Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-01 / 26. szám

1979. február 1 • I'ETÖFÍ NÉPE • Átadták TERMELÉS — FELVÁSÁRLÁS az ország első „ . ipari méretű Népfronttanacskozas a zöldség besugárzó üzemét és gyümölcsforgalmazásról y Annuska nyugdíjban Csaknem fél évszázados munkaviszony után — amelyből egyhuzamban 35 év volt a kiskőrösi já- \ rásbíróságon töltött szolgálat —, elbúcsúztatták, s elbúcsúzott az elnöki irodaigazgató, Farkas Anna. Nem a kollégáktól, mert a búcsú csak a munkának szólt, még ha az addigi mindennapos tevékenységé­nek megannyi mozzanata szinte a vérében, ideg­szálaiban maradt is. Jeles osztályzat — Íme Artnuska dossziéja... Gondolom, érdemes belepillanta­nia — indítványozza dr. Stefan- csik Raymund, a járásbíróság el­nöke. Tiszteletre méltó pályafutást rögzítő papírok. Olyan pályafu­tást, amelyet „szürke eminenci­ásként”, de teljes odaadással és szerényen, az igazságügy szolgá­latában töltött. Az 1939. decem­ber 8-i keltezésű, azidőben még járásbírósági irodai gyakornok Farkas Anna törzskönyvének egyik rovatában a minősítés: „Képzettsége: 1, szorgalma: 1, magatartása: 1, bánásmód a fe­lekkel: 1.” — Érdekes, hogy annak idején osztályzattal minősítették a dolgo­zót ... — jegyzem meg. A járás- bíróság elnöke pedig így szól: — Farkas Annának a legjobb osztályzattal minősített tulajdon­ságai mindvégig megmaradtak. Nagyon jó kolléga, sokat köszön­hetünk neki. Jómagam} 1962-ben fogalmazóként kezdtem itt a munkát, tanúsíthatom, hogy segí­tőkészsége ugyancsak jeles. Mint gazdasági ügyintéző, részt vett a bírák szakmai képzésében is, s bizony megkövetelte a precíz munkát. Évente több mint egy­millió forint ment keresztül a ke­zén, egészen kicsi és nagy téte­lekben, de egy fillér hiánya soha nem volt. S mindig naprakészen dolgozott, anélkül nem ment ha­za. És amit pluszként adott a munkájához: amikor még nem is volt közművelődési határozat, an­nak érdekében dolgozott. Isme­retterjesztő előadásokra, hangver­senyekre mozgósított, színházlá­togatást szervezett, szállást szer­zett, szervezte a kollektívát. Ne múljék el nap jótétel nélkül Barátságos otthonában, mintha régóta ismerném, olyannak talá­lom a szemközt ülő Farkas An­nát. Hatvannégy évesen is fiata­los életkedvet, lendületet, derűt áraszt. Első megnyilatkozása a szerénységé: — Rólam írni? Nincs nékem érdemem. Munkámat igyekeztem becsületesen ellátni, ez csak ter­mészetes. Még két évet szerettem volna szolgálni, de nem lehetett. A múlt év nyarán kettős látást állapított meg az orvos. Megtil­totta a munkát. Ettől pedig na­gyon féltem, de igyekszem ma­gam elfoglalni. Olvasás, tévé, mu­zsika, kézimunka váltakozón. Tagja vagyok a'könyvtárnak; író­kedvenceim most éppen Jókai (Straszer András felvétele.) Anna, Fehér Klára. Szeretek főz­ni, az is program. És ott a kis írógép; hogy ki ne jöjjek a gya­korlatból, mellé ülök. Legtöbb­ször családi levelezés. Ma példá­ul a jácint virágra való hajtatásá­nak saját tapasztalataim szerinti receptjét gépeltem le több pél­dányban. Ha érdekli, szívesen adok belőle, s akkor máris sike­rül a napi parányi jó. Ahogyan boldogult édesanyám mondta: ne múljék el nap, hogy egy kicsike jót ne tenne az ember. így értel­mes az élet. Tömör életrajz Pályafutására terelem a szót. Életének, munkájának jelesebb emlékeiről kérdezem, s Annuska tömör életrajzzal kezdi: — Kiskőrösi pedagógus család­ból származom. A polgári iskola elvégzése után ügyvédi irodában, bankban dolgoztam tíz évig. öten voltunk testvérek, a nevelésük­ben segítettem özvegy édes­anyámnak. Harminckilenc de­cemberében felvettek járásbírósá­gi irodai gyakornoknak, Hátságra kerültem. Vágyam: még egyszer ellátogatni arra a gyönyörű vi­dékre! Haza, amikor üresedés volt, 1943-ban kerültem. A leg­jobban a büntető-jegyzőkönyve­zést szerettem. Eleinte nem volt könnyű. Együtt sírtam például azzal a kát gyermekével együtt el­hagyott asszonnyal, akit becsület- sértésért pereltek, mert sértő megjegyzéssel illette férjének if­jabb választottját. Lassan azon­ban megszoktam — vagy megta­nultam? —, hogy nem szabad át­élni ... Az elnöki irodavezetői beosz­tástól annyira féltem, hogy ami­kor szóbajött, mondogattam ma­gamnak: csak ezt ne! Pénzkeze­lés, gond, felelősség. Később meg annyira megszerettem, hogy mint a saját háztartást, olyannak te­kintettem. Tulajdonképpen eny- nyi... — Lehetséges, hogy negyven­wmm&m­nyolc esztendő mindössze ennyi­vel összegezhető? — Azt feltétlenül hozzátehetem, hogy jó volt a kollégák közt. Né­ha összevesztünk valami aprósá­gon; említettem, hogy mint a sa­ját háztartásban, úgy gazdálkod­tam. Utána azonban mindig siet­tem valamivel helyrehozni, vit­tem például az írószert, s min­den rendbejött. Sokat dolgoztunk, különösen az első időkben. Hogy a munkakörülményeket, vagy a fizetést ne is említsem. Csúf, ola­jos padló, rideg környezet. Ma fe­hér ajtók, parkettás irodák, egy­re jobb munkakörülmények. S a fizetés is. Emlékszem: a Rétságon befagyott a víz a szobámban, dun­nába burkolózva ültem, mert nemigen futotta tüzelőre... Jó, hogy a fiatal kolléganők ezt már nem ismerik. Féltem az elköszönéstől Nem látványos, de fontos volt, amit csináltam. Ha csak a napi postabontásra gondolok is. Annak idején dr. Sárközy elnöknek volt egy mondása, mi&zerint a jó iro­daigazgató olyan, mintha ide vol­na csirizelve. Valóban úgy igaz, én ezt elismerésnek vettem. Ser­ről jut eszembe: decemberben a megyei bíróság elnöke megkö­szönve a munkámat, átadta a Ma­gyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elismerését, a Kiyáló Munkáért kitüntetést. Féltem az elköszönéstől. Tartottam tőle, hogy nem állom meg sírás nél­kül. De tartottam magam. A kol­léganők nagyon szépen rendezték, elhalmoztak ajándékokkal, meg­ható volt az egész. Tudja, én most is oda tarto­zom. Hetente legalább egyszer visszajárok. Szabolcsi Éva, az utó­dom szépen folytatja tovább ... A felszabadulás óta szakszervezeti tag vagyok, a kulturális munkát mindig szívesen vállaltam, így te­hát színházi előadásokra tovább­ra is mozgósítom a kollektívát. Perny Irén «ccA«ISíS:?SSíííSSS5SSíS Örömből ürömbe Az összes létező tömegkommu­nikációs csatornán — annyiszor riasztottuk egymást — és joggal — a túltápláltság káros követ­kezményeivel, hogy utóbb már szinte lepereg rólunk a sok-sok, javunkat szolgáló intelem. Pedig volt és van mit megszív­lelni, hiszen nemcsak testi mi­voltunk álló- és ellenálló képes­ségét ássuk alá a zabáig fokozott önélelmezéssel, hanem külcsínün- kön is egyre-másra rést ütünk. Ezt pedig egészséges hiúságunk sínyli meg, hiszen melyik férfi­társamban ne omlott volna össze egy világ, midőn felesége, avagy házassági kötelékén kívüli ked­vese először sziszegte oda majd­hogynem megvetéssel — a víz mellett: — Vedd úgy, hogy megkérte­lek: tarts három lépés távolságot köztünk. Zavar, hogy ismerőseim ilyen pocakosodó férfival látnak. Biz’ ez rosszul esett minden jobb érzésű férfiúnak, még ak­kor is, ha tegyük fel — a Bala­ton partján hangzott el az eliga­zítás. Sőt — ott tán még zoko- nabbul esett, s mimózább termé­szetű férfiak úgy érezték, ezzel a lelketlen leminősítéssel egész nyaruk el lett puskázva. Sajnos — hosszú évek óta össz- férfinépi keserűség rajtunk a rém kiterjedt pocakosodás. Las­san eljutottunk oda, hogy a nők férfiideáljainak tuli-tarka szín­skálájáról szinte teljesen leszo­rultak a pocakos, vagy még csu­pán ez irányba tendáló férfiúk. „Ne egyetek annyit, s meglát­játok, visszaformásodtokl” — szólítottak fel minket olyan fe- hérnépek, akikben még maradt egy szemernyi szánalom, és em­lékeztek rá, hogy voltak azért nem elvetendő értékek a jelen­legi pocakosokban. Ilyen gyön­géd lelkű hölgyek még ilyen hét- köznapiasan szürke tanácsukkal is tartották a lelket a pocakosok­ban. Hogy tudniillik, valahol a pocak alatt szunnyad még vala­mi remény. Elég lesz egyszer egy megváltó csók, és a mai hasba- deltás elkezd csökkenni örömé­ben, visszanyeri régi formássá- gát, s kezdődhet minden elölről. Hallottam egy ilyen lánglelkű honleánytól ideológiai alátámasz­tásként idézni a régi perzsa mon­dást, amely szerint: „Ha egy kol­dus gazdag lesz, nyáron is füti a kályhát." — A leányzó, mert hisz’ az volt a lelkem, korát meghazudtoló bölcsességgel csi- títgatta nőtársait: „Csajok — csak türelem. A valamikori há­rommillió koldusnak úgy felvitte isten a dolgát minálunk, hogy most fal, ha kell, ha nem. Lesse­tek csak rá, saját kárukon okul­va térnek vissza a táplálkozás helyes medrébe, és akkor megint szüret a csajoknak." Még hozzá­fűzte a pajzán leányzó, hogy a pocakosok apadtával köszönt -rá a nővilágra az igazi Kánaán. Ez volt a szentem elmélete, és lám az élet megint túljár az ember eszén. Pedig nincs az egészben semmi csoda, vagy va­rázslat. Egyszerűen a megszo­kás jól ismert hatásából fakad. Mert mit ad isten. Ahogy nőttön- nőtt, terebélyesedett a pocakos férfitársadalom, úgy szorult visz- sza milliméterenként, tehát majd­nem észrevétlenül a nők finnyás­sága. Lassacskán eljutottak addig a lelkiállapotig, amelyben a meg­alkuvás uralkodott el férfi-irá­nyú szépérzékükön. Ha zömük­ben még csupán tudat alatt, de gömbölyödik efféle szemlélet: „Nini, annyi már a pocakos fér­fi, hogy szinte eltakarják a szil- fidebb alkatúakat. De igaz is, hol van az előírva, hogy csak egyszál bélű férfiakban székel a bájerő? Lehetnek elméletileg ki­fürkészhetetlen értékek, amelyek pocakosokban éppúgy fészkelnek, mint atlétatermetüekben." Nos — ilyesféle logikai folya­mat vezethetett el némely bővé­rű vászoncselédben eme felisme­résig: „Bármerre nézek, szélié- ben-hosszában pocakosokat látok. Eszem, nem eszem — nem kapok mást.” Persze most sokan azt hiszik, hogy hazabeszélek. Hohól Miként manapság a lelkes szurkolók mondogatják az érdemtelenül osztogatott sportolói dotációk hal­latán — „Nem oda — Buda!”, — én is velük együtt ezt vallom. Nem mese, nem csalás, nem ámítás a pocak-ideál lassú, de biztos térhódítása. Hogy az elfo­gultság árnyéka se vetődjön rám, külföldi, sőt egyenesen nyugati példával bizonyítok. Tudvalevő, hogy felmérés-mániánkkal nem vagyunk egyedül a világon. Nos, egy nagy brit inggyár roppant ér­dekes témában firtatta 1200, kü- különböző foglalkozású nő köz­véleményét. Azt tudakolta tőlük, mondják meg őszintén, a vé- konypénzü férfiakat kedvellk-é jobban, vagy a pocakocskásokat? Majd leestek a székről, s megle­pődésükben újra értékelték az Szovjet gyártmányú, úgyneve­zett lineáris elektrongyorsító be­rendezést adtak át szerdán a Vil­lamosszigetelő és Műanyaggyár­ban. Ezzel elkészült az ország el­ső ipari méretű gépi besugárzó üzeme. A villamos- és kábeliparban rég megoldásra váró feladat a szerelési munka korszerűsítése, hőre zsugorodó kábelszerelvények alkalmazása. Ezeket eddig csak tőkés importból lehetett beszerez­ni. Az új üzemben, az új szovjet berendezéssel a hőre lágyuló anyagokat nagy energiájú elekt- ronsugárzússal átalakítják. Az anyagban kémiai folyamat játszó­dik le, s így hőre keményedő tulaj­donságokat vesz fel. Az ily módon készülő szerkezetekkel hermetiku­san zárhatják egyebek közt a te­lefonkábeleket. Széles körben al­kalmazhatók továbbá az olajipar­ban és bányászatban is. Az üzem­szerű gyártás ez év második felé­ben kezdődik meg. (MTI) Kultúránk külföldön Európa több városában kiállí­tásokon, filmvetítéseken, hang­versenyeken adnak ízelítőt ha­zánk kulturális életéből a külföl­di magyar intézetek. A berlini Magyar Kultúra Há­zában tavalyi erfurti II. ipar- művészeti kvadriennálén díjat nyert magyar művészek alkotá­sait láthatja a közönség. A prágai Magyar Kulturális Központban a múlt évi jabloneci ötvösbiennúlé magyar díjazottainak tárlatán öt fiatal művészünk mutatkozik be dísztárgyaival és ékszereivel. A szófiai magyar intézet soron következő kiállításán hazánk újabb tájegysége, Csongrád és mi­débe adja le „névjegyét” népmű­vészeti alkotásaival. Az intézet filmbemutatóinak sorában ezúttal Makk Károly filmjeiből kezdődik új, a művész egész munkásságát bemutató vetítéssorozat. A szocialista országok főváro­saiban működő magyar intézetek közül ezúttal is a varsói magyar intézet programja ígérkezik a leg­változatosabbnak. A filmvetítések vendégei február elejétől a Hun­nia Filmstúdió alkotásait tekint­hetik meg. A fotóművészet kedve­lőinek Hemző Károly fotóművész itthon már megjelent Lódobogás című kötetének legjobb felvéte­leit mutatják be a kiállításon. A februári hangversenyen Tusa Er­zsébet zongoraművésznő lép fel. A bécsi Collegium Hungaricum februárban — a nemzetközi gyer­mekév alkalmából — a szocialista országok testvérintézetével ren­dez közös filmhetet az osztrák fő­város Uránia mozijában: ezen a Hahó, öcsi című magyar film képviseli művészetünket. (MTI) angol hidegvérrel és pedantériá­val kitöltött kérdőíveket. De hiá­ba, ugyanarra az eredményre ju­tottak. Hogy tudniillik a nők többsége inkább húz a kissé po­cakos férfiakhoz, mint az ösztö- vérekhez. A kifaggatott fiatal nőknek csak potom 2Q százaléka szavazott az aszkéta küllemű férfiakra; 34 százalékuk a kis pocakkal rendelkezők mellett tet­te le a garast, míg 31 százalé­kuk kifejezetten azokra a fér­fiakra bukik, akiknek gyomra tá­jéka is kidudorodik kissé. Gondolhatják, a plafonig ug­ráltam, midőn e tudományos iga­zolás visszaadta önbizalmamat. Az erről szóló újságközlemény többi részére már nem is voltam kiváncsi. Valósággal kivonultam az utcák sorára, és férfigőgöm­ben szinte felfuvalkodva lestem, vártam a felém áradó, szerelme- sebbnél rajongóbb nőpillantáso­kat. Sajnos, én fáradtam ki ha­marabb, mármint a néma kö­zöny tengerében. De még egyelő­re csitítgattam magam — elvi alapon. Mondván, hogy a magyar lyányokban, asszonyokban még nem érett meg kellően a ráesz- mélés, de csak idő kérdése... Miután a hasztalan várakozásban józanságra csucsultam, elolvas­tam a hírecske folytatását is. Mintha fejbe kólintották volna. Mert aszongya: „S mikor nem tetszett nekik a férfi? 1. Ha egyenesen állva nem látja a lábafejét; 2. Ha ülve nem látja a derekát; 3. Ha leha- joláskor a hasánál kigombolódik az inge; 4. Ha nehézségei vannak cipője befűzésével." — Sajna, sajna egy-két követelménnyel ezek közül — számomra — ala­posan betették a kaput. Tóth Istv&n A kormány zöldségprogramjá­nak végrehajtása jó ütemben ha­lad. Hazánkban a zöldség-gyü- mölcsellátás színvonala változatos és kielégítő, de gyakran a házi­asszonyoknak és a termelőknek is vannak ezzel kapcsolatos meg­jegyzéseik. A termelőknek az, hogy sokszor indokolatlanul is akadozik az átvétel, a háziasszonyoknak pe­dig elsősorban az árral és a mi­nőséggel szemben vannak jogos kifogásaik — hangsúlyozták a Ha­zafias Népfront Országos Taná­csának szövetkezet- és agrárpoli­tikai, valamint gazdaságpolitikai bizottságának szerdai közös ülé­sén, amelyen a zöldség- és gyü­mölcsellátás tapasztalatait és vár­Francia—NSZK közös produk­cióban készítette a híres rendező, André Cayette ezt a különös, itt- ott borzongatóan hatásos jelene­tekkel megtűzdelt fimet. Bűnügyi történetként reklámozzák a mo­zik. pedig tulajdonképpen nem is elsődlegesen az. Inkább valami olyan társadalmi problémának a védelmére, valódi okainak ellep- lezésére vállalkozik Cayette, nem­csak rendezői, hanem forgató­könyvírói szerepében is, ami ma­napság a nyugati világ hétköznap­jaiban a leggyakoribb beszédtéma, szinte mindennapos élménye a tömegeknek. Az erőszak egyre jobban dagadó hullámairól van szó, annak a szele fúj a film mes­teri biztonsággal megformált Je­leneteiben is. Csak hát hiába ke­resné a néző a terrorizmus mag­vasabb társadalmi jellemzését, a valódi hátterében, megbúvó poli­tikai—társadalmi mozgatóerőket. Az eset egyetlen család privát ügyévé, tragikus konfliktusává törpül. Ebben a minőségben azon­ban valódi mestermunka. Alapmotívumai egyébként való­ható tendenciát vitatták meg a szakemberek. A nagyvásártelcpen megtartó'í tanácskozáson a résztvevők uz előbbiekhez azt is hozzáfűzték: napjainkban a zöldség-gyümölcs- forgalmazás fejlesztése az a lánc­szem, amelyik a fogyasztás növe­kedését az áruk minőségének ja­vítását és a termelés stabilizálását meghatározó jelleggel befolyásol­ja. Ezért mindenekelőtt a forgal­mazásban kulcsszerepet betöltő vállalatok kereskedelempolitild szemléletét, munkájuk szervezett­ségét és telephelyeik, üzemeik fel­szereltségét kell javítani. Az érin­tett szakemberek és vállalataik számára változatlanul ez a leg­fontosabb feladat. (MTI) sak, érdekesek Azt vizsgálja az alkotó, milyen hatással lehet egy anyára, ha gyermekét meggyil­kolva találja, milyen módon rea­gálhat az anyai szív, a legben­sőbb tragédiájának minden moz­zanata szinte az egész világ szá­nakozó, kíváncsi, érdeklődő, eg- zaltált, vagy éppen ellenséges •nyilvánosságának színe elé kerül. Ilyen bonyolult lélektani hely­zet filmszerű ábrázolása termé­szetesen jó segítőtársakat,»rendkí­vüli teljesítményekre képes színé­szeket kíván. Ezt a lendítőerőt el­sősorban a film női főszereplőjé­ben, Annie Girardot-ban találta meg a rendező. Az ő mélységesen őszinte, sallangmentes alakítása a film legnagyobb élménye. Nem véletlen, hogy egész sor díjat, hivatalos elismerést érdemelt ki ez az alakítás, köztük a Francia Kulturális Minisztérium, nagydí­ját. Elismeréssel lehet megemlé­kezni partnereiről is, az apát ját­szó Bemard Fressonról és a ka- mnszfiút alakító Stephan Hitiéi­ről is. Cs. L. Védik a fiatal fákat • A dánszentmiklósi Micsurin Mg. Tsz hetvenhektárnyi — új tele­pítésű — gyümölcsösében a nyúlrágás ellen védik a fiatal fákat. A képen: Műanyag csöveket húznak a fák törzsére. (MTI fotó: Király Krisztina felvétele — KS.) Ilyen lesz a budapesti Marx tér 9 A makett az átépített Marx teret mutatja a tér felett haladó felül­járóval és a Skála II. Áruházat (balra a Nyugati pályaudvar). A két­szer egysávos felüljáró a Bajcsy-Zslllnszky utat köti össze a Váci út tál. A térrendezés előreláthatólag 1980 végére, az áruház a 80 as évek elejére készül el. Tervező: Kővári György, MÁV Tervező Inté~.et (MTI-fotó — Balaton József felvétele — KS.) FILMJEGYZET Mindenkinek a maga keresztje t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom