Petőfi Népe, 1979. május (34. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-19 / 115. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1919. májat 19. JÁNOSHALMA-KISERDŐ KIVÁLÓ TANULÓ, KIVÁLÓ EMBER Egy siker és ami mögötte van A sok ezer tanyájú Bács-Kis- kun megyében Keceltől, Kunfe- hértótól délre már elég ritka a külterületi település. Jánoshalma kivétel. A hajdani járási székhely, a nevezetes szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztő nagyközség szé­les határában napjainkban is számosán élnek. Kiserdő a legné­pesebb tanyacsoport, négyszáz la­kója van. Gyékényesen viszont csak ötvenen élnek. Hergyevica- Parcelok és Kecskés az ottlakók számát tekintve a két tanyaköz­pont közé sorolható. Jánoshalma külterületi lakói­nak többsége a termelőszövetke­zetekben, az erdészetben és a szö­vetkezeti közös vállalatnál dolgo­zik, de számosán bejárnak a nagyközség üzemeibe. E tekintet­ben a legelőnyösebb helyzetben a kiserdeiek vannak, hiszen a ta­nyacsoport a főútvonal mentén helyezkedik el. A Kéleshalmával közös jánoshalmi nagyközségi ta­nács anyagi lehetőségeihez mérten igyekszik támogatni a tanyán élő­ket, akiit az otthonukat övező ker­tekben szőlőt,- gyümölcsöt és zöldségféléket termesztenek. Já­noshalma, Mélykút, Kisszállás., Tompa az ország egyik legjelentő­sebb pritaminpaprika-termesztő körzete, s a kényes kerti növények ápolásában főként a kiskertek mű­velői jeleskednek. Jánoshalma-Kiserdőn eddig 150 lakásba jutott el a villanyfény, s harmincöt tanya villamosítása kezdődött el, az érdekelt lakosság hozzájárulásával, valamint me­gyei támogatássá.!. Ugyanitt az üz­lethálózatot. a jánoshalmi áfész gyarapította. A külterületen élő, ezer jánoshalmi lakos a helyi áfész-üzletben általában megvá­sárolhatja a naponta szükséges cikkeket, kivétel Gyékényes és Hergyevica. E két tanyaközpont* ban hiányzik a kereskedelmi léte­sítmény. Ahol a külterületi posta- szekrényeket felszerelték, a ta­nyán lakók rendszeresen hozzá­juthatnak a sajtótermékekhez, s az egyéb postai küldeményekhez. Sajnos, nem mindegyik külső te­lepülés van ilyen szerencsés hely­zetben, mert a jánoshalmi posta- hivatalnak sincs eléglcezbesítője. Jánoshalmán — mint a megyé­ben ngisutt is — a körzetesített és elnéptelenedett tanyai iskolákat általában a mezőgazdasági szövet­kezetek vették gondjaikba. Klu­bot, üzemi konyhát nyitottak ben­nük. Jánoshalmán a tanyai kul­turális létesítmények közül a kis­erdei a leglátogatottabb, amelyet a Haladás Tsz alakított át ifjú­sági klubbá. Könyvtár, televízió, lemezjátszó teremt szórakozási lehetőséget, emellett kiállítást is rendeznek a helyiségben. A Hala­dás Tsz Kilián György KISZ- alapszervezete a kiserdei klubban mutatta be az Alkotó ifjúság pá­lyázatra érkezett kézimunkákat, dísztárgyakat, használati eszkö­zöket. Népeseié a discoestek, ami­kor ötven-hatvanan is szóra­koznak a szövetkezet fiataljai az ízlésesen berendezett tanyai klub­ban. K. A. • Részlet az Alkotó Ifjúság pályázatra beküldött kézimunkákból, dísztárgyakból. Szili Antal és Mészáros Ferenc szövetkezeti dolgozók megtekintik a kiállítást. (Straszer András felvétele) EMLÉKPÉNZEK A Német Demokratikus Köz­társaságban 1966 óta bocsátanak ki pénzemlékérméket. Az Állami Bank által forgalomba hozott el­ső érmék között szerepelt a ne­ves építész és festő,' Karl-Fried­rich Schinkel halálának ISO. év­fordulójára, 1966-ban kiadott tiz- márkás érme, majd ezt követte a Küthe Kollwitz grafikus és szob­rász születésének 100. évforduló­jára 1967-ben kibocsátott emlék­érme. Pénzérme őrzi Leibnitz, a filozófus, Karl Liebknecht és Ro­sa Luxemburg, a német és nem­zetközi munkásmozgalom veze­tőinek emlékét is. Legutóbb a közös szovjet—NDK űrutazásról készült művészi érme. (BUDA- PRESS — PANORAMA) CJfáfhír: „A Kecskeméti Mezfigazdaságl Szaknunkás- képzfi Intézet egyik tanulója, a harmadéves Szálkái Lász­ló a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos dóntöjén — a növénytermesztő szakmában — első helyezést ért el. Az ötvenéves Jubileumára készülő Intézmény tanulói kis ünnepségen köszöntötték n szakmunkássá előlépett diáktársukat...” Szálkái Lászlót az egyik tanára, Kecskeméti Já­nos így jellemzi: Mintaszerű diák, akit elsősorban az igyekezet és a szerénység jellemez. A verseny után is az volt az első dolga, hogy nekünk, a tanárainak kö­szönetét mondjon. Őszintén szólva jólesett, hogy nem feledkezett meg rólunk. De általában: soha nem feledkezik meg semmiről és mindig lehet rá számítani. Régebbi anyagrészek visszakérdezésekor gyakran előfordul, hogy valamire nem emlékszik az osztály, s ilyenkor általában hozzá fordulok. 0 felcsapja egy kicsit a fejét, nézi a mennyezetet egy darabig, és már mondja is a helyes választ. De nemcsak a tananyagban — a szakirodalomban is roppant tájékozott. Néha még engem is zavarba hoz, amikor megkérdezi: Tanár bácsi, ezt tetszett olvasni? Jellemző, hogy nemrégiben, amikor az egyik háziversenyen nyújtott teljesítményéért egy több mint száz forintba kerülő lexikonnal akartuk jutalmazni, kiderült, hogy azt már megvette ko­rábban, a zsebpénzéből. És amit én a legdicséren- dőbbnek tartok: nemcsak az elméleti dolgok érdek­lik — a gyakorlat talán még erősebb oldala. A munkában nem válogat soha. Néhány nappal ez­előtt egy szegfűcsokor összeállítása volt a feladat, ami a fiúknak bizony nem nagyon tetszett, mond­ván, hogy minek kell azzal kínlódni, amikor úgy­sem fognak soha virágüzletben dolgozni. Egyedül a Szálkái Laci látott szó nélkül munkához. □ □ □ Szálkái László olyan ember, amilyennek a dísz­növénytermesztőt — a kertészt — általában el­képzeljük: csendes szavú, megállást nem ismerő, az apróságokra is odafigyelő ember, akinek vérében van a másokkal való törődés, a gondoskodás. Ügy tűnhet, hogy ezzel kész is a portré, hiszen amit Kecskeméti János elmondott, az minden lényeges momentumot tartalmaz — mit lehet még hozzá­tenni ehhez? Természetesen nagyon sok mindent, legfeljebb érdektelennek bizonyulna, hiszen a legfontosabba­kat valóban tudjuk már erről a fiatalemberről. Legfeljebb azt fedi még homály, hogy vajon ho­gyan vált ilyenné? A vele való találkozáskor erre igyekeztem fényt deríteni... □ □ □ — Látom, jól megizzadt a munkában — mondom, szinte a köszönés helyett — Az édesapját látta már így? A munkában elfáradva? — Egyszer bevitt engem is a nyomdába, ahol mint raktáros dolgozik. Éppen nagy volt a haj­tás. targoncás pedigunem .«olt,j»ert .előzőleg, fősz.-, szül lett Apám pattant az egyik masina nyergébe, ő vitte be az épületbe a hatalmas ládákat Emlé­kezetem szerint akkor ő is leizzadt, alaposan. Egyébként otthon is mindig tesz-vesz a ház kö­rül: vannak galambjai, ny.ulai, vagy harminc méh­családja, amelyeknek ő készít kaptárát, keretet, mindent. Később kiderült hogy a mezőgazdasági munka, közelebbről pedig a növények iránti vonzalma még­sem egészen otthoni eredetű. — A szüleim itt laknak Kecskeméten, de óvo­dás koromtól jártam ki a nagyapámhoz is, Matkó- pusztára. Ok még igazi parasztok voltak: lóval, te­hénnel, sok disznóval és nagy gyümölcsössel. Leg­szívesebben a fák között töltöttem a* időt. Nagyon szerettem szüretelni a szőlőt, szedni a szilvát, a barackot az almát. Hogy a „szakértelem” milyen fokán, azt most utólag, néhány kérdéssel próbálom tisztázni. Szak­szerű előadást tart az álmaszedésről. Megtudom például, hogy az almát nem szakítják: alulról kis­sé megemelik, majd egy gyöngéd csavarással vá­• Szálkái László, mánk* közben. lasztják el a kocsányi az ágtól. Sok egyéb mellett azért is, hogy ne szakadjon le annyi rügy, hogy a fa bő termést adjon a következő évben is. — Ezt ki magyarázta el magának? — A nagyapám. — Mire tanította még? — Nagyon haragudott érte, ha almát ettünk, és a csutkáját néhány harapás után — tehát csak félig lerágva — eldobtuk. Azt mondta, valaki na­gyon megdolgozott ezért a gyümölcsért... — Dolgozott már úgy, mint a felnőttek? Pén­zért tehát? — Igen. Még általános iskolás voltam, amikor a nyári szünetben felvettek idénymunkásnak a kon­zervgyárba. Zöldborsót és egyéb, üveges konzervet raktunk nagy kartondobozokba. Teljesítményben dolgoztunk és átlagosan ezerötszáz forintot keres­tem. — Mindig dísznövénytermesztőnek készült? — Nem. Először szobafestő szerettem volna len­ni, mert azt hallottam mindenkitől, hogy az egy borravalós szakma, amelyikkel annyit keres az ember, amennyit nem szégyell. Csak azután az édesapám lebeszélt róla. Azt mondta, sokat kell 19ÍE&KÚ9«, egy szobafestőnek, és hogy tisztességes ember ném építheti ‘ a jövőjét borravalóra, ö ja­>hogy legyek ■■'inkább dísznövénytermesztő. Ez nekem is megtetszett, mert a növényeket min­dig szerettem. Otthon is ültettem babot, öntözget- tem, karóztam. Nem sokat termett, mégis jó érzés volt nézegetni, hogy miként nő. miként gyarapszik amit én gondoztam ... □ □ □ Hosszan beszélgetünk még. Beszámol a verseny lefolyásáról, sorolja az ott kapott kérdéseket és ismerteti a rá adott válaszokat. Ph-értékekről be­szél, latin 'kifejezéseket sorol. Hírneves szakem­berekre hivatkozik és idézi őket. Aztán azt mond­ja: semmiképpen nem szeretne irodában dolgozni, az életét csak kint a földön, a növények között tudja elképzelni. Nézem a tizenhét esztendős fiút, hallgatom a csöndes, de határozott szavait. Azután még egyszer gratulálok neki a szép sikerhez — s rajta ke­resztül a tanárjainak is, az édesapjának is, a nagy­papájának is. Mert a siker mögött az ő láthatatlan teljesítményük is ott húzódik — szinte lehetetlen nem észrevenni. Káposztái János Elektrotechnikai ki mit tud A KISZ megyei bizottsága, a Magyar Elektrotechnikai Egyesü­let helyi csoportja és a Petőfi Né­pe szerkesztősége által indított elektrotechnikai Ki mit tud vetél­kedő öt fordulóját közöltük eddig lapunkban. Mint ismeretes, a nyil­vános döntő 1979. június 2-án dél­előtt 10 órakor lesz Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központ színháztermében. Az alábbiakban közöljük a 4. forduló megfejtéseit. 1. Villanyborotvát. 2. Védekezés az „áramütés” el­len; 65 V, ill. 42 V; ill. 5 mp, ill. 2 mp. 3. 7,5 perc. 4. Edison, 1879. 5. 1942. Fermi (első ipari alkal­mazás a Szovjetunióban 1954.). A negyedik fordulóban könyv- jutalmat nyertek: Paksi Dénes., Kronauer László, Ponyeczky Gé­za, Hajdú Károly, Lajkó Flórián, Vincze Zoltán, Nyúl József, Be- ke József, Hegedűs László, Czin- kóczi József. Az 5. forduló megfejtéseit, a könyvjutalomban részesülőket, valamint a döntőbe jutottak név­sorát lapunk 1979. május 26ú számában közöljük. A vetélkedő befejezése nyilvános lesz, vendé­geket, szurkolókat szívesen foga­dunk. A nézők is bekapcsolódhat­nak a vetélkedőbe, részükre to­vábbi száz értékes könyvjutalmat osztunk szét. A döntőbe jutottak külön meghívót kapnak. A hajózás fejlődése A második világháború után Lengyelország visszakapta tenge­ri területeit, így tengerpartja az akkori 140 kilométerről 694 kilo­méterre nőtt. A tengerhajózás előtt tehát új, nagy távlatok nyíl­tak meg. Eltüntették a háborús károk nyomait, megkezdték a tengeri kikötők bővítését, korsze­rűsítését, a hajóállomány gyarapí­tását. Az ötvenes évek elején már 52 lengyel hajó járt a tengeren, 16 ezer utast és 2,5 millió tonna árut szállított. 1960-ig 138-ra nőtt a hajók száma, 6 millió tonnára a szállított áru mennyisége. A legközelebbi múlt adatai ennél is jóval nagyobb fejlődésről adnak számot: 1976-ban már 320 tenger­járó hajó szállított 253 ezer utast és 35,5 millió tonna árut. A tengeri kikötők — Gdansk, Gdynia, Szczecin és Swinoujscie — átrakóképessége az elmúlt öt­éves tervidőszakban meghaladta a 22 millió tonnát. A szczecini a Keleti-tenger legnagyobb kikötő­jévé fejlődött. Lengyel kereskedelmi hajók 40 állandó útvonalon közlekednek, érintve Európa, a Földközi-ten­ger, a Közel- és a Távol-Kelet, Afrika, Észak- és Dél-Amerika legfontosabb kikötőit. A halászflotta nagyságát te­kintve a Szovjetunió, Japán, Spa­nyolország és az USA után az ötödik helyen áll Lengyelország. (BUDAPRESS — 1NTERPRESS) Molnár Zoltán: A VERESÉG (22) A természetes lökések, úgy lát­szott, meg is szűntek. Az iménti ijedség talán egészen meg is sza­kította a megindult vajúdást. András még sohasem gondolko­zott ezen, nem is képzelte el, hogy milyen lehet egy szülés. Most mégis mindent meg kellett értenie. S megértette, hogy egy asszony akarata, az ő asszonyának az akarata küzd most itt az ágyon, szinte már a természet ereje el­len is. A megbénult izmokat, melyeket a félelem sokkja er- nyesztett tehetetlenné, most az ezen a félelmen felül kerekedő tudatos akarat, szenvedélyes, dü­hös elszántság kergeti új mun­kára. András felfogta ezt. Ügy érezte, hogy valami olyas­mi megy végbe ebben az előtte reszkető, hánykódó testben, mint... mintha egy demoralizált, riadtan megfutó sereget parancs­nokai új rohamra kergetnének. S mert jól tudta, hogy milyen ke­vés reménye van a sikerre aa ilyen rohamoknak, megértette, mekkora küzdelmet vívhat itt ez a fiatai test és lélek. £s András maga is, mintha csak átadhatná a maga erejét, fe­szülő izmokkal, vibráló idegekkel állt az ágy fejénél!... Ot is el­öntötte a verejték... ő is lázban volt... ő is kitépte magát a vi­lágból, hogy egyetlen ügynek, egy születendő élet világrahozásának rendelje alá minden figyelmét és akaratát. S tudta közben, tudta, persze, hogy ha őneki ilyen nehéz, ha ő is így kínlódik, milyen lehet az Aranka kínja, mennyire más, s mennyire, ó végül is mennyire felfoghatatlan... Önkéntelenül ráhajolt Aranka görcsös ujjaira ... látva erőlkö­déstől eltorzult arcát, csatakos haját, a párnáján terjedő veríték- foltokat ... rányomta ajkát ezek­re az erőlködéstől fehérre feszülő ujjakra, akárha" a világ vala­mennyi, gyermeket szülő asszo­nyának a kezét csókolná meg... Sírt is talán? Mintha könnyei hullottak volna a párnára, r, A puskaropogás, ágyúlövések, a közelebb-közelebb hallatszó Ideges gépfegyverkattogás-soro- zatok' csak egy láthatatlan bur­kon át értek el hozzá, tompán, már alig felfoghatóan, szinte már értelmük nélkül, a tudatára való közvetlen hatás nélkül. Aztán valami volt, amit eddig nem tapasztalt. Próbált figyelni, de mintha megszakadt volna minden össze­köttetés, érzékszerveinek észlele­tei sehogyan sem jutottak el a tudatáig. 32. Próbálta kiszakítani magát eb­ből a félájult állapotából, a sze­mét húzta össze, orrával szippan­totta be a mindenen felülkereke­dd csípős verejtékszagot, s csak amikor tudata már sorra-rendre mindent visszautasított, akkor fogta végre fel, hogy az a vala­mi: hang. S akkor rögtön úgy érezte, hogy ez a különös hang súrolva, feszegetve kínozza, sa­nyargatja a dobhártyáját. Nem is sírás volt, nem is nyögés, nyöször­gés, ami Aranka torkán így kieről­ködött, hanem valami távoli far- knsüvöltéshez hasonló, makacs, fáradhatatlan, kínok kikínlódta hang. S András úgy érezte, hogy ez az, amit már nem lehet elviselni. De el kellett. Hiszen őneki kellett kifeszítenie puszta létei jelenléte vékony vé­dőfüggönyét a fegyverropogásos világ és a kis parasztszoba em­beri kínjai közé. ö, a pillanato­kat gyötrelmek duzzasztották, az idő megsűrűsödött. S egyszer meglátott valami fe­ketét, kis, gömbölyű feketét, ahogy lassan nyomul előre... Annyira nem volt felkészülve a látványra, hogy nem is fogta fel rögtön... Ez volna? Hát így nyomakodik a világra az anya testéből a gyermek? Ez egy gyer- "mekfej, az ő gyermekének a feje? Nem is tudta, hogy mit várt, talán valami misztikusabbat, a csodát, amiért minden történik. Mert hiszen várta, mióta várta, s most mégis olyan váratlanul érte, hogy mire rémülten felfogta, meg­értette. már nem is látta, mert a bába ráhajolt, mind a két kezé­vel dolgozott; hiszen a bába nem volt elkábulva, a bába nem érzett rettenetét, ő nem feszítette izmait tárgytalanul a semmibe, nem sírt... nem. a bába a munkáját végezte, dolgozott, megfontolt, ha­tározott mozdulatokkal. Hüvelyk­ujja ügyes fordulatával feltépte a burkot; már ott volt a paraszt­asszony is, valamit nyújtott neki, talán ollót, olló csattanhatott ilyen tompán, röviden, határozottan. Nem tudott, de nem is próbált összefüggéseket találni a látottak és meglevő fogalmai között. Bu­rok. köldökzsinór... Nem is látta a köldökzsinórt. A méhlepényt sem látta. Azt vette csak észre, hogy Aranka szorítása enged, hogy elernyed. Most engedte-e ki ujjaiból az erőt. vagy már előbb? S nem tudta, hogy fogja-e hát most ő meg Aranka elernyedt ke­zét. vagy jaj, mit csináljon? A bába pofozta a gyereket. András megrémült. Csak nincs tán valami baj? fliszen mi min­den történhetett ezzel a szegény poronttyal ilyen rettenetes kínok, ilyen kínzó szorítások, erőlködé­sek közepette? Olyan rémületet érzett, mint ta­lán soha életében. Élőbb csak megfoghatatlan, állati rémületet; de azután mái; az apa. rémületét, hogy van-e hát gyereke? S végül a legnagyobb rémületet, hogy mi lenne Arankával, hogyan viselné el Aranka, ha a gyerek, akit a vi­lágra hozott, nem élne? De a gyerek felsírt. Egyik la­vórból a másikba emelte a bába az asztalon. Igen, sírt. Keserve­sen; előbb csak panaszos miáko- lássál, mint egy kismacska, de aztán hangosabban. Semmi mást nem is lehetett hallani, csak ezt a sírást. — Fiú!... Fiú! Mondta a bába többször is. de András ebből még nem értette. Csak azt értette, hogy él. Külön oda kellett menni hozzá. A bába megfogta az inge gallér­ját, megrázta: — Fia van. érti?! — Értem — szólalt meg akkor báván. Ügy érezte, hogy egy ki­csit hülye mosollyal elmosolyo­dik. — Na jó. ha érti. Hát akkor most már húzódjon, jó. valamivel küljebb! — Anyásán a lapockájá­ra paskolt, mint egy gyereknek, és kituszkolta a konyhába. Leült ott csendesen, s csak né­zett maga elé. A jövésmenés fa­zékkal, lavórral, törülközővel még nem szűnt meg körülötte. Csak őt már ebből" valahogy kikapcsol­ták. A parasztasszony is úgy szólt hozzá, mellette elmentében vagy két szót — fel sem fogta, mit —, valami olyan részvétfélével, mint­ha sajnálni kellene őt azért, amit az imént végigszenvedett. Ami nem férfinak való ... Hát nem. Az maradt még meg benne .leg­inkább, ahogy a fiú, a kis fekete fejével, kezd kinyomakodni az anyjából... Meg persze az Aran­ka szorítása a csuklóján. Meg is nézte a csuklóját. Akár­ha kötélen csüngött volna; vagy ló farkához kötve húzták volna egy darabig. Bár némely helyen egészen világosan, félreismerhe­tetlenül vésődött bele a véres kö­römnyom. Hát melletted voltam, Aranka, veled voltam, segítettem. Egyszer tányért, kanalat tettek elé. Meg is fogta a kanalat, mert rászóltak, de csak tartotta a ke­zében. bámult, s nem mártotta bele az ételbe. j£özben újra hallotta a lövöl­dözést. Igen. amolyan lövöldözés volt ez, nem szabályos ütközet. Minden irányból, összevissza le- hetett_hallani lövéseket, sorosato­kat, dördüléseket. Egyszer egy szekér is elnyikor- gott a ház előtt az utcán. Lassan ment, talán óvatosságból, bizo­nyára sebesülteket vihetett. Ahogy ezt elképzelte, hogy sebesülteket nyöszörögtet itt kint az utcán a szekér, önkéntelenül tápászkodni kezdett. Hanem az asszony éppen kijött a szobából, fogta, s vissza­nyomta a székre. — Egyen hát! Miért nem eszik? — Azt hiszem, visszajön a ba­rátom. — Ezt mondta, s csak ké­sőbb jött rá, hogy nem arra vá­laszolt. amit kérdeztek. (Folytatása következik.) Külterületi hétköznapok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom