Petőfi Népe, 1978. december (33. évfolyam, 283-308. szám)

1978-12-20 / 299. szám

1978. december 20. ® PETŐ ti NÉPE • Ú KINEK VOLT A MÚ7SAJA VASTAG MARGÓ? Tudósítás egy szellemi erőpróbáról A Balatonnál vagy a Balatonon A vetélkedők korát éljük! — mondogatjuk lelkesen, vagy bosz­­szankodva, mert nemigen tudjuk elképzelni, hogy a versenyzés vágya milyen régtől hajtja az embereket. A görögök például mindenben versenyeztek: a halászok, hogy ki fog több halat, a hajósak, hogy melyikük ér előbb a kikötőbe, a pásztorok, hogy ki készíti a fi­­nomaibb sajtot, a szebb hangú sípot, és a fiatal sportolók termé­szetesen, hogy melyikük hajítja messzebbre a dárdát, a diszkoszt, ki hajtja gyorsabban a kocsit — és így tovább. Az MMG Automatikai Művek KJSZ-esei vetélkedőjét figyelve kíváncsian lesem: vajon miben versenyeznék manapság az üzem­ben dolgozó fiatalok? ... □ □ □ — Kinek volt a múzsája Vastag Margó? • — Francois Villon francia köl­tőnek ! — Kitűnő válasz! —lelkesedik a játékvezető. — Ez a csapat megérdemel egy csokoládét! És záporoznak a kérdések to­vább ... Levelezhetett volna-e Petőfi Sándor és Charles Baudelaire? Melyik sportágban van több súly­csoport: a birkózásban, az ököl­vívásban, vagy a súlyemelésben? Később bekapcsolnak egy mag­nót, és pár mondatnyi idézetből fel kell ismerni Ady Endre, Jó­zsef Attila, Váci Mihály verseit, néhány taktusból Mozart, Bach. Beethoven és Bartók egy-egy művét, aztán különböző zöreje­ket: a szakadó papírlap recsegé­sét, az egyre gyorsabban forgó centrifuga suhogását. FILMJEGYZET A versengés szellemétől csak­nem érintetlen külső megfigye­lők számára — az adatszerűsé­gükből adódóan — kicsit egysí­kúnak tűnnek ezek a feladvá­nyok; ám ennek ellenére mind­végig lekötik, és izgalomban tart­ják a versenyzőket, akik közül szintén érdemes megismerkedni nóhánnyal. □ □ □ Berta György harminc év kö­rüli fiatalember. Szerszámkészítő szakmunkás. Tőle kérdezem, a rendezvény egyik szünetében: — Vett már részt máskor is hasonló vetélkedőn? — Igen. Bár azok kifejezetten sporttal kapcsolatosak voltak. — Sportol talán? — Tagja vagyok a műhely foci­csapatának, amelyik a vállalati széntű kispályás labdarúgótornát is megnyerte. Ezt a többfordulós bajnokságot itt rendeztük meg a szomszédos műszaki főiskola ud­varán; mert nekünk sajnos, még nincs pályánk. Ezt kétszeresen is fájlalom: egyrészt mint focista, másrészt mint a vállalati szak­­szervezeti bizottság sportfelelőse. — Eddig szépen szerepelt a csapata, ami az ön érdeme is. Van olyan képessége, amire kü­lönösen büszke? — Hát... nem hiszem, hogy okom volna rá. Igaz. sok min­denben van jártasságom, de egyik területen sem emelkedem az át­lag fölé. A barátaim néha azt mondják: irigyelnek, mert engem nehéz kihozni a sodromból. — A vetélkedő kezdetén mint­ha izgult volna kicsit... — Nem volt sok időm a felké­szülésre; azt hiszem, emiatt. A barátokkal átlapoztunk egy sport­lexikont, úgy jöttünk el. Szeren­csére a kérdések java részére így is tudtam a választ. □ n □ A húsz év körüli Orbán Etelka eredeti szakmája szerint női sza­bó; de jelenleg műszerészként dolgozik a vállalatnál. — Hányadik vetélkedő ez az életében? •7- Ha nem tévedek, a negye­dik. — Melyik volt a legemlékeze­tesebb ?-- Az első. amit még a szak­munkásképző intézetben rendez­tünk. Hetekig készültünk rá, s nem is hiába. Az elsők között végeztünk. — Itt viszont elég hamar ki­estek ... — Igen, többek között azért, mert nem ismertük fel Kuba körvonalait. Elég későn szóltak, hogy én is bekerülök a csapat­ba, éppen csak átfutottam né­hányszor a térképet, munkaidő alatt nem nagyon van idő más­ra. □ □ □ Az ám, a munkaidő! Ne felejt­sük el megemlíteni, hogy a meg­szólaltatott — és a vetélkedőn részt vevő több mint negyven — fiatal a nap nyolc órájában olaj­állomások tolózárait, a Zsigulik vízhőmérséklet-mérő és üzem­­anyagszint-mérő műszereit, vala­mint különböző biztonsági jelző­­központokat gyártanak, szerelnek össze. S nem is akárhogyan! A szovjet megrendelésre szál­lított szivattyúállomások vezérlő atomatikái például gyakorlatilag selejtmentesen készülnek az Sokat akar a szarka... Találó címet adtak ennek a könnyed, szellemes, fordulatos filmtörténetnek a MOKÉP szakértői: jellemző a csiklandós humorú témára és valódi műalkotás az eredeti francia címhez,--képest (Az elefánt rémesen trombitál?). De a mese is sok örö­met kínál • a felhőtlen szórakozásra vágyó nézőnek. Azt sorolja el. igazán tanulságos alapossággal, mi­lyen viszontagságos és kétes kimenetelű vállalko­zásba sodorja a férjeket a házasságtörésnek a pusz­ta szándéka is. Hát még. ha a nagy feLlángolás pil­lanatait egy picinyke, véletlen hiba megkeseríti. Hősünk, a derék családapa ugyanis megpillant egv csodás tüneményt, egy első osztályú fotómo­­dellt. s attól kezdve minden megváltozik körülöt­te. ö, a felelős beosztású miniszteri tisztviselő, el­hanyagolja munkáját, csak egyre gondol egyetlen ambíció fűti. találkozni a csodalénnyel. Közben a baráti kompánia — melyhez hősünk tartozik — ugyancsak kitesz magáért, elképesztő esetek tör­ténnek meg velük. Mégpedig egy olyan filmren­dező, Yves Robert irányító vezényletével, aki érti a színvonalas nevettetés minden csínját-bínját, úgyhogy a film másfél óra igazi szórakozással ajándékozza meg a nézőt. Yves Robert nem isme­retlen a magyar néző előtt sem. Gombháború című filmjét, mint a francia filmiskola jellegzetes és ki­válóan megkomponált példáját tartja számon a filmtörténet. Ebben a most vetített filmjében is • Jean Kochefort, a férfi főszereplő. egymást érik a pompás ötletek, és minden a he­lyén van, a dramaturgia szabályai szerint is. El­lenállhatatlan humorral vezeti a néha alaposan egymásba bonyolódó meseszálaikat a rendező a pompásan összeválogatott színészgárda közreműkö­désével. Elsősorban a férfi főszereplő Jean Rochefort já­tékára emlékszik szívesen a néző, de méltó párja a feleséget alakító Daniele Delorme, vagy az igen dekoratív Anny Duperey, aki a férjbolondító szép­ségű fotómodellt alakítja. Cs. L. MMG Automatikai Művekben. Az üzembe helyezők tavaly még gyakran jeleztek problémákat; kiestek és elvesztek a lazán meg­húzott csavarok, szétváltak az összeforrasztott felületek. Ma már ilyesmi nem fordulhat elő. A gyárban folyó munka szerve­zettségére és fegyelmezettségére jellemző, hogy a munkaverseny­ben két, fej-fej mellett haladó szocialista brigád között a késé­sek mennyisége döntötte el a végső sorrendet: az egyikben nyolcvanhat, a másikban tizen­két percet tett ki a késések évi összessége! Ez utóbbi példát Szakolczai István termelési főmérnök mond­ja, aki — Kalmár Péter műsza­ki főmérnökkel, Bóna Lajosné főkönyvelővel és Sajdik Sándor vállalati párttitkárrail együtt — zsűritagként vett részt a KISZ- esek által rendezett vetélkedőn. Mint mondják, a vállalat igaz­gatója is csak egy halaszthatat­lan budapesti út miatt maradt tá­vol. De hál: miért olyan fontos né­hány tucatnyi ifjúmunkás szel­lemi vetélkedője egy sok száz embert foglalkoztató vállalatnál, ahol éppen elég gondot ad a ve­zetőknek is, a munkásoknak isa határidők pontos betartása, a ki­fogástalan minőség garantálása és az évente előállított termelé­si értéknek negyven—ötven—hat­van millió forinttal való emelése? Azért — s ezt a gyár vezetői felismerték —, mert az ilyen gi­gászi erőpróbák sikere egyebek között attól is függ, hogy a fia­talok hogyan szerepelnek; hogyan vizsgáznak az ilyen kisebb szel­lemi erőpróbákon. Hogy mit vá­laszolnak a kérdésre: kinek volt a múzsája Kövér Margó? Káposztás János Tanuló ország Kuba ma az iskolai ellátottsá­got, az általános iskolázottságot tekintve a világ élvonalában ha­lad. A forradalom előtti Kuba egy­millió teljes és félmillió félanal­­fabéta országa volt. Hatszázezer gyermek nem járhatott iskolá­ba, tanítók ezrei maradtak állás nélkül. A forradalom győzelme után az egyik első teendő volt az is­kolák államosítása és az írástu­datlanság felszámolása. Az analfabétizmus elleni harc — tanárok és diákok lelkes kö­zös akciója — nagy sikerrel járt. Eredményes volt a felnőttoktatás megindítása is. Az oktatás — 1961 óta — in­gyenes. Az 5—11 éves korosztály számára kötelező az elemi iskola elvégzése. Jelenleg 1 millió 700 ezer kisiskolás tanul az elemi is­kolában. A középiskolákban — gimnáziumokban, technikumok­ban több mint 80 ezren, az emelt szintű középiskolai oktatásban pedig további 80 ezren folytat­nak tanulmányokat. Az új terv előirányozza már a középiskolai végzettség általánossá, illetve kö­telezővé tételét. Ha feltesszük a kérdést valaki­nek, hogy hol volt a nyáron, többször halljuk azt a feleletet, hogy a Tiszánál, a j Balatonnál. Én ilyenkor mindig megkérde­zem: De azért fürdött is a folyó­ban, a tóban? Az illető furcsán néz rám, és megmagyarázza, hogy amikor csaik jó idő volt, mindig a vízben lubickolt. Erre én megjegyzem, hogy én a Ti­szára, a Balatonra, az Adriára megyek, ha mehetek, mert ezt a szemléletet tartam magyarosnak. Ha véletlenül meg is magyará­zom, hogy a vízi madarak is a folyóra, tóra szállnak, azt a fe­leletet kapom: Én a Tiszához megyek, nem vagyok vadkacsa, nem szoktam szállni, Pedig de sokszor szállunk! Közlekedési eszközre j fel és le. Megszállunk valahol;: ha csopor­tosan megyünlk. elszállásolnak bennünket. Van szálló, szálloda, sőt munkásszállás is. Lehetünk szállóvendégek is. A gerencséri nótában sincs magyartalanság: „Gerencséri utca végiig piros ró­zsa, / Szállj le, kocsi?, az ülésről, szakajts egyet róla.” A szállít, elszállít igében már nem is érezzük a száll, repül je­lentést. Aki fellapozza az értel­mező és az etimológiai szótárt, szinte meglepődik, hogy milyen sokszor szerepel szólásainkban, szókapcsolatainkban a száll ige, amikor már nem is a repülésre gondolunk. Pl.: valakinek fejébe szállhat a dicsőség, de a bor is, az igazságért sikraszállunk, a mesterség apáról fiúra száll. Aki meghal, az sírba száll, annak örök álom száll a szemére. Akárhogy jutunk is el a tóhoz, folyóhoz, mondjuk csak azt, hogy a tóra, folyóra mentünk. A Ti­szához megyek, a Tiszánál va­gyok, a Tiszától jövök helyett va­lami többletet, nagyobb szemléle­tességet érzünk a Tiszára me­gyek, a Tiszán vagyok, a Tiszá­ról jöttem haza szóíkapcsolatok­­ban. Tehát a -hoz, ~nál, -tói kül­­víszonyragok helyett használjuk a vízzel (folyóval, tóval) kapcso­latos -ra, -on, -ról ragokat. So­kan avval érvelnek, hogy Kos­suth Lajos jelszava az volt: „Tengerhez magyar! El a ten­gerhez.” De ő azt hangsúlyozta, hogy először jussunk el a ten­gerhez, építsünk utat, vasutat, akkor aztán tengerre szállha­tunk. A ragok helyes használatáról beszélve, ingadozást találunk az álmodik ige vonzatában is. Egy kis megszorítással egyaránt hasz­nálható az álmodom valakiről, valakivel, valaki felől. A régi nyelvben a -val/vel vonzat volt a gyakoribb, de a ról/ről szerke­zetet is használták. A felől név­utós forma alakult ki legkésőbb. A barátommal álmodtam monda­tot úgy is magyarázzák, hogy a barátommal együtt. Furcsa mel­lékízt kapott, mivel a valakivel feküdtem, aludtam, háltam kife­jezésre emlékeztetett. Ezért lett gyakoribb a valakiről álmodtam forma. E két szerkezet használa­ta mintha elkülönült volna. Nem élőlénnyel kapcsolatos fogalmak­kal a -ról/ről rágós szerkezet a használatosabb (pl. gyermekko­romról, egy mecseki kirándulás­ról álmodtam). A régebben ki­alakult szókapcsolatok azonban megtartották régi vonzatúkat. Ezért mondjuk ma is úgy. hogy éhes disznó makkal álmodik, nem pedig úgy, hogy makkról. Személyekkel kapcsolatban a vele álmondtam volt a gyako­ribb. Űjabban a fentebb említett Okok miatt általában a -ról/ről rágós szerkezetet használják. A -val/vel ragok visszaszorulását az is elősegítheti, hogy ha az álmodik igének mellékmondattal kifeje­zett tárgya van, akkor csak a róla és a felőle állhat az ige mellett, a vele nem. Pl. barátom­mal álmodtam. De ha mellék­­mondat van. akkor csak így le­het mondani: azt álmodtam a barátomról vagy felőle, hogy meglátogatott. A felől névutós szerkezet általában csak sze­mélyekre vonatkozhat. A ragok helyes használatára tehát ügyelnünk kell Azért is, mert újabban a névutós vonza­­tok kiszorítják a ragokat. Pl. in­tézkedni valamiről lehet, kerül­jük tehát a valami felől vagy valami iránt vonzatokat. A be­ruházást mindig valamire fordít­juk, költjük, ha a beruházásra mint összegre gondolunk. Ha pedig a beruházás valamilyen célra történik valahol, akkor a -ban/ben rag használata a he­lyes. Pl. beruházás az építő­iparban. Ha vonzat -ba be rágós (pl. beruházás a mezőgazdaság­ba), akkor a ..bizonyos összeget befektet valahova” analógiás ha­tása érvényesül. A nagyon terjedő névutók he­lyett inkább a régi tömörebb, rövidebb ragokat használjuk. A fölött névutó sok rag helyére be­furakodott, természetesen úgy, hogy semmi új elemmel nem színezi a szókapcsolat jelentését. Győzedelmeskedni, sopánkodni, mosolyogni, szomorkodni, csodál­kozni, elmélkedni valamin, bosz­­szankodni, aggódni, sajnálkozni valamin, esetleg valami miatt, dönteni valamiben vagy valami­ről lehet, de egyik ige vonzata­­ként se mondjuk, hogy valami fölött. Kiss István Nyugdíjasok egyeteme Nem mindennapi előadássoro­zat kezdődött meg ebben a tan­évben a berlini Humboldt Tudo­mányegyetemen. A „veteránok főiskolájának”, vagy a „nyugdíja­sok egyetemének” nevezett soro­zat olyan sikert aratott, hogy ed­dig minden előadást kétszer kel­lett megtartaná. j A „nyugdíjasok egyetemének” tematikája igen széles körű. A legjobb előadók beszélnek nekik az öregkori higiénéről, a szociál­­gerontológiáról, ismertetik az öregkorral járó szervezeti válto­zásokat. egészségügyi tennivaló­kat, megmagyarázzák a pszicho­lógiai változások okát, segítenek a problémák megoldásában. (BU­­DAPRESS—PANORAMA) (8.) —Elvárnátok, hogy helyesel­­jem a lélektelen nyerészkedést? Hogy beálljak veletek a pénzimá­dók tálkájába? . . . — Na igen — sértődött meg a kőfaragó. Fellengzősen gúnyoló­dott. — A sóherság felemelő. Ügy látszik, csak akkor maradok mél­tó az apámhoz, ha kunyerálok egy kis pipadohányt. Vagy elme­gyek csikket szedni. Kellő em­beri méltósággal, szögesbottal, ne­hogy meghajoljon a derekam, 11. Paula felismerni vélte, hogy apósa megingott. Biztos előre­nyomulásuk tudatában megenged­hette magának, hogy türeimeseb­­ben puhítsa az öreget. — Sokkal okosabban tenné a papa. ha a gyerekeire bízná ma­gát Dezső például már több év­tizede nagykorú. Ne tessék lép­­ten-nyomon szembeszállni a ter­mészet rendjével. Szakmai tapasztalatból tudta a nyugdíjas kőműves, hogy a leg­szilárdabb fal is megroggyan, ha alul, a sarkoknál kilazítják a leg­fontosabb téglákat. így támadták meg ezen a délutánon mindeddig vita felett álló tekintélyét. Befelé, a romlásnak kitett méltóságára figyel, kínos meglepettséggel. — Értem. Aggastyán vagyok, élvezzem hát a második gyermek­kor örömeit, A sarokfal, amely mindeddig szilárdan állt, megroggyant. Al­júból kiütötték a legfontosabb téglát. Láthatóan összeroskadt a nyugdíjas kőműves, de óvakodott attól, hogy észrevegyék megren­dülését. Egyfajta jókedvűséggel húzta ki magát, élénkség villa­n.yozta fel. — Megyek a Sárga Csikóba. Az öregek óvodájába. Hintalovat ké­rek a sör mellé a pincér bácsitól. Remélem, adni fog. Mert ha nem, akkor buta helyzetbe kerülök. El­romlik ez a nagyszerű jókedvem, ez a csupa-csupa öröm. ami| most kaptam tőletek. De hallgatni fo­gok róla a nyugdíjas pajtások között. Hátha megirigyelnének ... Vonaglott a nevető szája, és a messzire inodulók magányával el­hagyta a szobát. Noha látszat szerint Dezső ren­delkezett azzal az előnnyel, hogy nem terhelték fölösleges leki fi­nomságok, apja viselkedésétől ő szop pent meg a legjobban. Az er­kélyre lődörgött, hanyag mozdu­lónkkal kiverte pipájából az üsz­­köt, újratömte és a friss dohány­ból szippantva tért vissza. — Szerintem már megadta ma­gát. c£ak röstelli bevallani, Paula újra a kötni valójával bajlódott. — Mi mást tehetne? Nincse­nek igazi érvei. A mérnöknő inkább köteles­­ségszerűen. mint munkavágyból babrált ferde rajzasztala mellett. — Érzelmi érvei vannak. Ve­szélyesek lehetnek. — Attól függ, kire nézve — kommentálta Paula talányosain. Edit késedelem nélkül tisztáz­ta magát. ■— Mindannyiunkra. Megeshet rajta a szívünk. Ilyen fordulattól legkevésbbé Paula félt: — Az enyém aligha. Ez a társalgásnak szánt hideg­­lelkűség felhúzta Dezsőt. A nők­re porolt. — Mit szóltok hoz7„á, én nem szégyellem, hogy sajnálom az öreget! — Akkor sajnáljuk együtt — ajánlotta enyhe lenézéssel Edit. — Mert ugye érzelmileg roppant gazdagok vagyunk. — Csak méltóbb környezet kell hozzá — látta be Dezső, hogy mégsem kell oly nagyon ér­­zelgősnek lennie. — Ott hagytuk abba, hogy új házat építünk. Az a kérdésem, véglegesnek tekint­sem-e az elhatározást. Edit a mérnöki tárgyilagosság­gal felelt: — A lényeget kell nézni. Vég­tére is áz egész család érdekei­ről van szó. Nem szabad eltűr­nünk, hogy az ésszerűségbe bár­ki bármiféle mellékes teóriákat belekeverjen. Kétkedve nyomkodta Dezső hú­sos ajkához a pipa csutoráját. — Ez így nagyon katonás. Csak aztán ilyen is maradj. — Miattam ne aggódj. — Nem is miattad. Még csak nem is Zoliék miatt. Jelét adta a mérnöknő, hogy hevesebb hőfokú a természete, mint amilyenre kiegyensúlyozott­ságából következtetni lehet. Ha a férjére' emlékeztették, jelent­kezett a hőemelikedés. — Károlynak csak imponál a határozottság. Eleinte talán csö­­könyösködni fog. de szépen be­áll majd a sorba, ha látja, hogy az egész csalót} egyet akar. — Különben is álmodozó lélek — mondta Paula a kétszerkettő nyilvánvalóságával, s szerette volna, ha elhiszik neki, amit ő sem hitt. — örül. ha ránk bíz­hatja magát. Dezső gyönyörrel állapította meg, hogy mekkora hülye a felesége. — Hogyne! Valósággal elvárja a gyámkodást! Már többször kétségbeesett, hogy a rendőr nem kísérte át az úttesten. — Légy nyugodt. én átkísé­rem — ígérte Edit megfelleb­bezhetetlenül. Csak épp a lábán futott végig a gyengeség, amelynek okától igazi félelem szállta meg. 12. Kétségtelenné vált Félix Elek számára, hogy a legbiztosabban Edittel, Dezsővel, és Paulával juthat dűlőre. A fejlemények kö­vetkező szakaszából ki akarta kapcsolni az öreget, mint' hát­ráltató tényezőt. Éber leselke­­déjre adta a fejét, ^kivárta, mi­kor van távol Burján Péter az áhított háztól. Kiszagolva, hogy a nyugdíjas kőműves eltávozott a város felé, újabb tárgyalási fordulóra indult. Könnyed, für­ge settenkedésével la szomszéd­ban termett, nesztelen cipőjében felosont az emeletre, és már a kopogtatásával jelezte, hogy egészen ártatlan érkező kér be­­bocsájtást. — Csókolom ... Jónapot... Ugye. nem alkalmatlankodom?... A fogadtatásra nem lehetett panasza. Biztatóan ' emlékeztette a mérnöknő: — Már megegyeznünk, hogy jó szomszédok leszünk. Isten hoz­ta. Még mindig nem kér kávét? — Nem. nem. köszöfiöm tisz­telettel. Szerfölött izgatottak a motorikus idegeim. Barátkozó ugratással adta meg ennek okát Dezső: — Mert már megint az adó­bevalláson töri a fejét. Kényelembe helyezkedett a fémdíszműves a felkínált fotelben. — Nem egészen, bevallom, ra­bul ejtett az a bizonyos ötlet. Az sem baj persze, ha nem tu­dom megkedveltet,ni önökkel azt a fényes ideát. Mert hogy úgy­mondjam, szenvedélyem az üz­leti latolgatás. Ennyi taktikázást fölöslegesnek érzett Edit. — Ugye. nem veszi zokon, hogy mi nélkülözzük a hasonló szenvedélyt? Félszeg hódolattal bámult a mérnöknőre a fémdíszműves. — Editke. maga elbűvöl en­gem a komoly egyéniségével. — Hát akkor komolyan meg­kérdezem: csupán latolgatni óhajt, vagy elhatározott szándéka la­kást venni? — Nem értem a kérdést. Edit­ke — sajnálkozott Félix, mintha komolyan megakadt volna. — Ügy emlékszem, hogy szándéko­mat már kinyilvánítottam. Bur­ján bácsi éppen erre világosított fel. hogy ő ez idő szerint milyen kőművesnek tekinthető. Magya­rán szólva radikálisan kettévágta az érdemi tárgyalás fonalát. Dezső figyelmes várakozása méltatlankodássá változott. — Félix úr. ez nem szép ma­gától. Egy jó szomszédtól több őszinteség is elvárható. Mivel a méltatlankodás túl hangosra sikerült. Paula szívé­lyes érdeklődéssel enyhítette: — Hallottam. Beácska lánya menyasszony. Mikor lesz az es­küvő? Hálásan szólalt meg Félix Elekben az atyai szív. (Folytatása következik.) liiilMlillll

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom