Petőfi Népe, 1979. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-02 / 51. szám
TÁLTOSOK (Straszer András felvétele.) Két halott, ötvenezer forintos kár Halálos végű baleset történt szerdán Fájsz külterületén. Az 51-es úton vezette személygépkocsiját Sztojka Sándor, Kalocsa, Gödrök 4. szám alatti lakos. A túl gyorsan közlekedő gépkocsi kanyarodá's közben az úttestről a jobb oldali útpadkára csúszott, majd egy fának ütközött. A baleset következtében a 31 éves Sztojka Sándor, valamint vele együtt utazó élettársa, a 23 éves Jakab Róza a helyszínen meghalt. Az autóban ötvenezer forint kár keletkezett. V ÍGY NEM LEHET Haragszik a brigád Fölháborodott a szocialista brigád. Joggal. Az történt, hogy az elmúlt esztendőben Borvák István brigádvezető és tiszaalpári sütőipari kollektívája fölajánlotta kétnapi- munkabérét a helyi bölcsőde javára. Nem először mondtak már le keresetük egy kis részéről, illetve vállaltak társadalmi munkát közérdekből. Á brigádtagok tavaly nyáron teljesítették fölajánlásukat. A kis közösség vezetője alapos ember. Az idén, az év elején fölkereste a bölcsődét, hogy lássa, és társainak beszámoljon róla, mire költötték a forintjaikat. Megdöbbenéssel hallotta a gyermekintézmény vezetőjétől, hogy a munkaadójuk, a Kecskeméti Sütőipari Vállalat csak az egyik napi fölajánlott — és vissza is tartott — munkabérüket utalta át az alpári tanácsnak. Magyarázatot kért Kecskeméten, a vállalat központjában az illetékesektől. Azt á választ kapta, hogy a második napi keresetüket visszatartották a munkáslakásépítési akció támogatására. Csak úgy önkényesen, anélkül, hogy a pékbrigádot megkérdezték volna. Sőt, mint a történtek tanúsítják, ha Borvák István nem olyan alapos ember, tudomást sem szereznek a bölcsőde megkiseb- bítéséről. Bármily hasznos célra szánta is a Kecskeméti Sütőipari Vállalat az alpári sütőüzembeli dolgozóinak munkaversenypénzét, vitathatatlanul önkényesen jártak el szervezői. A haragos brigád úgy vélekedik, hogy ha kevés a cég pénze munkáslakásra, akkor hirdette volna meg 1977 végén, ahogyan kell: e célra is várnak fölajánlásokat. Nem zárkóztak volna el a kérés elől. Ám ezt az eljárást — az ő önkéntes adományukkal való ilyesféle „gazdálkodást” — elutasítják. Követelik, hogy a második napi munakbért haladéktalanul utalják át lakóhelyük bölcsődéjének. Igazuk van. , A. T. S. Üdvözlőkártya helyett - ajándékot Mindnyájan tudjuk, hogy március 8. a nők napja. Ilyenkor illő valamivel kedveskedni a lányoknak és asszonyoknak. A nemzetközi nőnap megünneplése hagyomány lett nálunk de — néhány kivételtől eltekintve — többnyire társadalmi kötelezettségnek tekintik, hivatalos programnak, amely a nőnapi hóvirág- csokrok gépies szétosztásával kezdődik és a férfiak italozásával ér' véget. Mivel a nőnapra fenntartott pénzt valamire el kell költeni, a vállalatok mind gyakrabban választják a köszöntés bevált és kényelmes módszerét : üdvözlőkártyát nyomtatnak. Nem valószínű, hogy a díszes és költséges nyomtatványt bárki bekeretezve őrizné szobája falán. Az édesség sem maradandó emlék — különben is vigyázunk a vonalainkra — drága kristályokra, porcelántárgyakra pedig nem futja a keretből. Ezt nem is várja el senki. Nem az ajándék értékét keve- selljük, a figyelmesség hiányzik. Apróságokkal is lehet örömöt szerezni. A beszerzők mentségére legyen mondva, üzleteinkből hiányzik a kimondottan nőnapra ajánlható áruk kínálata. Ezt a hiányt pótolja a Nép- művészeti és Háziipari Vállalat. Budapesten, a Mester utcai bemutatótermükben vásárlással egybekötött kiállításon mutatják be a nőnapi ajándékozást megkönnyítő választékukat. Sokféle, ízléses és olcsó népművészeti tárgy közül válogathatnak a kö- zületek képviselői és az egyéni vásárlók. Szépek mutatósak a mezőtűri cserepek: bokályok, söröskorsók, vázák, kulipoharak, vagy a kaposvári Agyagos Szövetkezet tányérai, hamutálai, habán stílusú dísztárgyai. A textiláruk sokaságával színesítik a képet a matyó, a hevesi, a palóc és a tótkomló- si szövetkezetek. Termékeik között láthatunk tűpárnákat, könyvjelzőkéit, szőttes szalvétákat, alátéteket. Érdemes s'.zólni az árakról is. A bemutatott darabok közül egy sem drágább 18—38 forintnál. Tehát a munkahelyeknek sem okoz különösebb amyagi megterhelést, ha a kötelezel hóvirág mellé, illetve az • üdvözlőkártya helyett kisebb ajándékkal is kedveskedjenek. A Népművészeti és Háziipari Vállalat úttörő kezdeményezése sokat könnyít az ajándékozók dolgán és ezzel talán azt is sikerül elérnünk, hogy a nők nemzetközi ünnepét felesleges költekezés nélkül emlékezetesebbé tegyük. V. Zs. ÁPRILISBAN Négy nemzetközi szakkiállítás a BNV területén Egyidejűleg, négy nemzetközi szakkiállítást rendeznek a BNV területén, április 6. és 11. között. Ezeken összesen 20 ország és Nyugat-Berlin több mint 500 vállalata állít ki, mezőgazdasági és élelmiszeripari, gépjármű-, műanyag- és könnyűipari berende- zéseket A HÚNGEXPO csütörtöki sajtótájékoztatóján a KGM és a NlM képviselői elmondták: a bemutatók közül a legjelentősebb az AGROMASEXPO; ezúttal csaknem 30 ezer négyzetméternyi kiállítási területen látható majd több ezer gép és műszer. 25 százalékuk Jeljesen új, vagy korszerűsített gyártmány. A kétévenként megrendezésre kerülő Autóservice-en ezúttal korszerű diagnosztikai berendezéseket is láthatnak az érdeklődők. A bemutatóra látogató szervizszakemberekkel és autótulajdonosokkal megismertetik a legújabb vizsgálati módszereket is. Kiállítanak autólEelszerelési cikkeket, alkatrészeket, gumiipari termékeket. A HUNGAROPLAST szakkiállításon, amely egyébként a legrégibb ágazati szakmai bemutató, 124 kiállító vállalat mű- anyagipari újdonságaival ismerkedhetünk meg 6í300 négyzetméternyi területen. (MTI) Tavaszi divat Hétfőn, március 5-én lesz az OKISZ LABOR műsoros divat- bemutatója a kecskeméti Katona József Színházban. A délután fél 6-kor és este fél 9-kor kezdődő előadásokon neves művészek lépnek föl, konferál Molnár Margit, Növényvédelmi és agrokémiai tanácskozás Kiskunhalason A MAE Bács-Kiskun megyei Szervezetének Növényvédelmi Szakosztálya, a téeszek területi szövetségei, a megyei AGROKER Vállalat és a vaskúti Bácska Termelőszövetkezet tegnap Kiskunhalason növényvédelmi és agrokémiai tanácskozást szervezett. A tanácskozáson ■ részt vevők .előadást hallhattak a kemizálás helyzetéről és idei feladatairól, a tápanyag-utánpótlási technológiák fejlesztésének lehetőségeiről. A Bácska Termelőszövetkezet szakembere beszámolt az általuk gyártott AGROMAX-készítmé- nyek alkalmazásának tapasztalatairól, valamint AGROKER-tájé- koztató hangzik el a kémiai anyagok, azaz a műtrágyák, növényvédő szerek ellátásának alakulásáról. Munkahelyi kötődés Hagyománynak számít már az a kismama-találkozó, amelyet a Bács megyei Fogyasztási Szövetkezetek Alföld Kereskedelmi Vállalata évenként rendez a gyermekgondozási szabadságon levő édesanyáknak. Ilyen összejövetelre került sor tegnap délután is a Megyei Művelődési Központban, a szakszervezeti bizottság szervezésében. Az áruház már nőiesített munkahely, közel 180 nődolgozója van. Közülük most több mint fél- százan nevelik otthon gyermekeiket. A meghívásnak szinte valamennyien eleget tettek. így ismét hallhattak a vállalat életéről, gazdasági helyzetéről, amelyet Bessenyi István, az áruház igazgatója ismertetett. A számok, a szakszöveg után kellemes kikapcsolódást jelentett a Kisfaludy utcai óvodások, műsora. Az „al- földes” apróságoknak pedig ba- bazsúrral kedveskedtek a vendéglátók. Akik pedig tegnap délelőtt az Alföld Áruházban jártak, akár csak szemlélődni is, azok az emeleti előtérben dr. Buga László SZOT-díjas érdemes orvosnak tehettek fel egészségügyi problémáikkal kapcsolatos kérdéseket. A délutáni kismama-találkozón is részt vett Buga doktor, akihez bizalommal fordultak az édesanyák. Ä vállalat vezetősége e napon köszöntötte a lányokat, asszonyokat a nemzetközi nőnap alkalmából. Űttörőzenekarok találkozója Az utóbbi időben évente rendszeresen megrendezik az úttörőzenekarok megyei találkozóját Bács-Kiskunban. Legutóbb Lajos- mizsén adtak randevút egymásnak az ifjú muzsikusok. Ezúttal viszont Tiszakécske lesz a zenekari fesztivál színhelye. Vasárnap délelőtt tíz órakor kezdődik a találkozó, amikor a művelődési központ színpadán egymás után színpadra lépnek majd a megye különböző részéből érkező együttesek. Megyei témák a Dél-alföldi Krónikában A televízió ma esti adásában megismerkedhetünk a Kertészeti Egyetem kecskeméti főiskolai karán kidolgozott újítással, mégpedig a síkfólia-fektetéssel, mellyel a zöldség-főzelékfélék érését három héttel korábbra* lehet hozni. Riport készült a kecskeméti kerámiastúdióban, beszámolót láthatunk a bajai mozikiállításról, a tiszakécskei melegházi primőrtermesztésről, valamint a félegyházi Móra-ünnep- ségekről. HÍREK • HÍREK NATŰRSZELET Az ember, bármerre jár — megéhezik. És, ha éhét kénytelen otthonától távol csillapítani, sok furcsaságot tapasztalhat vendéglátásunk fogyatékosságait illetően. Ügy látszik, a szabadszállási Szőlő csárdának még nincs tudomása erről a „nemes” versengésről. Nyilván ezzel magyarázható, hogy nem sajnálták rám pazarolni a figyelmüket. Alighogy beléptem, a pincér azonnal ott termett. A virágmintás és makulátlanul tiszta abroszon hamarosan párolgott a csontleves, amely zamatában felülmúlta a jobb éttermek újházi tyúklevesét is. Ezt követte az Ínyenceknek való natúrszelet, fokhagymával. Friss húsból sütötték, frissen. A tányéromon illatozó három szelet színhús látványa mélyen felkavart. Elszoktam attól, hogy egyetlen adagban ennyit adnak, csont nélkül. Az ebéd felséges volt, a kiszolgálás kifogástalan. A csárdát a szabad- szállási Lenin Tsz tartja fenn. A vendégek jóllakottan és szép emlékekkel távoznak. V. Zs. NAPTAR 1979. március 2., péntek Névnap: Lujza Napkelte: 6 óra 24 perc. Napnyugta: 17 óra 30 perc. Holdkelte: 3 óra 29 perc. Holdnyugta: 22 óra 17 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: február 28-án a klizéphőmérséklet mínusz 0,6 (az 50 éves átlag 2,6) a legmagasabb hőmérséklet 5 Celsius-fok volt, a nap 2 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor minusz 1,2, 13 órakor 8,3 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2,7 Celsius-fok volt. Gépkocsinyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betétköny- vek 71. sorsolását február 28-án és március 1-én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1978. október 31-ig váltottak és 1979. január 31-én még érvényben voltak. A jegyzékben szereplő rövidítések a következők: Moszkvics 2140 m Wartburg de Luxe, tolótetős w Skoda 120 L s Zaporozsec z Trabant Lim. 601 t Tízezer Ft összegű betétkünyvek >> c c 'CÖ 'CtJ !■ g o ti 1 u 'CC >> CTJ N O E £-4-* '03 >5 U KÍ O N 5-. o •C8 N M W Ü co M o 2 018 094 S 2 052 876 s 2 022 358 t 2 053 194 w 2 036 763 m 2 054 631 t 2 042 073 s 2 054 836 t 2 050 415 s 2 056 849 z 2 051 756 m 2 062 051 t 5000 Ft-os betétkönyvek-F-» 3 o t. o E •a N E 'CÖ >5 s o u o ' E •ca N E 'CÖ >» W M 0 m W o 2 535 283 w 2 627 917 s 2 548 659 m 2 631 077 m 2 567 561 s 2 642 322 z 2 570 972 s 2 645 039 w 2 575 174 s 2 850 540 s 2 586 367 s 2 652 590 z 2 603 259 w 2 657 590 z 2 606 481 w 2 666 497 s 2 668 375 z 2 607 456 z 2 670 206 t 2 610 581 m 2 672 140 m 2 618 477 s 2 673 746 s 2 621 759 s 2 678 294 t — Szakmaszeretet. Januárban kezdődött a Kalocsai Asztalos-, Építő- és Elektromos Ipari Szövetkezetben a faesztergályos tanfolyam, amelyre a vezetők öt dolgozó jelentkezését várták. Az első foglalkozáson azonban huszonötén jelentek meg, tanúságot téve arról, hogy szeretik a szakmájukat és szeretnének új ismereteket is elsajátítani. — Hét holland játék- és 11 rövidfilmet hozott magával Rotterdamból az ott nyolcadik alkalommal megrendezett nemzetközi és nemzeti filmfesztiválon részt vett magyar filmválogató küldöttség. A kiválogatott filmeket az őszre tervezett „Holland filmhét” alkalmával mutatják be Budapesten. — Tilos a tűzrakás! Az elmúlt napokban sok helyen pusztított az avartűz, majd’ minden esetben gondatlan tűzrakás következtében. A tűzveszély miatt a Mátra és a Bükk erdeiben, a kirándulóhelyeken további intézkedésig még a kijelölt helyeken sem szabad tüzet rakni. Ugyancsak tilos tüzet gyújtani a mezőgazdasági területek és legelők olyan pontjain, amelyek kétszáz méternyire vagy ennél közelebb fekszenek valamelyik erdőhöz! — NÉPMŰVÉSZEK SZÍNPADA. Szombaton délután 5 órakor a kalocsai úttörőházban a népművészek színpada bemutatóján Karosa, Pusztafalu, Cigánd, Al- sóbereck, Nyír, Hegyalja együttesei és népi énekesei lépnek fel. — Tegnap ülést tartott Kecskemét város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága. A testület tagjai tájékoztatót hallgattak meg a város közrendjéről, közbiztonságáról, a törvényességről és a bíróság munkájáról, valamint Kecskemét közlekedésfejlesztési koncepciójának végrehajtásáról. — A FÁKLYA március 4-én megjelenő számában több cikk köszönti a nemzetközi nőnapot. Színes írás idézi fel Vlagyimir II- jics Lenin feleségének, Nagyezs- da Krupszkájának életútját. A szovjethatalom évtizedei alatt megvalósult egyenjogúságot mutatja be a szovjet asszonyokról szóló képes riport-összeállítás Fontos helyet foglal el a lapban a KGST-együttműködés. Elsősorban a nőolvasók érdeklődésére tarthat számot a moszkvai nemzetközi fodrászversenyről szóló színes, képekkel illusztrált írás. — Jutalom az újítónőnek. A Kecskeméti Konzervgyár újítómozgalmában a nők is helyet kérnek. Közülük Fekete Antalné műszaki rajzoló nyerte el a legeredményesebb női újító címet, s az ezzel járó 1000 forint jutalmat. — Családias kirándulás. Á kiskunfélegyházi Lenin Termelő- szövetkezet Martos Flóra nevét viselő, bronzkosíorús szocialista brigádja becsülettel helytáll a munkában, . de szívesen töltik együtt >a szabad idő egy részét is. Tavasszal színházlátogatást terveznek Szegedre, a nyáron pedig Észak-Magyarországon tesznek körutat. A háromnapos kirándulásra a gyerekeket is elviszik, így még teljesebb családi körben töltik majd a kellemesnek ígérkező napokat.. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. március 2. péntek este 7 óra: A FÉLKEGYELMŰ •Katona-bérlet MOZI 1979. március 2.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SZANDAKAN 8 í Színes japán film Csak 18 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor OTELLÓ Színes szovjet film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor ÜOLKA ÉS BOLKA A FÖLD KÖRÜL Színes, magyarul beszélő lengyel rajzfilm STÜDIOMOZI: 8 órakor EGY CSEPP MÉZ Csak 16 éven felülieknek f Angol film PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megye: Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlriapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360.— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi üt 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 23 065 HU ISSN 0133—235X.....ÍTT-Ilii ÍIBIIWIh!