Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-31 / 25. szám
1979. január 31 • PETŐFI NÉPE • 3 A párt munkastílusáról Beszélgetés Jakab Sándorral, a Központi Bizottság osztályvezetőjével — Az utóbbi időben sok szó esik a párt munkastílusáról, fejlesztésének szükségességéről. Mivel magyarázható ez a megnövekedett figyelem? Gyökeres változásra van-e szükség, vagy inkább a mai helyzet követelményeinek megfelelő továbbfejlesztésről van szó? — Valóban, mostanában a korábbiaknál többet foglalkozunk a párt munkastílusát érintő kérdésekkel. Ez azonban nem azért van, mintha az, amit eddig követtünk alapvetően a maga idejében nem felelt volna meg a követelményeknek, vagy fő vonásaiban ma rossz lenne. Nem erről van szó. Nincs szükség arra, hogy munkastílusunk alapvető vonásait, legfőbb jellemzőit megváltoztassuk. Olyanokra gondolok, mint a minden előítélettől mentes valóságszemlélet és magas fokú eszmeiség; az új iránti fogékonyság, a haladó felkarolása, a forradalmi magatartás a maradisággal, a konzervativizmussal szemben; elvekben való szigorú következetesség és nagyfokú rugalmasság a gyakorlati megoldásokban; az elméleti igényesség és a gyakorlatiasság; az elvi-politikai irányítás és az operativitás; a kollektivitás és a személyi felelősség; az élcsapatjelleg és a tömegekkel való szoros kapcsolat; a történelmi távlatok és a napi feladatok egysége stb. Ügy gondolom, hogy ezek olyan fundamentális jegyei pártunk munkastílusának, amelyeket a jövőben is meg kell őriznünk és még következetesebben szükséges érvényesítenünk. Ez azt is jelenti, hogy a mai körülményeknek megfelelően alkalmazzuk, vagyis a mai politikai feladatokkal összhangban továbbfejlesztjük. Tehát a kérdés második fele fejezi ki a munkastílussal kapcsolatos mai törekvéseinknek valódi mozgatórugóit. — A válaszból egyértelmű, hogy a munkastílussal kapcsolatos kérdéseket nem sza- ban az időszerű politikai feladatoktól elvonatkoztatva vizsgálnunk. Levonhatunk-e ebből olyan következtetést, hogy a munkastílus mindig alárendelt szerepet játszik a politikához viszonyítva? — A köztük levő valóságos viszonyra talán jobban kifejező a kölcsönhatás, amiben feltétlenül a politikáé az elsődlegesség és a meghatározó szerep. A kettő között megfelelő összhangra van szükség. Akármilyen jó politikai vonal eltorzul egy rossz munkastílus által, és nincs az a munkastílus, amely tartósan pótolni tudná a politika fogyatékosságait, következetlenségeit. Ezeket pártunk története számtalan példával illusztrálta, s ennek tanulságait a mára és a jövőre nézve is kötelességünk szem előtt tartani. — Melyek azok a legfontosabb politikai okok, amelyek napjainkban a munkastílus fejlesztése mellett szólnak? — Hosszúra nyúlna a megváltozott körülmények valamennyi, akár csak lényeges elemeiről szólni, valójában csak a legfontosabbakat lehet itt megemlíteni. Nagy általánosságban arról van szó, hogy a szocialista építésnek mind belső, mind pedig külső körülményeiben olyan lényeges, újszerű vonások tapasztalhatók, amelyek nemcsak összességükben, de bizonyos mértékig külömkülön is érintik a párt munkastílusát. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatjuk, hogy bonyolultabbak lettek építőmunkánk feltételei. Ez mindenekelőtt azt a valóságos helyzetet fejezi ki, hogy a nemzetközi életben, de belső viszonyainkban is erőteljesebb ellentétes tendenciák hatnak. A pozitív folyamatok erősödésével egyidejűleg jobban felszínre kerültek bizonyos negatív tendenciák. Ami a belső társadalmi viszonyainkat illeti, azt látjuk, hogy az extenzív fejlesztés lehetőségeinek kimerülése (amely önmagában is a gazdasági fejlődésünk eredménye), minden korábbitól élesebben veti fel az intenzív fejlesztés útjára való áttérés gondjait, nehézségeit. Ezt még inkább bonyolítják a romló világgazdaság feltételei, nem utolsósorban a tőkés világgazdaság válságának hatásai. Az ellentétes tendenciák erőteljesebb mozgása figyelhető meg a társadalmi viszonyok egyéb területein is. Például a fejlett szocializmus építésének körülményei között a szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válásával társadalmunkban egy nagyon jelentős egyeségesülési folyamat bontakozott ki. A szocialista érdekazonosság általánossá válásának talaján kiszélesedett és elmélyült a társadalom politikai egysége, megnövekedett a közéleti aktivitás. Mindez kifejezésre jut szövetségi politikánk gyakorlatában, a szocialista, nápi-nemzati egységben. A politikai egység megerősödése, a fokozott társadalmi aktivitás jobban felszínre hozza az ideológiai különbözőséget, az eltérő eszmék ütközését és harcát. Nos, csak a legalapvetőbbeket említettem azok közül, amelyeket a munkastílussal kapcsolatban feltétlenül tekintetbe kell vennünk. — Politikai munkánknak ezen általános feltételei konkrétabban hogyan érintik a párt munkastílusát, milyen főbb jegyeit helyezik jobban előtérbe? Lehetne ezt néhány példával illusztrálni? — Először is azt szeretném hangsúlyozni, hogy a munkastílus fejlesztésénél mindenekelőtt a politikai munka tartalmi jegyeit kell erősíteni. Ettől soha nem szabad elvonatkoztatni és a feladatot kizárólag öncélú szervezési, szervezeti működési formulákra redukálni. Tekintettel arra, hogy a két kongresszus közötti időszak utolsó évébe érkeztünk, minden erővel a határozatok végrehajtására irányuló cselekvési egységre kell összpontosítanunk. Ez pedig a munkastílusnak olyan jegyeit állítja előtérbe, mint a szervező- munka erősítése, a konkrét szakmai döntésekre, intézkedésekre való ösztönzés, mozgósítás azok megvalósítására, az ellenőrzés stb. Ezzel párhuzamosan már most napirendre kerülnek a középtávú fejlesztés gondjai. Fel kell mérni az előrehaladás szükségleteit, lehetőségeit, feltételeit stb. Ez viszont az adott terület valóságos viszonyainak alapos tanulmányozását, a felmérő, elemző munkát helyezi előtérbe. Egész politikai munkánk szempontjából most a gazdasági feladatok, a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása, megszilárdítása és á hatékonyság mint ennek legfőbb eszköze állnak előtérben. A párt munkastílusának hozzáidomítása a megváltozott gazdasági feltételekhez egész politikai munkánk szempontjából döntő jelentőségű. Olyan munkastílust kell kialakítanunk, amely meghaladja a korábbi mennyiségi szemléletet és a gazdasági hatékonyságot tekinti a politikai megítélés alapvető értékmérőjének. Ez előtérbe állítja a közgazdasági elemző munkát, a korszerűség követelményeinek érvényesítését, a széles körű kitekintést, a világszínvonal szem előtt tartásához. Olyan munkastílusra van szükség, amely ösztönzi a gazdasági vezetés bátor, a kockázattól sem visszariadó, ám a kálandor- ságtól mentes kezdeményezését. Támogatja az öntevékenységet, a haladó, az élenjáró termékeknek, technológiának az alkalmazását stb. A hatékonyabb gazdálkodás kialakításának egyik lényeges feltétele a fokozottabb differenciálás az anyagi-erkölcsi ösztönzőkben, a gazdálkodás észközeinek felhasználásában, a preferenciák tekintetében stb. Számolni kell azzal, hogy az előnyösebb és kevésbé előnyös feltételek, az erőteljesebb differenciálás erősíti a véleményeltérést egyes dolgozó rétegek, vállalatok, munkáskollektívák között, sőt azon belül is. Ezen a talajon feltétlenül várható a politikai élet spontán fel- élénkülése; a különböző viták, szemléletek, magatartási formák élesebb összeütközésére számíthatunk. A megnövekedett politikai aktivitás, a mozgalmi élet spontán felélénkülése növeli a tudatos elemnek, a pártszervezetek irányító munkájának szerepét. Még nagyobb felelősség hárul rájuk a tömegek politikai vezetéséért. Folyamatosan kell reagálni minden spontán megnyilvánulásra, hogy azokat a maximálisan a szocialista tudatosság keretei közé terelhessük. Ez pedig a tömegek között végzett sokoldalú ideológiaipolitikai és szervező munkát követel a pártszervezetektől, a tömegszervezetektől. Sorolhatnám tovább a gazdasági hatékonysággal összefüggésben felvetődő és a párt munkastílusával összefüggő feladatokat. Ennek kifejtésére itt kevés a lehetőség, ezért csak utalni szeretnék olyan fontos dolgokra, mint a dolgozók képzettségének, műveltségének, általában a termelési kultúrának megnövekedett szerepe; a magas színvonalon képzett szakemberekre való fokozott támaszkodás jelentősége; a tudomány és termelés kapcsolatának új módon való kezelése; a napi termelési feladatok és a fejlesztés holnapi gondjainak egysége, és egyidejű megoldása stb. Ezek mind érintik az emberi viszonyokat, a legkülönbözőbb politikai tendenciákat szülik és hozzák felszínre. Egyszóval lényegesen befolyásolják a pártszervezetek politikai munkáját, tevékenységük- nek sok tekintetben új, sajátos vonást kölcsönöznek. — Ügy gondolom, ez a felsorolás is eléggé meggyőzően bizonyítja a munkastílus továbbfejlesztésének szükségességét, és az elmondottak sok szempontból iránymutatóak is. Mindezek tükrében még inkáj>b egyértelmű a bürokratizmus káros hatása. A pártszervezetek munkastílusában fellelhetők-e bürokratikus jelenségek, és ha igen, milyen formában? — Pártszervezeteink munkastílusára általában nem jellemző a bürokratizmus, sőt ellenkezőleg, a politikai-mozgalmi jelleg az uralkodó. Számolnak a különböző érdekekkel, és a dolgozók politikai vezetését az érdekek összhangjának felismerése és tudatos érvényesítése alapján szervezik. Tagadhatatlan azonban, hogy helyenként és időnként a bürokratizmus is fellelhető. Ennek számos megnyilvánulása tapasztalható. Valamennyinek közös a lényege; a dolgozók politikai vezetésének felcserélése a dolgozók igazgatásával. A bürokratizmus nem a valóságos érdekviszonyokból indul ki, hanem főleg a felszíni megnyilvánulásokra fordítja a figyelmet, a jelenség itt lényeggé, a látszat valósággá láp elő. Az érdekek összhangjával szemben az egyes elkülönült érdekekre helyeződik a súly. A bürokratizmusnak ez a lényegi tartalma sokféle formában nyilvánul meg. Mindenekelőtt a politikai munka tartalmi jegyeinek háttérbe’ szorításában, lebecsülésében és az üres szervezeti formák, rendezvények öncélú hajszolásában. Mindig magában hordja a bürokratizmus veszélyét az is, ha a pártszervezet nem a politikai, hanem a szakvezetés feladatait látja el. Továbbá kifejezésre jut a felső pártszervek határozatainak mechanikus, megfelelő adaptációt nélkülöző alkalmazásában; a politikai elvek sablonos gyakorlati érvényesítésében, vagy azoknak a formális jelszó- kénti, vagy frázisszerű kezelésében. Meglehetősen gyakori jelenség a konkrétság hiánya, a semmitmondó általánosságok túlten- gése az előterjesztésekben, a beszámolókban, határozati javaslatokban. Súlyos bürokratikus torzulások melegágya az is, amikor a politikai ügyek a párttagság és az érdekeltek kirekesztésével, irodák és íróasztalok között intéződnek. Szólni kell az olyan jelenségekről is, mint az egyes emberek problémáival, gondjaival szembeni közömbösség, a közöny, az érzéketlenség a dolgozókat foglalkoztató politikai kérdések iránt; a kinyilatkoztató, ellentmondást nem tűrő, utasítgató, a türelmes meggyőzést nélkülöző vezetési stílus; a nagy látványos rendezvények túlhajszolása, és az emberek közötti párbeszéd, közvetlen eszmecserék elhanyagolása; a szükséges személyi kapcsolatok levelezéssel való pótlása; a túlzásba vitt adminisztráció, a felesleges és a politikai munka szempontjából semmi értéket nem képviselő írásos munka stb. — Valójában „szép” repertoár jött össze. A bürokratizmus elleni harc alapvető politikai érdekünk, és ez megköveteli, hogy mindenfajta megnyilvánulása ellen fellépjünk. Ügy vélem, hogy a konkrétság hiánya, a kérdések túlzott általánosítása különös figyelmet érdemel, mert a tartalmas politikai munkának ma ez egyik fő akadálya. — A munkastílus szemszögéből nézve ez a megállapítás helyénvaló. Ezt nemcsak a negatív tapasztalatok támasztják alá, hanem az a sok jó példa is, amelyet éppen a kérdések konkrét kezelése nyújt számunkra. Ott, ahol a felső pártszervek határozatait, a politikai elveket nemcsak mechanikusan ismétlik, hanem rendszeresen szembesítik vele saját gyakorlatukat, ott nem okoz nehézséget a megfelelő politikai konzekvenciák levonása. Ilyen munkastílus mellett szinte kézenfekvő a politikai felelősség, annak megállapítása, hogy ki dolgozott jól, és kit kell elmarasztalni, s milyen követelmények vannak a jövőben. A kérdések konkrét felvetése esetén nincs hiány a tartalmas, érdemi vitában, és ennek eredményeként mindig reálisabb képre számíthatunk a helyzet megítélésénél, és a születendő döntések is jobban megfelelnek a szükségleteknek. Az igazság kedvéért azt is meg kell mondani, hogy a konkrétság hiánya nem elsősorban alapszervezeti betegség. Itt is előfordul. Az élet azonban itt erőteljesebben követeli, úgy is mondhatnám, hogy kikényszeríti a dolgok nevén nevezését, a politikai felelősség személyes megcímzését. Sokkal inkább jellemző ez az irányító-közbeeső pártszervek munkastílusára, mint a „fent”-re. Bizonyos általánosítási készségre mindenütt szükség van, azonban úgy vélem, hogy ez nem vezethet a konkrétság elvének mellőzéséhez. Gyakran egyes pártbizottságok előterjesztései, vizsgálati anyagai úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, és a legjobb szándék mellett sem lelhető fel bennük semmi, ami sajátosan az ő körülményeikre, konkrét feltételeikre utalna. A konkrétság eleve a politikai munkának mindig alapvető követelménye. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a mai feltételek között különösen fontos következetesebben érvényesíteni. A pártnak a társadalmi élet minden fontosabb kérdésében világos elvi állásfoglalásai vannak. Ezekkel kapcsolatban teljes pártunkban az elvi egység, és szé- «- les körű a társadalmi bizalom. Most az a feladat, hogy ez az egyetértés össztársadalmi méretű cselekvéssé teljesedjen. Márpedig minél közelebb kerül az elvek alkalmazása a gyakorlathoz, annál inkább jelentkezik a konkrétság szükségessége. A hatékonyabb gazdálkodást segítő politikai munkában is csak úgy tudunk előrehaladni, ha az elvek puszta formális hangoztatása helyett konkrétan számba vesszük teendőinket, ha számolunk a he- ' lyi körülmények és feltételek sokaságával, sajátos jellegükkel, — A párt munkastílusának továbbfejlesztésével kapcsolatban sokféle követelményről esett szó. Viszonylag kevesebb figyelmet fordítottunk a káderfeltételekre. Vajon ilyen szempontból biztosítottak-e a fejlesztés lehetőségei? —• Általánosságban válaszolva határozottan állíthatom, hogy igen. A vezetés különböző posztjain a politikai munkát értő, megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező, elméletileg is felkészült pártmunkások állnak. Pártunkban megtalálható a felnőtt lakosság mindhárom nemzedékének színe-java, a politikai- lag-eszmeileg legelkötelezettebb része. A pártban uralkodó légkör — úgy vélem —, kedvező feltételeket nyújt legjobb tulajdonságaik összeötvözésére. Ez a körülmény természetszerűen maga után vonja a munkastílus körüli vitákat, a különböző nézetek ütközését, és mindenekelőtt a gyakorlat kritikáját. Azzal is számolnunk kell, hogy a szükségszerű cserék folytán (állami gazdasági, igazgatási, tömegszervezeti területről), állandó a káderek áramlása. Ez azzal a következménnyel jár, hogy magukkal hozzák az előző munkaterület sajátosságaihoz kapcsolódó munkastílusjegyeket. Mindez nem feltétlenül rossz, sőt megfelelő adaptációval sok előny is származhat belőle. Ám mechanikus továbbélésük sok hibának lehet a forrása. Így a körülmények szükségessé teszik, hogy a munkastílussal kapcsolatos kérdéseknek a párt egész tevékenységében és ezen belül a kádermunkában megfelelő figyelmet fordítsunk. Van a kádereknek egy viszonylag nem nagy száma, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudják követni a munkastílussal kapcsolatosan változó követelményeket. Gondoskodnunk kell ezek átcsoportosításáról. Megfelelőbb munkakör megválasztásával, emberségesen, a pártszerűség elveinek betartásával kell rendezni ügyüket. Ilyen értelemben mindenképpen napirendre kerül új emberek beállítása is. Azt az elvet követjük, hogy minél több olyan pártmunkással szaporodjanak soraink, aki széles körű áttekintéssel, a politikai tömegmunkában nagy jártassággal, jó adottságokkal, készségekkel rendelkezik. A kiválasztási feltételeket azokkal a konkrét körülményekkel összhangban mérjük, amelyek azt a területet jellemzik, ahol a kádereknek dolgozniuk kell. A káderek és a munkastílus összefüggésének van egy másik oldala is. Nemcsak arról van szó, hogy az emberek a munkastílus alakítói-formálói. Az alkalmazott munkastílusnak fontos szerepe van magában a kádernevelésben is. A bürokratikus munkastílus csak bürokratákat szülhet. Ahol viszont a politikai-mozgalmi jelleg az uralkodó, ott kedvezőek a kádernevelés feltételei. Az ilyen gyakorlat nagy iskolája a politikai vezetőknek. R. 1. BARÁTAINK ÉLETÉBŐL Űj ipari létesítmény Hanoiban • Hanoiban átadás előtt áll a „Vietnam—Magyarország” gépgyár, amelynek létrehozásához hazánk jelentős segítséget nyújtott. Képűn« kön egy 33 kilowattos rotortengely az üzem első gépsorán. Tallinn fél évezredes műemlékei • Óvárosi utcakép. (Foto: APN—KS.) Észtország fővárosa, a XII. században alapított Tallinn a Baltikum azon kevés városai közé tartozik, ahol az idő megőrizte a jelenkornak a XIV—XV. századi városközpontot a lovagvárral együtt. Az óvárost 1966-ban védetté nyilvánították. Döntés született, hogy valamennyi történelmi értékű házat meg kell őrizni, restaurálni kell a régi épületeket, hogy azok a középkori város hangulatát idézzék. Tallinn építészei történészekkel és etnográfusokkal együtt gondos munkával 8 év alatt állították össze a városközpontban levő 1500 műemlékház részletes leírásának gyűjteményét. Az elmúlt években közülük már többet restauráltak. Nemcsak az épületek homlokzatát állították vissza eredeti állapotukba, hanem belső terüket is, ahol különböző múzeumok, klubok, kulturális létesítmények kaptak helyet. Nemrég fejezték be a középkori Városháza felújítását.
