Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-10 / 58. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKVN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. évt. 58. szám Ára: 1,20 forint 1979. március 19. szombat Carter maga sem bízik a sikerben Kéreszty András, az MTI tudósítója jelenti: Miközben Carter amerikai elnök és Szadat egyiptomi államfő jól megszervezett „diadalutat” tett vonaton Kairóból Alexandriába, egyre szaporodtak a jelei annak, hogy a csütörtöki megbeszélések Kairóban olyan nehézségeket hoztak a felszínre, amelyek könnyen kudarcba sodorhatják Carternek azt a kísérletét, hogy megmentse az egyiptomi— izraeli különszerződést. Carter és Szadat Alexandriában — azután, hogy vonatuk befutott a pályaudvarra — maga is elismerte a nehézségek meglétét. Carter az újságírók kérdéseire válaszolva közölte, „nem tudná megmondani” azt, hogy mostani útja elvezet-e az egyezmény aláírásához. „Anélkül jöttünk erre az útra — mondta Carter —, hogy biztosak lettünk volna a sikert illetően.” Szadat hozzátette, hogy „félreértés van a főkérdéseket illetően”. A Fehér Ház sajtóirodájának a közleménye a tárgyalásokról pedig hangsúlyozta, a „meg nem oldott problémák” meglétét a szerződés szövegében. (MTI) NAGY FIGYELMET KELTETT A MACXETOFOXOS OKTATÁS Külföldi oktatási szakemberek látogatása Az utóbbi tíz év alatt megötszörözte termelését a Kecskeméti MEZŐGÉP Vállalat, s egyben sikeres termelésszakosodást hajtott végre. Termékeinek előállításakor a világszínvonalat követve, mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépgyártásra specializálódtak. Az egyre igényesebb gyártási elvárásoknak megfelelően külföldi licencet vásároltak, s előrelátóan kamatoztatják szellemi erejüket. Ez a garancia a 3000 főt foglalkoztató vállalat jövőjéhez. Az agráriparosodásból továbbra is úgy vállalnak részt, hogy új és korszerű eszközeikkel, berendezéseikkel időtállóan szolgálják az árutermelést. A termelési sorrendben ugyan a második helyet foglalja el a komplett szemestermény-tárolók gyártása — amit üzembe helyezéssel, kulcsátadással vállalnak —, egyediségénél fogva azonban a vállalat legsikeresebb terméke. A gyártmányterv és a megvalósítása teljes egészében a vállalat nevéhez fűződik. Gyakorlati használhatóságát pedig — több év óta — csak hazánkban több mint száz különböző kapacitású telep bizonyítja a mezőgazdasági üzemekben. A szemestermény-tárolók versenyképességét, korszerű használhatóságát az egyre növekvő külföldi megrendelések is igazolják. Az idén tavasszal Algírban kezdik meg négy, egyenként 8 darabból álló silócellás tárolótelep építését, amely összességében Ehhez hazai és külföldi munka- megosztással gyártják a különböző gépeket, gépsorokat, tárolókat és feldolgozókat. Itt készülnek a nagy teljesítményű traktorok munkaeszközei: kombinátorok, boronák, kultivátorok és ezek művelőtestei, alkatrészei. A RAU céggel kötött kooperáció szerint csak rögtörő hengerből tavaly 20 ezret, az idén 10 ezret gyártanak a külföldi partner megrendelésére. Három év óta gyártják és exportálják a traktorokra, illetve munkagépekre szerelhető hő- és hangszigetelt vezetőfülkéket, amelyből 1979-ben is 2600-at rendelt a nyugatnémet Claas cég. A vezetőfülkék iránt egyébként más országok is érdeklődnek, a franciákkal és az olaszokkal van folyamatban kereskedelmi tárgyalás. 70 400 tonna termény befogadására lesz képes. Az automatizált telepek fémcellás tárházaiban több éven át tárolhatók minőségromlás és veszteség nélkül a különböző szemes termények. Ennek ellenére a gyártmány modernizálása állandó napirenden van. A kor technikai követelményének megfelelően korszerűsítik, fejlesztik terméküket. Most például, a kecskeméti Gépipari Automatizálási és Műszaki Főiskola tanárainak bevonásával, a szemestermény- tárolók baleset- és munkavédelmi berendezését modernizálják a lézersugár felhasználásával. A fémcellák belső hőmérsékletének ellenőrzésére egyébként a világon egyedüli módszert alkalmaznak a kecskemétiek. Hasonló piaci sikert várnak legújabb gyártmányuktól, az élelmiszer-ipari gépektől. Több hazai céggel együttműködve komplett konzervipari gépsorok gyártását kezdték meg biztató eredményekkel. 1980-ig a Szovjetuniónak 8 komplett zöldborsó- és 13 uborkakonzerváló gépsort szállítanak. Ezzel egyidőben dolgoznak a mérnökök az újabb konzervipari gépek konstrukcióin és egyedi technológiai megoldásokon. A gyártmányok újszerűségével, sokoldalú használhatóságával törekszenek a piacképességre. V. E. Az iskolákban mind nagyobb szerepet töltenek be az oktatás, az ismeretátadás hatékonyságát megnövelő különféle segédeszközök és berendezések. Ezek használata azonban csak pontosan kidolgozott pedagógiai elvek alap-. ján lehet eredményes. Éppen ezért helyeznek világszerte nagy hangsúlyt az oktatástechnika fejlesztésére, illetve az ezzel kapcsolatos módszertani kérdések kutatására, illetve az eredmények elterjesztésére. Kecskeméten az elmúlt két napon pedagógus szakemberek nemzetközi csoportja tartózkodott. Az Országos Oktatástechnikai Központ meghívására hazánkba érkezett nemzetközi tanácsadó bizottság tagjai háromnapos magyarországi programsorozatuk jelentős részét töltötték Bács-Kiskun megye székhelyén, ahol a pedagógustovábbképzési intézet munkáját tanulmányozták. A vendégeket, akik között több nemzeti tekintélyű intézmény, így az UNESCO, a moszkvai taneszköz intézet, vagy az angliai Brunei egyetem képviselői is jelen voltak, a magyar pedagógiai kutatás; az Országos Pedagógiai Intézet, az Országos Oktatástechnikai Központ és az Oktatási Minisztérium vezető szakemberei is elkísérték. Közös tanácskozásuk célja a magyar oktatástechnikai gyakorlat és kutatás helyének, szerepének és nemzetközi kapcsolatainak elemző vizsgálata volt. A külföldi szakemberek Kecskeméten Bács-Kiskun megye oktatástechnikai helyzetéről kívántak tapasztalatokat gyűjteni. A megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet sokrétű tevékenysége sorában ez alkalommal kiemelt figyelmet kapott a külterületi, tanyai kisiskolákban már évekkel ezelőtt eredményesen bevezetett magnetofon vezérlésű, feladatlapos oktatás teljes rendszere. 9 A külföldi pedagógus szakemberek csoportja a jakabszállási iskolában. (Tóth Sándor felvétele) Amint ezt a kecskeméti oktatás- technikai központban tett ismerkedő látogatás alkalmával többen is elmondták, hasonló alapossággal, részletességgel, pedagógiai-módszertani céltudatossággal kidolgozott oktatástechnikai gyakorlat ismeretlen a nemzetközi tapasztalatok között, annak ellenére is, hogy a szaksajtó több más, hasonló próbálkozásról adott már híradást. Éppen ezért a Bács- Kiskun megyei eredmények és tapasztalatok megérdemlik a nemzetközi figyelmet, hiszen a világ számos országában kényszerülnek a pedagógiai munka segédeszközökkel való hatékonyabbá tételére. A tanácskozás résztvevői a gyakorlatban is ellenőrizték a „magnós tanítónénik” munkájának hatásosságát, eredményességét. A jakabszállás-felsői általános iskolában tett látogatásuk során meggyőződhettek arról, hogy a gyermekek nehézségek nélkül alkalmazkodtak az osztálytermek technikai körülményeihez, a „láthatatlan” pedagógushoz, a fülhallgatókhoz, a feladatlapokhoz és gyorsan, köny- nyedén megoldják tanulmányi feladataikat. P. M. Koszigin szovjet államfő tárgyalásai Indiában ÜJ-DELHI Az indiai kormány meghívására pénteken hivatalos baráti látogatásra Indiába érkezett Alek- szej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. A delhi repülőtéren a magas rangú vendéget Morardzsi Deszai miniszterelnök és más indiai vezetők fogadták. Alekszej Koszigin Űj -Delhibe érkezésekor a repülőtéren kijelentette, hogy látogatása lehetőséget ad számos, elsősorban a nemzetközi életet és a két ór- szág politikai és gazdasági együttműködését érintő kérdés megvitatására. Országaink között nincsen semmiféle nézeteltérés — hangsúlyozta a szovjet kormányfő, majd hozzáfűzte: amikor pedig nincsenek ellentétek, akkor igen könnyű tárgyalni. Ezen kívül nagyon sok minden van, ami összeköt bennünket, elsősorban a béke megvédésének ügye. Alekszej Koszigin szovjet kormányfő pénteken délután találkozott Atal Bihari Vadzspaji indiai külügyminiszterrel, akivel baráti megbeszélést folytatott a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről. A szovjet miniszterelnök meleg és baráti légkörű beszélgetést folytatott Vaszappa Danappa Dzsatti indiai aleinök- kel. • Morardzsi Deszai indiai miniszterelnök üdvözli Koszigin szovjet kormányfőt, megérkezésekor, (Telefotó—TASZSZ—MTI—KS) Beszélgetésre került sor Alekszej Koszigin és Morardzsi Deszai indiai miniszterelnök között. A felek a kölcsönös megértés és nézetazonosság légkörében érintették a kétoldalú baráti kapcsolatok további fejlesztésének! kérdéseit és foglalkoztak néhány időszerű nemzetközi problémával.' (TASZSZ) A gabonaipar szocialista brigádvezetőinek tanácskozása A megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalat szocialista brigádjai is csatlakoztak az elmúlt esztendőben a Láng Gépgyár dolgozóinak a felhívásához. Évközben az alapvállalásokon túlmenően bekapcsolódtak a gabonaiparban meghirdetett szállítási valamint a kalászos és a kukoricafelvásárlási versenybe is. A szakmai célkitűzések megvalósítása érdekében pótfelajánlások teljesítésével segítették a felvásárlás sikerét. A vállalatnál tavaly az év végén 69 brigád teljesítését értékelték. A szocialista munkaver- senyben összesen 850-en, a törzs- gárdatagság mintegy 80 százaléka vett részt. A vállalások értéke 1 millió 300 ezer forint volt, amelyet csaknem kétszeresére, 2 millió 500 ezer forintra teljesítettek. Tegnap Kecskeméten, az SZMT székházában gyűltek össze a vállalat szocialista brigádjainak vezetői, és értékelték az elmúlt évi munkát, meghatározták az idei feladatokat. A tanácskozáson részt vett dr. Bagi József, a Gabona Tröszt 1 vezérigazgató-helyettese. Dr. Molnár István, a vállalat igazgatója bevezetőjében értékelte a vállalat tavalyi munkáját. Megállapította, hogy a terveket általában sikerült teljesíteni, amelyhez jelentősen hozzájárultak a szocialista brigádok. Nem hallgatta el azonban a gondokat sem. Esetenként jelentkezett a munkaerőhiány, változatlanul gondot okoz a kevés tárolótér, a beruházások elhúzódása. Növekedett a balesetek száma is. Az elmúlt esztendőben 445 ezer tonna étkezési és takarmánygabonát vásároltak fel. A tárolótérhiány miatt 125 ezer tonna termény bértárolására kötöttek megállapodást a mezőgazdasági nagyüzemekkel. Továbbra is sok gondot okoz az egyre növekvő keveréktakar- mány-igény kielégítése. Bár tavaly az előző évhez viszonyítva 35 ezer tonnával több keverék- takarmányt hoztak forgalomba, még mindig nehezen elégítették ki az igényeket. Végezetül ismertette az idei terveket. Utalt arra, hogy talán sikerül előrelépni a tárolótérhiány csökkentésében, amennyiben — ha késve is — elkészül a kecskeméti több, mint 2 ezer vagonos betonsiló. Ezenkívül egyéb tárolóhelyek átadására is sor kerül. A bevezetőt követően a tanácskozás résztvevői mondták el véleményüket, a brigádvezetők ismertették eredményeiket, szóltak a gondokról is. Ezt követően a vállalat gazdasági vezetése a szaííszervezeti bizottsággal egyetértésben előterjesztette a tavalyi munkaverseny, értékelését. E szerint három kollektíva lett a vállalat kiváló brigádja, aranyplakettet kilenc, ezüstöt négy, bronzot öt kollektíva kapott, hat brigád pedig oklevelet.' A szocialista brigádvezetők tanácskozása elfogadta az írásbeli előterjesztést, amely részletesen értékelte a tavalyi munkaversenyt. Erre az esztendőre szintén 69 brigád tett vállalást, a tagok száma viszont 890-re emelkedett. A vállalások értéke meghaladja az 1 millió 300 ezer forintot. A tanácskozáson megválasztották az országos szocialista brigádvezetői értekezleten részt vevő küldötteket. A gabonaipar szocialista brigádjainak március 31-én tartandó fórumán tizennégyen képviselik a megyei vállalatot. , K. S. A termelőbrigádok a gépek jobb kihasználásáért Az ipari üzemekben a termelés intenzitása nagymértékben függ attól is, mennyire vannak kihasználva a gépek. Ha sokat állnak, a termelés gazdaságossága is jelentősen romlik. Ez ellen sokat tehetnék a gépeken dolgozó emberek. A LAMPART Zománcipari Művek kecskeméti gyárának munkaverseny-szervezője elmondta, hogy a gyár műszaki vezetése pontos programot dolgozott ki a gépek termelési és karbantartási idejére. Az üzem kilenc tmk-s lakatos és elektromos brigádja és tizenegy öntödei brigádja ennek gondos betartására tette meg vállalásait. Annál is inkább, mert ez az alapja annak, hogy a gyár ki tudja elégíteni fürdőkádakból a belföldi igényeket és eleget tegyen az export megrendeléseknek. Az említett húsz brigád szorosan együttműködik az idei ver- senyf elaj ánlások teljesítésében, és további húsz brigád — zománcozok, zománctermelők, műszakiak — bekapcsolódtak á gépek, eszközök állagmegóvásába. Az elv az, hogy csak jó géppel lehet jó minőséget termelni. A termelő brigádok külön felajánlása, hogy a gépek hasznos munkaidő-alapjait az idén másfél százalékkal növelik. Ezt a berendezések gondosabb üzemeltetésével érik el, ezért a rájuk bízott gépek felett védnökséget is vállaltak. A brigádok tartják szavukat, s egyelőre nehéz lenne közülük bármelyiket is a másik elé helyezni — mondotta a gyár versenyszervezője. — Ezt igazolja az is, hogy a ZIM kecskeméti gyára januári és februári termelési tervét az előirányzatnak megfelelően teljesítette. — Tíz szakma harminokilenc képviselője őrködik a termelő gépek üzembiztonságán — mondja Gyimesi Péter, a MEZŐGÉP Vállalat kiskunmajsai gyárának tmk-üzemvezetője. — Hét autószerelőnknek elegendő munkát ad az 53 különböző típusú gépjármű javítása. Dicséretükre legyen mondva, lelkiismeretesen végzik feladataikat, különösen a szervizhálózat járműveit igyekeznek a legrövidebb idő alatt kijavítani. A lakatosok, villanyszerelők és más szakmájúak, a Radnóti Miklós és a XI. kongresszus nevű szocialista brigád védnökséget vállalt a termelő gépek felett. A karbantartási terv előírásain túl a váratlan hibákat sorod kívül kijavítják'. Nem utolsósorban az ő érdemük, hogy a 13 forgácsológép, a 12 présgép, a huszonkét drótfonatgyártó berendezés és a szinte megszámlálhatatlan, kézi szerszámként használt pneumatikus kisgép szinte állandóan üzemkész. Külön elismerés illeti a tmk dolgozóit azért, mert a gépek mellett dolgozókkal igen jó a kapcsolatuk,' szaktanácsaikkal segítik őket a termelőeszközök megfelelő használatában. Szakembereink nemcsak így segítik a termelés folyamatosságát. Február elején például vállalták, hogy szabad szombatjukat és vasárnapjukat feláldozva helyet készítenek az NDK-ból érkezett nyolc új gépnek. Most egy régi raktárépületből 640 négyzetméter alapterületű új présüzemet alakítanak ki. Az építők március végére készülnek el, s ekkor a jelenleg két helyen dolgozó 22 nagy teljesítményű présgépet kell áttelepíteni úgy, hogy egy percre se essenek ki a termelésből. Ahogy ismerem dolgozóinkat, sikerülni fog ennek a vállalásnak a végrehajtása is,1 Gyárunk részt vesz a vállalat egyik híres termékének, a terménytároló berendezésnek a gyártásában is. A minőséget jelentősen javítja majd az az új szemcseszóró berendezés, amelynek az összeszerelése és üzembe helyezése szintén a tmk feladata.’ Egy másik épületben teljes erővel dolgozák a Radnóti brigád egy alapozó festősor szerelésén! Ezzel a feladattal is elkészülünk még ebben a hónapban. n. o. - o. l: