Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-09 / 33. szám

1979. február 9. • PETŐFI NÉPE • 3

Űttörővezetők megyei konferenciája

Névvel és név nélkül

Terbe Dezső felszólalása

(Folytatás az 1. oldalról.)

— Mindenekelőtt megköszönöm meghívásukat, amely lehetőséget ad számomra, hogy átadjam a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának szívből jövő üdvözletét. A jelenlevők személyében azokat köszöntjük, akik nemcsak tanítják, hanem nevelik gyermekeinket, napról napra gazdagítják, bővítik ismereteiket, akik vállalják a közösségért végzett munka szép, de nehéz feladatát is — kezdte felszólalását Terbe Dezső.

A továbbiakban arról szólt, hogy a párt megyei bizottsága nagyra értékeli az elmúlt években végzett tevékenységet, amely a politikai és a gyermekszervezeti jelleg erősítésére irányult. Az úttörőmozgalom a Duna—Tisza közén is közelebb került szocialista napjaink valóságához. Tevékenységük kötődése a szűkebb hazához, Bács-Kiskun megyéhez jól érzékelhető munkájukban, tevékenységi formáikban. Ezt bizonyítják az úttörők nemes tettei, a kezük nyomán kizöldellő parkok a gazdaságokban végzett közös munka, a több száz vasúti szerelvényt kitevő összegyűjtött hasznos anyagok, a forradalmi hagyományokat és múltat feltáró okmányok és albumok, amelyek a haladó hagyományaink tiszteletét sugározzák.

A megyei pártbizottság titkára ezután Bács-Kiskun megye gazdasági, társadalmi eredményeiről beszélt, hiszen ez az előrehaladás egyre jobb lehetőséget teremt a mozgalom céljainak valóra váltásához is, majd így folytatta:

— A szép gyermekkorhoz, a tanuláshoz és az úttörőszövetség munkájához szükséges feltételek a jövőben is biztosítottak. Üttö- rővezetőink ebben a hitben dolgozhatnak Bács-Kiskun megyében is. Értelmes és szép, tudást, akaratot próbára tevő. alkotó munka áll előttünk, erre hívjuk fel ifjúságunkat, és erre kell felkészülni a ma kisdobosának és úttörőinek, a holnap felnőttjeinek. A szocialista társadalom történelmileg az első, amely nem pusztán reprodukálni kívánja magát, hanem egy magánál fejlettebb ifjúságot és majdani felnőtt nemzedéket akar felnevelni. A követelményeknek eleget tenni csak úgy lehet, ha él bennünk az új megismerésének igénye, ha nem csupán mint egyén, hanem mint közösség, a pártszervezet, a KISZ-szervezet, az úttörőmozgalom. a pozitív hatásokat felerősítő pedagógus közösség, kollektíván lépünk túl mai önmagunkon.

Felszólalásának további részében az úttörőmozgalom jelentőségéről, feladatáról beszélt, majd így folytatta:

— Az úttörőszövetség, az úttörőszervezet a párt gyermekszervezete. Az iskolának minden tettével, tényezőjével nevelni, politizálni kell. A mozgalomnak még inkább ezt kell tennie. Vannak, akik azt állítják, hogy a gyermeket nem érdeklik a politikai kérdések. A politika nem idegen a gyermektől, sőt, egész életünk sugározza, hogy bekapcsolódjék' életkorának megfelelően a politikai életbe — már úttörő korában. De csak a gyermekhez alkalmazkodva kezdhetünk közöttük politizálni és fokozatosan. A politika a napi eredményeken keresztül

A televízióban közvetített krimikben a betörők, a tolvajok alapos felkészülés után, felszerelkezve technikai eszközökkel, törnek be bankokba, lakásokba, s rabolják el az értékeket. Ezt csakis fondorlatos úton tudják megvalósítani, hiszen a pénz, vagy más egyéb érték különböző rejtekhelyeken, páncélszekrényekben van. Nálunk nem kell ilyen nagy technikai felkészültség, tudományos módszer, hiszen a betörő olykor tálcán kapja meg a pénzt. S hogy nem alaptalan ez az állítás, lássunk egy példát. K. József soltvadkerti lakos a kiskőrösi rendőrkapitányságon feljelentést tett, mert ismeretlen tettes egyik délelőtt lakásának szekrényéből 50 ezer forint készpénzt és két aranygyűrűt — hatezer forint — lopott el. Arról már a sértett, a károsult nem tett említést, hogy az előszoba ablakát nyitva hagyta, s a szekrényt sem zárta be.

ötvenezer forint nem kis pénz. Ekkora összeget már valamifélevalósul meg. s ez érdekli a gyermeket.

A továbbiakban a megyei párt- bizottság titkára az iskola, az úttörőközösség, a család kapcsolatáról beszélt. Mint mondta, a fejlődésünk mai szakaszában a család helyzete megváltozott. Kevesebb az együtt vacsorázó család, eltűntek a régebbi életre jellemző családi események. Nagyon sok gyermek’ nélkülözi a meghitt családi beszélgetéseket, nem minden gyermek kap otthon választ az őt foglalkoztató kérdésekre. Ezt, ha nehéz is, az iskolának és a mozgalomnak valamiképpen pótolnia kell. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az iskolai, az úttörőszövetségben végzett nevelés nem valósítható meg a társadalomnak, az iskolán kívüli

képpen biztosítani kell, ha nem mással, legalább zárral. A tulajdonos azonban bízott mindenkiben, s így a betörő csak belépett a nyitott ablakon, s találomra kinyitotta a szekrényt, ahol le sem takarva, ott álltak kötegben az ötszázasok.

Nézzünk egy másik esetet. A ház tulajdonosa reggel mindösz- sze 15 percre távozott a lakásból, azzal a szándékkal, hogy tejet vásárol. A megyeszékhelynek ebben az utcájában mindenki jól ismerte, s ő is jó barátságban volt a szomszédokkal. Nemcsak a lakás ajtaját, de még a kaput sem zárta be. A közelben levő üzletben egy kis tereferére megállt, aztán kényelmesen hazakocogott. Először fel sem fedezte, hogy idegen járt a lakásban, hiszen minden a helyén volt. Csak később, órák múlva ment be a szobába, s nyitotta meg az éjjeliszekrény ajtaját. A papírdoboz, amelyben 45 ezer forint megtakarított pénzét őrizte, szőrén-szálán eltűnt. Először arra gondolt, hogy máshova

intézményeknek, a családnak a segítsége és átérzett felelőssége nélkül. Minden szülőnek még nagyobb felelősséget kell viselnie gyermekei neveléséért.

— Az úttörőszövetség itt a megyében is évről évre színvonalasabb munkát végez. Jövőt formáló terveink itt a megyében is gazdag lehetőséget kínálhatnak, és ezzel együtt céltudatos munkát jelentenek a felnövekvő és felnőtt nemzedék számára. Azt hiszem, mindannyian szívesen dolgozunk gyermekeink boldogabb jövőjéért, a fejlett szocialista társadalom felépítéséért. Azt kérjük a konferencián részt vevő küldöttektől, hogy úgy foglalkozzanak az úttörőmozgalomban is a gyermekekkel, ahogy ezt a pedagógusok döntő többsége teszi: belső meggyőződéssel és szenvedéllyel. A fiatal pedagógusokat vonják be jobban az úttörőmozgalom munkájába.

— Egy életre meghatározó lehet, ha a szakavatott vezetők segítségével — éppen a mozgalmi munkában — tanulja meg szeretni a fiatal a nevelő munkát, a pedagóguspályát. Azt kívánom, hogy minél több gyermekkel tudják a közösségi érzést és élményt ismertetni, hogy minél több örömük legyen munkájukban, abban, hogy a jövőnek nevelt közösséggel megszerettetik a szocialista társadalmunkat, életünket — fejezte be felszólalását Terbe Dezső.

Ezután dr. Szepesi István kecskeméti küldött, Földi Emil kiskunhalasi ifiivezető, Antal István bajai úttörőelnök, Csertő István

rejtette el, de rémületében sehol sem találja. Kétórás kutatás után sem került elő a doboz, s ekkor fordult a rendőrséghez. A nyomozók azt hitték, hogy forgószél támadt a szobában, s arra gyanakodtak, hogy a betörő követte el mindezt. Később mondta el a tulajdonos, hogy nem volt felfordulás, ő kereste a dobozt. A bűnügyi technikusok egyetlen használható lábnyomot, ujjnyomot sem tudtak készíteni, hiszen a tulajdonos akadályozta meg ebben őket.

Milyen módszereket ajánl a rendőrség a pénz megőrzésére, hiszen eddig csak arról ejtettünk szót, hogy amit az állampolgárok tesznek, illetve nem tesznek, az a bűncselekmények elkövetését segíti. A betörések, a lopások megelőzését jól szolgálják azok a pénzbe sem kerülő beidegződések, amelyek minden emberben kifejleszthetek. Ilyenek a figyelmesség. az ajtók, ablakok bezárása, a jó zárak, az értékek időnkénti ellenőrzése. Ezen kívül talán megkockáztatnánk azt a kijelentést is, hogy nem érdemes több tízezer forintot otthon a vasalt ruha alatt, a szekrény fiókjában, újságpapírba csomagolva a szekrény tetején rejtegetni. Erre van megfelelő intézmény, az Országos Takarékpénztár. A jelentősebb összegű készpénz takarékbetétszanki csapatvezető felszólalása következett.

A vita további részében felszólalt Szűcs Istvánné főtitkár is, aki egyebek között elmondta, hogy az elmúlt években lényegesen javultak a mozgalmi munka feltételei. Az úttörőkiadványok száma örvendetesen megnövekedett, ám a mennyiségi növekedés mellett célszerű lenne a kiadványok tartalmának minőségét javítani.

— Minden csapatnál meg kell vizsgálni azt, hogy az utóbbi években, amikor a csapatok munkája -egyre jobb, úgyszintén az őrsöké is, a rajok tevékenysége miért vált mechanikussá? — mondta a főtitkár. — Nagyon lényeges a személyes példaadás. A csapatok vezetőinek mindig alkalmazkodni kell az adott helyzethez. Figyelembe kell venni a legapróbb momentumokat is, és a csapattagok figyelmét rá kell irányítani a hibák kijavítására.

— Valamennyien készülnek már az országos konferenciára, amelyet két hónap múlva Kecskéméi en rendeznek meg. Nem szabad elfelejteni, ez akár jelmondattá is válhat: a jelenben kell a gyermekeket a legjobban és a leggondosabban a jövőnek nevelni. Ezért felelős minden pedagógus, minden mozgalmi vezető — fejezte be felszólalását Szűcs Istvánné.

A főtitkár felszólalása után Zvara Pálné fálegyházi csapatvezető, majd Udvarhelyi Istvánné keceli pedagógus mondta el az úttörőmozgalom eredményeivel, a további feladatokkal kapcsolatos gondolatait.

Ebéd után folytatódott a vita. Felszólalt dr. Major Imre, a megyei tanács elnökihelyettese, Pénzes Miklósné kecskeméti rajve- zető, Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Fodor Lászlóné, a bajai úttörőház igazgatója, Kocsis Károly dunapataji csapatvezető.

A felszólalások után Kisné Csányi Anikó összefoglalta a vitát. majd a megyei úttörőkonferencia részt vevői határozatot hoztak az úttörőmozgalom legfontosabb feladatairól.

Ezt követően megválasztották a Magyar Úttörők Szövetségének tizenhét tagú Bács-Kiskun megyei elnökségét. Az elnökség tagjai: Asztalos Jánosné (Kalocsa), Berényi Sára (Kecskemét), Faragó Irén (Lakitelek), Farkas Ferenc (Kecskemét), Fenyvesi József (Nemesmádudvar), Fodor Lászlóné (Baja), Győrfi Pál (Kecskemét), Hegedűs Istvánné (Kiskunhalas), Kisné Csányi Anikó (Kecskemét), Kovács Lászlóné (Tass), Laczkó Gyuláné (Kiskunfélegyháza), Lőrincz Béla (Kecskemét), dr. Sáfár Jánosné (Kunbaja), Szabó Sándor (Kecskemét),

F. Tóth Mária (Kecskemét), Udvarhelyi Istvánné (Kecel), Ziegler Istvánné (Baja).

Az elnökség ezután Kisné Csányi Anikót megyei úttörőelnöknek, Szabó Sándort pedig megyei úttörőtitkámak megválasztotta.

A megyei konferencia megválasztotta a VII. Országos Úttörővezetői Konferencia küldötteit, akik a következők: Boldizsár Jánosné, Cselik Mária, Hambalkó Ferenc, Kruchió Mihály, Mécs Erzsébet, Petrik Imréné, Péter Ágnes, Szabó Istvánné, Varga Mária, Zvara Pálné.

A választások után a megyei úttörőkonferencia munkája befejeződött.

könyvben bármikor elhelyezhető, s van, aki vigyáz rá. Ennek visz- szafizetését az állam szavatolja. Ha már eljutottunk idáig, azt is mondjuk meg tanácsként, hogy a takarékbetékönyvek közül is a fenntartásos — névre szóló — a legcélravezetőbb, ugyanis ezt a tolvaj nem veszi magához, mert tudja: nem válthatja be.

Menjünk tovább. Nemcsak a lakásban, garázsban, de a személygépkocsiban sem célravezető nagy összegeket tartani, vagy olyan tárgyat közszemlére tenni, amelyek szinte vonzzák a bűnözőket, vagy éppen meggondolatlan fiatalokat. A gépkocsi feltörése — különösen, ha elhagyott helyen, rosszul megvilágított utcában áll — nem okoz különösebb nehézséget az ilyen irányú bűn- cselekményekre specializált embereknek. Igaz, nehéz mindenkinek garázst szerezni, építeni. Az ilyen járműveket azonban el lehet látni jelzőberendezéssel, amely hangosan jelzi, hogy illetéktelen nyúlt hozzá.

A bizalom szép dolog, de mint e néhány írásból is kitűnt, erre nem mindig lehet számítani. A bűncselekmények megelőzése mindannyiunk feladata, ezért hát őrizzük, vigyázzuk értékeinket, ne teremtsünk alkalmat a bűnözőknek, hogy eltulajdonítsák azokat. Gémes Gábor

FELLENDÜLŐ ROVATA a megyei lapnak a Sajtóposta. Minden héten számos közérdekű levél érkezik a címére, s igen sokan írják meg egyéni sérelmeiket, jogosnak vélt panaszaikat árra várva, hogy majd szakszerű eligazítást, esetleg jogi tanácsot kapnak az újságban. „Kérdezzen — felelünk” — szinte bíztatja a rovat alcíme is az ovasót, hogy bizalommal tegye fel kérdéseit, s nem egy levél kezdődik ezekkel a szavakkal: Régi olvasója vagyok lapjuknak, ezért engedjék meg... S következik az illető számára fontos kérdés, igen gyakran olyan ügyekben is, amikor nem lenne szükség a szerkesztőség közbenjárására, de az olvasó nem ismeri azt a szervet, ahova fordulnia kellene. Olykor a munkahelyi elzárkózás miatt fognak tollat, talán azért, mert nem bíznak az ügyintézők tárgyilagosságában, vagy csak „ellenőrizni” szeretnék, valóban igazságosan jártak-e el velük szemben.

Levelezési rovatunk — így hívjuk azt a kis részleget, amely gazdája a szerkesztőséghez küldött leveleknek — szorgalmasan és türelmesen küldözgeti az arra illetékes szerveknek az intézkedésre váró panaszokat, kérve, hogy az érdemi válaszról is tájékoztassanak bennünket. Hazánkban külön rendelkezés intézkedik a lakossági bejelentésekről, törvényes védelmet élveznek a tényleges hibákat feltárók, válaszadási kötelezettségük van a hivataloknak és intézményeknek. A társadalmi demokratizmus garanciái az alkotmányos jogok között szerepelnek.

TAPASZTALATAINK szerint csak igen ritkán fordul elő, hogy valahol elmulasztják a választ megkeresésünkre. Pedig vannak olyan területek, ahonnét szinte naponta kell reagálni valamilyen panaszra. Ilyen például a tömeg- közlekedés, a lakosságot kiszolgáló kereskedelem stb. Néha igen nehéz az egymásnak is ellentmondó kívánságok teljesítése — hol járjanak a buszok, hol legyenek a megállók? — vagy kivizsgálása, netán elutasítása.

Gyakran nehezíti a kérések teljesítését, a panaszok, vélemények nyilvánosságra hozását az is, hogy a levélíró a névtelenség homályában óhajt maradni. Van aki aláírja a levelet, de kéri, hogy közlés esetén ne szerepeljen a neve. Ha nincs jelentősége az aláírásnak, ezt,a kérést igyekszik a szerkesztő tiszteletben tartani. Nehezebb a dolga a névtelenül érkező

Tisztelendők

A televízió új dokumentumfilmsorozata —, csakúgy, mint a kp- rábban már bemutatott amerikai és olasz tisztelendőkről készített filmek — arról győznek meg, hogy nem árt ismerni a miénkkel ellentétes ideológiát hirdetők álláspontját, a XX. század papságának megváltozott szerepét, korunk ellentmondásos politikai és gazdasági viszonyainak közepette.

A Tisztelendők stábja —, Róbert László szerkesztőriporter, Radevszki Teodor rendező és Szabados Tamás operatőr — ezúttal Franciaországot szemelte ki, az egyház és a társadalom viszonyának ábrázolására. Érdekes és elgondolkodtató képet adnak arról, hogy a kapitalista kizsákmányolás elleni tiltakozás miként állítja a barrikád szinte egyazon oldalára a francia kommunistákat és az egyház leghaladóbb képviselőit. Nézetazonosságról persze nincs szó, nem is lehetne, ez még az egyházon belül is hiányzik.

Az első rész, a párizsi mítoszok éppen azt mutatta meg, hogy a papság között sem teljes az egyetértés. A vallási dogmák és szertartások hagyományához mereven ragaszkodó Lefebvre érsek például nem hajlandó alávetni magát az egyház tevékenységét „korszerűsítő”, új előírásoknak. Erőszakkal szerzett magának templomot, ahol a régi módon celebrál misét és tüntető, harcias szembefordulása a saját egyházának haladóbb törekvéseivel, a demokratikus fejlődés legádázabb ellenségeinek lelkes együttérzésével találkozik. Temploma körül a szélsőjobboldal hívei terjesztik konzervatív „igéiket,” miközben a szent helyről a szó szoros értelmében kivert plébános egy tornateremben misézik a híveinek.

A második rész színhelye, a Lyon melletti Arbresle. Innét indult el az eretnekek üldözésének könyörtelenül vakbuzgó térítési hadjárata. Ma már semmi sem emlékeztet a katolicizmus tűzzel- vassal való terjesztésének komor korszakára. A domonkos rend modem kolostorát Le Corbusier építette. A rendház lakóinak élete. a Morus Tamás-központ tevékenysége híven tükrözi a bekövetkezett változásokat. Nyom

levelekkel. Ezeket legfeljebb jelzésként veheti figyelembe, de akkor is felmerül a kérdés, vajon az illető miért nem merte aláírni a nevét? Hiszen legtöbbször nem nagy ügyekről van szó, olykor még érdekeket sem sértenek, az is megesik, hogy csak egy-egy cikkünkről mondja el véleményét az olvasó.

A MÚLTKORIBAN egy Kecskemétről elszármazott, jelenleg Baján élő olvasónk kifogásolta, hogy kulturális rovatunk munkatársa túlságosan egyoldalúan emelt szót szakközépiskolák létesítése ügyében. Nagyon rokonszenves volt, ahogyan igazi lokálpatriótaként most már új lakóhelyéről írt büszkeséggel. Talán azért nem írta alá a nevét, mert maga is érezte, hogy néhol túlságosan „megnyomta” a tollat? Milyen kár, hogy nem vállalják mások sem a vita kockázatát, s inkább maradnak névtelenek, holott jó ügy érdekében fogtak tollat. Csak monogrammot közölt az a kecskeméti asszony is, aki azt kifogásolta: az Irinyi út környékén épülf lakónegyednek nincs élemiszer- boltja — pedig tökéletesen igaza van, a kérdést intézhette volna illetékes személyekhez is, névaláírással. Ehhez, mint magyar állampolgárnak joga van. S az illetékeseknek kötelessége válaszolni.

Hiába, a demokratizmust még tanulni kell... Tanulni kell az állampolgároknak, hogy merjenek nyíltan és őszintén szólani magán- és közügyekben. S tanulni kell az állampolgárok panaszaival, bejelentéseivel foglalkozóknak, hogy ne csak a levelekre válaszoljanak, de vegyék észre, hallják meg a kissé akadozva, bátortalanul elmondott véleményeket is, azokét, akik még nem szokták meg a folyékony szövegmondást, s a nyilvános felszólalásban sincs gyakorlatuk.

MIÉRT NÉVTELENÜL? — kérdezzük mi is sokszor, amikor felbontjuk a szerkesztőséghez érkezett leveleket. S arra gondolunk ilyenkor: úgy látszik, még hosz- szú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy miközben törvény írja elő hazánkban a bejelentő védelmét, minden vélemény önmagát is szavatolja azzal, hogy kimondója, leírója nevével hitelesíti, vállalja és kiáll érte minden fórumon.

A névtelent nem ítéljük el, csak sajnáljuk, hogy névtelen maradt. S reméljük, talán egyszer mégis csak lesz bizalma hozzánk.

F. Tóth Pál

sincs semmiféle vállalási türelmetlenségnek, vagy túlbuzgóságnak. A rendház lapja még az olyan evilági témák feltevésétől sem zárkózik el, mint a fogamzás- gátlók használata.

A domonkos atyák és a sorozat harmadik, negyedik részének főszereplői is olyan tisztelendők, akikről csak tisztelettel szólhatunk. Feltehető, hogy Marseilles arab negyedének munkásbarát lelkipásztora éppúgy nem nevezhető tipikusnak, ahogy az egyszerűségével, közvetlenségével, a nem egyházi vezetőknek is példát mutató orleans-i püspök is a kivételes személyiségek közé tartozott. A marsailles-i tisztelendő, aki munkásként él az arab, — mohamedán vallású — munkások között, szinte már nem is papi, hanem, mondhatnánk azt is, „párttitkári” funkciót tölt be. A püspök pedig így nyilatkozott: „Amíg a kapitalizmus .fennáll, nem élhetünk az Evangélium tanításai szerint.”

A kapitalizmus megdöntése lenne tehát az egyház legfőbb célja? Nem valószínű. Az atyák csak azt látják, hogy a társadalom, amelyben élnek, tele van hibával. Az egyház azzal is tisztában van, hogy az emberek, akiket a társadalmi ellentmondások leginkább sújtanak, megértést, támaszt. keresnek. Kapcsolatokat keres és épít a tömegekkel, még akkor is, ha azok Buddha, vagy Mohamed próféta követői, netán ateisták.

Sok érdekes változásra hívja fel a figyelmünket a sorozat, ha nem is törekszik a teljességre. A néző csupa tisztelendő tisztelen- dőt ismer meg, csupa rendes, kiválóan felkészült és a hivatásának élő embert, vagyis olyan kivételes lényeket, akikről könnyű megállapítani, hogy sem a civil életben, de még egyházi vonalon sem található sok belőlük. Róbert László szellemesen és okosan kerülte ki a téma veszedelmes csapdáit. Sehol sem vetette el a súlykot, nem bunkósbotként forgatta a mikrofonját, mégis éppen olyan elkötelezetten képviselte a saját álláspontját, vagyis a miénket, ahogyan a tisztelendők az övékét.

V. ’»s.

NE TEREMTSÜNK ALKALMAT.

5. Ötvenezer forint a szekrényben

ÚJRA A TÉVÉBEN