Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-11 / 108. szám

1979. május 11. • PETŐFI NÉPE • 3 Mozgóbolt Kitartó eső áztatja a vidéket, mégis sokan tapossák a pedált, a Törökfáiba kanyarodó földuta- kon. Bevásárolni igyekszik a kör­nyék lakossága. Hetente négyszer jön hozzájuk a napi árucikkekkel megrakott Robur, az UNIVER ÁFÉSZ mozgóboltja. Friss kenye­ret hoz, ropogós péksüteményt, cukrot, lisztet, mosószereket, lé­nyegében mindent, ami a háztar­tásokban nélkülözhetetlen. A belakatolt, régi vegyesbolt előtt ott áll a várva várt jármű, oldalán messzire kiabálnak a be­tűk: mozgóbolt. Bolt előtt bolt, nem túlzás ez? — érdeklődöm a kocsi körül csoportosuló asszo­nyoktól. — Tavaly szeptemberben be­zárták, mivel az épület használ­hatatlan — világosítanak fel —, és amíg elkészül ott szemközt, az új bolt, igy gondoskodnak az el­látásunkról. — A gurulóbolt jóvoltából te­hát nem érzik meg az élelmiszer- üzlet hiányát? — Ami itt sincs, azt a városban is hiába keresnénk: De ami ne­künk kell, az igencsak megvan itt is. Tej, tejföl, friss kenyér. A vásárlók türelmesen várják, amíg rájuk kerül a sor. Legalább addig kibeszélgetik magukat, hí­reket cserélnek. Nincs tolakodás, idegeskedés. Az öregek még elő­re is engedik a gyes-en levő fia­tal mamákat, nekik nem olyan sürgős a dolguk. Amúgy is sze- tetik lassan, ráérősen szemügyre venni, hogy mi sorakozik a kocsi belsejében elhelyezett pultokon. Aztán vesznek két laposelemet, vagy egy pohár tejfölt és jóked­vűen hazaballagnak. — Nagyon rossz lenne egy po­hár tejfölért bebuszoszni Kecske­métre — tapint a lényegre Keller Mihályné. — És melyik asszony­nyal ne fordulna elő, hogy ami­kor nekiáll főzni, akkor veszi ész­re: kifogyott valamiből. Itt nem úgy van, mint városon, hogy be- ugrunk a közértbe egy doboz gyufáért, sóért, ecetért. — Egy csomag cukrot, két üveg bort, 2 liter tejet, egy pohár tej­fölt. adjon — rendel a soron kö­vetkező fiatalasszony, — és vala­milyen cukrot a gyereknek. A boltos: Kanizsai Ferenc für­gén hozza a kívánt árut, és kü­lön is megkérdezi az asszonyo­kat, hogy tésztafélére, mosószer­re nincs-e szükségük? így nem fenyeget a veszély, hogy otthon jut eszükbe, elfelejtettek vala­mit. Telnek, kigömbölyödnek a szatyrok, de az újonnan érkezők­nek sem kell attól tartaniuk, hogy nekik már nem jut tej, kenyér. — Bőven el vagyunk látva mindennel — néz fel a számolás­ból Kanizsai Ferenc — a válasz­tékra sem lehet panasz: 200-féle napi fogyasztási cikket kínálunk eladásra. — Milyen a bevételük? — Naponta- kábé 5000 forint. Jószerivel az üzemeltetési költsé­get is alig fedezi. Az áfész jelen­leg két mozgóboltot tart fenn, bár ebből nem sok hasznot húz. Magában az autó egymillió fo­rintba kerül és az üzemanyag sem olcsó. De másként nem le­hetne zavartalanul megoldani a külterületen élők ellátását. A mozgóbolt különösen Vtt tesz hasznos szolgálatot, ahol már nem éri meg új bolt építésére költeni, vagy átmenetileg szünetel az áru­sítás, mint most Törökfáiban. Itt csak kisegítünk, a többi helyen se közel, se távol nincs semmi, raj­tunk kívül. * A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa tavaly vizsgál­ta a tanyákon élők kereskedelmi ellátottságát. Megállapították, hogy az ország lakosságának 13,4 százaléka, csaknem másfél millió ember él szétszórt településeken, s egyik legsürgetőbb tennivaló, eljuttatni hozzájuk is a legfonto­sabb napicikkeket. Megyénkben 120 ezer lakost érint a civilizációs szükségletek megnyugtató kielé­gítése. A vályogfalú, olajpadlós kis tanyai boltok többsége nem felel meg a mai kívánalmaknak, kényesebb áruk huzamosabb tá­rolására kifejezetten alkalmatlan. Javarészük nehezen megközelít­hető, emiatt ritkábban jutnak friss fogyasztási cikkekhez és he­tekig kell várniuk a kiürült lá­dák, kartonok elszállítására. Ezen sokat segített a „főboltosi” rend­szer kialakítása. A kiskőrösi áfész főboltja például 12 külte­rületi üzletet vett a szárnyai alá, és azóta érezhetően javult a kör­zet ellátása. A módszer tehát bevált, bár még nem terjedt el. Az egész or­A kiszolgálás gyors és udvarias. • Mindenki türelmesen várja, hogy sorra kerüljön. szágban mindössze két főbolt ta­lálható, az egyik a kiskőrösi. Eb­ből is látszik, és az UNIVER ÁFÉSZ mozgóboltjai is tanúsítják, hogy megyénkben igyekeznek enyhíteni a tanyákon élők napi gondjain. Két autó persze kevés ahhoz, hogy mindenhová eljus­son, ahol igény lenne rá, ezt anyagilag sem győznénk. Minden­esetre folytatni kell a kereskedel­mi tevékenység fejlesztését, ke­resni a gondoskodás kiterjeszté­sének új, eddig kiaknázatlan le­hetőségeit. A mozgóbolt vezetője leveti a fehér köpenyt, a pult mögül át­ül a volán mellé. Indul Kecske­métre friss áruért, onnét pedig ki a pusztába. Hetente háromszor — hétfőn, szerdán, pénteken — keresi fel a kijelölt helyeket: Görbemajort, Ludastót, Köncsö- göt, Orgovány- és Jakabszállás- pusztát. Mindegyik település 7—8 kilométernyire esik a legközeleb­bi falutól. Nagy könnyebbség, hogy a hozzájuk guruló bolt he­lyükbe viszi egyebek között a zacskós tejet és a frissen sült ke­nyeret-. Vadas Zsuzsa-9/1 mJiiOCIBBi/i; Három hét a „szomjazó mezők” országában 4. A wadi-progratn és a római városok Tizenkilenc évszázaddal ez­előtt Líbia és Szicília búzaterme­lésétől függött, hbgy a császárok a kellő mennyiségű kenyeret be tudják-e szerezni Róma ingyen­élőinek. Miközben a japán mik­robusz egyenletes dorombolással gyűri maga alá a Homs-ba ve­zető sztrádát, azon merengünk, hogyan lehetett a birodalom élés­tára ez a napégette, aszályverte ország. A közhiedelemmel ellentétben azonban Líbia mezőgazdasági művelésre alkalmas parti sávja nem szegény annyira csapadék­ban, mint azt egy sivatagnak mi­nősített országról gondolnánk. A Líbiai-sivatagban délen valóban előfordul, hogy éveken keresztül nincs eső. Északkeleten, a Barka­fennsíkon azonban alig kevesebb az évi csapadék, mint a magyar Alföldön. Messa városában pél­dául 594 mm volt a feljegyzett maximális évi csapadék. Mezőgazdasági kultúra fenn­tartásához egy kissé kevés ez a vízmennyiség, az igazi probléma azonban az esőzések egyenetlen eloszlásában rejlik. A csapadék jó része télen esik le. Az esőzé­sek ugyanakkor tropikus jelle­gűek, és ha a hirtelen összetor­lódó fellegekből hullni kezd az áldás, az leesve néha bizony átokká válik. Líbiának — mely kiteszi Euró­pa egyötödét — egyetlen folyója sincs. Ennek ellenére a két leg­népesebb város, Tripoli és Beng- házi lakóit többször űzte el há­zaikból az árvíz, mint ahányszor hazánk folyamóriása felkereste otthonukban Budapest polgárait. A fővároson áthaladó Wadi Ma­janin, illetve Bengházi átka, a Wadi Gattara szakadékos medre száraz ugyan az év legnagyobb részében, a nagy esőzések alkal­mával azonban órák alatt dagad rohanó, hatalmas folyammá az agyagos talaj által el nem nyelt vízmennyiség. Ez a líbiai vízgaz­dálkodás egyik nagy problémája, amit a Jamahiriya (ez a líbiai köztársaság arab neve) kormány- programja megöl (tani szeretne. A záporok nyomán összefutó vizek legtöbbször nem okoznak pusztító áradatot, mert az idő­szakos vízfolyások itiedre, a wa­di általában lakatlan területen torkollik a tengerbe. A kár azon­ban mindenképpen bekövetkezik, mert az életadó víz — magával ragadva az értékes termőtalajt is — felhasználatlanul kárbavész Emberi beavatkozás nélkül csak néhány kultúrnövény: a mandu­la, a szőlő és a szívós olajfa vé­szeli át az év felét is meghaladó aszályt. Az ember azonban, már az egykori római provinciában meg­kísérelte a páratlanul ellenséges természet megszelídítését. A wa- dikat 2—3 méter magasságú ke­resztirányú kőfalak sorával gá­tolták el, hogy a vizet és a hu­muszban gazdag iszapot vissza­tartsák. Másrészt a kutak ezreit ásták, melyekből primitív eszkö­zeikkel kiemelték a vizet és gaz­dagon termő öntözéses kultúrát alakítottak ki. A római építmé­nyek azonban — gondozás hiá­nyában — tönkrementek az arab és a török uralom hosszú évtize­dei alatt. Az öntözéses gazdálkodás újra­élesztését az olaszok kezdték meg. Biztató eredményeket érték el, és munkájukat a líbiai me­zőgazdasági fejlesztési program kívánta betetőzni. Újabb kutak ezreit fúrták és 1974-ben már 275 000 hektár kapta meg öntö­zőcsöveken keresztül azt a vizet, amit a fukar egek megtagadtak. A baj ekkor következett be. A szomjas állatok undorral fordul­tak el az itatóvályúk vizétől és a növények zöld levelein finom kristályok csillogtak. A kutakat túlszivattyúzták, és a lesüllyedő édesvíz pótlásaként — a hidro­sztatika törvényei szerint — a talajba beszivárgott a Földközi­tenger sós vize. Nyilvánvalóvá vált: hogy az öntözés megoldása a vártnál bonyolultabb feladat. A tervezett wadi-programok lé­nyege a következő. A száraz fo­lyómedrekben hatalmas gátak rendszerét építik ki. Az általunk meglátogatott legnagyobb völgy­zárógát, a Wadi Caam 650 mé­ter hosszú és 85 méter korong- magasságú. "Száztíz millió köb­métert tároz a lezúduló csapadék­vizekből. Ebből keveset használ­nak közvetlenül öntözésre, azon­ban a víz jelentős hányada — és ez a döntő — beleszivárog a ta­lajba, emeli a talajvíz szintjét. Ily módon az emberi beavatkozás következtében felborult vízház­tartási egyensúly helyreáll majd. A gátépítési program keretében több tucat hatalmas kőművet fognak megépíteni. A kisbusz, mely felett Hamza úr (a minisztérium egyik főosz­tályvezetője) parancsnokol, mel- lékútra tér, és egy falun halad keresztül. A település, melyben a szupermarkettől a benzinkútig minden megtalálható, teljesen ki­halt. A villaszerű épületek díszei lehetnének legrangosabb balato­ni üdülőtelepeinknek. Egyelőre ismeretlen gazdáikat várják, akik még a sivatagban kóborolva űzik félnomád, állattenyésztő életmód­jukat. Moamer Kadhafi mindent megtesz azért, hogy a középkori módon gondolkodó állampolgáro­kat korunk tudományos-technikai szemléletére hangolja. Délután az egykori római nagy­várost, Leptis Magnát mutatják be a csoportunknak vendéglá­tóink. Akik a város szinte telje­sen épen maradt útjain elérik az egykori gőzfürdőt, páratlan lát­nivalókra csodálkozhatnak. Ha valaki látta a Forum Romanu- mot, Stabiae-t, Pompeit, Hercu- lánumot és az Európában másutt szétszórt emlékeket, úgy vélheti, képet kapott a római építészet­ről. Az antikvitás igazi szellemé­nek kiáradását azonban csak az tapasztalta, aki látta a líbiai Sabrathát és Leptis Magnát. Európában ugyanis az időjárás beszurkítette a mészkövet, el­tompította a márvány csillogását. Itt nem fejlődött ki építkező kul­túra és nem használták fel idét­len középkori erődítmények nyersanyagául a carrarai már­ványt. Megcsonkították, vagy ösz- szetörték ugyan a szobrokat, de az előkelő gesztusú szenátorszob­rok, a fensőbbséges méltósággal ráncbaszedett tógájú prokonzul- torzók, az Aphroditék, Minervák és Ceresek mégis frissebben őriz­ték meg a római kultúrát bár­mely európai gyűjteménynél. 'Búcsúzunk visszamaradó bará­tainktól. A hatalmas Douglas gépóriás dübörögve száguld vé­gig a betonon, és a terra rossa rohamosan távolodni kezd. Meg­ismertük — amennyire ez három hét alatt lehetséges — azt az or­szágot, amelynek szomjazó me­zői várják a szakemberek okos hozzáértése nyomán felfakadó vizet. Itt fognak működni líbiai kollégáink, akiket — ha mun­kánk eredményesen befejeződik — főiskolánk rokonintézményé­ben képeznek ki. A föld, amely rőt, mint az oroszlán bundája, elmosódik a látóhatár szegélyén, és kitárul előttünk a végtelen, azúrkék Földközi-tenger. (Vége) Dániel József A köszönőlevéllel kiegyenlített számla Kellemes látványt nyújt a kecskeméti Petőfi Sándor Általá­nos Iskola énekkara, ha felsora­koznak a dalosok a szerepléshez. Először az éneklő ifjúság napjá­ra öltötték magukra az új egven- i uhát. Szám szerint 85 darab blúz készült a kis dalosok számára a kecskeméti Ruhaipari és Vegy­tisztító Szövetkezet női szabósá­gában, a Lukács Józsefné cso­portvezető irányításával dolgozó varrónők kezemunkájával. Nyolc­vanöt blúz elkészítése ugyanennyi méretlevétel, próba és — termé­szetesen varrás. Ha a munkadíjat számlázták volna, akkor 14 ezer huszonöt forintot összegezhetett volna a szövetkezet. Kelő Józsefnek, a RUVESZ műszaki vezetőjének asztalán egy köszönőlevél, a Petőfi Sándor Aitalános Iskola igazgatója írta. Voltaképpen magyarázat az imén­ti feltételes módra, ugyanis ezzel a levéllel egyenlítette ki az isko­la a számlát. — Szövetkezetünk minden év­ben tesz fölajánlást. Tavaly a kecskeméti szociális otthon lakói számára varrtunk lélekmelegítő- ket. Akkor a Naplemente film bemutatása adta az aktualitást. Most a gyermekek nemzetközi évében úgy« gondoltuk, ezzel a fölajánlással szerezhetünk legna­gyobb örömet a gyerekeknek, az iskola énekeseinek — mondja Kelő József. — Hogy ez mennyire így volt, arra tanúság, hogy a gyerekek kis házihangversennyel viszo­nozták a szövetkezet ajándékát. Meg is érdemelték ezt a figyel­mességet a női szabóság dolgozói, akik igen rövid/Vallalási idő alatt teljesítették a megrendelést. Hogy a hangversenyre elkészüljenek a blúzok, túlórában is dolgoztak — mondja még magyarázatként Ke­lő József. S ez a „számla”, amely egészen más, mint a szövetkezet által évente kiállított több száz szám­la: talán bekerül a szövetkezet immár harmincéves történetének egyszer talán megírandó króni­kájába is. N. M. Lesz elegendő jó minőségű keveréktakarmány A keveréktakarmányoknál az idén tavasszal nem kellett recep­túrét módosítani, továbbra is vál­tozatlan az állati eleségek össze­tétele, mivel valamennyi alkotó­anyagból — a legfontosabb sze­mestakarmányokból — van ele­gendő a raktárakban. A változat­lan összetételű keverékeket to­vábbra is ugyanolyan mennyiség­ben etethetik. Idén zavartalan a takarmány­ellátás. A Gabona Tröszt vállala­tai mintegy 110-féle takarmány- keveréket hoznak forgalomba, s ezekkel kielégítik nemcsak a nagyüzemek, hanem a kisterníe- lők igényeit is. Az első negyed­évben 850 ezer tonna takarmány- keveréket adtak el, mintegy 10 százalékkal többet, mint az el­múlt év azonos időszakában. A kereslet azért is nőtt, mert új­fajta keverékekkel bővítették a választékot. Egyebek között ki­tűnő minőségű nyúltápot, hoztak forgalomba. Ennek összetételét a korábbihoz képest javították; több fehérjét tartalmaz, tehát a vele felnevelt állatok gyorsabban növekednek, jó minőségűek a ba­romfitápok, és választhatnak a vá­sárlók, a forgalomba hozott ser- téstakarmány-keverékekkel is gazdaságos a hizlalás. A takarékosság jegyében a ta­valyinál nagyobb mennyiségben dúsították karbamiddal a keveré­keket, miután beigazolódott, hogy ez jó hatásfokkal helyettesíti a drága importfehérjét. Növelték a lucernaliszt felhasználását is. ÉRIK A FÖLDIEPER • A hernádi Március 15-e Mg. Tsz egyik háztáji fóliasátrában már érik a földieper, pirosodik az őszibarack, és virágzik, bogyósodik a szőlő. (MTI-fotó) TANYÁK, SORSOK, TÖRTÉNETEK A fóliás A fóliasátrak úgy ragyogtak a napfényben, mintha ezüstből let­tek volna: a régi tanyai ház szin­te szégyenkezett mellettük. Pedig de sok gonddal, bajjal kellett megbirkóznia Szűcs Amb­rusnak, míg idáig eljutott! Először is a feleségével veszett össze, amikor harmadéve bejelen­tette, hogy ki akarja vágni a gyü­mölcsfákat a tanya mellett, és fó­liást akar csinálni. Az asszony két hétig nem szólt hozzá, sőt el­ső mérgében még azt is odavágta, hogy elválik tőle, amiért ötven­éves korára megbolondult. De Szűcs Ambrus nem enge­dett. Konok kun ember volt, ha valamit a fejébe vett, véghez is vitte. így került balta alá a sok al­ma-, körte- meg szilvafa. Másodszor a tanyai emberek akadtak fönn Szűcs Ambruson. Azt még nem tették szóvá, hogy kivagdossa a pénzt érő, pénzt ho­zó gyümölcsfákat, ez az ő dolga, de amikor megtudták, hogy mit akar, s hogy ehhez könyvekből tanulja a mesterséget, az oldalu­kat fogták nevettükben. Egyikük sem volt már fiatal, a kisujjuk- ban volt a gazdálkodás minden csínja-bínja, s aki szerintük könyvből akar paradicsomot ter­melni, annak a fejével történt valami. Szűcs Ambrus rájuk hagyta a nevetést is, a megjegyzéseket is. Éjfélig, egy óráig égette a lám­pát a konyhában, és böngészte a szakkönyveket. Nem szokott ő ehhez. Vagyis inkább elszokott már tőle. De aztán egyre jobban belejött. Egy-egy részt kétszer- háromszor is elolvasott, és kis tömpe ceruzájával oldalt megje­lölte a legfontosabb dolgokat. Valami furcsa izgalom lett úr­rá rajta. Felfokozott várakozás, ami mindenkit elfog az alkotás közben. A siker és a bukás le­hetősége közti feszültség, mely olyan szépen egészíti ki a munka lázát. A felesége még egyszer porolni kezdett vele, mert a megtakarí­tott pénzük nagy részét elköltötte a befektetésre. De amikor az első eper pirosodni kezdett, és az ura öt-hat szemmel, az első termés­sel megkínálta őt, benne is feltá« madt a tanyai ember. Megint bo­londnak nevezte a férjét, amiért ennyi pénzt két falással meg akar vele etetni. Mert akkor még va­gyont ért öt szem eper. Kaptak is két hét alatt annyit az eperért, amennyit az előző évben egész nyáron nem árultak a gyümölcsből. Pedig a paprika, meg a para­dicsom még hátra volt. Akkor már a tanyai szomszé­dok sem nevettek Szűcs Ambrus háta mögött. Ha nem szégyell­tek volna, elmentek volna meg­csodálni a kincsesbányát. De csak messziről nézegették a sátrakat. Aztán Szűcs Ambrus meghívta őket egy pohár borra. Nem fólia­nézésre, csak borkóstolásra. Per­sze a bor elé füstölt kolbászt kaptak, s hozzá egy kis paradi­csomot, meg zöldpaprikát. A tavasz derekán jártak akkor. Azóta mindenfelé azt beszélik Szűcs Ambrus fóliaágyairól, hogy messziről ugyan ezüstösek a nap­fényben, de belül aranyat terem­nek. i Tóth Sándor Másfél ezer éves kő-arcvonások.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom