Petőfi Népe, 1979. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-01 / 77. szám

4 • PETŐFI NÉPÉ

1979. április 1.

Ordas - napfényben

A Duna kék szalagján innen, Patajon túl egy közúti jelzőtábla fehérét ragyogtatja a kora tavaszi verőfény. Itt kezdődik a kisközség, Ordas, útunk célja Csak az előttünk haladó autóbuszt kellett követnünk és máris ott a központ.

A tanácsháza egyik szobájában Szabó Miklósné, az ordasi öregek napközi otthonának vezetője és Répási Györgyné adminisztrátor egy óriási aktahalmaz fölött vitatkozik éppen. Szívesen mesélnek — egy kis kikapcsolódásként — a község életéről, lakóiról.

i >

— Pontosan 674-en élünk Ordason, bár nemsoká többen leszünk — teszi simítva kezét a kismamaruha erősen domborodó részére Répásiné. Két-három éve megszűnt az elvándorlás a községből. Az uszódi Egyetértés Termelőszövetkezet, az ÁFOR-töltőállomás ugyanis valamit pótolt a hiányzó munkaalkalmakból.

— Kalocsára, Dunaújvárosba, Festre most is járnak dolgozni. Leginkább a középkorúak, akik körülbelül százan ingáznak. A gyermekeinek, 25—28 óvodásunknak viszont olyan helyük van, hogy a környéken ez a legszebb, legjobb. De itt a tanácselnökünk! Bemutatom Acs Istvánt, Ordas tanácselnökét.

A gumicsizmás, magas ember mentegetőzik:

— Most jöttem be a határból, ugyanis az uszódi Egyetértés Tsz ordasi üzemegységvezetője vagyok. Nálunk társadalmi megbízatás a tanácselnöki funkció. Hogy tetszik a községünk?

— A tanácsházára jöttünk először, de az ABC-áruházat. a nagyon takaros .családi otthonokat azért megfigyeltük.

— Igen, az ABC. Tavaly április

4-én adták át, a Kalocsa és Vidéke ÁFÉSZ működteti. Sokat lendített a község ellátásán. Korábban egy régi épületben volt egy vegyesboltunk. Az új üzletre nincs panasz, naponta érkezik a friss kenyér, a tej. A húst hetente, a tartós fogyasztási cikkeket meg kívánságra rendeli meg a bolt vezetője. Ne vegyék dicsekvésnek, de hadd mondjak égy pár- számot. Az utóbbi években felépült 12 családi ház. Olyan ka- lákás módszerrel segítették egy• Itt kezdődik a község.

JÓ A CSENGŐ, DE NEM MINDEN...

Ö

tletes

r

mást az építők, többségében fiatalok. Sok a házfelújátás. Az otthonok nyolcvan százalékában van fürdőszoba, mindenütt villany. Televízióantennát szinte valamennyi házon láthatnak. Rádiót, háztartási gépeket szintén mindenütt találhatnak. Ha jól emlékszem, 1973-ban még 14 gépkocsit számoltunk a községben, ma már több, mint ötven van, nem is beszélve a motorokról.

Itt az ifjúsági klub, disco minden héten. Tevékeny a KISZ- szervezetünk. Olyan utcánk nincs már, amelyben legalább téglajárda ne lenne. Persze most már betonúton is járhat itt-ott a község népe. "Különben nézzék meg, mi mindenünk van — bocsát utunkra Ács István.

Nem kell messzire mennünk. A tanácsháza épületének másik szárnyában készül az ebéd. A konyhán hatvan személyre főznek, a napközi otthon lakóinak, az óvodás és az iskolás gyermekeknek. Épp egy kis csapat harmadikos fiú, lány zsivalyog a terített asztal mellett. „Én ötöst kaptam, te meg kettest...” Erre ugyan mit válaszolhat a mokány kis emberke, jól megcibálja társnője copfját. Amikor megérkezik a gőzölgő levesestál, elcsitulnak a kedélyek.

— Menjünk be az otthonba — invitál Szabó Miklósné. — Még ebéd előtt vagyunk mi is.

A tágas szobában halk mesé- lés, újságzizegés, az asszonyok kezében pedig hímzőtű villog.

— Kinek hímezik a szép térítőkét?

— Hát a lányomnak, az unokáknak, meg néha eladunk belőle. Nem tudja, hol lehetne szebb színű, barna fonalat kapni? Ez olyan sötét, hogy nem mutat szépen ezen a hímzésen.

— Mit csinálnak itt egész nap? — A napközi otthon legidősebb lakóját, a 86 éves Bogdán Lipó- tot faggatom.

— Sok újság jár ide, a Szabad Föld, a Ludas Matyi, a Népszabadság, azokat olvasgatom legszívesebben. Ha eszünkbe jut, elővesszük a társasjátékot, vagy a kártyát. Reggel 9-től délután

4-ig jól eltelik az idő. Meg nem mindig vagyok itt. telente egy hónapot löltök a gyerekeknél. Van erről is mit mesélni.

Indulunk tovább. Kísérőnk. Kovács Lajos, a téesz raktárosa, a tanácsi végrehajtó bizottság tagja:

— Elmegyünk a téesz műanyag- részlegébe. Ott főleg asszonyok dolgoznak.

— Mióta él Ordason?

— Én itt születtem, sohasem akartam elmenni innen. Kezdettől a téeszben dolgozom. Van egy hétéves fiam, azt mondja, ő bizony szakács lesz. Nagyon szereti a hasát. Nehezen kezdtük mi is. Albérletben laktunk, aztán vettünk egy olcsóbb házat, és most már a fürdőszobánk is megvan. .Ja — mutat kifelé a kocsi ablakán — nézzék, csak ezek az új házaink. Alig néhány év alatt készültek. A sor végén, látják, még most is ott az építőanyag.

De most már irány a műanyagosok.

— Varga Gábor vagyok, a műanyagrészleg vezetője. Nem vagyunk túl sokan itt, de tavaly mégis 8 és fél millió forint termelési értéket hoztunk össze. A huszonkét itt dolgozóból csak öt férfi. A legtöbb nőnek kicsi gyerekei vannak, számukra más beosztású műszakot alakítottunk ki. Mit csinálunk itt? Műanyag alkatrészeket a Keriparnak. a Fémmunkásnak. Azon a gépen olyan asszony dolgozik, aki kalocsai munkahelyéről jött vissza, haza.

— Igaz — mondja Peksi Lajos- né —, másfél éve váltam meg a kalocsai EKA-tól. így többet lehetek a lányaimmal, Emesével és Hajnalkával. Teljesítménybérben, állandó délelőttös műszakban dolgozom. A pénzem megvan, és utaznom sem kell. Jobb így! Van négy kismamánk GYES-en. ők is visszajönnek ide. Mi ez, amit most csinálok? Előszobafogas műanyag horogja, hopp most is kész egy. látja, ilyen! A másik teremben szétszedik, lesorjázzák, aztán indulhat útjára valamelyik új ház előszobájába.

Indulunk mi is, igaz, nem az elószobafogas útját kísérjük végig. hanem a falu közepén kígyózó betonúton haladó távolsági autóbuszt. Ahogy nézzük a jármű ablakán kitekintő arcokat, most már tudjuk, úgy gondolják: jobb így... jobb ide, haza, visz- sza jönni.

Gál Eszter

• Naponta kenyér, tej. hetente egyszer hús, tehát nincs panasz.

• Virág és újság az asztalon az öregek napközi otthonában.

riasztó- csengőt konstruált a megyebeli ZÖLDÉRT

Vállalat egyik lakatosa. Villamos árammal, vagy elemmel egyaránt működik. Közelítésre, zajra, hangra és neszre azonnal jelez. A vállalat igazgatója úgy döntött. újításként elfogadja és a főbb pénztárak védelmét megerősítik vele.

Jó jel. biztató tény. hogy egy szakmunkásnak ilyen 'megoldásra is van gondja. Hiszen annak a vállalatnak, amelynek éves áruforgalma egymilliárd -százmillió forint, jól jön minden közhasznú kezdeményezés, javaslat és leleményesség, amely a mintegy másfél ezres kollektívát eggyé kovácsolhatja a társadalmi tulajdon védelmében.

A vállalat vagyoni helyzetéről, valamint az ezzel kapcsolatos észrevételekről és a jövőbeni teendőkről beszélgettünk Nagu Lajos ellenőrzési osztályvezetővel.

— Forgalmazás és felelősség. Hol tartanak jelenleg?

— „Házunk tája” nagy, az egész megyére kiterjedő. A több mint egymilliárdos forgalmunknak köszönhetően tavaly 27 millió forint nyereséget könyvelhettünk el. Most úgy állunk, hogy minden 100 forintból 77-et költünk áruvásárlásra. Eme tevékenységünkben. illetve a hazai ellátás és a külhoni kötelezettségeink teljesítésében nagy értékű eszközállomány — a többi között 149 millió forinttal felérő göngyölegkészlet — segít bennünket. Sok tápot és takarmány- félét is veszünk és értékesítünk, emellett pedig számottevő a raktárgazdálkodásunk. Amíg nincs új termés, addig sem tétlenkedünk; nyomdai papírt, kaucsu- kot és több más vegyipari terméket fogadunk és tárolunk külkereskedelmi vállalatok megbízásából. Mindezért felelősséggel tartozunk. Külön-külön és egészében véve is. mind az 1450 dolgozónk.

— Szívesen látott ember-e a vállalati ellenőr a ZÖLDÉRT telepein. kirendeltségein?

— Hatan vagyunk ellenőrök. Feladatunk a gazdagági elemző munka, a hibák feltárása, valamint a megelőzés és a segítés elsősorban. Nem lesipuskásai vagyunk a vállalatnak, nem vaktában. nem „arc nélkül” veszünk célba egy-egy visszásságot, kirívó jelenséget. Tapasztalatainkról az érintett egységvezetőket 8 napon belül mindig írásban tájékoztatjuk. A belső ellenőrzés vállalatunk életében elfoglalja a szerepének megfelelő helyet, és ma már nem szükséges senkinek se magyarázni, hogy aki netán gáncsolná munkánkat és megpróbálna bennünket félrevezetni, az korántsem szabálysértést, hanem bűncselekményt követne el. Negatívumként értékelem viszont annak 'a vezetőnek a magatartását. aki rossz néven veszi, megsértődik érte. ha egy konkrét ügy kapcsán az illető dolgozót is tárgyilagosan meghallgatjuk.

— Kiskereskedelmi hálózatunkkal a lakosság nap mint nap kapcsolatba kerül. Azt is mondhatom, üzletpolitikánk itt, a nyilvánosság előtt vizsgázik jól vagy rosz- szul, attól függően, hogy eladóink, boltvezetőink naennyire nőtA vállalati belső ellenőrzésről

tek fel a kor követelményeihez. Az elmúlt évbea 903 leltárt tartottunk a megyében, és 121 alkalommal észleltünk kisebb-na- gyobb leltárhiányt. Ez utóbbiak felében 5000 forint alatti értékkel nem tudtak elszámolni. Az Állami Kereskedelmi Felügyedő- séggel folytatott 18 ezer próba- vásárlás tapasztalataiból azt szűrtük le, hogy az esetek 16 százalékában megkárosították — becsapták — a vevőket. Volt, ahol a paprikát darabra és kilóra is mérték egyazon időben, holott ezt nem szabad; yolt, ahol kétféle árral „lavíroztak”; másutt a kávénál fogott vastagon a ceru- • za; s előfordult, hogy egyes zöldség-, gyümölcseladók nem egyértelműen tüntették fel az áraikat. A visszaélések nyomán 47 fegyelmi, 18 megrovásos és 6 elbocsájtó határozatot hoztunk.

— Mi a teendő a kirendeltségeken, a felvásárló és feldolgozó telepeken?

— A társadalmi tulajdon védelmének rengeteg módja, azt is mondhatnám, igen sok kiaknázatlan lehetősége van — folytatta. — A legfontosabb. hogy mindannyiunk szeme nyitva legyen a vállalati vagyon védelmét illetően. Ha például Kiskunfélegyházán éberebb a portás, egy kocsikísérő nem vihetett volna haza magával két zsák mákot! Igaz, azon kívül, hogy a mák nála éjszakázott, egyéb baj nem esett, mert reggel már mentek érte ... Kecskeméten azonban. egy másik alkalommal, még a portáig sem juthatott el egy ládaloüvaj; a göngyölegraktáros idejében lefülelte.

— Apropó, göngyöleg! Megközelítőleg 150 millió forint értékű belőle a készletünk. S bizony a zsák- és ládaféle gyúlékony, törékeny. Aki ezzel bánik. nem mindegy, hogyan gazdálkodik vele. hogyan óvja az épségét a 40—60. de olykor 240 forint, sőt, még ennél is nagyobb értéket képviselő ládáknak, fatartályoknak. Ha eldől a hanyagul ösz- szerakott ládarakás, ha némely helyen szerteszét hagyják az üres göngyöleget, és gépkocsi. vagy zetor roncsolja kerekeivel — máris károsodik a társadalmi tulajdon, ezzel is szegényebbek leszünk !

— Több tízmillió forintot ér a feldolgozó gépparkunk — magyarázta. — Kéressük, kutatjuk a módját, hogyan lehetne még inkább hasznosítani ezt a drága pénzen vett FMC-gépsort, amely a nyári szezonban mindössze 200 órán át működik, az év többi 8000 órájában pedig csak kerülgetjük.

— Nem mindig egyszerű, nem mindig annyira kézenfekvő egy vállalat életében meghatározni, rangsorolni a vagyonvédelem feladatait. Mert van sok fontos és még fontosabb teendő, de a legfontosabb — úgy véljük —, hogy a portástól, a vagyonőrtől, a gyümölcsválogatótól a vezetőkig. mindenki mindennap tegyen érte komolyan, felelősen. Fiz, természetesen, minden vállalatra nézve egyaránt étvényes.

— Köszönjük a beszélgetést.

Kohl Antal

ZElíl MIKLÓS:

II KEZDET

Egy életút dokumentumai

(6.) Aztán kazánkovácsképzősnek küldtek, hathónapos tanfolyamra, de három-négy hónap múlva otthagytam, mert ahhoz gyenge voltam. Mentem vissza az építkezésre, de Béla akkorra már elkerült onnan villanyszerelő-tanulónak Angyalföldre. Szöszit se láttam sehol. Három-négy hónap nagy idő volt abban az időben.

Udvarolgatni próbáltam. de nem nagy sikerrel, két vetélytár- sam is volt, hol az egyik, hol a másik győzött, én ritkán. Inkább a munkába öltem az erőmet. Nagy örömmel dolgoztam, olyan jó érzés volt a festés végén körülnézni egy-egy új lakásban: ezt én is csináltam. Elképzeltem, azok mennyire fognak örülni, akik majd beköltöznek. Minden új volt, friss festékszag áradt a szobákban. konyában. Arra sose gondoltam hogy magamnak is kéne festeni egyet! Dolgoztam 1952. augusztusáig, akkor meghallottam, hogy lehet jelentkezni tisz- tiiskolára.

Nosza, gondoltam, itt a lehetőség' Én is tanulhatok. A Vasvári Pál repülős tisztire jelentkeztem.

Nagy hátránnyal indultam. Cselédkedés közben nem lehetett nekem könyvem, de ha találtam csak egy darab papírt is, amin - betű volt, elolvastam. Mindent. Meg is kaptam a behívót, jól sikerült a felvételim. Megfeleltem a politikai, számtani, irodalmi, történelmi vizsgán, pedig csak négy elemivel pályáztam meg az iskolát. De az orvosi vizsgálatod nem feleltem meg az alacsony vérnyomásom miatt. Pedig szédülni se szédültem. Beültettek egy székbe, megforgatták alaposan. és utána mindenfélét mérics- , kellek, sajnos, a vérnyomásom alacsony volt.

Átirányítottak a Kossuth Akadémiára, tüzértisztnek.

Naiv voltam nagyon, nem tudtam, mivel jár egy tisztiiskola. Az lebegett a szemem előtt, hogy tanulhatok végre. Mikor beiskoláztak, odamentem a főhadnagyhoz:

— Főhadnagy elvtárs, tessék mondani, ha elvégeztük az iskolát, azonnal le is szerelünk?

Persze, hogy kinevettek.

Négy elemimmel elég jó előmenetelt tanúsítottam. Nehéz volt pedig. A legtöbb hallgatónak érettségije volt, de legalább nyolc általánosa. Alig tudtam szorozni, osztani, kivonni, és egyből a logaritmus világába csöppentem, Sinus, cosinus, cotangens karakterisztika — idegenül hangzott mind. A szabad időmben is mindig ■» tanultam. Harminc méter hosszú teremben volt a mi tanulónk. Abban jártam föl-atá, kezemben a könyv, kilencven méter alatt kellett elolvasnom egy oldalt, azután leültem és leírtam, hogy mit olvastam. Aztán a következő oldal, újra háromszor végigjártam a termet — télen, nyáron nyitott ablaknál, akkor még nem dohányoztam, mire befejeztem a tanulást, olyan volt, mintha egy nagy gyalogtúráról érkeztem volna meg. Néha kiszámoltam, előfordult, hogy nyolc-tíz kilométert is megtettem egy délután és este. Vagy éppen kora hajnalban.

Hallatlan akarattal, lelkesedéssel elértem, hogy félévi átlagom

3,5 lett. Nagy fegyvertény volt ez tőlem. Roppant hátrányt kellett behoznom, hogy egy vonalban mai adhassak a nálam magasabb végzettségűekkel. Sikerült, s erre nemcsak akkor voltam büszke, ma is az vagyok.

Az első év végén is jól vizsgáztam, pedig akkor sokat emeltek a tanulmányi szinten. Vizsgák után rémülten tudtam meg, hogy kapunk egy hónap szabadságot. Egy kerek hónapig ott kell hagyni az iskolát. Kétségbeestem, mert nem tudtam, hová menjek. Megkerestem szakaszparartcsno- komat. Lovas József hadnagy elvtársat, és kértem, ha lehetséges, intézze el nekem, hogy éjszakára mindig bent lehessek az iskolában.

Meghökkenve nézett rám, nem tudta, mi történt velem, mi vitte el az eszemet. Mások alig várták

már a szabadságot, nekem meg nincs szükségem rá. Kínosan éreztem magam, de mindent el kellett sorolnom, s amikor meggyőződtek arról, hogy nem hazudtam, kapott ő is egy nap szabadságot, és elvitt a szüleihez, Har- kányfürdőre.

Saját szüleimtől századnyi sze- retetet se kaptam, mint ott, a hadnagy elvtárs szüleitől. Külön szobám volt, tiszta ágy, gondos apói, anyai szeretet, fogkefe, fogkrém külön. Ingyen járhattam fürdőbe, oda mentem, ahová akartam, és addig, ameddig nekem tetszett.

A hadnagy elvtársnak volt egy Etelka nevű húga, nagyon rendes. szíves teremtés. Még moziba is elvitt. Tanított mindenre, ami kell az élethez, evésre, udvariasságra, jó modorra, viselkedésre. Ma sem tudok ehhez fogható esetről. hogy ennyire jók legyenek valakihez, aki idegen.

Tisztiiskolásként még szülőfalumban is megfordultam, mert tagja voltam az iskola énekkarának. Sokfelé felléptünk. Még a Nemzetiben is.

Még hátra volt öt nap az egyhónapos szabadságból, amit Lovasoknál töltöttem, amikor táviratot kaptam, hogy rögtön vonuljak be. Azt hittem, a le nem töltött szabadságot később majd kiadják, de nem így történt. Hirtelen arra gondoltam, hogy kitört a háború, de nem tört ki. Útközben több hallgatóval találkoztam * a vonaton, akik mind hasonló szövegű táviratot kaptak. Találgattunk. mi lehet.

VII.

Bent közölték velünk, hogy mindenkit, aki táviratot kapott, előléptetnek és kihelyeznek csapathoz. Nagyon izgultam, hogy milyen rendfokozatot kapok? Szakaszvezetőnek léptettek elő. Sírni tudtam volna a meghatottságtól. Nálam sokkal magasabb iskolai végzettségűek lettek tizedesek.

Az ötösöket őrmesterré léptették elő, a négyeseket szakaszvezetővé, a hármasokat tizedessé. Hármasnál gyengébb eredménynyel nem foglalkoztak! Nem ismerhettük a kettest. Egy-egy alkalommal esetleg, de másnap javítani kellett. De ha vizsgán kapott kettest valaki? Mehetett.

. Még az a szerencse is ért, hogy szülőfalum közelében levő hadosztályhoz helyeztek, s én mutathattam az utat a többieknek, öntudatosan lépkedtem elöl, ismerem ezt a vidéket. Ami igaz is veit. Ismerem alaposan.

Elvetett a sors szülőfalumba is. Meglátogattam a régi családot, amikor az énekkarunkkal jártam ott, úgysem néztem meg őket. Büszke voltam a rendfokozatomra. feszítettem öcséim előtt, jár- lam-keltem. Irigykedtek, és azt mondták, ők egyből őrmesterek lesznek, ha bevonulnak.

1953 .novemberében a nagykőrösi helyőrségbe helyeztek át. Jó helyem volt ott is, kiváló löveg- pu lancsnok voltam. Ott ért a baleset. Egy kályhát cipeltem fel az emeletre a helyőrség épületében. Alig indultam el, a kályha megakadt a lépcsőház mennyezetében. hanyatt vágódtam, a kályha ráesett a bal bokámra, el is törte. Nehéz kályha volt, mázsán fölüli, dé én erős akartam lenni és egyedül vittem. Szerencsém volt, ha nem áll a közelben egy tiszt, a kályha pontosan a fejemre esett volna. A tiszt kapta el. Neki kezét törte. Már nem emlékszem, milyen rendfokozata volt. Szolnokra kerültem a katonakórházba, hogy ő hová, nem tudom.

Novembertől február végéig voltam ott, találkoztam egy kis- katonával. Lisztes Istvánnal. Később a sógorom lett. Magánszorgalomból oktattam, tanítgattam, hogy mi is az a katonaság, hogy kell viselkedni, és sok másra, amire az újoncoknak szüksége lehet. Soroltam neki az életemről is, ő hálából azt ajánlotta, hogy udvaroljak a menyasszonya nővérének.

Az első levelet 1953. december 28 án írtam. Tele új reményekkel. várakozással, belevágtam a szerelembe. Amíg vártam a választ. gondoltam, hogy egyúttal kivetetem a mandulámat is. Január ötödikén megvolt az operáció. és aznap jött Ásó Margit levele is. Észrevettem, hogy amikor a fogalmazás készséget osztogatták. ö a sor végén állt. nemigen jutott neki. de így is örültem. Majd én megtanítom. Ezután lesz egy hely nekem is. örülhetek a szabadságnak.

(Folytatása következik.)

i

i