Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-15 / 269. szám
2 • PETŐFI NEPE • 1978. november 15. események sorokban BUDAPEST _________________________ S zekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese a Szlovén Szocialista Köztársaság kormányának meghívására hivatalos, baráti látogatásra kedden Ljubljanába utazott. (MTI) WASHINGTON Kedden megkezdte működését az első magyar—amerikai közös termelő vállalat, az Aotion- Tungsaam. Az East Brunswick- ben, New Jersey állaimban működő gyár az első ütemben évi hétmillió izzólámpát gyárt az amerikai piacra, amelyen már 1971 óta ismertek és keresetitek a budapesti gyár termékei. A gyáravatáson részt vettek az amerikai ipar és az Egyesült Izzó képviselői, élükön Dienes Béla vezérigazgatóval. (MTI) MANAGUA Várhatóan ma visszatér Nicaraguába a Somoza és az ellenzék között közvetítő (amerikai, dominikai és guatemailai diplomatákból álló) csoport, amely a múlt hét végén konzultációra utazott haza. Az Ellenzéki Széles Front képviselői kedden ülnek össze, hogy megvitassák Somoza elnök lemondatásának módjait és annak lehetőségét, hogy a közvetítő tárgyalások kikerüljenek a zsákutcából. (MTI) MILÁNÓ Milánóban terroristák merényletet követték el Mario Mar- chetti, a város börtöneiben dolgozó egészségügyi szolgálat vezetője ellen. Marchetti a térdén sebesült meg. (Telefotó— AP— MTI) TELJESÍTETTÉK AZ OLAJBÁNYÁSZOK KÖVETELÉSEIT Újabb tüntetések Iránban A teheráni bazárnegyedben kedden ismét több mint két órán át ropogtak a fegyverek. Meg nem erősített jelentések szerint a karhatalom a levegőbe lőtt, hogy szétoszlassa a tüntető tömeget, de a szemtanúk szerint többen megsérültek. Kormányellenes és kormányhű erők között összecsapások robbantak ki kedden Északírén több pontján. A két hete sztrájkoló olajipari dolgozók azonban kedden felvették a munkát. Még nem erősítették meg azokat a jelentéseket, amelyek szerint a sah részben teljesítette a sztrájkolok követeléseit. A múlt héten 22,5 százalékos béremelést hagyott jóvá az olajbányászok részére, de a politikai foglyok szabadon bocsátására és polgári kormány felállítására vonatkozó követelésekre még nem válaszolt. Az iráni sah személye körüli minisztérium sajtófőnöke. Sia Zand, az ITV angol televíziós társaság egyik adásában nyilvános támadást intézett a sah személye ellen, és bejelentette, hogy politikai menedékjogot kér Angliában. A brit külügyminiszter szóvivője közölte, hogy a kérést fontolóra veszik. * — Az iráni olajbányászok munkabeszüntetése komoly gazdasági nehézséget okozott az ázsiai államnak, amelynek gazdasága csaknem teljes egészében ettől az iparágtól függ. Az olajexport naponta több mint 60 millió dollárt jövedelmezett Iránnak mindaddig, amíg a sztrájk meg nem bénította az olajkutakat és a feldolgozó üzemeket — írja V. Szisz- nyev a moszkvai Trud nemzetközi szemléjében. Az olajmunkások sztrájkja korántsem volt elszigetelt, munka- beszüntetésekre került sor más iparágakban és állami intézményekben is. A tömeggyűlések és tüntetések annak ellenére folytatódnak, hogy az utcákon katonai egységek és tankok jelentek meg a „helyzet ellenőrzésére”. Mint az hasonló esetekben gyakran előfordult, a reakció ezúttal is igyekszik „szovjet érdekeltséget” sejtetni az események mögött. A londoni Daily Telegraph azzal a képtelen történelmi analógiával állt elő, hogy úgymond az „orosz cárok évszázados álma volt az indiai-óceáni mélyvízi és melegtengeri kikötők megkapa- rintása”. Még időt vesztegetni sem érdemes annak bizonyítására, hogy a történelmi példa aktualizálása mekkora ostobaság. Sokkal fontosabb kiemelni, hogy maguk az irániak mutatnak rá egy tengerentúli hatalom érdekeltségére, amely — mivel ezt a militarizálásban juttatja kifejezésre — az iráni bajforrások fő okozója. Nyíltan beszélnek erről haladó társadalmi és befolyásos egyházi vezetők egyaránt. Khomeini Ajatollah, a 30 millió fős siita-muzulmán egyház feje például a nyugatnémet Stern magazinnak kijelentette, hogy az „Egyesült Államok Onös érdekeit védi Iránban, s ezek egyáltalán nem egyeznek meg a mienkkel”, hozzátette: Irán természeti kincseit a nép javára kell felhasználni. NAPI KOMMENTÁR Az érem két oldala mm Xuan Thuy nevét néhány évvel ezelőtt szinte naponta lehetett látni a világsajtó első oldalán. Mint emlékezetes, a párizsi konferenciák termében, valamint jó néhány más színhelyen ő vezette vietnami részről az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokat. Most a világ ismét találkozott a (Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának nevével. Xuan Thuy ugyanis nyilatkozatot adott egy kubai lapnak! Szavai azonban ezen az úton korántsem csak a kubai közvéle-. ményhez jutottak el. Szavai tartalma és az interjú időpontja miatt a nyilatkozat lényegét világszerte ismertette szintté minden jelentős lap, televíziós- és rádió- állomás. Ami a tartalmat illeti, elég, ha felvillantjuk az interjú vitathatatlanul leglényegesebb elemét. „A szocialista Vietnam nem szándékozik Kína vonzáskörébe kerülni... Kína vezetői nem tudnak kibékülni Vietnamnak ezzel az irányvonalával!, és mindent elkövetnek azért, hogy provokációk segítségével megnehezítsék az országunkban folyó szocialista építést.” Sajnos, pontosan, szó szerint ez a helyzet. Peking irdatlan felelősséget vállalt magára azzal, hogy egy olyan nép számára teszi még nehezebbé az amúgyis kemény körülmények között folyó politikai-gazdasági ország- egyesítést, a gigászi feladatokat jelentő építőmunkát, amely négy évtizeden át hullatta vérét a különböző imperialista elitcsapatokkal vívott küzdelemben. Ennyit az interjú tartalmáról. Ami pedig az időpontolt illeti, Xuan Thuy szavai akkor hangzottak el, amikor: 1. Kína szélesíti politikai-katonai provokációinak frontját Vietnammal szemben; 2. miután éppen ennek a helyzetnek a nyomán Moszkvában a legmagasabb szinten aláírták a szovjet—vietnami szerződet; és 3. amikor a világsajtó jelentései szerint Kambodzsa tizenkilenc tartománya közül immár tizenhatban kitört a' kétség- beesés felkelése. Az indokínai térség közelmúltjának viharos történetében egyetlen népet sem ért oly szörnyű csalódéi, mint a kambodzsait. Azok a tömegek, amelyek vietnami és laoszi testvéreikkel együtt elűzték a neokolonialista rezsimet. és joggal vártáik életük megújhodását, újabb szörnyű szenvedéssel kénytelenek szembenézni — egy olyan vezetőség „jóvoltából”, amely saját népét feláldozza Peking hatalmi törekvéseinek oltárán. „Vietnam — mondotta most Xuan Thuy — kénytelen szembenézni egyidejűleg mind a kambodzsaiak, mind a kínaiak ellenségeskedésével. Ez a két probléma valójában egy és ugyanaz, hiszen mindkettőt Peking idézte elő.” A kambodzsai kínokról és zendülésekről és a Vietnam elleni o invokációkról szóló jelentések bosszú sora — ugyanannak az éremnek a két oldala. H. E. Uganda visszarendelte csapatait Tanzánia területéről Az ugandai rádió Nairobiban lehallgatott adása szerint Idi Amin ugandai elnök kedden visz- szarendelte csapatait Tanzánia területéről. Amin rendelkezését a rádió egy üzenet részeként idézte, az üzenetet az ugandai elnök Gaafar Nimeri szudáni államfőhöz, az Afrikai Egységszervezet jelenlegi elnökéhez intézte. Ni- merin kívül Amin — az idézett rádióadás szerint — tájékoztatta szándékáról Kurt Waldheim ENSZ-tfőtiiltlkárt és Mahmud Riadót, az Arab Liga főtitkárát is. Nem érkezett jelentés arról, hogy Tanzánia az ugandai kivonulás fejében ígéretet tett volna azoknak a feltételeknek a teljesítésére, amelyekhez Amin korábban a csapatok visszavonását kötötte. Az 1850 négyzetkilométer nagyságú tanzániai területet Uganda október végén szállta meg. A döntést a nigériai fegyveres erők vezérkari főnökének kampa- lai látogatása előzte meg. Az ugandai államfő az üzenetben háláját fejezte ki a nigériai elnöknek és hasonló üzenetet juttatott el a kenyai, a libériái és a guineai elnöknek. Az említettek valamennyien kérték Idi Amint, vonja vissza a tanzániai területet mintegy két hete megszálló csapatait. (AFP, Reuter) Husák és Gierek találkozója • Gustáv Husák. a CSKP KB főtitkára a szlovákiai Pöstyénben találkozott Edward Gierekkel, a LEMP KB első titkárával (a képen jobbra). Telefotó—CAF—MTI—KS) NOVEMBER 17—18-ÁN Szövetkezeti konferencia A magyar szövetkezeti mozgalom három ágazatának — a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, az áfészieik és az ipari szövetkezetek — együttműködése mind a gazdasági munkában, mind a képzésben — továbbképzésben, mind pedig a kulturális és sport- tevékenység terén gyürnölcsöző- nek bizonyult és számottevő eredményeket mutathat fel. A lehetőségek azonban még korántsem kiaknázottak. Ezért hívja össze péntekre Debrecenbe a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság szövetkezeti szakosztálya azt az országos szövetkezeti konferenciát, amelyre ez idáig már több mint 600 hazai szövetkező jelentette be részvételi szándékát. A két napra tervezett konferencia közelebbi céljait és programját ismertető keddi sajtótájékoztatón Mészáros Vilmos, az "OKISZ elnökhelyettese, a VSZT szövetkezeti szakosztályának elnöke többek között elmondotta: alkalmas fórumot kívánnak teremteni arra, hogy a 3 ágazatban felhalmozódott. tapasztalatokat közreadhassák és kicserélhessék, s a jó kezdeményezéseket, javaslatokat egyik ágazatból a másikba át- áramoltathassák. A plenáris ülést követően szekcióvitákat rendeznek az együttműködés egy-egy speciális területéről. A résztvevők kicserélik a szövetkezeti vezetésben, a szövetkezeti és munkahelyi demokrácia fejlesztésében, a vezetőképzésben és az oktatásban szerzett tapasztalataikat is, (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Az országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülése Kedden Hévízen ülést tartott az országgyűlés kereskedelmi bizottsága. A képviselőket Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes tájékoztatta hazánk idegenforgalmának helyzetéről és az ezzel összefüggő feladatokról. A bizottság tagjai a tájékoztatót követő vita után megtekintették Hévíz idegenforgalmi nevezetességeit. (MTI) • Kádár János interjúja a Le Monde-nak Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára interjút adott a párizsi Le Monde-nak. Kádár Jánosnak a szerkesztőség kérdéseire adott válaszait a francia napilap szerdai száma közli. (MTI) • Befejeződött a nyugatnémet FDP kongresszusa Mainzban kedden véget ért a nyugatnémet szabaddemokraták, „meglepetéskongresszusa”. A Hans-Dietrich Genscher vezette pártelnökség a háromnapos fórumon személyi és tartalmi kérdésekben érzékeny vereségeket szenvedett. Az FDP balszárnya azzal vádolta a párt vezetőit, hogy a napi politika kompromisszumai között megfeledkeznek a liberális eszmék és párthatározatok következetes megvalósításáról. A küldöttek elutasították az elnökség határozattervezetét a foglalkoztatási tilalom, valamint az atomenergia kérdésében, és kibuktatták az új elnökségből Otto Lambsdorff gazdaságügyi minisztert, a jobbszámy egyik vezető képviselőjét. Az iráni feszültség háttere Délkelet-Irán sivatagos hegyvidékét szeptember közepén az ország történelmének egyik legsúlyosabb földrengése rázta meg, bizonyítva, hogy Irán földrengésveszélyes zónában fekszik. Vonatkozik ez a társadalmi feszültségekre is, hiszen az országot két éve folyamatosan olyan politikai földrengés sújtja, amely kimenetelében nem kevésbé súlyos és alapvető változásokat okozhat Irán politikai-gazdasági szerkezetében. A„nagy társadalom” Mielőtt az események részletesebb magyarázatára térnénk, érdemes szemügyre venni a hátteret, azokat a körülményeket, amelyek végül is szeptember 8-án a Jaleh téri mészárlásokhoz vezettek, s amelyek továbbra is fenyegetik a fennálló rendszert, annak alapját, a monarchiát. A hatvanas évek elején a megszaporodott olajbevételek lehetővé tették, hogy a sah, mint a hatalom legfőbb birtokosa, hozzálásson kedvenc tervének, az iráni „nagy társadalom” eszméjének valóra váltásához. Olyan Iránt tervezett létrehozni, amely a Perzsa-öböl térségének vezető hatalmaként katonai—politikai—gazdasági befolyása alá vonhatja a körrtyező országokat, az Indiaifélszigettől egészen a Közel-Keletig. Nagyratörő tervei azonban — mint a legutóbbi másfél év eseményei igazolják — kudarcot vallottak, megbuktak a realitások rögös talaján. 1961-ben kezdte el az uralkodó a „fehér forrada- lom”-nak nevezett iparfejlesztési programját, amelynek fő feladatául azt jelölte meg, hogy Irán a századfordulóig világméretekben is számító ipari nagyhatalommá váljék. önmagában az iparfejlesztés — mint gazdasági program — tiszteletre méltó törekvés, azonban a „miértnél” fontosabb a „hogyan”. Nem a pénz hiány zott ahhoz, hogy sikerre vigye a fehér forradalmat, hanem az átgondolt fejlesztés, mindenekelőtt annak mérlegelése, hogy vajon a modern ipari állam szerkezete mennyiben egyeztethető össze a sah által véglegesnek és változ- tathatatlannak vélt iráni abszolút monarchia sajátosságaival. Az ázsiai országban az elmúlt években jelentős ütemű iparfejlesztés ment végbe — ez minden vitán felül áll. A modern üzemeket szemügyre véve látszik, hogy sehol sem sajnálták a pénzt a legújabb technika megvásárlására. Ez azonban nem minden. Az Iranian National Car teheráni autógyárában magam is tapasztaltam a sietős iparfejlesztési program néhány árnyoldalát. Felépítették például a motorgyárat, amelynek termelése jóval kevesebb, mint a néhány méterrel odébb felhúzott óriási karosszériapréselő csarnok kapacitása, ennek aztán az az eredménye, hogy a karosszériaműhely fölös termékei, az autócsontvázak hónapokig porosodnak, rozsdásodnak a gyárudvaron, mielőtt motort tudnának beléjük építeni. Az állam hitelekkel, engedélyekkel támogatja a magánvállalkozást, de nem szól bele, hogy a tőkések mit, mennyire és hogyan fejlesztenek ki. Ebből aztán az is következik, hogy évi sok százezer autós kapacitású személygépkocsi-gyárak épülnek az országiban, viszont katasztrofális a hiány a széles néptömegek igényeit kielégítő, megfelelő élelmiszeripari, közfogyasztásicikk-termelő gyárakban. A teheráni terv- és költségvetési“ hivatal főosztályvezetője ehhez még hozzátette, az állam csak olyan területeken avatkozik be a gazdaság folyamataiba, amelyek iránt „a magántőke nem érdeklődik”. Mert ugyan ki képzelhetne el autógyárakat, tvösszeszerelő üzemeket, textilkombinátokat megfelelő energiabázis, nyersanyagbázis nélkül? Márpedig a tőkeigényes és kevésbé nyereséges energiaipar, alapanyagkitermelés állami kézben van. A sah és szakemberei azonban kifelejtették a számításból, hogy az ipar kifejlődésével kialakul a nagytőkés-vállalkozói réteg, amely a vitathatatlan gazdasági hatalom mellett politikai hatalmat is akar. A monarchia így szinte kitermelte azokat a tőkés köröket, amelyek bekapcsolódtak a jelenlegi rendszerrel szembenálló erők tevékenységébe, noha ezek a tőkés csoportok csak a rendszer reformját, nem pedig alapvető megváltoztatását követelik. Ami a mezőgazdaságot illeti, ezen a téren sem dicsekedhet az iráni vezetés túl nagy sikereikkel. 1963-ban ugyan megkezdték a földreformot, azonban elmaradtak a gyakorlati eredmények. A földhöz juttatott parasztok ugyanis anyagi eszközök, gépek, megfelelő tőke hiányában képtelenek voltak hatékonyan, nyereségesen művelni a földeket. Parasztok a bádogvárosokban Az elszegényedett parasztok tömegével áramlottak a nagyvárosokba, a fővárosba, munkát keresni. Jelenlétüket ma is a Teherán körüli „bádogvárosok”, a hullámpapírból, hulladékból ösz- szetákolt kalyibák százezrei árulják el. Éjszaka a külvárosi utcákat — ahol a rendőrség megtűri őket — ellepik a járdán éjszakázó nincstelenek. (Ehhez csak any- nyit, hogy Irán nemzeti jövedelme egy főre számítva több mint kétszerese a magyarországinak.) A mezőgazdasági politika kudarca kényszerítette rá a kormányt, hogy a legsúlyosabb feszültségeket rögtönzött lépésekkel próbálja levezetni. Szeptember 16-án a kormány átfogó gazdaságfejlesztési tervet hozott nyilvánosságra, amely — s ez is mutatja az intézkedések kapkodó, tűzoltó jellegét — a korábbi iparés mezőgazdaság-fejlesztési koncepcióval homlokegyenest ellenkező irányba mutat. Hogy az infláció, a rossz munkakörülmények, a kevés bér miatt elégedetlenkedő, széles tömegeket leszereljék, a gazdasági vezetés kihirdette a kisvállalkozások (Ijja- rl, mezőgazdasági egyaránt) támogatásénak elsődlegességét. (Eddig mindenütt a nagyszabású vállalkozásoké, az országos jelentőségű beruházásoké volt az elsőbbség.) Az idei nyarat a gazdasági minisztériumokban — nyilván a politikai feszültség hatására — az idegesség, a kapkodás jellemezte. A tervhivatalban például Nostrati tervezési főosztályvezető elmondotta, hogy eddig négyszer dolgozták át az éves tervet, s még mindig nincs végleges variáció. Hozzátette, hogy a mezőgazdaságot illetően a kormány megrettent az agrárpolitikát bíráló hangoktól, és a következő ötéves terv egyik feladatául azt tűzte ki, hogy mezőgazdasági termékekből önellátó legyen az ország. Ma például a gabonaféléknek csaknem felét Irán importból kénytelen beszerezni, noha az ország hagyományosan önellátó volt a korábbi időszakok - ban. Ötszáz százalékos áremelkedés A hibás gazdasági és politikai döntéseket mindenekelőtt a dolgozók érezték meg. Az évi 30—50 százalékos infláció, az alapvető élelmiszeráraknak az elmúlt három évben történt 3—500 százalékos emelkedése, a nyomorúságos munkabérek elsősorban a tömegeket sújtották. Valójában tehát a tömegtüntetések a rossz gazdasági helyzet, az egyre rosszabbodó életfeltételek miatt robbantak ki, jóllehet a kormány, a sah vallási fanatikusok elszigetelt akcióinak próbálta ezeket beállítani. Nem véletlen, hogy a fővárosban lezajlott tüntetések résztvevői a nagy bankok art, luxusáruházakat támadták meg, kifejezve elégedetlenségüket amiatt, hogy a sah által ígért „nagy társadalom”- ból nekik csak az infláció, a szegénység jut. Mint az illegalitásba kényszeri- tett iráni kommunisták helyzet- elemzése megállapítja, a tömeg- mozgalmak gerincét a gazdasági —politikai helyzet miatt elégedetlen kizsákmányolt osztályok alkotják, mindazonáltal a rend- szerellenes megmozdulásokhoz csatlakoztak az értelmiség, a burzsoázia egyes rétegei is. Viszont mást akar a rendszerellenes bur- zsoá és ismét mást az ugyancsak a rendszerrel szembenálló munkás. Ezt az ellentétet próbálja kihasználni a vezetés, megosztani akarván a rendszerrel szembenálló erőket. A sah, a körülötte álló politikusok, láthatóan ki akarnak egyezni a „mérsékelt” ellenzékkel. Azokkal szemben viszont, akik alapvető változásokat akarnak, s a sah nélkül képzelik el a jövőt, a titkosrendőrség, a hadsereg elitalakulatai a legbru- tálisabb módszerekkel lépnek fel. Miközben a sah és a kormány engedélyezi a polgári pártok többségének megalakulását, a munkásnegyedekben, a külvárosokban robbanógolyókkal lövetnek a tömegbe, gyilkoltatják halomra az elégedetlenkedőket, tartóztattatják le vezetőiket. Az országban a gazdasági és a politikai válság olyan mérvűvé vált, hogy a vezetés kénytelen volt a hadsereget megbízni a kormányalakítással. Ez a lépés egyúttal felveti a korlátozott bur- zsoá demokráciának még a látszatát is kerülő katonai diktatúra kialakulásának a lehetőségét. A kibontakozás útjai tehát még nem alakultak ki. Mindenesetre, mint azt egyik teheráni beszélgetőpartnerem, a neves újságíró, Amir Taheri megállapította: az ország olyan ponthoz érkezett, ahonnan nincs visszatérés a múlt eszközeihez, módszereihez. D, P.
