Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-02 / 127. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1979. június t 4 Gazdálkodni a munkaerővel NAPJAINK TÉMÁI Elöljáróban talán nem haszontalan a napjainkban oly so­kat emlegetett munkaerő-gazdálkodás fogalmának jelentését felfrissíteni. Minthogy jól tömöríti a lényeget, érjük be az Üj Magyar Lexikon megfogalmazásával: «... a szocialista gazdálkodásban a társadalom rendelke­zésére álló munkaerőnek és a társadalom munkaerő-szükség­letének mennyiségi összehangolása. Feladata a népgazdaság rendelkezésére álló munkaerők foglalkoztatásának biztosítá­sa, illetve a népgazdaság mennyiségileg és minőségileg meg­határozott munkaerő-szükségletének kielégítése. Céljait mun­kaügyi (termelékenységi és létszám) tervek kidolgozásával, munkaerőmérlegek felállításával, a munkaerő szükséges ki­képzésének biztosításával, a rendelkezésre álló munkaerő foglalkoztatásával, a munkaerők megfelelő felkutatásával és irányításával (közvetítésével)..valósítja meg. Milyennek minősíthető manapság a munkaerő-gazdálkodás; jogosan panaszkodnak-e egyes — számuk nem kevés — munkáltató közületek a munkaerőhiányra; miről tanúskod­nak a tények: van, vagy nincs munkaerőhiány? — Ezekről a kérdésekről folytattunk eszmecserét a napokban dr. Tóth Imrével, a megyei tanács vb munkaügyi osztályvezetőjével. A téma felvetésére sokféle, gyakran merőben ellentétes ta­pasztalatok ösztönöztek. Közülük a két legfrissebbel hozakodtam elő. Az egyik: a kecskeméti ÉP- SZISZ telephelyének kapuján a felirat, amely szerint munkaerőt nem vesznek fel. A másik: egy fiatal üzemvezetőtől hallottam, hogy a gondjaira bízott munka- területen kellő bérezés mellett, nagyjából a fele létszámmal is maradéktalanul el lehetne látni a munkát. A legjobb dolgozók ezt örömmel is vennék, mert nem lennének ráutalva a munkaidő ytáni maszekolásra. Dr. Tóth Imre osztályvezető pedig így vette a „lapot”: — A munkaügyi tárca vezetője a közelmúltban többször is egy­értelműen hangoztatta: Magyar- országon ma nincs munkaerő- hiány. Ellenkezőleg, a vállalatok­nál óriási munkaerő-tartalékok vannak. Ezzel én maradéktalanul egyetértek, mégis megfordítva kö­zelítem a kérdést, s a ma még sajnos, eléggé általános gyakor­latból kiindulva, így válaszolok: hazánkban munkaerőhiány van. Csupán a megyében maradva, nézzük, mi történik ma. A mun­kaerőpiacon nagy kereslet jele­nik meg, noha a kapun belül ott az óriási tartalék. A vállalati munkaerő-stratégiát még mindig ez jellemzi: felkutatni, alkalmaz­ni és minden áron megtartani a munkaerőt. Ennek érdekessége: a vállalatok válogatás nélkül al­kalmazzák a munkaerőt, függet­lenül attól, hogy önkényes kilé- pő-e, milyen felkészültségű stb. Ellenőrzési tapasztalataink sora tanúsítja, hogy például a kilépett bejegyzéssel jelentkezőt ' is fel­vesznek — törvénytelenül magas bérref. A szabálysértési eljárás szinte formálisnak számít, a vál­lalat kifizeti a bírságot, és min­den marad a régiben. Mindenáron megtartani: kevés a fegyelmezés, jellemző, hogy műszakszámnöve- lés alig van, mert a „munkaerő” nem vállalja __ A z előbbiekhez a tárgyilagosság kedvéért hadd tegyem hozzá: egy­re több az olyan jelenség, mint az ÉPSZISZ-nél, vagy éppen a Fémmunkás Vállalatnál tapasz­talható, hogy nem vesznek fel ön­kényes kilépőt, nem pótolnak lét­számot, hogy mind több helyen történnek különböző, jó intézke­dések. És a gazdasági szabályozók eredményes hatása is érzékelhető. Felemlítek azonban egy érde­kességet. Manapság az egyik leg­időszerűbb feladat a VI. ötéves terv megalapozása. Ezzel össze­függésben tudatában vagyunk, hogy a gazdaság szerkezetében a gazdaságosságra, hatékonyságra' kell törekedni. Alapvető a minő­ség, de ehhez hozzátartozik: mi­lyen legyen a szakmai képzés. A közelmúltban megkérdeztünk néhány száz vállalatot, hogy a VI. ötéves tervben szakcsoporton­ként milyen mérvű beiskolázás­sal számolnak. Egyidejűleg fel­hívtuk rá a figyelmet, hogy a tar­talékok kimerültek, csak a mun­kába álló ifjúsággal lehet szá­molni, a következményeket te­kintve pedig korántsem mindegy, milyen lesz az ifjú szakmunkás- gárda. A válaszadás nem volt kötele­ző. A több mint négyszáz meg­kérdezett közül mintegy félszáz vállalat visszajelzett. Közülük is kiemelem a tizenegy nagy ipari vállalatot, amelyek a megye ösz- szes ipari keresőinek 13,9 száza­lékát foglalkoztatják. Nos, a szó­ban forgó tizenegy vállalat az ösz- szes beiskolázható szakmunkás- tanulóknak mintegy 45 százalékát fervezi beiskolázni. Más szóval: együttesen tízezer személyt fog­lalkoztatnak és négyezer-ötszáz szakmunkástanuló iskoláztatásá­val számolnak! Akad olyan vál­lalat, amely a jelenlegi állomány­létszámának a másfélszeresét ter­vezi beiskolázni, s olyan is, amely ezt meghaladó mértékben számol a szakmunkásképzésben. E tapasztalatok összegezéseként tehát elmondható: a munkaügyi osztály figyelemfelhívó levéllel fordult több mint négyszáz válla­lathoz azzal a céllal, hogy a VI. ötéves tervben az adottságon be­lül a tényleges szükségletek sze­rint történjen a szakmunkáskép­zés. és olyan szakmákban, ame­lyeket a minőség, a hatékonyság követelményeinek figyelembe vé­tele különösen megkíván. A meg­kérdezetteknek alig egynegyede válaszolt, s ez mert megtették, önmagában is pozitív. A vissza­igazolások azonban általában azt tükrözik, mennyire nem ismerik, vagy még mindig nem veszik ko­molyan a valós helyzetet a gaz­dasági vezetők. — Bár az előbbiekben már utalt rá, hogy a vállalati munka­erő-stratégiára a felkutatni, al­kalmazni és mindenáron megtar­tani törekvés a jellemző, az osz­tály tapasztalatai szerint a fog­lalkoztatás tervezésekor vajon mennyire veszik tekintetbe a vál­lalatok a megye munkaerő-adott­ságát? — Ezzel kapcsolatban hadd ka­nyarodjak vissza az V. ötéves tervre, amely az ipari foglalkoz­tatottak számának ötezres növel- hetősé.gét vette alapul. Menetköz­ben kiderült, hogy reálisan szá­molni körülbelül két és fél ezer személlyel lehet. Amikor az öt­ezer fős foglalkoztatási lehető­séggel számoltunk, csupán az A- kategóriás vállalatok megalapo­zottnak vett igénye meghaladta a tízezer személyt... Két évvel ezelőtt munkaerő­gazdálkodási előrejelzést és a munkaszervezésre, intézkedési fel­adatokra vonatkozó ajánlásokat adtunk ki a vállalatoknak. Ké­sőbb körlevéllel fordultunk négy­száztíz gazdasági egységhez — vállalat, intézmény, szövetkezet —, s kértük, hogy küldjék meg az intézkedési, munkaerő-gazdál­kodási és a munkaszervezésre vo­natkozó tervük egy példányát. A felkértek mintegy hatvan szá­zaléka eleget tett a kérésnek. Kü­lön figyelemre méltó, hogy szinte valamennyi termelőszövetkezet el­küldte a szóban forgó tervét. Ezeket értékeltük, s a legfonto­sabb következtetésként a követ­kező megállapításokra jutottunk: az elvárható hozzáértést még nem tükrözik, de a korábbinál na­gyobb felelősségről árulkodnak az említett tervek. A kivitelezés módszereit ugyan nem jelölik meg, de formálisan sok olyan in­tézkedést terveznek a gazdasági egységek, mint például a műszak­szám növelése, a termelési folya­matok gépesítése, a munkafegye­lem megszilárdítása, termelési együttműködés, az improduktív létszámnormák kidolgozása, a szervezeti felépítés felülvizsgála­ta és így tovább. Mindezek mégis előremutató je­lek. S bár a lehetségesei — és hozzáteszem: a szükségeset — általában még mindig meghaladó, de már mérsékeltebb a vállala­tok munkaerő-kereslete. Szaporo­dik az olyan példák száma, hogy nem pótolják a létszámot, korsze­rűsítenek, második vagy harma­dik műszakot is szerveznek, vagy éppen fegyelmeznek. Ezeket együttvéve mondhatni: a munka­erővel való gazdálkodásra törek­szenek a vállalatok — mondotta befejezésül dr. Tóth Imre. Perny Irén Bíró Feri már szakmunkás • Németh György szakoktató elégedetten állapítja meg, hogy Bíró Feri igen jó munkát végez a faragott szekrény javítása során. (Opauszky László felvétele) Gyorsan közeledik a tanév vé­ge, hamarosan számot adnak tu­dásukról azok a fiatalok, akik szakmát tanultak. Néhány mun­kahelyen azonban már találkoz­hatunk olyan fiatal szakmunkás­sal is, aki megelőzte társait... — Szinte biztosak voltunk ab­ban, hogy Bíró Feri győztesen ke­rül ki a versenyből — mondja elégedetten Rigó Endre, a kecs­keméti Asztalosipari Szövetkezet elnöke. — A házi versenyen, majd a Szakma Kiváló Tanulója megyei vetélkedőjén is megszerezte az el­ső helyet és így megérdemelten kei ült az országos döntőre. Szak­munkásbizonyítvánnyal tért ha­za... A szövetkezet jól felszerelt tan­műhelyében kerestük fel a leg­ifjabb szakmunkást, a kecskeméti 623. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet egykori tanulóját. — Most még nincs végleges be­osztása — mondta Németh György szakoktató, aki immár hetedik éve foglalkozik a fiatalokkal. — Amikor a többiek is levizsgáz­nak, ifjúsági brigádot alakítanak és Feri velük fog dolgozni majd a műhelyben. Addig segít a fiata­labbak szakmai oktatásában, de ez mellett önálló munkát is vé­gez. Most éppen egy régi fara­gott díszítésű szekrény javításá­val foglalkozik. Mondhatom, igen ügyesen. — A többi végzős? A megyei versenyen a nyolc harmadévest Ferivel együtt még Halmai Zoltán is képviselte. Saj­nos, „csak” a harmadik helyet szerezte meg és ez már nem volt elég az országos döntőbe jutáshoz. — Nem volt könnyű a verseny — emlékezik tanulóideje legje­lentősebb eseményére Bíró Fe­renc. Huszonheten gyürkőztünk neki a nagy erőpróbának Gyulán, március 12—14 között. Az írásbe­li után igen szoros normában, hét óra alatt kellett készíteni egy konyhai kanapét. Sikerült, de annyira elfáradtam, hogy még ebédelni sem volt kedvem. A legizgalmasabb volt a délutá­ni eredményhirdetés. A huszon- hetedikkel kezdték, így haladtak visszafelé. Vártam, vártam, hogy mikor hallom a nevem. Megyénk­ből egy kalocsai fiú — Beer Ist­ván is a versenyzők között volt, az ő nevét tizenegyediknek emlí­tették. Nő, mondtam magamban, én még nála is jobban végeztem. A kilencedik helyezett után meg­állt az értékelés, ami azt jelen­tette, hogy pontjaim után az első nyolc között vagyok, és részt ve­szek a másnapi szóbeli vizsgán. Amikor kihúztam a tételeket, megnyugodtam, és a felkészülés után részletesen ismertettem Le­nin életrajzát és munkásságát. A szakmai szóbeli során a fűrész­gépek védőberendezései és a fű­részek csoportosítása volt a kér­désem. Az eredmény: jelesen megfelelt osztályzat és a szak­munkásbizonyítvány. Érdemes volt tanulni... — A jövő? — A tanulást csak átmenetileg fejeztem be, ősszel megkezdem a szakközépiskolai tanulmányaimat, később pedig szeretném elsajátí­tani a faszobrászat minden tud­nivalóját. A tanulást még ennél is előbb kezdem, hiszen édes­apám jutalmul hozzájárult, hogy minél előbb megszerezzem a gép­kocsivezetői jogosítványt. Alig vá­rom, hogy már én is vezethessem a család Ladáját. Nehezen várom a június végét is, szüleimmel ugyanis Gyulára megyünk beuta­lóval üdülni. Akkor majd nekik is megmutatom azt a szép várost, ahol három hónappal előbb let­tem szakmunkás. Az is nagyon jól jön, hogy a többieknél, akik még csak ez­után vizsgáznak, közel 10 ezer forinttal többet keresek. Az első 2500 forintos fizetésemnek is volt már helye. Tovább növeltem az ifjúsági takarékbetétkönyvem „tartalmát”, no, meg az üdülés­hez is hozzájárultam. Most már van miből... O. L. Elektromos folyó A Szovjetunió első hidroakku- mulációs állomása, amely Moszk­vának az eddiginél zavartalanabb áramellátását oldja majd meg, Zagorsak környékén, a Kunyja folyón épül. A főváros a legtöbb áramot a reggeli és az esti órákban fo­gyasztja. Éjszaka a fogyasztás szintje jelentősen csökken. A fe­lesleges áramot .kénytelenek más­hová irányítani, ami meglehető­sen gazdaságtalan, 'hiszen útköz­ben a viillamosenergia tekintélyes része kárba vész. Az épülő állomáson nagytelje­sítményű szivattyúikat állítanak majd üzembe, amelyek az éjsza­kai órákban az áramfelesleg fel- használásával 22 millió köbmé­ter vizet emelnek át a telep al­só medencéjéből a felsőbe. Azok­ban az órákban pedig, amikor Moszkva áramfogyasztása tetőzik, megnyílnak a rendszer zsilipjei és a víz fentről hat hatalmas csővezetéken át az alsó tárolóba zuhan vissza, mozgásba hozva a turbinákat, amelyek így plusz­ként 1,2 millió kilowatt villamos energiát termelnek a moszkvai áramhálózat számára. (BUDA- PRESS — APN) A LEGNAGYOBB TSZ-ÜDÜLŐ • Előreláthatólag augusztusban fogadja az első vendégeket Har­kányban az ország legnagyobb tsz-üdUlője. Létrehozására közös vál­lalat alakult és százhatvannégy tagja van: termelőszövetkezetek, szak- szövetségek, tsz-szövetségek és maga a TOT is. A tagok részjegye­ket váltottak, s annak arányában űdUltetik majd dolgozóikat. Molnár Zoltán: A VERESÉG (34.) Sajnálta tovább kérdezni, nem látta, hogy igen keserves képpel nyomogatja a lába szárát. De nem is volt más olyan közel, meg ez igencsak alapozhatja va­lamire a véleményét, hiszen ne­ki is nagyon jó 'lett 'Volna már, ha jön az a komp. — Miért ne jönne? Talán talá­latot kapott? Te láttál valamit? — Látni nem láttam, csak hal­lottam. — Mondd hát, mit hallottál, az isten áldjon meg! 'Már igazán kezdett türelmetlen lenni; mit könyörögtet ez is, ez is milyen nyugodt, nyögje már ki, amit tud. — Nem vettétek észre, hogy köhög? ... Most már nem, de amiig köhögött. Szerintem homok ment a kipufogóba ... egy mo­tornak vége. A nyurga katona, talán a fő­hadnagy védelmében, akit is­mert nem akart lemondani a bi­zakodásról : — Hátha meg tudják csinálni. Vagy visszajön fél motorral... Még ki se mondta, mikor a kis hajó megremegett, magasra felcsapott a víz mellette, isza­pos zápor hullott rá vissza, s •még közelebb lökődött a part­hoz. Maga az ágyú, a lövedék becsapódásának a hangja pilla­natokkal később ért ide. — Na, most már végleg meg­kapta a magáét. Kész. A sebesült úgy mondta ezt, szinte valami diadallal, holott lehet, hogy a saját halálos íté­letét is bejelentette vele. — Hej, azt a keserves... — káromkodott András. — Fordul­hatott volna legalább még egy­szer ... — Mit akartok tőle? — A se­besült, fél könyökkel feltámaszt­va a fejét, úgy kezdett el cse­vegni, mintha valami teljesen közömbös témáról volna szó, vagy nem is itt üldögélnének a parton, hanem egy hővös, árnyas kertvendéglőben. — Ez aztán igazán megtette a kötelességét! Ezt egyszer majd múzeumba kell tenni. Komp még ennyit nem dolgozott, mint ez most egypár napig, mióta világ a világ... Ezt a tárgyilagosságot még a nyugodt, nyurga katona is meg­sokallta: — Jó, hogy így meg vagy elé­gedve vele! — Feltolta a sapká­ját a kopasz feje búbjára. — És veled mi lesz? — Ami veled, pajtás. Csak jön­nének már a szarháziak, mert nagyon fáj ez az átkozott szétlőtt csontom... András felállt, és szó nélkül elindult vissza a hordágyhoz. A nyurga katona felugrott, és kö­vette. Beszélt is hozzá valamit, de András nem tudott rá figyelni, nem értette. Talán csak nincs mindennek vége? Ha még itt is marad a hordágy Arankával meg a picivel a parton ... s mondjuk, a romá­nok ideérnek. Egy anyának meg egy csecsemőnek talán ... mégis­csak ... Persze, ha addig az ágyú­tűz nem... — Hé, András! Kis András! Kiálthattak már egy jó pár­szor, mire fefkápta rá a fejét, rájött, hogy neki szólnak. A tócsákból egy kis fűzbokros dombocska háta emelkedett ki; annak az errülső, védettebb ol­dalán kuporgott néhány vöröska­tona; sebesülteket kötöztek. Lát­hatóan egy nagy futás után kezd­ték éppen magukat összeszedni. A meghökkenéstől és az örömtől szinte megbénult; megállt, és bá­multa őket. Ott volt Czauner, Dvorcsák, Kovács és még néhá- nyan a századból; de hozzájuk csapódott egy-két máshonnan el­tévedt ember is. — Ti vagytok, fiúk? Vagy kí­sértetek? — Mi vagyunk, mi, gyere gyor­san! — A századom — mondta a nyurga katonának, aki hűségesen követte. — Hát századnak nem sok hal­lod-e? Odalábaltak a tocsogón át. — Hol az asszony? — kérdezte a vörhenyes bajuszú Kovács. — Bent hagyta'd a faluban? — Amoda fekszik egy hord­ágyon a gyerekkel együtt a par­ton. A mögött a bokros rész mö­gött egy vízmafásban. Épp most akartam elintézni, hogy a komp átvigye a következő fordulóval... de hát, úgy látszik éppen bedög­lött. Hát ti? — Ez a század.' Ennyi. Dvorcsákot kötözték, meg még két másikat. Az egyik idegen volt, vicsorgott a fájdalomtól, nagy sárga, fogai voltak. — Jóska, te mit csinálsz? Czauner valami géppuska-alkat­részeket próbált összeilleszteni. Nem szólt, csak káromkodott. — Megpróbál két használt gép­puskából egy újat összehozni — mondta Kovács. — Van egy kis lőszerünk is. — Háromból — helyesbített va­lamelyik. — Három géppuskából. De nem hiszem, hogy menni fog. 49. Czauner a sarat törülgette va­lamiről; felütötte a fejét, mint aki csak most kapcsol: — Mit mondasz, bedöglött a komp? — Most már biztosan. — Gyerekek, meg kell próbálni egy tutajfélét eszkábálni... — S kezében a mocskos ronggyal szét­tekintett, mintha egy nagy raktár bőségében kezdene keresgélni. Bámultak rá; ez egy kicsit ta­lán megzavarodott. — Azt az asszonyt a gyerekkel valahogy csak át kell juttatni a poroszlói oldalra. Szigorúan nézett, s nem ha-' jolt addig vissza a géppuskájára, amíg két katona fel nem tápász- kodott, hogy körülnézzen — bár minden lelkesedés nélkül —, hogy miből lehetne hát akkor va­lami tutajfélét összemesterkedni. — Frici...? — kérdezte meg végre András, halkan, óvatosan. Kovács csak a rőt szemöldöké­vel mutatott fel az ég felé. Aztán belátta, hogy ez mégis kevés: — Azt mondta, meg kell pró­bálni egy ellentámadással leg­alább késleltetni őket. ö ment elől; azt mondta: utánam. Elesett az elsők közt. Többen voltak, mint gondoltuk. Dvorcsákot éppen bekötözték. Feje, lába, karja, minden csupa fehér pólya volt. Honnan vették ezek ezt a sok kötszert? — Előre ment — mondta Dvor­csák. Odatámasztotta a hátát a fűz törzséhez. Úgy látszott, hogy nagyon jól érzi magát így; élvezi a sok kötést, meg az egész hely­zetet. — Előrement az öreg fiú szálláscsinálónak. Beszél Szent Péterrel, hogy jól fogadjanak minket odaát, úgy, ahogy illik... Hát mindenki így beszél?! — gondolta András. — Mindenki ezen az átkozott parton ... mint­ha innen már egyáltalán nem volna menekülés. Vajon igazán nincs? Stammler, ő mindig min­den helyzetben ki szokott találni valamit... mért ment most elő­re? Mért nem maradt végig a századával, hogy kitaláljon nekik valamit a legutolsó pillanatig. Most mibe kapaszkodjanak? Czauner váratlanul kinyújtóz­tatta a derekát hátraszólt: — Azt hiszem, működik. Adja­tok csak egy hevedert! Többen is ugrottak egyszerre. Befűzte, mellé hasalt, és kere­sett valami célpontot. — Vigyázz, nehogy vaktába lőj! — szólt rá András, mert eszébe jutott, hogy rájuk is lőttek az előbb. — Még a mieink is szál­lingózhatnak. Czauner nem szólt rá semmit. Higgadtan végigvezette a csövet az egész belátható ártéren. A fo­lyóra is rá bírt vele fordulni. Egyszer csak rögzített, a másik parton felkeltette valami a fi­gyelmét. — András! Gyere ide! András odament, lehasalt a géppuska mögé, s megnézte, hogy hova mutat a célgömbtüske. A túlsó parton egy ladik állt, félig kihúzva. Jobb lábával a la­dik orrára támaszkodva egy ka­tona mintha éppen erre figyelt volna látcsővel. A ladikban ült is valaki, de az talán civil lehetett, jól látszott a fehér ingujja. (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom