Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-24 / 119. szám

Egészségügyi küldöttség Alba megyéből A romániai Álba megye és Bács- Kiskun közötti testvérmegyei kapcsolatok jegyében dr. Lázár Romulus, az Álba Iulia-i kórház igazgatójának vezetésével négy­tagú orvosküldöttség érkezett a hét elején a megyébe. A Bács- Kiskun megyei Kórház hasonló küldöttségének múlt évi látogatá­sát viszonzó orvosvendégek ta­pasztalatcsere-megbeszélést foly­tattak dr. Losoncz Mihály főigaz­gató főorvossal, valamint az osz­tályvezető főorvosi karral. A kecs­keméti Törekvés Tsz-be látogat­va, az üzemi orvosi szolgálatról nyertek tapasztalatokat. Az Álba Iulia-i orvosküldött­Jelentkezések a kecskeméti óvodákba Köztudottan visszatérő nagy gond a megyeszékhelyen — mint sok más helységben is — az óvo­dáskorú gyermekek elhelyezése a gyermekintézményekben. Éppen ezért tartjuk különösen fontosnak, hogy az érdekelt szülőket, csalá­dokat időben tájékoztassuk az ez­zel kapcsolatos lehetőségekről és tennivalókról. Ennek érdekében kerestük fel lgó Eleknét, a városi tanács óvodai igazgatóját, hogy tájékoztatást kapjunk a felvéte­lek, illetve a jelentkezések rend­jéről. — A megyeszékhelyen régóta ismertek az óvodai ellátás gond­jai■ annak ellenére, hogy az utób­bi esztendőkben számos figyelmet érdemlő kezdeményezés és ered­mény született ilyen tekintetben. Hogyan jellemezné az intézmény- hálózat helyzetét? — Városunk tizenkilenc tanácsi és kilenc üzemi — munkahelyi — óvodájában meglehetősen nagy a zsúfoltság; ezt sokan tudják. En­nek ellenére — és éppen ezért — azt szeretnénk, ha minél jobban minél igazságosabban oldhatnánk meg a felvételek ügyét. Azt akar­juk, hogy a leginkább rászorulók kerüljenek t)e a nélkülözhetetlen gyermekintézmények falai közé. — Az igényjogosultak mikor és meddig jelentkezhetnek, és mi a teendőjük ezzel kapcsolatban a szülőknek? — Június elejétől a hónap kö­zepéig kell jelentkezniük a terü­letileg illetékes óvodákban, na­ponta 8 és 17 óra között. A szü­lőknek magukkal kell vinniük a felvételre váró gyermeküket, és a személyi igazolványukat. Az in­tézmények vezetőitől kapott je­lentkezési lapokat a munkahelyi javaslattal együtt kitöltve június végéig kell visszajuttatni az ille­tékes óvodákba. — Ezután mi történik a jelent­kezésekkel kapcsolatban? — Éppen azért, mert meglehe­tősen sok az igényjogosult, a le­helő leglelkiismeretesebben aka­runk eljárni, amikor azt bíráljuk el hogy kik kapjanak helyet az intézményekben. Az alapos kör­nyezettanulmányok és sokoldalú elemzések alapján augusztus 22-én dönt majd a társadalmi fel­vételi bizottság. Akiknek a gyer­mekét valamelyik óvodába felve­szik, azok részére szeptember 15-én megkezdődik a tanév. V. M. Közérdekű, a megyeszékhely la­kosságát közvetlenül érintő té­máról, Kecskemét tömegközleke­désének helyzetéről tanácskozott tegnapi ülésén a városi népfront­bizottság. Fehér Sándor elnök köszöntötte a résztvevőiket, közöttük dr. Mol­nár Frigyes és Bori Gyuláné or­szággyűlési képviselőket, Fekete Lászlót, a városi pártbizottság titkárát, Pogány Károlyt, a me­gyei pártbizottság osztályvezető­helyettesét, Farkas Józsefet, a megyei népfrontbizottság titkárát. Sohajda József, a 9-es Volán Vállalat igazgatója tájékoztatójá­ban egyebek között elmondta, hogy 1975-ben 19 millió utast, ta­Köztudomású, hogy megyénk­ben a megyei közlekedésbiztonsági tanács közlekedésbiztonsági hete­ket szervezett, amelynek kereté­ben igyekeztek a KBT aktivistái mindenhová eljutni, a lakosság minden rétegét megmozgatni. Na­gyon eredményesen tevékenyked­tek, amelyet bizonyít a kiskőrösi járási KBT kezdeményezése. Kis­kőrösön ingyenes fényszóró-beál­séget tegnap délelőtt fogadta Ka- tanics Sándor, a megyei pártbi­zottság titkára. Itt jelen volt dr. Gubacsi László megyei főorvos is. A vendégek ezután az Izsáki Ál­lami Gazdaságba látogattak el, ahol dr. Gábris László, a megyei kórház főigazgató-helyettese mu­tatta be, illetve tájékoztatta őket az üzemegészségügyi szolgálatról. Egy hetes itt-tartózkodásuk so­rán a többi között a kalocsai kór­ház munkájával is megismerked­nek a vendégek, látogatásuk be­fejezéseként pedig a kapcsolatok, az együttműködés további módo­zatairól folytatnak megbeszélést. valy pedig 23 millió utast szál­lítottak, s ezek a számok a jövő­ben minden bizonnyal növeked­nek. Nemcsak az igények, hanem az utasszállítási lehetőségek is nőttek. A továbbiakban részlete­sen ismertette az alközpontok lét­rehozásának jelentőségét, az át­szállási lehetőségek javulását. Mint azt a problémák között meg­említette, a közművesítés kor­szerűsítése miatt lezárt utcák igen nagy gondot okoznak az autóbu­szok közlekedésében. Ezután a résztvevők elmondták a közlekedéssel kapcsolatos véle­ményeiket, javaslataikat, majd dr. Molnár Frigyes képviselői munkájáról adott tájékoztatást. Irtást végeztek, kiszűrve a helyte­lenül beállított fényszórókat. Az egyik napon 99 személygépkocsi­ból mindössze 33-nak volt helye­sen beállítva az országúti világí­tása, míg a második napon csupán 42 gépkocsinál találtak helytele­nül működő fényszórót. A gépko­csivezetők örömmel vették ezt a segítséget, hiszen ezzel is hozzá­járultak a balesetek csökkentésé­hez. Népművészeti pályázatok Országos fafaragó-pályázatot hirdet idős Kapoli Antal Kossuth- díjas faragó a népművészet mes­tere emlékére a Népi Iparművé­szeti Tanács a KISZÖV-vel, a Somogy megyei Tanács V. B. mű­velődési osztályával, a Bolgárlel- lei Nagyközség Közös Tanácsával és a Boglárlellei Művelődési Ház­zal együtt. A beérkezett pálya­munkák közül egy nyolcezer fo­rintos jutalommal járó első, négy, egyenként négyezer forintos ju­talommal járó második, és négy, egyenként háromezer forintos ju­talommal járó harmadik díjat osztanak majd ki. Ugyancsak a Népi Iparművé­szeti Tanács hirdette meg — a Népművelési Intézettel, a Tolna megyei Tanács művelődésügyi osztályával, valamint a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet­tel egyetértésben — azt az or­szágos népi szőttespályázatot is, amelynek fődijául két, egyenként nyolcezer forintos jutalommal já­ró Sárközi-emlékdíjat adnak majd ki. Ezen túl — két pályázati ka­tegóriában — egy-egy, darabon­ként hatezer forintos jutalommal járó második és négy-négy, egyenként háromezer forintos ju­talommal járó harmadik díjat is odaítélnek. A pályázatok nyilvánosak. A fafaragók alkotásait a „Boglár­lellei Művelődési Ház 8638 Bala- tonlelle” címre, július 10-ig lehet beküldeni. A szőtteseket a Béri Balogh Ádám Megyei Múzeumba (7101. Szekszárd, Mártírok tere 26.) várják, június 15-ig. pcpiyipvivai VÍJVUlVfil 7 tk'.R - «/ Ugyancsak a kiskőrösi járási, KBT kezdeményezte Soltvadker- ten az óvodások aszfaltrajzverse­nyét. A legfiatalabbak örömmel tettek eleget nevelőik felhívásá­nak, s alaposan összefirkálták az aszfaltot. Érdekes, hogy a gyer­mekek főleg a gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogosok elütését áb­rázolták. Ülést tartott a megyeszékhely népfrontbizottsága A közlekedésbiztonsági hetek NAPTAR 1979. május 24., csütörtök Névnap: Eszter Napkelte: 3 óra 58 perc. Holdkelte: 3 óra 24 perc. Napnyugta: 19 óra 25 perc. Holdnyugta: 17 óra 35 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nap­pali gomolyfelhőképződés, né­hány helyi záporral, zivatarral napközben élénk délkeleti, déli szél. Legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet: 26—31 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete 11 órakor Siófoknál 20 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 22-én a középhőmérséklet 20,0 (az 50 éves átlag 17,6), a legmagasabb hőmérsék­let 26,2 Celslus-fok volt, a nap 9 órát sütött, s 3,1 mm csapadék hullott. Teg­nap reggel 7 órakor 16,9* 13 órakor 25,9 fokot mértek, a reggeli legala­csonyabb hőmérséklet 13,9 Celslus-fok volt. — A DOB TÖRTÉNETE cím­mel nyílik érdekes kiállítás má­jus 27-én, vasárnap délután há­rom órakor Cegléden, a Kossuth Múzeumban- A kiállítást Gonda János zeneszerző, zongoraművész nyitja meg. Este a. ceglédi mű­velődési központban dob show-t rendeznek, a hangszer több ki­váló mesterének közreműködésé­vel. — Rendőrségi körzeti megbízot­ti iroda és lakás épül Kecskemé­ten, a Műkertvárosban és a Rend­őrfaluban. A korszerű épületet a BÁCSÉP tervezte, a kivitelezést is a vállalat dolgozói végzik el még az idén. A Széchenyivárosban az egyik tízszintes épületben alakí­tanak ki körzeti megbízotti irodát. — KAMILLASZÜRET. Meg­kezdődött a legkeresettebb va­don termő gyógynövény, a kamil­la szedése Csongrádban. Szentes és Csongrád körzetéből, a szege­di járásból és a Tisza—Maros szögletből évente mintegy 20 va­gon nyers kamillát adnak át a szedők a felvásárló telepeknek. — Fazekas triennálé. A Szolnok megyei Tanács és a Damjanich János Múzeum fazekas trienná- lét hirdetett meg a fazekas nép­művészek részére. Az eredeti pá­lyázati kiírásban megjelölt május 31-i beküldési határidőt június 30-ig meghosszabbították. A pá­lyázat anyagából július 29-én nyí­lik kiállítás a szolnoki galériában. — Kikeltek az idei első túzok- csibék Fejér megye füves pusztá­ján, a Sárréten, ahol védett kö­rülmények között élnek, költenek a magyar puszták kipusztulófél­ben levő nagytestű madarai. Egy- egy fészekaljban két-három pelyhes apróság található. A fo­kozott figyelemnek is köszönhető, hogy a Sárréten néhány év óta e'melkedik a ritka madarak szá­ma: már csaknem hetven túzok él a pusztán. — A nemrég megjelent népsze­rű pamflet, az Azon túl ott a tág világ című könyvecske szerzői — Bánlaky Pál szociológus és Varga Csaba, a FMK igazgatója — talál­kozik olvasóival pénteken este 7 órakor a kecskeméti Tudomány és Technika Háza Dózsa-termé- ben. A téma minden bizonnyal ismét a két szerző kutatásaival, a vidékiséggel, a fiatal értelmiség­gel kapcsolatos. — HETVENÖT ÉVES a kiskő­rösi Bem József Általános Iskola. Az oktatási intézmény tanárai és tanulói vasárnap ünnepük meg a jubileumot. A nevelőtestület ün­nepélyes értekezletet tart; kisdo­bosokat és úttörőket avatnak, majd ünnepi megemlékezéssel és kulturális műsorral zárul a ren­dezvénysorozat. — Élet és Tudomány-estet ren­deznek holnap este 6 órakor Kecs­keméten, a Tudomány és Techni­ka' Háza kongresszusi termében. A téma a térhatású — holografi­kus — mozi, be is mutatják a 3 D című filmet. A lap munkájáról Németh Ferenc főszerkesztő-he­lyettes tájékoztatja a megjelente­ket. — Honismereti klub rendez­vényt tartanak ma este Kecske­méten, a Megyei Művelődési Köz­pontban. Délután öt órakor Bara­bás Jenő egyetemi docens, az EL­TE tanára a palócok eredetéről tart előadást. — HANGVERSENY lesz pén­teken este a kecskeméti Kodály- intézet nagytermében, Hajdú Ro­land zongoraművész, Somorjai Paula és Keönch Boldizsár ének­művészek közreműködésével. A műsorban Wolf-művek hangzanak el. gepkocsiátvételi sorszámok Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 8211 Trabant Lim. (Győr) 7911 Traban Lim. (Bp.) 19141) Trabant Lim. Sp. (Bp.) 28652 Trabant Lim. Sp. (Győr) 16424 Trabant Combi (Bp.) 4597 Trabant Combi (Győr) 1446 Wartburg de Luxe (Bp.) 17115 Wartburg Lim. (Bp.) 13608 Warbturg de Luxe, tolótetős (Bp.) 5116 Wartburg Lim., tolótetős (Bp Wartburg Tourist (Bp.) Skoda 105 (Bp.) Skoda 105 (Debrecen) Skoda 105 (Győr) Skoda 120 (Budapest) Skoda 120 (Debrecen) Skoda 120 (Győr) Lada 1200 (Budapest) Lada 1200 (Debrecen) Lada 1300 (Budapest) Lada 1300 (Debrecen) Lada 1500 (Budapest) Lada Combi (Budapest) Lada 1600 (Budapest) Lada 1600 (Debrecen) Polski Fiat 126 (Budapest) Dacia (Budapest) Polski Fiat 1500 (Budapest) Zaporozsec (Budapest) Moszkvics (Budapest) MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. május 24. csütörtök este 7 óra:' LA MANCHA LOVAGJA Déryné-bérlet .) 3111 6282 5833 2554 2831 5282 2210 3180 99808 52754 12726 8088 20724 13175 2768 1146 14940 13315 13951 28819 4571 KIRAKAT Ahogy igy elnézzük Kerekes Ferenc tudósítónk felvételét, mely a tiszakécskei áfész egyik helyi áruháza kirakatáról készült, azonnal szembetűnik a felfelé igyekvő lélek és az általa cserben hagyott test komoly vitája. Bár a letakart ember véleménye szerint koránt sincs itt szó tragikus esetről, mi mégis bátorkodunk ez ügyben élni egy ja­vaslattal: legyen akár dossziényi életbiztosítási kötvény is bárki hóna alatt, azért a közlekedési jelzőlámpa piros fénye ellenére mégse men­jen át a zebrán! — velkei — Fedél ezer kecskeméti szurkolónak CIKKÜNK NYOMÁN Tévedésből történt Tetővel látják el a széktói sportpálya lelátójának egy szaka­szát. A MEZŐGÉP Vállalat dol­gozói a napokban megkezdték a tartószerkezet alapjainak készíté­sét. A tető megépítését a könnyű­fém szerkezetet már korábban le­gyártó Fémmunkás Vállalat kol­lektívája vállalta társadalmi munkában. A tervek szerint vár­hatóan augusztus 20-ra elkészül a fedél, amely alatt mintegy ezer szurkolónak jut hely. Fórum Kecskeméten A Közlekedésbiztonsági Tanács kecskeméti testületé és a Megyei Művelődési Központ május 29-én 17 órakor rendezi meg a III. köz­lekedési fórumot. Erre a rendez­vényre minden gépjárművezetőt és gyalogost szeretettel meghív­nak, hiszen a fórum témái: Kecs­kemét közlekedése és úthálózatá­nak fejlesztési kérdései, az ezzel kapcsolatos forgalomelterelési gondok, forgalomszervezési javas­latok, szállítási problémák meg­oldásával kapcsolatos és egyéb közlekedési kérdések. A fórum meghívott vendégei közlekedési és városfejlesztési szakemberek, akik a helyszínen adnak választ a fel­vetett kérdésekre. —1----------------------------------------------*--------­„ Mi leszek ha nagy leszek?” A gyermeknap alkalmá­ból aszfaltrajzversenyt rendeznek pénteken délután Tiszakécskén, a könyvtár és a tanácsház előtti téren. Az alsótagozatosok a „Mi le­szek, ha nagy leszek?”, a felsőbb osztályok tanulói pedig a „Hogyan élünk száz év múlva?” témakörökben készíthetnek rajzokat. A Petőfi Népe — május 5-i szá­mában — cikket közölt a fogyasz­tók megkárosításával kapcsolatos társadalmi ellenőri tapasztalatok­ról. A cikk — többek közt — pél­daként említi a Dunavidéki Ven­déglátó Vállalat 68. sz. ÉPSZER vállalati éttermét, ahol is — kal­kuláció szerint — 10,7 kg kolbászt kellett volna 100 adag serpenyős burgonyához felhasználni, de csak 9 kg-ot használtak fel. A cikk szerint 400 adag főzése mellett 100 adagonként 76 forint volt a kony­ha megtakarítása. A cikkben foglaltakat megvizs­gáltattam, s ennek eredményéről az alábbiakat közlöm: 1. A 400 adag serpenyős burgo­nyához 100 adagonként 10,7 kg kolbászt kalkuláltak. A szakácsnő tévedésből a kolbászt nem 400, hanem 460 adagra szeletelte, s így 100 adagra csak 9 kg jutott. A tévedés akkor derült ki, ami­kor az étel kiszállítása a munka­helyekre már megtörtént. A kony­ha ezután — szabályosan — mó­dosította a kalkulációt, és a meg­maradt kolbászt visszavételezte. 2. A konyha a kalkulációjában — 100 adagonként — 26 kg tisztí­tott és 14 kg földes burgonya fel- használásával számolt. Miután az­nap a ZÖLDÉRT már 9 óra körül szállított, az ételkészítéshez teljes egészében tisztított burgonyát tud­Ruhaszalont nyitnak Lakossági szolgáltató tevékenysé­gét kívánja fejleszteni a jövőben a Kiskunhalasi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. A városi szolgáltatóházban — ha felépül — tak felhasználni, s ezzel is módo­sították a kalkulációt. E két tényező együttesen okozta, hogy az eredetileg kalkulált 8,35 Ft helyett végül is 8,16 Ft volt egy adag tényleges anyagértéke. A 19 filléres „megtakarítás” a 400 adagnál együttvéve tett ki 76 Ft-ot, nem pedig 100 adagonként ahogyan a cikk közölte. 3. A 76 Ft nem valóságos meg­takarítása sem a konyhának, sem a vállalatnak. Ismert, hogy üzemi konyháink az ebéd nyersanyagnormájától napi T 20 százalék mértékéig el­térhetnek, azzal azonban, hogy ha­vi átlagban ez az eltérés nem ha­ladhatja meg a ^0.5 százalékot. Vagyis: amennyivel kisebb anyag­értékű ételt kap a fogyasztó az egyik napon, annyival nagyobb értékűt kap a másik napon 4. A konyha vezetőjét és szaká­csát figyelmeztetésben részesítet­tem, mert a kolbász adagolását nem a kalkulációnak megfelelően végezték. Végezetül köszönöm, hogy a társadalmi ellenőrök — és a cikk is — felhívta a konyhavezetés és a vállalatvezetés figyelmét az elő­fordult hibára. Halász József igazgató Dunavidéki Vendéglátó Vállalat Dunaújváros Kiskunhalason női könnyűruházati és gyermek felsőruházati szalont szeretnének nyitni és megoldják a kézimun­ka-előnyomást, a szaktanácsadást. MOZI KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor MEZTELEN BOSSZÜ 20"„-kal felemelt helyárú! Színes amerikai western-film Csak 16 éven felülieknek I KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor SOGOROK, SÓGORNŐK Csak 16 éven felülieknek! Színes francia filmvigjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor CSODABOGYÖ Színes magyar mesefiim-összeállílás PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megye: Bizottságának napilapja. Kiadla: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-919 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesftS postahivataloknál is kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30.— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360.— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárástaL Kecskemét, Külső-Szegedi út * 8001 Telefon: 13-730 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 8133—235X Fényszóró-beállítás Kiskőrösön. Aszfaltrajzverscny Soltvadkertea.

Next

/
Oldalképek
Tartalom