Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
1978-12-12 / 292. szám
1978. december 12. • PETŐFI NÉPE • 3 Kevés pénzből sokat és szépet... • Baracskai János: — ...ha így néznénk, jó ideig sok minden kívánság maradna... • A hideg — remélik, hogy csak átmenetileg — a maguk készítette műhelybe szorította az építőbrigád tagjait; munkájukkal itt is a soros felújítást lendítik elő. Alighogy beszélgetni kezdünk, valami sürgős elintéznivaló miatt kihívják irodájából Miske községi — Drágszéllel — Közös Tanács elnökét. Baracskai János pedig elnézést kérő arckifejezéssel indul, előbb azonban a kezeügyében levő iratot kínálja: — Rögtön itt vagyok, addig talán olvassa el ezt. Hátha talál benne figyelemre érdemeset .. . Gyorsan végigfutom a testület tagjainak segítségként, az esedékes tanácstagi beszámolókhoz készült vázlatot. Hiszen mindössze másfél oldal, ám az évi munka beszédes eredményeit tömöríti. Azt például, hogy ellátták szilárd burkolattal a mintegy 350 méteres Temető utcát. A Rákóczi és Hunyadi soron a villanyhálózat bővült. A kereskedelmi ellátás javítására megnagyobbították az ABC-üzlet eladóterét, korszerűsítették a kedvelt kisvendéglőt és konyháját. November elején újjávarázsolt épületben megnyitották az öregek napközi otthonát, e hónap végéig pedig felújítják az orvosi rendelőt, s megépítik a drágszéli buszvárót. Mindezek záradékaként a helybelieket dicsérő mondat: az elvégzett társadalmi munka értéke a számított 800 ezerrel szemben 1,2 millió forint körüli. Elgondolkoztat: a fejlesztési célú mintegy 650 ezer, a felújításokra szolgáló 250 ezerrel együtt 900 ezer forint; a költségvetési feladatainak ellátásán túl, ennyiből gazdálkodott a közös tanácsú község. A társadalmi munka egymilliót meghaladó értékét figyelembe véve is meglepően sok mindenre futotta. A csakugyan hamar visszatérő Baracskai Jánostól nem mulasztom el megkérdezni: hogyan csinálják, mi a gazdálkodásuk titka? — A felelősség, a közös tenniakarás és nem utolsósorban a hatszemélyes, házilagos építési brigádunk. Nem minden község rendelkezik ilyennel, ott nyilván könnyebb a tanácselnöknek. Én viszont elmondhatom, hogy nyugodtabban alszom. Mi kevés pénzből is sokat és szépet akarunk, és ehhez megvan az egyik legfontosabb feltétel: a kapacitás. A felújítási keretből ötvenezer az orvosi rendelő felújítására szolgál. Most éppen ott dolgozik a brigád. Muszáj bővíteni a váróját, kell az injekciózó helyiség, s a mosdó, a szociális helyiségek sem nélkülözhetőek. — Mindezt ötvenezerből? Hiszen, ha hirtelen csak az ablakok, ajtók beszerzésére gondolok, máris volt—nincs pénz ... — Nos, ha így néznénk, az öregek napközije is csak kívánság marad jó ideig. Kétszázezerért, amit a régi épület felújítására kaptunk, biztos, hogy nincs az a maszek, aki elvállalta volna. Tehát megintcsak a tanácsi brigádot említem. Helybeli emberek, munkájukban nemcsak a szakértelem, a faluszeretet is benne van. A leleményességgel együtt pénzt pótol a bontásanyag felhasználása is. És hozzá még az az erő, amit például a Március 15. Tsz szocialista brigádjai képviselnek! Segítkeznek az orvosi rendelő felújításában is. Vállalásaik között a községért végzett munkát külön is értékelik. Visszaterelve a szót a házilagos építőbrigádra, feljegyzésre kívánkozónak érzem az immár nyolc-. éves léte, munkája jelesebb eredményeit. Amikor 1970-ben három személy foglalkoztatásával a kis építőszervezetet létrehozta a tanács, a helyi közintézmények kopottan, karbantartásért sóhajtoztak. A kis brigád tagjainak kezemunkáját elsőként a Dózsa utcában felépült pedagóguslakás testesítette meg. A mindmáig _ legjelentősebb feladatuk az 1976’ májusában felavatott, hetvenöt személyes óvoda megépítése volt. Méltán büszkék rá. — Az intézmény alapozása 1974 végén történt, akkor kezdtük felerősíteni a brigádot. Akkor jött Bárány József, a kis csapat vezetője, aki ács- és kőműves szakmája mellett közgazdasági érettségivel rendelkezik és feltett szándéka a főiskola elvégzése. Ügyes és tiszteletre méltó igyekezető fiatalember. Mácsai Károly kőművessel. Lakatos Józseffel, Tóth Andrással, Reiczinger Józseffel, s az új ember Pirisi Lászlóval etgyütt, jó összhangé brigád — magyarázza Baracskai János. Annak idején ott segítkeztek a tanácsi építőszervezet tagjai a húsbolt alapozásánál, részesei voltak a drágszéli művelődési ház felújításának. őket dicséri az iskola és óvoda teljes felújítása, az ABC- üzlet bővítése. Nem különben a tanácsház oldalszárnyának felújításával* kbftéti* * fhégbteöfti iroda és lakás létrehozása, s az udvar tú 1 s'&Aíigélt 1ÍIüili 1)1} rtjgen még rogyadozó öreg falak új épületté varázsolása. Ebben jut hely az irattárnak, a földnyilvántartó irodának, könyvtárnak, raktárnak, és a brigád műhelyének. — Erre a felújításra is kétszázezer forintunk volt. Bizony, nincs az a kisiparos, pki ezt a munkát négyszázezernél alább elvállalta volna — teszi hozzá a tanácselnök. Majd a brigád téli foglalkoztatására kanyarítva a szót, megemlíti: míg nyáron napi 10— 12 órát is dolgoznak, télen rövidebb a munkaidejük. Feladat mindig akad, a villanyvezeték alatti gallyazást is elvégzik; a DÁV meg fizet érte.' A műhely létrehozását pedig azért tartották fontosnak, hogy amit csak lehetséges, házilagosan készítsenek el, felújító, építő munkájuk olcsóbbá tételére. Téli időszakban például betonelemek, járdalapok készítését is tervezik. — S vajon mikor kerül sorra a tanácsház utcai traktusa, s vele együtt a tanácselnöki iroda? — kérdem a fényűzőnek éppen nem mondható irodára, irodákra utalón. Baracskai János pedig: — Most már hamarosan, mert csakugyan ráfér a felújítás. De hát tudja, hogy van, eddig mindig akadt, ami az egész község szolgálatára előbbre való volt. Különben a*tJv»epy#Ä».£9Ju legkoco-, sabb háza. A folyosó csempéi kö.Sött^ojt p, szülési évét, 186i6-ot jelölő kis márványtábla ... Perny Irén KÉPERNYŐ Legyen a vers mindenkié, avagy mit tehet a tévé Egyik legáltalánosabb tévhit szerint versolvasó nemzet lennénk. Ámuldoznak külföldi vendégeink a kiadott kötetek példlányszáimairál értesülve, elismeréssel szólnak az író—olvasó taláilkozókról. Versmondó versenyeken százan és százan tanúsítják a költészet iránti vonzalmukat. Minden nagyszerűnek látszik, amíg az ember be nem vetődik egy műveltségi versenyre. Kitűnően felkészült., a világiban jól tájékozódó, sok mindemről meglepő jártassággal nyilatkozó munkások, értelmiségiek, fiatalok és idősebbek nem ismerik föl a legszebb magyar verseket. Három-négytagú brigádokból senki sem jön rá arra, hogy a Szózatból, a Külvárosi éj-bői vagy a Nem tud'hritom-ból. hallottak jellemző részleteket. Minden nagyszerűnek látszik, amíg meg nem kérdezi valaki, hogy mit olvastak el a megvásárolt, ajándékba kapott könyvökből. Minden nagyszerűnek látszik, amíg a Tömegkommunikációs Kutatóközpont hatásvizsgálataiból nem derül ki, hogy „az irodaimii és verses műsorok esetében niem beszéllhetüink túl sikeres közönségfogaidtartásrór’. Néhány összehasonlító, eligazító adat még aiz elmúlt esztendőből. Az előfizetők 82 százaléka nézte a Sztrogoff-sorozatot, a Palack a tenger mélyén című filmet, ugyanennyi a Fogadjunk, hogy végignézi két folytatását. A Ki mit tud? döntő éjfél utánra csúszott része is 29 százalékos érdeklődést váltott ki. Babits Mihály Jónás könyve című művéről készített műsor az előfizetők mindössze 6, egy Ady-emlékműsor 17, A költészet percei című összeállítás 8 százalékát vonzotta a képernyőhöz. Szerencsére nem kell attól félni, hogy a televízió csökkenti a versek, költők népszerűsítését, mert a művelődéspolitikai irányelvek, a kialakult műsorarányok, évfordulós megemlékezésék kötelezettsége a képernyőn tartja az ilyen műsorokat. Azt kellene megvizsgálni, hogy miért nem hatnak eléggé, miért nem csinálnak nagyobb kedvet a versoilVaSáshoz, miért nem adnak maradandó élményt. Ritkán fordul elő<, hogy beszédtéma egy-egy költői összeállítás, költői mű. Legfeljebb, ha botrányszagot éreznek egyesek, ha az újszerűség bosszantja a megszokotthoz ragaszkodókat. Nyilvánvaló, hogy több, rövidébb, fő műsoridőben sugárzott, a verseikben rejlő szépségektől, igazságoktól magúkat még megfősz tóik mák szánt sorozatra lenne szükség. Sóikat tehetne a tévé, hogy valóban versolvasó, versértő néppé váljunk, köztulajdonná váljanak költészetünk kincsei. Feltehetően sok jó ötlet van a televízió illetékes szerkesztőinek, dramaturgjainak a tarsolyában. Csupán a kínálkozó lehetőségekre szeretnénk utalni néhány javaslattal. A Legkedvesebb versem — például — módot adna arra, hogy egy-egy népszerű egyéniség meggyőzően mutassa be a számára legkedvesebb költeményt Elmondhatná, hogy ,.miért szép”, mit jelentett számára ez az alkotás. Vagy: A legszebb magyar szerelmes költemények, vagy A hét költője. A költők népszerűsítésénél pillanatnyilag fontosabbnak, érzem a versek megkedvelte tásét, a „legyen a vers mindenkié” mozgalmait, a tévé ezírányú tevékenységének céltudatosabbá tételét. A szombaton délután bemutatott, a Költőink és kora sorozatban vetített Tanú című műsor hozta ki belőlem régóta nyugtalanító kételyeimet. A maga módján gondos, szép összeállításit láttunk. Radó Gyula rendező Csorba Győzőre és a többnyire jói előadott versekre összpontosított Valóban a „költő világa” jelent meg a képernyőn. Ügyesen fűzte a kérdéseket Czigány György. A Pécsett élő ‘ költő válaszaiból kirajzolódtak egyénisége legjellemzőbb vonásai. Bizonyára érdeklődéssel, élvezettel figyelte az. adást az a néhány ezer, jó. néhány tízezer ember, akii már ráízlelt a költészet örömeire, rátalált az ilyen tiszta forrásokra. A többiek aligha kapcsolták be a készüléket és ha netán világított is az ernyő, aligha kapcsolták be magukat, aligha hangolódtak az élmény befogadására. Ezért kívánatosak a másfajta verses összeálLítások is. Elsősorban a tévé teremtheti meg jövendő irodalmi műsorainak fogékony lelkű százezres, milliós hallgatóságát, szólaltathatja meg akt a dalt, ami mindenkinek a lelkében megtalálható. Heltai Nándor • . Láncra kötött, bordája-kiálló sovány kutya hörög.. • „... A házgerinc megroppanva tátong.. • .....A magára C9ak kicsit is adó tolvaj sürgősen elmenekülne.. • ......Mind itt születtünk .. ” • .....Házat vettünk Kunszentmiklóson, oda költözünk .. (Fotó: Straszer András) Megroggyant háztető alatt (A tetőgerinc megroppanva tátong; a nyílásból ősgyep meg gyom tör a magasba: az igénytelen(ség) mindenhol megél. Régen viselhette vakolatruháját a ház; körömnyi foltokban bukkan ellő valami fehérebb színű rész, azókon a helyeken, ahol még nem esett ki az elmállott tégla. A kéményt, ha volt egyáltalán, valami erősebb szél is lefújhatta a cserepek közül...) 1. — Régóta itt laknak? — Mind itt születtünk. — Mind? — Hét lány meg egy fiú. De van, aki már elköltözött. — Maga dolgozik valahol? — Itthon. Ellátom az állatokat. — Látok itt tehenet, pulykakakast, disznót — nem is * egyet, hanem seregre valót. — Igen, ezek a mieink. — Villany van? — Nincs. Petróleummal világítunk. — Kéményt se látok a házon. — Nincs is. — Víz? — Az állomásról hordjuk, a mii fcutunké nem ivásra való. — Meg ne haragudjon: hogy bírják itt? ilyen nyomorban. Csak körülnéz az ember és legszívesebben elfutna, vagy, ha tehetné, eltörölné a föld színéről is ezt a házat. (Nyomor: ínség, szükség mizéria, nincstelenség, elesetíség, -szűköl kődés, tengődés — szegénység Aki szegény, az szerencsétlen, sorsüldözött, földhözragadt, pénztelen, istenverte, boldogtalan, nélkülöző — gazdag nyeLv a magyar! Ugyanazt a fogalmat szavak tucatjával képes kifejezni, az árnyalt, pontos magyarázatért valóságos szinonimasereget latbavetve.) 2. — Húsz év óta a maguké az első kocsi, amelyik befordult Ide. És húsz évig megint senki sem fogja idetolni az orrát. Különben, akikor már nem leszünk itt: házát vettünk K unszen tmi kilóson, oda költözünk. — Mennyibe került? — Kétszáznegyvenezer forintba. Ott van, a piac mellett — Ezek széni nt volt kétszáznegyvenezrük ... — Volt hát. Meg lesz is, nézze az állatokat. — Mikor költöznek? — Sürgetne? Majd! Ha ad a tsz kocsit — És ha nem ad? — Akkor maradunk. — Meddig? — Akármeddig. — A téesznek jó ha elmennek, vagy magúiknak? (Láncra kötött, bordája-kiállósovány kutya hörög; másik három eszeveszetten toporzéko]; neveletlenül dühöseik, kinézni belőlük, hogy alikailmas pillanatban habozás nélkül harapnak. Körülnézek, mi a megvédendő az esetlegles rabi ószándékú ember elől; gyanítom azonban, hogy a magára csák kicsit is adó tolvaj sürgősen elmenekülne, már ha egyáltalán megállna. Legföljebb a kutyapecér jöhetne telitömendő zsákkal, de mi a fenét kezdene ennyi ágrólszakadt korcscsal ?!) 3. — Mondja, mit olvasott utoljára? — Petőfi Népét — És azelőtt? — A Petőf i Népét. — Mit csinál egész nap? Milyen a napi időbeosztása? — Mit?! Hát dolgozom! Néha én osztom be az időmet, hanem a munka. Ahogy jön. Ha sok... korábban kelek ... Ha kevesebb, később. Etetés délután, fél négyíőíl hétig tart Délelőtt elvágyók. — Nem akarna gyárban dolgozni? Állandó fizetésért? — De igen, az jobb lenne. — Mondja, beköltöznek Miklósra. Akkor mi lesz? — Nem tudom. — Dolgozni fog? — Szeretnék. A Temafarg-ban. — Miiért nem megy már most? — Nem tudom. Mind itt vagyunk, hát azért. — Itt egy kisgyerek is. A magáé? — A húgomé, ö elvált különben. — Férfi .nincs is a háznál? — De van. Az apám. — Akkor miatta élnek még mindig itt? — Miatta is. — Hát még ki miatt? — Csák őmiatta. — Nem félnek itt kint, az isten háta mögött? — Egyszer ... valaki éjjel be akart jönrti... de elment... Félni ?! Mitől ? Ide senki sem jön... Innen senki sem megy. Itt csak van az ember ... (Külön irányítószáma van a környéknek: 6094; a Kunszentmiklóshoz tartozó Bösztör nagyobb elismerést (ha ugyan ez az) nem is érdemel. Az út betonszalagja ezerszer megénekelt alföldi rómaságot oszt ketté, vaksiszémű házak, hajladozó nyárfák, sóhajtozó szomorúfüzek koszorúzzák a terepet. Megnézmivaló csak egy lenne: Szabadszállás és Kunszentmiklós között omladozó, kéménynélküli házon állapodik meg egy pillanatra a tekintet, hogy megriadva megfusson a nyomor e szigetéről. Az épület a bösztöri csárda. Egykoron Petőfi Sándor sűrűn megfordult falai között, mindahányszor remekül érezve magát. Későbben béreslakká minősíttetett át, majd 1946-ban a benne lakó cselédeknek juttatták.) 4. — ötvenegy éve lakom itt. Én magaim 67 éves vagyok. — Jobb lenne bent a faluban, nem? — Hát... Jobb ... De az állatok ! — És az emberek ?! — Mit tud maga ehhez? Jön, aztán megy. Mi kibírjuk. — Azt látom. — Akkor? — Már a gyenge téeszekben ia különbül tartják a disznókat), marhákat, mint ahogy maguk itt élnek. — Mi tehetünk róla? — Van házuk, kétszáznegyven - ezerért vették. — Mi köze hozzá? — Semmi. Csak érdekel. Miért nem költöznek már be? — Most voltam a téeszben. Kocsi csak karácsonykor lesz. — Mert más kocsi nincs is... — De van. Látom, maga nem érti ezt No, nem baj... (Nyomor, szinonimák tucatjai. Gazdag nyelv a magyar. Gazdag?! Mit mondjunk arra, alki, bár nyomorban él. de lehetőségei szerint élvezhetné a fürdőszoba, az olajkályha a televízió összkomfortját? Nem szólunk, csak sajnálkozunk a tehetetlenség által gúzdbalkötötlen — emberiét nem parancsolható kényszerrel az emberre. Nézem az udvart, feltúrt, gidres-gödrös, gizes-gazos; enyhe zápor után sem lehet könnyű, alkar gumicsizmában is, átlábalni rajta. Szerencsémre nem esik az eső, s már 1978-at írunk, ha ez nem is tűnik összetartozónak a tárggyal. Bösztönrel.) Ballal József t
