Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-02 / 127. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. június t 4 Gazdálkodni a munkaerővel NAPJAINK TÉMÁI Elöljáróban talán nem haszontalan a napjainkban oly sokat emlegetett munkaerő-gazdálkodás fogalmának jelentését felfrissíteni. Minthogy jól tömöríti a lényeget, érjük be az Üj Magyar Lexikon megfogalmazásával: «... a szocialista gazdálkodásban a társadalom rendelkezésére álló munkaerőnek és a társadalom munkaerő-szükségletének mennyiségi összehangolása. Feladata a népgazdaság rendelkezésére álló munkaerők foglalkoztatásának biztosítása, illetve a népgazdaság mennyiségileg és minőségileg meghatározott munkaerő-szükségletének kielégítése. Céljait munkaügyi (termelékenységi és létszám) tervek kidolgozásával, munkaerőmérlegek felállításával, a munkaerő szükséges kiképzésének biztosításával, a rendelkezésre álló munkaerő foglalkoztatásával, a munkaerők megfelelő felkutatásával és irányításával (közvetítésével)..valósítja meg. Milyennek minősíthető manapság a munkaerő-gazdálkodás; jogosan panaszkodnak-e egyes — számuk nem kevés — munkáltató közületek a munkaerőhiányra; miről tanúskodnak a tények: van, vagy nincs munkaerőhiány? — Ezekről a kérdésekről folytattunk eszmecserét a napokban dr. Tóth Imrével, a megyei tanács vb munkaügyi osztályvezetőjével. A téma felvetésére sokféle, gyakran merőben ellentétes tapasztalatok ösztönöztek. Közülük a két legfrissebbel hozakodtam elő. Az egyik: a kecskeméti ÉP- SZISZ telephelyének kapuján a felirat, amely szerint munkaerőt nem vesznek fel. A másik: egy fiatal üzemvezetőtől hallottam, hogy a gondjaira bízott munka- területen kellő bérezés mellett, nagyjából a fele létszámmal is maradéktalanul el lehetne látni a munkát. A legjobb dolgozók ezt örömmel is vennék, mert nem lennének ráutalva a munkaidő ytáni maszekolásra. Dr. Tóth Imre osztályvezető pedig így vette a „lapot”: — A munkaügyi tárca vezetője a közelmúltban többször is egyértelműen hangoztatta: Magyar- országon ma nincs munkaerő- hiány. Ellenkezőleg, a vállalatoknál óriási munkaerő-tartalékok vannak. Ezzel én maradéktalanul egyetértek, mégis megfordítva közelítem a kérdést, s a ma még sajnos, eléggé általános gyakorlatból kiindulva, így válaszolok: hazánkban munkaerőhiány van. Csupán a megyében maradva, nézzük, mi történik ma. A munkaerőpiacon nagy kereslet jelenik meg, noha a kapun belül ott az óriási tartalék. A vállalati munkaerő-stratégiát még mindig ez jellemzi: felkutatni, alkalmazni és minden áron megtartani a munkaerőt. Ennek érdekessége: a vállalatok válogatás nélkül alkalmazzák a munkaerőt, függetlenül attól, hogy önkényes kilé- pő-e, milyen felkészültségű stb. Ellenőrzési tapasztalataink sora tanúsítja, hogy például a kilépett bejegyzéssel jelentkezőt ' is felvesznek — törvénytelenül magas bérref. A szabálysértési eljárás szinte formálisnak számít, a vállalat kifizeti a bírságot, és minden marad a régiben. Mindenáron megtartani: kevés a fegyelmezés, jellemző, hogy műszakszámnöve- lés alig van, mert a „munkaerő” nem vállalja __ A z előbbiekhez a tárgyilagosság kedvéért hadd tegyem hozzá: egyre több az olyan jelenség, mint az ÉPSZISZ-nél, vagy éppen a Fémmunkás Vállalatnál tapasztalható, hogy nem vesznek fel önkényes kilépőt, nem pótolnak létszámot, hogy mind több helyen történnek különböző, jó intézkedések. És a gazdasági szabályozók eredményes hatása is érzékelhető. Felemlítek azonban egy érdekességet. Manapság az egyik legidőszerűbb feladat a VI. ötéves terv megalapozása. Ezzel összefüggésben tudatában vagyunk, hogy a gazdaság szerkezetében a gazdaságosságra, hatékonyságra' kell törekedni. Alapvető a minőség, de ehhez hozzátartozik: milyen legyen a szakmai képzés. A közelmúltban megkérdeztünk néhány száz vállalatot, hogy a VI. ötéves tervben szakcsoportonként milyen mérvű beiskolázással számolnak. Egyidejűleg felhívtuk rá a figyelmet, hogy a tartalékok kimerültek, csak a munkába álló ifjúsággal lehet számolni, a következményeket tekintve pedig korántsem mindegy, milyen lesz az ifjú szakmunkás- gárda. A válaszadás nem volt kötelező. A több mint négyszáz megkérdezett közül mintegy félszáz vállalat visszajelzett. Közülük is kiemelem a tizenegy nagy ipari vállalatot, amelyek a megye ösz- szes ipari keresőinek 13,9 százalékát foglalkoztatják. Nos, a szóban forgó tizenegy vállalat az ösz- szes beiskolázható szakmunkás- tanulóknak mintegy 45 százalékát fervezi beiskolázni. Más szóval: együttesen tízezer személyt foglalkoztatnak és négyezer-ötszáz szakmunkástanuló iskoláztatásával számolnak! Akad olyan vállalat, amely a jelenlegi állománylétszámának a másfélszeresét tervezi beiskolázni, s olyan is, amely ezt meghaladó mértékben számol a szakmunkásképzésben. E tapasztalatok összegezéseként tehát elmondható: a munkaügyi osztály figyelemfelhívó levéllel fordult több mint négyszáz vállalathoz azzal a céllal, hogy a VI. ötéves tervben az adottságon belül a tényleges szükségletek szerint történjen a szakmunkásképzés. és olyan szakmákban, amelyeket a minőség, a hatékonyság követelményeinek figyelembe vétele különösen megkíván. A megkérdezetteknek alig egynegyede válaszolt, s ez mert megtették, önmagában is pozitív. A visszaigazolások azonban általában azt tükrözik, mennyire nem ismerik, vagy még mindig nem veszik komolyan a valós helyzetet a gazdasági vezetők. — Bár az előbbiekben már utalt rá, hogy a vállalati munkaerő-stratégiára a felkutatni, alkalmazni és mindenáron megtartani törekvés a jellemző, az osztály tapasztalatai szerint a foglalkoztatás tervezésekor vajon mennyire veszik tekintetbe a vállalatok a megye munkaerő-adottságát? — Ezzel kapcsolatban hadd kanyarodjak vissza az V. ötéves tervre, amely az ipari foglalkoztatottak számának ötezres növel- hetősé.gét vette alapul. Menetközben kiderült, hogy reálisan számolni körülbelül két és fél ezer személlyel lehet. Amikor az ötezer fős foglalkoztatási lehetőséggel számoltunk, csupán az A- kategóriás vállalatok megalapozottnak vett igénye meghaladta a tízezer személyt... Két évvel ezelőtt munkaerőgazdálkodási előrejelzést és a munkaszervezésre, intézkedési feladatokra vonatkozó ajánlásokat adtunk ki a vállalatoknak. Később körlevéllel fordultunk négyszáztíz gazdasági egységhez — vállalat, intézmény, szövetkezet —, s kértük, hogy küldjék meg az intézkedési, munkaerő-gazdálkodási és a munkaszervezésre vonatkozó tervük egy példányát. A felkértek mintegy hatvan százaléka eleget tett a kérésnek. Külön figyelemre méltó, hogy szinte valamennyi termelőszövetkezet elküldte a szóban forgó tervét. Ezeket értékeltük, s a legfontosabb következtetésként a következő megállapításokra jutottunk: az elvárható hozzáértést még nem tükrözik, de a korábbinál nagyobb felelősségről árulkodnak az említett tervek. A kivitelezés módszereit ugyan nem jelölik meg, de formálisan sok olyan intézkedést terveznek a gazdasági egységek, mint például a műszakszám növelése, a termelési folyamatok gépesítése, a munkafegyelem megszilárdítása, termelési együttműködés, az improduktív létszámnormák kidolgozása, a szervezeti felépítés felülvizsgálata és így tovább. Mindezek mégis előremutató jelek. S bár a lehetségesei — és hozzáteszem: a szükségeset — általában még mindig meghaladó, de már mérsékeltebb a vállalatok munkaerő-kereslete. Szaporodik az olyan példák száma, hogy nem pótolják a létszámot, korszerűsítenek, második vagy harmadik műszakot is szerveznek, vagy éppen fegyelmeznek. Ezeket együttvéve mondhatni: a munkaerővel való gazdálkodásra törekszenek a vállalatok — mondotta befejezésül dr. Tóth Imre. Perny Irén Bíró Feri már szakmunkás • Németh György szakoktató elégedetten állapítja meg, hogy Bíró Feri igen jó munkát végez a faragott szekrény javítása során. (Opauszky László felvétele) Gyorsan közeledik a tanév vége, hamarosan számot adnak tudásukról azok a fiatalok, akik szakmát tanultak. Néhány munkahelyen azonban már találkozhatunk olyan fiatal szakmunkással is, aki megelőzte társait... — Szinte biztosak voltunk abban, hogy Bíró Feri győztesen kerül ki a versenyből — mondja elégedetten Rigó Endre, a kecskeméti Asztalosipari Szövetkezet elnöke. — A házi versenyen, majd a Szakma Kiváló Tanulója megyei vetélkedőjén is megszerezte az első helyet és így megérdemelten kei ült az országos döntőre. Szakmunkásbizonyítvánnyal tért haza... A szövetkezet jól felszerelt tanműhelyében kerestük fel a legifjabb szakmunkást, a kecskeméti 623. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet egykori tanulóját. — Most még nincs végleges beosztása — mondta Németh György szakoktató, aki immár hetedik éve foglalkozik a fiatalokkal. — Amikor a többiek is levizsgáznak, ifjúsági brigádot alakítanak és Feri velük fog dolgozni majd a műhelyben. Addig segít a fiatalabbak szakmai oktatásában, de ez mellett önálló munkát is végez. Most éppen egy régi faragott díszítésű szekrény javításával foglalkozik. Mondhatom, igen ügyesen. — A többi végzős? A megyei versenyen a nyolc harmadévest Ferivel együtt még Halmai Zoltán is képviselte. Sajnos, „csak” a harmadik helyet szerezte meg és ez már nem volt elég az országos döntőbe jutáshoz. — Nem volt könnyű a verseny — emlékezik tanulóideje legjelentősebb eseményére Bíró Ferenc. Huszonheten gyürkőztünk neki a nagy erőpróbának Gyulán, március 12—14 között. Az írásbeli után igen szoros normában, hét óra alatt kellett készíteni egy konyhai kanapét. Sikerült, de annyira elfáradtam, hogy még ebédelni sem volt kedvem. A legizgalmasabb volt a délutáni eredményhirdetés. A huszon- hetedikkel kezdték, így haladtak visszafelé. Vártam, vártam, hogy mikor hallom a nevem. Megyénkből egy kalocsai fiú — Beer István is a versenyzők között volt, az ő nevét tizenegyediknek említették. Nő, mondtam magamban, én még nála is jobban végeztem. A kilencedik helyezett után megállt az értékelés, ami azt jelentette, hogy pontjaim után az első nyolc között vagyok, és részt veszek a másnapi szóbeli vizsgán. Amikor kihúztam a tételeket, megnyugodtam, és a felkészülés után részletesen ismertettem Lenin életrajzát és munkásságát. A szakmai szóbeli során a fűrészgépek védőberendezései és a fűrészek csoportosítása volt a kérdésem. Az eredmény: jelesen megfelelt osztályzat és a szakmunkásbizonyítvány. Érdemes volt tanulni... — A jövő? — A tanulást csak átmenetileg fejeztem be, ősszel megkezdem a szakközépiskolai tanulmányaimat, később pedig szeretném elsajátítani a faszobrászat minden tudnivalóját. A tanulást még ennél is előbb kezdem, hiszen édesapám jutalmul hozzájárult, hogy minél előbb megszerezzem a gépkocsivezetői jogosítványt. Alig várom, hogy már én is vezethessem a család Ladáját. Nehezen várom a június végét is, szüleimmel ugyanis Gyulára megyünk beutalóval üdülni. Akkor majd nekik is megmutatom azt a szép várost, ahol három hónappal előbb lettem szakmunkás. Az is nagyon jól jön, hogy a többieknél, akik még csak ezután vizsgáznak, közel 10 ezer forinttal többet keresek. Az első 2500 forintos fizetésemnek is volt már helye. Tovább növeltem az ifjúsági takarékbetétkönyvem „tartalmát”, no, meg az üdüléshez is hozzájárultam. Most már van miből... O. L. Elektromos folyó A Szovjetunió első hidroakku- mulációs állomása, amely Moszkvának az eddiginél zavartalanabb áramellátását oldja majd meg, Zagorsak környékén, a Kunyja folyón épül. A főváros a legtöbb áramot a reggeli és az esti órákban fogyasztja. Éjszaka a fogyasztás szintje jelentősen csökken. A felesleges áramot .kénytelenek máshová irányítani, ami meglehetősen gazdaságtalan, 'hiszen útközben a viillamosenergia tekintélyes része kárba vész. Az épülő állomáson nagyteljesítményű szivattyúikat állítanak majd üzembe, amelyek az éjszakai órákban az áramfelesleg fel- használásával 22 millió köbméter vizet emelnek át a telep alsó medencéjéből a felsőbe. Azokban az órákban pedig, amikor Moszkva áramfogyasztása tetőzik, megnyílnak a rendszer zsilipjei és a víz fentről hat hatalmas csővezetéken át az alsó tárolóba zuhan vissza, mozgásba hozva a turbinákat, amelyek így pluszként 1,2 millió kilowatt villamos energiát termelnek a moszkvai áramhálózat számára. (BUDA- PRESS — APN) A LEGNAGYOBB TSZ-ÜDÜLŐ • Előreláthatólag augusztusban fogadja az első vendégeket Harkányban az ország legnagyobb tsz-üdUlője. Létrehozására közös vállalat alakult és százhatvannégy tagja van: termelőszövetkezetek, szak- szövetségek, tsz-szövetségek és maga a TOT is. A tagok részjegyeket váltottak, s annak arányában űdUltetik majd dolgozóikat. Molnár Zoltán: A VERESÉG (34.) Sajnálta tovább kérdezni, nem látta, hogy igen keserves képpel nyomogatja a lába szárát. De nem is volt más olyan közel, meg ez igencsak alapozhatja valamire a véleményét, hiszen neki is nagyon jó 'lett 'Volna már, ha jön az a komp. — Miért ne jönne? Talán találatot kapott? Te láttál valamit? — Látni nem láttam, csak hallottam. — Mondd hát, mit hallottál, az isten áldjon meg! 'Már igazán kezdett türelmetlen lenni; mit könyörögtet ez is, ez is milyen nyugodt, nyögje már ki, amit tud. — Nem vettétek észre, hogy köhög? ... Most már nem, de amiig köhögött. Szerintem homok ment a kipufogóba ... egy motornak vége. A nyurga katona, talán a főhadnagy védelmében, akit ismert nem akart lemondani a bizakodásról : — Hátha meg tudják csinálni. Vagy visszajön fél motorral... Még ki se mondta, mikor a kis hajó megremegett, magasra felcsapott a víz mellette, iszapos zápor hullott rá vissza, s •még közelebb lökődött a parthoz. Maga az ágyú, a lövedék becsapódásának a hangja pillanatokkal később ért ide. — Na, most már végleg megkapta a magáét. Kész. A sebesült úgy mondta ezt, szinte valami diadallal, holott lehet, hogy a saját halálos ítéletét is bejelentette vele. — Hej, azt a keserves... — káromkodott András. — Fordulhatott volna legalább még egyszer ... — Mit akartok tőle? — A sebesült, fél könyökkel feltámasztva a fejét, úgy kezdett el csevegni, mintha valami teljesen közömbös témáról volna szó, vagy nem is itt üldögélnének a parton, hanem egy hővös, árnyas kertvendéglőben. — Ez aztán igazán megtette a kötelességét! Ezt egyszer majd múzeumba kell tenni. Komp még ennyit nem dolgozott, mint ez most egypár napig, mióta világ a világ... Ezt a tárgyilagosságot még a nyugodt, nyurga katona is megsokallta: — Jó, hogy így meg vagy elégedve vele! — Feltolta a sapkáját a kopasz feje búbjára. — És veled mi lesz? — Ami veled, pajtás. Csak jönnének már a szarháziak, mert nagyon fáj ez az átkozott szétlőtt csontom... András felállt, és szó nélkül elindult vissza a hordágyhoz. A nyurga katona felugrott, és követte. Beszélt is hozzá valamit, de András nem tudott rá figyelni, nem értette. Talán csak nincs mindennek vége? Ha még itt is marad a hordágy Arankával meg a picivel a parton ... s mondjuk, a románok ideérnek. Egy anyának meg egy csecsemőnek talán ... mégiscsak ... Persze, ha addig az ágyútűz nem... — Hé, András! Kis András! Kiálthattak már egy jó párszor, mire fefkápta rá a fejét, rájött, hogy neki szólnak. A tócsákból egy kis fűzbokros dombocska háta emelkedett ki; annak az errülső, védettebb oldalán kuporgott néhány vöröskatona; sebesülteket kötöztek. Láthatóan egy nagy futás után kezdték éppen magukat összeszedni. A meghökkenéstől és az örömtől szinte megbénult; megállt, és bámulta őket. Ott volt Czauner, Dvorcsák, Kovács és még néhá- nyan a századból; de hozzájuk csapódott egy-két máshonnan eltévedt ember is. — Ti vagytok, fiúk? Vagy kísértetek? — Mi vagyunk, mi, gyere gyorsan! — A századom — mondta a nyurga katonának, aki hűségesen követte. — Hát századnak nem sok hallod-e? Odalábaltak a tocsogón át. — Hol az asszony? — kérdezte a vörhenyes bajuszú Kovács. — Bent hagyta'd a faluban? — Amoda fekszik egy hordágyon a gyerekkel együtt a parton. A mögött a bokros rész mögött egy vízmafásban. Épp most akartam elintézni, hogy a komp átvigye a következő fordulóval... de hát, úgy látszik éppen bedöglött. Hát ti? — Ez a század.' Ennyi. Dvorcsákot kötözték, meg még két másikat. Az egyik idegen volt, vicsorgott a fájdalomtól, nagy sárga, fogai voltak. — Jóska, te mit csinálsz? Czauner valami géppuska-alkatrészeket próbált összeilleszteni. Nem szólt, csak káromkodott. — Megpróbál két használt géppuskából egy újat összehozni — mondta Kovács. — Van egy kis lőszerünk is. — Háromból — helyesbített valamelyik. — Három géppuskából. De nem hiszem, hogy menni fog. 49. Czauner a sarat törülgette valamiről; felütötte a fejét, mint aki csak most kapcsol: — Mit mondasz, bedöglött a komp? — Most már biztosan. — Gyerekek, meg kell próbálni egy tutajfélét eszkábálni... — S kezében a mocskos ronggyal széttekintett, mintha egy nagy raktár bőségében kezdene keresgélni. Bámultak rá; ez egy kicsit talán megzavarodott. — Azt az asszonyt a gyerekkel valahogy csak át kell juttatni a poroszlói oldalra. Szigorúan nézett, s nem ha-' jolt addig vissza a géppuskájára, amíg két katona fel nem tápász- kodott, hogy körülnézzen — bár minden lelkesedés nélkül —, hogy miből lehetne hát akkor valami tutajfélét összemesterkedni. — Frici...? — kérdezte meg végre András, halkan, óvatosan. Kovács csak a rőt szemöldökével mutatott fel az ég felé. Aztán belátta, hogy ez mégis kevés: — Azt mondta, meg kell próbálni egy ellentámadással legalább késleltetni őket. ö ment elől; azt mondta: utánam. Elesett az elsők közt. Többen voltak, mint gondoltuk. Dvorcsákot éppen bekötözték. Feje, lába, karja, minden csupa fehér pólya volt. Honnan vették ezek ezt a sok kötszert? — Előre ment — mondta Dvorcsák. Odatámasztotta a hátát a fűz törzséhez. Úgy látszott, hogy nagyon jól érzi magát így; élvezi a sok kötést, meg az egész helyzetet. — Előrement az öreg fiú szálláscsinálónak. Beszél Szent Péterrel, hogy jól fogadjanak minket odaát, úgy, ahogy illik... Hát mindenki így beszél?! — gondolta András. — Mindenki ezen az átkozott parton ... mintha innen már egyáltalán nem volna menekülés. Vajon igazán nincs? Stammler, ő mindig minden helyzetben ki szokott találni valamit... mért ment most előre? Mért nem maradt végig a századával, hogy kitaláljon nekik valamit a legutolsó pillanatig. Most mibe kapaszkodjanak? Czauner váratlanul kinyújtóztatta a derekát hátraszólt: — Azt hiszem, működik. Adjatok csak egy hevedert! Többen is ugrottak egyszerre. Befűzte, mellé hasalt, és keresett valami célpontot. — Vigyázz, nehogy vaktába lőj! — szólt rá András, mert eszébe jutott, hogy rájuk is lőttek az előbb. — Még a mieink is szállingózhatnak. Czauner nem szólt rá semmit. Higgadtan végigvezette a csövet az egész belátható ártéren. A folyóra is rá bírt vele fordulni. Egyszer csak rögzített, a másik parton felkeltette valami a figyelmét. — András! Gyere ide! András odament, lehasalt a géppuska mögé, s megnézte, hogy hova mutat a célgömbtüske. A túlsó parton egy ladik állt, félig kihúzva. Jobb lábával a ladik orrára támaszkodva egy katona mintha éppen erre figyelt volna látcsővel. A ladikban ült is valaki, de az talán civil lehetett, jól látszott a fehér ingujja. (Folytatása következik.)
