Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-13 / 60. szám
2 • PETŐFI NÉPE & 1979. március 13. FOSZTOGATNAK ÉS GYILKOLNAK A KÍNAI CSAPATOK Vietnam a kivonulás után hajlandó csak tárgyalni Kádár János fogadta Lékai László bíborost Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára; a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja az Országházban fogadta Lékai László bíborost, esztergomi érseket, a magyar katolikus püspöki kar elnökét. A szívélyes légkörű találkozón eszmecserét folytattak a különböző világnézetű embereket egyaránt érintő kül- és belpolitikai kérdésekről. A találkozón részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi nivatal elnöke. (MTI) Kulikov marsall Budapesten V. G. Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagál-, lámái egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka hétfőn — Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter meghívására — baráti látogatásra hazánkba érkezett. A Ferihegyi repülőtéren a vendéget Czinege Lajos és a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának tagjai fogadták. Ott volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, J. A. Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített erői főparancsnokságának magyarországi képviselője, valamint F. F. Krivda vezérezredes, a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnoka. (MTI) események sorokban BUDAPEST A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság meghívására — dr. Fran- tisek Ondrich miniszternek, a' Csehszlovák Szocialista Köztársaság központi népi ellenőrzési bizottsága elnökének vezetésével — hétfőn küldöttség érkezett Budapestre. A delegáció a magyar népi ellenőrzés munkáját tanulmányozta. MOSZKVA Súlyos betegség után 79 éves korában elhunyt Ivan Csisztya- kov nyugalmazott vezérezredes, a Szovjetunió hőse, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború aktív résztvevője. (TASZSZ) BEJRUT Holland katonák érkeztek szombaton Libanonba, hogy bekapcsolódjanak az ENSZ dél-libanoni békefenntartó erőinek kötelékébe. A 744 tagú holland egység a hónap végén távozó francia és iráni egységeket váltja fel. (AFP, UPI) SAN SEBASTIAN Gumilövedékekkel és füstbombákkal oszlatta szét a spanyol rendőrség vasárnap San Sebas- tianban azokat a tüntetőket, akik. a baszk börtönökből Soriába átszállított terroristák visszahoza- talát követelték. Az összetűzésekben öt rendőr megsebesült. A rendőrök öt személyt letartóztattak, többeket megvertek. (Reuter, AP) ISLAMABAD A pakisztáni legfelsőbb bíróság jövő szombatra halasztotta Zul- fikar Ali Bhutto volt miniszterelnök ügyében hozott halálos ítélet megváltoztatását célzó újabb tárgyalás időpontját. Az újabb kihallgatást a Bhutto egyik ügyvédjenek váratlan halála miatt halasztották el. (AP) ANKARA Alexander Haig tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka vasárnap este váratlanul Ankarába érkezett. Egyes katonai források szerint azonban a rövidesen leköszönő főparancsnok várhatóan Ecevit kormányfővel és .Renan Evren vezérkari főnökkel találkozik. (Reuter) NAIROBI Idi Amin elnök vasárnap béketárgyalások megkezdésére tett ajánlatot Tanzániának. Közölte: amennyiben a tanzániai erőket kivonják Uganda területéről, hajlandó béketárgyalásokat kezdeni Julius Nyerere tanzániai elnökkel. (Reuter, UPI) Az elmúlt két nap alatt a kínai agressziós csapatok folytatták a fosztogatással és' a polgári lakosság legyilkolásával egybekötött katonai provokációikat Vietnam hat északi határtartományában — jelentette a VNA hírügynökség. A bejelentett visszavonulással ellentétben a kínai csapatok Cao Bang tartományban két ék alakú arcvonalban vonulnak előre Trung Khanh körzeti székhely irányában, ugyanakkor erős kínai egységek támadást intéztek a várostól északnyugatra és 20 kilométerre délnyugatra fekvő területek ellen. A Ha Tuyen tartomány Dong Van körzetének öt helysége ellen intézett gyalogsági támadásra és a körzet hasonló nevű székhelyét célba vevő tüzérségi tűzre a vietnami erők válaszoltak. Száz kínai katonát sikerült harcképtelenné tenni. Lang Son ' tartományban Dong Dang körzeti székhely déli részét Két napon keresztül a francia fővárosban tanácskoznak kormányfői szinten az Európai Gazdasági Közösség képviselői. A napirendi pontok ismeretében a nyugati sajtó alapvető prognózisa is az volt, hogy — mivel csodák manapság Párizsban sem történnek — az ülésszak a régi jó hagyományos egyet nem értés jegyében zajlik majd. Mik a lényegesebb napirendi pontok? Mindenekelőtt az energiahelyzet. Alighanem igazuk van azoknak a kommentátoroknak, akik szerint a párizsi csúcs résztvevői „félszemmel Iránra tekintenek”. Mint ismeretes, a világ második legnagyobb olajexportőr országában 1978 decemberében gyakorlatilag leállt a termelés és C9ak most kezdődött újra, de nem a régi mértékben — és nem a régi áron». ............ Anglián kívül — amelynek északi-tengeri lelőhelyei miatt jobb a helyzete — a Közös Piac többi tagországa számára myid- ez riasztó perspektívákat jelent. A közösség másik legnagyobb gondja az infláció elleni küzdelem. Nem kell közgazdásznak lenni az egyszerű igazság felismeréséhez: ha szüntelenül tovább emelkedik az energiahordozókra fordítandó összeg nagysága, az enyhén szólva megnehezíti ezt a harcot. szintén kínai támadás érte. A vietnami gyalogság és tüzérség itt 130 kínai katonát tett harcképtelenné és Dong Dangtól északnyugatra az 1. számú főútvonalon megsemmisített egy egész kínai századot. Quang Ninh, Hoang Lien Son és Lai ,Chau tartományok határmenti területeit az agresszor tüzérségi tűz alatt tartja — jelentette a VNA. A Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisztériumának szóvivője különösen súlyos agressziós cselekménynek minősítette azt, hogy szombaton egy hadosztálynyi kínai katonaságot vezényeltek a Cao Bang tartomány- beli Tinh Tue ónbányához. Lang Son tartományban Von Chi Ma térségében a kínai katonák a határköveket mélyen vietnami területre helyezték 'át. Ha a kínai hatóságok a csapatkivonást csupán arra' szolgáló álcázásnak használják, hogy újabb katonai A másik nagy probléma a munkanélküliség és a nyugat-európai munkásosztály szociális követeléseinek sora. Párizsban a kormányfők megpróbálnak közös nevezőt találni arra, hogyan álljanak ellen a munkaidőre, a nyugdíjkorhatárra és hasonló témákra vonatkozó követeléseknek. Üj- ra megvitatják az EGK egyik „mumusát”, Japán félelmetes exporthadjáratát, egyebek között ezzel is foglalkozik az a jelentés, amit a végrehajtó bizottság terjesztett a kormányfők elé. Ezt a kérdést elsősorban Anglia szorgalmazza, de a többi tagország is húsbavágó problémának érzi. A legnagyobb szópárbajok — szokás szerint — mezőgazdasági ügyekben várhatók. Az otthon szinte reménytelen helyzetben levő Andreotti olasz miniszterelnök kérésére állítólag mérlegelik a közösség agrárpolitijcájának .■.részleges ;'félÜlvíZÉgáíáSát”. 'Az érdekeltek már most rettegnek attól, hogy az agrárvita Spanyol- ország és Görögország várható belépésével tovább szélesedik. A mezőgazdasági kérdésekkel függ össze a nyugat-európai pénzügyi rendszer, amelynek beindítását a jövő hétre tervezik az EGK tagállamai. H. E. kalandot készítsenek elő a vietnami nép ellen, a vietnami fegyveres erők és Vietnam népe elszántan tovább harcol egészen addig, amíg az agressziós csapatokat ki nem űzi Vietnam területéről. A kínai vezető körök a vietnami fegyveres erő és a nép kemény harcának, valamint a békeszerető népek erélyes tiltakozásának hatására kénytelenek voltak bejelenteni csapataik kivonását Vietnamból — jelentette ki Pham Van Dong, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszter- elnöke, az Aszahi Simbun című japán lapban vasárnap megjelent interjújában. Megerősítette, hogy Vietnam csak abban az esetben hajlandó külügyminiszter-helyettesi szinten tárgyalni, ha Kína visszavonja csapatait azok mögé a történelmileg kialakult határok mögé, amelyekről 1957—1958-ban megállapodás született. (MTI) IRÁN Gondot okoznak az iszlám híveinek a női tüntetések Az iráni külügyminisztérium száz nőalkalmazottja tüntetett vasárnap munkahelye előtt, és hétfőre újabb tömegfelvonulást hirdettek meg, tiltakozásul a csa- dor kötelező viselése ellen. Politikai megfigyelők szerint a hagyományos viselet elleni növekvő tiltakozás egyre inkább próbára teszi azok erejét, akik az iráni forradalmat kizárólag az iszlám medrébe igyekeznek szorítani. A hét végén újabb kivégzéseket foganatosítottak az iszlám forradalmi bizottságok önkényes intézkedései nyomán. A kormány egyre nagyobb kudarca — vélik megfigyelők —, hogy nem képes ellenőrzése alá vonni ezeknek a csoportoknak a tevékenységét. f>!F riortvofjT 5>i fi ?Kí®5!0>í > A „Khomsini”-bizottságok akcióit, ítélte.,el,atiedajin szervezet nyilatkozata is, amely példás büntetést sürgetett az önkényes ítélkezők ellen, és arra figyelmeztetett, hogy az ilyen esetek a polgárháború veszélyét növelik. A baloldali fegyveres szervezet a Bazargan miniszterelnökhöz eljuttatott levelében a forradalmi bizottságok túlkapásaival szemben a kormányt támogatásáról biztosította. (AFP, Reuter, AP, UPI alapján.) Minden bizonnyal az idei turistaszezon egyik legjelentősebb „nyitánya” lesz az a bejelentés, amelyet a napokban tett az IBUSZ vezetősége a sajtó képviselőinek. Elmondták: anyagi fedezetet kaptak ahhoz, hogy április 22-tól kezdve 40—50 fős csoportokat indítsanak az osztrák fővárosba — „terven felül ”. Egy- egy ilyen bécsi kirándulás költsége — attól függően, hogy honnan szervezik és melyik napokon indítják — 1350 forintnál kezdődik. A Bécsben vendégeskedő magyarok idegenforgalmi programjáról gondoskodnak. Az utakat úgy szervezik, hogy lehetőség legyen a múzeumok megtekintésére és természetesen jusson idő a vásárlásra is. Az IBUSZ vezetői elmondták, hogy előreláthatóan 12 ezer ilyen „terven felüli” magyar turista utaztatásáról van szó, de közölték azt is: amennyiben az érdeklődés nagyobb lesz, mint ahogy most gondolják, úgy újabb lehetőségek is vannak ilyen csoportok utaztatására. A háromnapos bécsi kirándulások mentesek a hároméves korlátozások alól. Ugyancsak mentesül az esetleges sport- eseményekre való kiutazás is. Ez például azt jelenti, hogy az a magyar állampolgár, aki az idén részt vesz a háromnapos osztrák kiránduláson — ha még ebben az évben valamilyen magyar—osztrák vonatkozású nemzetközi rangú sportmérkőzésre kerül sor — még egyszer kiutazhat. A kedvezményes osztrák útra az IBUSZ elsősorban a városi ipari központokban és a mező- gazdasági üzemekben szervezi a csoportokat. Szeretné, ha minél több ipari és mezőgazdasági munkás jelentkezne ezekre a kedvezményes hétközi, vagy hétvégi utakra. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Rudolf k irchschläger Csehszlovákiában Rudolf Kirchschläger osztrák állatnfő hétfőn délben hivatalos látogatásra Prágába érkezett, eleget téve Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a csehszlovák köztársasági elnök meghívásának. Személyében a csehszlovák állam 60 éves fennállása alatt először keresi fel Ausztria államelnöke e szomszéd országot. Az osztrák elnököt és a kíséretében levő személyiségeket — köztük Willibald Pahr külügyminisztert és Josef Staribacher kereskedelem- és iparügyi minisztert — a csehszlovák főváros ruzynei repülőterén Gustav Husák, valamint Lubomir Strougal szövetségi kormányfő, Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára és más csehszlovák vezetők üdvözölték. NAPI KOMMENTÁR EGK-csűcs, lAeiSiákkal Egy hír margójára • Palesztin gerillák a libanoni Hermon-hcgységben. A teheráni hírözönben is felhívta magára a figyelmet az a bejelentés, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezet — szükség és igény esetén — hajlandó olajszakembereket küldeni Iránba, a távozó nyugati mérnökök és technikusok pótlására. Amikor a palesztinokról szól a híradás, rendszerint arra a harcra utal, amely saját államuk létrehozásának jogáért, valamint annak gyakorlati megvalósításáért folyik. Érthető, hogy a tudósítások zöme diplomáciai akciókról, tüntetésekről, gerillamegmozdulásokról számol be, sőt néha előadódtak olyan szélsőséges, terrorista támadások is, amelyek sajnos nem használtak a palesztinok valódi ügyének. Bizonyos értelemben meglepetést kelthetett tehát az a rendhagyó közlés, hogy a palesztin mozgalom képes vállalni a világ második legnagyobb olajexportőrjének szakmai segítését, annak bonyolult feladatait, s nem kis felelősségét. Diplomások népe A hír margóján érdemes felfigyelni a szerénynek tűnő, de annál lényegesebb összehasonlító adatra: az arab világban ma viszonylag a palesztinok között a legnagyobb a kiművelt emberfők, a közép- és főiskolát végzettek száma. Ez természetesen kényszerszülte erény is: a menekült- táborokban sok az idő, s rendelkezésre állnak egyes ENSZ-prog- ramok, oktatási és tanulási lehetőségek. Mégis rendkívül fontos, hogy a menekülttábori lét nem egyszerűen a múló idő morzsolá- sát, nem a reménytelen siránkozást jelenti, hanem a palesztin fiatalok derékhada felkészül a jövő tennivalóira, s megfelelő szellemi tőkét képez majdani hazája számára. A palesztin szakemberek keresettek és nagy tekintélynek örvendők Líbiától Ku- vaitig, s hivatkozhatunk akár magának Jasszer Arafatnak személyes példájára is. (Amikor tanulmányait végezte a Kairói Műszaki Egyetemen, nemcsak politikai aktivitásával, de kiváló szakmai előmenetelével is kitűnt. S a mérnöki diplomával zsebében, néhány más társával együtt, műszaki vállalatot alapít Kuvaitban, amely nem kevés nyereséget hoz. Ezt nem a saját hasznukra fordítják, hanem megteremtik a Fa- tah-szervezet induló pénzügyi eszközeit...) Politikai tudathasadás Az utóbbi hónapokban, a kü- löntárgyalások során, az Egyesült Államok, Izrael és Egyiptom nem keveset tettek azért, hogy valamiféle módon elkerüljék a palesztin probléma érdemi megoldását. A kísérletek azonban rendszeresen visszaütöttek: bebizonyosodott, hogy a palesztinok kizárásával lehetetlen tartós és szilárd békét teremteni a Közel-Keleten. Időnként egy palesztin állam heves ellenzői is kénytelenek rádöbbenni erre az igazságra, de azután rendszerint visszakoznak, (így volt ez az amerikai elnök esetében, aki először a palesztin haza fogalmát használta, de később elmosták a kifejezés állami értelmét, vagy hasonló politikai tudathasadás vehetett erőt Dajan izraeli külügyminiszteren is. Tett egy olyan kijelentést, amelyben elismerte, hogy a PFSZ-t nem lehet egyszerűen terrorista csoportnak nyilvánítani, s lehetetlen állandóan elhaladni mellette a tárgyalások során. Azután a szélső- jobboldali ellenzék támadásba lendült, s Dajan visszakozott: fordítási hibára és elhallásra hivatkozott ...) Ezért marad többi között mindig önmagába visszatérő kör a közel-keleti váltság, hiszen a palesztin probléma megoldatlanságát a különböző látványos találkozók sem feledtethetik. A tényleges rendezés helyett egyre inkább egy dinamikus helyben- járás képét mutathatják. Az államalapítás gondjai Aki realista módon közelít a nehéz világpolitikai témákhoz, nem melenget ábrándokat. A palesztin államalapítás nem ígérkezik könnyűnek. Ha a térképre pillantunk, nyilvánvaló, hogy a létrehozandó palesztin haza két nagyobb területi egysége, a Gázai övezet és Ciszjordánia (a nyugati part) nem szomszédos egymással, izraeli föld ékelődik közéjük. Miként lehet majd az összeköttetést biztosítani, lehet-e olyan viszony, hogy valamilyen folyosó képződjön — minderre ma nehéz lenne választ adni. Gondot jelent majd a hazatelepülés, hiszen másfél tucat arab országból másfél tucat véleményt és álláspontot hoznak magukkal, ami tovább rétegzi a palesztin társadalmat. (Ez lényegében egységes a független állam elérésének céljában, de a következő szakaszban természetszerűleg jelentkeznek majd az osztálykonfliktusok és politikai ellentétek — s ezt fegyverekkel támaszthatják alá a különböző irányzatok fegyveres osztagai.) Meg kell teremteni a megfelelő gazdasági feltételeket is — a szakértők legalább tíz-tizenkét- milliárd dolláros alapot tartanának szükségesnek. Ismét kérdés, hogy az ENSZ, vagy az arab olajállamok hajlandóak lesznek-e mélyen zsebükbe nyúlni, ha igen, milyen körülmények között? Az államalapítás gondjait senki sem becsüli alá, de hát mikor és hol volt zökkenőmentes a nemzetté válás folyamata, egy független ország felépítése. S vannak keveset említett biztató lehetőségek is — éppen a palesztin értelmiség léte, fejlettsége. Minden bizonnyal leküzdhetnék a mostoha adottságokat, ha végre nem fújna ellenszél, s mindenki — rokonszenvből, szolidaritásból, vagy egyszerűen a realitások kényszerűségét végre tudomásul véve — támogatná egy palesztin állam létrehozását. Ez megszüntetné a Közel-Kelet legsúlyosabb feszültségforrását, s a különutak útvesztői helyett valódi lehetőségeket biztosítana az általános békerendezéshez. 0 • Menekülttábor Jordániában. BÉCSBE AZ IBUSSZAL „Terven felüli” osztrák utazás