Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-23 / 118. szám
KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉTRE Könyvkiállítás és szakmai tanácskozás Kecskeméten Tanácskozás a Kossuth Kiadó munkásságáról Tegnap a megyei pártbizottság aktívaértekejletre hívta össze a vezető propagandistákat, hogy véleményt nyilvánítsanak a politikai könyvkiadásról, a kiadott művek politikai munkában való hasznosíthatóságáról és felhasználásáról. A tanácskozást Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára nyitotta meg. Ezután a jelenlevők véleményt mondtak a Kossuth Könyvkiadó, a klasszikusok műveivel, a filozófiával, a történelemmé;!, a közgazdasággal, világgazdasággal, a nemzetközi munkásmozgalommal, a társadalompolitika és az irodalommal kapcsolatos tevékenységéről. A résztvevők egyértelműen helyeselték a Kossuth Könyvkiadó széles körű munkásságát, a párt politikája szolgálatában. A felmerült kércTésekre Rapai Gyula, az M^^P Központi Bizottságának tagja^ a Kossuth Könyvkiadó igazgatója adott részletekbe menő választ. A kora délutáni órákban Rapai Gyula látogatást tett a Petőfi Népe szerkesztőségében, ahol dr. Weither Dániel főszerkesztő adott tájékoztatást a lap helyzetéről, és a szerkesztéssel kapcsolatos időszerű politikai és gyakorlati kérdésekről. Június elején | ötvenedszer rendezik meg az ünnepi könyvhetet hazánkban. A jubileumi könyvünnep előkészítéseként a Könyvértékesítő Vállalat és a Katona József Megyei Könyvtár kedden szakmai napot és könyvkiállítást rendezett Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. A szakmai tanácskozást Bodor Jenő, a Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályvezetője nyitotta meg. Szólt az évenként megrendezett könyvhetek jelentőségéről, s arról, hogy a tanácskozás résztvevőinek, a könyvtárosoknak, könyvterjesztőknek milyen nagy szerepük van abban, hogy a szépirodalmi, a szakmai és a politikai irodalom eljusson azokhoz a rétegekhez (a munkásokhoz, az ifjúsághoz), amelyek eddig kevésbé élvezték a könyvkiadás értékeit. Ezt követően Drucker Tibor, a Könyvértékesitő Vállalat igazgatója tartott előadást a könyvellátás helyzetéről. Hangsúlyozta egyebek között, hogy a magyar könyvkiadás ma már azzal büszkélkedhet, hogy a nemzetközi élvonalban áll, a harmadik-negyedik helyet foglalja el. örvendetes — mondotta —, hogy az utóbbi években „visszájára fordult” a főváros és a vidék „könyvfogyasztási’’ viszonya. Hat-hét éve még Budapesten bonyolódott le az országos vásárlás és kölcsönzés kétharmada. Ma a vidéki emberek olvasnak kétszer annyi könyvet, mint a fővárosiak. Ezen az arányon még tovább kell — és lehet is — javítani, oly módon, hogy a Könyv- értékesítő Vállalat igyekszik gyorsabban kielégíteni a könyvtárak igényeit. Természetesen tovább kell korszerűsíteni is a könyvtári hálózatot. A továbbiakban az Európa Könyvkiadó tevékenységéről Horváth Lajos osztályvezető, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó munkájáról pedig Vörös Károly- né, a kiadó könyvszolgálati vezetője tartott előadást. A kecskemétiek már most megtekinthetik a közelgő ünnepi könyvhét új kiadványait. A jubileumi könyvhétre kiadott száznyolc művet ugyanis reprezentatív kiállításon mutatják be a Technika Házában. R. M. Szerelik az adótornyot - próbasugárzás augusztustól Szentesen a közelmúltban megkezdődött a televízió második műsorát továbbító körzeti adó szerelése. A 23. csatornán Szentesről sugárzásra kerülő adások lehe-. tővé teszik majd, hogy a dél-alföldi megyék lakossága is jó minőségű képet és hangot kaphasson a második műsorban is. Az új csatorna egyben szükségessé teszi azt, is, hogy a televíziós vevőkészülékek alföldi tulajdonosai a 23. csatorna vételére alkalmas antennákat szereljenek föl. Remélhető, hogy az erre illetékes kereskedelmi üzletek vezetői időben beszerzik majd az új vevőantennákat, s azokat nem keresik hiába a vásárlók. A televízió műszaki igazgatósága már értesítette a GELKA központját is, hogy a központi antennákat ugyancsak ki kell egészíteni egy új taggal az érintett körzetben. A lakásszövetkezetek, gondnokságok tehát időben rendeljék meg az átalakításokat. Az új szentesi adótorony már augusztus elejétől megkezdi a műsorok próbasugárzását; tehát az új vevőantennák felszerelése és beállítása már ettől az időponttól elvégezhető. Képünk a szentesi adóitorony körzettét ábrázolja. Sorkötelesek honvédelmi versenye Tájékoztató a fiatalok NDK-beli munkavállalási lehetőségeiről Az elmúlt évekhez hasonlóan 1979-ben is mód nyílik arra, hogy a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság közötti munkaerő-együttműködés keretében magyar fiatalok szakmai gyakorlati tapasztalatszerzés céljából munkát vállaljanak az NDK vállalatainál. A Munkaügyi Minisztériumban megkezdődött az idén ősszel kiutazó csoportok szervezése. A leendő katonák — a megye- székhelyi és a kecskeméti járási sorkötelesek — a Városföld határában rendezétt honvédelmi versenyen mérték össze erejüket. Az MHSZ városföldi klubjának tagjai vasárnap kora reggelre .harcfeladat” végrehajtására alkalmassá tették a hélyi lőtér környékét. A mintegy hétkilométeres pályán minden akadályelem, ellenőrzési pont a helyére került. Mire a községi, üzemi lövészklubokban működő általános honvédelmi oktatás hallgatóinak csoportjai a helyszínre érkeztek, a pálya készen állt. A párbajlövészettel kezdődött a verseny. A le nem lőtt bukóalak hibapontokat jelentett a puskát nem jól kezelő rajoknak. A következő állomáson tesztlapok kitöltésével alapvető honvédelmi ismeretekből vizsgáztak a versenyzők. Szabályzatismereti^ politikai, általános katonai és technikai, valamint lőkiképzési kérdésekre kellett válaszolni. A sorkötelesek meglepő pontossággal kezelték a tájolót, ám nehezebbnek bizonyult a szennyezett terepszakasz leküzdése. A gázálarc, a védőruha felvétele egyik-másik rajnak nehezen ment. A kézigránátdobás, légpuskalövészet és az elsősegély* nyújtás nem okozott gondot, annál inkább a sebesültszállítás. A megyei döntőbe a városföldi lövészklub és a jakabszállásl Ili* vészklub jutott tovább. Jól szerepeltek még a lakiteleki lövészklub tagjai is. A két kormány megbízott szerveinek megállapodása alapján a foglalkoztatásra szak- és betanított munkaterületeken a gépiparban, az elektrotechnikai és elektronikai iparban, a könnyűiparban, a vegyiparban, valamint a kohászatban van lehetőség. A szakmunkások 2 illetve 3 évre, a betanított dolgozók 3 évre köthetnek munkaszerződést az NDK vállalataival. A foglalkoztató vállalatok lehetővé teszik a magyar munkások szervezett nyelvoktatását. A szakmával nem rendelkező fiatalok a német nyelv megfelelő szintű el- sajátításá után több szakmában szerezhetnek Magyarországon is hasznosítható szakmunkásbizonyítványt. A szakmunkásként kiutazók szakmai továbbképző tanfolyamokon vehetnek részt. A munkavállalás feltételei szerint azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik: a kiutazás idejéig betöltötték vagy betöltik a 18. életévüket; erkölcsi, politikai magatartásuk nem kifogásolható; nőtlenek illetve hajadonok, eltartásra nem kötelezettek; a munkára egészségileg alkalmasak; a katonai szolgálathalasztás szabályai szerint kiutazásuk engedélyezhető; vállalják, hogy az NDK törvényeit, a foglalkoztatás szabályait és a munkaszerződésben vállalt kötelezettségeket betartják. Mód nyílik néhány 30 éven aluli gépész- és elektromérnök kiutazására is. Az érdeklődő fiatalok a munkavállalás körülményeiről és a jelentkezés lehetőségeiről bővebb tájékoztatást Budapesten a Fővárosi Tanács Dél-pesti Munkaerőgazdálkodási Hivatalánál (VIII., Baross utca 124.), vidéken pedig a területileg illetékes megyei tanácsok munkaügyi osztályain kérhetnek, s ugyanott jelentkezhetnek. Az érdeklődők a Munkaügyi Minisztérium tanácsi osztályán is kaphatnak bővebb tájékoztatást, s itt is mód van a jelentkezésre. (MTI) • Verseny elsősegélynyújtásból. r május 33-31-0 TAVASZI TI □ NYITVA A BERUHÁZÁS szakvására 10-18 óráig W A SZAKMAI NAPOKON 24-én, 25-én 28-án, 29-én és 30-án 10 és 14 óra között belépés szakmai jeggyel. , 687 Szabálytalan kanyarodás miatt súlyos közlekedési balesetek Kitüntetett intézmény A Bács-Kiskun megyei Állategészségügyi Állomás vezetői a múlt évben elért eredményekért tegnap a kecskeméti Tudomány és Technika Házában ünnepélyes keretek között vehették át a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által adományozott Kiváló Intézmény kitüntetést. Az ünnepségen megjelent dr. Glózig András, a MÉM Állategészségügyi és Élelmiszer-higiéniai Főosztályának vezetője, dr. Matos László, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnökhelyettese, Suhajda István, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Hantos Jánosné, a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Vezetőségének titkára is. Az intézmény négy dolgozójának a MÉM Kiváló Munkáért kitüntetést is tegnap adták át. A nagy meleg, de még inkább a szabályok semmibe vétele okoz nap mint nap súlyos közlekedési baleseteket, mint ez történt a 44-es számú úton. Túri Zoltán 22 éves, Nyárlőrinc, Sugár utca 15. s^ám alatti lakos személygépkocsijavai irnáyjelzés nélkül egy dűlőútra kanyarodott balra, és összeütközött az őt már féktávolságon belül előző László János 28 éves, Kecskemét, Nyíri út 21. szám alatti lakos személygépkocsijával. Túri Zoltán személygépkocsija az ütközéstől az árokba borult. Túri Zoltán súlyosan megsérült, a két járműben^ 30 ezer forint anyagi kár keletkezett. Ugyancsak szabálytalan kanyarodás miatt történt balesgt az 54-es számú úton. Enyedi Sándor 25 éves öcsödi lakos személy- gépkocsijával balra akart elkanyarodni, és ezért összeütközött az őt már motorkerékpárjával előző Márki Mihály 21 éves, Bal- lószög, Kossuth utca 15. szám alatti lakossal. Márki Mihály és utasa. Nyúl Mária 14 éves, Balló- szög, V. kerület 121. szám alatti lakos súlyosan megsérült. Az anyagi kár 24 ezer forint. Soltvadkert határában, az 54-es számú úton részegen kerékpározott Dulai János 54 éves, Kiskőrös, Erdőtelek 93. szám alatti lakos. Az ittas férfi járművével áttért az úttest bal oldalára és ott összeütközött Soproni Zoltán 30 éves, Soltvadkert, Középcsábor 47. szám alatti lakos személygépkocsijával. Dulai Jánost a mentők súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Gátér határában Borsi Károly- né budapesti lakos személygépkocsijával nagy sebességgel haladt Csongrád frányába. Egy kanyarban nem csökkentette a sebességgé átsödródott a bal oldalra és ott az árokba borult. Borsi Károly és Potencsik János budapesti lakosok megsérültek. A személygépkocsiban 25 ezer forint anyagi kár keletkezett. G. G. mmmmmmmm.. ■ HÍREK • HÍREK HHHHÉH NAPTAR 1979. május 23.. szerda Névnap: Dezső Napkelte: 3 óra 59 pore. Holdkelte: 2 óra 52 perc. Napnyugta: 19 óra 23 perc. Holdnyugta: lg óra 25 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 21-én a középhőmérséklet 23,1 (az 50 éves átlag 17,6). a legmagasabb hőmérséklet 30,0 Celsius-fok volt, a nap 14 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 18,9, 13 órakor 21 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 16,1 Celsius-fok volt. — Csontváry-szobor. Pécsett szobrot állítanak Csontváry Kosztka Tivadarnak, abból az alkalomból, hogjt az idén emlékezünk halálának 60. évfordulójára. A festő egészalakos szobrát a Dóm téren, a _Csontváry Múzeummal szemközti sétányon állítják fel. — Tanműhely épül. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat ez évi beruházási tervében komoly helyet foglal el egy új ipari tanuló-tanműhely létesítése. A 6 millió forintos műhely teljes egészében központi támogatásból valósul meg. és a szakosítás színvonalának emelését segíti elő. A MELEG IDŐ TOVÁBB TART, HEVES CSAPADÉKRA SZÁMÍTHATUNK Európa időjárási képe már több mint egy hete szinte változatlan. Az Atlanti óceánon egy hatalmas ciklon, míg a kontinens belsejében egy nagy kiterjedésű anticiklon uralkodik. Az anticiklon középpontja hazánktól északkeletre helyezkedik el. A leszálló légmozgások száraz, napos időt hoztak éa a délkelet, majd délnyugat felől érkező meleg levegő hatására a hőmérséklet a hét végén sok helyen elérte, néhány helyen pedig meg is haladta a 30 fokot. Ez az időszaknak megfelelő sokévi átlagnál 8—10 fokkal több. Az éjszakai lehűlés eleinte még erős volt, 5—10 fok közti értéket mértek, később ez is emelkedett és csupán 13, 18 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála. Csapadék az ország területén igen kevés helyen és jelentéktelen mennyiségben volt. A következő időszakban továbbra is meleg, száraz időre lehet számítani, bár már többfelé les,z kisebb zápor, zivatar. A hőmérséklet csúcsértéke 26—31 fok között várható, az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet 15 fok körül alakul. ELŐREJELZÉS A MEZÖGAZD ASAGNAK A meleg időjárás gyorsítja a növényzet — tőként a kukorica — fejlődését. Szerte az országban palán- tázzák a paradicsomot és a paprikát. A talaj nedvességtartalma tovább csökkent. Ezért javasoljuk az öntözökapa- citás teljes kihasználását. Az őszi búzának, a kukoricának és a napraforgónak a csapadékhiány kárt még nem okozott, de ebben a fejlődési szakaszban a növényeknek több nedvességre van szükségük. A következő héten csapadékra legfeljebb csak egy-két helyen lehet számítani, mennyisége akkor sem les* sok. A talaj nedvességtartalma tovább csökken: jelenleg Bács-Kiskun megyében a 0—50 cm-es mélységben 25— 30"/o, 1 méterig 35—40'Yo. — Bugac ismét vonzó. E hét szombatján háromszáznegyven szervezett hazai és nyugatnémet turista keresi fel Bugacot. Áprilisban több mint. ezren látogattak el a pusztára, s májusra is hasonló forgalmat várnak. Színvonalasabb lett a lovasprogram, és kinyitott végre az ajándékbolt is a csárda udvarán. — ÜJ MÜZEUM. A Mura folyó zalai szakaszán ma is egységes etnikai csoportot alkotó horvát ajkú lakosság sajátos szellemi és anyanyelvi kultúrájának megőrzése a fő feladata a Tótszerda- heiy községben a hét elején megnyitott horvát nemzetiségi múzeumnak. A hagyományok, tárgyi emlékek gyűjtését és feldolgozását a helyi fiatalok és a pedagógusok végezték. — Barlangtúra ingyen. Június 16-tól július 15-ig a 14 éven aluli kirándulók ingyen látogathatják az aggteleki Baradla cseppkőbarlang jósvafői részét, mintegy háromkilométeres, egyórás barlangtúrával. A barlangi kirándulást felszíni gyalogséta egészíti ki a tájvédelmi körzetben, a Tengerszem-tó körül. — Végzős főiskolások hangversenye. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatának három végzős hallgatója — Greksa Éva, Iglódi Éva (zongora) és Szemerédi Anna (hegedű) — ad hangversenyt ma este 18 órától a Kecskeméti Állami Zeneiskolában. A diplomavizsgájukra készülő diákok szeptembertől a kecskeméti zeneiskolában, illetve a tiszakécskei zeneiskolai tagozaton fognak tanítani. Üj forgalmi rend a BNV környékén A BRFK közlekedésrendészeti és a Fővárosi Tanács közlekedési főigazgatósága értesíti a gépjármútulajdonoso- kat és -üzemeltetőket, hogy a BNV ideje alatt — május 23-án reggel 9 órától június l-én reggel 8-ig Budapest X. kerületében, a kőbányai vásárterületet övező útvonalakon és közterületeken a következő forgalmi rend lép életbe: A Dobi István út a Fehér úttól a Kerepesi útig teljes hosszában egyirányú forgalmú lesz. A vásár gépjármüvei a Kerepesi ut— Örs vezér tere—Fehér út—Dobi István út útvonalon közelíthető meg. A Kerepesi és Mexikói útról tilos közvetlenül a Dobi István útra behajtani. A Dobi István útról az elhajtás csak a Kerepesi úton át történhet. Gépjárművel csak a kijelölt helyeken szabad várakozni. Gépjárművel tilos megállni a Kerepesi út mindkét oldalán és az elválasztó szigeten, valamint a Dobi István úton, a Fehér út és Kerepesi út között. Tilos várakozni: az I-es kapuval szembeni parkolóhelyeken (a kocsicédulával rendelkező gépkocsik kivételé- V6l) • A H. kaputól a Fehér út irányában körülbelül 100 méterre (Itt van lehetőség az autóbusszal érkezők kiszálláSáA.a>vásár körzetének forgalmi rendjét a közúti jelzések is mutatják A közlekedési hatóságok — a parkolási lehetőség korlátozottsága miatt — kérik az autótulajdonosokat, hogy a vásárt lehetőleg metróval vagy autóbusz- szal, illetve villamossal közelítsék meg. Május 23-án 22 óráig megállni tilos! a XIV. kerületi Népstadion út mindkét oldalán. A Thököly út és az Ajtosi Dürer sor között a forgalomkorlátozást táblák is Jelzik. (MTI) — IRODALMI EST A SAJTÓKLUBBAN. Kecskeméten, a Szabadság téri Sajtóklubban irodalmi estet rendez a Petőfi Népe KiSZ-szervezete. A holnap este 6 órakor kezdődő találkozón Le- zsák Sándor és Zalán Tibor költő, valamint Körmendy Lajos író-szociográfus válaszol az oL vasók kérdésére. Az érdeklődőket szeretettel várjuk. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1979. május 23. 17 órakor a pedagógus klubban VENDÉGÜNK: A BAJAI MODERN TÁNCKLUB KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. május 23., szerda este 7 óra Kelemen László Színpad: ÁRON LÁSZLÓ előadóestje MOZI 1979. május 23.? KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor AZ ARULÖ BALEGYENES Magyarul beszélő, szovjet bunugyl film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 orakor OKTÓBERI VASÁRNAP Magyar—nyugatnémet film lurt'CTriunyT • PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyej Bizottságának napilapja. Kiadja: a Baes meevel Laokiadó Vállal»* Felelős kiadó: Preiszinger András igazgat® Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér lfa. 6001 Telefon: 12-619, 12-5U (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a híriapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360.— forint. Készült a Petőfl Nyomdába* ofszet rotációs eljárásáéi, Kecskemét, KUM-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-72* Igazgató: Ablaka István Index: 25 665 HU ISSN 0133—235X