Petőfi Népe, 1978. november (33. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-05 / 262. szám

1978. november 5. • PETŐFI NÉPE d 3 Ünnepségek és kitüntetések a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére Megyes/erte megkezdődtek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulóját köszöntő ünnepségek. Ebből az alkalomból számos intézménynél, testületnél kitüntetések át­adására került sor. A megyei tanács dísztermében tegnap délután a megem­lékezésre egybegyűlteket, az elnökségben helyet foglaló dr. Posváncz Lászlót, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, dr. Matos László elnökhelyettes köszöntötte. Major Pál szín­művész," a kamarakórus és a Kecskeméti Vonósnégyes fel­emelő hangulatot árasztó műsorát követően Szabó Attila, az apparátusi pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség keretében dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke adta át a kitüntetéseket, s meleg szavakkal üdvözölte az elismerésben részesülőket. A kitüntetettek nevében dr. Havasi László mondott köszönetét. A MUNKA ÉRDEMREND arany fokozata kitüntetést kap­ta: Babies Antal, a csávolyi Egyesülés Termelőszövetkezet elnöke. Gergely Miklós, a Bács- Kiskun megyei Iparcikk Keres­kedelmi Vállalat igazgatója, dr. Havasi László, Lajosmizse Nagy­községi Tanács elnöke, dr. Hor­váth Mihály, a kalocsai kórház igazgató főorvosa, Pfenning Gyu­la, a megyei tanács vb mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osztály­vezető-helyettese. Slachta István, a bácsalmási Hunyadi János Gimnázium igazgat ója, Tóth Sándor, a tabdi Szőlősként Ter­melőszövetkezet elnöke, Vaskó Tódorné, a megyei Gyógyszertári Központ igazgatója. a munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést kapta: Büki Józsefné, a bajai II. sz. szociális otthon nyugalmazott ve­zetője, városi tanácstag, Csáki Imre, a kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet párttiiitkána. Cserjés Sándor, Császártöltés Községi Tanácsának elnöke, Ir- sa Ernő, a kecskeméti Városi Tanács V. B. műszaki osztályá­nak csoportvezetője, Kerényi Jó­zsef, a Bács-Kiskun megyei Ter­vező Vállalat főépítésze. Király Károly, a kiskunhalasi V őrös Október Termelőszövetkezet nyugdíjasa. Laták Ede, Kecel' NagiyköZS'égi Tartáés elnöke, Mé- sZárty&'Tmté, '‘Kiskunhalas és " V1L; déke ÁFÉSZ elnöke, a kiskun- halasi Városi Tanács tagja. Po­zsonyi Józsefné, Baja Városi Ta­nács V B. pénzügyi-, terv- és munkaügyi osztály csoportveze­tője. dr. Vargáné Verasztó Jolán, a megyei tanács gazdasági osz­tályának vezetője. A MUNKA ÉRDEMREND bronz fokozata kitüntetést kap­ta: Ardayné Borbély Erzsébet, a .megyei kórház rendelőintézet fő­gyógyszerésze. Bolvári István, a kaskantyúi Hamakgy öngye Szak- szövetkezet termény darálója, Cseh János, a tiszakécskei Béke és Szabadság Termelőszövetkezet gépkocsivezetője, Garzó János, a MÉSZÖV főelőadója. Kerekegy­háza Nagyközségi Tanács tagja, Hegedűs János, a pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezet elnöke. Király István, a bajai Augusztus 20. Termelőszövetke­zet műhelyvezetője, Kondász Jó­zsef, a kiskunmajsai Jonathan Szakszövetkezet ágazat vezetője, Kovács Sándor, a kiskunfélegy­házi Móra Ferenc Gimnázium igazgatója, a megyei tanács tag­ja, Lentner István, a császártöl­tési Kossuth Termelőszövetkezet traktorosa, Merász Józsefné, a megyei' tanács vb kereskedelmi osztályának főelőadója, Millas- sin István, a megyei tanács vb. kiskunhalasi járási hivatalának elnökhelyettese. Pata József, a fajszi Kék Duna Termelőszövet­kezet műszaki vezetője, Raffai Józsefné, a sóit vadkerti Szőlős­kert Szakszövetikezét munkacsa­pat-vezetője. Széked i Károlyné. az ÁGK Bács-Kisikun megyei főosztályának titkárnője, Zima Tibor, a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat m ű sz ak i i ga zgató-h el y ettese. A Minisztertanács Tanácsi Hi­vatala elnökének KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitüntetését kapta: Dr. Satu Istvánná, a kalocsai Városi Tanács V. B. igazgatási osztályának ügyviteli alkalma­zottja. Fazekas L ászióné, Bugac Nagyközségi Tanács V. B. szak- igazgatási szerve igazgatási cso­portjának ügyviteli alkalmazott­ja. dr. Földvári Lajos, Kiskunha­las Városi Tanács V. B. igazga­tási osztály vezetője, Lehoczky István, a megyei tanács vb kis­kőrösi járási hivatala titkársá­gának főelőadója, dr. Szelei Zol­tán. a megyei tanács vb szerve­zési és jogi osztályának főelő­adója. Tósaki Mihályné, Mada­ras Községi Tanács V. B. szak- igazgatási szerve igazgatási elő­adója. A pénzügyminiszter KIVÁLÓ MUNKÁÉRT kitüntetését kapta: Pénzely László, a megyei tanács vb pénzügyi osztályának vezető­helyettese, Hegedűs Ferencné Kerekegyháza Nagyközségi Ta­nács V. B. szakigazgatási szerve költségvetési főelőadója, Marcso Lászlóné, Madaras Községi Ta­nács V. B. szakigazgatási szerv adóügyi főelőadója. A mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter KIVÁLÓ MUN­KÁÉRT kintütetését kapta: Horváth Zoltán, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezés­ügyi osztályának erdészeti szak- felügyelője, Kovács Istvánná, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának előadója, P. Kovács István, a megyei tanács • vb mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője, Szűrszabó Dé­nes, a megyei tanács vb mező­gazdasági és élelmezésügyi osz­tályának szakfelügyeleti csoport­vezetője. Török Gábor, Kiskun­félegyháza Városi, Tanács V. B. termelés- és ellátás felügyeleti osztály szakfelügyelője. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének KIVÁLÓ MUN­KÁÉRT kitüntetését kapta: Dr. Nagy Károly, a megyei tanács vb bajai járási hivatalának el­nöke.- Benkó ct,:,, Jj&Skn Bács-Kiskun megyei Vízmű, Vál­lakt<.If.-v.í. ,«>.! * A Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség Központi Bizottsága a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 61. évfordulója alkal­mából IFJÚSÁGÉRT ÉRDEM­ÉREM kitüntetésben részesítette: Alföldi Albertet, a hajósi műve­lődési ház igazgatóját. Szénái Istvánt, a Kiskőrösi Állami Gaz­daság pártvezetőségének titkárát. KISZ-ÉRDEMÉREM kitünte­tést kapott Fésűs Sándor, a Li­kőripari Vállalat tiszakécskei gyáregységének asztalosa, Fodor Zsuzsanna, Kecskemét járási út­törőtitkár, Szabó K. László, az Autóközlekedési Tanintézet gép­kocsivezetője, Varga Sabján Gyu­la. a kiskunhalasi járási-városi könyvtár könyvtárosa. A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége az úttörő­mozgalomban végzett eredmé* nyes munkájáért ÜTTÖRÖVE- ZETÖI ÉRDEMÉREM kitüntetés­ben részesítette Földesi Ilonát, a szeretnie! általános iskola taná­rát, Kádasi Lászlónét, a kecske­méti II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskola tanárát, Miklós Ká- rolynét, a kiskunfélegyházi Jó­zsef Attila Általános Iskola ta­nárát, Herczeg Adolfot, a város­földi általános iskola tanárát. Permai Gyulát, a bajai Dózsa György Általános Iskola tanárát. A KISZ Központi Bizottsága KIVÁLÓ IFJÚSÁGI VEZETŐ kitüntetésben részesítetlte Nagy Imrét, a KISZ Bács-Kiskun me­gyei Bizottsága mezőgazdasági- és falusi felelősét, Ramháb Máriát. a Katona József megyei könyv­tár gyermekkönyvtárának veze­tőjét, Szebellédi Istvánt, a KISZ megyei bizottsága osztályvezető­jét, Szőke Pétert, a Szabadszál­lás nagyközségi KISZ-bizottság titkárát. Juhász Ilonát, a MÁV K i skumih al asi Pályafen rat artási Főnökségén ek ü zemg a zdá szát. Az ifjúsági szövetségben vég­zett kiemelkedő munkája elis­meréseképpen a KISZ- Központi Bizottsága Aranykoszorús KISZ- jelvénnyel tüntette ki Ballal Jó­zsefet, a Petőfi Népe munkatár­sát, Lozsi Mártát, Baja járás út­törőelnökét, Szalai Antalt, a KISZ Kiskunhalas városi bizottságának titkárát, Tóth Endrét, a szabad­szállási Lenin Termelőszövetke­zet munkavédelmi felelősét. Ha­jas Istvánt, a Fémipari Szövet­kezet programozóját, Kolenák Er­nőt, n 9. sz. Volán munkavédel­mi előadóját, Dobos Borbálát, a Bács'Kiskun tneevei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat eladó­ját. * A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulója alkal­# Babies Antal átveszi a kitüntetést dr. Gajdócsi Istvántól. mából kitüntetési ~ ünnepséget rendeztek a fegyveres testületek­nél. A kecskeméti rendőrkapi­tányságon megtartott ünnepségen megjelent dr. Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság munka­társa. Az elismeréseket dr. Fe­hér Géza rendőr ezredes, megyei főkapitány adta át, A Belügy­minisztériumban tüntették ki a VÖRÖS CSILLAG ÉRDEM- REND-del Barabás Lajos rendőr alezredest, Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel Jakab Sándor rendőr alezredest, a Haza Szol­gálatáért Érdemérem ezüst foko­zatával Kapás Árpád rendőr zászlóst. Rajtuk kívül heten ré­szesültek miniszteri, miniszter­helyettesi dicséretben és juta­lomban. A kecskeméti ünnepségen a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát kapta Molnár Tibor rendőr őrnagy, Badari.Jó­zsef rendőr zászlós. E kitüntetés bronz fokozatában Dóczi János rendőr százados részesült. A KÖZBIZTONSÁGI ÉREM arany fokozata kitüntetésben ré­szesült Tarnóczi Mátyás, Szabó Zsigmond és Kullai István ren­dőr százados, Lantos Miklós, Krauter József és Nacsa József rendőr hadnagy, Furu Miklós, Csányi Mihály rendőr zászlós és Véman János rendőr törzsőrmes­ter. Ezüst fokozatát kapta Ko­vács János és Könyves János rendőr törzsőrmester. Bronz fo­kozatot kapott Pelsőczi József rendőr hadnagy, Horváth Ernő rendőr zász.lós, Major János és Orbán János rendőr törzsőrmes­ter, Kovács László, Baranyi La­jos és Balogh András rendőr őrmester. KIVÁLÓ MUNKÁÉRT jelvény­nyel tüntették ki Tuba Eleket, Kövesdi Józsefnét, Molnár Györgynét, Muharos Sándornét, Tóth Dénesnét, Gábor Gergely- nét, Aczél Szabó Sándort, Tóth Istvánt, Mészáros Istvánt és Fe­kete Józsefet. Az önkéntes rendőrök számá­ra alapított Kiváló Társadalmi Munkáért érmet és pénzjutal­mat negyvenen kaptak. A Vám- és Pénzügyőrség me­gyei parancsnokságán Bódog An­tal pénzügyőr százados adta át a Szolgálati Érdemérem kitünte­téseket. Harmincéves fokozatát kapta Neszt Ottó és Rádai Mik­lós pénzügyőr százados. Pintér László és Vékony Sándor pénz­ügyőr főhadnagy. Finna Dezső pénzügyőr törzszászlós. Huszon­ötéves fokozatát Török János pénzügyőr zászlós, 20 éves foko­zatát. Tóth Imre pénzügyőr fő­hadnagy, Gajdics István és Ko­máromi Ferenc pénzügyőr fő­törzsőrmester. A tűzoltóság megyei parancs­nokságán Dudás István tűzoltó alezredes, megyei parancsnok előléptetést és kitüntetéseket adott át. Dr. Tarjány Lajos tűz­oltó őrnagyot a belügyminiszter tűzoltó alezredessé léptette elő. A Tűzbiztonsági Érem arany fo­kozatát adíományozták Bitó Fe­renc tűzoltó főtörzsőrmesternek. Dévényi Ferenc tűzoltó zászlós­nak, Farkas Lajos, Gut István. Konfár Pál tűzoltó főtörzsőrmes­tereknek. Szegfű Sándor tűzoltó őrnagynak, Pintér Pál önkéntes tűzoltó századéinak és Ad ám István önkéntes tűzoltó főhad­nagynak. Ezüst fokozatát Faragó Ferenc tűzoltó főtörzsőrmester­nek. Schmidtmeiszter József tűzoltó hadnagynak, Nagy György Pál önkéntes egyesületi elnöknek, Rapcsák József önkéntes tűzoltó főhadnagynak, Tothpal Janos önkéntes tűzoltó hadnagynak, Nagy Sándor önkéntes tűzoltó alhadnagynak és Mucsi István tűzoltó főtörzsőrmesternek. Bronz fokozatát Csapó István, Huszá- rik István, Kocsis Mihály, Laka­tos Lajos, Pólyák István tűzol­tó őrmestereknek, Szabó János tűzoltó törzsőrmesternek, Baranyi Győző önkéntes tűzoltó főhad­nagynak és Várnai István önkén­tes tűzoltó alhadnagynak. Töb­ben részesültek dicséretben és pénzjutalomban. A Munkásőrség megyei pa­rancsnokságán tartott ünnepsé­gen megjelent Horváth István, a megyei pártbizottság első titkára. Dr. Cserháti László megyei pa­rancsnok nyújtotta át a kitünte­téseket. A VÖRÖS CSILLAG ÉRDEMREND-et kapta Gál Mi­hály. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozata kitün­tetésben részesült Akszenov Bo­risz Grigorjevics alezredes, Lisz- juk Nikolaj Ivanovics őrnagy, Vízin Miklós, Mészáros István, Kovács István, Bálint István, Tér be Dezső, dr. Ivanics Lajos, Tóth Sándor. A kitüntetés ezüst fokozatában részesült Levcsenko Nikolaj Andrejevics alezredes, Olejnyikov Nikolaj Vasziljevics őrnagy, Végh Lajos, Szűcs Fe­renc, Horváth Bálint, Lovas La­jos, Biró Sándor, Magó Ferenc, Komárniczky Gyula, Cserny Ist­ván, Nagy István, Horváth Sán­dor, Vincze István, Megyesi László. Bronz fokozatában Fehér László, Jakab Sándor, Keresztes Ferenc, Mucsi László, Zabla- hoczki Pál, Dénes Jánosné, Var­ga Mihály, Török Sándorné. Munkásőr Emlékjelvényt tizen­négyen kaptak., A BM Határőrség kiskunhalasi kerületénél Dudás István határ­őr ezredes. kerületparancsnok adta át a kitüntetéseket. A HA­ZA SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEM­ÉREM bronz fokozatát kapta Pintér András határőr alezredes, Tóth Imre határőr őrnagy. A Közbiztonsági Érem ezüst foko­zatát kapta Kovács László és Sipos Endre határőr főhadnagy. Bucséter István határőr zászlós. Bronz fokozatát Zsember Péter határőr törzszászlós, Papp János határőr főtörzsőrmester és Forgó István. A Magyar Honvédelmi Szövet­ség megyei székházában Bognár Ferenc alezredes adta át az MHSZ aktivistáinak a kitünteté­seket, Honvédelmi Érdemérem 25 év után kitüntetést kapta Gajdo- si Jenő és Horváth Ignác. Húsz év után dr. Alpári Gyula, Feke­te György, Nagy János, Papp Ist­ván, Réti István. Tizenöt év után. Albert István, Berkes Já­nos. Boda László, Csányi János, Faragó István,) Göndör József, Halcsik Antal, Magyar István, Magó Ferenc, Pétervári János. Az. MHSZ Kiváló Munkáért érem arany fokozatát kapta Cse­ri József, Csönge Lajos, Ferenc István, Győffy Balázs alezredes, Jánosi István, Király Lajos, Ko­vács György, Lőrincz Antal, Nagy János alezredes, dr. Simon Sándor ezredes. Szatmári Károly, Zvekán Ferenc, Zsolnai László­né. E kitüntetés ezüst fokozatát hatan, bronz fokozatát harminc­hétén kapták meg. Az MHSZ megalakulásának 30. évfordulója alkalmából adományozott Jubi­leumi Emlékjelvényt vette át Szemök György alezredes. Pó­lyák Imre, dr. Kőrös Gáspár, Farkas József és Bugarszki Lász­ló. Az első szó: béke atvanegy év történelmi mértékkel mérve nem nagy idő, s mégis: nincs még egy korszak, amelyben ilyen rövid idő alatt ilyen sok min­den változott volna az emberi­ség történetében, mint az elmúlt több mint hat évtizedben. Ma tisztán áll előttünk a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom ko­vácsolta mű: a kommunizmust építő Szovjetunió, a történelem­formáló erővé vált szocialista vi­lágrendszer. Fennen lobog a nemzetközi munkásosztály vörös zászlaja, amely alatt korunk legbefolyásosabb baloldali moz­galmának harci serege, hatvan- millió kommunista tömörül. Hi­teles tanúi vagyunk a korszakos változásnak: mindörökre össze­omlott az imperializmus gyarma­ti rendszere. S e hatvanegy év meggyőződéssé avatta a tapasz­talatot: a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom győzelme nem­csak Oroszország népeinek életé­ben hozott gyökeres változást, hanem a legnagyobb jelentősé­gű sorsfordulónak bizonyult az egész emberiség történetében. A Nagy Október első szava a béke volt. A híres lenini Béke­dekrétum néhány órával a szov­jetkormány megalakulása után „az emberiség elleni gonosztett­nek” nevezte a háborút és meg­hirdette az igazságos, demokrati­kus és egyetemes békéért vívott harc programját. A lenini útmu­tatások a különböző társadalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élésének kialakítá­sára, a béke védelmére sohasem voltak időszerűbbek és fontosab­bak, mint ma, az enyhülést elő­mozdító és akadályozó erők ki­élezett harcának időszakában. világon mind több a reá­lisan gondolkodó, tisztes­séges ember, akinek szív­ügye a béke és érte tenni ■ is kész. De nagy szerencséje a vi­lágnak, hogy három kontinensen vannak olyan országok, ahol a lenini eszmék vezérlik a külpo­litikát. Ezek az országok az ál­lami politika rangjára emelték a világ sorsáért érzett felelősséget, a békéért, a népek közötti ba­rátságért és együttműködésért, a társadalmi haladásért vívott har­cot. Elsőrendű törekvésük a le­szerelés, amely — mint Lenin mondotta — „a szocializmus esz­ménye”. A szocialista országok közösségéről van szó, amely elvi állásfoglalásaival, gyakorlati lé­péseivel naponta bizonyítja: az enyhülést érlelő, fenntartó, meg­szilárdító politikája nem takti­ka, hanem tartós irányvonal és következetes cselekvés a nemzet­közi helyzet javítására. A szocialista külpolitika egyér­telmű, világos és pontosan követ­hető. Logikája: szilárd elv — realista magatartás — előrevivő cselekvés. S mindez nagy kezde­ményezőképességgel párosul. Nem kell messzire menni ennek iga­zolására. Emlékezetes tény, hogy a Varsói Szerződés országai in­dították útjára az európai biz­tonsági és együttműködési érte­kezlet összehívásának tervét, s évek hosszú során át kitartóan dolgoztak annak sikeréért. S ma joggal állapíthatjuk meg, hogy érdemes volt: a helsinki záróok­mány, amelyben 35 ország vál­lalt erkölcsi és politikai kötele­zettséget „népeik valódi és tar­tós békéjének” biztosítására, nagyban hozzájárul a jószomszé­di kapcsolatok fejlesztéséhez Eu­rópában, sőt annak határain túl is. De a szocialista országok őszinte tárgyalási és megegyezé­si szándéka domborodik ki a genfi leszerelési bizottság mun­kájában, éppúgy, mint az ENSZ legkülönbözőbb fórumain. Ez a magatartás nem korláto­zódik csupán tárgyalótermi állás- foglalásokra. Messzemenő készsé­get mutat azonnali konkrét lépé­sekre is. Példa rá a szocialista országok legújabb kezdeménye­zése a bécsi csapat- és fegyver­zetcsökkentési tárgyalásokon. Hogy az mit eredményezne a gyakorlatban, azt egyetlen rész­lettel illusztrálhatjuk. Ha a kez­deményezés az egyenlő bizton­ság elve alapján megállapodássá érlelődik, akkor a Szovjetunió egy éven belül kész három tel­jes hadosztályt kivonni, a teljes harci technikával együtt, bele­értve mintegy ezer harckocsit. Ilyen értékű kötelezettséget kell vállalnia természetesen az Egye­sült Államoknak is. S ebben nincs helye semmiféle taktiká­zásnak. „Szilárd meggyőződésünk — mondotta Leonyid Brezsnyev —, hogy a tárgyalások egyetlen résztvevőjének sincs joga mások háta mögé rejtőzve kitérni a csapatcsökkentés elöl, még ke­vésbé növelni fegyverzetét a má­sok által végrehajtott csökken­tés számlájára.” szocializmus és a béke javára változó erőviszo­nyok azonban nem terem­tenek automatikusan olyan hely­zetet, amelyben véget ér az im­perialista ellenállás. Ennek ma­napság tanúi is vagyunk Euró­pában, Latin-Amerikában vagy éppen a Közel-Keleten. Ezek az erők elsősorban a leszerelés út­jába akarnak gátat emelni. Vál­tozatlanul az erőszak alkalmazá­sához fűzik reményeiket, hogy úrrá lehetnek a szocialista or­szágokon, a békét és haladást akaró népeken. A lenini külpolitika távlatai mégis biztatóak. A Szovjetunió és a többi szocialista ország nem­zetközi sikereinek kiapadhatat­lan forrása, hogy igaz ügyért harcolnak, s elegendő erkölcsi— politikai—gazdasági és katonai erővel rendelkeznek nemes cél­jaik eléréséhez. Miközben a szo­cialista országok külpolitikája a világ minden békeszerető embe­rében támogatásra talál, aközben elrettentő erővel hat a háború és a reakció bajnokaira. Hogy a világ mind ez ideig el tudta ke­rülni a nukleáris katasztrófát, az annak köszönhető, hogy a Szovjetunió és a többi szocialis­ta ország Lenin tanítását követ­ve küzd a szocializmusért és a békéért, s politikájának erejét megsokszorozza a marxista—leni­nista pártok elvtársi együttmű­ködése. az összes haladó, demok­ratikus békeerők tömörülése. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom az internacionalizmus eszméjében fogant, s ma csak az vallhatja magát a Nagy Októ­ber méltó örökösének, aki híve és megvalósítója a forradalmi erők marxista—leninista, inter­nacionalista összefogásának, az imperializmus ellen küzdő né­pek egységes fellépésének. Hazánk területét és lélekszá­mút tekintve kis ország. De a szocialista államok közösségében lehetőségeink megsokszorozódnak. A szocialista világrendszer léte, lenini békepolitikája, á Varsói Szerződés és a KGST keretében megvalósuló együttműködés biz­tosítja számunkra alkotó mun­kánk legfőbb nemzetközi felté­telét. a békét. Ugyanakkor né­pünk is aktívan részt vesz a ha­ladásért, a népek közötti megér­tésért és a nemzetközi biztonsá­gért vívott harcban, erejéhez mérten támogatja azokat, akik szóval és tettel egy pékés világ megteremtésén munkálkodnak. atvanegy éve a világ dol­gozói a szocializmusban látják leghőbb vágyaik megvalósítását. A szocializmus pedig a béke reménysugarával világítja be a Földet. így ölt tes­tet a béke lenini eszméje — az emberért, az élet nevében! Pálos Tamás Hatszázezer gyümölcsfacsemete ötven féle gyümölcsből 600 ezer oltványt ad az őszi—tavaszi te­lepítésekhez a Kecskemét-szik- rai Állami Gazdaság borbási fa­iskolája. Ennek 60 százalékát — előzetes megrendelésekre — a nagyüzemi gazdaságok kapják, egy része exportra kerül, a többit pedig a kiskertgazdaságok telepí­tik el. Az utóbbiak öt megye 30 lerakatában vásárolhatják meg a borbási csemetekertben nevelt kisfákat. A kereslet azonban nagyobb a kínálatnál, több kelle­ne a házi kertek vegyes gyümölcs­faállományának felújításához a csonthéjasokból: meggyből, cse­resznyéből és kajsziból. Biztató, hogy 1979-től már egy­millió oltványt nevel a hazai és az exportigények kielégítésére a Kecskemét-szikrai Állami Gazda­ság borbási faiskolája, ahol az idén közel 50 millió forintos ter­melésfejlesztést valósítottak meg. Több gazdaság és vállalat tőke­befektetésével kialakított gyü­mölcsfaszaporító központ együtt­működik a Szovjetunió krími körzetében levő „Mir” szovhozzal is. A hosszú lejáratú egyezmény alapján a baráti ország szaporító­anyag-igényét is kiszolgálják,^ s megfelelő választékot nyújtanak majd a hazai gyümölcsösök fel­újításához, fejlesztéséhez is. Eh­hez a taiskola járulékos létesít­ményei — az oltványfeldolgozó, a hűtőház — ■ elkészültek és spe­ciális gépek, eszközbk segítik a szaporítóanyag nagyüzemi előál­lítását. 1980-tól már 3 millió gyü­mölcsfacsemetét termelnek a leg­újabb hazai és honosított fajták­ból. V. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom