Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-20 / 299. szám

♦ 1978. december 20 Az V. ötéves terv feladatait az Ipari üzemeknek alapvetően, úgy kell megoldaniuk, hogy kevesebb emberi munkaráfordítással több terméket állítsanak elő, amit a termelékenység fokozásánaik ne­veznek a közgazdászok. A Kis­motor- és Gépgyár bajai gyárá­nak dolgozói az utóbbi években gyors tempóban növelték,a ké­szített termékek mennyiségét, s ezzel együtt a termelési értéket és a nyereséget. Az idén a múlt évinél 12 százalékkal magasabb termelési érték elérésén fáradoz­nak, és a céljukat kizárólag a termelékenység fokozásával, a létszám növelése nélkül kell el­érni. Ez a 12 százalék nem kevesebb, mint 58 millió forint, vagyis a gyár 1978. évi terve 554 millió fo­rint a félmilliárdnál is nagyobb értéket képviselő gépipari ter­mékeknek csak egy részét szál­lítják hazai felhasználásra. Ex­portra 236 millió forint értékű gyártmányt állítanak elő. A kül­földi megrendelők egyike a minszki traktorgyár, a nálunk is jól ismert MTZ traktorok készí­tője. Ebben az évben 47 ezer gar­nitúra fékszerelvényt küldenek Bajáról Minszkbe. Jelentős az NDK-ba irányuló export is, vas­úti kocsik utasterének belső sze­relvényeiből. Az idén szerény mennyiségű, mindössze 4 millió forint értékű tőlkés exporttermé­ket is gyártanak a Kismotor ba­jai egységében, nevezetesen tömlőcsatlakozókat. A vállalati belső kooperációval kiegészülő termelési feladatokat 161 millió forint nyereséggel kell a kollektí­vának megoldani. A nyereségterv 16 millió forinttal magasabb, mint a tavalyi volt. ■ Mint, Bácskai Kornél főköny­velőtől és Váradi Lajos főmér­nöktől megtudtuk, erre az esz­tendőre azt is tervibe vették, hogy tízmillió forinttal csökkentik az önköltséget, elsősorban az anya­• A négy fúró­fejes pneu­matikus cél­géppel Kiss István és Czeller László nyomás­­szabályozó házakat munkál meg. MTZ-fékszerel­­vényekhez. gokkal és az energiával való ta­karékosság révén. A bajai gépipari gyárban az elmúlt években a megye egyik legkorszerűbb gépparkját hozták létre. A nagy termelékenységű automata forgácsoló és egyéb, berendezések üzembe állítását a korszerű, ciklusrendszerű terme­lés bevezetésével kötötték egybe. A termelési érték évenkénti nagyarányú növelését a szocialis­ta munkaversenyben rejlő lehe­tőségek kihasználásával is előse­gítették. Az év folyamán tovább bővítették a termelékenység fo­kozását lehetővé tevő modern gépek számát a gyárban. Nagy teljesítményre képes, automata esztergákat és más, kevés embe­ri segédletet igénylő termelőesz­közöket helyeztek üzembe. Modern gépek, termelékenyebb munka a Kismotor- és Gépgyár bajai gyárában November végéig a Kismotor- és Gépgyár bajai gyárának dol­gozói 483 millió forintot teljesí­tettek az idei tervből, s emellett a vállalati belső kooperációban 12 millió forint értékű munkát végeztek a társgyáraknak. Az export-előirányzatból 206 milliót valósítottak meg a tizenegyedik hónap végéig. Ezeket az eredmé­nyeket, s a 120 millió forint nye­reséget a tervezettnél kisebb lét­számmal érték el. Ezek a számok azt mutatják, hogy a gyár dol­gozóinak kemény munkát kell végezniük az év végéig a tervcé­lok eléréséért. Az önköltségcsök­­kentési előirányzatból november végéig 8 millió forintot sikerült megtakarítani. A jövő esztendőben továbbra is a termelékenység fokozása és a költségek csökkentése lesz a ba­jai gyárban a fő feladat. A már elkészített terv szerint a terme­lés mennyiségi teli! ntetben körül­belül azonos lesz az ideivel. 0 A nyomásszabályozó házak minőségének próbája: a műszeres nyomáspróba. (Tóth Sándor (elvételei.) A. T. S. A közlekedésbiztonság szolgálatában Lapunkban már többször szót ejtettünk a Magyar Autóklub kecskeméti szervezetének fejlődé­séről, ám sok olvasónkban felve­tődik a kérdés, milyen szolgálta­tást nyújt az autóklub? Sohajda Józseftől, a kecskeméti szervezet elnökétől megtudtuk, hogy ez évi munkatervüket az autómentő­szolgálat kivételével megvalósítot­ták. Ezért úgy véljük, elérkezett annak az ideje hogy részletesen ismertessük azokat a szolgálta­tásokat, amelyeket az autóklub­tagok a műszaki állomáson igénybe vehetnek. A közlekedésbiztonsági vizsgá­lat a legátfogóbb, ugyanis fékha­­tásmérést, lengéscsillapítót, kormányművet, futóművet, a ru­gókat, a kerékcsapágyakat, vilá­gító- és jelzőberendezéseket vizs­gálják át, beállítják a fényszórót, a kerekeket, a guminyomást. Kí­vánatos ezt a vizsgálatot éven­ként néhány esetben elvégeztet­ni, de külföldi utazás előtt sem­miképpen nem maradhat el. A műszeres átvizsgálás egy zárt rendszerű, úgynevezett közleke­désbiztonsági soron történik. Az időszakos hatósági vizsgálatot a Magyar Autóklub tagjai részére — éppen a jó műszerezettség miatt — elvégezheti. Amennyi­ben a gépkocsiba közlekedésbiz­tonsági vizsgálaton megfelel. a forgalmi engedélyt érvényesítik. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy itt is irányadó a KPM Autófel­ügyelet műszaki követelménye. A klubtagok gépkocsijainak sikeres hatósági vizsgáihoz kíván segítséget nyújtani a műszaki ál­lomás azzal, hogy diagnosztikai vizsgálatokat végeznek. Ilyen a motorvizsgálat.- amelynek során ellenőrzik és beállítják a gyújtó­­gyertyák megszakító hézagait, kompressziót mérnek és ellenőr­zik a kipufogó gáz szénmonoxid­­tartalmát. A futómű-ellenőrzés során a gumikopást, az abroncsok légnyomását, a kerékösszekötők, gömbcsuklók állapotát, a stabili­­zátorok, kerékagycsapágyak, füg­gőcsapszegek, trapézkarok hely­zetét vizsgálják, illetve utánállít­­ják a kerékdőlést és összetartást. Elvégzik az elektromos vizsgála­tot, a kerék-kiegyensúlyozást, a gumiszerelést, az üzemanyag­fogyasztás beállítását., a fagyálló folyadék vizsgálatát és cseréjét. A Magyar Autóklub a megye főbb útvonalain útisegély-szolgá­­latot tart fenn, amelyet a klub­tagok díjmentesen, a nem klub­tagok pedig kiszállási díj ellené­ben vehetnek igénybe. A gépko­csik hívása a segélykérő lappal történik, az autósok segítségével. Sokan nem tudják, de Kecske­méten megszervezésre került na­ponta 7.30-tól 19 óráig — vasár­és ünnepnapok kivételével — az úgynevezett indító segély- és mentőszolgálat. Ez a téli idő­szakban sokat jelent az autósok­nak. Évente egy alkalommal a Magyar Autóklub díjtalanul fényszóró-beállítást végez klub­tagjainak. ugyanakkor tavasszal és ősszel minden autósnak el­végzik ezt a munkát. A mozgó műszaki állomás a vidéki és üzemi csoportok tagjai részére végez motordiagnosztikai vizsgá­latot. gyújtásbeállítást. Sorolhatnánk még tovább azo­kat a szolgáltatásokat, amelyek­kel a Magyar Autóklub kecske­méti szervezete nyújt tagjai szá­mára. de úgy véljük, a fentiek elegendőek ahhoz, hogy elmond­hassuk: a Magyar Autóklub va­lóban az autósok szervezete, amely szolgáltatásaival, az autós érdekvédelemmel jól teljesíti hi­vatását. Gémes Gábor • Papp Gábor és Szénási László fékhatásmérésl végez. 9 Nyúl József ..állomásvezető ellenőrzi Dabasi Pál autóvillamossági szerelő munkáját, aki fényszóróbetétet cserél. Vélemények, javaslatok telefonügyben Lapunk egyik korábbi számá­ban arról írtunk, hogy a Kecs­keméten levő tizenöt nyilvános telefon jó része gyakorta hasz­nálhatatlan, mert rongálják, tönk­reteszik azokat. Közöltük, hogy ebből adódóan csak az idén mint­egy negyedmilliós kára volt a postának, amely — minthogy a jövőben szaporítja az ilyen állo­mások számát — az eddigieknél hatékonyabb segítséget vár a la­kosságtól, a közrend őreitől az, eme szomorú esetek megelőzése érdekében. Cikkünkhöz sokan hozzászól­tak. Többen személyesen jártak a szerkesztőségünkben, s elmondot­ták. főleg az ittas egyének tekin­tik afféle ' közprédának az utcai telefbnkülkéket, és berendezéseit. Ezek lefülelése könnyebb. A tu­datos rongálok olyan időpontban, általában késő éjszaka működ­nek. amikor már kihalt a kör­nyék. E cselekmények elkövetői­nek kilétét legfeljebb csak tisz­tes távolságból lehet és célszerű felderíteni. Legcélszerűbb, ha a járókelők ilyenkor mihamarabb értesítik a rendőrségi ügyeletet. Olvasóink zöme úgy véli, ha a nyilvános telefonállomásokat a lakóépülethez kellene „kapcsol­ni”, vagy a bejárataik közelében elhelyezni, s akkor a rontópálok nem mernének ténykedni zavar­talanul, hiszen a jövő-menő em­berektől okkal tarthatnának. Ha a posta bővíti ezt a hálózatot, ve­gye figyelembe e megoldási le­hetőséget ... — így összegezhe­tők a javaslatok. A Kecskeméten lakó Garam­­szegi György pedig azt tanácsoJ- ja levelében, ha meghatározott összegű órabér ellenében úgyne­vezett telefonőröket foglalkoztat­na a posta, sokkal kevesebb len­ne a megrongált készülékek szá­ma. sőt, az ilyen rendszeres el­lenőrzésük — mely lényegében, vagyonvédelmi szolgálat volna —, talán véglegesen is elejét vehet­né a drága készülékek pusztítá­sának. És ha ilyen teendőkért ha­vi 4—5 ezret fizet ki a posta, eme összeg akkor is jóval kevesebb, mint a mostani kár értéke. Köszönjük az ötleteket, elgon­dolásokat, melyeket annak remé­nyében adunk közre, hogy az Il­letékesek segítségére lehetünk! KÉRDEZZEN - FELELÜNK Egyik nyugdíjas kecskeméti ol­vasónk mezőgazdasági szövetke­zet tagja, jogosult tehát a ház­táji föld használatára. Meggyen­gült egészségi állapota miatt azonban egyre nehezebben tudja megművelni területét, betakarí­tani a termést, ezért kérte idén is annak pénzbeli megváltását, ami elől újra elzárkózott a gaz­daság. „De vajon jogszerű eme következetes álláspontja?” — kérdezi a panaszos. A háztájival kapcsolatos eljá­rásmódokkal a szövetkezeti alap­szabály foglalkozik. Ez — figye­lembe »'“ve a termelőszövetke­zeti to.venyt és a többi vonatko­zó rendeletet — pontosan meg­határozza, ki kaphat, milyen fel­tételek közepette és mekkora nagyságú földet, illetve azt mi­kor válthatja meg terményért, vagy pénzért. Ez utóbbira az idős, rokkant és tartósan mun­kaképtelen tagok tarthatnak igényt. Tehát ön is. .akinek ügyé­ben "helytelenül jártak eí az il­letékesek Javasoljuk. kérelmét már a soron következő termelési év elején juttassa el a szövet­kezet vezetőségéhez, hogy az ide­jében intézkedhessen a megvál­tási összeg kifizetéséről. Ha ilyen okból vita támad, a helyi döntő­­bizottságtól kérhet jogorvoslatot. Tóbi István kecskeméti lakos sok éven át dolgozott termelő­szövetkezeti tagként, egy ideje azonban másuttt tölt be munka­­viszonyt. Számítás szerint már rendelkezik a huszonöt évi szol­gálati idővel, amely után ju­bileumi jutalom jár. Csakhogy ez ügyben nagyon elkeserítették a mezőgazdasági dolgozók terü­leti szakszervezeténél, mondván, tsz-tagsága nem minősül munka­­viszonynak, ami azt jelenti, hogy a jubileumi járandósághoz szük­séges szolgálati idejéből jócskán hiányzanak az esztendők. „Való­ban ilyen kedvezőtlen a hely­zetem?” — tudakolja olvasónk. önt tévesen tájékoztatták. Ugyanis a munkaügyi jogszabá­lyok szerint a mezőgazdasági ter­melőszövetkezeti tagság idejéből annyi számít szolgálati időnek, amennyit nyugdíj szempontjából munkaviszonynak ismer el a társadalombiztosítási szerv. (Köz­­bevetőleg említjük meg. hogy az 1967. január 1-e előtt fennállott tagság alapján szolgálati időnek minősül egyebek között az első belépés teljes éve és a tagsági viszonyban töltött minden to­vábbi naptári év. amelyben a férfi tag a közös munkával leg­alább 123 munkaegységet ért.el, az 1987. január 1-e utáni tagsági viszony esetén pedig minden olyan naptári esztendő, melyben a férfi tag legalább 153 munka­egységet teljesített a kollektív munka során.) Ha az ilyesféle adatok segítségével hitelt érdem­lően tudja bizonyítani, hogy ösz­­szesen huszonöt éves munkavi­szonnyal rendelkezik már, jogo­sult az egyhavi alapbérnek meg­felelő jubileumi jutalomra, me­lyet jelenlegi munkahelyén kell igényelnie. Az ebből adódó eset­leges vita eldöntésére a vállalati munkaügyi döntőbizottság, majd pedig a megyei munkaügyi bíró­ság a hivatott. Kecelen lakik az az olvasónk, aki 28 évi szolgálati idő után került rokkantsági nyugdíjállo­mányba több mint másfél esz­tendővel ezelőtt. A nyugdíjazá­sával kapcsolatos legutóbbi or­vosi vizsgálata azonban hagyott hátra egy nyitott kérdést, törté­netesen azt, hogy hallássérülése foglalkozási betegségnek is mi­nősülhet, amely után a nagyobb összeget jelentő baleseti ellátás­ra is jogosult lehet. Ez ügyben azonban máig sem történt érde­mi döntés, minthogy a volt mun­kahelyén még nem végezték el a zajszintmérést. ..Kinek a köte­lessége az ilyesféle eljárás, in­tézkedés?” — kérdezi levélírónk. Mi is érthetetlennek tartjuk a foglalkozási betegsége tényének megállapítása körüli huzavonát, annál is inkább, hiszen az évek óta hatályban levő társadalom­biztosítási törvény végrehajtási rendeletéi erre vonatkozóan konkrét előírásokat tartalmaz­nak. Az ilyen megbetegedést, vagyis zaj okozta halláskároso­dást idéz elő minden olyan mun­ka, ahol a zajszint a 6 1965. (XII. 7.) SZOT számú szabályzattal ki­adott Általános Balesetelháritó és Egészségvédő Óvórendszabály­ban megjelölt zajszintet .megha­ladja és ha ezen a munkahelyen a dolgozó 1986. július elsejét kö­vetően legalább öt éven át volt kitéve a zajártalomnak. Hogy az ön munkaképesség-csökkenésének mennyiben volt okozója a fog­lalkozása. csak szakszerű vizsgá­lat derítheti ki. Javasoljuk, hogy kérelmét juttassa el írásban a SZOT Társadalombiztosítási Fő­­igazgatóság Bács-Kiskun megyei Igazgatóságához, mely kezdemé­nyezheti a zajszintmérést, majd indokolt esetben azt, hogy on baleseti rokkantságé nyugellátás­ban — tehát a jelenleginél szá­mottevőbb összegű ellátásban • részesüljön. A Szabadszálláson lakó K. J. két gyermeke után tartozik fi­zetni tartásdijat. Az iránt érdek­lődik, eme összeget csak a bér­ből kell-e levonni, vagy egyeb jövedelemből, így a jutalomból, prémiumból stb. is? A gyermektartásdíj összege megállapításánál alapul kell ven­ni nemcsak a munkabért, de a részesedési alap terhére kifize­tett minden pénzbeli juttatást (jutalmat, prémiumot, év végi ré­szesedést, újítási díjat stb.), va­lamint a hűség- és a céljutalmat is. Közöljük még. hogy a mun­káltatónak kérelem alapján tájé­koztatni kell a jogosultat a tar­tásdíjra kötelezett személy mun­kabérének, s minden olyan já­randóságának összegéről, mely e díj kifizetésénél figyelembe ve­endő. összeállította: Velkel Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-516 Megháromszorozódik a nikkeltermelés Kuba rendkívül gazdag nikkel­­ércben — itt található a Föld nikkelkincseinek több mint egy­­harmada. A mostani ötéves terv­ben nagy figyelmet fordítanak a nikkeltermelés fejlesztésére. Most folyik — Moab'an és Nicaróban — az ország két nikkelgyárának a rekonstrukciója. Nagyszabású építkezés folyik Punta Gordában, ahol a Szovjetunió segítségével épülő kombinát évente 30 ezer tonna nikkel-kobalt koncentrátu­mot termel majd. Hasonló léte­sítmények felépítését tervezik Las Kamariokasban, amelyhez több KGST-ország is segítséget nyújt. Az új létesítmények üzembe helyezése után a kubai nikkel­­gyártás — amely jelenleg évi 35 tonna — megháromszorozódik. (BUDAPRESS—PRENSA LATINA)

Next

/
Oldalképek
Tartalom