Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-09 / 33. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1979. február 9. Szekér Gyula hazaérkezett Moszkvából Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön hazaérkezett Moszkvából, ahol részt vett a Szövetség gáztávvezeték építésében együttműködő országok kormányközi bizottságának ötödik', kibővített ülésén. A moszkvai repülőtéren Konsz- tantyin Katusev, a Szevjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese búcsúztatta. Ott volt Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete. (MTI) események sorokban MOSZKVA ___________________ A Vinnyica—Albertirsa között elkészült 750 kilovoltos távvezeték üzembe helyeztével létrejött a kapcsolat a KGST-országok együttműködő villamosenergiarendszere és a Szovjetunió egységes energiarendszere között. Mint ismeretes, a KGST Végrehajtó Bizottsága ülésén legutóbb létrejött megállapodás értelmében rövidesen még egy ilyen összekapcsolás építését kezdik meg a Szovjetunió és Lengyelország között. (MTI) VARSÓ Varsóban csütörtökön délben megnyílt a lengyel parlament ülése, amelyen részt vett Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jablonski, az Államtanács, és Piotr Jaroszewicz, a Minisztertanács elnöke is. A tanácskozás központi témája a kormány beszámolója az áruk. szolgáltatások és épületek minősége javításának érdekében végzendő munka. A napirend kiegészítő pontjaként az ülésen kiegészítik az Államtanács tagjainak sorát és változtatásokat hajtanak végre a Minisztertanács összetételében. (MTI) DAMASZKUSZ Négynapos hivatalos látogatásra csütörtökön Damaszkuszba érkezett Joszip Broz Tito jugoszláv államfő. A vendéget a szíriai főváros repülőterén Hafez Asszad államfő fogadta. (AFP) PÁRIZS _____________________ V aléry Giscard d’Estaing francia államfő csütörtökön háromnapos hivatalos látogatásra a nyugat-afrikai Kamerunba utazott, amely a „frontövezet” tagja. A francia elnök Ahmadou Ahidjo kameruni köztársasági elnökkel elsősorban a Kamerunnal szomszédos Csádban kialakult feszült helyzetről fog tárgyalni. (DPA, AFP) WASHINGTON Az Egyesült Államok — új Kína-politikájának fényében — újabb figyelmeztetést intézett Tajvanhoz. Warren Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes szerdán felszólította Tajvant, hogy törődjön bele új státusába, és az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyában fogadja el a nem kormányszintű kapcsolatokat. „Ellenkező esetben — mondotta — még ezeknek megszakítása is lehetséges." (UPI. Reuter) MAGYAR FELSZÓLALÁS GENFBEN A leszerelés terén való előrehaladás előfeltétele a nemzetek közötti együttműködés kiszélesítésének Kádár János látogatása a budapesti pártbizottságon GENF A genfi leszerelési bizottság csütörtöki ülésén felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet, a magyar delegáció vezetője is. Beszédében hangsúlyozta, hogy a leszerelés terén való előrehaladás előfeltétele az enyhülési folyamat további elmélyítésének, a nemzetek közötti együttműködés kiszélesítésének. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között a második SALT-egyezményről folyó tárgyalásokra utalva a magyar delegátus kijelentette, hogy azok eredményes lezárása kedvező hatással lehet más leszerelési fórumokon — köztük a leszerelési bizottságban — folyó tárgyalásokra is. A leszerelési bizottság előtt álló feladatokat elemezve Domokos Mátyás rámutatott, hogy a bizottság munkájának és figyelmének középpontjába a tömegpusztító fegyverek betiltásának, azon belül is a nukleáris fegyverek korlátozásának kérdését kell állítani. A magyar küldöttség vezetője kijelentette: ezeknek a tárgyalásoknak a sikere lehetővé tenné olyan nemzetközi egyezmények megkötését, amelyekkel meg lehetne gátolni a fegyverkezési verseny folytatódását és nagy lépést lehetne tenni a tényleges leszerelés irányába. A továbbiakban kiemelte annak szükségességét is, hogy a bizottság kezdjen konkrét tárgyalásokat a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok biztonsági garanciáinak megerősítését célzó nemzetközi egyezmény elérésére, a Szovjetunió által az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakán beterjesztett tervezet alapján. A magyar delegáció vezetője befejezésül egyéb leszerelési kérdésekről szólva aláhúzta a vegyi fegyverek és az új típusú tömeg- pusztító fegyverek kifejlesztésének eltiltásáról szóló egyezmény mielőbbi kidolgozásának fontosságát. (MTI) Algéria új államfője ma leteszi az esküt ALGÍR Algéria szavazásra jogosult lakosságának több mint 95 százaléka Bendzsedid Sadli ezredes mellett adta le voksát a köztársasági elnöki tisztségről tartott szerdai népszavazáson, amikor több mint 8 miillió ember élt szavazati jogával. Mohamed Ben Ahmed Abdelghani belügyminiszter szerda esti sajtóértekezletén bejelentette, hogy az új köztársasági elnök pénteken teszi le a hivatali esküt. Ezzel az alkotmány megszabta időhatáron belül, annak utolsó napján, megszűnik Ra- bah Biatat ügyvezető államfő 45 napos megbízatása is. Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Algírban bejelentették: Bendzsedid Sadli ezredes, az FLN elnökjelöltje elsöprő többséggel nyerte meg a szerdai szavazást. Az új köztársasági elnök hivatalba lépésével Algéria valóban pontot tehet a függetlenség elnyerése óta eltelt csaknem 17 éves küzdelmes, de sikerekben gazdag korszak végére. (MTI) Algéria új államfője az urnánál. NAPI KOMMENTÁR Kettős hatalom Iránban : Két kormánya van jelenleg Iránnak: az ország elhagyására kényszerült Reza Pahlavi sah által kinevezett,.miniszterelnök Sa- pur Baktiar kabinetje, valamint a KfiPfneini, (pjatollaí) megbízása alapján alakult éllenkormány, Mehdi Bazairgannal az élen. Az ellenkormány rohamosan teret nyer: hívei békés eszközökkel vették át a közigazgatás irányítását Teheránban és az ország több más nagyvárosában. Megkezdődött tehát a régi hatalmi struktúra lebontása és az „iszlám köztársaság” — akármi is legyen az — alapjainak a lerakása. A magát legálisnak tartó Bak- tiar-kormány, amely a kezdetben elzárkózott az elől, hogy tárgyaljon az ellenzéki kabinettel, immár utóvédharora kényszerült. Miközben Teheránban csütörtökön délelőtt milliós tömegek vonultak ki az utcára, hogy hitet tegyenek a Bazargan-kormány mellett, Sapur Baktiar sajtóértekezleten jelehtette be: kész további komoly engedményeket tenni az ellenzéknek. Közölte, elfogadja a Khomeini követelte népszavazást, s abba is beleegyezik, hogy előbbre hozzák a júniusban esedékes választásokat. Kész arra is, hogy tárgyalásokba bocsátkozzék Bazargannal, de nem ismeri őt el miniszterelnöknek. A jelek szerint ázonban Bak- tiarnak sokkal nagyobb szüksége van arra, hogy elnyerje az ellenzéki többség elismerését, mint fordítva. Már csak azért is, mert a teheráni kormányszervek több tízezer alkalmazottja megtagadta kormánya utasításainak a végrehajtását, s támogatásáról biztosította a Khomeini által kinevezett miniszterelnököt. így hát talán akkor vázoljuk a valósághoz híven a helyzetet, ha megállapíthatjuk: Iránnak gyakorlatilag nincs semmiféle kormánya, mert a régi már nem, az új pedig még nem tudja, gyakorolni a hatalmat. Ugyanakkor változatlanul fenyeget a katonai államcsíny lehetősége. A vezérkar főnöke, Kharaibaghi tábornok, aki a sah távollétében a hadsereg főparancsnoka, szerdán a teheráni rádióban elmondott beszédében arra szólította fel a fegyveres erőket, hogy „tartsák magukat távol a politikától”. A tanácsot nemigen fogadták meg azok a katonák — mintegy kétezren —, akik csütörtökön egyenruhásán csatlakoztak a Bazargan-kormányt éltető tüntetőkhöz. P. V. KORMÁNYÁTALAKÍTÁS Andreotti konzultációi Giulio Andreotti kijelölt olasz miniszterelnök csütörtökön folytatta kormányalakítási konzultációit a pártok vezetőivel. Tegnap egész napos ülést tartott az olasz KP vezetősége, s a kormányválságról és a belpolitikád helyzetről tanácskozott. Közleményben jelentették be: felhatalmazták a párt képviselőházi és szenátusi csoportját arra, hogy törvénytervezetet terjesszen elő a Moro-ügy kivizsgálásával megbízandó parlamenti bizottság létrehozásáról. Az OKP vezetősége azzal ösz- szefüggésben hozta határozatát, hogy az elmúlt napokban a l’Espresso hetilap újabb részleteket közölt a Moro-ügy hátteréről. Az OKP szerint egyre súlyosabb és nyugtalanítóbb jelek vannak arra, hogy kétséges a Moro-ügy- gyel megbízott igazságügyi szervek nyomozásának korrektsége, a hatóságok terrorizmus elleni határozottsága, az OKP ezért jobbnak látná, ha a parlament átfogó politikai és igazságügyi vizsgálatnak vetné alá Aldo Mo- ro elrablásának és meggyilkolásának körülményeit. (MTI) TEJ, HARCKOCSI Energia és világpolitika A nyugat-európai tehenektől az iráni eseményekig terjed a gondolatsor, amely — bármily különösen hangozzék is — belső összefüggést mutat. Megdöbbenve olvastuk még a fagyok és a hóviharok napjaiban, hogy az NSZK egyik északi tartományában tömegesen pusztultak el az állatok, mert megszűnt az áramszolgáltatás, egyebütt a tejtermelés esett ki, miután leálltak a fejőgépek. Más hír: az Egyesült Államok (az olajmunkások sztrájkja miatt) üzemanyagot bocsátott a Perzsa-öbölben található tartalékaiból az iráni hadsereg rendelkezésére, különben megbénultak volna a harckocsik, a katonaság nem tudott volna szembeszállni a tüntetőkkel. Földrajzilag és Jellegét tekintve — egymástól távolt két eset, mégis ösz- szeköti őket valami: a felismerés, mennyire rá van utalva a mai társadalom az energiára. A ma és a Jövő nagy problémája ez, s mint ilyen beleszól a világpolitikába. A helyzet annál Is bonyolultabb, mert az erős, a katonailag fejlett államok nem feltétlenül gazdagok energiában. Főképpen Nyugat-Európára vonatkozik ez a megállapítás, de az a hallatlan pazarlás, ami az amerikaiak között dívik, az Egyesült Államokat is behozatalra kényszeríti. Ilyenformán a fejlett tőkés országokban a kiszolgáltatottság érzése alakult ki, különösen 1973, a nagy olajválság, az árak ugrásszerű emelkedése óta. E meg. rázkódtatás ébresztette rá őket arra, mint fecsérelték a potom pénzért vásárolt nyersanyagokat, először érezték saját bőrükön, milyen létfontosságú az egyenletes ellátás, gazdasági és katonai szempontból egyaránt. Az éremnek azonban másik oldala is van: a Nyugat a múlt évtizedekben túlságosan megszokta, hogy uralkodik azokon a területeken, ahol energiaforrások találhatók és az útvonalakon, ahol a szállítások folynak. Korántsem ez az egyetlen oka a közel-keleti válságnak, vagy az Indiai-óceán demllltarl- zálásáról folyó vitának, de enél- kül sem az egyik, sem a másik nem érthető meg. Ilyenformán akár a Közel- A Keletről, akár Iránról legyen szó, a nyugati sajtó hangját aggodalom szövi át, nehogy valamilyen nagyobb változás következményeképpen elzárják az olajcsapokat, vagy csökkentsék a termelést. Egy nyugatnémet politikus ezt kérdezte a napokban: „Mi lesz, ha az iszlámvezetők úgy döntenek, hogy nem fecsérlik el kincseiket, hanem elteszik a jövőnek? Rövid idő múltán leállnak Nyugat-Európa motorjai.” Az NSZK olajszükségletének 18,6 százalékát szerzi be Iránban, 50 százalékot az arab országokból. Az Egyesült Államok behozatalának 5 százaléka származik ebből a mostanában oly nyugtalan országból, s ha ez nem is sok, James Schlesinger energiaügyi miniszter mégis takarékossági intézkedéseket sürget. Korántsem biztos, hogy ah iráni változás csökkenteni fogja az olajexportot, általában a termelőknek ez az egyetlen, vagy fő exportcikke, de a Nyugat azt szereti, ha olyanok kezében van a csap, akik tőle függenek. Becslések szerint azonban úgy Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a 1 budapesti pártbizottság székházába látogatott, ahol a végrehajtó bizottság tagjaival, a pártbizottság titkáraival és osztályvezetőivel folytatott megbeszélést. A Központi Bizottság első titkárát Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára és a pártbizottság titkárai tájékoztatták a főváros politikai, gazdasági helyzetéről. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke a városfejlesztés aktuális kérdéseiről, Budapest VI. ötéves tervének előkészítéséről számolt be. A pártbizottság vezetői elmondották, hogy a budapesti kommunisták egyetértéssel és cselekvőkészséggel fogadták a Központi Bizottság 1978. december 6-i határozatát: a fővárosi párt- szervezetek és pártszervek munkája fölgyorsult, kezdeményező szerepük megnövekedett, figyelemmel kísérik a vállalati tervek elkészítését és segítik azok végrehajtását. Hangsúlyozták, hogy nagy erőfeszítésre van szükség minden szinten annak érdekében, hogy javuljon a népgazdaság egyensúlya, gyorsabban haladjunk előre a minőség javításában, a termékszerkezet átalakításában, a gazdasági hatékonyság növelésében. a munka szerinti bérezésben. Kiemelték, hogy a főváros dinamikusabb fejlődésében nagy szerepe van a Központi Bizottság és a kormány politikai, erkölcsi és anyagi támogatásának, valamint a pártszervezetek tevékenységének, a lakosság önkéntes társadalmi munkájának. Kádár János a Központi Bizottság nevében elismeréssel szólt a budapesti kommunisták munkájáról. Kiemelte, hogy a főváros pártszervezetei a mozgalom hagyományaihoz híven példamutatóan teljesítik kötelességüket, és ennek országos jelentősége van. A Központi Bizottság első titkára az elmúlt évről szólva hangsúlyozta, hogy népünk munkájának eredményeképpen, az ismert gondok és nehézségek ellenére, ösz- szességében tavaly is előbbre jutottunk a szocializmus építésében, a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásában. Kádár János rámutatott arra, hogy a múlt év végi és a januári tapasztalatok szerint a központi irányító szervek és a vállalatok körültekintően foglalkoztak az 1979. évi népgazdasági terv elkészítésével és végrehajtásának megszervezésével. Az előttünk álló nagy feladatok megoldásában támaszkodhatunk népünk kezdeményezőkészségére, a kommunisták példamutató munkájára. Biztonságosan építhetünk a magyar népgazdaság egészséges alapjaira és a szocialista országok erősödő gazdasági együttműködésére. Jobban ki kell használnunk a fejlődő országokhoz és a tőkés országokhoz fűződő, kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolataink lehetőségeit is. Kádár János hangsúlyozta: most az a legfontosabb feladat, hogy a minőségi és hatékonysági tényezők fokozottabb előtérbe állításával megszilárdítsuk az anyagi termelésben és az életszínvonal emelésében elért eddigi vívmányainkat, és ily módon megteremtsük a további fejlődés szilárd alapjait. A találkozó végén Kádár János sok sikert kívánt a budapesti dolgozóknak, a főváros kommunistáinak és a budapesti pártbizottság vezetőinek. (MTI) Móra-ünnepségek Félegyházán ütvén év múlva a világ kénytelen lesz átállni más energiahordozó- la, a készletek kifogynak, előtérbe kerül ismét a jó öreg szén és természetesen az atom. Vajon akkor majd a politikai válságok is ott fognak kitörni, ahol fekete gyémánt és uránérc található? Tói tudják a ma olajcsászáJ rai, hogy a világ erőltetett ütemben fejleszti ki más energiaforrásait, és ez arra ösztönzi őket, hogy mégis csak most adják el az olajat, 4m‘kor még ők diktálhatnak: az árakat és olykor a politikát. Egyre több olyan termelő ország van, amely nemcsak nyugati bankok trezorjaiba helyezi el a petrodollárt (ennek egyébként is mind kevesebb haszna van). Forgatják a pénzt. Részben külföldön ruházzák be, bár ebből népüknek kevés hasznuk van, vagy mint azt Algéria, Iralc teszi, sőt a sah Iránja is tette, saját gazdaságukat fejlesztik. A cél: mire elfogy a föld alatti kincs, alakuljon át mgi egyoldalú termelési szerkezetük fejlettebbé, sokrétűbbé. Kuszán keveredik az energiaprobléma a gazdaság és a politika világában. Ez az egyik oka annak, hogy a Nyugdt hisztérikusan reagál minden olyan eseményre, amelynek következtében haladó jellegű változás ígérkezik egyes — nyersanyagokban gazdag — közel- keleti, ázsiai, afrikai országokban. Tatár Imre (Folytatás az 1. oldalról.) legrejtettebb vonatkozásait, gyönyörűen cifrázott történeteit, pedagógusi, újságírói, írói pályafutásának fontos állomásait, a könyveiben előforduló népies kifejezések jelentését. Csak azok számíthattak sikerre, akik szépen, szabatosan vissza is tudták adni olvasmányélményeiket, jellemezték az író szivéhez oly közelálló, célszerű szegény embereket. A Földes Anna kandidátus vezetésével működő bíráló bizotttsá- got is meglepte a pajtások felkészültsége, jó előadókészsége. Földes Anna, az Így élt Móra Ferenc kötet szerzője és Tóth Béla, a Somogyi Könyvtár főigazgatója, valamint Növök Rostás László megyei szakfelügyelő, a zsűri elnöke és tagjai arról is meggyőződhettek, hogy a legjobbak nemcsak a javasolt irodalomban tájékozottak. A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Általános Iskolát képviselő Dinnyés Margit, Héjjá István és Fekete Csaba nagyszerűen szerepelt, biztosan szerezték meg az első helyet. A szülővároshoz méltóan állt helyt a Bajcsy-Zsilinszky Endre Általános Iskola együttese is, megérdemelten lettek harmadikak a móriak. A Móra Ferenc Művelődési Központ másik termében Bács- Kiskun megyei középiskolások bizonyították, hogy sokat tudnak az ünnepeltről. A csütörtöki döntőben részt vett nyolc csapat közül a Dolgozók önálló Gimnáziuma bizonyult a legjobbnak. A munka mellett tanuló félegyházi felnőttek olvasottsága, fogékonysága nagy elismerést váltott ki a Péter László tudományos kutató, kandidátus vezetésével működő bíráló bizottságból. Megérdemelten végeztek az első helyen. A Tóth Kálmán Gimnázium együttese is otthonosan mozgott az író világában, akárcsak a harmadik helyet megszerző félegyházi diákok, a Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola növendékei. Délben a Daru utcához vonultak a kis és nagy diákok, az • Szép ajándék Kovács Ferenc Móra-portréja. ünnepségre érkezett vendégek, köztük Gera Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője, ahol dr. Fazekas István, a Kiskun Múzeum igazgatója méltatta a foltozószűcs fiának irodalom- történeti jelentőségét. Ezt követően a városi tanács dísztermében tartott ünnepségen mutatták be Balázs Árpád Liszt-díjas zeneszerző A rigó éneke című művét, amelyet a szerző a névadója tiszteletére tartott ünnepségeket gondosan és szakszerűen szervező Móra Ferenc Általános Iskola kérésére komponált. Hangulatos, tartalmas műsor végén adták át a legjobbaknak járó díjakat. A szocialista brigádok részére meghirdetett vetélkedőn a Móra Ferenc nevét viselő (Április 4. Gépgyár) adta a legtöbb jó választ. Ugyanebből az üzemből került ki a második helyezett, az Asbóth Oszkár brigád is. A Móra Ferenc Általános Iskolában helyezték el és avatták fel tegnap délután a kiskunfélegyházi származású Kovács Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész új alkotását. Dr. Belényi István, a városi tanács elnökhelyettese köszönte meg a művész adományát, méltatta a Daru utcából indult írót. H. N. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETI * Portugália felvette a kapcsolatokat Kínával Portugália és a Kínai Népköztársaság diplomáciai kapcsolatot létesített egymással. A két kormány erről szóló közős nyilatkozatát csütörtökön hozták nyilvánosságra a portugál fővárosban. A nyilain kozat szerint a két ország három hónapon belül nagykövetet cserél. A portugál—kínai tárgyalások a diplomáciai kapcsolatok felvételéről csaknem két évig tartottak. (AFP, AP) • Magyar grafikai kiállítás nyílt Moszkvában Mai magyar kisplasztikái és grafikai kiállítás nyílt csütörtökön Moszkvában a képzőművészeti szövetség székházában. A két ország kulturális munkaterve keretében megszervezett, február végéig r.yitva tartó kiállításon 11 magyar grafikus és ugyanennyi szobrász- művész mutatja be alkotásait.