmaradhatatlan „adatszerűségekre” tértünk, még egy újságot tudtunk meg. Most már több mint egy hónapja 5 mangalica kismalaccal is népesebb az akla annak a sertésfajtának, amelyből már szintén igen kevés van a világon. Hallgassuk el, hogy Magyarországon is? — Mióta áll fenn a vadaskert Kecskeméten? — Igyekeztünk rá­térni mielőbb az úgynevezett „üzemtörténeti” vonatkozásokra, mivel így dukál. De Dobosi József még türelmet kért. „Míg el nem felejti...” — Sajnos, szomorú esetről is beszámolhatok. A farkas négy éven keresztül semmi jelét nem mutatta, hogy szaporodni van kedve, most nagy örömünkre 7-et kölykezett. Sajnálatosan — nem volt teje az anyának. Próbáltunk kutyát keríteni szoptatásukra, mert mint „rokon”, ezt szívesen vállalja, de nem sikerült. A far­kaskölykök elhulltak... Nagy bá­natunkban, alig akartunk hinni a szemünknek, feltámadt egy kis remény. Érdekes jelenségnek le­hettünk tanúi: a mai napon, tehát nem sokkal a kicsik elhullása után, ismét pároztak a farkasszü­lők ... Izgatottan várjuk július vé­gét: vajon lesznek-e kiskölykök? Nos, hát ennyi esemény bő egy hónap alatt a Vadaskertben. Mennyi minden történhetett az alapítás, 1971 óta, amikor dr. Ro- mány Pálnak, a megyei pártbizott­ság akkori első titkárának közben­járására, a Budapesti Vadászati Világkiállítás alkalmából — a mi­nisztérium Kecskeméten telepítet­te le ezt a kis állatkertet. Dr. Di- mény Imre jóvoltából, stílszerű ékességnek került a kert közepé­re a nemes méltóságot sugárzó dámbikaszobor is. Az élő állo­mány különböző állatkertekből, főleg a veszprémiből és budapes­tiből adódott össze. A kapcsolat azóta sem lazult, s akár az emlí­tettekből, akár a pécsi vagy más állatkertekből szívesen helyeznek ki ide állatokat, ha tartásukra, gondozásukra a feltételek megvan­nak. Anélkül, hogy a részletekbe be­lemennénk, maradjunk a jelennél. Napjainkban 47 darab — 12 faj­tát képviselő — emlős, és 36 da­rab — 14 fajta — madár él a kecs­keméti Vadaskertben. „Ízelítőnek” azért soroljunk fel belőlük. Emlő­sök: dingó, farkas, róka, muflon, karaküljuh, szarvasfélék, őzek, vaddisznó, házi bivaly. Madarak: bagolyfélék, vércse, egerészölyv, récefélék, szárcsa, páva, fácán „aranyban, ezüstben, fehérben, sö­tétben”. Hogy mivel él a 83 darab állat? Marhahússal, lóhússal, kukoricá­val, árpával, here- és rétiszénával, takarmányrépával, — tökkel, nap­raforgómaggal, kölessel, vadgesz­tenyével —, hogy csak a nagyját említsük. Akad csemege az itteni fákról is, hiszen platán, tölgy, akác, vadgesztenye, olajfa egy­aránt megtalálható ezen a mint­egy 3 holdnyi területen, amelyből 2 maga az állatkert. Vannak jószágok, amelyeknek téli búvóhelyül fedeles szállás • Muflon-kos. Rendkívül férfias éberséggel őrködik háremén. A képen látható állat elődje — pár» zási időszakban — egyszer retten» tőén feldühödött a szomszéd ka­rámban sétafikáló szarvasbikára. Tíz—tizenöt méterről nekirontott az őket elválasztó kerítésnek, át­törte, s neki a „vetélytársnak”! A szarvasbika többször agancsára kapta, átdobta magán a nála jó­val kisebb muflonfiút, de az új­ból és újból támadott. Végül is a szarvasbika hátrált meg. Bizo­nyára — okosabb enged — ala­pon. szolgál, ám fűteni egy állatra se kell. Megvannak tehát természe­tes adottságok között. Szeretnénk és írhatnánk sok szépet, kedveset ezekről az ember és természet számára szeretettel őrzött vadakról, de a betű nem pótolná úgy sem a személyes él­ményt. S az ez irányú ismeret- szerzés, tehát kulturálódás is ak­kor értékes igazán, ha a közvet­len találkozással érvényesülő ér­zelmi hatás is benne van. Mennyi új színnel, tartalommal gazdagodnak meséink az öreg né- ne őzikéjéről, róka komáról, Pi­roskáról és a farkasról, a lusta bivalyról, a makkot ropogtató vad­disznóról —, amikor itt szemtől szemben állunk velük. Elámulha- tunk, hogy milyen barátságosak, szelídek tudnak lenni az ember szerető gondoskodása mellett. S óvatos tiszteletre fordul egyikük­nél is, másikuknál is simogatásra hajlamos barátkozásunk, amikor meghalljuk, hogy azért vigyáz­zunk: mégiscsak vadak. Kiszámít­hatatlan, mikor kapnának feléjük nyújtott kezünkbe — mondjuk a jámboran pislogó vaddisznók, az acéltiszta szemű, nyugodtan szem­lélődő farkasok —, de még a méla agancsosok, vagy vérmesebb ter­mészetű madarak mellett se le­het önfeledten „elbámészkodni", ujjúnkat a ketrec drótján felejte­ni... Ha fogságukat emberi esz­közeinkkel, bánásmóddal, gyön­gédséggel, szeretettel igyekszünk megédesíteni, azért eredeti termé­szetükből nem tudhatnak kivet­kőzni. De így igazán tiszteletünkre és szeretetünkre méltóak. Ezért is találkoznak velük éven­te — áprilistól november közepe­tájáig — tizenötezren. Tóth István • A három gidácska — most éppen „eredeti” anyja mellett. Egy-egy kis szopnivalóval, tudnilllk a másik két őz is készséggel a rendelke­zésükre áll. (Tóth Sándor felvételei.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom