Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)
1978-12-24 / 303. szám
8 • PETŐFI NÉPE • 1978. december 21. • A lovas kocsi békésen megfér a teherautóval, a falu a várossal, Hetényegyháza Kecskeméttel. ^4*223 • — Magunk is sokat dolgoztunk a házon — Deák Sándorné tősgyökeres hetényegyházi. hogy az, öt-hat éve slágerlistán volt számok nem elégítik ki a fiatalok .igényeit, Ám, hogy az áfész valószínűleg azért nem cserélteti ki a lemezeket, mert kevés az ifjú korosztályú vendég. Az étlapot bárki végignézheti — ötfélét kínálnak mindössze. Zéman János pincér tőmondatokban válaszol kérdéseinkre. Napi 40—50 menü, ugyanennyi étlap szerinti pörkölt, egytálétel fogy; a törzsközönség a középkorúakból áll, munkaidő után, öttől hétig tart a csúcsforgalom, amikor is leginkább a sör a kapós — vasárnaponként is reggel nyolctól este kilencig tartanak nyitva, s „egészen csendes hely”. ■no □ .M<d !»«•' • ’• Alig alkad olyan hetényegyházi, aki óvatosan, szinte csak célozgatva, ..mi lenne ha” hangsúlylyal szóba ne .hozná — nem lenne bolondság, ha egyesülnének a megyeszékhellyel. Mi tagadás, ebben jópár önösnek is mondható érdek vezeti őket — az építkezők, ha mindenki beleegyezne, nagyobb OTP-kölcsönt kapnának; kevesebbet kellene fizetni a vízért, az áramért, és vélhetően több jutna a fejlesztésre is. — Nincs bölcsőde, holott a munkaképes lakosság több mint kétharmada Kecskeméten dolgozik, s nincs kire hagyniuk az apróságokat. Nincs gyerekszakorvos se, mert az előírások szerint községben nem lehet; nincs szabó, csak egy női fodrász, van, kellene benzinkút, presszó, menza, • Ferenczi István: — Kecskemét is örülne. (Straszer András felvételei.) kinőttük a művelődési házat — sorolja egyszuszra Ferenczi István. — Januártól azonban lesz gyermekorvos, mellékállású; négytantermes iskola építésébe fogunk, 1980-ra újjá alakíttatja a kocsmát az áfész, lesz presszó is; 1985-ig kétszáz adagos konyha épül. Nemsokára kész az egészségim?, megkezdődhet a második körzeti rendelés is. Ha kerüli is az ember, csak fel kell tenni a kérdést, örülnének-e, ha a jelenleginél is szorosabban (sőt: egészen szorosan) kapcsolódnának Kecskeméthez — Kecskemét is örülne... — hangzik a gyors válasz. — Köztudott. s elég nagy gond, hogy a megyeszékhelyen elfogyóban vannak a közművesíthető telkek, itt még sokat lehetne kialakítani, megrvan a módja a lánc-, vagy sorházépítésének is... Tulajdonképpen a város zöldövezete a község, amolyan kertváros már ma is. A szorosabb kapcsolat a lehetőségek nagyobb kihas/fiáiására adna módot... □ □ □ Ha „holnap” nem is, de „holnapután” bizonyára terítékre kerül a község és a város ..kézfogása”. Túl sok töprengeni való nem lehet rajta: a kapcsolat szoros, az egymásra utaltság kölcsönös. A lehetőségek viszont korántsem kihasználtak, ami azért érdemel figyelmet, mert Hetényegyháza a lehetőségek „városa”. Vagy megfordítva: a város fejlődésének egyik lehetősége. Ballai József Narancs, grape-fuit, tartás tej, kazettás magnó, kismillió fajta mosópor, tucatnyi féle pulóver, zokni, angol pohárkészlet, mintás csempe kelleti magát a hetényegyházi boltban; nincs nagyobb választék a kecskeméti üzletekben sem. Igaz, nincs mindig felvágott, lehetne több sertéshús; a brit ivóalkalmatosságok helyett jobban elkelne a malacok, csibék óljának fűtésére való infralárnpa; de ez nem lényegbevágó hiányosság. A' megyeszékhelyi buszpályaudvarról induló járat huszonegy perc alatt ér el a községet. Az időben mérhető távolság tehát kevesebb, mint a Sziéchenyiváros és a Műkert, vagy a Nyomási iskola és a Homokbánya közötti; s míg Hetényegyházára naponta huszonhat busz indul;, addig van olyan helyi járat Kecskeméten, amelyik csak ötöt fordul napjában A lakótelepeken félmillió forint kőiül van egy lakás ára: Hetényegyházán 70—100 négyzetméteres alapterületű, kertes családi ház kerül maximum 400 ezerbe. Ha csupán e három tényt vizsgáljuk, nincs mit cso^.(jálkozni azon. sőt, természetesjßirDck kell venni, hogy 1975—78 WOctttt csaknem ötszázz.al nőtt a hetényegyházi lakosok száma, s hogy a lakásépítés olyan ütemet ért el, ami jónéhány nagyközségnek is becsületére válna. □ □ □ — Gyakran bejár Kecskemétre? — Minek mennék? — kérdez vissza Deák Sándorné. — Nincs miért, megvan itt minden. A férjem városi dolgozó.- kőműves — meséli — most építettünk házat. Háromszobás, van főző- és étkezőfülke, hosszú folyosó, s az alapvető háztartási gépeket is beszereztük. — Mennyibe került? — S/áztízezer forint OTP-kölcsönt kaptunk; a szülők is besegítettek. s mi magunk is sokat dolgoztunk — összesen tehát úgy 250~ezer forintba... A boltban, beszélgetésünk színhelyén többen önkéntes hallgatónak szegődnek: most közbeszólnak. csak ennyit mondva, ham skás mosollyal: „Hetény így felcsövélt...” Ha nem is ezt a kifejezést illene használni, tulajdonképpen egészen pontos a minősítés. — Rengeteg a városi; újabban mindenki épít — meg kell nézni az új házakat — tanácsolja Gábor Mária Ildikó. — Az ok? — Bár én négy évig jártam a Berkesbe, nem nagyon szeretem Kecskemétet. Itt nyugodtabban él az, ember, mint egy lakótelepen ... Szőlőt művelhet, virágot ültethet, a kiskertben a konyhára való zöldséget megtermelheti az idevalósi, s ráadásul kevesebb pénzből kijön, mint bent a városban. — Mit lehet itt csinálni, például szombat este? — Ezt eltalálta, nem sokat... Ennyiből jobb a város. □ □ □ — Pár éve száztizenkét közművesített telket alakítottunk ki és kínáltunk négyszögölenként száz forintos áron; sokat mondok, ha van még tíz házhely — mutogatja az új utcákat (éppen tíz van) az asztalra terített, lepedőnyi rendezési terven Ferenczi István vb-titkár. — Egyik új utcánkat, az UNIVER ÁFÉSZ konzervüzemének hírességéről, Piros Aranynak neveztük el... — Nem túl mindennapi, hogy egy néhányezres községben 250 ház építését írja elő az öféves terv... — Hát nem — ismeri el Ferenczi István. — De az sem kimondottan megszokott /hogy 250 ‘ helyett legalább háromszázba költöznek be öt év alatt. — 1980—85 között szerényen számolva is 280—300 új ház a tervünk. De — emeli föl intőleg ujját — biztosan több lesz. Vesznek itt telket szabolcsiak, vasiak is... □ □ □ Hosszú, már-már folyosószerű helyiség a kocsma, azaz a „kisvendéglő”, ahová — a közhangulatot tanulmányozandó —szintén betérünk. Két zenegép, egy flipper és egy tévé az összes szórakoztató berendezés, gyanítható, • Nincs utca. ahol ne épülné ház. Hetényegyháza, a kertváros Üdülés - télen Puha, fehér csend, szikrázó napsütés, kristálycsipkék zizzennek az alvó fák ágain... A levegő tiszta, mint a forrásvíz, minden szippantás egy kortynyi egészség. Talpunk alatt roppan a frissen hullott hó. Turistáktól, üdülőktől hangos a hegyoldal. Mackósra öltöztetett gyerekek ülnek a szánkókon. Hógo lyó puffan egy kék anorákon, a nyuszi-kucsmás lány menekülne, de az óriásfenyőnél utoléri a fiú, s már hullik is nyakába a galylyak hótakaróju. Vigyázz, pálya! — csattan fel a közelben a sízők figyelmeztető kiáltása. Színes villámként siklanak a lejtőn, míg a „gyalogosok” félreállva, bokáig süppedve a hóban bámulják őket. Igazán pihenni csak télen lehet — állítják sokan. Nem nyáron, a tikkasztó kánikulában, amikor még a Balaton vize is felforr, s egy törülközőnyi helyet sem találni a strandokon. A természet télen is csodálatos, az erdőt járva, de még a fűtött szoba ablakából nézve is nyugalmat áraszt. Ma már egyre többen tartalékolják szabadságukat a hideg hónapokra, mert felismerték a tél örömeit. Főleg a hegyvidékek népesednek be. A Mátrában ez az évszak sokkal naposabb. mint bárhol az országban: itt 275 órányi a napfény, míg másutt 171 óra. Az egész éven át nyitva tartó üdülőkben ilyenkor sokkal gazdagabb a program: ismeretterjesztő előadások, vetélkedők, táncos rendezvények, s ki tudja hány ötletes társas összejövetel váltja egymást két héten át. A téli sport kedvelői szintén megtalálják szórakozásukat. (Már, aki visz magával felszerelést.) Kár, hogy nem minden üdülőben lehet szánkót, sílécet bérelni. S valljuk be: kevés a lesikló pályánk is. És a lift... Hazánkban évente több mint egymillió dolgozó tölti szabadságát üdülőkben. A SZOT az utóbbi két évtizedben harmincöt üdülőt épített, illetve újjáépítetett: Sopron, Mátrafüred, Szilvásvárad, Bakonybél, Lillafüred ... még sorolhatnám, ahol télen is várják a pihenni, szórakozni vágyókat. Egyre több helyen tudják fogadni a nagycsaládokat — évente mintegy 80 ezer családot —, s nem kevés nyugdíjas talál meleg közösségi életre az üdülőkben. Ha valaki a „téli-nyaralásra” szánja szabadságát, azt állítja, hogy valósággal újjászületett, pihentebben áll munkába, mint a nyári üdülés után, nem azért mondja, mert „savanyú a szőlő”, csak most kapott beutalót. Azért sem, mert toborozni akar a télnek. A vitát könnyű eldönteni: egyszerűen ki kell próbálni! H. A. • .Hogyha az angyalokat kiűznék a mennyországból, bizonyára mind idejönnének lakni a hámori völgybe”. (Petőfi.) A képen: A lillafüredi Palota-szálló, festői környezetben. (MTI-fotó, Horváth Péter felvétele — KS. nr(12.) Már megint passzátszelet sóhajtottál. Nekem sajnos nincs ilyen nagy tüdőm. Én csak arról beszélhetek, hogy reggel nyolcra munkába kell szaladnom, este fél ötkor meg haza, itthon folytatni a gürcölést. Számolok az irodában, számolok magunknak. A hivatalban még kölíhetek, de itthon csak beoszthatok. Beoszthatom a havi hatezer-háromszázat. Azt a rengeteg pénzt! Számolhatom akárhogy. nekem kevés. Igenis kevés! Krumplira, tejre, olajra, csőtésztára elég. Vehetek néha pár méter valódi műselymet. sőt egészen ritka konfekciócipőt is, amit csak félmillió nő Visel az országban. Uram bocsa’; negyedévenként egyszer a kozmetikushoz is beülhetek, ahol a presszós tündér mellett én vagyok a Hamupipőke. Ez lenne az élet értelme?! Mindig is megalázónak érezte Danka, hogy. a presszós fruskák többet kereshetnek, mint a diplomás nők. Mégsem helyeselhetett a feleségének. — Kérdezd meg azoktól, akiket irigyelsz. Nyilván ismerik a nagy titkot, amely az élet értelmére vonatkozik, különben nem hozna ennyire lázba a példájuk. — Ne beszélj mellé. Te talán azért élsz, hogy örökké a rozoga bicikliden járj tanítani? — Gondolhatnád, hogy a biciklim egészen mellékes, Eredeti vágyam: szeretnék boldog lenni. Biciklivel vagy anélkül. — Kiábrándítóan banális vagy — szólta le Edit őszinte szomorúsággal. A tanár cseppet sem röstelkedett, hogy megpirongatták a közhelyért. Sőt ráduplázott, ezzel fejezve ki, hogy esze ágában sincs meghunyászkodni a közhelyekkel szembeni gőg előtt. — Elismerem, a banalitások becsülése nálam születési hiba. Korábban kellett volna észrevenni. Látod, ha most jókedvűek lennénk, elmondanék néhány banális gondolatot az élet értelméről. De hagyjuk. Hiányzik ehhez az a naiv emelkedettség, amikor az istenien együgyű ember épp azáltal kap szellemi bátorságra, hogy megfeledkezik a bátortalanságáról. Két percen belül megszűnne az élet, ha mindenki Hegel színvonalán gondolkodna. Persze, a minőség tekintélye sérthetetlen, de csak akkor, ha emberbarát, Ugyanez vonatkozik a banalitásokra, is. Ne gúnyold, ne szóld le, ha gondolatilag talán együgyű, de jóságában magasrendű. Mert nemcsak bölcseletileg művelt férfiak, de szent naiv öregasszonyok is ápolták hajdan a pestisjárványok áldozatait. Na már most, ha egy ilyen öregaszszony roppant banálisán vélekedik az életről, szabad-e megvetnünk őt a kényes gondolati nívó nevében? — Ö, te nagy képű. Ha tudnád, mennyire idegesítő vagy . .. — Hol banális vagyok, hol nagyképű — tűnődött jámbor derűvel a tanár. — És főképp idegesítő. Kimondottan elviselhetetlenné teszem magam azzal, hogy nem árusítom ki a?, emberi méltóságomat, a verejtékemet, az egész jelenemet és a jövőmet. Mindazt a pénzben ki nem fejezhető csekélységet, amiért élni érdemes. — Ez csak köd! Csupa homály! — támadt rá lobogó harciassággal a felesége. — Még mindig nem tudom, hogy miért is élünk. Én, te, ő, meg az egész többesszám. 17. Ügy viselkedett Danka, mintha meghátrált volna. Pedig egyre biztosabban állt a láhán: — Miért élünk, miért élünk! Üsse kavics, megpróbálom elmondani erről a magam házilagos véleményét, Kérlek, bocsássad meg, ha nagyzolásnak tűnő kifejezéseket is használok. Fájdalom. nem vagyok akkora gondolkodó, hogy képes lennék az egyszerű tömörségre. Gyanakvó érdeklődéssel figyelt a mér nők nő. — Ne szerénykedj. Kis tanár is lehet nagy gondolkodó. — Köszönöm — hálálta meg savanykás mosollyal a gúnyt Danka, — Fontold meg, drágám: ez a roppant anyagi világ, amely ámulatba ejt bennünket végtelenségével. teljesen öntudatlan. Szubjektíve tökéletesen halott az egész makrokozmosz, és akkor találkozik egy hetven kilónyi anyag ebből a felfoghatatlan tömegű matériából. Ebben a hetven kilónyi szerves anyagban éppúgy benne van a Mengyelejev-táblázat valamennyi eleme, mint a galaktikák összességében. Részecskéi bejárták az egész mindenséget a kezdet nélküli időben. Jármi fogják a maguk útját azután is, ha eresztékeim ösz- KZeomlanak. De most együtt van bennem, a Danka Károlynak nevezhető szerves halmazállapotban. És ez a szerencsés találkozás lehetővé teszi számukra, hogy többet tudjanak, mint egy egész tejútrendszer: tudjanak önmagukról. Minél többet látok meg a világból a magam hétköznapi képességeivel, annál jobban ámulok azon, hogy fölfoghatom ezt a fantasztikus gépezetet. Hiszen gyönyörű kaland az élet! A mindenség legnagyobb kalandja! A leggyönyörűbb pedig a gondolkodás, hogy az érzelem kincseiről ne is beszéljek. Ezt akartam mondani, mélyen tisztelt materialista hölgyeim és uraim. Köszönöm áhítatos figyelmüket, amely meggyőzött engem arról, hogy a szilárd anyagelvűség korántsem azonos a lelki sivársággal, a spirituális előkelőség hiányával. Meghajolt Danka, éppen úgy, ahogy a jól sikerült tornamutatvány után szokás. De Edit nem hagyta magát félrevezetni. Felismerte a megalázó szándékot. S be kellett volna vallania, hogy férje igen találóan — vakmerő közhelyekhez kapcsolt fölényes gondolatokkal verte meg. Ezt nem ismerhette el. Maradt a legegyszerűbb, leghatásosabb póznál: a megvetésnél. — Mintha egy degenerált szekta prédikátorát hallgatnám. — Még mindig jobb, mintha lehetetlenül dologias lennék. Edit a szeretet és a harag dühével vicsorított férjére. — Vádolsz? Dologiassággal vádolsz? Hát mit csináljak, te szerencsétlen, ha a fennkölt elveidért egy csomó retket sem ád a kofa? — Ez most a legfontosabb közölnivalód? — Nem. Közlöm még azt is. hogy minden csökönyösséged ellenére apróhirdetést adok fel. Ehhez meg én ragaszkodom. Minden szavával, minden lélegzetvételével az ellen küzdött Danka, hogy el ne érkezzenek a kenyértörés pillanatához. Most mégis bekövetkezhetett. Tépelődés nélkül, mintegy vigaszt keresve a tűnődésben, egyre csak beszélt: — Értek a szóból. Elvégre csakugyan, hát ki vagyok én? Valóban, egy kopott,, kis tanár, aki régimódi biciklin jár tanítani a kültelki gimnáziumba. Havi kétezer-kilencért... Akit kedve szerint hurcol erre-arra a szél, és nem tudott másba megkapaszkodni, csak az eszményeiben. Meg a szerelmében. Hova lett az én Editem? Hova lett... Egy szer elvittem kirándulni a Bakonyba, a Cuha völgyébe. Óriási tuskót találtunk, azon ebédeltünk, mint valami kerek asztalon. Arra jött egv-két fürge hangya, azokat is megkínáltuk. A lány megszámolta az évgyűrűket a tölgy tuskóján. Mindjárt kiszámította, hogy á Párizsi Kommün éveiben ültették a tölgyet. Javában virult már. amikor Ady leírta. hogy ..Párizs az én Bakonyom”. Harmincnégy éves volt a tölgy, amikor József Attila született. és negyvenöt éves, amikor az utolsó magyar királyt koronázták. Ilyesmiről fecsegtünk. . így csavarogtunk naphosszat az erdőben két szelet zsíros kenyéren, meg egy kulacs vízen. Azt mondta nekem a lány: milliókért sem adná oda ezeket a pillanatokat. Mert vannak dúsgazdag emberek, akik bomlott mohósággal csavarognak a világban, milliókat szórnak szét egy kis boldogság reményében, mégsincsenek soha olyan pillanataik. mint nekünk. Kacagva emlegette, hogy a mi boldogságunkhoz elég két szelet zsíros kenyér. Nagyon, nagyon szerettem azt a lányt. (Folytatása következik.) • Korcsolyázók a Balaton jégtükrén. (MTI-fotó Fényes Tamás felvétele - KS.)
