Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-19 / 115. szám
V » 1919. május 19. • PETŐFI NÉPE • 3 Ne re otthoni mércével ítélj! — írtam föl magamnak krími látogatásunk második napján a noteszba. Vastagon aláhúztam, felkiáltójellel megerősítettem az aprócska megfigyelést. Elsősorban a méretek azok, ami miatt indokolt volt az emlékeztető. Nálunk öttíz kilométer már távolság. Náluk ez egy lépés. Mintha mi átballagnánk a másik szobába. Tudom, példát kell mondanom. íme, Rosszija kolhozi tanulmányutunk jegyzőkönyve. Húszmillió a bankban — Csak a szomszédba megyünk — hárította el reggel „messzire?” kérdésünket kísérőnk. Bólogattunk. Jó. És másfél órányi volgázás után fordultunk csak le a mellékútra, s onnan vagy húsz perc múlva kötöttünk ki Voszhodban, a Lenin-renddel kitüntetett Rosszija kolhozban. Elöljáróban, és szükségszerűen néhány jellemző számadat: tizenkétezer hektáron gazdálkodnak, háromezer-ötszáz munkást foglalkoztatnak, illetve, ha a családtagokat is számítjuk: nyolc- ezer-hatszázat. Évente tízezer tonna zöldséget termelnek, 490 mázsás hektáronkénti átlagot érve el. A szőlő hektáronként száz mázsát hoz, a gabona negyvenkét, a gyümölcs kétszászhúsz mázsát; egy-egy tehéntől 3450 liter tejet ' fejnek. Erre vonatkozóan egy összehasonlító adat: 100 hektár mezőgazdasági területről 990 mázsa tejet származtatnak — a megye átlaga 400 mázsa. Száz hektár mezőgazdasági területre vetítve 180 mázsás az évi húshozam. Évi termelési értékük 25 millió rubel, ebből 10 millió a tiszta jövedelem, egynapi munkadíj 7,80 rubel. Fejlesztésre, tartalékra Húszmillió rubeljük van a bankban. A szakembereknek sokat mondó számok ezek. Mi nem tartozunk a hozzáértők közé, ezért tovább kérdezősködtünk. — Lássuk csak — gondolkozott él egy röpke pillanatra V. I. Kri- vortov, a kolhoz Szocialista Munka Hőse címmel kitüntetett elnöke. — Van 252 traktorunk, 150 teherautónk, 30 kombájnunk, 19 silózókombájnunk, továbbá 25 öntözőgépünk — 3600 hektárra. A tizenkétezer hektárból 10 000 szántó,'900 gyümölcsös — 660 ebből ál termő— 900 szőlő — 440 a tér- möu tu-od írnéllob ,i 008—fi Egy napra (s egy cikkbe!) eny- nyi szám untig elég. Nézzük, lássuk: hogyan élnek, dolgoznak a rosszijások ... Melegágy az óvodásoknak Sem a határ-, sem a falujárásnak nem kedvez a szinte dézsából szakadó eső; Krivortov javaslatára ezért az iskolát, a bölcsődét és az óvodát vesszük szemügyre. A kecskeméti Széchenyiváros zsúfoltságához szokott hazai sze- münk-fülünk meghökken. — Haromszáznusz gyerekünk van — tógád örömmel bennünket Vera szemjonovna Greonye- va fonover az ovodaoan —, tizennégy csoportban ö4 gondozónő és 21 ovono foglalkozik velük. Egynapi ellátás dija 12 kopek. A picik erről mit sem sejtve éppen alszanak. Körülöttük já- tétamackók, az Auróra cirkáló makettje, a faion íresKÓ: Lenin gyerekekkel játszik. Fölvilágosításunk folytatódik. — A négyévesek — például — naponta két foglalkozáson vesz- neK részt; az időjárástól• függően délelőtt es délután séta egészíti ki a programot. Komplex intézmény ez, ahol egyéves kortól iskolába kerülésig nevelünk-okta- tunk. Megismerkednek a gyerekek a munkával is, van zöldségesünk, melegházunk. Kikerülgetjük a pocsolyákat, s betérünk az iskolába. KRÍMI NOTESZ A Rosszija kolhoz • Emeletes házak alkotják a kolhoz lakótelepének központját. • „Tíz községből áll a kolhoz, van hét óvodánk, két középiskolánk és két kórházunk.” Krivortov szemmel láthatóan büszke az eredményekre. • Terményeik egy részét feldolgozzák. Kátya Jurcsenkor ebben mun kálkodik: bort palackoz. peinek olajnyomata, a sarokban színes tévé, hangulatlámpa. A konyhában hűtőgép zümmög, gáztűzhely, beépített szekrény egészíti ki a felszerelést. — Vlagyimir Ivánovics Fedor- cov a nevem, 25 éves yagyok, növénytermesztési agronómus. Egy éve kaptam a lakást, feleségem közgazdász. Van egy fiúnk, Dmit- rij, azaz Gyima, ahogy becézzük. Havonta 235 rubelt keresek, plusz évi nyereségrészesedés is jár: 1600 rubel volt — mutatja be magát pár mondatban vendéglátónk. Fölöslegesnek tűnik a 'szokványkérdés, hogy elégedett-e. — Da — mondja széles mosollyal. Nincs okunk kételkedni szavaiban. Sőt! ; ,,Születtem és élek” A szünet nélkül ömlő záporban Krivortov a terepjáró volánja mellé telepszik; úticélunk a konzervüzem. A kolhoz ugyanis, a felesleges terményt gazdaságosabban értékesítendő, hűtőházat létesített. Űtközben szeretnénk módot találni arra, hogy a szemmel látható jólét egyik kifundálójáról, a tizenkét éve elnökké választott Krivortovról vázolhassunk portrét. Elhárítja próbálkozásainkat, s majd csak egy-két pohár vodka után, a fehér asztal mellett oldódik! meg a nyelve. — Életrajzom rövid. Születtem és élek. • Délutáni szieszta az óvodában. így szokott ez lenni, ám tovább firtatjuk az ügyet. — 1929-ben születtem egy do- nyecki bányászcsaládban. 1948- ban a tízosztályos iskola elvégzése után mezőgazdasági egyetemre kerültem, majd ide, a járásba. 1958-tól kilenc évig főagronómus voltam, s 1967-ben választottak meg elnöknek. Van két lányom — huszonhét és huszonkét évesek — meg két unokám, hat és fél, illetve két évesek. Feleségem tanítónő. A kolhozt háromszor tüntették ki Lenin-renddel; és 1977. december 22-én kaptam meg a Szocialista Munka Hőse címet — fejezi be szűkre szabott önéletrajzát Vlagyimir Ivánovics. Mennyivel bőbeszédűbb volt, amikor a közösség dolgairól beszélt ...! — Két éve építettük — mondja a jó gazda (furcsa, de találó szóösszetétel) szerény-büszkeségével Krivortov. — Teljes ellátást kapnak a diákok, ami maximum 24 kopek naponta. Bár — int el- nézőleg — kilencven százalék ingyenes étkezésben részesül, Csak az átlagosnál magasabb fizetésű vezetők fizetik a díjat, azok is csak akkor, ha nem nagycsaládosak. Három gyereken „felül” nekik sem kell téríteni. Fedorcov, az elégedett Üj lakótelep mellett vezet az utunk. Szó szót követ, s mindinkább kíváncsibbak leszünk egy lakásra. Krivortov gondol egyet, előreiramodik, aztán int: kövessük. Csöngetésre huszonéves, álmos tekintetű fiatalember nyit ajtót. — Maga az? — derül fel az arca az elnök láttán — Kerüljenek beljebb. Háromszobás lakás, ízlésesen, modern bútorokkal berendezve. A falon forradalom előtti festők ké* ■ , • Indulnak ha» az iskolázok. Ellesnivalók A kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet és a Rosszija kolhoz nemrég szocialista szerződést kötött; Krivortov másfél hónappal ezelőtti ta- nulmányútjával az együttműködés gyakorlati megvalósítása is megkezdődöitt. — Korszerű gépekkel dolgoznak a kecskeméti kollégák — csettintett elismerően az elnök, amikor az élményekről kérdeztük. — NDK kombájn, amerikai traktor könnyíti a munkát; s elismerésre méltó eredményekkel büszkélkedhet a tagság, búzából például ötvenkét mázsás hektáronkénti termésátlaggal. — Persze, emelte föl ujját, jelezvén, hogy figyelemre .méltó mondat következik — nekünk is van mire büszkének lenni. Azaz: van mit ellesni egymástól. Mit felelhettünk volna? Hát csak lessék el, mihamarabb. Kölcsönös előny... Ballal József HATVAN ÉVE TÖRTÉNT Szamuely Moszkvában Szovjet-Oroszország vezetői és harcoló proletariátusa a világforradalom bizonyítékának, az európai forradalmi folyamat továbbterjedése cáfolhatatlan bizonyítékának tekintették a magyar és a bajor tanácsköztársaságokat. Figyelemmel kísérték sorsukat, harcukat. bel--es külpolitikai körülményeiket. Ahogy a Magyar Tanácsköztársaság is egész létében számított nagy keleti testvérére. Már március 22-én létrejött a távírókapcsolat Kun Béla és Lenin között. A két proletárdiktatúra közötti érintkezés, a továbbiakban is folyamatosnak, mindennaposnak volt mondható. A Leninnel való beszélgetések mellett Kun és Csicserin szovjet külügyi népbiztos rendszeresen váltott táviratokat, sőt a Komintern és a szovjet kormány más illetékeseivel és a kijevi ukrán proletár- hatalommal is fennállt a kapcsolat. Ugyanakkor már a kezdet kezdetén felmerült a személyes kontaktus megteremtésének igénye, a budapesti szovjet-orosz megbízott fogadásának ügye és a moszkvai magvar követ kijelölésének lehetősége. És hamarosan felvetődött Szamuely moszkvai útjának gondolata is. Erre a repülőútra végül május 19-étől került sor. Sokoldalú technikai előkészítés után (a magyar repülés egyik úttörőjének, Asbóth Oszkárnak vezetésével tették alkalmassá az albertfalvai munkások a kétüléses diplánt a hosszú repülésre) Dobos pilóta magasba emelkedett a géppel, és utasával. Az első cél Vinnyica volt, majd Kijev következett, ahol Szamuely az ukrán vezetőkkel tárgyalt. In; nen küíönvonaton utazott Moszkvába, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. Tájékoztatta a szovjet vezetődet és személyesen Lenint a Tanácsköztársaság helyzetéről, őt is sokoldalúan informálták. Megtárgyalták az együttműködés lehetőségeit, a hadifogolykérdést, a. világforradalom helyzetét és a rövid tartózkodás befejeztével 31-én 7 órás Kijev—Budapest repülés után Szamuely már újra otthon volt. Létrejött tehát a régen tervezett személyes kapcsolat, annak minden előnyével. Moszkvai tartózkodása idején — s valószínűleg részben az ő felvilágosításai nyomán — írta meg Lenin „Üdvözlet a magyar munkásokhoz” című híres röpiratát, amely a diktatúra határozott vezetésének szükségességét hangsúlyozza, és más elvi jelentőségű megállapításokat is tartalmaz. • Szamuely beszél egy moszkvai gyűlésen. Környezetünk... Emberhez méltón A Szolnok—Kecskemét távolsági autóbuszon az utastér elején himbálódzó kartonlapocska vonja magára figyelmemet. Rajta a következő felirat: Az emberi élethez tisztaság, rendezett környezet való. Ebben ön is segíthet! Ösztönösen az öreg Ikarusz padlójára nézek, majd az üléseket pásztázza a tekintetem. Az eredmény: sehol egy elhajított papírgalacsin, tökmághéj, vagy egyéb szemét. Az ülések is épek, nyoma sincs a karcolásnak, rongálásnak. Jólesőn konstatálom: ezen a távolsági buszjáraton — minthogy embernek érzi magát — mindenki segít a tisztaság, a rendezett környezet megőrzésében. Le a papírzsebkendővel ? „Zsebkendőbe köhögj, tüsz- szents!” — jut eszembe a hajdanában villamoson, vonaton, buszon — bizonyára a Vörös- kereszt jóvoltából — elhelyezett parancsoló feliratú plakát. És arra gondolok: hol van már a tavalyi hó, azaz, hogy a textilzsebkendő korszaka?! Használatát a papírzsebkendő váltotta fel, s ezzel együtt mintUa a közegészség óvásának követelménye és a kulturált viselkedés is érvényét veszítette volna. Üton-útfélen elhajigált papírzsebkendők. A buszpályaudvar körül pár napja rendbeszedett parkrészek, fűmaggal bevetett útmenti sávok használt papírzsebkendőtől, csikktől, gyufaszáltól, kakaós tasak- tól, s egyéb szeméttől éktelenek,. Lehangoló látvány. Környezetünk, amelyet tegnap nem kis fáradtsággal emberek hoztak rendbe. Közpénzből. Tehát azok zsebének terhére is, akik egyelőre nem tanulták meg (vagy elfelejtették?), hogy emberhez a tiszta, szép környezet a méltó. Felnőttektől tanul a gyerek — Bácsi, tessék már ideadni azt a botot... Csak egy kicsit szeretném én is megpróbálni... — kérleli a kis srác az idős parkőrt, aki görbebotjának szeges végével célozgatja meg, szedegeti össze a köztéri parkot csúfító szemetet. — Nem lehet, öcsém. Még valakinek megszúrnád a bokáját... — így az öreg. A fiú nem tágít, sóvár-irigyen figyeli a parkőr komótos tevékenységét. Az epizód láttan-hallatán a kecskeméti Széchenyivárosban élő ismerősöm jut eszembe, aki az ottani környezet szemetesse- gét a gyerekek rendetlenségének rótta feji. És erre gondolok: mi lenne, ha a barkácsolni hajlamos szülők a parkőr bácsi szeges végű botjának mintájára, valami hasonló szerszámot fabrikálnának, például hosszú jkarú csipeszt, amellyel a játék hevében elhajigált ilyen, olyan papírt, almacsutkát és {xmánhéjat ugyancsak játékosan össze is szedegetnének a gyerekek? ... Elvégre a gyerek a felnőttől tanul. Orv szemétszállítók Az országút menti sekély árokban két jókora, nyitott, isten tudja milyen szeméttel, hulladékkal megpakolt papírdoboz. Amit felkaphat belőle, hordja, viszi a szél, szétteríti az útpadkán, görgeti a határban. Pár kilométerrel odább tépett cementeszsák, körötte téglatörmelék, festékes dobozok, elnyűtt zománcedény ... S a nagyközségig érve még néhány hasonló lerakat látványa. Megannyi az orv szemét- szállítók bűnjele. Községbeliek, vagy jóval távolabb élők rakták le igénytelenségük, mű- veletlenségük névjegyét? Nincs rá tanú. Ha csak egyszer az önnön lelkiismeretük nem érik meg a tanú szerepének betöltésére. A főutcán toldaléképítkezés. A háj? előtt sóder- és homokkupac, malterrel teli nagy láda. Mellette, mintha csak most pakolták volna le, rakás szemét. Az építkezésről malterért két férfi jön elő. Mivel nem fér bennem a szó, megkérdem: — Jobb Helyet nem találtak a szemétnek? Egyikük pedig indulatosan szól: — Bárcsak előbb jöttek volna! Nincs még fél órája, hogy az illető ide borította. Méghozzá nem is akárki, tréningruhája zsebében tálán a diplomáját is magával hozta. Láttuk kérem, odabentről. Kétkerekű kocsival hozta, és zsupsz neki, ide borította. Azt hitte, hogy senki nem látja. Én meg, hogy ráijesszek, jól elköhintettem magam. Erre fel, mint a nyúl, úgy elhúzta a csíkot és a kétkerekűt. Aztán egv ilyenről vegyen az ember példát!...
