Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
1978-12-24 / 303. szám
MŰVELŐDÉS . IRODALOM . MŰVÉSZET ANTALFY ISTVÁN Mit nem mondtam még el? Mit nem mondtam még el Neked, mily szókkal tartozom még? Elmúlt napokat, éveket elővenném, de 'honnét'...? Együtt jöttünk idáig. Most — csigaházban — hallgatok. Olykor a szívem fázik. 1 Lezuhannák a csillagok... „ÚJ VILÁGOT SZIMATOLOK" Sántha György kötetéről SÁNTHAGYÖRGY NAPHÍVÁS A néhány esztendővel ezelőtt elhunyt költő a budapesti, berni, berlini, párizsi, tanulmányainak idejét leszámítva hosszú életét Kecskeméten élte le. Méghozzá úgy, hogy a tájhoz és városhoz szerelmes rajongással, ezer szállal kötődött. Kecskemét lakói közül százak és százak ismerték és szerették; szinte halála napjáig látták, találkoztak vele az öreg utcákon, .tereken, idős kotláiban is verssé érlelődtek, formálódtak benne a napi látványok, az élmények. Amikor néhány héttel ezelőtt hire ment, hogy a Katona József Társaság Naphívás címmel megjelentette poszthumusz kötetét, érthetően nagy lett az érdeklődés iránta. S ugyanezt tapasztalhattuk később a Megyen Művelődési Központban megrendezett irodalmi esten is, ahol előadással, műsorral emlékeztek reá az irodalombarátok. Sánitha György egyetemi évei után először Félegyiházán, majd Kecskeméten völt gimnáziumi tanár. Korszerű látására, haladó gondolkodására tölbbek között az is jellemző volt, hogy Ady Endre feltűnése után nem sokkal ő már értő és bátor hangú tanulmányban méltatta a nagy költő fonradalmáságát, jelentőségét. Hogy mennyire a haladó mozgalmakkal tartott a későbbiek során is, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a népi ínók legjavával — Veres Péterrel, Tamási Áronnal, Németh Lászlóval és másokkal — állt mindvégig szoros baráti kapcsolatban. Üldöztetése idején, nehéz napjaiban rejtegette Erdei Ferencet. 1915-ben jelentette meg első verseskötetét, s ezt követte a későbbi évtizedekben a másik kettő, még életében Ezek között a harmincas évek közepén napvilágot látott Aranyhomokon, nomád felhők alatt című válogatás érdemli a legtöbb figyelmet ma is. Ennek a lapjairól már egy érett költő szól sokakhoz a népről, emberiségről felelősséggel, s elkötelezetten. A mostani kötet, a Naphívás anyagának válogatója, szerkesztő|je, Hatvani Dániel cseppet sem volt könnyű helyzetben, amikor sok száz régi és újabb költemény közüt ki kellett keresnie azt a hetven-nyolcvanat, amelyet együtt „bele lehet szorítani-préselni” egy szerény terjedelmű kötetbe. Hogy a válogatás milyen mértékben sikerült, nehéz lenne eldönteni; hiszen például az egyéni felfogás és ízlés is erőteljesen „beleszól” az ilyenfajta tevékenységibe. Azt azonban sajnálhatjuk, hogy a kötetből kimaradtak hatásos, nagy versek, E hogy a terjedelmi korlátok nem engedték láttatni eléggé a lírikus sokarcúságát, meg azt is, hogy a szűkebb hazához való • Goór Imre illusztrációi» • Télutó című vershez. kötődés kifejeződése mellett aránytalanul 'kevés Ihely jutott a sajátosan bölcselkedő, magylélegzetű verseknek. Mindezeket — e mostani kötet máris látható közönségsikere után — a majdani válogatások pótolhatják. A Naplhívás megjelentetése azonban így is jelentős ténynek számít. A kötetben található költemények egész sora bizonyítja, hogy Sántha György mélységesen humanista volt; aki minden ildegszálával a tájhoz és az itt élő néphez kötődött. Mert miközben szelleme-űelfce kitárulkozott, messze a megfoghatatlan messzeségek félé, 'köziben „földönjáró" realista maradt élete minden percében. Ügy például, hogy a titkok fürkészése közben a „millió magyar nyomorgó” sorsának jobbításán is eltöprengett, és figyelte a „népcsalók” léha, üres életét. És tudott ilyenkor is bízni az életvál to zásokba n, reménykedni eljövendő szebb napokban. „Üj világot szimatollak” — írta egyik versében. Máskor meg kifejezte azt az óhaját, hogy győzzenek a „földéhes” parasztok, és himnuszos szenvedélyességgel hirdette: „Üdvözlégy, magyar jövendő!” A kötethez — mint annak idején is — Fája Géza, a jóbarát írt bevezető tanulmányt, elfogult ajánló sorokat. Meggyőzően bizonyítja, hogy a homokvilág költője, a kecskeméti tanyák, dűlőu.tak, erdők és a piacok ismerője mennyire európ>ai színvonalon gondolkozó, milyen nagy művéltséggel bíró ember volt. Kép- és szóalíkotó kép>ességét is hangsúlyozza' Féja. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy szinte minden versében találunk olyan képiét, kifejezést, szóösszetételt, amilyen csakis őinála fordul elő. A csillagok nála az ég tücskei, a Nap berber oroszlán és óriás gömbsajt a Föld, ö alkotta meg az ilyen szavakat is; ólomálom, fénybarázda, tavaszikunyhó. Az ilyen példákat tucatjával sorolhatnánk. Hát még a látomásos, kozmikusra méretezett képeit! „A kibontott Nap magát nézi a végtelen tükörben” — írja. S milyen megej,tően tud sejtelmes is lenni! Amikor ezt írja például: „csukott szárnyakkal alszik az unalom”. Befejezésül azt tesszük még hozzá az elmondottakhoz, hogy aki a jakabszállásii határt, a bugaci erdőt és a kecskeméti piacot, meg a disznóölés és kenyérsütés hangulatát, az e .tájon élő, gürcölő emberek életét úgy ismerte, mint ő, s aki szép, meggyőző versekben mindezeket meg is tudta örökíteni művészien, az halála után is megérdemli a figyelmet A kötethez Goór Imre készítette a versek hangulatához illő illusztrációkat; s a tetszetős, szép külsejű könyv a 'kecskeméti Petőfi Nyomdát dicséri. Varga Mihály 1/ eresek egy lányt — szólított meg a barátom; egyetlen pillanatra láttam csak, és azóta keresem. Lehet, hogy ő is keres, egyetlen pillanatra látott ő is, lehet, hogy azóta keres ... A gimnáziumi évek idején minden este összejöttünk a Fekete Macska Fogadóban. Osztálytársak, hatan-nyolcan barátok. Beleharaptunk a vastag füstbe, hörpintettünk egy-egy pohár bort, s halkan elmeséltük egymásnak aznapi gondjainkat. Érettségi előtt azután elhatároztuk, hogy bárhová is kerüljünk, a Fekete Macskában évente kétszer újra és újra összejövünk, mégpedig minden év december 23-án, karácsony előtt két nappal és december 29-én, Szilveszter előtt két nappal. Előtte is, utána is vigyen bennünket bárhová a vonat, hatunkat, nyolcunkat szaggassanak szét az utak hatfelé s nyolcfelé, de ennek a két estének a köteléke soha szét ne szakadhasson. S nem is szakadt szét eddig soha. Erre a találkára érkezett a barátom, s már a fogadó ajtajából — mintha halaszthatatlanul fontosat akarna mondani — felénk kiáltott; Keresek egy lányt, egyetlen pillanatra láttam csak, azóta keresem, lehet, hogy ő is keres. December 23-a volt, egy éve nem találkoztunk, s most elhoztuk egymásnak az esztendő alatt fölszaporodott kincseinket: egy-egy történetünket. Kint lucskosra olvadt a hó, hideg szelek nyargalásztak a földszintes, rozoga házak között. Bent a fogadóban részegek sürgés-forgása, kiabálása, alig halljuk egymás szavát. Mehetnénk fényesebb, csöndesebb vidékre Innen, de hát ideköt a fogadalmunk. Bort kérünk, azt a régi, azt az örök, kénes, rossz savanyú bort, bort kérünk sokat. „Hát hol volt az a lány?” — „Hát hová lett az a lánv” — kérdezem. Hülyeség, mondja a barátom, nem is lehet ezt igazán elmondani. Mint egy elejtett tükör darabjai, szétgurulnak az emlékeim, széthullanak a szavaim. Közelebb húzzuk egymáshoz a székeinket, a mindent betöltő kiabálásban meghallhassuk ezeket a halkabb hangokat is. „Autóval mentem haza, kora délután, munkából; hazafelé az egész napos gyötretésből. Aznap is hó esett, vastagon belepte az autó elejét. Szinte lépésben haladtam. A fagyoskodó gyalogosoknak minden átkelőnél széles mozdulattal intettem, menjenek csak. Mondatnátok erre: utazás félálomban. Fáradt voltam, megtört, egykedvű. S az egyik zebránál, ahol már szét se néztem, csak ösztönösen-fáradtan megálltam, hirtelen gyönyörű lányarc villant a szemembe.” Dagi, újkori nevén doktor, itt felröhögött, régi szokása szerint. Ez a mindig bohóc Dagi, újkori nevén élet és halál ura. Ez már a gimnáziumban is úgy röhögött, hogy az osztályfőnök beírt az ellenőrzőjébe: Kedves szülő, fia az órákat hangos nevetéssel zavarja, komolytalan magaviseleté mi.att osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem. Hehehe — fejezte be mondandóját Dagi, hehehe — akár ne is meséld tovább. „Ahogy a szemembe villant az arca, megrázkódtam, tekintetének áramütése továbbszaladt a szívemig. Azt néztem, hol állhatnék meg az autóval, hisz éreztem, tovább nem mehetek. Kapkodva pillantottam szét, mögöttem rövid dudaszó, megállni tilos tábla káról: Bözsi néniről. Tudjátok, régen anyámmal sokat jártunk egy gyógyfüves asszonyhoz. Elmondtuk az egész rokonság baját, az öregasszony pedig a padlásjáróhoz állított létrán fölszaladt, hozta irkalapokba csomagolt füveit. Mint a fekete macska, úgy kúszott föl a létrán. Nagyon sokféle füve volt, erdélyi asszonyokkal is barátkozott, hogy egy-egy füvet onnan is megszerezzen. Máskülönben tanulatlan öregasszony volt. Talán azóta már meg is halt.” Vannak ilyen kuruzslók, szólt a barátom, a szerelmes szivű. Aztán végső bajukban már hozzájuk fordulnak az emberek. Mert a végső kétségbeesés nagy PINTÉR LAJOS Fogadó a Fekete Macskához mindenütt, kígyózó autósor, kötelező haladási irány, egyirányú utca ... nem is tudom, összefogott ellenem minden.” Hehehe — nem lehetett megállni sehol, nyugtázta Dagi. A pincér a szokásosnál is savanyúbb bort tett asztalunkra, dr. Dagi a szokásosnál is hangosabban, felszabadultabban heherészett. „Nem tudtam sehol se megállni, csak erre a pillanatra a gyalogjárónál. A lány pedig megérezte izgalmam, s gyönyörű arcát befutotta a mosoly. Lassan átlibbent az autó előtt kezét végighúzta a hűtőház tetején, hogolyónyi havat gyűjtött, s a járda túloldalán könnyű mozdulattal elhajótotta. Gázt adtam, a kötelező haladási irány szerint elkanyarodtam. A szentségét...” Ozép kis ügy, adj föl hir^ detést — mondtam. Emlékeztek, mikor régen a Fekete Macska elől ellopták a biciklimet, hirdetést adtunk föl, figyelmeztettük a kedves tolvajt: nagyon vigyázzon, mert nyolcas van az első kerékben. Hát adj föl hirdetést. „Marhaság.” Az ilyen pillanatok lepkeként úgyis kiröppennek a markunkból, nincs mit utánaszaladni. Tudtam ezt mindig, s utáltam a visszahozhatatlan pillanatokat, most meg újkeletűen utálom, ennyi az egész„írok föl nyugtatót” — vág közbe Dagi. „Elviszlek Bözsi nénihez, a javasaszszonyhoz, Tiszaföldvárra" — mondom —, hogy Dagi hiúságát megcsípjem — éles hangon én. S át is veszem a szót. hisz rajtam a mesélés sora. „Gyerekek, itt az ideje, hogy a Fekete Macskában meséljek nektek a fekete macsúr, olyan hivővé teszi az embereket, hogy még az ilyen fekete macskákban is hisznek. Ajfeglehet, hogy ez a magyaí’* rázat — vágtam a szavába. De másról is szó lehet itt. Mert ha én még egyszer elmehetnék ahhoz az asszonyhoz, úgy figyelném a mozdulatait, mint ahogy egy népdalénekes balladai szavait figyelni szokás. Hisz ének és mozdulat egyazon fának a gyümölcsei ... Ennél tovább nem merészkedhettem előadásomban, ez az a pont, ahol nevetségessé váltam, hisz baráti találkozásaink célja nem az ilyen tézisfaragás volt, inkább a savanyú borok új és új vérszerződése. „Azt mondod, valami fának a gyümölcse... — horkant fel valamelyikük. (Régen önjelölt színész, újabban asztalos.) Csakhogy az a gyümölcs azóta már elrohadt. Hova tűnt az a tudomány, hova tűnt az az ének?” Képzeljétek, egy darabkáját nemrégen megtalálta anyám! Egy sokéves papírdarabkát, melyre sebtében följegyezte hajdan, hogy a fekete macska mire mit is ajánl. íme, olvassátok. Anyám is alig igazodott el a régi kusza betűi között — tán öszsze is keverte a dolgokat. Valamit mégis kisütöttünk. „Na mondd, mit! — szófított föl Dagi. Bár ezt se higgyétek el... hehehe ... mint ahogy ne higgyétek a tünékeny lányról mondott regét se! Egy régi írás, melyet gyereklány anyám írt, s melyet a fekete macska, az írástudatlan, diktált, úgy tudja, hogy méherősítőül: fehérmályva mindenestől, széleslevelű büdös ... kóró (talán búskóró), paradicsomszár szolgál. Ezeket kell összefőzni, három héten keresztül hetente háromszor beleülni a teájába lefekvés előtt, Csupa férfi a társaságban, ezen a recepten jót röhögtünk. Fejfájásra ökörfarkkóró tea való, ezzel az arcot, fejet lemosni kéthetenként egyszer, s a kezelést hétszer ismételni. Belső daganatra fehérbabcső, árvacsalán, hét cső piros kukorica csutkája, hét gerezd fokhagyma való." Ebből főzz teát, s hét fürdőt vegyél. Pont én ... — szólt közbe egy beteges fiú, örök hipochonder; pont én főzzek teát daganat' ellen.” Czemölcsre, kelésre, vak^ szemre tojásfehérjében timsót kell elkeverni, addig keverni, még tejfölszerű lesz, azzal keill hetente kétszer borogatni. „Hát ez a pár recept maradt az öregasszonyból; nem sok, de belőlünk még ennyi se marad” — szólt közbe valaki. Es reumára fél liter ecetben kilenc gerezd fokhagymát kell összefőzni, minden második este azzal bedörzsölni a reumás részt. Gyomorhurutra pedig minden második reggel fél deci vízben gyűszűnyi ecetet kell inni. Hát ennyi, anyám, a kódex írója ennyit jegyzetelt. ..De abból a lányból meg még ennyi se maradt” — mondta szerelmetes barátunk. — Hallod, én elmennék ahhoz a fekete macskához. Vilíámütötté szívemre kérnék tőle füvet. — Hallod, ne menj te a fekete macskához. Villámütötte szivedre ne kérj semmilyen füvet. — Hallod, én elmennék ahhoz a fekete macskához. Meddő életemre kérnék tőle füvet. — A meddőségre való fű, a méherősítő fű meddő-férfiéletedre gyógyírt nem adhat. — Hallod, én elmennék ahhoz a fekete macskához. Elrontott életemre kérnék tőle füvet. — Hallod, ne menj te a fekete macskához. Álarcos világunkban álarc nélkül jársz te, csak ennyi a bajod. — Hallod, én elmennék ahhoz a fekete macskához. Villámütötte szívemre kérnék tőle füvet pgy ideig senki nem válaszol, kint olvad, lucskolódik, piszkolódik a hó, bent megmarja szemünket a veszett füst. — Ne menj te a fekete macskához. Hallik a tétova válasz. Villámütötte szívedre a Fekete Macskában igyál egy pohár bort. „SZIL VESZTER ÉJSZAKÁJA ” Televíziós film az Apostolból \ A közelmúltban rendhagyó filmbemutatót rendeztek Kiskőrösön, a városi művelődési központ kamaratermében. A vendégek a helybeli érdeklődők és a televízió munkatársai voltak. Az utóbbiak — ugyancsak a meghívottak minőségében — levetítettek egy frissiben elkészült alkotást: a Szilveszter éjszakáját. A rendezvény célja az volt, hogy a fiim készítői közvetlenül érzékelhessék: hogyan fogadja a közönség a látottakat, hiszen erre a televíziósugárzás kapcsán kevés módjuk adódik. A bemutató színhelye pedig azért volt Kiskőrös, mert Radó Gyula rendező a város nevezetes szülöttjének, Petőfi Sándornak az Apostol című költeményét dolgozta fel a televízió nézőközönsége számára. A kiskőrösiek, akik zsúfolásig megtöltötték az intézmény tágas kamaratermét, nem látszottak „toborzottaknak”. Ott ültek a széksorokban a város vezetői mellett a középiskolai diákok is. Látni lehetett pedagógusokat, munkásokat, munkahelyi vezetőket, kórustagokat és parasztembereket, tehát a nézőket bizonyosan inkább a Petőfivel kapcsolatos várható élmény, mintsem a kötelező udvariasság hozta ide. 0 Rajhona Adám a Szilveszter éjszakája című televíziós film főszerepében. gondolat izzásának izgalmát, mintsem a cselekmény érdekes fordulatait közvetíti. De ezt az izzást, a költő mg is tanulságos szellemi-filozófiai vívódásait mégis a leghatásosabb és legkifejezőbb filmiitelevíziós, illetve előadói eszközökkel tudja tolmácsolni. A Szilveszter éjszakájának műfaja sem különösen ismert: a készítők azt mondják róla, hogy televíziós monológ. Petőfi Apostolából egybeszerkesztették mindazt, amit a költemény főhőse, Szilveszter közvetlenül átélt élete során. Ennek az átélésnek logikusan szerkesztett, időrendi láncba fűzött lüktető verssorait Rajhona Adám, a Budapesti Nemzeti Színház tagja egyetlen hosszú monológ formájában, megállás, vágás nélkül mondja el. Radó Gyula alkotása éppenséggel nem szórakoztató film abban az értelemben, hogy sem szerkezetével, sem váltakozó helyszíneivel, sem a szereplők nagy számával nem lepi meg a nézőket. Az elbeszélő költeményből készült mű egyetlen helyen és egyetlen szereplő által elevenek meg, s inkább a A film helyszíne egyetlen, ám mégis kettős; a lelkiismeret és a gondolat belső végtelenje, amely dacolni tud a rabot körülvevő sivár börtönfalakkal. A történet ugyanis úgy válik személyessé, hogy a főszereplő lényegében halála előtt végiggondolja életét, és ebből tanulságokat formál. A műsor készítői: a rendező, Farkas Katalin dramaturgszerkesztő, Gulyás Buda és Bánhegyi István operatőrök rendkívül bátran, nem kis kockázatot vállalva forgatták le filmüket, amelynek mottójául egy el is hangzó verssor állhat: „halott vagyok, akit élve temettek el." A kamera ugyanis mindvégig egyetlen dologra irányul a műsor huszonegynéhány percén át, a színészre. Rajhona Adám arcára, amelyen az érzelmek hullámzása szinte megrajzolja az egykori történteket, mozdulataira, taglejtéseire, amelyek mélyről fakadó igaz érzelmeket: dühöt, elkeseredettséget, lírát és lángolást egyaránt képesek kifejezni. A filmre vitt Apostolból ugyanis kimaradt mindaz, amit az olvasók általában kedvelnek benne; a cselekmény és a korra jellemző romantikus jelleggel megrajzolt mellékfigurák. Megmaradt viszont a költemény „nehezebbje”; az elmélkedés. Az alkotás nagy érdeme viszont, hogy a Petőfi-műnek éppen ezt az eluontabb vonulatát tudja hihető és átélhető módon emberközelbe hozni. Hogy az alkotók elképzelése sikerült, arra bizonyság a Szilveszter éjszakájának kiskőrösi fogadtatása. Hiszen a beszélgetés során nemcsak az elismerés kapott szót, hanem az az igény is, hogy lám, a film milyen nagy szerepet tölthetne be a középiskolai irodalomtanításban, Petőfi megszerettetésében. Radó Gyula alkotását a tervek szerint január 2-án sugározza a televízió. P. M. HATVANI DÁNIEL Lassúdan süllyedő Utoljára még megviláglik gyémántos lépcsője a nyárnak kelek hunyorgó tüzek mellől mellemen páncélosok járnak tördelik beton-viharok az újkőkori oszloperdőt asszúsodnak szépséges egek megalvadó lávákat termők Fukar időm újjai között bosszúk ígérete zizeg örülhetek csapzott szerelmek szétgurult szőlőszemeinek bár torkomon mind fönnakad s gyomrom az ecetnek hona ragacsos tenyeremen mélyül vadmadarak lábanyoma Jósolatlan jövőm tisztásán száradnak jószagú füvek félelmek kihalt nemzetségek szivárogtatják nedvüket évezred avarrétegén át s híjával minden megváltásnak arany-ekék hiába húznak golgotát vérző barázdákat i ✓ Várnak sávban vonuló sások búvóhelyei nyúlnak bagolynak ver a szívem vadak szemében kartács-gallyak megropognak jéggyöngyök ha kigyulladnak s homlokomon feldideregnek pillámra ólom éhezik s halántékomra nyílvessző repked j1 Egykedvű sors a pók körém cafrangtalan hálót készít nyugodt vagyok — plpiskedés nélkül érhetem el a pincemélyig lassúdan süllyedő eget baljós visszhangom megtapad pedig fönt már a hótfellegek üres hordói konganak
